ILYEN AZ ÉLET

Néhány napja érdekes apróhirdetés jelent meg az online álláskereső portál felületén: ,,Ügyes kézű titkárnő kerestetik azonnali munkába állásra! Konzumszolgáltatások előnyt élveznek. Középiskolai végzettség sem akadály.”

Kora reggel fél hatkor egy csinos, igényesen megjelenésű, és öltözködésre roppant figyelő, ifjú, harmincas hölgy lépett ki az Astoriához közeli kis utcácskából, és végig sétált az éppen kelni készülő nap késhegynyi sugarain lépkedve a Rákóczi úton. Nem sokkal később már a belvárosban lépkedett, és mivel közel volt a Deák Ferenc-tér hamarabb ott volt leendő munkahelyén, mint azok, akiknek jóformán át kellett vergődniük az egész városon a kora reggeli órákban.

Hatalmas, üvegépülethez ért, és szándékosan a recepcióhoz ment, ahol szinte érezhető volt, hogy a két tohonya, lustálkodásra hajlamos, két méter magas, gorillaszabású biztonsági őrök szinte nyál csorgatva élvezik a hosszú, karcsú, formás lábacskák látványát, és főként a kellemesen domborodó női idomokat, melyeket lelki szemeikkel voltak hivatva elképzelni. Minél egzotikusabb volt egy-egy idillikus látomás annál inkább kedvükre megnyalták nagy bikahúsos szájukat.

– Jó reggelt kívánok! Az álláshirdetésre jöttem! – közölte az ifjú hölgy.

– A harmadik emeleten a folyosó végén jobbra! – adott unalmas felvilágosítást az ücsörgő őr, míg a másik kettőnek csupán annyira telt, hogy bamba idiótasággal megvillantsanak arcukon egy-egy kéjes mosolyt.

– Köszönöm szépen! – fogta magát, és röpke gazellaszökkenéssel máris fellépkedett a lépcsőn, mert valami miatt úgy érezhette, hogy ebben a helyzetben kiváltságszámba menne, ha egyszerűen a liftet használhatná.

Hármat kopogott, csupán a szokás kedvéért, és a biztonságért, hogy biztosan meghallják majd azok, akik esetleg túlságosan elfoglaltak hozzá, hogy az ajtóra figyeljenek. Bár ez elég valószínűtlennek hatott, elvégre állásinterjúra érkeztek ide a legtöbben.

Hármat kopogott, és mikor meghallotta, hogy szabad a bejárás egy patyolatfehér, nagyobb méretű helységet látott elsőre, melyben egy hatalmas téglalap hosszúságú asztal volt, és legalább kilenc vizslató tekintet jobbára persze mind férfiak, akik szinte már mindig élvezettel veselkedtek neki, hogy milyen új jelentkezők között kell majd szelektálniuk, vagy válogatniuk.

Az igazgató volt a legérdekesebb. Szintén harmincas, fiatalos, sportos fiatalember benyomását keltette, és látszólag ő volt a teremben az egyetlen ember, aki kedvért játszhatott, vagy nyomkodhatta méregdrága okos telefonját, mert a kutyát nem érdekelte, hogy éppen mivel is foglalkozik.

– Jó reggelt kívánok mindenkinek! – köszönt annyira kihúzva magát, mint akit szabályosan megfeszít a lázas igyekezet, mert mindenképpen szeretne jó benyomást kelteni, és mert szüksége van erre a munkára, hogy végre kijelenthesse elért valamit ebben a szánalmas életben, és talán rendeződnek majd a körülményei.

– Üdvözöljük! – harsogták mindannyian egyszerre kórusban, és hála a visszhangos terem Pazar akusztikájának egészen biztosan a földszinten is hallhatta az a három biztonsági őr, akik birkaként kedvükre legeltethették szemeiket, vagy hallgatództak.

Egy fiatal HR-es hölgy azonnal lapozgatni kezdett, és megpróbált úgy fontosnak, és hivatalosnak látszani, hogy ha kellett, ha nem szinte élvezettel rágcsálta a szemüvege szárát, mintha ő egy valóban fontos ember volna.

– Úgy látom, hogy öt és fél évig volt a tanári pályán! Megkérdezhetem, hogy milyen okból jött el? – egyszerű, logikus kérdésnek hangzott nemde, mégis a fiatal hölgy kortyokban nyelte a magabiztosságát veszélyeztető kisebbfajta félelme gombócait a torkán.

