VÁRATLAN RANDI EGY KIS HÖLGGYEL

A negyvenes éveiben járó férfinak napról-napra komoly fejtörést okozott egy kisbaba megfelelő ellátása. Legalább is, ami az ezzel járó kellőkeket, és babadolgokat illette.
Pelenka, popsikrém, törlőkendő, tápszer, cumik színes és remélhetőleg széles választéka. Kellő mennyiségű babaétel, hiszen a világért se akarta, hogy bármelyik pillanatban hisztis, egyre követelőzőbb sírás legyen a vége egy nyugodtnak aligha nevezhető délelőttnek. És akkor még ezekhez jöttek hozzá a plüssállatok tömegei, a babatakarók és egyebek.
Most mégis azért volt ennyire izgatott, mert egy fantasztikusan sugárzó, igazi bombázó hölggyel találkozott, aki ultimátumot adott neki arra vonatkozóan, ha nem lesz vele maximálisan őszinte egyfüst alatt azonnal, és haladéktalanul szakít vele.
Az étterem – ahol találkoztam –, mondani sem szükséges, hogy dúgig tömve volt olyan sznobszintú, előkelő törzsvendégekkel, akik – ki tudja miért –, valósággal máris lenézték a kissé csetlő-botló, bohókásan szerencsétlenkedő, újdonsült apukajelöltet, és grimaszokat kezdtek vágni akárhányszor az apuka rosszul csinált ezt-azt.
Volt egy teraszos rész – vélhetően az állatbarátok számára –, mert az apuka akármerre nézett mindenütt változatos négylábú kis házikedvencek szorgoskodását vélte felfedezni s bár ő nem volt éppen egy tipikus állatbarát határozottan helytelenítette, hogy az étteremekbe állatokat vigyenek magukkal az emberek.
– Legyen szíves! – szólt egy éppen arra koslató pincérnek az apuka, mire a nyurga, huszas éveiben járó srác egyáltalán figyelni volt hajlandó rá.
– Igen, tessék! Gond van?!
– Hozna a kisbaba számára egy gyerekszéket, lenne szíves! – kérte.
– Majd megnézem, hogy mit tehetünk! – vetette oda félvállról, mint akinek jobb dolga is van annál, minthogy bárkit is pátyolgasson.
– Köszönöm szépen! – kiáltotta utána az apuka jó hangosan, hogy mindenki érthesse a gyilkos iróniát, mely a hangjában feszült.
A gyönyörű sugárzó hölgyön kanárisárga, nyárias jellegű ruha volt, és egy tetszetős szalmakalap. Gyakorlatilag bármit felvehetett volna, mert minden úgy állt rajta, mintha ráöntötték volna. Megjelenése egyszerre volt elegáns, és sugárzó, és angyali lényéből csak úgy áradtak most a férfi felé a pozítív energiák.
– Sziasztok! Bocsássatok meg, hogy késtem, de rettenetes egy a forgalom! – fújta egy nagy levegőt, majd amikor megpillantotta a kisbabát, mintha minden fölös feszültsége és aznapi kisebbfajta bosszúsága egy szemvillanás alatt maradéktalanul elpárolgott volna.
Az apuka azonnal udvariasan felállt, és kicsit még meg is hajtotta magát. Elvégre nagyanyja úriembernek nevelte.
– Őszintén remélem, hogy nem történt komolyabb baj?! – kérdezte kissé aggódva.
– Semmi az egész, csak egy kicsit stresszes és rohangálós napom volt, mint a hét napján szinte egyvégtében mindig! – vallotta be határozott, és őszinte hangon.
A pincér srác éppen ekkor tért vissza a gyererek számára fenntartott székkel, majd amikor hanyag módon ledobta az asztaluk mellé még rákérdezett:
– Jó lesz?!
