Új novella








dgj71c.jpg





A FOGYÓKÚRA ÁTKA

 

Már megint a csikifagyikat zabálja a sarkig tárt hűtőben. Folyamatosan anyja duruzsuló szavai jutnak az eszébe:
,,Édes kislányom! Mikor nyugszol már bele, hogy te sosem leszel szépségkirálynő!" - már nem csupán az adott szituáció borítja ki, idegesíti fel, de már eléggé hosszú idő óta is valósággal megundorodott talán saját magától is, hiszen egész eddigi életében azt kellett hallania, és tapasztalnia hogy senkire sem számíthat, egyedül csakis saját magára.
Még jócskán emlékezett arra, amikor a volt pasija Sanyi szinte nyálcsorgatva bámulta őt a kis kertvendéglőben bámulta azt, hogy hogyan eszegeti a nutellás krémmel töltött palacsintát, és mikor szája szegletében megjelent az első csokifolt Sanyai gyöngéden közelebb hajolt és bizsergetőn lecsókolta róla az édes ízt. De akkor miért hallotta meg, amint a genyláda haverjaival beszélget és őt ,,dagadt bálnának" nevezi?! Nemsokkal később már nyíltan is szakítottak egymással, és imádott álomlovagja egy szexis, karcsú szőkével vigasztalódott.
Pedig tudott ő rendesen is enni. Persze, ha nagyon akart. A héten is úgy érezte, hogy valósággal mintha felszaladtak volna rá a nem kívánt plussz kilók.
Már előre rettegett tőle, hogy vajon kora hajnalban, amikor - általánosságban -, kelni szokott mit is fog mutatni az a bizonyos halálpontos mérleg?
,,Bárcsak karcsú, szexis, ötvenkilós gebe lenne, mint az összes többi csajos barátnője!"
Imádott nagymamájától tanult sütni-főzni, és valósággal rajongott a mézes zserbóért, bár neki az utóbbi kísérletében kicsit odaégett a mézes zserbő tésztája. Valószínűleg a méz lehetett a hunyó. De még így is az utolsó morzsáig jóízűen elpusztította jóformán az egészet.
- A franc egye már meg! Kevesebb szénhidrát és cukorbevitelre van szükség! Na persze! Mert az életmódtanácsadok, és a táplálkozási szakértők mindent tudnak! Nagy büdös frászt!
Mindig valósággal mániákus szorgalommal ügyelt rá, hogy a munkahelyén mindenkit megelőzve legelsőként érkezzen, mert így legalább nem kellett gyilkos tréfák célpontjának éreznie önmagát. Ahogyan a legtöbb kollegája szinte azonnal hajszálpontosan tetőtől-talpig végigméri, és attól függően, hogy kinek milyen a gusztusa néhányszor még az is előfordult vele főként a liftben, hogy néhány öltönyös, üzletemberforma pasi lazán párnás fenekébe csípett.
Ugyanitt találkozott az ellenállhatatlan macsó Kristóffal, aki annyira kivolt gyúrva, és annyira szexis volt, hogy úgy megdobbant vágyakozón a szíve, hogy azt hitte azonnal kiugrik a helyéből. Éppen a következő halálosan unalmasnak ígérkező üzleti konferenciára próbált felszaladni egy halom hivatalos szerződéstervezettel mind a két kezében, amikor váratlanul megbotlott kedvenc magasított cipőjében, amint szintén imádott és elgáncsolta saját magát. Váratlanul Kristóf is látta az esetet, és azonnal átváltott gáláns, megértő gavallér-üzemmódba; lehajolt, és segített pirulások, hebegések, habogások közepette felvenni a papírjait, és ellenállhatatlan, huncut, hófehér mosolyával biztosította róla, hogyha bármiben segíthet csak nyugodtan keresse Bárka Kristófot az ötödiken.
- Ö... izé... nagyon köszi... - félszeg pirulása között csak ennyire futotta és már rohant is az értekezletre, mielőtt rabszolgahajcsár főnöke leordítaná a fejét.
Később Kristóf ötvenszálas rózsacsokrot, és kis üdvözlőkártyát küldött neki az ebédszünetbe, persze a kollegái legnagyobb megdöbbenésére. A kis kártyán persze egyelen mondat szerepelt sajátságos macskakaparással: ,,Volna kedved ma este velem vacsorázni?" És ő igent mondott! Kristóf a munkaidő után este hat óra körül már várta a parkolóházban, ahol a cég alkalmazottai tartották a maguk autócsodáit. Kristófnak is volt egy Posche 911-es turbója, persze hogy nyitható tetővel. Vacsora közben és útán eljátszotta a figyelmes úriembert, és hazavitte, de szándékosan csak egy ártatlannak tetsző puszit adott pufók arcára, amitől valósággal beleborzongott.
