HARC A BARÁTSÁGÉRT

A legrosszabb talán az volt a nyári szünet előtti utolsó néhány tanítási napnak korántsem nevezhető héten, hogy voltak sajnos olyan szó szoros értelmében szociopatikus, pszichopata lelki tulajdonsággal megáldott kamasz srácok, akik előszeretettel terrorizáltak, sanyargattak másokat, és akkor voltak a lehető legboldogabbak, legelégedettebbek, ha az egyszer borsot töréseken túlmenően pokoli fájdalmakat, és stigma, lyukasodó sebeket égethettek a kevésbé szerencséses érzékeny, sebezhető lelkébe. Ilyen volt – többek között -, amikor nyolcadik vége felé a kisstílű kis féreg Soós Karcsi rajzszöget tett előbb csak néhány kamasz lány székére, hogy amikor leülnek az órakezdet utáni vigyázzállást követően fájdalmasan felvisítsanak, akár a kiscicák, később pedig, hogy gyilkos-szadista hajlamait kiélvezze már a legtöbb kamasz srácnak is rajzszöget tett a székére, így előbb-utóbb sajnos óhatatlanul is sor került mindenkire. Kornél valósággal már égett a vágytól, hogy egyszer s mindenkorra magántanuló lehessen. Sajnos tizennégy éves korára eljutott egy olyan szintre, hogy jóformán a saját árnyékától is totálisan kikészült, és úgy megijedt, hogy rendszeresen bepisilt, ami miatt gúnyolták, és csúfolták rendszeresen, és azonnal sajátságos, obszcén, és gusztustalan gúnyneveken kezdték emlegetni, úgy mint:
Itt jön a Hugyos Kori! Vagy: Már megint ezt az eszement bepisáló idiótát küldték ide mások helyett?! - És ha ez nem lett volna elegendő szegény Kornél romokba heverő, lelki világának, akkor itt voltak még a Bosszú fivérek, és a bandatagok is, akik gyakorlatilag azóta vadásztak rá, és kínozták rendszeresen, amióta felső tagozatos lett, tehát bő négy és fél éve. Négy és fél év iskolai terror és pokol. Ehhez képest azok a Legyek ura és a Remény rabjai című filmek smafunak számított, hiszen ahol az emberi gonoszság és szemétkedés felüti fejét ott kő kövön nem marad.
Mivel Kornél magántanuló lett nyolcadikos kora elején a félévi szünet előtt, annak ellenére pontosan tudta, és tájékozódott az iskolájában továbbra is tomboló, és vérlázító szemétkedésekről. S bármennyire is szeretett volna segíteni néhány osztálytárs haverján, nagyon úgy tűnt, hogy se most, se máskor nem képes gátat szabni a folyamatosan elharapódzó, kőkemény és sokszor brutális gaztetteknek.
- Szia Kornél! Na mesélj? Hogy s mint ityeg a fityeg?! - találkozott egyik nap, amint kedvenc fiókkönyvtárába ment, hogy a kötelező olvasmányok közül néhányat visszavigyen egyik osztálytársával Lackóval.
- Szevasz Lacek! Hát, mire is vagy kíváncsi, pontosan?! - Kornél szerette, ha egyértelműen, és pontosan fogalmaznak barátai. Egyáltalán nem kedvelte a puszta, homályos célozgatásokat.
- Tudtad, hogy azokat a rohadék Bosszú testvéreket az Igazgatónő berendelte és akkora fegyelmit kaptak mint az ágyú öregem! Most már csak egyszer s mindenkorra ki kellene őket végleg paterolni a suliból! Képzeld csak! Szegény Csutka Katit is hogy elintézték! Állítólag egy késsel szétvágták a ruháját és kilátszott a melle! A gecik! - dühös tehetetlenség lett úrrá Lacin, mely aztán Kornélra is hamar átragadt.
- Ezt őszintén sajnálom, mert Kati kedves lány... a szülei csináltak valamit az ügyben? - fonta keresztbe a karját, mintha egy kérdező oknyomozó lenne.
