MEGALÁZÓ SUTTOGÁS

Tudom már rég,
nem kellenek becéző,
hamis ígéretek, se szavak.
Muszáj volna végre elindulnom
bátran akár hátra se nézve,
berántani ajtót-ablakot magam után.

Akik eddig is megtiszteltek,
hogy megismertek tán még így
is velem maradnak egy darabon.
Egy ideig még szeretnék virágkoszorút
tűzni igazi hölgy-angyalok
vízesés-hajzuhatagába.
Magammal cipelem elhanyagolásra
ítéltetett emlékeimet
három év híján negyvenévesen.

Megtépázott, múlatlan sóvárgásomat
egy őszintébb, romantikusabb világ iránt,
ami egyre távolibbnak tetszik,
idillikus ködkép lehet csupán
gondolkodó képzeletem falán.

Mégis mágneses erőként
maga felé húz-vonz, csalogat
hogy talán másként is lehetne
boldogulni itten.
Lankadó reményem sokszor fogyatkozik,
s üresedésnek indulok,
akárcsak a bennem tátongó Hiány.

Földi sutasággal még így is
gyarló vagyok, akár kitaszított,
balga gyermek kit egyetlen
menedék-otthon se fogadhatott örökbe.
Tudom, érzem: a bennem bizakodni
vágyókat sorrendben végzi ki az Idő.

Közelítő farkasfalka elől űzött vadként,
tétován menekülni kényszerültem
s tudhatom; ha lesz s marad is
Egy-valaki, ki elfogad hányatott,
hajótörött sorsomat méltán rábízhatom.
Lehet: már csak síró remegés,
vagy sajgó bűntudat leszek,
mert ennyi maradt.
Ha csupán őhozzá szólni tudnék
őszintén mint gyermek-lelkű
elmondanám kicsinyes életem
alamuszi mocskait.

Hogy igenis fájt s megsebzett
újra mikor csókolózni láttam
ölelő karok indái közt,
vagy hogy anno szándékosan
azt találta mondani
gyilkos-iróniával a telefonban.
S már csak annyit kérhetek,
kik barátaimnak nevezték magukat
fogják utolsó élet-percekben
remegő kezeimet
s vigasztaljanak meg!

KÍVÁNSÁG-FÉNYEK

,,Miért kell, hogy az emberek össze-vissza tülekedjenek, meg egymással tolongjanak már egy amúgy is zsúfolt, katasztrófasúlytotta tömegnyomort szimuláló reptéri terminálban?" - tette fel magának unos-untalan a kérdést, valahányszor repülőre ült.
Lehetne egy használható wi-fi hálózat a gép fedélzetén, bár az elektronikus kütyöket később úgy is ki kell kapcsolnia. Így totálisan kizárt, hogy vajon hány ezer újabb haszontalan követőt sikerült a különféle közösségi média odalain szereznie, akiknek szinte kivétel nélkül sablonos, és halálosan unalmas kérdéseiktől rendre kiadósan megfájdult a feje. Tíz órája, hogy utoljára
megnézte a messengerét.
Arra számított, hogy álmai sportos, szexis focista pasija végre három és fél év után rendes úriemberhez méltón megkéri a kezét, és ő romantikusan igent mondd neki, amint a vérvörös, alkonyati nap lebukik az óceánban, miközben Don Perignon-pezsgőt kortyolgatnak, és élvezik a hullámok dallamait.
Úgy érezte magát, mint aki haszontalan piócákat etet! Először is ott volt az ügynöke, managere, személyi asszisztense, producere és egyéb olyan vérszívó perc-emberkék, akik elsősorban belőle éltek, és újabb és újabb projektekkel, megbízásokkal látták el, hiszen egy pörgős, rohanós, idegbeteg világban, ha az embert senki sem foglalkoztatja, akkor meglehetősen nehezen lenne képes a szépségéből, vagy pusztán az intelligenciájából megélni.
- Kellemes utazást kívánok! - közülte egyhangú unalmasággal, műmosollyal a fiatal, huszonas éveiben lévő hölgy a pult mögött.
- Köszönöm! Viszont! - válaszolt, majd mézszőke hajába tűzte márkáns napszemüvegét, amitől egy fokkal a megközelíthetőség látszatát keltette.
Mindig tartott magánál rágógumit. Arra az eshetőségre, hogy a pattogó fülzugást és a légnyomáskülömbséget egy kis rafinériával kiküszöbölhesse. Amint beszállt a gép ajtaján máris bevett egy rágót és rágcsálni kezdte, mintha csak kedvenc kólás gumicukrát eszegetné. Ablak mellett szeretett ülni. Mintha megnyugtatta volna, hogy sokszor bámulhatja a nagy, felfújt vatacukorra hasonlító felhőpamacsok kontinenseit.
A gép valamivel este hat körül ért földet csikorgó kerekekkel, de problémamentesen egy kis szigeten valahol a csendes óceán térségében.
Bár nem tudott egy kiadósat aludni, mégis úgy érezte az időeltolódás miatt majd leragad a szeme és alig várta, hogy elszállásolják egy megfelelő szállodában. Egy idő után már nem érdekelte, hogy négy vagy ötcsillagos, luxusellátást kap-e csupán csak az, hogy kiadósan kipihenhesse fáradalmait. Talán jobb lett volna, ha utazás előtt felkeresi háziorvosát és kiadósan kivizsgáltatja magát, mert mostanság - kivétel nélkül -, mindig halálosan kimerülten, és fáradtan érezte magát, mint akin napjában ötvenszer áthajtott egy drabális úthenger.
Így is este tíz körül került ágyba. Még szerencse, hogy a szálloda helybéli személyzete hihetetenül kedves, közvetlen, és segítőkész volt, és mikor látták, hogy nagyon fáradt, és megviselten érkezett minden tőlük telhetőt elkövettek, hogy könnyebbé, és gondtalanná tehessék itt tartózkodását.
Angolul megköszönte a kényelmes, légkondicionálóval is felszerelt szobát, majd gyorsan hideg zuhanyt vett, mely felrázta, felfrissítette, és után azonnal lefeküdt aludni.
Egyedül Eduardo érdekelte. Kicsit összekaptak, mielőtt elutazott volna, és most mindenél jobban vágyott dallamos, spanyol akcentusára, ahogy azt búgja a mobilba: - Szeretlek!
De azért biztos, ami biztos, megírta Eduardonak, hogy mennyire sajnálja, mennyire szereti. Heves szívdobbanásokkal már alig várta, hogy megnézhesse a választ.De inkább nem idegesíti fel feleslegesen magát. ,,Mára éppen elég volt a fölösleges izgalmakból." - töprengett és azonnal elnyomta a zsongító álom.
Másnap déli tizenkettő is jócskán elmúlt, mire sikerült kipihenten, sugárzóan felkelnie, és annyira szeretett mosolyogni, és vidám lenni, mintha teljesen kicserélték volna egész angyali lényét. A Szálloda személyzete nemtudta mire vélni ezt a jótékony változást, és kedvesen érdeklődtek angolul, hogy mindennel megvan-e elégedve, mire ő sugárzó bájmosolyok kíséretében megköszönte, hogy mindenki nagyon kedves volt vele.
Alig várta, hogy megnézhesse mobiltelefonját. Eduárdotól azonban még most sem jött üzenet. ,,Vajon csak nem sértette meg spanyol, macsó büszkeségét? Mi történhetett, hogy nem írt neki vissza?!" - kérdések kergették sokáig, míg végül úgy döntött nem árt, ha megnézi azt a híres nevezetes hófehér homokos, pálmafás tengerpartot, ami nyugodtan beleférhetne a világörökség toplistájába.
Egy egyszerű törülközőt vitt, és legalább nyolcvan faktorszámú naptejet. Biztos, ami biztos, mert bár volt egy kellemesen bronzszínű alapszíne testének, mégsem akarta megkocáztatni, hogy a káros UVB-sugarak nagyobb károkat tegyenek bőrén.
Leerítette a törülközőt a kristályszínű, fehér homokba, mely tisztának, és makutáltannak látszott a trópusi jellegű napsütésben, majd jó alaposan bekente magát napozó krémmel, és leült a törülközőre, miközben figyelte a többi embert. Ki idő múltán ő is belátta az elkerülhetetlen tényt, hogy délelőtt 11, és 15 óra között nem igazán volt tanácsos a tűző napon bármit is csinálni az embernek, így a hűsítő habokban lubickolt. Legalább elhozhatta volna a buvárszemüvegét, hogy szabad levegővel tanulmányozhassa a nyugodt óceán vízi világát. Nem baj! Úgy is látott a part mellett egy szupermarketet, ahol mindenféle vízi kütyüt árultak. Majd legfeljebb ott vesz egyet.
Negyven perces intenzív pancsolás után kijött a partra, és meglátott egy kislányt, aki magában egy kisebb homokvárféleséget építgetett. Látszólag magányosnak, és szomorúnak látszott. ,,Hol lehetnek a szülei? Vajon mi történhetett vele? Ha neki lennének gyerekei ő egészen biztosan mindent megpróbálna elkövetni annak érdekében, hogy normális gyerekkoruk lehessen!" - S miközben fejébn átfutottak ezek a kérdések leült a kislány mellé, és szabad kézzel megpróbált homokvárat építeni. Alig telt bele öt perc se, és a tüneményes, imádnivaló kislány máris segített neki, miközben kacagó, spanyol nyelvvel magyarázta, hogy kicsoda ő, és hogy mit szeret?
- Oh, yes! - válaszolta. - You are a beautiful, little princess! - válaszolta neki angolul, hátha megérti. Úgy tűnt a kislány pontosan érti.
Fél óra múltán előkerültek a kislány idegeskedő, aggódó szülei, akik elmentek vásárolni, és nem vették észre, hogy a kis angyali csöppséget merő véletlenségből egyedül hagyták.
,,Micsoda felelőlten hozzáállás az ilyen!" - vonta le magában a következtetést.
- Hello Lady! Thank you! - köszönte meg a csinos házaspár angolul, hogy vigyázott a kislányukra, aki most sugárzóan vidámabbnak, és kiegyensúlyozottabbnak tűnt, mint valaha.
- Nincs mit! - felelte. Valahogy mindig is érezte, hogy érzéke van a gyerekekhez. Mintha beszélte volna titkos nyelvüket, értette volna gesztusaikat.
Már régóta foglalkoztatta a visszatérő kérdés, hogy vajon Eduardo szeretne-e tőle gyereket? Elvégre sikeres focista, az élet császára, mindent megkap, amit csak akar, akkor mégis miért nem beszélgettek még erről a fontos, lényeges témáról? Lehet, hogy azért provokálta ki ezt a kis veszekedésüket, hogy később legyen alibije a valós szakításra? - faggatta önmagát, és úgy tűnt egyre jobban elbizonytalanodik. Megvárta a naplementét, mely mindig megnyugtatta, és fel is töltötte. Ezeket az élményeket senki sem veheti el tőle.
A szél ráncokat fújt a víz felszínére, és ide-oda rángatta a pálmafák leveleit. ,,Válasz elé állítja Eduárdot! Igen! Ha ér bármit is ez a három éves kapcsolatuk, akkor most pasijának kell érte tennie, mert úgy érezte ő tett már eleget!" - szögezte le magában. Váratlanul rezegni kezdett a mobilja. Végre valahára üzenet jöt az álompasitól, melyben leírta vegyes angol-spanyol keverék nyelven, hogy nagyon sajnálja a veszekedésüket, és hogy már készült és fontolgatta a lánykérést is, de valamimindig közbe jött! ,,Micsoda olcsó, hatásvadász egy kifogás! - töprengett. De azért még mindig lehet belőle valami!"
Sugárzó boldogsággal hagyta ott a lassan bsötétedő, varázslatos tengerpartot.
