ÉLETVEZETÉSI PRAKTIKÁK

Mit lehet tenni, ha meg akarsz tartani egy nőt? Törődsz magaddal? Jársz sportolni? Vagy esetleg állandóan gyúrsz, és szteroidokat szedsz, hogy vadítóan szexis bicepszeid legyenek? Tudsz főzni? Sütni? Varrni? Kutyát sétáltatni?

 Igen! Tudom mire gondolsz! Most még úgy vagy vele, hogy teszel az egészre: fiatal vagy, és erőtől duzzadó, egyéb tulajdonságaidról már nem is beszélve. No, de mi lesz pár év múlva? Erre ugye még te sem gondoltál.

Harmincasként még azt tervezted, hogy az általad nagyra értékelt istennőt, akinek mindene megvan egy szépséges, szent napon majd feleségül kérsz, és alig öt hónap után már jöhetnek is a gyerekek, hogy mindkettőtök élete rabigában teljen, hiszen ez az élet egyik sarkalatos törvénye. És ő? Vajon hogyan fog majd rád nézni, ha gusztustalan sörpocakot növesztel, aminek folyamán alig látod a golyóidat, ha könnyítened kell majd magadon, és a legkedveltebb elfoglaltságaid közé csupán a szokásos esti sportmérkőzések, vagy idióta vetélkedőműsorok bamba bámulására futja? Arról már nem is beszélve, hogy a gyerekek is egyre inkább téged tesznek mindenért felelőssé, hogy elhanyagolod szülői kötelességeidet. Nem jársz be a kötelezően előírt szülői értekezletekre, melyek kivétel nélkül halálosan dög unalmasak, és a háztartási munkákat is inkább szándékosan kerülöd, csak mert különleges kielégülést nyújt, ha egész álló nap asszonykád időközben jócskán kikerekedett hátsóját bámulhatod, miközben porszívózik, vagy éppen a méretes port, é piszkot próbálja meg letörölni elektronikai eszközeitekről, melyeket szintén részletre vettetek.

Később már pattanásig azon vesztek majd össze, acsarkodva, porcelántányérotokat egymás fejéhez vágva, szitkozódva, mint a vérengző kutyák, hogy a gyereketek melyik jónevű iskolába mehessen, ha történetesen anyagilag csupán az állami oktatást vagytok képesek átmenetileg garantálni számára, amíg nagykorú nem lesz, hiszen abban a percben, hogy szerencsésen betölti majd a tizennyolcat egy lejárt szavatosságú szülinapi tortaszármazékkal értésére adjátok, hogy ennyi volt. Be van fejezve a tizennyolc évig tartó, kitartó, és önzetlen pátyolgatás. Most aztán mehet isten hírével, és feltétlenül muszáj megállnia a saját lábán, különben rövidtávon máris hajléktalan lesz, és nyugodtan elmehet hídlakónak is valamelyik jobb belvárosi, rozsdás híd alá.

Később, amikor majd a gyerek végképp otthagyott benneteket, mert összeállt egy viszonylag jóindulatú, ám kissé kétes alakkal, aki gumiabroncsok értékesítéséből, és némi ócskatelepi melóból tartja el magát, és akinek már van egy rakat gyereke, és más se hiányzik, minthogy egy rámenős, és biológiai órájában hevesen ketyegő, bakfis kiscsaj rávesse magát mindketten azon kezdtek majd agyalni, hogy vajon hogyan a fenébe ronthattátok el imádott gyereketek nevelését, ha már egyszerű, megfontolt párválasztást sem lehet rá bízni?

És innentől kezdve az életetek szándékos pokol lesz, ahol egymás idegeire mentek, és a legnagyobb vágyatok, hogy minden elképzelhető, és megragadható eszközzel totálisan kikészítsétek a másikat idegileg, míg csak fel nem dobja a bakancsot. És ha szerencsétek van, akkor mindketten egyszerre tértek át az örök vadászmezőkre, ahol láthatatlan, koborló szellemekként újfent egymás agyára, és idegére mentek szánt szándékkal.

De ne rohanjunk ennyire az időben. Tegyük fel, hogy szépen, komfortosan berendezett családi életet voltatok képesek kialakítani magatoknak. Valamelyik örömszülő pénze, és kapcsolata mindig elsőrendű fontosságú, ha az ifjú pár gyökeret akar ereszteni, és saját kis meghitt családi fészket szeretne. Ilyenkor rendszerint valamelyik após közli nagy kidüllesztett mellénnyel, és legalább akkora ambícióval, és túlzásokba vitt önbizalommal, hogy ő igazából fiatalabb korában kőművesként dolgozott, és minden vágya az volt, hogy egyszer majd a gyerekeinek is igazi téglás házat építhessen. Persze azt már időközben – valami miatt -, elfelejti megemlíteni, hogy az anyagár, és a költségek fele természetesen megosztva az ifjú párra is ugyanúgy vonatkoznak, mint bárki másra, hiszen az üzletben nincsen udvarias méltányosság.

