KÉTSÉG ÉS REMÉNY KÖZÖTT
Hajnali fél ötre jár az idő. Szempillái már megint beleragadtak a csipák iszapos masszájába. Azonnal a tisztálkodási műveletek legkényesebb része következik, ami csak elképzelhető! Fürdőszobába siet, és megpróbálja kiszabadítani még jócskán éber kómában leledző, hamvas, holdvilágszerű arcát az álom, és az ébrenlét közötti tartós fogság sávjából! Előbb az arcmosással kezdi, aztán jöhet a fogmosás. Fésűjét nem igazán szokta használni, mert rendszerint hozzászokott, hogy rövid, extravagáns, tüskeszerű tincseivel hívja fel magára a figyelmet; mintha ez is hozzátartozna egyedi, egyéni személyisége különleges márkajelzéseihez! Tegnapról talán még maradhatott egy kis szelet csokis süti, vagy valamilyen emberi gyomornak is elfogadható élelmiszer, és egy kis csokitej! A csokoládé tartós, és egyetemes élvezete már kislánykorától kezdve sokkalta kiegyensúlyozottabbá, és karakánná teszi!
Bekap egy-két falatot, és máris hallja folyamatosan aggodalmaskodó anyja hangját: – Kislányom! Ugye nem felejtetted el megenni a reggelid! Különben még éhes leszel!
A blúzt már tegnap kivasalta, mert a precíz pontosság elkötelezett hívének vallja magát, és soha egyetlen percet sem késett még életében. Legfeljebb csak saját születésével!
A buszmegálló utastájékoztatója – bár modern hitech cikknek tűnik -, jóformán sohasem mutatja azt eltelt időt, hogy mikor indítottak új buszjáratokat! Az utazási időnek sem lenne szabad meghaladnia a szokásos tíz percet, de amióta új szelek fújnak a fővárosban, a tízperces utakból ugrásszerűen negyven, negyvenöt perces utak leszek, ami egyik utasnak sem célszerű, ha minden perc pontosan be van osztva! Ki hallott még olyat, hogy egy munkatárs a tömegközlekedés okozta totális káoszra hivatkozik?! Pedig már többször is észrevette, hogy amikor egy-egy járaton egy feltűnően jóképű, öltönybe bújtatott, rendszerint üzletember márkás mobillal a kezében folyamatosan beszélt egy adott partnerével el nem felejtette volna megemlíteni, hogy pár percet mindenképp késni fog, mert a könyörtelen dugók alattomos evilági pályára csöppent!
A tegnapi esőzések bizony felettébb sok bosszúságot okoztak még a közterület fenntartóknak is, hiszen az éjszakára kitett kukák, és szemetesek többségét egy váratlanul beköszöntött, orkán erejű szélroham hamar felborogatta, és a géldában kiömlő, hulladékanyagok kisebb-nagyobb szigetcsoportokat alkotnak komfortosan némely feltöredezett járdán.
A busz zsongító, monoton hangjára az ébrenlét csak még álmosítóbb. Az ember szinte érzi, hogy a reggeli kiadós kávé ellenére alattomosan csukódni akarnak még jócskán kialvatlan szemei. De neki semmi esete sem szabad elaludnia, mert lehet, hogy ez a nap lesz élete egyszeri, megismételhetetlen főnyereménye, és kínálkozó lehetősége! Ha majd az interjúban rákérdez egy nagyokos, aki előszeretettel kóstolgatja, hogy miért is jelentkezett erre az állásra, ő csak rövid vázlatpontokban felvázolja az aktuális cég erősségeit, és karizmatikusságát, és mindenképpen megemlíti, hogy a dinamikus csapatmunka az egyik fő erőssége! Ami valójában csupán látszat-igazság, hiszen világ életében hozzászokott az egyedüli, magányos munkavégzéshez, ugyanakkor ad magának egy sanszot, hogy hátha jövendő kollegái rendes emberek lesznek, akikkel öröm minden együtt töltött munkanap!