Úgy döntött felpróbálja azt a csinos, sokat sejtető koktélruhát, melyben egyszerre egzotikus és szexis benyomást kelt, és körbenéz a szigeten egy kisebb, hangulatos étterem után kutatva. Bőséges húsz perces séta után meg is találta, amit keresett. Egy főtt homár-emblémával díszített, hangulatos kis étterem volt a parton, ahol főként tengeri ételeket szolgáltak fel, de volt a helyben valami különleges hangulat, ami arra ösztönözte, hogy nygodtan próbálja ki.
A pincérfiú, alig tizenkét éves lehetett és bizony ámuló tekintettel konstatálta, hogy neki mondta el a rendelését. Kért egy rákpogácsás köretet, rántott, szálkamentes nyelvhalfilét, és megkóstolta az uszonylevest, bárhogyan is nézett ki a tányérján.
A kamasz pincérfiú zsonglőröket meghazudtolva hozta ki a fogásokat, alig tizenöt percen belül, és óvatosan elhelyezte asztalán, majd jó étvágyakat kívánva magára hagyta őt.
Úgy döntött mindent megkóstol, és bár azért voltak fenntartása némely étkek kinézetével kapcsolatosan az ember azért mégse a szemével, hanem a szájával eszik, nem igaz?
Nyugodtan, kényelmesen ízeket élvezve falatozgatott, amikor egy fehér zakós, jóképű férfi lépett oda hozzá, és megkérdezte könnyed, társasági csevegő hangon, hogy szabad-e leülnie? Úgy nézett ki, mintha egy régi fekete-fehér romantikus filmből lépett volna az életbe. Félig ,,Cary Grant és James Dean hasomás" - gondolhatta az ember.
,,Miért is ne!" - gondolta. Elvégre egy étteremben csak nem fogják kirívó, vagy kellemetlen helyzet elé állítani!" Mellette lévő ülőhely felé mutatott biccentve, bizalmasan mosolyogva, mire a jóképű férfi kigombolta zakóján a gombokat és helyet foglalt.
Kifogástalanul beszélte az angolt. Kifogástalan, angol úriembernek látszott, mégis volt benne valami különleges, szinte már-már gyerekesnek érződő játékosság. Mintha folyamaosan tesztelte volna az embereket, attól függően, hogy ki az, akiben megbízhat, és ki az, akit jobb, ha hanyagol.
- Exuse me! - kért elnézést. - But I think you're a really sad lady! - észrevette, hogy a hölgy sugárzó vidámsága - meglehet -, csupán csak álca, és azt mondta, hogy nagyon szomorúnak tűnik.
- Miből gondolja?! - kérdezett kíváncsian angolul vissza miközben hozzálátott a rántott nyelvhalfilének, melyhez fehér bor dukált.
- Bocsásson meg, ha megbántottam volna! - állt fel az asztaltól, hajolt meg mélyen, akár egy igazi úr, és épp készült magára hagyni étkezése közben, amikor a hölgy azonnal megállította:
- Nem haragszom, csak mindenre kérem foglaljon helyet, mert kissé kínos nekem ez a pillanat... - vallotta be, és máris fülig elpirult. Valósággal magán érezte a férfi barátságosan bizsergető, markáns tekintetét, mely szavak nélkül is képes volt az évődő flörtölésre. Nem lehetett tudni, hogy a zöldesbarna szempár vajon miféle titkokat rejteget, és minthogy ő is kíváncsi volt arra gondolt tesz egy próbát.
- Hát én köszönöm, ha megtisztel elbűvölő társaságával! - foglalt helyet eleganciával. Kért egy kis fehér bort a pincérfiútól, aki alig öt perc múltán már hozta is az italt. Csupán csak a száját nedvesítette be vele, mintha bátorságot akarna gyűjteni.
- Hogy ízlik a hal? - érdeklődött barátságosan, mint aki még nem döntötte el, hogy megkóstolja-e a halat vagy sem.
- Szerintem fanasztikusan finom! - válaszolta remegő, kislányos hangon. - Miért nem kóstolja meg? - most rajta volt a sor, hogy egy kicsit évődjön, kekeckedjen ezzel a sármos férfival.
- Mennyire igaza van! - intett a pincérnek, és ugyanazt az ételt kérte, amit a nő is.
- Hát Ön aztán bátor ember lehet! Csak azt ne mondja, hogy szereti az uszonylevest? - egzotikus tekinete tűzetesen végigmérte a vele szemközt helyetfoglalót, és angyali lénye egyre jobban bizseregni kezdett. ,,De hát ez nem lehet igaz! Mi történik vele? Hiszen alig tíz perce, hogy találkoztak?" - töprengett.
- Tudja kedves hölgyem egyszer hallottam egy mondást, ami megragadt a fejemben. ,,A bölcs ember tudja mikor kell bátornak lennie, de ugyanakkor az óvatosággal is tisztában van!"
- Hasznos tanács kétségtelen! És eddig bevált?
- Nos, ha már kérdezi! Igyekszem úgy alakítani az életemet, hogy tisztába legyek önmagammal, de azért ne szálljak el az egomtól!
Amennyire megérezhette nyílt, őszinte, és egyenes! Ritka párosítás ennyire markáns jóképűséggel megáldva. ,,Vajon mennyit áruljon el saját magáról? Vajon elmondja neki a magánéletét, ami csakis rá és párjára tartozik?" - mintha nemtudott volna ellenállni a kísértésnek hozzáfogott mesélni előbb gyerekkoráról, amikor sokat csúfolták, és bántották, mert rút kiskacsa volt, majd jöttek a szokásos kamaszkori krízisek, és az első, igazán nagy szerelem korszaka méghozzá totális tapasztalatlansággal megfűszerezve, ami neki jobban fájt, mint akkori pasijának. Végül megismerte a sztárfocistát, aki akit első látásra amolyan könnyűvérű playboynak titulált és hosszú időbe telt mire rátudtak hangolódni egymásra.
- ...Végül én voltam makacs és szigorú, mert azt mondtam: Eduárdo engem a közös kapcsolatunk érdekel, és családot is szeretnék! - vett egy hatalmas levegőt, és azonnal érezte, hogy tonnányi súlyoktól szabadult meg jótékonyan. Még egy kortyocska fehérbor, hogy oldja önző gátlásait. - És tudja az egészben az a furcsa, hogy úgy érzem most vagyok a helyemen, és van karrierem, meg állásom, és sokszor úgy érzem, hogy ezt az egészet odaadnám a feltétlen, és őszinte boldogságért! - kicsit vegyesre sikeredett az őszinteség, és ezt ő is megérezte, de jólesett, mert legalább felszabadult tőle.
- Hú! Ez nagyon is őszinte volt drága hölgyem! - a férfi is mélyen megpróbálta megemészteni a hallottakat.
- De elég az önsajnálatomból! - csapott finoman az asztalra. Kicsit lehet, hogy máris megártott a jóféle
behűtött fehérbor. - Most kérem meséljen Ön magáról valamit? - megint csak elővette a csábos női praktikáit, és persze a szokásos szempillarebegtetési hadműveletet.
- Hát drága hölgyem Ön aztán azonnal a dolgok mélyébe vág! - jegyezte meg könnyed bókként. - Mire kíváncsi pontosan? - nézett vele furcsa mosollyal farkasszemet.
- Szerintem két vadidegen bármit elmondhat egymásnak. Elvégre ki tudja, hogy találkoznak-e még az életben? Ez a sors furcsa, kiszámíthatatlan szeszélyei közé tartozik.
- Ebben is igaza van! Ott a pont! Reklámmanager voltam sokáig egy vezető cégnél, ami jóformán a világ minden táján jelen volt, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy már benne járok a negyvenben, és ültem egy üzleti megbeszélésen, és azt kérdeztem magamtól: Mi a fenét keresek itt?! Na akkor föl kellett állnom, és ott kellett azonnal hagynom az állásomat, mert már azt éreztem, hogy semmi közöm hozzá, és túlnőtt rajtam! - megkóstolta a halfilét. - Tényleg ínycsiklandozó ez a hal!
- Ennyivel azért nem ussza meg kedves uram! Meséljen még! - kérlelte egyre mohóbban, és maga is meglepődött, hogy tulajdonképp mit is akar ettől a jóképű idegentől?
- Hát... vettem egy kis házat Puerto Vallartatól húsz kilóméternyire délre. Hegyek veszik körbe a kis völgyet, ahol fekszik, és bár nincs térerő, sem wifi-kapcsolat az ember, ha magányra, feltöltődésre, gondolkodásra vágyik akkor ahhoz tökéletes választás.
- Biztos gyönyörű lehet...
- Engem mindig vonzottak a megszelídíthetetlen tájak, ahol a természet még érinthetetlen, és nem látszik meg rajta az emberi civilizáció pusztító lábnyoma.
- Mennyire igaza van! Megenged nekem egy személyes kérdést?
- Parancsoljon! Csak egészen nyugodtan!
- Van felesége, családja? - kicsit megint megremegett a hangja. Mint aki fél az esetleges, felmerülő következményektől.
- Bocsásson meg kedves hölgyem, de ez kissé... furcsa, nem gondolja? - vonta fel szemöldökét.
- Ugyan már kérem! Ne legyen ennyire szégyellős! Csak nem tart valamitől? Különben is! Lehet, hogy ez lesz az első-utolsó találkozásunk hát akkor már nem mindegy, hogy az ember olyasmit is kimondhat, amit nem szükséges megbánnia?!
Szavai töprengésre késztették a férfit, majd kis idő múltán megszólalt:
- Teljesen egyetértek drága hölgyem! Akkor azt mondom, hogy volt valakim, akiről sajnos kiderült, hogy nem az, akinek mondja magát... aztán évtizedekig magam alatt voltam, és folyamatosan azon emésztettem magamat, hogy vajon én mit hibáztam, vagy ronthattam el?
- Őszintén sajnálom... - bökte ki. Most először nyújtotta ki hosszú, finom ujjait és szorította meg biztatón, erősen a férfi érdekes, szőrös kezét. Azonnali, visszavonhatatlan bizsergés járta át. Mint valami mágneses szikra, mely azonnal lángra kaphat.
- Köszönöm, ez igazán... kedves... És Önt mi hozta ebbe a földi paradicsomba? Ha jól értettem jelenleg is van egy komoly párkapcsolata?
- Igen! Azt hittem, hogy van, de őszintén szólva... már nem vagyok biztos benne. - végre kimondta, ami mindig is a szívén feküdt, és amitől már régóta megakart szabadulni.
- Sajnálom, hogy idáig fajultak a dolgok... - udvarias gavallérsága mintha egy csapásra meghódította volna a hölgy szívét.
- Ön igazán nagyon kedves... Biztosan mondták már magának, de az embernek olyan érzése van, mintha már évtizedek óta ismerné... - kíváncsian, furcsán nézett rá.
- Igen! Azt szokták mondani! Mit szólna hozzá, ha a finom vacsora után sétálnánk egy kicsit és közben jó alaposan kibeszélgetnénk magunkat! Úgy gondolom a kölcsönös hullámhossz és bizalom már megvan, nemdebár? - kisfiús, huncut mosolyának egyszerűen képtelenségnek tűnt ellenállni.
Kérték a számlát, és a titokzatos férfi ragaszkodott hozzá, hogy a pincérfiú írjon mindent csak egészen nyugodtan az ő számlájára.
- Jaj, kedves uram, ez igazán nem szükséges! Zavarba hoz! - nem győzött szabadkozni, miközben folyamatosan jólesőn pirult.
- Nem, nem! Ragaszkodom hozzá! Az ember nem mindennap ismerhet meg egy különleges angyalt! - óvatosan felsegítette a hölgyet az asztaltól, majd levette öltönyét, mert a friss óceáni levegő egy kicsit hidegebbre fordult, és komotosan ballagó tempóban sétálni kezdtek a parton, miközben a hölgy vége-hossza nincs töviről-hegyire elmesélte élete furcsa, különös történetét.
Mire visszaértek a szállodáig már mindketten úgy érezték, mintha a legjobb barátok lennének, akik ezenttúl szorosan, elválaszthatatlanul kötődni fognak egymáshoz.

