A SZÍV TANANYAGA, AVAGY SZERELMI TÖRTÉNET

Éppen ebédszünethez készültek volna kicsit szusszanni, kipihenni magukat az egyetem nagyalakú, dór görögoszlopos aulájában, amikor szöget ütött fejükbe a hitvány, kisstílű felismerés, hogy bizony, ha a holnapi kiselőadásra és szemináriumra is készülni szeretnének, akkor bizony jó lesz iparkodniuk.
Az osztály nem tett ki mint tíz főt, így gyakorlatilag mindenki ismerhetett mindenkit anélkül, hogy bármilyen méltatlan, hányaveti kavarodás támadt volna a dologból, vagy hogy – adott esetben -, valaki módjuk szándékosan elfelejtette volna csoporttársa nevét. Erről szó sem lehetett. Mindenki igyekezett – legalábbis a körülményekhez képest -, elfogadni a másikat olyannak, amilyen.
- Hé, csajok! Mit szólnátok hozzá, ha ezzel a sok szarsággal megvagyunk, beülnék valahova kajálni egy jót?! Legalább addig is dumálhatnánk egy keveset. - javasolta jó, sziporkázó ötlet gyanánt egy sportos eleganciát viselő, gyönyörű nő, aki többségében törtfehér sportzakót, és szintúgy fehér nadrágot, és edzőcipőt viselt, mellyel megtestesítette a puritán sportosság és csinosság védjegyét. És ráadásul még nagyon is jól állt neki, és tudta is magáról, hogy nőies, rafinált bájaival bármit elérhet, amit csak akar.
A kis egyetemi osztályba – furcsa, meglepő módon -, csupán két úriember járt, a többségben hölgyuralom volt, mely jótékonyan befolyásolta a férfiak romantikus vágyait.
Az egyik félszeg, kissé különösen viselkedő fiatalember – aki mellesleg maga is írt verseket, novellákat -, előszeretettel próbált barátkozni, flörtölni, bókolni a lányok felé. Különösen egy bizonyos hölgy nyerte el aq tetszését, akinek dédelgető, őzikeszemeitől, és gyönyörű milliókat érő mindenség-mosolyától valósággal azonnal bezsongott, és akkor jóformán minden megszűnt körülötte, talán még a bolygók, és a csillagok járása is.
- Na, akkor én léptem hölgyek! - vette át a szót egy másik egzotikus szépség, akinek az volt a szokása, hogy szándékosan, kirívó, provokatív ruhakölteményekben pakolta ki nőiességének gyönyörű domborulatait, azt remélve, hogy így esetleg hatékonyabban cserkészheti be a gyanútlanabb pasikat.
- Jaj Regikém! Nem muszáj menned! És mi lesz a leckénkkel?! - kérdezte a pápaszemes Eszter, aki a maga nemében valóágos számítástechnikai guru volt, és valami műszaki pályát illett volna választani a bölcsész pálya helyett.
- Bocsi, csajszik, de tudjátok az van, hogy a pasim és én már vagy három teljes hónapja nem szexeltünk, és ideje lenne egy kicsit belehúznunk, hogy kipótoljuk az elvesztegetettnek hitt időt. Már ha értetitek, hogy miről gagyogok itt?! - nézett körbe, míg tekintete megakadt a félszeg fiatalemberen, akik el is pirult a szex szó hallatán.
- Mehetsz, ha akarsz Regi! Holnap talizunk! De azért légy pontos, mert Halmai szíjat hasít a későkből, ezt ugye tudod?! - kérdezett vissza Kriszta, akinek – nem volt akkora meglepetés -, mindkét szülője pedagógus volt, ő mégis azért választotta ezt a pályát, mert még igazából nem döntötte el, hogy tényleg tanár lesz-e, mindenesetre a diplomaszerzéshez pont ideális közeget választott.
- Akkor rajta hölgyeim, és persze Ernőke! - adta ki a vezényszót a kisebb társaság egyik oszlopos tagja Gizus.
Azzal a társaság ötfős tagja bevette magát az egyetem kissé lepusztult, és erősen oszlásnak indult fiókkönyvtárába, ahol helyben olvashatóak voltak a kötetek – nem meglepően -, és egy lap fénymásolása 15-20 forintba került, amit sokan soknak találtak. Főként akik kollégisták voltak.
- Akkor menjünk fel az emeleti részbe, mert ott nyugi van, és kezdjünk hozzá a jegyzeteléshez. - javasolta egy hullámos vörösesbarna hajó, szemüveges, kékszemű lány Rami, aki vonattal bejáró volt, mert nem engedhette meg magának, hogy az albérlet költségeit is magára vállalja.