Csengő, riasztó sípolás, mely az utasok fel-le szállási kérelmét továbbítja hipersebességgel a vezetőfülkébe. Aztán indulás tovább. Mintha már megint egy végtelenül folytatódó spirálgyűrűbe került volna bele önhibáján kívül, ahonnét nehéz, vagy egyáltalán nem lehetséges szabadulnia!
A nagy irodaszerű épületkomplexumot mintha kényelmesen eltakarnák a nagyobb fenyők, és cserjék burjánzó tűlevelei. Az egész környezeten látszik, hogy akik itt dolgozhatnak egy folyamatosan dinamikus, folyamatosan fejlődő organikus szövetség megbecsült, köztiszteletben álló partnerei lehetnek! Az üvegablakos, tágas épület alatt beépített garázs várja az alkalmazottak autóit, hogy ne kelljen még a parkolásért is fizetniük, ha nem szükséges!
,,Praktikus lenne egy bicikli! Elvégre a testedzés igenis fontos, nélkülözhetetlen része a nyüzsgő mindennapoknak!” – gondolja, aztán rögtön eszébe jut, hogy érettségi ajándéka egy kis Mini Morris pirosszínű autó bizonyára már égetőn várja, hogy gondoskodó gazdája egy kicsit megjárassa! Tényleg! – hasít bele a felismerés. Miért is nem jött autóval?! Talán mert önmagának sem meri teljesen őszintén, és igazán megvallani, hogy majd kiugrik egyre hevesebben dörömbölő szíve a mellkasa ketrecében, és hogy az izgalmát is jó volna átváltoztatnia valamilyen különleges, benső varázserővé, és tartós, szilárd lélekjelenlétté, hogy enyhüljön a titkos teher, ami szinte minden egyes meghallgatás, vagy casting kapcsán előveszi!
,,Hamarabb kellett volna elindulni!” – gondolja. Aztán gondosan minden apró, később még fontosnak látszó részletet percre pontosan megfigyel az épület architektúráján; azokat a kíváncsi, apró, érdekes részleteket, ami a legtöbb ember számára szokványos, és megszokott, és amit egy-két nap elteltével már el is felejtenek!
A biztonsági őrök; két jól megtermett, izmos hústorony gorilla már régen bent lehet, mert kis hitelkártyára emlékeztető kártyával az egyik már nyitja is az ajtót a nem mindennapi állásra jelentkező hölgynek.
– Jó reggelt cicuska! – köszönti a másik vicces kedvesen. – Egy ilyen csinibabának több esélye lehet! – ezt már nem létező bajsza alatt, titokban jegyzi meg a másik kollegájának.
Úgy tesz, mint aki meg se hallotta volna a célzást, pedig sohasem hagyta magát, mert ami a szívén az a száján, vagány hölgynek számított, de egyetlen pillanatra órájára pillanat, és máris könnyedén rájön, hogyha nem siet, akkor talán még többen lesznek előtte, és ma még számtalan egyéb kötelezettsége várja odahaza!
– Szép jó napot Önöknek is fiúk! – csábos szempilla rebegtetést küld előbb az egyiknek, aki gálánsan volt szíves kinyitni előtte az ajtót, majd a flegma, pultnál ülő kollegája felé; hadd érezzék, hogy bizonyos fokig ők is az adott vállalat megbecsült alkalmazottainak számítanak!
Mire az acélszínű, méltóságteljes lift felviszi a felső emeletek helyére, addigra könnyen rájöhet, még egy laikus is, hogy talán sokkal praktikusabb lett volna valamivel előbb elindulni; pedig mindent annyira jól eltervezett! A sohasem alvó, a nap huszonnégy órájában folyamatosan éber kíváncsisággal mindenkit figyelő kamerák egyfolytában nézik, pásztázzak a környezetet, és benne az egyes embereket! Egy idősebb, kedves nagymamakorú nénike totyog el mellette felmosóvödrével, és makulátlanul patyolat tiszta moppjával, majd egy összekacsintó, cinikus mosoly kíséretében, mintha neki beszélne:
– Nincsen mitől tartania aranyoskám! Itt örömmel látnak mindenkit, és nagyon rendesek!