HÁLÁS SZÖVETSÉG

Balra Gizus, jobbra Rami. Középen Kata. Gyerekkorok óta ismerik egymást.
A lányon fehér ruha, mely egyszerre mintha sokkalta egzotikusabbá, titokzatosabbá varázsolná egész földöntúli megjelenését. Testében egyszerre ott lappang a szökkenő gazella, mely mintha mindig is átakarna táncolni egy egész életen.
Nem lehet csodálkozni, hogy minden valamirevaló fiatalembernek valósággal megdobban a szíve utána. De hát egyetemistákról van szó, akik nemsokára - persze, csakha minden jól alakul, és a végzet is eléggé kegyes hozzájuk -, készek lesznek rá, hogy kiléphessenek a nagybetűs életbe, és megkezdhessék a felnőttség frusztráló, és idegőrlő hétköznapjait.
– Ti hova készültök? – kérdezi Kata incselkedni a másik kettőt.
– Ez jó kérdés! Még nem döntöttem el, de talán kipróbálom magamat az Államigazgatásin. - válaszolna kimért megfontoltsággal Gizus, aki most nagy komolyan máris babrálja a szemüvegét, mert így felnőttesebbnek tűnik kislányos, kissé cserfes arca.
– És veled mi a helyzet Ramikám? - fordul oda másik csoporttársához, hátha sikerül kivallatnia.
– Azt hiszem megyek melózni! Elvégre érettségim van, igaz nem emeltszinten, nemsokára diplomám is lesz, és csak reménykedem benne, hogy így is kellek valahova! - Rami mintha szándékosan szeretne ferdíteni, mgkerülni a kérdést, hogy ne kelljen az őszinteség nevében nyilatkoznia.
– Na ne hülyíts! Te akinek olyan pengeeszed van! Miért nem jelentkezel valahova, és hagyod, hogy a tehetséged utat törjön magának? - kérdezi Kata kissé meghökkenten a másik válaszától.
- Na akkor figyelj ide aranyanyám! Gondoljuk át újra! - Rami máris körülíró, tekervényes magyarázkodásban kezd onnantól kezdve, hogy a jelenlegi munkaerőpiaci helyzet nem teszi lehetővé a tehetséges szakemberek foglalkoztatását és hasonlók egészen addig, hogy mire végetér a szónoklat totálisan megvan róla győződve, hogy ezen a tetves világon csupán csak megfelelő kapcsolatok, és elegendő anyagi forrásokkal érhet el bármit is az átlagember. Méghogy tehetség? Egy nagy büdös frászt! - könnyedén legyint.
- Hú! Hát őszinte leszek! Másmilyen válaszra számítottam egy olyasvalakitől, aki minden esetben tudta, hogy mit is akar majd magával kezdeni! - vallja be.
- Szóval akkor most kölcsönösen csalódtál bennem, erről van szó?! - gyanakvóan méregetni kezdi kissé szúrós, gülü szemekkel szemüvegén keresztül.
- Ugyan már dehogy te buta! Én szeretnék egy kis esküvőt, és legalább egy gyereket! - már megint hangosan ábrándozik.
- Én szeretnék tízmilliót, hogy elindíthassam saját vállalkozásomat, és a magam főnöke legyek! - jelenti ki valósággal toppantva a lábaival Gizus.
- Igen! Valahogy sejtettem... Én mégis azt mondom, hogy a kreatív képességeinket nem volna szabad elkótyafetyélni. - vélekedik Kata szilárd meggyőződéssel.
- És mondd csak? Te hogy fogsz boldogulni, ha jóformán közel és távol senki sincs a közeledbe, akire számíthatnál? Például elmész egy meetingre, vagy állásinterjúra és akkor mi van? Ha nincsen olyan embered, aki ismer egy-két fejest szinte azonnal nyugodtan el is kapálhatod magadat! - szögezte le negatív véleményét, és a másik kettő is érezte, hogy igaza van. - Bocs, hogy kimondom az igazságot!
- Hát... ebben a válaszban lehet valami... - gondolkodott el egy rövidke pillanatra Kata.
- Ha rám vagytok kíváncsiak én elmondhatom, hogy a munkavállalót egyedül az izgatja, hogy ugyanazt a melót jóval kevesebb fizetésért végeztesse el az alkalmazottal! Egyébként már ha így áll a dolog legszívesebben én is vállalkoznék, de azonnal kimennék külföldre, mert itt úgy érzem ketrecben vagyok, és nem tudok szabadon cselekedni. - válaszolta Rami.
Hamar eljön a diplomaosztó ünnepség. Mind a hárman fekete ünnepi tallárban, és négyszög alakú sapkában feszítnek. Egy tucat fénykép készül, és persze ünnepélyesen megígérik főként saját maguknak, hogy a barátságuk szent nevében mindig lesz a barátságukra elegendő idő és energia.
- Csajok kölcsönösen ígérjük meg, hogy sosem hagyjuk teljesen egymást magányosan, és mindig lesz elegendő időnk, hogy összejöjjünk, és dumáljunk? - most is Kata áll középen, és úgy teszi fel ezt a lényegre törő kérdést, a másik kettőnek, mintha élet-halál kérdés volna.
- Én benne vagyok! - közli Gizus. - Nincs is jobb, mint egy jó kis balhé.
- Miért is ne... - fogalmaz visszafogottan Rami.
Később szétválnak. Míg Kata Nagymarosi Általánosban kezd tanítani, addig Gizus az Államigazgatásin filozófálgat legújabb barátnő-kompániájával, Rami pedig egyik állásinterjút járja a másik után, látszólag sikertelenül, és persze egyre tanácstalanabbul. Egyik nap váratlanul mindhármójuknak csöngeni kezd a mobilja.
- Igen... tessék... - szól bele először Kata, akinek egyszerre két fia is lett a férjétől.
- Szia csajszim! Emlékszel még az ígéretünkre?! - kérdezi Gizus.
- Viccelsz? Mi az hogy!
- Hékás! Én is itt vagyok! - jelenti ki tüntetően Rami, hogy őt se felejtsék el megemlíteni. - közli Rami is, hogy a másik kettő el ne felejtse.
- Annyira örülök nektek csajok! Várjatok csak! Lefektetem a két rosszcsontfiókámat! - közli Kata, mire a másik két barátnő kíváncsian hallgatózik a vonal másik végén, hogy vajon a gyerekzsivaly honnét jöhet?
Néhány perc mutlán visszatér, és kissé mgviselt, elhasznált hangon szól bele a mobiba:
- Itt vagyok csajok! Bocsika, hogy ennyit kellett várni, de Matyika és Barnus is igazi rosszcsontok tudnak lenni! - jegyzi meg könnyedén nevetve, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Közösen megbeszélik, hogy a Kazinczy utca sarkán lévő kisebb kiszolgálóhelységben fognak találkozni. Remélik, hogy még nem bontották le, vagy újították fel. Ott taliznak a héten egy csütörtöki napon, amikor mindhárman ráérnek.
Ujjongó kiáltásban törnek ki mind a hárman, akár a vinnyogó kiscsibék, amikor először megpillantják egymást, és perszre tüzetesen végigmérik, hogy legalább is külsőre ki mennyit változott?
- Sziasztok csajok! De jó benneteket újra látni! - mindhárman átölelik egymást, és hosszú percekig meghatottan állnak, majd leülnek.
- Látom Katám, hogy te aztán nem loptad a napod! Egyszerre két tüneményes gyerkőcöd is van! - jegyzi meg óvatoskodva Gizus. Mintha az egyetemi évek röpke pillanatnak látszanának, és nem tíz éves időszaknak.
- Miért? Ne mondd Gizusom, hogy neked még senkid sincs?! - lepődik meg érezhetőn.
- Hát... fogalmazzunk úgy, hogy a pasim kurva nagy seggfej tudott lenni! - jelenti ki dacosan felemelt fejjel.
- És veled mi a helyzet Ramikám? - végigméri a másik barátnőjét is, aki minta kissé megviselt, fáradékonyabb lenne.
- Hát... most épp dolgozom, mint a gűzű, és még hétvégeken is helyettesítenem kell! - hangja fáradt, és kissé kásás.
- Mit dolgozol? - kérdezi élénk kíváncsisággal Kata, mert mindenre kíváncsi, ami barátnőivel történt az évek során.
- Ha arra gondolsz, hogy tanítok-e? Akkor lekopogom, hogy nem! Most egy telemarketinges cégnél vagyok, ahol mindig megemlítik, hogy elő fognak léptetni, de persze sosem gondolják komolyan.
- Látjátok! - csattan fel Gizus. - Pontosan erről beszélgettünk az egyetemen, ahol még voltak álmaink, terveink, és megakartuk reformálni ezt az egész elcseszett világot!
- Hé, hé! Csak a magad nevébn beszélj kisanyám! - utasítja rendre Rami, de amint észreveszi Gizus szúrós, szemüveges tekintetét visszafogja magát.
- Fölteszek egy egyszerű, de annál fontosabb kérdést, és szeretném, ha őszintén felelnétek! - a másik kettő döbbenten figyel. - Lássuk csak, hogy ti mire is vittétek az életben?! - egyszerű kérdés, mégis az ezt követő néma, gondolkodó csend az, ami különösen figyelemreméltó. Mintha senki se merne megszólalni, így hát Gizuson a sor, hogy kicsit felrázza a társaságot.
- Nézzétek csak! Én megértem, hogy az embernek élnie kell az életét, de basszus már! Ha nem tesz hozzá semmi pluszt mondjuk azon túl, hogy családos lett, és születtek gyerekei, akkor egy szép napon arra ébred, hogy az egész életét kurvára elvesztegette! Én amondó vagyok nem szeretném, ha hátralévő életemben folymatosan azon keseregjek, hogy mi az, amit elrontottam. - fújt egy nagy levegőt. Mintha kiszáradt volna a torka, mert párszor megnyalta az ajkait. - Most jól esne egy koktél!
- Tényleg csajok! Rendeljünk valamit! - ütött szöget a fejébe Kata, és máris odament a pulthoz ahonnét három pohár üdítővel tért vissza.
- Te most viccelsz drágám, ugye?! Micsoda dolog egy ilyen ünnepi napon egyszerű üdítőt szürcsölgetni? Megáll az eszem! De lásd, hogy nem haragszom emel poharamat barátságunkra! - Gizus azzal teátrális módon magasba emelte a műanyag poharát és nagyot kortyolt az üdítőbe, ami most jól esett.
- Egészségünkre!- felelte a másik kettő is, majd ők is kortyoltak.
- És hogy telt az elmúlt tíz év? - doba fel a témát Kata, mert érezte már nagyon kikívánkozott belőle ez a kérdés.
- Ezt most komolyan kérdezed, remélem?! - vette át a szót Gizus.
- Na ná! Még szép! Szóval? - nézett vele farkasszemet.
- Voltak kurvára szar napok, és kurvára szépek! - tömör megfogalmazás, amitől viszont gyikük sem lett okosabb.
- Jaj már! Most komolyan! Részletesen! - kérlelte mindkettőt.
Raminak megjöhetett a bátorsága, mert részletesen beszámolt ügyvéd barátjáról, aki feleségét és két gyerkőcét hagyta el miatta, és ő nagyon sokáig lelkiismeret-furdalást érzett, amiatt a görény idióta miatt, aki nem tudott a farkának parancsolni.
- ...Az igazság persze az volt, hogy én akartam volna rendezett családi körülményeket, de a pasim inkább meggondolta magát, és visszament a családjához. Hát ez van! Nem mondom azt, hogy nem viselt meg a dolog, de inkább magamra vagyok mérges, hogy hagytam eddig elfajulni. - újabb üdítős korty következett a hűsítő nedűből.
- Amikor Bálinttal összejöttünk mintha már ezer év óta ismertük volna egymást! Nem terveztünk nagyon előre, mégis amikor megtudtam, hogy egyszerre két fantasztikus kisfiúval is terhes vagyok olyan voltam, akár egy cserfes, ujjongó kislány, akinek nem lehet megálljt marancsolni! Azt hiszem megtaláltam azt amit mindig is kerestem, mégha a tanári pályát most - legalább is -, egyelőre hanyagolom.
- Csak azt ne mondd nekem, meg Raminak, hogy a tanáripálya téged maximálisan kielégít, mert akkor máris a falba verem a fejemet!
- Szavadon foglak! Jó! Voltak nagyon jó, szívetmegható percek, amikor az osztályaimmal nagyon közös hullámhosszra kerültünk, de a kollegáim kekeckedését, szívózásait sehogy sem tudtam megérteni. - hangja szomorú lett, mintha búcsúzni akart volna az adott emléktől.
- Sajnálom csajszi! De őszintén! Tudod mindenütt vannak rohadékok és seggfejek is! Nem kell annyira messzire menni! - próbált vigasztaló hangot megütni Gizus.
- Ebben látod tökéletesen igazad van! Sokszor úgy érzem, hogy ezt későn ismertem fel, ami miatt sokszor nem úgy alakultak a dolgaim, ahogy azt szerettem volna.
- Én amikor megkaptam ezt a telemarketinges pozíciót annál a cégnél bevallom totálisan zöldfülűnk éreztem magamat! Azon kívül, hogy tudtam a laptopot kezelni szinte havány fogalmam se volt róla, hogy tulajdonképpen mivel is foglalkoznak napi tíz-tizenkét órában a munkatársak. Aztán később elég szépen beletanultam, bár a fizú lehetne egy kicsivel több! - mesélte Rami.
- Jaj kisanyám! Hogy lehetsz ennyire vakarék! A nagy lóvét a vezetőség aratja le, míg az olyan kishalak, mint te vagy gürizhetnek ítéletnapig is! - kicsit kemény volt Gizus hangja, de mentségére legyen mondva a pusza jószándék vezette.
- De azért élvezed a munkád, vagy nem?! - kérdezett rá Kata.
- Hát... mondjuk a hétvégéket leszámítva, de egyébként semmi bajom vele!
- Tehát elmondhatjuk, hogy ti unatkozó csajok lettetek, akik közönyös unalmasággal simoltok bele a szürke hétköznapokba, és nektek ez tökéletesen megfelel! Már megbocsássatok de az úgy, ahogy van szánalmas! - tette karja mind a két kezét, és nézett duzzogón, mint akit vérig sértettek.
- Jól van Gizusom! Nyugi van! Miért kell neked mindig kinyírnod a hangulatot, amikor olyan jól elbeszélgettünk? - dorgálta meg egy kicsit Kata.
- Azért mert képtelenek vagytok felfogni a valóságot csajszikáim! Neked is van egy berendezkedett életed, miközben eszedbe nem jut elgondolkodni azon, hogy mit akartál valóban kezdeni az életeddel?
- Gizuskám, csak nem történt valami, amiről tudnunk kellene? - kérdezte aggódva Kata.
- Ugyan dehogy! Csak kurva hosszúnak tűnik tíz kemény év! Ennyi! - próbálta elhárítani a kérdést, de tudhatta, hogy barátnői között nem uszza meg ennyivel. Kis idő múltán kibökte: - Jól van! Majdnem lett egy kisbabám, csak nem jött össze a dolog! Nem nagy ügy! - legyintett.
- Hogy micsoda??? - lepődöttek meg jócskán mind a ketten. - Ezt hoy érted?! - kérdezett vissza nagy szemeket meresztve Kata.
- Hát ez nem igaz! Szerinted mégis hogy lesz a gyerek, mi?! A nő és a férfi lefekszik egymással, és szeretkezik! Kakukk! - mint aki ötéveseknek magyaráz a nagybetűs életről.
- Én nem is... bocsáss meg, hogy felhoztam... - kért őszintén elnézést Kata.
- Hogy történt a dolog? - most Ramin volt a sor, hogy kicsit megpiszkálja a titkokat.
- Szólt bárki is hozzád édesem?! Ugye, hogy nem! De mivel mégiscsak nagyon régóta ismerjük egymást elmondom, hogy volt egy álompasi, aki szabályosan levett a lábamról, meg minden, aztán amikor a koton véletlenségből kiszakadt, és kiderült a dolog mintha egy rongybábú lennék egyszerűen közölte, hogy neki nincs szükségbe egy nyavadék kölyökre, majd lelécelt az életemből. - érezni lehetett Gizus hangján, hogy valósággal sokként hatnak mondatai.
- Micsoda egy rohadék, szarházi féreg! - Rami kapásból kimondta a véleményét.
- A babáddal mi történt...? - reszkírozott meg egy kérdést Kata.
- Neked gőzöd sincsen semmiről ugye?! - kérdezett idegesen vissza. - Elvesztettem... - bökte ki megtörten miközben leplezni igyekezett könnyeit.
- Drága barátnőm... annyira sajnálom... - vigasztalón megpróbálta átölelni, de Gizus elhárította:
- Nincsen szükségem a tetves szánalmatokra, de azért jólesik, hogy próbáltok gondoskodni...
- Aztán hogy alakult az életed? - próbált Kata témát váltani.
- Hát... ha arra gondolsz, hogy megcsiptem valami rotyadék álommelót akkor ki kell, hogy ábrándítsalak! Marketinges voltam egy cégnél, ahol később tökön kellett rúgnom az iditóta nyomulós igazgatót, aki megakart kettyinteni! - kortyolt bele üdítőjébe.
- Hú! Az nem lehetett semmi, ugye?! - kérdezték a másik ketten.
- Hát bevallom még jót is tett az önbecsülésemnek! Miért hiszi minden hülye pasi, hogy szórakozhat a nőkkel?!
- Hát erre több válasz is adható, de teljesen igazad van, hogy nőkkel udvariasan kellene bánni! - jegyezte meg Kata.
- Az is igaz! - helyesel Gizus, és úgy tűnik nagy kő esik le a lelkéről.
- Mit szólnátok hozzá, ha ezentúl kicsit gyakrabban taliznánk, és közös programokat szerveznénk a barátságunk nevében? - kérdez rá nyíltan Kata, és úgy tűnik másik két jóbarátnőjének semmi ellenvetése sincs a dologgal kapcsolatban.
- Részemről teljesen rendben van! - jelenti ki Gizus.
- Nekem sincs bajom vele! Persze a hétvégék még mindig kérdőjelek! - Rami kicsit hezitál.
- Jaj, te lüke tyúk! Most akarsz összejöveteleket, vagy sem?! - bögi oldalba Gizus.
- Jól van már! Ne bökdöss! Miért is ne!
Azzal a három barátnő meg is ebédel, és miközben jót falatozgatnak hirtelen olyan sok, feledhetelen, közös emlékük akad, hogy ki nem fogynak a szóból, és mire négy-öt óra múltán érzékenyen búcsút vesznek egymástól úgy érzik magukat, mintha újabb élettapasztalatokkal gazdagodhattak volna.