- Á, egy nagy büdös francot! Az idióta apja egy totál alkesz, míg az anyukája állítólag rákos és Kati saját magára van utálva! Még az állítólagos barátnői is hol mellette vannak, hol pedig nem! Azért én ezt nm nevezném barátságnak! Ha valami barát, akkor az legyen a bajban is barát! Nem igaz?! ,,Egy mindenkiért, mindenki egyért!” - felelte kipirult arccal, mert most a vér jócskán a fejébe szállhatott.
- Ez szentül igaz kedves barátom! Hát... akkor én már... mennék is... - az igazság az volt, hogy Kornélnak most a legkevésbé sem akaródzott hosszantartó, kimerítő eszmecserét folytatnia barátjával, de hát azért csak meghallgatta, hogy milyenek a közállapotok egykori iskolájában.
- Hé, haver! Ha nem baj elkísérnélek egy darabon! Közbe dumálhatunk... - javasolta, majd szó nélkül már ment is Kornél után, aki időközben elindult.
Ahogy leérek a lakótelep alján elhelyezkedő fiókkönyvtár kis, komfortos épületéig, ahol mindig remek dolgokat lehetett olvasni, és – főként mostanság -, nyílt mellette egy elfogadható ár fekvésű videokazetta-kölcsönző is Kornélnak se kellett több, hogy lekösse és elfoglalhassa magát a legújabb mozifilmekkel. Gyerekkora óta valóságos filmrajongó volt. Megpróbált mindig úgy viselkedni, mintha egy filmben szerepelne, és persze megpróbálta kigondolni, hogy vajon kedvenc színészei miként, és hogyan viselkednének főként azokban a szituációkban, melybe ő is önkéntelenül belekeveredett.
A hangulatos játszótérrel egybekötött parkon át mentek. Egyrészt ott voltak hatalmas tölgyfák, mely azért mégiscsak elfogadható árnyékot, és hűs enyhet biztosítottak a már így is csordulásig verejtékben úszó két kamasz srácnak, másrészt nem ettek meszet, hogy a tűző napon át kullogjanak, mint valami kérkedő seggfejek, akik előbb utóbb vagy infarktust, vagy hőgutát kapnak önző, makacs meggondolatlanságuk miatt.
- Hallottad, hogy állítólag a Gyurka Londonba költözik?
- Ezt eddig még nem.
- Az öregjének van valami komputer buisnesse, és állítólag kurvára jól megyeget a bolt, mert Gyurka nemrég kapott egy zsír új Nintendót. Én is láttam, bár nem engedte, hogy játszak is vele! - dicsekedett el.
- Hát igen... jellemző, de hát a mi Gyurkánk már csak ilyen, nem igaz!
- Kérdezhetek valamit öreg?! - lassított a lépéseiben egy percre. - Tudom mire vagy kíváncsi?! Miért nem mószeroltam be a Bosszú fivéreket, amikor módom, és lehetőségem lett volna rá? Ugye erre vagy kíváncsi?! - nézett rá komolyan.
- Te kérdezted nem én, haver. De igen!
- Tudod ez olyan érzés, mint amikor már minden tartókötelet elvágtak a lábad alatt, és te szó szoros értelemben egy mélységes mély, ásító szakadék szélén egyensúlyozol. És nincs és nem is lehet segítséged! - fogalmazott kissé homályosan.
- Ezt most kurvára nem értem öreg! Azt kérdeztem, hogy miért nem mártottad be azokat a rohadék gennyládákat, amikor lehetőség lett volna rá?! Így már világos?!
- Hallottam az előbb is! De most én kérdezek: mi értelme lett volna?! Elvégre – ha jól tudom -, még most is az osztályotokban keserítik a levegőt! - cinikusra sikeredett a hangnem, amitől úgy tűnt, hogy a másik srác kissé meg is sértődött. Kornélnak mivel azonban helyén volt az igazságérzete, ezért nem tartotta szükségesnek a bocsánatkérést.
