EGY BÁJOS MANIPULÁTOR SZÍVE
Caroline egy felkapott Los Angeles-i bárban üldögélt kedvenc Manhattan-koktélját kortyolgatva, és kedvére stírölte, és fixírozta a főként gazdag, híres, és persze jóképű férfiakat maga körül. Apja születéskor valami oknál fogva lelépett a családtól, és később anyja szájából volt alkalma bőven azt hallani, hogy az életben két dolog a fontos, és elsőrendű: mindenkit kihasználni, és a szerelmet kidobni a kukába, hiszen az semmire sem jó, és fapatkát sem ér.
Így történt, hogy Caroline jószerivel már egészen kisgyerek korában rendesen, és alaposan elsajátíthatta bárénekesnőnék dolgozó anyjától az ördögi manipuláció alapjait, miszerint: miként és hogyan kell kellő ügyeséggel, és pikáns, nőies, körmönfont rafinériával úgy az ujja köré csavarnia, és miután anyjának szép számmal voltak az életében változatos férfiak, még néhány kisstílű, lepukkant gengsztert, vagy hétpróbás maffiafőnököt is sikerült kerítenie. Akiket természetesen igyekezett rendre megkopasztani, és elvenni minden pénzüket, hogy élni, létezni tudjanak, hiszen – ha valahol -, hát akkor a legendás L.A.-ben meglehetősen drága az élet, főként olyanok számára, akik kétes módszerekkel szerzik megélhetési forrásaikat.
- Drága kislányom! Vésd az eszedbe jól, mert már csak mi maradtunk egymásnak! Az életben semmit se adnak ingyen! Mindenért kőkeményen meg kell fizetni, és inkább te használj ki másokat, semmit veled járassák a bolondját! - hallotta legalább százszor kislánykora óta a jól betanulható anyai intelmet, és az évek hosszú múlásával nyugodtan mondhatjuk, hogy valóságos tökélyre fejlesztette – legalábbis -, ami a férfiak tartós kizsigerelését jelentette. Bár kétségtelen, hogy alapelve az volt, hogy nem kezd nős, és főként gyerekes pasikkal, mert nem akart tartós fájdalmat, és felszakított lelki sebeket adni azoknak a gyerekeknek, akik – hozzá hasonlóan -, ideje korán megtapasztalhatták, hogy milyen az, ha egyik, vagy másik szülő másutt keresi a boldogságot és magára hagyja csemetéit.
Miközben kedvenc koktélját szürcsölgette egzotikus, nyárias jellegű koktélruhájában, mely meglehetősen sokat megmutatott a kíváncsiskodó, főként mohó férfi tekinteteknek észrevett egy magányos alakot, aki folyamatosan szóval tartotta a csapost a bárpultnál. Önkéntelenül is kicsit közelebb fordult bárszékével hozzá, és kihallgatta a szerencsétlenül járt fickó beszélgetését. A férfi a negyvenes évei elején járhatott, bár ritkulásnak indult hajával, és sörhasat növesztett török basa pocakjával bizony inkább tűnt egy átlagos, válás küszöbén álló, reményvesztett apukának, semmint olyas valakinek, akit nem hagyja magát legyűrni. Elmondta a csaposnak, hogy imádott mennyasszonya éppen az esküvőjük napján lépett le tőle, mert kevesellte a finom kis karikagyűrűt, amit a pórul járt férfi gyöngéden az ujjaira húzott, és persze nem limuzin, vagy Bentley érkezett a helyszínre, hanem egy ütött kopott Ford Branco, aminek ráadásul erősen prüszkölt, köhögött a motorja, és tropára ment kipufogójából is durrogással vegyes pukkanó hangok törtek fel, akárhányszor a sofőr gázt adott. A kövér fickónak nem voltak még gyerekei. Állítólag volt egy anyja, aki az öregek otthonában lakott, és erősen szenilis volt, és gondozásra szorult. Caroline minél inkább hallgatta a furcsa, szerencsétlen fickó történtét annál inkább mélységes rokonszenv, és empátia kezdett kialakulni főként anyagi haszonszerzésre berendezkedett lelkiismeretében. Azelőtt nem is tudta volna elképzelni, hogy bárki iránt empátiát, vagy toleranciát képes mutatni, most viszont nagyon szerette volna őszintén megvigasztalni, és pátyolgatni, ezt a szemlátomást totálisan csődtömeg fickót, akit már csupán hajszálak választottak el a teljes zülléstől, vagy ami még rosszabb az összeomlástól.