– Szerettem volna kipróbálni magamat más szakterületeken is. Bár nagyon szeretek tanítani, és élvezem a gyerekekkel együtt töltött közös foglalkozásokat úgy éreztem muszáj volt váltanom! – erre főként a két barátnőnek tűnő hölgy mintha máris sugdolózásba ment volna át miközben kedvükre mosolyogtak, és viccelődtek. Ránézésre úgy nézett ki az egész, mintha pont az ifjú hölgyet tették volna meg alattomos, és gyilkos tréfáik céltáblájának.

– Miben tudna hozzájárulni adott cégcsoportunk fejlődéséhez? – jött egy újabb kérdés egy másodperc leforgása alatt. Az ifjú hölgy most úgy érezte magát, mint akit csapdába zártak. Bár talpraesett, makacs, és határozott volt világéletében, és egyetlen vizsga, vagy szigorlat nem volt, hogy ne négyesnél rosszabb jegyet kapott volna – mégis, a két HR-es hölgy érezte, még jócskán problémákat okozhat, ha nem gondolja át alaposan, hogy mit mondhat, és mi az, amiről hallgatnia kell.

– Gyorsan tanulok. Remek a problémamegoldó képességem, és szeretnék egy kreatív, ötletelő csapat hasznos tagjává válni. – azt érezte, hogy minden olcsó szava úgy jön az ajkaira, mintha hazugság volna. Rögtön elfogta a hányinger önmagával szemben. Mintha saját magát csalta volna meg, árulta volna el.

– Úgy látjuk, hogy maga túlképzett erre az állásra, és mivel ez a munkakör különösebb kvalifikációt, vagy végzettséget nem igényel egyelőre maradjunk annyiban, hogy pár napon belül majd értesítjük. – zárta le a rövidre szabott beszélgetést kivételesen a másik HR-es hölgyeményt, míg a többi férfi munkatárs olyan csöndben szemlélődött, vagy próbált hivatalosnak látszani, hogy egyetlen szikra érzelmet sem lehetett észrevenni az arcukon.

– Köszönöm a lehetőséget! A Viszont látásra! – búcsúzott az ifjú hölgy, és amilyen gyorsan csak lehet máris becsukta maga után az ajtót, ahol már egy újabb állásinterjúra érkező, szintén fiatal, és szintén igényes megjelenésű hölgy várta, hogy behívják.

A fiatal hölgy kiviharzott a női mosdóba, és szembe fordulva a tükörrel előbb farkasszemet nézett elszánt, bosszúszomjas akarattal saját, önző tükörképével, majd amikor megemésztette a történteket szembe köpte saját magát.

– Ez is a te hibád! Miért kell neked mindig kimérten, komolyan viselkedned? Lehet, hogy az egyszerűbb, laza, lezser embereket kedvelik! Átkozott egy hely, annyi biztos! Az igazgató úr még csak fel sem nézett okos telefonjából. – miközben hangosan merengett a bezárt ajtajú mellékhelyiségben keservesen sírva fakadt saját kisebbfajta szerencsétlenségén. Már vagy milliószor lejátszotta a fejében az apja hangját, miszerint ha még egy nyomorult állást sem sikerül kiharcolnia, akkor tényleg egy senkiházi a saját lánya.

– Édes lányom! Tudod olyan ez, mint a szerencsejáték! Nem lehet mindenkiből máris és azonnal győztes! A veszteseknek is meg kell tanulniuk a zimankós élet körmönfont praktikáit. – hallotta az anyját is, aki születése után már nem ment vissza eredeti munkahelyére, hanem otthon háztartásbelivé vált, ezzel mintegy meghazudtolta az önálló, független kereső nőkről szónoklók hipotézisét.

Legalább öt teljes órába telt a reggeli nyolc óra harmincas állásinterjútól egészen délután egy óráig mire az ifjú hölgy rendesen kisírta magát, és megpróbálta úgy vigasztalni önmagát, hogy ez egyedül azok hibája, akik nem akarták meghallgatni őt. Akik homokba dugták a fejüket, mert egyszerűbb képességű emberekkel is tökéletesen betölthették az adott állást. Mégis jó lett volna már álláshoz jutnia, mert szülei már mindent jó előre megterveztek helyette; az esküvőtől kezdve egészen a gyerekvállalás pontos idejéig, és ebből lett végleg elege.