Elhaladtak a játszótéri árnyékos fák mellett, majd le visszakanyarodtak az utca felrepedezett aszaltjára, melyet nemrégiben adtak át szintúgy ünnepélyes keretek között, és ami meg újfent tönkre is ment.
- Hú, haver! Kurvára fütyiaszaló egy meleg van! - vonta le a következtetést Laci.
- Hát az már biztos! De legalább ehetünk néminemű fagyit is!
- Igen, ebben a rohadt nagy melegben az az egyetlen életmentő táplálék! Nem is kéne mást kajálni. Én amondó vagyok!
Kornél mindig megérezte, ha valami rossz dolog történik, vagy van éppen készülőben. Már egész kisgyerekkora óta tudta, ha valami nem stimmel, akkor a szűkebben vett világban se fog stimmelni. Mintha egy titkos antennája lett volna a lelkében, melynek csupán az lett volna a feladata, hogy reagáljon a titkos, főként negatív rezgésekre, melyeket a világ, és benne az emberek bocsátanak ki magukból.
- Haver, lassíts egy kicsit! - kérte barátját, aki most hátrafordult, hogy bevárja.
- Mi az öreg? Csak nincs valami gond?! - kérdezte kíváncsian. - Szerintem rohadtul nem vagyunk egyedül! Mintha figyelnének minket! - felelte. Mennyire igaza volt Kornélnak, az csak a következő percekben derült ki.
- Micsoda váratlan fordulat! - halottak meg egy ismerősen csengő, gúnyolódó hangot a hátuk mögött. - Hé, fiúk! Gyertek csak ide! Ezt a kurva nagy mázlit! Kiket sodort ide a szél?! - kiáltott fel egy kövér disznóképű, lófarkas srác a banda egyik vezére.
- Hékások! Ezt a két bumburnyákot küldték maguk helyett a geci kis beszariak! - vetette el magát egy nyurga, korához képest idősebbnek látszó, sportos fiú, akinek – sajnos -, volt egy pszichopata kisöccse, aki most szintén ott volta bandában, és valósággal égett a vágytól, hogy gyilkos tréfákat, hecceléseket űzhessen gyanútlan áldozataival.
- Hova indultatok báránykák ebben a kurva nagy melegben?! - kérdezte fenyegető komolysággal a lófarkas dagadék srác.
- Izé... mi csak... eltévedtünk, és csak... a kiutat kerestük... - válaszolta hebegve-habogva, méltóságát totálisan porig sújtva a rettegéstől Laci.
- Látom a mi jó öreg Kornélkánknak nincs kedve dumálni! Mi van te szánalmas, kis pöcs?! Már megint összehugyoztad magadat a félelmtől?! - erre kicsit közelebb ment és Kornél rövid bermuda nadrágját kezdte szakértelemmel vizsgálgatni, és miután megint csak bebizonyosodott, hogy nem bírta visszafogni vizelési ingerét a banda vezére úgy gondolhatta, hogy Kornél valósággal maga alá csinált a tartós félelemtől.
- Baszki! Szánalmas egy idióta vagy, hallod-e?! Már régen betöltötted a tizennégyet, de még mindig anyucika féltett fiacskája vagy, aki bepisil, akár egy kisbaba! - kijelentésére a többiek kórusban kezdtek hahotázva röhögni, vihogni, és majd a könnyük is kicsordult idült jókedvükben.
- Mi a francot akartok rohadékok?! - kérdezte jó hangosan Kornél, aki egész eddig jóformán azt se tudta, hogy még így is tud viselkedni, és beszélni.
- Nézzétek a puhány kis férget! Megjött a hangja! - vigyorgott szurós, méregető halszemeivel a kisebbik Bosszú fivér. Előkapott a zsebeiből egy kiélezett bökőszerű bicskát, és látványosan villogtatni kezdte a késhegynyi napfényben, melynek tűző sugarai egyenesen a penge élére vetültek.