Amikor aztán a gyerek cseperedni készül, és első éveiben azon kapja magát, hogy már sok mindent megért, vagy azt, hogy anya és apa miért olyan feszült, frusztrált, és ideges akkor, ha közös, meghitt családi nyaralást terveznek valahol Görögország szigetein, csak hogy elmeneküljenek az időközben feltornyosuló, és Európában hagyott problémáik elől? Akkor a gyerkőc könnyedén rájöhet, hogy cinkos, kölcsönös árulás részévé vált, melyet – természetesen -, a két szülő a saját érdekében hozott meg.

Aztán következnek a kamaszkori hőzöngő, heves hangulatkitörések, mikor már a fiatal felnőtt gyereketek is bármi áron a saját után akarja járni. Át löveti majdnem minden fontosabb testrészét piercinggel. Fekete bőrdzsekit, és szintén főként fekete, emós ruhakollekciókat vesz szándékosan magának valamelyik szupermarket használt ruha leértékelési osztályán, és hogy az összhatás még előnytelenebb, és rettenetesebb legyen egy-egy ormótlan, és méreteiben is tekintélyes szöges, vagy szegecselt bakancsot húz könnyed, karcsú lábára, hogy ezzel is tiltakozzék az emberiség nagy „világbűneivel” szemben! És voilá! Kész is az újgenerációs hippik, vagy hippinők új, továbbfejlesztett mintapéldánya.

Amint hazatéved holtrészegen valamelyik kissé elhúzódó házibuliból, ahol ingyen pia volt kapható korlátlan mennyiségben, ti mindjárt a falnak mentek felrobbanni készülő, atombomba haragotokban; rendszerint a feleség az, aki hanyatt veti magát gyereke extravagáns, és provokatív, tüntető megjelenésétől. Ti rögtön bedugjátok az ágyba, hogy hadd pihenhesse ki rendesen az alkohol okozta káros befolyásoltság bódító, később hányingerkeltő hatásait, és másnap míg ti meglehetősen frissnek, és együttműködőknek mutatkoztok, addig fiatal tinédzser gyereketek úgy tiltakozik miközben fejével eszik, mert még mindig annyira másnapos, és kába, hogy a nagy tál csokipehely tartalmát csak szopogatni tudni, de nyelni nem, hogy ott tesz nektek keresztbe, ahol tud, és persze mindent megkérdőjelez, ami pszihoszociális, társadalmi fejlődésére vonatkozik.

Magatoknak, később egymásnak is felteszitek a kérdést: Ti hibáztatok ekkorát, vagy csupán a világ változott meg háromszázhatvanfokos fordulattal, radikálisan?! S míg ti sem tudjátok eldönteni, addig serdülőkor végéhez közeledő, tombolóhormonú gyereketekért már jön is az éppen aktuális seggfej barátja, aki vagy arra készül, hogy beavathassa a mámorító szexualitás, és szerelmeskedés gyönyöreibe, vagy mivel ezen már túl vannak, most készülnek arra, hogy óvszer nélkül is megpróbálják, mert azt hallották úgy minden bizonnyal izgalmasabb, és erotikusabb.

Végül elérkezik a lecsengések nagy korszaka. Egyikőtök, vagy másikotok, netalán mindketten nyugdíjasok lesztek, és miután imádott gyereketek már nem fogyaszt tömény mennyiségű alkoholt, és a cigarettáról, és a füvezésről is leszokott, mert mint állította sikerült előnyösen megtalálnia saját magát, és nemsokára gyereke lesz egy olyasvalakitől, aki lehet, hogy számotokra átlagos, és semmi szuperhős képességekkel nem rendelkezik, de mindenesetben lehet rá számítani. Ti pedig boldog megelégedettséggel veszítek újra tudomásul, hogy talán mégsem voltatok annyira csapnivaló, gyatra szülők.

Hogy hogyan lehet megtartani valakit, aki fontos a számunkra? Jó kérdés. Mindenképpen el kell érni, hogy bízzon bennünk, és számítson ránk, és ha minden klappol, és jól összejött meg kell tanulni bízni benne is, hogy önálló felelősséget adjunk a kezébe, és ettől azt érezhesse, hogy ő is szerves, fontos láncszeme egy párkapcsolatnak. Nehéz, és komplikált feladat, de talán meg lehet valósítani.