– Igen, azt hiszem megfelelő! Köszönjük szépen! – A férfinak jócskán össze kellett szorítania csikorgó fogsorát, mert legszívesebben jócskán közölte volna véleményét a főnökséggel, ami a kiszolgálást illeti, de örült, hogy egyáltalán széket sikerült keríteni imádott kislányának.
– Micsoda alakok vannak! – jegyezte meg fogai közt szűrve a szót az álomszép hölgy.
– Hát sajnos ez előfordul…
A kisbaba bájosan, érdeklődően szemlélni kezdte a gyönyörű, titokzatos nénit, aki mellette ült, és mosolygott rá.
– Szia! Annyira drága, és nagyon arany ez a baba! – gügyögött hozzá, aztán egyszer csak váratlan módon a kislány valamiért fülsüketítő ricsajjal kiáltó hangokat kezdett hallatni, ami a legtöbb törzsvendéget rendkívüli mértékben zavarta. Máris rosszaló, és marcona tekintettel néztek az asztaluk irányába.
– Azt hiszem talán mégiscsak jobban járunk, ha kicsit kiveszem a székből! – döntötte el. – Akkor esetleg esélyünk van rá, hogy hamar megnyugszik.
– Csinálhatom én! Annyira szeretném, kérlek… - valósággal érződött a gyönyörű hölgy egész mozzanataiból, hogy szinte már alig várja, hogy ölbe vehesse a tüneményes, kis csöppséget, így a férfi bólintott, és a hölgy sugárzóan, és gyöngéden emelte ki a kis gyerekszékből a most kíváncsian szemlélődő, pöttöm kislányt.
– Hát szia kis hercegnőm! Hogy érzed magad? Ugye kicsit megfeledkeztünk rólad? De most már minden rendben lesz, majd meglátod! – magához ölelte, mint egy igazi anyuka és simogatni kezdte a kis hátát, mert valamelyik csecsemőgondozással foglalkozó honlapon azt olvasta, hogy elviekben segíteni szokott a kisbabák nyugodt, és kiegyensúlyozott közérzetének fenntartását.
A kisbaba észre se vette aprócska hurka lábaival véletlenül sikeresen feldöntötte az egyik szénsavas vizespoharat, és sajnos egyenesen a gyönyörű nő elegáns, és méregdrága ruhájára döntötte.
– Enyje Sophie! Hát szabad ilyet?! – kérdezte kisebbfajta bosszúsággal az apuka, de valójában annyira imádta a kislányt, hogy a baba bármikor az ujja köré tudta volna csavarni őt.
– Hagyd csak! Semmi baj! Annyira eleven, és huncut! Egyszerűen imádom! – A gyönyörű csinos nő mintha tökéletesen megfeledkezett volna a szürke, és kedvetlen hétköznapok minden stresszétől, és súlyától. Valósággal egyre felszabadultabb, és életvidámabb lett, ahogy foglalkozott a babával. Egy másik fiatal pincér rögvest felbukkant egy hófehér törlőkendővel, és segítőkészen máris letörölte asztalukat.
– Köszönjük szépen, de igazán nem szükséges… - szabadkoztak egyszerre.
– Nem tesz semmit drága hölgyem! Azért vagyunk, hogy segítsünk! – Ez a fiatal, energikus pincérsrác sokkalta kedvesebbnek, és megértőbbnek tűnt, mint jó fél órával a másik társa.
– Hapci! – A kislány váratlanul egy akkorát tüsszentett, hogy most az apuka tányérja ment tele a kislány orrocskájából masszívan szivárgó hófehér, takonyszerű váladékkal. Az apuka azonnal elővett egy nedves popsitörlőt és máris odanyújtotta a gyönyörű nőnek, aki ragaszkodott hozzá, hogy segíthessen:
– Fantasztikus ez a kislány! Annyira édes! – lelkendezett. – Persze ha nem számítjuk bele ezt a kis balesetet, ami bárkivel előfordulhat.
– Hát az már biztos, de ahogy látom te vérprofin szakértője vagy a témának! Elismerésem!
