Átjárások veszteglő napok között

Legalább egy csipet halványodó gyanú
mindenkor elkellene manapság főként,
ha azt halljuk:
Úgy imádlak Életem!
vagy mikor jössz haza kicsi szívem?!
Befizettem a Tabu-sárga csekket!
Ilyenkor jobb volna könyvespolcok
kuckói közé menekülni bent,
egészen mélyen s hagyni,
hogy dolgok s történések
nélkülünk történjenek.

Végül is nem is olyan sok kell
az átmeneti menedék-otthonossághoz,
nem igaz?!
Egy elhasznált,
molyrágta koszos matrac,
működőképes radiátorok átható,
por-keringető szivattyú-melege,
hogy a mínuszokat sebiben
ki is küszöbölhesse,
és némi olvasnivaló irodalom,
és valamicske ehető harapnivaló.

Kezdetben mintha senki sem venné észre,
hogy a gyorsuló Hóhér-Idő is
puszta realitás-fogalom,
hogy a mulandó, megszámlált percek
– igaz ugyan -,
hogy egy cifra örökkévalóságig telnek,
mégis csupán a fizikai intervallumot
érezzük magunkon,
miközben lelkünk örök-gyermek fiatal!

– Legjobb volna mindent tudatosan,
szándékkal hátra hagyni
s inkább kipottyanni
a mindennapok taposómalmából,
az álszent Tartuffe-i hazugsággyárak
okozta tartós közönyösségből,
mint kavics a tóból
megmenteni még a menthetőt!
A koszos tócsa is megteszi,
már ha nincs kéznél varázslat,
hogy kikerülhesse az abszolút
felnőttek egyeduralmát.

A Létezéssel az a gond,
hogy van Kezdet és Vég mint két ismereti,
megkerülhetetlen Vég-pont,
s közte az ember beleragad,
belesüppedő könyörtelen-kíméletlen,
brutális hétköznapok s Holnapok
megkerülhetetlen izgága,
értelmetlen robotolásaiba,

mert a cél:
A totális felhalmozás megvalósítása
a megérdemelt Boldogság
szándékos kikerülésével.
Miként a gyöngéd, halhatatlan szerelmet
is szándékosan inkább elkerüljük
hiszen alamuszi Lúzer-csórók
szánalmas menedék-meséje!

S már a puszta bókolás,
a kedveskedő, romantikus gesztusok
érezhetősége is totálisan
gyanakvásra ad okot,
hiszen kedves barátunk szegény,
akárcsak a templom rágcsáló
egere s sosem lesz neki se Ferrárija,
vagy Porschéje,
sem nyaralója a Maldív-szigeten!