Alig három év múlva koszorúér elzáródás miatt elvesztette az apját, és az anyja úgy viselkedett, mint akit valósággal megszállt a tisztaság utáni makulátlan mánia. Előbb a bútorokat, majd az ágyat, később már a teljes szobákat is átfestette, új bútorokat vett, és új fürdőszobát csináltatott – persze a lánya pénzén -, mert meggyőződésévé vált, hogy elhunyt férje szelleme mintha egész nap az otthonukban kísértett volna, és az anyukának ezért nem lehet békéje, és nyugta.

Az ifjú hölgy természetesen mindenben támogatta korosodó anyját, de ugyanakkor érezte, és tudta, hogy nem szabadna teljesen eltemetnie magát egy vidéki kisvárosban, ahová a madár sem jár, mert alig pár év múlva bánni fogja, hogy nem tett semmiféle kezdeményező, határozott lépést azért, hogy megvalósíthassa távlati elképzeléseit.

Valamivel délután egy óra után szeretett volna kijönni a női mosdóból, ahova szándékosan bezárkózott, hogy kiadósan átgondolhasson magában mindent. Ahogy megfogta a kilincset, az a kezében maradt, és már bár vissza lehetett tenni a helyére nem lehetett a bezárt ajtóval semmit sem kezdeni. Mivel a vécé is visszhangokat adott ezért hangosan kiabálni kezdett hátha meghallja majd valaki.

– Segítség! Hall engem bárki is! – megint jó másfél órájába telt, mire az egyik karbantartó, idősebb úr meghallotta, hogy valami baj van, és azonnal a segítségére sietett.

– Mi a baj kis asszonyka? – kérdezte szerszámait letéve a karbantartó. 

– Jó napot! Elnézést, de úgy tűnik bezártam magam, és nem tudok kijutni! Lenne szíves kiszabadítani! – ideges, rémült hangjában megkönnyebbülés érződött, hogy végre valaki rátalált. Bárcsak a szerelemben is ennyire szerencsés volna, de mindig szeretett válogatni.

Az idős karbantartó megfogott egy éles fémtárgyat, és mintha csak egy konzervdobozt bontana fel percek alatt kinyitotta a zár mechanikáját anélkül, hogy kárt tett volna az óramű pontosságú szerkezetben.

– Tessék parancsolni kérem! Már meg is vagyunk! – nyitotta szélesre Szezám kapuját az öreg. Az ifjú hölgy ennek annyira megörült, hogy párszor a levegőbe szökkent, és hatalmas, cuppanós puszit nyomott az öreg enyhén pirospozsgás, most jócskán meglepett arcára.

– Jaj, annyira köszönöm! Az életemet mentette meg! – összeszedte holmiját és már távozott is gyorsan, hogy az egyik buszt elérje.

Pár nap múlva küldtek neki egy emailt melyben egy másik állással kapcsolatosan tájékoztatták. Az állás szinte rendkívül könnyűnek volt mondható. Reklám, és promóciós anyagok összeállítása, és szortírozása lenne a feladata, és ha van állandó internet hozzáférése, akkor elég annyi, hogy a hónap vége felé mindig elküldi az aktuális cégek kapcsolati címeire az összeszerkesztett anyagokat, és amint a cégek megkapják a reklámanyagokat máris utalják a bankszámlájára a pénzt.

Ez remekül hangzott, és az ifjú hölgy rájött arra, hogy tényleg lehet valami az Office otthonról dolgozó munkakörben. Itt szabadon beoszthatta az idejét. Nem volt szüksége rá, hogy tömegközlekedést vegyen igénybe, ha el akar jutni a munkahelyére, és rendesen, és azonnal fizettek is, ha mindent rendben találtak. Egy-két hónap kellett mire belejött, és elkezdte tudatosan megszervezni, és felépíteni szinte a semmiből online karrierjét.

Később egy online társkeresőn megismerkedett több férfival is, és bár eleinte ódzkodott az egésztől elhatározta, hogy egy-egy ismerkedős est keretében igenis randizni fog. Így találkozott későbbi párjával, akivel szándékosan megbeszélték, hogy nem házasodnak össze, de hogy a szülők végre megnyugodhassanak, és helyreállhasson a családi béke vesznek jegygyűrűt, és legfeljebb majd felváltva akkor viselik, ha látogatóba mennek.

Nemsokára két gyönyörű, imádni való, szőke tincsű, virgonc kis hercegnő lépett a fiatal hölgy életébe, aki még életében nem volt ennyire boldog, és kiegyensúlyozott. Mintha kibékült volna önmagával, és megértette volna a létezés törvényeit, és azt, hogy nem árt, ha néha követi a szív szavát.