- jó estét kedves uram... - köszönt neki kimérten, majd közelebb jött tipegő tűsarkú cipőivel, és letelepedett közvetlenül a fickó mellett lévő üres székre. - Gino bébi még egy koktélt légy szíves! Ennek a kedves úrnak pedig hozz egy ugyanilyet! - kérte negédes mosollyal a csapost, akivel nagyon úgy tűnt, hogy már régóta ismerhetik egymást.
- Ne haragudjon, hogy megszólítom drága uram, de észrevettem, hogy borzasztóan rossz napja lehetett, elvégre az ember nem a semmiért fojtja alkoholba a bánatát, nem igaz?!
A férfi meglepetten bólogatni tudott, és fogalma nem volt, hogy egy ennyire gyönyörűséges, és káprázatosan szexi ifjú hölgy vajon mit akarhat tőle?! Ezért csak bámult rá, majdhogynem szájtátva.
- Tudja valamikor régen még én is nyugodtan mondhatom, hogy hasonló cipőben jártam, és tessék még mindig itt vagyok a jó öreg L. A.-ben! - emelte fel kissé teátrálisan a magasba mind a két hosszú, karcsú karját. - Bár semmi közöm a magánéletéhez, de ha gondolja nagyon szívesen meghallgatom a történetét! - ajánlkozott, látszólag minden hátsó szándék nélkül.
- Ne haragudjék drága hölgyem, de szerintem más dolga is akad, mint egy ilyen csődtömeget hallgatni, mint amilyen én vagyok... - jegyezte meg önbizalmából teljesen kivetkőzve a férfi, majd egy hajtásra kiitta méregerős italát. Egy alkoholhoz egyáltalán nem szokott embernél ez azért durva hatásokat képes csinálni.
- No, édes uram! - fordult most szembe vele Caroline. - Figyeljen szépen rám, rendben! Elmeséli szánalmas kis életét, mert szerintem már mindent elvesztett, ami emberileg lehetőséges volt. Sokszor el se hinné, de ha az ember egy vadidegennek mesél az életéről valósággal szinte azonnal megkönnyebbül, és fel is szabadul. - most rajta volt a sor, hogy belekortyoljon az italába. A pufók, totálisan kétségbeesett férfi úgy gondolta, hogy rosszabb nap már úgy se jöhet, így belement abba a játékba, melyet az álomszép nő diktált. Elvégre, ha jobban meggondoljuk a szerencsétlen fickókra sajnos senki emberfia sem kíváncsi, nemhogy egy gyönyörű nő, akinek – látszólag -, mindene megvan. Nemigaz?!
A férfi elmesélte, hogy medencetisztítóként, majd később kőművesként melózott néhány befolyásos üzletembernek, és hirtelen fölkapott filmcsillag sztárocskának, akik közül voltak többen is, akik bizony nem voltak hajlandóak kifizetni neki a megbeszélt összeget, még akkor sem, amikor a férfi mindenkit figyelmeztetett, hogy bizonyos anyagárak igenis változhatnak, mint a cement, faanyagok, márvány – aki különösen elegánsan mutat egy-egy magazinban megjelent fürdőszobaképen, már ha értő, szakavatott kezekre bízza az ember. Később a férfi elmesélte, hogy nagyon szerette volna feleségül venni középiskolai szerelmét, aki viszont kerek perec kijelentette, ha nem vesz neki minimum gyémántgyűrűt, és egy exkluzív Hawaii nyaralással sem fejeli meg a lánykérést, akkor akár el is felejtheti, hogy nekik egyáltalán közös jövőjük legyen. Aztán, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva az illető nő egy szép napon összecsomagolta az összes holmiját és se szó, se beszéd kilépett a megkeseredett, szerencsétlen férfi életéből.