HÍVÓ VÁGYAKOZÁS

Most leszek nemsoká negyven.
De két karom közt nem lehetett
még az Egy-Kedves boldog,
dédelgető Mindenség-érzés
vont volna bűvös varázshatalmába
s kértem fohászként a dacoló,
büszke Angyalt:
Vigyázzon reám, amíg csak élek!

Halhatatlannak hitt szerelmünket,
akárcsak a hűség
megingathatatlan megidézését,
metaforikus kapcsolat-láncot
szándékosan elriasztotta
e mostani szándékosan
anyagi sikerességekben
fertőzött groteszk Kor.

Megtűrni – már tapasztalhattam -,
csupán ritkán lehet,
mint aggodalmas Sziszifuszt
gyakorta megkergettek.
– Két karjában tán gyermek
lehettem volna megint kit
nem háboríthat,
fenyegethet bosszúálló Végzet,
vagy kicsinyes egyéni érdek,
nem szólítana magához
bizonytalan távol,
hontalan messzeség.

Igazgyöngyök alázatos halásza volnék,
romantikus-lelkek titkos kútjaiban,
vagy talán hírmondó,
bujdosni vágyó tanúskodó.
Őzikeszemében furcsa-játékos lángok
lobogva égtek még
a honvágy tengerpartján
két kezünk méltón összekapcsolódhatott…

Örök, megtalálható boldogságok,
extázisszerű szent harmóniák
már nem várhatnak rám kellő türelmükkel,
ha ősz-aggastyán figurává vedlek,
talán még utolszor felkereshetsz,
ha te is úgy akarod.

Mennyire vágynék immár teutánnad,
akár az éltető napfény vagy oxigén
után álmatlan, hánykolódó rémálmokkal
szabdalt éjeken közelebb lehetne
hozzám lükető csillag-tekinted,
mikor tétova-árván maradt
gyermek-szemembe nézel
babusgass s vigasztalj meg,
akár a jóságos anyák a rideg
Világba kilökött árva kisdedeket
– megnyugszik tán
szerencsétlen-szánalmas hagymahéj-énem,
ha még létező lángodat érezhetem.

Maradj titokzatos,
akár a feneketlen mélységű tó,
s beszédes akár a csacsogó kanári madár
– magad vallattad sokszor:
mindenkinek kijárna
egy második újabb esély!

FÉLHANGOSAN, BIZALMASAN

Ha kimegy az utcára előbb-utóbb mindenki megbámulja.
Még valóságos rögtönzött füttykoncertben is van része, amint könnyed, gazellaszökkenéssel felkapaszkodik a villamosra. Éppen aszfaltoznak a részeges, elviselhetetlen kánikulában, és a melósok között sok a fiatal legény, akik kedvükre legeltetheik rajta - persze csak átmeneileg -, mohó, és kíváncsiskodó szemeiket.
- De jó bőr vagy kisanyám! Azta! Legyél a barátnőm! - kurjongatnak utána, ami alig öt perc után már zavaró tényezőnek hat, pláne, hogy a többi utas ezt egyáltalán nem nézi jó szemmel.
Még a középkorú, bajszos buszvezető is megbámulja őt sötétített, dioptriás szemüvegén keresztül, mintha még életébn nem látott volna annyira káprázatosan sugárzó, álomgyönyörűséges angyali csodát, amit nőies kisugárzása a legtöbb ember felé azonnal közvetít.
Valójában mindig is csodálkozott rajta, hogy az emberek - legalább is -, a legtöbb esetben alapból a külső, testi sajátosságokat veszik észre, és nem mondjuk a mozdulatok, gesztusok, vagy adott esetben a nonverbális jeleket. Igaz, ami igaz kipróbálhatta volna az új nyárias, szoknyás ruháját a sokat sejtető, ütött-kopott farmer rövidnadrágja helyett, mely már egyenesen, és nyíltan is provokáció bizonyos alfahímekkel szemben. Napbarnított, balzsamos, Kleopátra-bőréről már nem is beszélve. Egyszer a nagymamája mintha kislány korában mesélte volna, hogy Afrikai hercegnők is voltak a családban... Külön, pikáns egzotikum. A méregdrága, de nagyon is kényelmes szandál ugyancsak feltűnőséget kölcsönöz.
Ahogy helyet foglal a buszon mintha az utasok többsége azonnal merő udvarias előzékenységből hellyel szeretnék kínélni. Őt azonban a legkevésbé sem lehetne olcsóságokkal lekenyerezni; szándékosan a busz hátsó részébe a ,,kakasülőre" ül fel. Farmernadrágjában máris berregni kezd a mobiltelefon, amit szándékosan elnémított, mert semmi kedve nyomkodni, legalább is addig, amíg mozgásban van, és utazik. legjobb csajos barátnői legutóbb is hívták a Balaton Soundra, meg a Szigetre, de úgy érzi, mintha már nem akarna többet bulizni, vagy kiöregedett már abból a korból.
A busz hirtelen csikorogva fékez, mert az egyik újgazdag terepjárós majom szándékosan nem adta meg neki az elsőbbséget. A váratlan rándulástól, akik kapaszkodtak szándékosan kibillennek egyensúlyukból. Egy kedves, nagymamakorú hölgy elesik, és csomagjait is elejti. Most rajta van a sor, hogy közvetlenül segítsen.
- Tessék csak nyugodtan rámbízni! Tessék leülni! - ugrik fel rögtön, mintha egyenesen bolha csípte volna meg, és máris kedvesen összeszedegeti az idős asszonyság csomagjait, aki nem győz hálálkodni, hogy azért a mai világban is akadnak rendes fiatalok, míg a többi utas most is úgy van vele, hogy már csak egy újabb hősnő hiányzik ennek a szánalmas, agymosott világnak.
- Nagyon köszönöm kislányom! - huppan le az idős nő a szabadon átengedett ülésre. Kifújja az orrát, és megtörli a szemüvegét is.
- Szóra sem érdemes! Őszintén remélem, hogy nincs komolyabb baj? - kérdezi a csinos, egzotikus lány, és azonnal barátilag szóba is elegyedik vele.
- Mondja kedveském a következő megálló a Sion-lépcső? - kérdezi barátságos kíváncsisággal már mosolyogva az idős asszony.
- Ö... nem... rossz buszra tetszett szállni néni kérem, de ha a következő megállónál leszáll és a másik irányba lévő buszra száll fel, az odaviszi majd Önt! - válaszolja, és érzi, hogy a világ mennyire kihasználta és becsapta ezt a védtelen asszony.
- Nagyon köszönöm kedveském! - hálálkodik az asszony, majd mint egy leleményes kis állat a következő megállónál, mintha máris puskagolyóból lőtték volna ki azonnal felugrik, és inkább úgy dönt, hogy leszáll nem bízván a buszvezető meg-nem-kérdezett válaszában.
Sokáig gondolkozik magában, hogy vajon a többi utas miért nem volt közvetlen, és ugyanakkor segítőkész az idős nővel, és arra a meggyőződésre jut, hogy most jelen pillanatban a világ tótágast állt, és minden fordítottan működik, legalább is egy olyan világban, ahol az emberek ennyire lebutított, közönyösített tunyaságban, és a ,,minden mindegy" alapállásából szemlélik csöndesen sanyargatott hétköznapjaikat.
Végül ő is úgy dönt, hogy leszáll inkább a Ferenciek-terén és tesz egy könnyed sétát az Astóriáig. Közben nagy valószínűséggel talán be is néz egy-két antikváriumba, pusztán csak a kultúrális formalitás kedvéért, hogy fejében kisebb számítást végezzen tavaly óta vajon miként, és mennyit emelkedhettek a már amúgy is folyamatosan változó, méregdrága árak.
,,Miért kell minden összegnek kilencesre végződnie, és miért kell kettes számmal kezdődnie?!" - fut az fejében, miközben éppen betér a Kossuth utcai elegáns, csilingelős ajtajú antikváriumba, ahol a pénztáros lány legfeljebb öt évvel fiatalabb, min ő, mégis sokáig úgy bámulja könnyed, kissé színpadias eleganciáját, ahogy gazella-szökenéssel lépked a könyvespolcok között, mintha nem is erről a bolygóról származna.
- Szia! - köszön, amint belép könnyedén.
- Szia! Miben segíthetek? - kérdezi vissza a pénztáros lány kissé megütközve, hogy egyszerűen letegezték.
- Köszi, megoldom... - több szót már nem veszteget, mert azonnal megakad a szeme egy Pablo Neuda és egy vadiúj Márai-köteten. Igen ám, de vajon melyik legyen a szerencsés választás, amire futja a pénzéből, mert általában a könyvek hátsó, utolsó lapjára szokták volt ceruzával felvezetni az összeget, amennyibe a kötet kerül. Úgy dönt egy kicsit megtréfálja a pénztárost. Hátha kap kedvezményt. Elvégre sosem lehet tudni. Közepesméretű táskájából úgy tesz, mintha szempillaspirálját venné elő, ami valójában egy kisebb grafitceruza. Megegyezik a színe azzal, amivel az antikváriumos is kiszabta a saját árait. Kisebb radír is tartozik a ceruzához. Most fogja és mintha csak a kötetet olvasgatná találomra óvatosan kiradírozza a számára barátságtalan árat, és megad egy kedvezőbbet, amit később kifizethet.
Gyerekes, izgatottság, újjongó öröm bizsereg át rajta a fejétől a lábujjáig. ,,Vajon észreveszi-e a nélánál is fiatalabb lány az ördögi fondorlatot.
Még jó pár kötet a kezébe akad, amivel ezt megcsinálja, és szinte tüntető diadalmasság kíséretében vonul a pénztárhoz és pakolja ki ritka, becses könyvkincseit a pultra.
A fiatal lány pedig a vörösen világító, digitális lehuzóval egymás után huzza le a kis sárga bilétákat a könyvek hátoljáról, és látszólag ügyet sem vett rá, hogy valójában mi mennyibe kerül?
- Nyolcezer kilencszáz forintot kérek szépen! - közli barátságosan. Közben udvariasan érdeklődik, hogy minden könyvet megtalált-e, ami érdekelte.
- Igen! Nagyon köszönöm! - megint csak nem bír magával, és régi, imádnivaló gimis osztálytársa könyvcímét is megkérdezi a pénztáros lánytól, csupán csak a rend kedvéért.
- Pillanat türelmet... azonnal megnézem... - már pötyögteti is be a könyves nyilvántartásba a férfi nevét, és közli, hogy elfogytak a könyvei, de az Országos Széchenyi Könyvtárban azért akadhat egy-két helyben olvasható példány, márha nagyon iparkodik az ember.
- Ó, értem! Nos, köszönöm szépen!
- Ismered az írót? - érdeklődik egyre kíváncsibban.
- Együtt jártunk annó gimibe! Csupaszív egy férfi annyit mondhatok! - mondja közelebb hajolva bizalmasan, mintha bárki is volna még raktuk kívül a kis helységben. - Akkor szia! - köszön el, mire a fiatal pénztáros lány is hasonlóképpen tesz.
Amint kilép az üzletből, valósággal máris érzi, hogy a jótékony adrenalin-löket bizony percről percre úgy felpörgette, hogy fölös energiatöbblete keletkezett, amitől valahogy muszáj volt megszabadulnia. Kapóra jött neki az egyik romkocsma, ahol élő zenét játszott egy kezdő zenekar.
Senkitől és semmitől sem zavartatva magát máris ritmikusan táncolni kezdett a zene ütemére, és miközben néhány járókelő jócskán megbámulta miként ropja önmagával a táncot érezte, hogy szervezetéből jótékony felüdüléssel távozik a feszültség és a maradék stressz. Amikor jó tizenöt perc után végzett a kis romkocsmában főként a külföldiek népes sereg egy emberként felállva tapsolt neki, amit ő teátrális, bájos meghajlással viszonzott majd tovább sétált. ,,Megvan a napi kondi!" - szögezte le magában.
Mintha megéhezett volna. Szerencsére épp utban esett a legjobb, eredei hamburgeres büfé, ahol nem olyan ketchupban tocsógos, fonnyadék mócsingokat löktek az embernek, mint általában némelyik jóhírű gyorsétteremben.
Azonnal bement, és kért egy hatalmas burgert hagymával, salátával, és extra nagyadag sajtszószos sült krumplival. Nyugodtan adhatott a kalóriáknak, hiszen szerencsés testalkata folytán a barátságtalan pluszkilók is mintha szándékosan kikerülték volna. Helyet foglalt az egyik félreeső helyen, majd amint készen volt a rendelése komotósan falatozni kezdett. Ilyen jóízűt még ténylgesen nem evett. Még az se zavarta, ha arca néhol mustár és ketchupfoltos lett. Letörölte egy szalvétával.
Alig tíz perc alatt végzett is az ebéddel, és a kiszolgáló, kamasz srác nem tudta magával hova tenni, hogy egy ennyire egzotikus, szexis csajba hova férhet ennyi tömény kaja?
- Nagyon köszi! - adta vissza a tálcát a srácnak. - Az életemet mentetted meg!
A srác még egészen biztosan megakarta kérdezni, hogy a közeljövőben esetleg összefuthatnának-e, de már fogta is magát és sietve távozott a hangulatos kis büféből.
Alig vette észre gyerekkori barátnőjét, aki már megint újfajta hajfestékkel kísérletezgetett, holott nyugodtan elmehetett volna egy árban megfizethető fodrászhoz, hogy rendesen ráncba szedesse rakoncátlankodó frizuráját.
- Hé csajszi! Hát nem ismersz meg?! Ági vagyok! - szólt utána.
- Jaj, persze bocs! Szia, mi újság? - mérte tetőtől-talpig végig. - Hát veled meg mi történt, mi?! - kérdezi meglepetten.
- Na, milyen az új séróm, csajszi? - izgatott a kérdés miatt, és őszinte választ vár.
- Hát... hogy őszinte legyek kissé... szürreális... - habozik, hogy mit feleljen, mert semmi esetre sem akar vérre menő szócsatát legrégebbi barátnőjével.
- Azért remélem csak nem olyan rémes! Tudod csak kíváncsi voltam, hogy reagálsz! De üljünk már le, és dumálhatnánk, ha épp ráérsz!
- Miért is ne! Most úgy is szabad vagyok! - vágja rá kapásból, mert a nap többi része mintha máris belefulladna a pusztító, afrikai típusú kánikula hőhullámaiba, amit a nyílt tereken szinte képtelenség tartósan elviselni.
- Ez szupi! - máris kislányosan ujjong Ági, aki úgy tűnik semmit sem változott az elmúlt bő egy évtized alatt.
Gyorsan beülnek egy légkondicionált kávézó-étterembe, ahol úgy tűnik ismerik az egzotikusabb hölgyet, mert szinte tűntető előzékenységgel szeretnének neki kedveskedni a pincérek, amit őt kedves fejbiccentéssel elhárít.
- Úgy látom csajszi te mindenütt meglehetősen népszerű vagy, akárcsak a gimiben!
- Jaj ne is mondd! Szerintem Adrienn, Andi, és Laura sokkalta népszerűbbek voltak. Én amolyan rút kiskacsa voltam... - töpreng hangosan.
- Viccelsz? Az a három grácia annyira fennhordta az orrát, mintha ők gyártottak volna elsőként spanyolviaszt! Nevetséges! Az a baj, hogy ők szerintem nem is akartak megváltozni, vagy őszinte barátságokra szert tenni! Csupán csak kihasználták a helyzeteket, és az embereket!
- Hm... lehetséges.
- De elő a farbával! Hová tűntél, hogy nem jöttél az osztálytalira sem? Annyira hiányoltunk! - kérdezi kíváncsiskodva s a másik nő érzi, hogy most nem hazudhat.
- Hát... leginkább a nagyimat ápoltam, mert szegénykém mindig elkapja valami.
- Na ne már! Ez ugye valami idiota vicc? - csodálkozik meglepetten a másik.
Megrázza a fejét, hogy nem viccel.
- De azért remélem, hogy a nagyid jól van? - őszinte aggodalom csendül fel Ági hangjában.
- Fogjuk rá! Mégis sokszor úgy érzem, hogy bármelyik pillanatban történhet valami rossz dolog, amire nem lehet felkészülni!
- Mindig túlagyalod a helyzeteket drága barátnőm! És a pasikkal mi a helyzet? Gondolom most is vár rád egy sármos, macsó pasi a lakásodon, nem igaz? - ravaszkás, huncut fény csillog barátnője szemében.
- Ha Tibire gondolsz, akkor megszabadultam tőle, mert egy görény szemétláda volt! Állandóan csak saját maga karrierjével volt elfoglalva, és egyszer rajtakaptam, amint egy másik nővel flörtöl, akivel később jópárszor le is feküdt! - vallja be szomorúan.
- Ezt a kapitális seggfejet! Hogy tehetett ilyet?! - lepődik meg. - Persze... a teremtés koronáit egyedül csak a farkuk vezérli. - jegyzi meg kis idő múlva. - És vannak gyerkőceid?
A másik kérdő pillantást vett rá, mint aki félrehallott valamit:
- Szerinted?!
- Jól van már! Csak arra gondoltam, hogy neked jogod van hozzá, hogy családod lehessen. És van már olyan jelölt, akivel tudod... szóval esetleg... alakulgat valami...?
- Még nem igazán. De nemrég találkoztam egy különös férfival, aki még mindig az anyával lakik, és tudom, hogy nehéz elhinni, de azonnal megvolt az a bizonyos közös szikra és hullámhossz, csak még mindig félek kicsit belevágni...
- Jaj drágám! Az életet nem szükséges tovább bonyolítani, amikor sokszor úgy is eléggé bonyolult. Figyel, azt mondom vágj csak bele nyugodtan! Mikor mutatod be Mr. Romeót?
- Tudod még annyira friss ez a kapcsolat! Megbeszéltük, hogy fokozatosan haladunk, érted?
- Persze, de azért gondolom már biztosan megvolt az ágyba bújás? - kuncogott egy nagyot.
- Jaj Ági! Olyanokat tudsz mondani, hogy ketté áll a fejem! - fújta ki a nagy levegőt magából.
- Miért? Teljesen logikus következtetés, hogy egy olyan vadítóan szexi csaj, mint te bármit megkaphat az élettől!
- Figyelj! Ez a fantasztikus férfi nem olyan, mint az összes többi bunkó seggfej, akikkel eddig dolgunk volt! Ő még ahhoz is külön engedélyt kért, hogy megcsókoljon! Érted ezt?! A mai világban! Szerintem ez nagyon nagy ajándék a sorstól! Nem akarom elszúrni! - vallotta be őszintén.
- Akkor azt mondd meg csajszi, hogy milyen volt az első, igazi csók? - kíváncsian közelebb hajolt hozzá, hogy hallja minden szavát.
- Mi is mondhatnék...? - sejtelmesen elmosolyodott. - Egyszerre volt bizsergető, izgató. Mint amikor az ember megkóstol egy lédús, érett gyümölcsöt, ami nem nagyon édes, de ahhoz pontosan elég, hogy begerjedjen tőle!
- Azonnal mutass be!
- Jó! Majd igyekszem!
- És mivel foglalkozik a romantikus lovagod?
- Régebben irodalmat és törit tanított, de most úgy vettem ki, hogy szeretne vállalkozást csinálni, de nem akartam még nagyon vájkálni a múltjában, nehogy elriasszam.
- Persze! Ez érthető!
A két barátnő annyira tartalmasan elcsevegett egymással, hogy észre se vették, hogy elrepült az idő, és kora délután lett.
- Hú! Ennyit szerintem még a gimiben sem beszélgettünk! - vallotta be Ági.
- Az egyszer biztos! De nagyon köszönöm, hogy kiadósan kivesézhettük a dolgokat. A gyerkőcöket sokszor puszilom! Egyszer megismételhetnénk ezt a csevegést!
- Mindenképp!
Bizalmasan megölelték egymást, majd két ellentétes irányba sétáltak el a napsütésben. Folyamatosan azon töprengett, amit barátnője mondott neki. Ha add egy esélyt a párkapcsolatának, az még nem feltétlenül azt jelenti, hogy szükségképpen le kell feküdnie barátjával, csak abban az esetben, ha már mindketten felelősségteljesen készen állnak rá. Átvágott az egyik kereszteződésen, és úgy döntött, hogy beül egy taxiba, mert ma nincs kedve tömegközlekedést használni.