Ajjaj! Kapja fel a fejét, majd elgondolkozik, hogy bizony a legtöbb megjárt hellyel ellentétben az az egyedi munkahely igenis különösen furcsábbnak tűnik, mint a többi hely, ahol eddig bepróbálkozott!
Lehet, hogy ez a Sors egyik lehetséges, kiszámítható, előre megjósolható üzenete lenne! Találkozni fog egy idős nénike képébe bújt bölcs prófétával, akinek minden szavát leckeként kell értelmeznie, ha jót akar, mert egyetlen végzetes lépés, vagy döntés, és máris a nap további része kisiklik kezei közül!
A légkondicionálók egyetemes, monoton búgása valahogy most megnyugtatta egész benső lelkiismeretét!
,,Húzd ki magadat, és kérlek próbálj meg mosolyogni!” – biztatja önmagát. Később egy falra szerelt, afféle beépített tükörben megpillantja szinte egészen kislányos, mégis valami titkos izzással lobogó, angyali nőiességét, és elhatározza magában, hogyha feje tetejére is áll a mai napon az egész világ ezt az interjú lehetőséget semmi áron el nem szalasztja! Mi értelme volna azonnal az ördögöt a falra festeni!
– Szeretettel köszöntöm a kedves megjelenteket! – közli máris egy kimértnek tűnő, roppant hivatalos hang, amikor végre a lifttel felér a legfelső emeletre, ahonnét pompázatos kilátás nyílik a nyüzsgő városra az avatatlan szemeknek! – Akkor érkezési sorrendben fogunk haladni, és arra kérném az egybe gyűlteket, hogy csak semmi izgalom!
Az ismerős, mégis hivatalos hang gazdája könnyed mozdulattal fordít hátat az egybegyűlt sokadalomnak, majd visszatér a hivatalos, fekete ajtó mögé nyomában máris az egyik vállalkozó szellemű jelentkezővel, aki túlerőltetett idegességében valósággal majd összegyűri portfoliója puccos dossziéját!
Érzi, hogy nyugalma még ebben a kimért helyzetben is nagyon kellemetlen, és hogy szíve úgy lüktet, mint amikor utoljára igazán, és őszintén szerelmes volt egy vadítóan jóképű hapsiba, akinek csupán csak egy éjszakás kis kalandocska miatt kellett!
,,Semmi baj nem lesz!” – hallgatja fejében a duruzsoló, szinte anyai hangot, és ez – átmenetileg – lecsillapítja. ,,Különben is! – vonja le egyéni konzekvenciáit -, ha nem kapom meg az állást, legfeljebb megint okosodtam, és új embereket ismerhettem meg! Azért ez is valami!”
Össz-vissz tizenöt perccel később, ahogy bement a legelső vállalkozó szellemű jelentkező már kitárul az ajtó, és az egykori sugárzó önbizalom utolsó sminkjei is mind leolvadnak az ebben a pillanatban valóságos kataklizmást, és lelki megsemmisülést átélő, fiatalember arcáról! Egy újabb iskolapéldája annak, hogy miért nem szabad túlzásba vinni az önbizalmat, és a bizakodást!
A délelőtti órák viszonylagos csendes beszélgetésekkel, kisebb-nagyobb hemzsegő duruzsolásokkal telnek! Aki láncdohányos az is egészen nyugodt szívvel kimehet a hangulatosan megkomponált kis erkélyszerű helységre, hogy ott füstölöghessen, és kisakkozhassa lehetséges, maradék esélyeit!
A legtöbb állásjelentkező nem lehet több a húszas évei elején járónál!