- … Aztán nem is tudom... hónapokig azon agyaltam, hogy vajon én hibáztam-e, hogy nem ismertem meg eléggé a páromat, vagy ténylegesen ennyire szemétláda lett a világ, hogy az emberek már csak a pénz után futnak állandóan...? - tette fel magának az eldöntendő kérdést miközben legurított még egy keserédes italt.
Caroline miközben a férfi életének beszámolóját gondolta először úgy volt vele, hogy ennél könnyebb dolga ritkán lesz még egyszer, ha valakit meg kell kopasztania, legalábbis pénzügyi szinten. Viszont volt valami mélyről jövő őszinteség, és lelki kisugárzás ebben a nagy rakás, tohonya szerencsétlenségben, aki most mellette ült, és Caroline észre se vette, és azonnal vonzódni kezdett hozzá. Mintha már nem ő használt volna ki másokat, hogy céljait elérhesse, sokkal inkább saját maga írta át eddigi ördögien manipulatív, kicsinyeskedő, és önző játékszabályait.
- Tudja mit kedves uram?! - fordult most megint feléje, hogy arcuk egyvonalba kerülhessen. - Ha a menyasszonya ennyire gonosz módon viselkedett Önnel, akkor én azt mondom, hogy nem érdemelte meg, hogy őszinte és igazi szívből jövő érzelmeket pocsékoljon rá. Csupán csak a rend kedvéért, hol is tart most az exe?!
- Három gyereke van, egy idióta vadbarom pasija, és úsznak az adósságban, mert egyik sem szeret dolgozni! - vallotta be szégyenkezve.
- Na látja édes Uram! Pontosan ez az, amiről idáig beszélgettünk!
- Most akkor mit csináljak? Tudna esetleg tanácsot adni?! - nézett rá kisfiúsan sóvárogva, akár egy elveszett jegesmedve az északi sarkon.
- Hogy Ön mennyire aranyos, csupaszív ember! - Caroline magát is meglepte, amikor észrevette, hogy kellemesen bizsergető érzés, ha szorongathatja egy másik férfi kezét. - Figyeljen rám! Vegyen egy mély levegőt, és kezdjen új életet! Elvégre ez itt az Angyalok városa, nem igaz?! Fogadni mernék, hogy előbb-utóbb a lehetőségek az ajtaján fognak kopogtatni, csak muszáj lenne meglátnia azt a kevéske, szemmel alig látható kisebbfajta jót, ami még összetartja ezt a mostani világunkat! Na, fel a fejjel!
A bárhelységben egyszerre csak felcsendült a wurlitzerből egy ismerős, kellemes dallam, amire remekül lehetett lassúzni, márha az ember tudott egy legfeljebb két tánclépést. Caroline-nak remek ötlete támadt.
- Szabad egy táncra kedves Uram? Ne féljen, nem harapok! Sőt, egészen bájos és elbűvölő tudok lenni, ha akarok! Csak magán múlik! - nyújtotta ki a kezét, hogy a másik megfoghassa óvatosan. Caroline a parkett felé vezette, és azonnal átkarolta vaskos, tokás nyakát; az arcába nézett azokkal a varázslatos gomb szemeivel, és máris lassúzni kezdett vele a zene ütemére, míg a férfi egyfolytában azzal volt elfoglalva, hogy még véletlenül se lépjen rá egy ilyen bombázó nő kicsiny lábaira. Aztán, amikor a zene véget ért Caroline észrevette, hogy nem akarja elengedni a férfit, és újra táncoltak még egyet. A kissé zsúfolt, fülledt, bohém éjszaka így csapott át váratlanul hajnalba, és már négy óra is elmúlt mire a bár bezárt – legalábbis aznapra.