A FOGYÓKÚRA ÁTKA

Már megint a csikifagyikat zabálja a sarkig tárt hűtőben. Folyamatosan anyja duruzsuló szavai jutnak az eszébe:
,,Édes kislányom! Mikor nyugszol már bele, hogy te sosem leszel szépségkirálynő!" - már nem csupán az adott szituáció borítja ki, idegesíti fel, de már eléggé hosszú idő óta is valósággal megundorodott talán saját magától is, hiszen egész eddigi életében azt kellett hallania, és tapasztalnia hogy senkire sem számíthat, egyedül csakis saját magára.
Még jócskán emlékezett arra, amikor a volt pasija Sanyi szinte nyálcsorgatva bámulta őt a kis kertvendéglőben bámulta azt, hogy hogyan eszegeti a nutellás krémmel töltött palacsintát, és mikor szája szegletében megjelent az első csokifolt Sanyai gyöngéden közelebb hajolt és bizsergetőn lecsókolta róla az édes ízt. De akkor miért hallotta meg, amint a genyláda haverjaival beszélget és őt ,,dagadt bálnának" nevezi?! Nemsokkal később már nyíltan is szakítottak egymással, és imádott álomlovagja egy szexis, karcsú szőkével vigasztalódott.
Pedig tudott ő rendesen is enni. Persze, ha nagyon akart. A héten is úgy érezte, hogy valósággal mintha felszaladtak volna rá a nem kívánt plussz kilók.
Már előre rettegett tőle, hogy vajon kora hajnalban, amikor - általánosságban -, kelni szokott mit is fog mutatni az a bizonyos halálpontos mérleg?
,,Bárcsak karcsú, szexis, ötvenkilós gebe lenne, mint az összes többi csajos barátnője!"
Imádott nagymamájától tanult sütni-főzni, és valósággal rajongott a mézes zserbóért, bár neki az utóbbi kísérletében kicsit odaégett a mézes zserbő tésztája. Valószínűleg a méz lehetett a hunyó. De még így is az utolsó morzsáig jóízűen elpusztította jóformán az egészet.
- A franc egye már meg! Kevesebb szénhidrát és cukorbevitelre van szükség! Na persze! Mert az életmódtanácsadok, és a táplálkozási szakértők mindent tudnak! Nagy büdös frászt!
Mindig valósággal mániákus szorgalommal ügyelt rá, hogy a munkahelyén mindenkit megelőzve legelsőként érkezzen, mert így legalább nem kellett gyilkos tréfák célpontjának éreznie önmagát. Ahogyan a legtöbb kollegája szinte azonnal hajszálpontosan tetőtől-talpig végigméri, és attól függően, hogy kinek milyen a gusztusa néhányszor még az is előfordult vele főként a liftben, hogy néhány öltönyös, üzletemberforma pasi lazán párnás fenekébe csípett.
Ugyanitt találkozott az ellenállhatatlan macsó Kristóffal, aki annyira kivolt gyúrva, és annyira szexis volt, hogy úgy megdobbant vágyakozón a szíve, hogy azt hitte azonnal kiugrik a helyéből. Éppen a következő halálosan unalmasnak ígérkező üzleti konferenciára próbált felszaladni egy halom hivatalos szerződéstervezettel mind a két kezében, amikor váratlanul megbotlott kedvenc magasított cipőjében, amint szintén imádott és elgáncsolta saját magát. Váratlanul Kristóf is látta az esetet, és azonnal átváltott gáláns, megértő gavallér-üzemmódba; lehajolt, és segített pirulások, hebegések, habogások közepette felvenni a papírjait, és ellenállhatatlan, huncut, hófehér mosolyával biztosította róla, hogyha bármiben segíthet csak nyugodtan keresse Bárka Kristófot az ötödiken.
- Ö... izé... nagyon köszi... - félszeg pirulása között csak ennyire futotta és már rohant is az értekezletre, mielőtt rabszolgahajcsár főnöke leordítaná a fejét.
Később Kristóf ötvenszálas rózsacsokrot, és kis üdvözlőkártyát küldött neki az ebédszünetbe, persze a kollegái legnagyobb megdöbbenésére. A kis kártyán persze egyelen mondat szerepelt sajátságos macskakaparással: ,,Volna kedved ma este velem vacsorázni?" És ő igent mondott! Kristóf a munkaidő után este hat óra körül már várta a parkolóházban, ahol a cég alkalmazottai tartották a maguk autócsodáit. Kristófnak is volt egy Posche 911-es turbója, persze hogy nyitható tetővel. Vacsora közben és útán eljátszotta a figyelmes úriembert, és hazavitte, de szándékosan csak egy ártatlannak tetsző puszit adott pufók arcára, amitől valósággal beleborzongott.
Következő héten Kristóf már saját lakásába hívta meg őt, hogy bemutathassa káprázatos gasztrónómiai tudását. Folyékony, édes tésztamasszát kevergettek együtt, miközben Kristóf csintalan, gyerekes módon élvezettel szopogatta le ujjhegyeiről a krémet.
-Szerintem nem elég édes! - veti könnyed, lefegyverző mosollyal oda. Ebben a percben nincs élő ember, aki ellent tudna állni férfias vonzerejének.
-El a kezekkel Rómeó! Van neked fogalmad, hogy mennyi kalória van ebben az egy adagban?! - pirít rá a lényegre, de érzi, hogy lehet, hogy vissza kellett volna fognia őszinte szabadsszájúságát.
- Kit érdekel? - veti hanyagul oda, majd egyetlen tánclépéssel valósággal átöleli párnázott derekát, és olyan lángolóan csókolja meg, amire még nem volt példa. - Bocs, ha túl gyors a tempó! - szabadkozik utána.
- Igazán... jó volt... - úgy érzi már megint szabadkoznia kell. Később fantasztikus az ágyjelenet is, és végre azt érezheti, hogy ő is ízig-vérig nőből van, akit szeretnek, és elfogadnak. ,,De hát akkor mi az ami nem stimmel?!" - teszi fel magának unos-untalan a kérdést.
Ráférne egy kis szobakerékpározás. Rttenetesen kövérnek érzi magát emelett a kigyúrt félisten mellett, aki annyira vadítóan szexis.
Óvatosan felkel, zsírpárnás testére próbálja kissé ügyetlenül csavarintani a takarót, ám érzi, hogy valahogy nem akar összejönni a dolog, miközben Kristóf fantasztikusan észbontó, meztelen testét bámulja, ahogy párszor horkant.
Óvatosan kisettenedik a konyhába, és bekukucskál a mégyhűtőbe, ami most kivételesen dugig van Carte'doros jégkrémekkel. Reszkető keze valósággal bizsereg, amint a fagyos mélyhűtőbe nyúl, és kiemeli a jégkrémek királynőjét. Meg kell kóstolnia! Muszáj, mert az ételek is kellethetik magukat, nem csupán az emberek! Benyúl, hogy óvatosan egy evőkanalat halásszon ki a fiókból, de az evőeszközök váralan csörömpölése hirtelen pánikhangulatot teremt; talán máris leleplezte saját magát? - gondolja. Ám Kristóf szerencsére nem ébredt fel, és ez jó! Nem igaz?! Mámoros élvezettel kóstol bele a már enyhén csöpögős jégkrémmasszába, és élvezi minden pillanatát. Végre teljesértékű nőnek fogadja el magát, amit gyerekkorától kezdve kellett volna megtennie, de valami mindig közbejött.
Váratlanul Kristóf is felkel, és észre se veszi máris ott settenkedik a háta mögött, majd végigcsókolja a nyakát, és ő megadja magát a mindenség-perceknek. Jó félóráig csakis együtt léteznek. Ide már nem szükségesek felesleges szavak.
- Mi a baj drágám?! - vonja kérdőre Kristóf. Láthatóan kíváncsi, és kérdő is egyszerre.
- Ne haragudj, csak úgy érzem, hogy muszáj volna leadnom pár kilót... - sajnálja magát, miközbn belül valósággal mardossa az önsajnálat mérge.
- Figyelj! Elmegyünk együtt a konditerembe és biztosan kitudunk találni valamit! De nekem így is nagyon bejösz! - újból gyöngéden, hosszanartón megcsókolja, és bár reszket a térde, és bizsereg az összs nőies ösztöne, mégis mintha örökös elégedetlenség venne rajta újra és újra erőt.
Kristóf nem tréfál. Munkaidő után újból Posrchéba pattannak, és elmennek abba a konditerembe, ami látszólag csúcskategóriás, és mindennel fel van szerelve. Kissé húza is a fogát, amikor kiszállnak, és bemennek az üvegezett, nagyméretű ajtón, melyet mintha testépítőknek terveztek volna külön erre a célra.
- Mi a baj már megint?! - kérdezi kissé türelmelenül Kristóf.
- Figyelj nem akarok kukacoskodni, de ez az én pénztárcámnak egy kicsit... drága... - jegyzi meg alázatosan, halkan.
- Figyelj mondjuk azt, hogy a vendégek vagy! Így rendben lesz?! - mosolyog ellenállhatatlan vakító, lézeres fogfehérítéses mosollyal.
- Hát... nem bánom... - egyezik bele, majd megszorítja párja vaskos kezét.
A konditeremben Kristóf meglepően híres, és népszerűnek számít, hiszen kivétel nélkül mindenkivel kezet ráz, és mindenkihez van egy-egy kedves szava. A fitneszkirálynők, és néhány parti celeb, aki itt rendszeresen megfordul máris kóstolgatni kezdi őt. Szinte magán érzi kérdő pillantásukat: ,,Ez meg mi a fenét kers itt?!" - vallató tekintetek szinte fogságba ejtik.
- Szia Kristóf! Mit parancsolsz? - lép oda hozzá egy egzotikusan csinos, edzőruhát viselő, fitneszmodel nő.
- Szia Ági! Bemutatom a barátnőmet Évit és szeretne egy kicsit... formába lendülni... - hangsúlyozza ki, míg Évi érzi, hogy valósággal majd elsüllyeszti saját magát a szégyentől.
- Semmi gond Kristóf! Szia neked is! - nyújt közvetlenül kezet. - Meglásd pár nap alatt új ember leszel! - feleli szexisen csípőre téve mind a két kezét, és érződik, hogy máris kiértékelte őt, és alaposan végigmérte, legalább is fizikális megjelenését.
Míg Kristóf főként a nagyobb súlyokkal igyekszik erősíteni, addig barátnőjét a fitneszmodel átvezeti egy külön magánterembe, mert feltehető, hogy hasonló cípőben járt a fitneszmodel is, mielőtt karcsú, szexis istennő lett volna.
- Figyelj! Nagyon köszönöm, hogy külön terembe mentünk! Ez sokat jelent, mert gyerekkorom óta kevés önbizalmam van! - nyílik meg előtte váratlanul, és érzi azt, hogy máris egy szövetséges barátra tett szert.
- Semmi gond! Velem ugyanez volt a helyzet, de aztán azt mondtam magamban, hogy változtani fogok a hozzáállásomon, és nem izgat, hogy mások mit gondolnak, és ennek meg is lett az eredménye. Mit szólnál, ha bemelegítenénk egy kicsit?
- Részemről oké.
- Előbb jól átmozgatjuk a karokat, vállakat, és amire szükség van aztán edzésformát választunk! - közli, majd rögtön bemelegítő gyakorlatokkal kezdenek, amit Évi is lelkiismeretesen végigcsinál.
Mire végeznek érzi, hogy minden izma valósággal elzsibbadt, és tartósan zsibong, amit meg is említ a fitneszkirálynőnek.
- Ez általában természetes! - válaszolja megértőn. - Meglásd a tested meghálálja a belé fektetett munkát, csak nem szabad feladni!
- Igen, valahogy éreztem.
Mire végeznek a gyakorlatokkal Kristóf is kicsit fáradtabb. Valamivel boldogabban mennek haza. Évi azonban vacsora nélkül fekszik le, mert befészkelte az agyába, hogy lehetséges, hogy úgy könnyebben elindul a fogyás útján, ha elhanyagolja a vacsit. Ez persze azonnal feltűnik Kristófnak, aki egy bivalyt is megtudna enni, és szóvá is teszi:
- Drágám! Egész este egy falatot sem ettél! Bánt valami?! - töprengőn kérdezi.
- Azon agyaltam, ha esetleg kihagynám a vacsit talán megspórolhatnék magamnak pár ezer fölösleges kalóriát. - válaszolja naiv gyerekeskedéssel.
- Figyelj, nem akarlak bántani, de ha kihagyod rendszeresen a vacsikat a szervezeted bosszút esküszik ellened, és beteg leszel! Kérlek szépen legalább egy pár falatot, a kedvemért! - kérleli.
- Na jól van! - adja be hosszú kérlelések után a derekát, és kicsit mohón, és kiéhezetten falja fel az utolsó szemig a rizottót, és az egyik sült csirkecombot.
Kristóf türelmesen várakozik. Érzi, hogy nem mondhat semmi biztatót, mert barátnője esetleg ezt szemtelen kekeckedésnek gondolná, és újból magába zárkózna, így megértőn, mélyeket hallgat.
Mikor befejezik a hálóba mennek, és egymást átölelve alszanak el.
Már jócskán éjfélre járhat az idő, amikor Évi felébred; pufók teste csordultig verejtékben úszik. Rá is tör a félelem. Mint aki rosszat álmodhatott. Megint csak kimegy a konyhába, megint csak benyúl abba az átkozott mélyhűtőbe imádott csokifagyija után. Észre sem veszi, hogy ezúttal már nincs egyedül, mert Kristóf is ott várakozik rá a sötét, lereluxázott helységben. Évi elszánt mohósággal tömi magába a jégkrémes csodát valóságos falási rohamok kíséretében. Elvégre csupa krémes édesvízből még senkinek sem lett baja. Mikor már egész pufók arca csokikéremes csupán csak akkor pillant fel, és veszi észre pasiját, aki értetlenül, bambán mered rá. Hosszú perckig egyikük sem mer szólni, végül Kristóf az, aki óvatosan megtöri a csendet:
- Drágám! Mindenben támogatni foglak, hogy túljussunk ezen! - feleli, majd vigasztalon átöleli, miközben Évi érzi és tudja, hogy nem kell szánalmasan alakoskodnia, és többet rejtegetnie keserű könnyeit.