A kislány még csak most jött bele a dolgokba, mert néhány perccel a kiadós orrfújást követően tépőzáras pelenkája mélyéről tartós nedvesség, és kellemetlen, szúrós szagok kezdtek előszivárogni. Az ember – márha kellő tapasztalattal rendelkezik –, bizony könnyedén kiszúrhatta, hogy a kisbaba pelusa valami miatt eresztett, és eláztatta a kislány popsiját és derekának egy jelentős részét is. Ráadásul a csinos, gyönyörű hölgy méregdrága, sárga ruháján is egyre baljóslatúbb, barnasznű foltok kezdtek megjelenni.
– Baaaaa! – kurjantott a levegőbe Sophie, mintha csak valami nagyon is mulatságos, és közkedvelt dolgot mondott volna, az apuka legnagyobb megrökönyödésére.
– Basszus Sophie! Jaj! – emelte az égre a tekintetét, hátha valami isten jel, majd megmenti a tartós szégyenérzettől, azonban semmi ilyesmi nem történt.
– Ugyan már! Nem akkora tragédia! – felelte sugárzó mosoly kísértében a gyönyörű hölgy, és máris megpróbálta letisztogatni – igaz –, sikertelenül a kellemetlen foltokat.
– Én nem is tudom, hogy mit is mondhatnék erre?! – szabadkozott az apuka, és valósággal máris majd elsüllyedt szégyenében, ami épp az imént történt. – Esküszöm mindenre, ami szent, hogy veszek neked egy új ruhát!
– Ugyan! Nincs semmi gond! Egyszerűn imádom ezt a babát! – puppanós puszikat kezdett mind a két pirospozsgás arcocskájára adni, amitől a kislány röcögösen nevetgélni kezdett. Látszott rajta, hogy ő is legalább annyira élvezi ezt az egészet, akárcsak a gyönyörű nő.
– Még szerencse, hogy igyekeztem gondolni mindenre! – az apuka már vette is elő a gondosan megpakolt sporttáska mélyéről a pelenkázáshoz szükséges kellékeket, azt azonban kihagyta a számításból, hogy egy étterem mellékhelyisége talán nem éppen a legalkalmasabb hely egy kisbaba tisztába rakásához.
– Hagyd csak! Mindjárt tisztába teszem! – Azzal a gyönyörű hölgy már fel is pattant a helyéről; fogta a pelekát, és opositörlőket, és a babával együtt elsietett a női mellékhelyiségbe, ahol alig tíz perc alatt máris tisztába tette. Mikor a kisbabával visszatért az asztalhoz a kislány megint olyan patyolattisztaságnak örvendett, mint amikor elindultak az apjával hazulról.
– Meg is jöttünk! Sophie valóságos úrihölgy! Engedelmesen hagyta, hogy bepelenkázzam! – közölte a hölgy, majd óvatosan ölbe véve maga is helyet foglalt az asztalnál.
– Ó, hát… ennek igazán örülök… - Az apuka nem is tagadhatta volna, hogy valósággal lenyűgözte, és meg is babonázta az álomszép nőből áradó, sugárzó kedvesség és közvetlenség. Az igazat megvallva már nem is tudta, hogy hány első randin volt túl, hiszen amikor közölte hogy kisbabája is van a legtöbb randizós hölgy furcsán nézett rá, mintha egy marslakó lett volna, aki a XXI. században gyerekvállalásra adja a fejét.
– A randi applikáción nem is említetted, hogy kisbabád van! – csodálkozott a hölgy, amikor beszélgetni kezdtek.
– Igen… szóval… ne haragudj, amiért nem szóltam, de sajnos sok rossz tapasztalatom volt az eddigi ismerkedéseim során… - vallotta be az igazat, amitől a hölgy szemében máris pluszpontokat szerzett.
– Semmi baj! Szerintem a bizalomhoz elengedhetetlen az őszinteség, mégha ez – sok esetben –, kissé bonyolult és nem mindig közelíti meg az adott valóságot.
