VERSENGŐ JÁTSZMA

Gyerekeket látok vadulni
a videójáték-teremben
a csillagfény-tető alatt.
Előbb csupán a lappangó,
tompított agresszió-indulat
az mely totálisan fejbe kólint,
majd sorra jönnek a benső
valódibb vadállat-ösztönök.

A szórakoztató elektronika csak nem nyugszik.
Hol maradtak el a régi beszélő
Teddy-mackók, moncsicsik,
LEGO-emberkék?
Valami tudatosan megtervezett
eltaposás érhető tetten
az egymás közti kíméletlen,
brutál-versengés között is.

Négyen voltak,
s még a rosszcsontokon között
is mily hamar kiveszőfélben volt
a megalkudott betyár-becsület.
Váratlan-hirtelen a banda-vezér
lökdösödni kezdett mondván;
most majd ő következik,
míg mindenki más volt már elégszer.
S hipp-hopp már ki is bukkant a konfliktusok,
kicsinyes kis nézeteltérések
vérre-menő rákfenéje.

,,Most én jövök! Ti kussoljatok skacok!
Voltatok már elégszer!”
– ordította le őket,
s míg a többi fiúban parázsló
bosszú-villám lobbant titkon,
mint akik cinkosok módján
összeesküsznek az Egy-Valaki ellen,
addig a Vezér kedvére mókázhatott
s gyilkosan ujjongott is,
amikor egy játékszintet feljebb léphetett.

Egy lenszőke hajú kis pöttöm Angyalka
valamelyiknek a kishúga közéjük furakodott
s mint cserfesen kíváncsisodó betolakodó
a ,,Nagyok” játékát követelte:
,,Én is akarok!”
– A Vezér, akárha tollpihe lett volna
erősen megragadta vékony kis karjait,
s odébb lökte a kis-testvért, mondván:
,,Még túlságosan is gyerek vagy
a Nagyokhoz képest!”

– A kis Angyalka most lábon rúgta bátyát,
akit meglepett a váratlan támadás
abszolút ténye s már készült rá,
hogy kiadósan megtorolja,
s magasba emelte öklét,
aztán hirtelen mégiscsak a Józan
ész diadalmaskodott a nyers-ösztönök felett.
,,Emma! Húzz innen de gyorsan!
Később kapsz csokit!”
– vetette hanyagul oda.
De az Élet szomorú igazsága,
hogy még a kicsik is felnőhetnek!