- Ez már beszéd! Akkor rajta! - A társaság a cuccait a könyvtár előtrében kellett hagyni, ahol általában két vénséges matróna üldögélt, mondván, majd ők vigyáznak a kabátokra és ruhadarabokra, de Ernő igazság szerint nem szívesen engedte át senkinek se a holmiját, mert már egyszer kirabolták az egyetemen, és azóta is fullánk volt a szívébe ez a roppant kellemetlen eset.
Leültek a székekre. Kinyitottak legalább hat-hét szakirodalmi, és főként történeti könyvet, és azonnal lázasan, halálos csöndben mohón jegyzetelni kezdték a tudós emberek írta szöveget, mintha csak saját szakdolgozatukon dolgoztak volna, holott csupán csak egy végtelenül leegyszerűsített kielőadásról volt szó.
- Oké, gyerekek! Figyelmet kérek! A társaság egyik fele jegyzetelje ki az itt lévő könyvkupacokból, ami szükséges lehet! Nevek, évszámok, fogalmak, fontosabb események! A csapat másik fele pedig a másik halmot nézze át, és mikor ezzel mind készen vagyunk összehasonlítjuk majd, hogy ki mire is jutott! Rendben?! - adta ki az utasítást vérbeli főnöknő módjára Kata, aki – mivel három lánynak is Katalin volt a neve -, most előnyhelyzetben kedvére játszatta meg a vagány, modern nőt.
Így történt, hogy a társaság minden tagja – természetesen beleértve Ernőt is lázas tudásszomjjal, és persze tevékeny mindenre kiterjedő igyekezettel vetették bele magukat a munka dandárjába, hiszen a kiselőadásig még hátra volt nagyjából négy-öt nap, ami valósággal tejcsarnoki méreteknek örvend, pláne ha az ember történelem szakos.
- Ernőke? Ne haragudj, hogy megzavarlak, látom nagyon elfoglalt vagy, de... mikor adod már végre oda a könyvet, mert én sokkal gyorsabban olvasok, és szelektálok, mint te! - kérdezte hangjában kisebb sértődékeny felhanggal a pápaszemes Eszter, akinek ténylegesen úgy vágott az esze, mint a borotva, és valóságos sértésnek vette, ha tudását, és véleményét bárki is megpróbálja megkérdőjelezni.
- Bocsáss meg... azonnal... - Ernő a békesség és kompromisszum kedvéért azonnal átpasszolta tölgyfavastag, hurkás ujjai között a kiadósan vaskos történeti szakirodalmat, mely főként az istenek mitológiai eredetét boncolgatta. - Tessék, parancsoljál! - tolta elé, és a levegőbe fújta ki tüdejében bent ragadt levegőt.
- Nagyon köszi! Meglátod Ernőke, így könnyebb, gyorsabb és hatékonyabb lesz! - villantott rá egy kisebbfajta kapafogú mosolyt, majd olyan gyorsan kezdett jegyzetelni, hogy azt a legprofibb gyors és gépírók is bátran megirigyelhették volna. Az ember nyugodtan hihette, hogy másodpercekként vagy ötezer szót, és kifejezést egészen biztosan leírt, akár egy emberi írógép. Ernő valósággal megbabonázva csak bámulni tudta sokáig, hogy – szó szerint -, majdnem leesett az álla.
- Nézzétek csak a mi drága Ernőkénket? Valósággal bele van zúgva Eszterbe! Úgy bámul, hogy majd hanyadt esik tőle! - Krisztának mindig is volt egy-egy kissé elmésebb, furkálodó odamondogatása, mellyel gyakorlatilag sikeresen kibillenthette az ember aznapra szánt jókedvét, és egy annyira sebezhető és érzékeny férfi, mint amilyen Ernő volt nem csoda, hogy ezt a kisebbfajta beszólást is – mint oly soka -, mélységesen a szívére vette.
- Jaj, Kriszta! Hogy lehetsz ennyire... - vette azonnal piruló arccal védelmébe a fiatalembert egy másik Kata, akibe Ernő titokon halálosan belezúgott.
- Nocsak Katikám! Nocsak! Csak nem működik köztetek a kémia?! Ez aztán a váratlan meglepetés! És mondjátok csak? Úgy istenigazán voltatok már együtt?! - kérdezett rá nyíltan mindenfajta tabu-témát leakarva dönteni.
- Figyelj Kriszta! Már megbocsáss, de egyrészt ez magánügy, másrészt úgy hiszem nem veled fogom megtárgyalni a magánéletem kényes részleteit! Ja igen! - mintha elfelejtett volna valamit, ezért félután megállt a mondata a levegőben -, nem értem, hogy miért kell állandóan szekíroznod szegény Ernőt, amikor, ha igazán megismernéd kicsit rájöhetnél hamar, hogy nagyon jó fej pasi! - most fordult elő, hogy kinyújtotta nagyon vékony, nagyon finom kezét, és erősen megszorította Ernő szőrös mancsait. Ernőt valósággal villamosáram rázta meg jótékonyan, és szinte azonnal bizseregni kezdett egész belseje.