Caroline felajánlotta a férfinak, hogy amíg állást, és szállást nem talál egészen nyugodtan kipihenheti magát nála is, elvégre egy kisebb szállodában, ahol van portás őr szolgálat mi ban történhetne az emberrel?! Belekarolt a férfiba, és töviről-hegyire kitárgyalta saját gyerekkorát. Jobb volt ez, mint akármelyik háromszáz dolláros órabérrel kalkuláló Beverly Hillsi dilidoki napidíja.
A férfi figyelmesen, megértően hallgatta, és nagyon úgy érezhette magát, hogy lám csak megütötte a főnyereményt, hogy egy ilyen nagyon, kedves, közvetlen és bombázó nő megajándékozta a segítőkészségével, és a figyelmével. Hiszen egészen bizonyosan jobb dolga is lett volna.
Caroline szállodai szobájába vitte a férfit, aki az alkohol hatásától valósággal azonnal elaludt, már a nagy férőhelyes kanapén is, nem volt szüksége ágyra, amiért a nő hálás volt – tekintettel -, mindig is szeretett nagy ágyban aludni.
Másnap reggel aztán mindketten kitisztult fejjel Caroline szobaszervízzel rendelt kettejüknek finom reggelit, és mikor a fehér formaegyenruhát viselő pincér behozta az ételszállító kis kézikocsin a kért szalonnát, sonkát, tojásrántottát, croissant és narancslekvárt a férfinek valósággal könnybe lábadt a szeme, hogy valaki így gondoskodik arról, hogy kicsit jobban érezhesse magát, és legalább megjöjjön az elveszettnek hitt jókedve.
- Tudod mit mackókám? Ha megreggeliztünk segítek neked valami elfogadható melót keresni! - a férfi ölébe ült, és kézzel etette meg a jócskán meglepett férfit, aki hebegni-habogni is alig tudott, hogy egy ilyen igazi hús-vér nő vendége lehet. Reggeli után szinte azonnal belevetették magukat Los Angles folyamatosan nyüzsgő, egyetlen pillanatra sem lazító, megapolisz-hangulatű vérkeringésébe. Caroline rengeteg olyan embert ismert, akik jöttek neki egy-két szívességgel, és persze bolond lett volna, ha azokat a bizonyos névjegykártyáikat nem tette volna el biztonságos helyre ridikülje mélyére. Most sebtében kapásból kivett egy kisebbfajta tucatot, és sorrendben nézni, olvasni kezdte a potenciális neveket, akik vélhetően alkalmazásba vennék a férfit.
Már vette is a mobilját és feltárcsázott néhány számot.
- Szia szívem! Itt a legjobb kuncsaftod beszél! - búgta mézédesen a telefonba. - Figyelj csak édes, egy hatalmas szívességet szeretnék kérni! Szükségem lenne egy járműre ide a szálloda parkolójába, egy Armani öltönyre, nyakendőre, cipőre, és egy-két kiegészítőre, hogy üzletembert faragjak a barátomból... - jelentőségteljesen a férfire nézett, és rafináltan kacsintott is hozzá egyet. - Ó, majd elfelejtem kérlek szól Jimmynek, hogy szükségem lenne rá mondjuk egy-két órácskára amolyan sofőri minőségben, ha érted, hogy mire gondolok? - amikor végzett a beszélgetéssel máris betette a mobilt, és igyekezett megnyugtatni a kissé idegeskedő férfit:
- Ne izgasd magadat édes mucikám! Olyan üzletembert faragok én belőled, hogy dőlni fog a lóvé!
