ÁTTETSZŐ TŰNŐDÉS
 

Mint aki már szándékosan vár valakit, vagy valamit.
Besétálna önző-konok
daccal a tudatos ismeretlenbe;
árnyékba-követve megdermed a falon,
mintha pillanatok borostyán-törmelékeit
bezárná emlékei tavába. 

Előtte csupán a kifosztott Ninivei város,
ahol Jónás se prédikálna önszántából, vagy szívesen.
Ordas-karmú hiéna-szél csörömpöl át
egy-egy elátkozott sikátor utcaszegleten.
- Hold-kráternek tűnnek kripta-arcok
a vigyázó surok-sötétben.

Labirintusszerű, kitaszított falak
kiokádják önmaguk közül még azt is,
kimendéket könyörögne.
Irgalmat ritkán,
ha ismerhet egy-egy
számító manipulátor-pribék.

Visszhangtalan egek alatt
csillag-gyertyákat gyújtogatna
a szíve-oltott kegyelem,
ha legalább egyszer-egyszer még haszna is volna.
Hogy az önkívület mohó,
telhetetlen - majd minduntalan felriad
az ember miért bukhatta el
szándékosan önmagát,
s vajon a bukott,
prostituált-Angyal miért nem segített?!

Tajtékos alvilágiasult hangok fel-felüvöltnek
mindennapok szenny s mocsok üledékeivel;
áruló bitang ígérgetők ellen szinte sosincs ellenszer,
vagy mentség: az aljasság vektor-körvonala
mindenkiben érezhetőn kivehető.
Miért kell, hogy a hirtelen jött
perc-emberkés sikeresség
alattomban megfertőzze
a normálisabb hozzáállásúak táborát?! 

Űzők s űzöttek gyakorta összesimulnak,
mert a szilárd bölcs sokszor
már képtelen megbocsátani,
megérteni a pillanatnyi jóhiszemű pálfordulást,
s míg lúzerek bélyegzett vesztesek
seggnyaóként trónhoz csücsülnek,
később már maguk is
inkább hajlongva térdepelnek
– sascsörű önvád, marcangoló bűntudat
– annyi se sok -,
emberbőrbe-bújt démonok marcangolják
naponta kisemberek hajótörött,
sanyargatott életét.