HUROK-BECÉZGETÉS

Esztendők nehézkes zsetonjai
nyomják mellkasomat.
Meglehet egyedül csakis
ők tudhatják az Igazat.
Merítgetném arcomat a voltba,
hisz a Vanhoz – félő -,
már aligha lehet közöm.

Ki lakhat vajon szapora,
tachikardiás szívemben
mely már oly sok hamis betegséget,
baljóslatú infarktust hordozhatott?!

A láthatatlan Egy vajon mikor
veszi a kegyes fáradtságot,
hogy ne csupán áthullámozzon
az életemen, hanem igazmondó
tanúságként elküldhessen Valakit,
aki méltán óv, vigasztal, felemel.

Odakint az ember mindig tudhatja,
hogy áthömpölyög feje felett
a méltatlan Jelen.
Könyörtelen szerencsejáték,
hamis ígéretekkel van média,
s közösségi tér tele.
Nem csoda, ha a legtöbben
már régen agymosottakká lettek.
Vesztesek dáridójából
ritkán tanulhatott
eddig ember s történelem!

Kripta-arcokon meglátszik
szarkalábak kikezdhetetlen,
barázdált vonása.
Szemérmetlen kitárulkozásokat
tartogatnak bújócskázó,
flörtölő tekintetek, nyárias rózsaszálak.
Az Idő miért létezik,
ha minden esetben
különállóan lapozgat?!

Tán jobb is volna egy életre
mindenkitől távol begubózni,
akár a selyemhernyó,
vagy bálna-hangokon szerenádot
adni az imádott Kedvesnek,
amit persze senki más nem ért!
Miért van az, hogy akinek
vadul lobognak kimosott szárnyai
az itt már a legkiszolgáltatottabb?!

– Ennyi galád változást már én
sem bírhattam el:
magam után kell,
hogy görgessem
s vonszoljam egyre
egyszerre Sziszifuszi köveimet.
Jó volna valaki mellett
biztonságban kiutat találni
s megkapaszkodni,
mielőtt végleg késő lehet!