- Ne izgasd magad Ernő! Ha Kriszta szórakozik, majd én leszerelem! Igaz-e csajszik?! - fordult most egy hirtelen ötlettől vezérelve a többiekhez, akik persze úgy tettek, mintha nem hallottak, és láttak volna semmit.
Így is bőséges három és fél órás munkába telt mire az összes történti szakirodalmat ,,végig nyálazták” tetőtől-talpig, és mindent a lehető legrészletesebben kijegyzeteltek, hiszen a fiatal tanársegédnek az volt a mániája, hogy szabályosan minden hallgató kiselőadásának mondatait ízekre cincálta, és persze minden mondatot jócskán meg is kérdőjelezett, így ha az adott illetőnek az óra kezdetén még volt néminemű halványka önbizalma, az akiselőadása végeztével kamatosul elpárolgott, hiszen a tanársegéd véleményét senki meg nem kérdőjelezhette. Inkább minden hallgató lapított, csakhogy nehogy rákerüljön a következő foglalkozás alkalmával a sor, ami egy hülye koncepció volt, hiszen előbb-utóbb mindenkire sor kerül.
- Rendben emberek! Ki hol tart?! - kérdezte kissé sürgető hangon a többséget a vagányabbik Kata.
- Hát... ha esetleg arra vagy kíváncsi, hogy a jegyzetelésben összeállt már a kielőadás anyaga, és a vázlat, amit majd a többiek között szét kell osztani, a válasz még várhat magára. - válaszolta hanyag, laza módon Gizus, akit egyáltalán nem hozott zavarba, ha a vagányabbik Kata hajlamos megjátszani a belevaló csajt.
- Akkor hölgyeim! Nekem nagyon úgy tűnik, hogy a többit kénytelen-kelletlen muszáj lesz odahaza megoldani, miután úgy hallottam, hogy innét tilos könyveket kölcsönözni! - volt markáns, komoly hangjában valami ami egyszerre gondolkoztatta és rémisztette meg az embert.
- Akkor én mentem csajok! Csocsizlak benneteket! - búcsúzott szinte azonnal, hogy meghallotta mástól a vezényszót Rita, aki megint csak hajlamos volt kicsit könnyelműen – mondhatni -, félvállról venni a dolgokat.
Így történt, hogy a csajos egyetemista társaság tagjai egy szemvillanás alatt szétszéledtek, s míg a legtöbben visszabattyogtak a Dózsa György úti Koleszukba, addig Ernő úgy döntött inkább hazafelé veszi az útirányt, mondván; van neki éppen összegyűlt számos feladata, melynek kötelező érvénnyel muszáj eleget tennie.
Szerencsére a Wesselényi utca sarkán hőn szeretett Katája belekarolt, és ez a kis flörtszándékú mozdulat felért egy valóságos vallomással Ernő zaklatott szerelemre kiéhezett szívében.
- Ernő! Ne haragudj, ami a könyvtárban történt... - kezdte lehajtott, bűnbánó tekintettel.
- Ugyan! Nem tesz semmit! - próbálta könnyedén felfogni az egészet, hiszen csak egy ártatlan társasági tréfának tűnt az egész.
- De most komolyan! Engem ritkán tudsz becsapni! - simogatta meg előbb csak mackós, dzsekis vállát, később már pufók, kissé szomorkás arcát is. - Látom rajtad, hogy bánt a dolog.
- Ez nagyon jólesik, őszintén, és tényleg... de... azt hiszem, hogy... - elakadt, amikor Kata valósággal szembefordult vele, és egyenese arcába bámult azokkal a mindent látó, nagy mély őzikeszemeivel:
- Szeretném, ha megbíznánk egymásban! Nem tudom, hogy mondta-e már neked bárki is azt a mondatot, hogy: bejössz nekem, és szeretném, ha lenne kettőnk között valami! Persze nem akarom még véletlenül se erőltetni a dolgokat, csak ha te is készen állsz rá! - pirult el, és ebben a varázslatos, mindenség-percben ő volt a földkerekség leggyönyörűbb hölgye.
- Hú, hát ez... váratlanul ért, de... nagyon jól esik... - szabadkozott félszegen a jócskán meglepett fiatalember.
- Nem szeretnélek sürgetni kedves Ernő, de nem szeretnél esetleg... megcsókolni?! - kérdezte vágyakozó, szerelmes pillantással.