,,Mi a fenét keresek én itt?! – intézi a kérdést egyenesen önmagának. Anyám ennyi idős korában már két gyerekért, és egy komplett háztartásért volt felelős, én pedig eddig mit csináltam? Görcsös makacssággal ragaszkodtam a hiszékeny álmaimhoz, hogy képes vagyok megváltoztatni a szánalmas, pénzsóvár világot!”
Amint végig gondolja röpke másodpercek része alatt gyakorlatilag egész szánalmasnak, és tiszavirágéletűnek gondolt életét mintha kisebb letargiába süllyedne szándékosan, hogy míg egykori osztálytársai, és legjobb barátnői is már családosak, és gyerekek ugrálnak körülöttük, addig Őneki egy árván hagyott kiskutyán kívül nincsen senkije! Ezt a szégyent!
Néha jobb, ha az agy egészen egyszerűen egy végtelenített üresjáratba kapcsol, mert akkor csak forog, de nem gondolkodik, vagy agyal fölöslegesen, ami talán mindent elronthatna, vagy felborítana!
Hogy ne legyen fennakadás a gondos szervezés, és logisztika példáját dicséri, hogy az irodaajtó előtt katonás sorrendben jönnek-mennek az emberek, és mindegyik arcán kölcsönös, szinte részvétteljes bizakodás, és sugárzó tettvágy vegyül össze a mindennapok küzdelmeivel! Vannak itt megviselt és fáradt arcok. Velejéig ideges, szinte neurózisban szenvedők. S csupán akik még nem töltötték be a harmadik ikszet egyedül talán rájuk jellemző egy-egy bizalomgerjesztő, halványka mosoly, amit csupán rokonszenvességből önmagukra erőltetnek!
A hóhéridő szinte egymás után húzza-vonja maga után a futószalagszerű embereket.
Végül ebédszünet után kerül rá a sor, amikor már gyakorlatilag egy jólakott öntudattal a főnökség tagjainak mégiscsak hatékonyabb, és könnyebben megy a döntés előjoga, mintha korgó szánalmas gyomrukat kellene hallgatniuk.
– Jó napot kívánok! – köszön, de ez is furcsa, megilletődött, mondhatni kislányosra sikerül. Az ég szerelmére már régen elmúlt harminc. más ilyen korban már felelősségteljes feleség, vagy anyuka és üzletasszony egyszemélyben!
– Jó napot Önnek is! Foglaljon csak nyugodtan helyet! – közli máris egy afféle bájgúnár-mosolyú, felzselézett hajú ficsúr, aki fiatal kora ellenére máris főnöknek érezheti magát. – Izgul?!
– Egy kicsit megfordult a fejemben! – vallja be szerénykedve, ami viszont egyáltalán nem szokása; tekintettel előbb támadni szokott, és legfeljebb csak azután kérdezősködni! Világ életében megszokta, hogy csak a határozott, és talpraesett munkaerőnek lehet esélye a versenypiacon!
Egész teste hullámzó, és szinte mintha egyedül csupán az adrenalin tarthatná életben!
– A kollegákkal figyelmesen átnéztük az Ön portfolióját, és munkáit – közli vele formális hivatalossággal egy másik férfi alkalmazott, aki szintén nagyra lehet a saját magabiztos képességeivel, hiszen öltönye, és makulátlan kinézete túlfűtött optimizmussal van átitatva!
,,Ajaj! Ha így kezdik, akkor az csak rosszat jelenthet!” – s titkon óvatosan, és észrevétlen már inkább hátramenetbe kapcsolna, és arra készülődik, hogy lelépjen ebből a velejéig megalázó helyzetből! Nagy általánosságban ilyenkor szokták felajánlani azokat a természetbeni szolgáltatásokat, aki egy-egy még üresen lévő helyre juttathatják a kellően engedelmes jelentkezőket, de nála erről szó sincs! Magabiztos, és rendíthetetlen, igazi nő lesz, akit nem lehet csak úgy megfélemlíteni!
– Úgy határoztunk, hogy bár az eddigi munkája bizonyára nagy koncentrációt, és összeszedettséget követelt, mi ennél a vállalatnál egyrészt szeretnénk továbbra is a dinamikus csapatmunkára fókuszálni, és könnyíteni alkalmazottainak terhein!