– Igen, abszolút! – helyeselt a férfi.
– Tudod… az igazság az, hogy elsőre én sem akartam eljönni, mert… szóval… fenntartásaim voltak… de most hogy végre megismertem a körülményeket, ha szabad ezt mondanom kellemesen csalódtam! – a hölgy érezte, hogy lábujjától a feje búbjáig teljesen elpirul, és bizseregni kezd valahányszor csak a férfi azzal a kisfiús, kicsit szomorkás tekintetével ránézett.
– Ö… ennek őszintén örülök… - hebegte megszeppenten a férfi, miközben a kisbaba megint dobálózni kezdett egy kenyérhéjjal, melynek elunhatta az egykedvű rágcsálását.
– Tudod azelőtt eléggé lázadó típus voltam, és sokszor csináltam nagy baromságokat… - A hölgy mintha egyedül csak ennek a férfinak lett volna képes megnyílni. Valósággal átható pillantásokat küldött feléje, és vágyott rá, hogy az őszinte érzelmekben megkapaszkodhasson. – Csak tudod később jöttem rá, hogy bizony voltak sajnos bőven az életemben, akik kiadósan kihasználtak, mert képtelen voltam tudomást venni az ún. intő jelekről. – volt valami megfontolt, komoly hangjában, ami önkéntelenül is elgondolkoztatta a férfit, mert a hölgy valósággal máris visszakérdezett, amint mondandóját befejezte:
– Most megijesztettelek, nem igaz?!
– Ö… hát… mélyen elgondolkoztató volt, amit hallottam… - válaszolta.
– Akkor ez virágnyelven annyit jelent, hogy továbbra is ismerkedhetünk, és randizhatunk, vagy mindenki menjen a maga dolgára?!
– Szó sincs róla! Egyáltalán nem erre gondoltam! – igyekezett helyesbíteni. – Szerintem fontos, hogy az ember megpróbáljon tanulni a hibáiból, és fejlődni általuk, mégis ez a mai világban különösen… nehéz!
– Látod! Szerintem annyira jó, hogy máris közös hullámhosszra kerültünk! Igaz Sophie? – fordult oda jóváhagyást kérve a kisbabához, aki kedvére nevetett és kíváncsian figyelte a számára bonyolult felnőttek dialógusát.
– Szerinted randizhatok az apukáddal?! – kérdezte a kislányt, mire úgy tűnt a kislány komolyan kezd figyelni, és mintha aprókat biccentett is volna. – Hogy te mennnyire imádnivaló vagy!
– Az már egészen biztos, hogy bárkit képes az ujjai köré csavarni! – jegyezte meg az apuka.
– Mit szólnál egy második randihoz is? – kérdezte flörtölve, huncut mosollyal szája szegletében a nő.
– Az nagyon jól hangzana… Miért is ne?!
– Akkor ezt megbeszéltük! Annyira szeretném hinni, hogy ez a kapcsolat más lesz, mint az előzőek, mert tudod borzasztóan érzékeny és sebezhető vagyok, aki már sokat csalódott az életben, és kicsit talán még le is mondtam a szerelemről…
– Ha adsz nekem és kisbabámnak egy esélyt azt gondolom, hogy nagyon jól megleszünk így hármasban! – kinyújtotta bizalmasan, és megértően a kezét, és hagyta, hogy a hölgy megszorítsa.
– Tudod már azt képzeltem, hogy a mostani modern korból tökéletesen kihaltak a romantikus lovagok, de ezúttal is kellemes meglepetés ért!
Aznap délelőtt sokat beszélgettek szinte mindenről, ami csak az eszükbe jutott, és arra is nagyon ügyeltek, hogy mindenképp nevetessék meg egymást jó sok humorral. A kisbaba el-elbóbiskolt, majd elszundított, de mintha félig becsukott szemecskéin át nagyon is jól tudhatta volna, hogy a két felnőtt mit gondol, vagy mondd el bizalmas suttogással egymásnak.