ÓVATOS VÁGYAK, FÉLSZEG ÖSZTÖNÖK

,,Nem érdekel a pénzed! Egyedül csak te kellesz nekem"
Linda őszintén hitte, hogy csakis ezekkel a szavakkal kezdődhet egy igaz szerelem, és neki, a vágyott menő állással rendelkező ügyvédnőnek semmi egyéb teendője nincsen,
mint a vágyott romantikus lovagot beengedi sikeres, kicsit karrierista felfogású életébe.
Hiszen aki valóban veszi a fáradtságot arra, hogy igazán, és őszintén megismerje az meghívja egy kávéra, vagy belejelenkezik nála, időpontot kér. Bár az is igaz, hogy mindig is utálta, ha bárki csak úgy felkereste a különbejáratú XII. kerületi ügyvédi irodájában.
,,Mindennek megvan a maga módja!" - volt életének jól bevált, olajozottan működő mottója.
Az utóbbi pár évben valahogy utánagondolt, és rájött arra, hogy elriassza magától a férfiakat. Elvégre mit akar a legtöbb férfi? - tette fel unos-untalan magának a visszatérő kérdést. Hódítani, birtokolni! És persze az estek többségében elsősorban a farkukkal, és egyáltalán nem az eszükkel gondolkodtak.
Néha csajos estét tartottak legjobb főként modellekből, sikeres emberekből álló barátaival, ahol egész éjszaka ment a pasimustra és a férfiak bunkóságának kitárgyalása, hogy ti. a legtöbben nem maradnak mellette legfeljebb hét napig, majd egy kibálkozó alkalommal már dobják is, elvégre egy karrierista ügyvédnő mégiscsak a piramis csúcsa a legtöbb macsó pasi szemében. Következésképpen a fréfiaknak jócskán derogál, ha mondjuk a szakmai életben egy modern, kiegyensúlyozottságot sugalló nő sikeresebben veszi az élet feladatait, megoldásra váró akadályait, mint a többségük.
Linda csajos barátnői kivétel nélkül nagyon is jól ismerték azokat a pasikat, akikre Linda előszeretettel ,,vadászott" vagy legalább is szerette kivetni a hálóját. Mintha szándékosan olyan pasik után vonzódott volna, akik szándékosan megrekedtek egy bizonyos intelligencia, vagy ha tetszik értelmi szinvonal skáláján, hogy aztán egy sikeres megmentő (Linda) azonnal pátyolgathassa, kényeztethesse, és elhalmozhassa őket saját kissé nárcisztikusra sikeredett érzéseivel. És a legtöbb pasi - legalább is kezdetben -, még valóságosan is nagyon hálás volt Linda ebbéli önzetlennek tűnő figyelmessége miatt.
Voltak aztán olyan irritáló pattanás-pasik, akik előszeretettel kérkedtek a luxus sportkocsijukkal, meg hogy házuk van a Bahamákon, vagy valamelyik távolabbi egzotikus szigeten, és látszólag magasról tettek arra, hogy Linda egy tartalmas, hangsúlyosan őszinte beszélgetést várt volna el tőlük. Vagy egy olyan igazi mozizós, popkornos, romantikus estét mondjuk a tágas, minden kényelemmel felszerelt nappaliban.
Amikor Lindának váratlanul beindult saját vállalkozása is ügyvédi karrierje mellett - mint később azonnal kiderült -, ez megint csak egy kiadósan nagy szálka volt az összes hódítani vágyó, egoista pasi szemében.
Végül Linda volt az, aki - bár a szakítás után hónapig alig tudott magához térni -, mégis úgy döntött, hogy bizonyos macsókkal egész egészerűen nem áll szóba többet.
A randi applikációkkal megint csak meggyült a baja, hiszen akadtak bőven akik hamis, kamu profilokkal regisztrálták magukat az oldalra, és mikor Linda egyszer-egyszer szolid sminkkel, és extravagáns koktélruhában megjelent a megbeszélt randi helyszínén bizony jócskán nagy meglepetéssel konstatálta, hogy az illető férfi már rég elmúlt hetven éves, és ekkora korkülönbséget nem engedhet meg magának, bármennyire menő, meg trendi ez mostanság.
Aztán végre úgy érezte, hogy pár hónap után meghallgatták fohászkodását az istenek, mert megismerkedett egy amolyan ízig-vérig csetlő-botló, kissé ügyefogyottnak látszó, anyuci kedvence Forest Gump-származékkal, és mikor eljött a hús-vér valódi randi ideje kellemes meglepetésben volt része, mert bár az illető pasi ténylegesen különösen, és furcsán viselkedett, talpig romantikus úriember maradt, és ritkaságszámba ment, hogy kézcsókkal üdvözölte, és ki is húzta előtte a széket. Amikor végeztek a romantikus, gyertyafényes vacsorával Linda teljesen megvolt róla győződve, hogy szeretkezni fognak harmónikusan, időt hagyva, hogy felfedezzék egymás testi igényeit, és vágyaikat, ám a férfi - mint mindenben -, most is külön gyerekes engedélyt kért, hogy megcsókolhassa, s mivel nemigazán úgy sikeredett, ahogy azt Linda elvárhatta volna, úgy döntött, hogy majd ő közvetlenül kisegíti; gyöngéden átölelte nyakát, és kicsit pipiskedve, csimpaszkodva történt meg az első, jelképes csók.
Később volt, hogy egy nap legalább ezer email-üzenet várakozott Linda notebook-ján, és olyan verseket is mellékelt a Forest Gump gúnynéven nevezett pasi, hogy Lindának valósággal hevesen verni kezdett a szíve, és alig várta már, hogy letelhessen munkaideje, és egyéb irányú kötelzettségei, és találkozhassanak.
Linda nem szívesen vallotta be magának, de - meglehet -, hogy túlzottan is nagy elvárásai voltak ezzel az újfajta párkapcsolattal kapcsolatosan. Mindig furdalta a kíváncsiság, hogyha adott esetben két romantikus ember mondjuk a zuhany alatt szeretne egymással szerelmeskedni, akkor a kissé kelekótya Forest Gump miért ijedt meg, miért szégyelli kisebbfajta pluszkilóit és még vagy milliónyi szinte gyerekes dolgot kitalált, csakhogy ne kelljen Lindával lefeküdnie. Végül Linda volt, aki - meglehet -, hogy kicsit túlzásokba esett, mert egyik nap, miközben zuhanyozott kiszólt a fürdőszobából, hogy Forest Gump pasija adja be neki a törülközőt, és mikor a tétova lovag félénken feléje nyújtotta a törülközőt Linda valósággal megragadta a karját, behúzta magához a fürdőszobába, és hagyta, hogy a tétova pasi megláthassa sportosan szexi, karcsú testét.
- Miért nem szeretnél velem szeretkezni?! - kérdezte komolyan, nyíltan, mintha bíróságon lenne.
- Ö... én... - a pasi behunyta a szemét, mert úgy nevelték, hogy illetlenség egy nőt meztelenül megbámulni.
- Nyisd ki a szemed és légyszíves néz rám, ha hozzád beszélek! - a vallató, nagyon komoly hangra a férfi valósággal majd összecsinálta magát, és Linda is megérezhette, hogy ezúttal elvetette a súlykot, mert a férfi gyerekesen szomorú lett, és úgy nézett ki azonnal keservesen sírva fakad.
Linda azonnal törülközőt tekert bombázó testére, és igyekezett nedves haját is rendbe tenni, majd átváltott gyöngéd, babusgató vigasztalásba:
- Bocsáss meg drágám... én nem is tudom, hogy mi üthetett belém? Csak azt szerettem volna, hogy te is érezd mennyire jól megértjük egymást... - érezte hogy elpirul a váratlan szituációra, és mentegetőzéseket kezd gyártani, ami viszont egyáltalán nem volt szokása.
Forest Gump hapsin érezhető volt hogy vérig sértették, és meg is alázták, ezért csöndsen visszavonulót fújt és sétálgatni kezdett Linda tágas lakásában. Linda gyorsan felöltözködött, kézen fogta a férfit, leültette a nappaliban, és úgy döntött, hogy egy amolyan rendesen kivesézős, tartalmas beszélgetéssel fogja elejét venni a további kellemetlen félreértéseknek.
Jó öt órás beszélgetés közben olyan sok minden kiderült Forest Gumppal kapcsolatosan kezdve félresikeredett, szomorkás gyerekkorától egészen balszerencsés és sorozatos pechszériás életéig, hogy Linda már-már úgy gondolhatta, hogy talán nem éppen ez a férfi a tényleges álmai lovagja! Mégis, amikor később elvitte bemutatni baráti társaságának, ami egyfajta megerősítést jelent kivétel nélkül mindenki életében csajos barátnői többsége azon a véleményen volt egybehangzóan, hogy Linda új pasija egyértelműn nem 100-as!
- De hát hogy mondhattok ilyet?! Hiszen nem is ismeritek?! - fakadt ki fennhangon, és kérte ki magának, amikor a férfi kiment a mosdóba.
- Figyelj csajszim! Mi csak jót akarunk neked, mert emlékezz csak vissza a legutóbbi kapcsolatodra azzal a hóhányó Ádámmal! Átkozottul rászedett, és hónapokig csak hitegetett az a szemétláda seggfej! - válaszolta az egyik barátnő, akin érződött komolyan szívén viseli Linda sorsát.
- Szerintem Robi egyáltalán nem olyan, csak nagyon konzervatívan nevelhették a szülei... történt vele sok lelki sérülés a gyerekkorában... leültünk a nappaliban és képzeljétek csak el fokozatosan megnyílt.
- Ja persze! Hiszi a piszi! - értetlenkedett egy másik barátnő. - Te nem láttad, hogy az elmeroggyantaknak, és a sorozatgyilkosonak is hasonló módszerei vannak! Örülj, hogy még életben vagy! - válaszolta kissé izgulósan a másik.
- Jaj, csajok! Ti semmit sem tudok! Én még eddig nem találkoztam olyan pasival, aki annyira nyílt és őszinte lett volna hozzám, mint a Robi.
- Hát persze, hogy nem! Te mindig kifogtad magadnak a jobb, és szexibb pasikat, aztán ki tudja miért fordult a kocka és úgy gondoltad kikezdel egy idióta balekkal, csakhogy pátyolgathasd! Esküszöm úgy viselkedsz, mint Teréz anya! - vélekedett a másik barátnő, majd nagyot kortyolt italából. Nemsokkal ezútán a félénk, és szégyellős Forest Gump pasi is visszatért a mosdóból.
- Elnézést kérem, hogy távol maradtam... - kért bocsánatot, majd leült.
- Semmi baj szívem! Remélem nincs bajod? - kérdezte kedves gyöngédséggel Linda, mire a többi csajos barátnő is összemosolygott.
- Minden rendben... - felelte, majd megigazította időközben szorossá váló nyakkendőjét.
- Várj egy kicsit... máris segítek... - Linda gondoskodón kioldotta a férfi nyakkendőjét, amiért az roppant hálás volt neki.
- Nagyon köszönöm... nem vagyok ilyen elegáns eseményekhez szokva.
Ettől kezdve a csajos barátnők koszorúja valósággal azonnal rátelepedett Robira és máris faggatni kezdték, hogy honnét jött? Mi a foglalkozása? és persze, hogy a legfontosabbat el ne felejtsék: milyen a szexuális teljesítménye?
- No de hölgyeim! Szerintem ezt a kis titkot hadd tartsuk meg magunknak, nem igaz drágám?! - nézett szerelmesen Robi szemébe Linda, míg barátnői valósággal sárgultak az irigységtől, hiszen nem tudták meg kíváncsiskodó kérdéseikre a kimerítő választ.
A legtöbb kíváncsiskodni vágyó barátnő ekkor azonnal elhallgatott, mert úgy vélték, hogy rámenősebben beavatkoztak Linda magánszférájába, bár nem szívesen hallgattak el.
Bő egy óra múltán mindenki szedelőzködni kezdett, és a csajos barátnők megölelték egymást, és persze az újdonsült Forest Gumpról sem feledkeztek el, és sok szerencsét kivántak a kialakulófélben lévő kapcsolatukhoz.
Linda vezetett egészen hazáig. Fantasztikusan képes volt egyszerre zenét is hallgatni, koncentrálni Robi beszédére, és ügyes zsonglőrként szalomozni a legtöbb barátságtalan autós között.
- Szerintem összességében nagyon is jól sikerült este volt. Remélem azért nem volt olyan rémes? - kérdezett vissza, amikor észrevette, hogy pasija jócskán grimaszol.
- Ö... igen... csodás... - válaszolta, majd csöndben megpróbálta hallgatni a zenét, ami jóformán csak halkan duruzsolt a háttérben.
- Hát drágám nem szeretnélek kiábrándítani, de ez egy cseppet sem volt meggyőző!
A férfi bólintott, de nem szólt semmit.
Alig fél órán belül már otthon is voltak. Hála Linda bravúros vezetési képességeinek.
Gyorsan átöltöztek kényelmes otthoni ruhába, és lekuporodtak a tévéhez, ahol Robi egy kedvenc filmje ment a Farkasokkal táncoló Kevin Costnerrel.
- Most komolyan szívem! Mi a baj? - vonta kérdőre szemébe nézve, miközben töpregőn egyik kézfejére támasztotta elgondolkodón fejét.
- Semmi... semmi gond... - felelte a másik elgondolkozva.
- Tudod, te egy nagyon összetett ember vagy! Az ember sosem tudhatja, hogy melyik arcodat szeretnéd megmutatni a külvilágnak.
- Értem... - lett kisfiúsan szomorú újból.
- Jaj, ne hülyéskedj! Nem akartalak megbántani, csak szerettem volna tisztázni a kérdéseket.
- Ez ugye még nem azt jelenti, hogy megszakítasz velem minden kapcsolatot?! - nézett rá kérdő tekintettel.
- Ne butáskodj édesem! Rajongásig imádlak! Hogyan gondolsz ilyesmire?!
- Csak tudod a barátnőid úgy vettem észre... nem igazán kedvelnek... - töprengett hangosan.
- Nem! Tudod mi egy összeszokott baráti társaság vagyunk, akik már olyan régóta ismerjük egymást, hogy sokszor egymás idegeire is képesek vagyunk hatást gyakorolni. Szerintem furcsálnak téged, deez benne a buli, mert ki vannak éhezve a titokra!
- Értem... - már megint ez a bújócskázásra való passzív elutasítás a hangjában.
- Tudod mit drágám? Mit szólnál hozzá, ha kivennék két hét szabadságot, és elutaznánk valahova kikapcsolódni, és egy kicsit talán jobban megismerni egymást? Persze semmi kényszer, csak ha van hozzá kedved!
- Nemrég bocsátottak el a munkahelyemről... - bökte ki.
- Ezt őszintén sajnálom, de én nem is arra gondoltam, hogy költségekbe verd magadat! Csak veled szeretnék lenni!
- Hát... miért is ne!
- Ez nagyszerű! Nem bántódsz meg, ha most szeretnélek megcsókolni? - kérdezte kíváncsian, huncut szemekkel.
- Ö... nem... - hangzott a válasz.
Linda közelebb húzódott a kanapén, és olyan óvatosan és gyöngéden húzta magához a félszeg, félénk férfit, amennyire csak tudta, mert érezte, hogy lassan, fokozatosan fognak majd haladni ebben a különleges kapcsolatban. Nem birtokolni akarta a vágyat, sem az ösztönöket, sokkal inkább a harmóniákkal szeretett volna furcsán kompromisszumot kötni. Robi pedig a kezdeti nehézségek, kisebbfajta bizalmatlan gyanakvások ellenére szépen beletanult olyasfajta dolgokba, melyek eddig hiányoztak az életéből.