Érzi, hogy már megint azok a szokásos rizsa, és sallangos sablonos szövegeket nyomatják, amit már vagy milliószor hallhatott innen-onnan! Vajon mi sülhet ki ebből? S tétován kipillant a fantasztikus térpanorámaszerű, tágas és szinte otthonos környezetbe, amiről mindig is tudta, hogy a természet érinthetetlen részét képezi!
– Bocsánat! Megkérdezhetném, hogy akkor elfoglalhatom-e az adott állást, mert… - érzi, és hallja, hogy mintha még mindig nem lenne eléggé rátermett, vagy rámenős, és talán hiányzik is belőle a nőies, titkos karizma szupererő!
A bizottság tagjai összenéznek, majd a férfiak többsége máris bizalmasabb jellegű sugdolózásokba kezd, azt remélve, hogy így mégiscsak kibillenthetik a lelkes munkára jelentkezőt eredeti önbizalmi helyzetéből! Néhány perc múlva mindannyian egységesen felnéznek!
– Köszönjük, hogy elküldte, és megosztotta velünk a fantasztikus szakmai tapasztalatait, de úgy tűnik, hogy másmilyen kaliberű embert keresnénk erre az igen kényes pozícióra! – közli vele ugyanaz a felzselézett hajú, kis mitugrász idióta, aki még mindig azt gondolja magáról, hogy nyomós döntés szava lehet, míg a másik nyolc lapít, és sunyin meghunyászkodik!
– Köszönjük a türelmét, és azt hogy befáradt! – ezt már egy másik bizottsági tag közli vele ugyanazzal a póker arcú fapofával, amiről valósággal csak úgy ordít az unalom rákfenéje!
Most érzi csak igazán, hogy folyamatosan dübörgő szíve mélyén máris megkönnyebbült, és az a titkos, lelkiismereti teher enyhül; úgy tesz, mint aki elteszi a holmijait precíz gondosság mellett, és méltóságteljesen a vesztes csata után sem hajlandó véglegesen kimutatni megalázott, sárba tiport érzelmeit!
– Köszönöm a türelmüket! Viszontlátásra!
Érzi, ha nem távozhat ebből a nagyméretű, elegáns iroda helységből, mely kezdetben beszippantotta, és aztán túl nőtt saját magán akkor megfog fulladni! Annyira gyorsan próbál kimenni az ajtón pipiskedő, női cipőivel, amennyire ezt az rugalmas egyensúlya még lehetővé teszi!
Odakint már megint egyszerre kíváncsi, és szánakozó tekintetek kereszttüzében találja önmagát, amik egyetlen kérdést intéznek hozzá, persze anélkül, hogy akár egyetlen szót is szólnának: Sikerült-e az adott állásinterjú?
Kiballag a kis teremből vissza se nézve! S mivel a mai napja nem sikerült túlzottan valami fényesen, és briliánsan ezért úgy határoz, hogy sutba dobja eredeti elképzeléseit, és a megmaradt kedélyessége tördékét semmi esetre sem hagyja elveszni!
Beszippantja a könnyeden lengedező, nyárias szellő balzsamos illatát, és megindul a belváros irányába! Talán kedvenc kávézójába megy, és eszik egy-két fagyit is, mint a jó, és szorgalmas gyerkőcök szoktak, akik öntudatosan képesek még örülni egy igazibb nyárnak!
Aztán hirtelen a valóság talaján szöget üt fejében a felismerés, ha úgy állít haza, hogy már megint nem sikerült kiharcolnia magának egy kínálkozó álláslehetőséget az apja bizonyára ízekre fogja szedni kissé prédikálásra, szónoklásra hajlamos, zsörtölődős természetével, míg imádott anyja belekezd a vége-hossza nincs villámhárító szerepkörbe, és tátongó űr kibékítésébe, mely a családi harmónia szövetén támadt!