Nem telt bele bő negyvenöt-ötven perc és egy sötétített üvegű, koromfekete limuzin gördült be a szálloda parkolójába, méghozzá Jimmyvel, mint sofőr, ahol Caroline kérte. Emellett, amikor a nő bekukkantott a limuzinba azonnal kiszúrta, hogy a méregdrága öltöny, és a hozzávaló kiegészítik is megérkeztek. Most rajta állt, vagy bukott az eredti terv sikere, hogy a szerencsétlenül járt férfiból egy meggyőző, és határozott benyomást képviselő üzletembert faraghasson.
- Mackókám! Kérlek vedd fel az inget, nadrágot, és az öltönyt! Tudsz nyakkendőt kötni! Ha nem az sem akkora baj, majd én megkötöm!
A férfinek sem kellett több ösztönzés. Alig tíz perc alatt már készen várta, hogy Caroline megkösse a nyakkendőt a nyakán. - Hmm! Nem rossz! Megteszi! Az enyhe borosta, még ki is emeli egy kicsit a markáns arcodat! - paskolta meg pirospozsgás arcát, majd mindketten beültek a limuzin hátsó üléseire, és Caroline szólt a sofőrnek, hogy egy megadott címre vigye.
A sofőr – aki újfent Caroline egyike lehetett -, tette, amire utasítást kapott, és már utaztak is egy dimbes-dombos, kicsit hepehupás, szerpentines utakkal jócskán kicsipkézett úton egészen a dombtetőig, ahol luxuskategóriás álomvillák, és úszómedencés ingatlanok pihentek meg.
Amikor a limuzin lassított az egyik luxus villa előterében Caroline még egy utolsó simítás gyanánt megigazította a férfi nyakkendőjét, majd kézen fogva kiszálltak az autóból, és elindultak a hatalmas palotaszerű ház bejárata elé, ahol biztonsági ellenőrző rendszer mellett modern kaputelefon gondoskodott róla, hogy akárki ne jöhessen csak úgy be. Caroline azonnal beütött egy hat számjegyből álló kódot a kaputelefon kijelzőjébe, és a rácsozott kapu azonnal kinyílt. Ha ez nem lett volna lég tüstént két agresszíven ugató, és kíváncsi dobermann kedvenc rohamozta meg őket, ám Caroline-nak eszébe se jutott pánikolni, vagy kétségbeesni, nem úgy, mint a férfinak, aki szinte majdnem minden állattól mániákusan rettegett.
- Sziasztok kiskutyák! Hát nemgyönyörűek? - kérdezte a férfit hatra hajolva, majd elővett két nagyadag húsos, jól átsütött marha steaket, és óvatosan odadobta a kutyák elé, akik rögtön abbahagyták az agresszív, barbár ugatást, és nekiálltak behabzsolni az ínycsiklandóan finom húsokat.
- Látod kis mackóm! Ennyire egyszerű az élet receptje! Gyere csak nyugodtan utánam, nem fognak bántani! - azzal a férfit máris bevezette a tágas palotán belülre, ahol – mit később kiderült -, egy filmes producer guru lakott, és most nagy bajban volt, mert a megbízott építési vállalkozója lelépett az előlegként felkínált háromszázezer dollárral, amiből díszkertet és halas szökőkutat akart építtetni, és most égető szüksége volt egy megbízható építési szakemberre, aki mindezt megtudja számára valósíani.
- Szervusz drágám! Elhoztam egyik kiváló barátomat, aki azért jött, hogy kimentsen téged a bajból! Persze csak, ha te is jónak látod! - Caroline úgy mutatta be a két kezdetben gyanakvó, egymást méregető férfiút egymásnak, mintha már legalább ezer éve ismernék egymást, majd mindhárman a nagy, tágas ebédlőasztalhoz ültek, hogy megtárgyalják az anyagiakat. Végül a szerencsétlenül járt férfinak nemcsak, hogy állása lett, de az adott dimbes-dombos utcában nem akadt olyan újgazdag, vagy tehetős ember, aki kisebb-nagyobb felújítási munkákat ne vele akart volna elvégeztetni. Határ persze a csillagos ég!