- De nagyon is! - annyira kezdő, és ügyetlen volt még ebben is, hogy Katának önzetlenül a segítségére kellett sietnie; gyöngéden átkulcsolta vastag nyakát, kicsit le is húzta magához, hogy a fejeik úgy nagyjából egy vonalba kerülhessenek, majd előbb csak óvatosan, finoman becézgetni kezdte Ernő húsos száját, később pedig kisebb zsonglőrmutatványt hajtott végre nyelvével, amikor belelendültek a smárolás művészetébe. Az egész szerelmi hadművelet alig nyolc-kilenc percet vett igénybe, mégis mintha megérezték volna, hogy ennél azért sokkal többet jelentett mindkettőjüknek.
Amikor Ernő az Astoriánál fel akart szállni a kettes metróra, mely egészen hazáig szállította Kata még egy futó, röpke csókot lehelt a szájára, mielőtt becsukódtak volna a vagonajtók.
Néhány nappal később szinte nem akadt olyan egyetemi hallgató, aki ne égett volna lázas izgalomban attól, hogy kiselőadást fog tartani Halmai tanár úrnál, méghozzá ókortörténetből.
A csajos társaság összes tagja – kivétel nélkül -, szintén igyekezett meglehetős komolysággal és rafinériával felkészülni a feladatra. Amikor már az órán voltak, és a ,,Pityke őrmesternek” becézett, nyurga, göndör vöröshajú tanársegéd belépett a tanterembe a levegő valósággal megdermedt, hiszen mindenki azt próbálta meg kitalálni, hogy akkor most vajon mi fog következni? Nyílt, és ellenszenves megszégyenítés, vagy éppenséggel a megszégyenítéssel egybekötött tartós önbizalom leépítése?!
- Jó reggelt mindenkinek! - köszönt mereven. - Akkor hallgassuk meg a kiselőadásokat. - azzal úgy tett, mint aki székével szándékosan a háttérbe vonul, hogy az adott hallgatóké legyen a terep, ám valójában ez csak a megtévesztés lehetséges látszata volt. Valójában arról volt szó, hogy a rafinált tanársegéd szándékosan kivárt, amíg valamelyik hallgató saját véleményében elbizonytalanodik, és később ezt igyekezett ellene felhasználni, akárcsak a legtöbb ókori hadvezér, vagy stratéga.
Amikor a csajos társaság tagjai következtek mind az öten felálltak, és a nagyméretű, sötétzöld táblához léptek, majd kiosztották a vázlatokat a többieknek, melyben nagyjából összefoglalták kiselőadásuk részletes anyagát. Előre megbeszélték egymás között, hogy kivételesen a vagányabbik Kata fog beszélni, hátha nem szakítja félbe őt a tanársegéden majd a keresztkérdéseknél ők is szót kaphatnak.
A vagányabbik Kata szándékosan csinos provokatív eleganciára vette a figurát és a kíváncsibb férfiak egyenesen beleshettek a szándékosan mélyített dekoltázsába. Nem voltkivétel ,,Pitye őrmester” sem, aki – bár senkinek se vallotta volna be -, de nem győzött hümmögve ámuldozni a vagányabbik Kata sportos, és szexis fizikai tulajdonságain.
Sajnos- ahogy az várható volt -, Kata bármennyire is volt komoly, határozott, meggyőző, és jól összeszedett Halmai tanár úr már az első öt perc után valami jelentéktelen apróságot vetett fel, és azonnal közbeszólt, ám most Katán volt a sor, hogy erélyesen elégtételt vegyen:
- Ne tessék haragudni tanár úr, de legyen szíves fogja be, mert szeretnék a végére érni, ha szabad! - jelentette ki, amire hatalmas orkán erejű tapsvihar volt az egyöntetű jutalom.
,,Pitye őrmester” pedig nem győzött jócskán meglepődni amiatt, hogy egyetlen hallgatója is szembe mer szállni az ő megingathatatlanságba vetett, sziklaszilárd véleményével.
- Nos, hát kedves Katalin... a kiselőadása némileg... hézagos, és korrekcióra szorul, de azért tűrhető volt... - jegyezte meg kisebb bosszúsággal a hangjában, hogy most kivételesen nem az övé lehetett az utolsó szó. A legtöbb egyetemista kitörő tapsviharban részesítette vagány Kata bátorságát, és vakmerőségét.
Később a csajos társaság tagjai szándékosan még bent maradtak pár percig a teremben. Gondolták hagyják megemésztni a nap megtörtént eseményeit. Mintha egyetlen, jelentős pillanatra masszívan összekovácsolta volna őket a tudat, hogy egységben, együtt bármilyen felmerülő kisebb-nagyobb akadály legyőzhető. Ernő és Kata pedig fülig szerelmesen egymás kezeit szorongattak a pad alatt, és úgy néztek a másikra, mintha legbensőbb, legféltettebb titkaikat is megvallanák egymásnak.