Valakivel mindenképp ki kell beszélnie a megtörtént dolgok kisebb kálváriáit, és agyában máris irtózatos sebességgel forogni kezd a kis mini fogaskerék, hogy ki lenne a lehető legalkalmasabb arra a feladatra, hogy egy kiadós traccsparti keretében megvitassák életük ügyes-bajos dolgait?
Végül úgy dönt, hogy a legrégebbi, szinte testvéri, meghitt viszont dédelgető barátnőjéhez ugrik fel csupán egy, legfeljebb két órácskára! Csupán csak annyi időre, amíg végre tisztességesen képes megnyugodni, és más szemmel nézni az összetett dolgok összefüggéseit!
Csupán kettőt csönget a rozsdásodásnak indult, és szemlátomást matuzsálemnek számító kaputelefonon.
– Mit akarsz?! – a recsegő, álmos hang nem hagy semmi kétséget régi barátnője felől.
– Szia dunduska! Én vagyok! Beengednél?
– Ki az az én?! – lepődik meg a másik.
– Az egyik legrégibb barátnőd még a suliból! Aki minden balhéra kapható volt!
– Ja! Akkor gyere! – a berregő hang, mely máris kinyitotta a nagy, kovácsoltvas bejárati ajtót nem hagy semmi kétséget benne afelől, hogy valami nagyon megváltozhatott régen nem látott barátnőjében!
Feltrappolászik pontosan a másodikra, ahol már tinédzserkorukban is rengeteget hülyéskedtek, és marhultak! Az egyik falon még tisztán, és világosan meglátszanak azok az átlőtt szíves rúzzsal készült kis ábrák, amik egykori diákszerelmeik emlékeit tartogatták!
,,Hogy repül az idő!” – gondolja. Vajon neki miért nem sikeredett családot, és pasit szereznie?! Nem lehet ez olyan bonyolult dolog, csak meg kellene tanulnia végre igazán, és őszintén bíznia az emberekben! Erre viszont – főként a mai világban még mindig képtelen!
Szemlátomást egy másnapos, és álmos határozottan nyúzott kinézetű, borzas hajú nő nyit ajtót, akinek nagyon ismerős a kinézete, és mégis, ahogy régi emlékei közt próbál összefüggéseket találni úgy tűnik, hogy alig-alig jut eszébe bármi is egykori barátnéja fizimiskájára vonatkozólag!
– Hát szia Kingus! Ezt a kellemes meglepetést! Hogy s mint? Ugye bejössz kicsit beszélgetni?! – kicsit még rekedtes hangjáról máris ráismer egykori legjobb barátnőjére.
– Éppen ezt akartam kérdezni! – kicsit tétován, de annál temperamentumosabban lép be a meghitt, kis lakásba, ahol a nagy nyári meleg ellen főként sötétbarna redőnyök egész sorozatával igyekeznek védekezni. Látszólag komfortos, és hangulatos a környezet.
– Na, pattanj csak le valamelyik fotelbe! – invitálja borzas frizurával a másik. – Hozzak neked egy kis erős kotyvalékot?
– Valami méregerős most nagyon jól esne! – s bár legfeljebb csak jeles ünnepnapokon, mint mondjuk a Szilveszter iszik egy pohárkával, mert nem igazán bírja az alkohol émelyítő szagát, most érzi, hogy fel kellene szabadítania saját maga röghöz kötött, szánalmas gátlásait.
– Maradj csak nyugodtan! Hozok neked valami finomat! – könnyed, nyári pizsama pólóban flangálásba kezd, és nyuszis papucsában meglehetősen furcsa, különcködő látványt nyújt, amint a kis bárszekrénynek kinevezett kulcsos szekrényhez lép, és kivesz belőle egy kisebb kaliberű házi nedűt.