- Ja? Én is pontosan ezt akarom tudni! - vette át a szót Laci, akinek újfent megjött a bátorsága, bár valójában elpucolt volna az egész környékről. Mégis genyóságnak vélte volna egyszerűen cserben hagynia egyik legjobb haverját.
- Mit vartyogsz te szánalmas levelibéka?!
- kérdezett egy harmadik Beatles-gomba frizurájú srác, akinek amolyan lányos vonásai voltak, és valósággal utálta saját kamaszkorabeli énjét, és ezáltal szinte mindenkit.
- Csak azt akarom tudni, hogy miért nem hagytok minket békén, ti faszkalapok?! - most már Laci is egyre inkább igyekezett veszélyesen, fenyegetően nézni, igaz több-kevesebb sikerrel. - Húzzatok innen a jó büdös francba, amíg szépen mondom!
Most a bandatagokon volt a sor, hogy egyre fenyegetőbben, egyre veszélyesebben lépjenek fel. Most mind az öt srác közelebb jött. Igazi vérbeli leszámolásjelenetnek látszott, ami talán minden Hollywoodi bosszútörténet sarkalatos alapja.
Kornél most nagyon tudta átkozni magát, hogy nem hozta el magával harmonikáját, és nem próbálta meg elharmózikázni a Volt egyszer egy vadnyugat fenyegető dalát.
- Akkor tikis tücsök faszok! Most leckéztetés következik! - adta ki az egyértelmű utasítást a lófarkas dagadék. A banda többi négy tagja azonnal hátukba került, és igyekeztek lefogni őket. Lacit azonnal elkapták, de Kornél szerencsésen kitudott bújni a hurokszerű hálóból, amibe bele akarták őt kényszeríteni, és most rajta volt a sor, hogy ésszel támadjon, de csupán nyers, fizikális erővel. Előbb bevitt egy enyhébb ütést a kisebbik, lányos képűbb, Beatles-frizurás srácnak mondván előbb mindig a könnyebb ellenfeleket kell leteríteni, akárcsak a Mortal Kombat nevezetű verekedős játékban. ,,Bárcsak most lenne valami szuper képessége, amivel egy szempillantás alatt megnyerné a jelenleg vesztésre álló csatát.” - gondolta.
A bandatagok többégésének agyában – a jelek szerint -, fel se merült, hogy áldozataik közül akárcsak bárki is fel mer lázadni, vagy ami még életszerűbb: küzdeni, és harcolni akar. Így azért egészen izgalmas, kacifántos helyzet alakult ki. Öt ellenfél egy ellen! Ha az aránypárokat nézzük a bandatagok még így is túlerőben voltak, de hát a görög-perzsa háborúban a perzsák is szép eredménnyel végeztek a számfölényben lévő görög seregek felett. Nem igaz?!
- Gyertek csak! Na, mi lesz?! - ordította Kornél olyan fenyegetően, ahogy csak bírta.
Két bandatag még mindig egyre erősebben szorította jó barátját, míg a másik kettő a Bosszú fivérek most egyre tanácstalanabbul, értetlenkedve bámultak a bandavezér felé, hogy vajon most mit is kellene, hogy csináljanak?!
- Na?! Mire vártok idióta véglények! Agyaljátok meg egy kicsit! - adott parancsot a két pszichopata srácnak, akik közül a kisebbik öcs máris megvillogtatta fenyegetően tűhegyesre élezett pengéjét, amivel állítólag megölt néhány kóbor, elkószált állatot, és most legszívesebben Kornél húsába is kedvére belemártotta volna a pengéjét. Míg az idősebbik, sportosabb fiú azonnal támadásba lendült és egy akkora gyomorszájütést vitt be védtelen Kornélnak, hogy az menten térdre rogyott, és csillagokat kezdett szeme lőtt látni a tartós fájdalomtól.
- AUUU! - nyögött fel fájdalmában, majd szabályosan, akár egy közepesméretű krumpliszsák elterült az aszfalt zúzalékos járdán.