A  KÖZELÍTŐ NEGYEDIK X

 
Hősünk Dr. Bauer Richárd közel a negyedik X-hez. 
A doktor jelző csupán csak félig-meddig jöhetett össze számára, mert a Bölcsészetudományi Karon, ahova - megint csak -, önhibáján kívül hét évet járt a doktori disszertációját az ismeretlen kortárs költőkről merészelte megírni, és ezt a vizsgabizottság oszlopos, tudós fejei, különös tekintettel a nagyméltóságú Elnök Úrra annyira szemtelen, kirívó provokációnak tekintették, hogy Bauer Richárd jó ha lopakodva, settenkedve, mindenfajta ünnepi csinadratta kerülése nélkül kaphatott hivatalos okmányt arról, hogy ő is egyfajta csodabogár intellektuell. (Igaz a különösebb fajtából)  
Ilyen korban - legalább is a társadalom bizonyos része -, már elvárja, hogy barátunknak legyen jogsija, és tudjon is autót vezetni. Na jó!
Nem éppen magyar autósok módjára, sokkal inkább Európai udvarias, toleráns szinten! Ilyen korban már bőven megélt az ember sok randit, és néhány barátsággal végződő szakítást, persze csak jobb esetben.
Ugyanakkor barátunk menyasszonya is csupán csak azért lépett ki ebből a furcsán alakuló párkapcsolatból, mert modern nőként jócskán keveselte az anyagi hozzájárulást ehhez a boldogabban berendezkedett életformához. Elvégre, ha a kapcsolatban csupán csak az egyik fél a kenyérkereső, míg a másik naphosszat az Andrássy út legdrágább ruhaüzleteiben vásárolgat kedvére, akkor ez felettébb gyanús!
- Figyelj csak édesem! Gyere! Üljünk le egy pár percre a nappaliba, jó! - kérlelte gyűrűs menyasszonya, aki rendkívül komolynak, és gondterheltnek látszott.
Richárd először azt gondolhatta, hogy biztosan jövendőbeli anyósával lehet valami komolyabb egészségügyi probléma, miután apósa néhány éve meghalt.
- Talán édesanyád nem érzi jól magát...? - érdeklődött óvatosan, foglalt helyet kicsit távolságtartón. 
- Nem! Hál'istennek anyuval minden oké! Azért szeretnék beszélni veled, mert szerintem jobb lenne, ha barátságosan szakítanánk! - vágja a szemébe, egyenesen, nyíltan.
A ,,barátságos szakítás" fogalma Richárd agyában új jelentéssel telítődik. Bamba, kíváncsi bociszemeket mereszt túlzottan is komoly kedvese felé, mint aki nem értheti az összetett dolgok folyamatát, és csak félve mer visszakérdezni:
- Ez akkor mit jelent...?! - annyira ostobának, és elveszettnek érzi magát ebben a percben, hogy az egyszerre szánalmas, és tragikus is egyben.
- Szívem! Én tényleg sajnálom, de... az a helyzet, hogy megismerkedtem valakivel, és... azonnal közös hullámhosszra kerültünk... szóval... - párja nem tudja igazság szerint miként, vagy hogyan kellene tálalni egy ilyen igen-igen komoly szituációt, elvégre ebben a pillanatban további közösen megtervezett életük dől dúgába.
- És ez mivel is jár pontosan...? - kérdez rá jóval később, amikor már úgy érzi valamicskét magához tért.
- Én elköltözöm, és aztán majd pár héten belül, ha úgy gondolod még beszélgethetünk... - válaszolja, és bár valósággal imádta, vagy legalább is úgy tett, mint aki rajongásig szerelmes vőlegényébe máris közös hálószobájukba rohan, és villámsebességgel csomagolni, és pakolni kezd, hogy minél előbb elköltözhessen.
Hősünk tétován, lelkiekben totálisan megsemmisülve áll üldögél a nappaliban, és miközben mennyasszonya gyakorlatilag faképnél hagyja ő megpróbálja részletekig menően átgondolja hajótörötten alakult életét.
 ,,Vajon hol, mikor, vagy hogyan romolhatott el az idillikus, harmónikus egész, amihez anno mindkettejüknek köze volt?" - teszi fel saját magának újra és újra a kérdést.    
Ennyi idősen az ember két véglet közt őrlődik, persze megint csak, ha születésétől ne kódolták volna bele a ,,mi lett volna ha?" és a ,,már minden el van rontva!" alapérzéseit, melyekkel - legalább is -, úgy néz ki, egy egész álló életen át küszködik.
S míg egyeseknek a negyedik X-hez közel már jőven kijutott egy-két gyerkőc, és számos családi kalamajka, addig barátunk mindenről lgfeljebb csak álmodozhat, hiszen 2023-ban a kutya se kezdene bele egy olyan kapcsolatba, ahol a férfi meglehetősen furcsán, különösen viselkedik, főként ha szupermarketbe, vagy közösségbe kell mennie.
Arról már nem is beszélve, hogy Richárd bár nem sóher, és nem is veri fogához a pénzt, mégis szereti tudni, hogy megfelelően gazdálkodik minden esetben, és ez a legtöbb hölgynek bizony-bizony jócskán derogál.
Richárd aztán gondol egyet és úgy dönt külföldön próbál szerencsét; igaz mindenféle összeköttetést, és egyéb kapcsolatokat nélkülözve, ami szinte mostanság elengedhetetlen.
A reptéri biztonsági személyzet kezdetben értetlenkedve fogadja, mivel Richárd nem szokott hozzá a tömeghez, és a sok emberes hangyaboly sokadalomhoz, így teljesen természetesnek veszi ki magát, hogy az egyébként is negyven fokos csúcskánikulai klímában úgy izzad és verejtékezik, akár egy leépült drogos, vagy kisstílű díler, ami miatt a biztonsági őröknek szinte azonnal kapásból szemet szúr, és máris egy kis kötetlen hangvételű elbeszélgetésre invitálják gyanútlan barátunkat az egyik kevésbé barátságos rideg sírvermi neonfényekkel kivilágított irodahelységbe és azonnal kérdéseket tesznek fel neki, amire 100%-ék, hogy nem fog tudni válaszolni:
- Na hova szállítottad volna a drogot?! - szegezi nyíltan, ellenszenvesen neki a kérdést az egyik tagbaszakadt, barátságtalan biztonsági őr. Látszik, hogy semmit sem hajlandó elhinni barátunknak bármit is mondjon.
- Én... kérem szépen... az úgy volt... - megszeppen, megijed, és totális bepánikolás lesz rajta urrá, akárcsak gyerekkorában, amikor az átkozott suliban mindenki jócskán megverte.
- Azt gondoltad, hogy majd mindent megúszol mi?! Hát barátocskám legalább harminc kemény évet is rádsózhatunk a sitten, ha most nem dalolsz, mint egy kismadár! - fenyegeti meg a másik őr, és látszik esze ágában sincs tréfálni.
Alig tizenöt perc után két civil nyomozó sétál be a neonfényes kihallgatóba. Az egyik gyönyörű, harmincas, karizmatikus nő, akinek bármilyen ruha jól áll. Sötétbarna haját egyszerű befőttesgumival fogja hátra, és még így is egyszerre szexi és nagyon dögös.
- Tehát kedves... Richárd! - foglal helyet a női nyomozó, de máris jócskán megilletődik, amikor Richárd is feláll, mert úgy tanulta, hogy a nők szeretik, ha a férfi üdvözlésük jeleként állva marad. - Most meg miért állt fel?! - kérdezi gyanakova, szemlátomást kíváncsian.
- Ö... semmi az egész... csak arra gondoltam... illendőség...
A két marcona biztonságis kuncogva magukban összenevet, mondván: egy kisstílű díler, aki még ráadásul udvarias is. A sitten valószínűleg zabálni fogják ezt a kisfiúarcú idiótát.
- Foglaljon helyet! Nos! Ki bízta meg, hogy kábítószert csempésszen? Ne kapkodjon, de részletesen meséljen el mindent! - gyönyörű smaragdszöldes, komolykodó szempár néz vele vallatón farkasszemet, mintha máris kikényszerítené válaszait.
Richárd így nem tehet mást és kiskorától kezdve részletesen beszámol azokról a pokoli, kiközösítő lelki-fizikai sérelmekről, melyek jellemzőek voltak jóformán egész gyerek, és kamaszkorára. Sőt, ha jobban meggondoljuk kezdeti karrierjében is! Mikor jó másfélórás intenzív gyorstalpaló mesedélután után a nyomozónő figyelmesen végighallgatja a szoba sarkába hívja a két tagbaszakadt biztonsági őrt, és suttogva kérdőre vonja őket:
- Maguk összetéveszették Bauer urat az igazi dílerrel, aki több, mint valószínű, hogy gond nélkül feljuthatott a repülőgépre!
- De hát mi azt hittük, hogy ez a szerencsétlen lúzer a díler... - próbálta még menteni a menthetőt az egyik biztonságis, de amikor a nyomozónő úgy nézett rá, mint aki legszívesebben azonnal megfojtotta volna egy kanál vízben inkább úgy döntött hallgat.
- Ezt fejezzék meg most rögtön! Örüljenek, hogy nem megyek tüstént az Igazgatójukhoz, és megtarthatják még az állásukat! Most pedig azonnal tünjenek a szemem elől a fenébe, míg higgadt vagyok! - adott egyértelmű utasítást a nyomozónő, és érződött, hogy halálosan komolyan beszél. A két idiota őr szemlátomást megszeppenten, behúzott fejekkel kollogott ki az irodából, persze nem kértek elnézést Richárdtól; elvégre annyira azért nem alacsonyodtak le a büszkeségükben.
A nyomozónő megpróbált barátunk lelkére beszélni:
- A biztonsági személyzet nevében is elnézést kérek Öntől! Amennyiben gondolja élhet feljelentéssel, és személyiségi jogai korlátozásával! - darálta le a szokásos szöveget.
Richárd azt se tudta, hogy megszeppentségében mit feleljen elsőre. De azt sikerült kinyögnie, hogy jó volna, ha egy külföldre tartó járatra még felférne:
- Szeretnék repülőre szállni... - bökte ki.
- Semmi akadálya kedves Richárd! Máris intézkedem! - azzal a nyomozónő felállt, elhagyta az egérlyukszerű helységet és odament a két biztonsági őrhöz, akik a beléptetőkapu előtt posztoltak némán, és visszakérte tőlük Richárd beszálló kártyáját, ami igaz ugyan, hogy érvényes volt, csupán időközben ment el az esedékes járat.
A nyomozónő bűnbánóan visszatért a kihallgatóba, és amennyire csak megértő közvetlenséggel hatni tud az emberre biztosította a kissé kétségbeesett Richárdot, hogy még a mai nap folyamán felfogja őt juttatni arra a gépre, ahová a jegye szól.
Az órák valósággal rohantak, mintha szándékosan üldözték volna őket. Végül aztán este hét órakor megürült egy helyi Londonba tartó járat, így Richárdnak már nem is kellett átlépnie a fémdetektoros biztonsági ellenőrzésen - megkímélve őt egyéb lelki kálváriák súlyától -, és amint a repülőn volt vett egy hatalmas levegőt, bízva abban, hogy majd ez segít lecsillapítani a lelkében tomboló kiadósra sikeredett adrenalinlöketet, majd amint a stuardess a helyére kísérte szinte azonnal el is aludt a kis köralakú ablaknak döntve fejét. Jóformán végigaludta a két és fél órás utat Angliáig.
Már csupán csak az volt a kérdés, hogy mihez is kezdjen, kihez fordulhatna egyáltalán egy vadidegen nagyvárosban?
,,A legfontosabb dolog, hogy semmi szín alatt sem szabad pánikba esni, mert az a legrosszabb, az még a logikus gondolkodást is rögtön megszűnteti. Tehát előre néz, és csak nyugi!" - igyekezett biztatni magát változó sikerrel. A másik fontos kérdés, hogy azért jó volna valahol megszállnia. A legfontosabb szempont, hogy át ne verjék, mert az gyakran megesik a turistákkal. Úgy döntött, hogy hosszú sétát tesz, és még szerencse, hogy az egész utazást átaludta, mert így legalább újult erővel fedezheti fel magának a várost.
Mintha valahol azt olvasta volna a neten, hogy a könyvkiadóvállalatok többsége a belvároshoz közel helyezkedik el. A kérdés már csak az, hogy ő most jelenleg melyik városrészben is van? Törte a fejét, de nem lett okosabb, és korgó gyomra figyelmeztette, hogy nem ártana ennie valamit.
Betért egy kisebb boltba, ahol helyben sült krumplit, és szálkamentes halat is lehetett venni, s bár főként euró volt nála a boltos látván, hogy Richárd nem áll a helyzet magaslatán segítőkészen féláron adta neki a kaját, és sok szerencsét kívánt a továbbiakhoz.
Richárd olyan jóízűen falatozta a halat és a sültkrumplit, mint aki még életében nem evett ilyen ízletes étket. ,,Hát igen! - gondolta. Miért van az, hogy amit odahaza kapni az olyan pocsék, mint amit a klotyóból szedtek össze?" - kérdezte magát, majd egyelőre sétált tovább, miközben jóízűen falatozgatott.
Egyszer csak eszébe jutott, hogy annak idején néhány egyetemi csoportársa nagy mellényekkel kijelentette, hogy külföldön kezd karrierépítésbe, és többen az Egyesült Királyságba mentek.
,,Talán jó volna, ha összefutna legalább egy ismerősével, hátha tudna segíteni!" - töprengett. Mivel Londonban balra tartás van alig vehette észre, hogy néhány türelmetlen, vagy siető autós szabályosan eltolta az úttest rossz oldalán közlekedő embereket. Még szerencse, hogy észre kapott, és gyorsan felugrott a járdára.
Egy tipikus angol lady lépett oda hozzá, látszólag teljesen természetes módon.
- Hello Sir! Can I help you? - ajálotta fel a segítségét kedvesen mosolyogva, amitől Richárdnak megint csak végzetesen megdobbant a szíve, elvégre hamar és könnyedén lett a szerelem áldozata.
Félénken bólintott: - Yes! - válaszolta.
- Oh, well... where are you from? - érdeklődött a kifinomult angol arisztokratának kinéző hölgy.
- Hungary... - felelte leszegett fejjel, mert ha még egyszer ránéz erre az istennőre egész biztos elveszti a józan gondolkodás képességét. Szégyellősen kicsit el is pirult.
A hölgy kedvesen belekarolt és magassarkú cipőjében, mely jó két fejnyi magasságot biztosított számára kedvesen sétálni kezdett Richárddal, és kíváncsian kérdezgette attól kezdve, hogy milyen volt a gyerekkora, egészen odaáig, hogy volt-e már komoly párkapcsolata stb.
Mikor Richárd megmutatta a hátizsákjában tartogatott gyűrűt az angol hölgyben hirtelen mélységes részvét, és szánalom kezdett mutatkozni. Egy acélszürke, elegáns Bentley-limuzin lassított mellettük, és egy tányérszapkás sőfőr szállt ki:
- Milady az autó előállt! - jelentette ki.
- Thank you very much George! This is my friend Richard! - mutatta be barátjaként a megszeppent férfit a hölgy, majd azonnal beültek az autóba és a hölgy ragaszkodott hozzá, hogy mindent részletesen, aprólékosan meséljen el neki a barátságos idegen, hátha tud rajta segíteni. Richárd - bár számos kétsége akadt -, mégis úgy érezte, hátha kisülhet valami tanúságos élettapasztalat is külföldi tartózkodásából.       

BE-LÁTÁS

Szakadt szivárványok,
hátrányos, leszakadt maradéka,
lecsúszott árnyék didereg
sikátorok kihalt udvarán.
Tarkabab, vagy épp elhasznált
ruhacsipesz a szajha-lélek,
mely bármi áron tűrni s túlélni
tanít meg.

Ide-oda ütődik a szánalmas életrostán,
s mint haldokló, alamuszi üstökös
állig begombol meztelenségbe
egyszerre fel s levetkezik,
ahogy épp csenevész kedve tartja.

Élete: sivataggá dagasztott mocsárként gőzöl.
Csontig leszakadt sebhelyeit
szinte mindig kamatostul
megőrzi önmagának a vénülő Idő.
Magányos, kopár holdbéli tájjá válik
a settenkedve közelítő,
kripta-perc;
önmagát csupaszítja,
alázza meg ezer alakban.

Skizofrén-tükrök állnak tótágast
álmai tróntermében,
miközben az elvesztett lelkek
egymás közt ásítoznak.
A kísértő éjfél még egyre
kajánabbul veszi szemügyre
a titkolt kitárulkozást,
de tudható a Semmi
vés barázda-arcára karcos-maszkot.
– Ha még álmodni is mer
a csalfa-léha élő rég nem emlék,
előbb-utóbb mind elfelejti.

Szándékosan eltaszít magától
a hagymahéjban született
lélek becézgető, babusgató szavakat.
Mindig lesznek ellenfényben
született arcok, s testek,
melyek változó formáit
pupilláikban megőrzik a látó-szemek.
Miért van mégis,
hogy jéghideg borzongás
fut végig az agyak labirintusától
egészen az ösztönök szelídített molekuláig.

Mozdulatlan siklik emlék,
megtörtént cselekmény hazugságok
alattomos hálója vetülhet rá
észrevétlenül,
míg végül minden szerte csusszan.
Az örökbefogadott hűség
rendre megszökik,
ha körmönfont csábítással szembesül.
Babylon elátkozott vétkét
gaz kufárok sem tehetik már jóvá.
A lélek mindig szüntelen
fáradozik sajgó öndicséretén.

Odarondít mindenhová álnok
következmény,
ha önmagunkat eláruljuk
lelkünkből mi marad?!