– Ezt mindenképp muszáj megkóstolnod! Eredeti diópálinka! Kicsit erősebb, mint az átlag, mert ez még nem lett felhígítva! – nem szabadkozik máris tölt két elővett kisebb méretű pohárba, é zokszó nélkül máris ledönti, míg barátnője egyelőre csak kóstolgatja, ízlelgeti a nem mindennapi párlatot.
– Hú! Ez aztán az ütős cucc! Honnét vetted?! – kérdezi.
– Nos megvannak a magam kis kapcsolatai, ha erre gondolsz! – húzza ki magát büszkén, akár egy vérbeli úrinő!
– Figyelj csak! Kicsit összecsaptak a fejem felett a hullámok, mert éppen egy állásinterjúról jövök, ahol már megint jócskán kikészítették az idegeimet, és úgy éreztem, hogy legszívesebben azonnal felpofoztam volna azt a beképzelt, szánalmas kis tücsök pöcsöt, aki tette nekem ott a szépet, és győzködött, hogy másfajta munkaerőt keresnek az állásra!
– Akkor gondolom fontos pozícióról lehetett szó!
– Tudod nem csupán az lett volna a fontos, hogy munkám legyen végre, de hogy kicsit meg is becsüljenek! – előtör belőle a jól ismerős önsajnálat, és most az érdekli a legkevésbé, hogy régi jó barátnője mit fog erre mondani.
– Mivel már régen ismerlek, én azt tudom mondani, hogy le kell szarni az egészet! – hörpint egyet a kis feles pohárból. – Te mindent megtettél, ami emberileg megtehető volt, és a többivel nincs értelme foglalkozni, mert csak magadnak ártasz! – barátnője mindig a dolgok lényegét látta, és ami a szívén, az a száján embertípusba tartozott.
– Ebben tökéletesen egyetértek! Csak egyszerűen nem fér abba a híg agyamba, hogyha egyszer minden feltételnek megfelel az ember, akkor miért nem hagyják, hogy az érvényesülés útjára léphessen?! Felháborító, és felfoghatatlan! – eddig kontyba tűzött, kicsit hivatalosabb haját lazán kiengedi, de még így sem lehet szemet hunyni hihetetlenül csinos angyali hölgyiessége előtt.
– Te semmi sem változtál édes Annám! – lepődik meg Kinga.
– Pedig néha valódi ősemberi aggastyánnak érzem magam a sok hülye, hisztis maca mellett, akikkel ma is jócskán dolgom akadt. Egyszerűen nem tudok napirendre térni, hogy a mostani világunkban kapcsolat, protekció, és pénz nélkül a rendesen megszerzett kétszakos diploma is fabatkát sem ér! – hörpintett egyet a méregerős italból, és utána megnyalta babonázó ajkait. – Figyelmeztess kérlek, hogy ne igyak sokat, mert attól elmegy az agyam, és képtelen leszek gondolkodni!
– Okézs oké kis anyám! Szerintem te nagyon szigorú csajszi vagy magadhoz! Vegyük át a példákat! Igaz ugyan, hogy pasid nincs, mondjuk ez egy rossz pont, de figyel! Van lakásod ez már egy jó kiindulás. Van elegendő megspórolt pénzed, ami megint nem egy elhanyagolható körülmény, és ráadásul még mind a két ősöd él és makk egészséges! Szerintem ez csak jelenthet valamit!
– Mondod ezt egy olyan gyilkos maximalistának, akinek mindennap a toppon muszáj lennie, és legalább kétszáz százalékos maximumot követel meg magától. Néha tényleg úgy érzem, hogy felőrölöm a maradék lelki tartalékaimat is ebben az átkozott versenyszerű hajszában! Biztosan emlékszel még a mi szépségkirálynőnkre Adriennre? – kérdezte, csak hogy zaklatott tudatát mellékvágányra terelhesse.
– Te most viccelsz? Hát persze! Úgy hallottam, hogy hozzáment valami focibolond sportolóhoz, és két gyönyörűséges ikergyereke van. Egy kis srác, meg egy kis hercegnő. – Kinga is kortyolt egy nagyot az illatos nedűből.