- Akarsz még te kis pöcs?! - magasodott felette, akár egy dromedár fenyegető szörnyeteg az idősebbik Bosszú testvér.
Kornél a fájdalomtól alig tudott kivenni bármit is a környezetéből. Bár eddig is előfordultak kisebb-nagyobb verekedések a sulin belüli iskolaudvaron főleg, de eddig még sosem ragadtatták el magukat ennyire ezek a bandatagok.
Utolsó, megfeszített erejét is összeszedve fejét most a nagyobbik srác egyik lábához vonszolta, aki röhögni kezdett, mit sem sejtve arról, hogy Kornél mit forgathat a fejében, majd Kornélon volt most a sor, hogy fogait jócskán a fiú bokahúsába mélyessze és egy hatalmasat harapjon, akárcsak a természetfilmeken látott cápák, vagy épp krokodilok.
- AUUUU! Ez megharapott! Baszki! Te kis rohadék! Megharaptál! - próbálta egyre elkeseredettebben lerázni magáról az egyre inkább bokájába mélyedő emberi fejet, és annak tartozékait, míg végül pszichopata kisöccse jött a segítségére, aki egész egyszerűen rugdosni kezdte Kornél hájpacni, úszógumis hasát, ami miatt megint csak jócskán fájdalmai lettek. A kisebbik Bosszú fivér addig folytatta a rugdosást, amíg Kornél ténytelen-kelletlen el nem eresztette szájával a nagyobbik fiú bokáját, aki most égető fájdalmában hátratántorodott sántítva, enyhén bicegve. Úgy tűnt még életében nem volt ennyire meglepve. Kornél viselkedése – szemmel látszóan -, mindenkit jócskán megijesztett. Talán egyedül a banda lófarkas fejét nem, aki miközben nézte az egész jelenetet titkon megfogadta magában, hogy kiadós, és könyörtelen bosszút fog állni azért a sérelemért, amit ez a két idióta srác a banda ellen elkövetett. Így visszavonulót fújt inkább.
- Hé, fiúk! Most olajra lépünk! Hagyjátok ezt a két szánalmas pöcsöt! - azzal már ment is a maga dolgára.
A többi bandatag eleresztette a halként vergődő Lacit, és egy nyomatékos figyelmeztetéssel ő is kapott egy kiadós gyomrost, míg Kornélnak újból egy hasrúgás jutott.
- Ezért még számolunk te kis geci rohadék! Most mit fog a bratyóm gondolni rólam?! - kérdezte, igaz csak úgy mintha saját magával társalogna a kisebbik Bosszú fivér, majd azonnal futott is a többi bandatag után.
Laci óvatosan felállt, majd odament legjobb barátjához, hogy megnézze mi van vele.
- Hé, haver! Mi a nagy harci helyzet? Egyben vagy még?! - bár hangján nem érződött annyira, azért lelke mélyén teljes volt a pánik, és a félsz.
- A rohadt életbe! Ez nagyon fájt! - Kornél még mindig szorította grimaszosan eltorzult arckifejezéssel a hasát. Látszólag kíméletlen, és pokoli fájdalmai lehettek.
- Te öreg nem kéne neked orvoshoz menned?!
- Jaj, ne röhögtess, mert fáj a bordám! Inkább segíts! - kinyújtotta pufók, vaskos kezeit, hogy a másik felsegíthesse.
Igyekeztek magukat rendbe hozni úgy ahogy, s tovább folytatták megkezdett útjukat.
- Figyelj csak Kornél! Bár tudom, hogy utálod, ha dicsérnek meg minden, de kurva vagány voltál most, és nagyot nőttél a szememben! - rázott vele kezet Laci, amikor a kis fiókkönyvtár takaros épületéhez értek.
- Bárcsak én is így volnék vele! - becsülte le magát folyton a másik kamasz, aki mintha megsejtette volna, hogy azért még lesz jó pár kisebb-nagyobb kellemetlen, és barátságtalan konfliktus ezekkel a brutális osztálytársaival.