– Én komolyan mondom sohasem értettem azt a csajt! A szóbeli érettségin is rohadt nagy gáz volt, hogy nem tudta ki volt II. Rákóczi Ferenc, meg, hogy mikor volt a Szatmári béke. És az ilyen csajsziknak adtak érettségit. Az olyanokat, mint mondjuk a Szálkás Robi, aki olyan volt, akár egy élő lexikon fotografikus memóriával pedig le se szarták! Már bocsánat! – látszott, hogy Annát rendkívül megviselik a méltánytalan esetek.
– Nekem mondod! Az egyik unokaöcsém is emelt szintű érettségit tett pár éve, és nemrég mesélte, hogy elhívták egy állásinterjúra, és olyan szánalmas, gyerekes kérdésekkel traktálták, hogy miért sárga a hold, meg miért kék az ég? Nevetséges nem?!
– Az Nem hiszem el, hogy nem lehetne valamit csinálni! Esküszöm, hogyha pár hónapon belül nem tudok állást szerezni akkor istenhozzád világ és inkább külföldön próbálok szerencsét! Végül is középfokon még mindig gagyarászok egy keveset angolul.
– Igazad van csajszim! Le a kalappal! – tapsolta meg barátnőjét Kinga. –Legszívesebben én is szarnék mindenbe bele, és kimennék veled!
– Hát akkor még mi a fenéért nem jössz velem?! – csodálkozott el a másik. – Szerintem kurva jól meglennék. Csak szállás kellene, meg kaja.
– Ha! – kissé gúnyosra sikeredett a dac, ami jellemezte Kingát. – Mondod te! Én berezeltem érted! Azt sem tudom, sokszor, hogy hogy a francba kellene élnem az életem, nemhogy még kimenjek külföldre, és akkor parádézzak.
– Hé, hé! Nyugi! Úgy veszem észre drága barátnőm, hogy most éppen te vagy az aki nem áll a helyzet magaslatán. Szerintem néha muszáj volna kilépnünk a komfortzónánkból, és csak megtenni spontán dolgokat. Azt mondani a világnak „leszarlak benneteket!” – És egyszerűen csak belevágni! – próbálta biztatni.
– Igaz, ebben nekem sincsenek gátlásaim! Csak… szörnyen nehéz egy adott, berendezkedett helyről kiszakadni! – kortyolt egyet, mintha attól már megjönne bátorsága.
– O.K. Megértelek! Én mindenesetre most döntöttem el, hogy már csak azért is próbát teszek külföldön! Ki tudja? Határ a csillagos ég! Persze te mint legjobb barátnő ezt most úgy értsd, hogy meglehetősen be vagyok rezelve, és csak azért fecsegek itt össze-vissza mindenféle ostoba szöveget, hogy némiképpen megnyugodjak. – őszinteségén nem volt semmi takargatnivaló.
– Jól van! Ha ezt akarod! – állt kötélnek kisebb lelki tusa, és vívódás után Kinga. – Mikor szeretnél indulni a nagy kiruccanásra?
Anna szeme hirtelen felcsillant, és egyre több önbizalmat kezdett termelni. Nagyon megörült, hogy végre igaz barátnője elhatározásra szánta el magát.
– Hát ez remek! Nagyon boldog vagyok! Először is utána kell néznünk a szállás lehetőségeknek, mert valahol majd laknunk is kell, aztán jó volna valami munkaféleséget is találni. Szerintem ez lesz a feladat nagyobb része! Mit gondolsz?
– Mindenesetre pakolok jó sok téli cuccot, hogy meg ne fázzak a hideg időben! Mert ugye külföldön is szokott lenni tél?
Anna mindig is szerette barátnője szókimondását, és főként azt, hogy új terveiben támogatta, és nem hagyta cserben. Végül két hétbe telt mire mindent rendesen megszerveztek, és összepakoltak, hogy megpróbáljanak új lehetőségeket teremteni egy számukra ismeretlen, és idegen országban.