Következő héten Kristóf már saját lakásába hívta meg őt, hogy bemutathassa káprázatos gasztrónómiai tudását. Folyékony, édes tésztamasszát kevergettek együtt, miközben Kristóf csintalan, gyerekes módon élvezettel szopogatta le ujjhegyeiről a krémet.
-Szerintem nem elég édes! - veti könnyed, lefegyverző mosollyal oda. Ebben a percben nincs élő ember, aki ellent tudna állni férfias vonzerejének.
-El a kezekkel Rómeó! Van neked fogalmad, hogy mennyi kalória van ebben az egy adagban?! - pirít rá a lényegre, de érzi, hogy lehet, hogy vissza kellett volna fognia őszinte szabadsszájúságát.
- Kit érdekel? - veti hanyagul oda, majd egyetlen tánclépéssel valósággal átöleli párnázott derekát, és olyan lángolóan csókolja meg, amire még nem volt példa. - Bocs, ha túl gyors a tempó! - szabadkozik utána.
- Igazán... jó volt... - úgy érzi már megint szabadkoznia kell. Később fantasztikus az ágyjelenet is, és végre azt érezheti, hogy ő is ízig-vérig nőből van, akit szeretnek, és elfogadnak. ,,De hát akkor mi az ami nem stimmel?!" - teszi fel magának unos-untalan a kérdést.
Ráférne egy kis szobakerékpározás. Rttenetesen kövérnek érzi magát emelett a kigyúrt félisten mellett, aki annyira vadítóan szexis.
Óvatosan felkel, zsírpárnás testére próbálja kissé ügyetlenül csavarintani a takarót, ám érzi, hogy valahogy nem akar összejönni a dolog, miközben Kristóf fantasztikusan észbontó, meztelen testét bámulja, ahogy párszor horkant.
Óvatosan kisettenedik a konyhába, és bekukucskál a mégyhűtőbe, ami most kivételesen dugig van Carte'doros jégkrémekkel. Reszkető keze valósággal bizsereg, amint a fagyos mélyhűtőbe nyúl, és kiemeli a jégkrémek királynőjét. Meg kell kóstolnia! Muszáj, mert az ételek is kellethetik magukat, nem csupán az emberek! Benyúl, hogy óvatosan egy evőkanalat halásszon ki a fiókból, de az evőeszközök váralan csörömpölése hirtelen pánikhangulatot teremt; talán máris leleplezte saját magát? - gondolja. Ám Kristóf szerencsére nem ébredt fel, és ez jó! Nem igaz?! Mámoros élvezettel kóstol bele a már enyhén csöpögős jégkrémmasszába, és élvezi minden pillanatát. Végre teljesértékű nőnek fogadja el magát, amit gyerekkorától kezdve kellett volna megtennie, de valami mindig közbejött.
Váratlanul Kristóf is felkel, és észre se veszi máris ott settenkedik a háta mögött, majd végigcsókolja a nyakát, és ő megadja magát a mindenség-perceknek. Jó félóráig csakis együtt léteznek. Ide már nem szükségesek felesleges szavak.
- Mi a baj drágám?! - vonja kérdőre Kristóf. Láthatóan kíváncsi, és kérdő is egyszerre.
- Ne haragudj, csak úgy érzem, hogy muszáj volna leadnom pár kilót... - sajnálja magát, miközbn belül valósággal mardossa az önsajnálat mérge.
- Figyelj! Elmegyünk együtt a konditerembe és biztosan kitudunk találni valamit! De nekem így is nagyon bejösz! - újból gyöngéden, hosszanartón megcsókolja, és bár reszket a térde, és bizsereg az összs nőies ösztöne, mégis mintha örökös elégedetlenség venne rajta újra és újra erőt.
Kristóf nem tréfál. Munkaidő után újból Posrchéba pattannak, és elmennek abba a konditerembe, ami látszólag csúcskategóriás, és mindennel fel van szerelve. Kissé húza is a fogát, amikor kiszállnak, és bemennek az üvegezett, nagyméretű ajtón, melyet mintha testépítőknek terveztek volna külön erre a célra.
- Mi a baj már megint?! - kérdezi kissé türelmelenül Kristóf.
- Figyelj nem akarok kukacoskodni, de ez az én pénztárcámnak egy kicsit... drága... - jegyzi meg alázatosan, halkan.
- Figyelj mondjuk azt, hogy a vendégek vagy! Így rendben lesz?! - mosolyog ellenállhatatlan vakító, lézeres fogfehérítéses mosollyal.
- Hát... nem bánom... - egyezik bele, majd megszorítja párja vaskos kezét.
A konditeremben Kristóf meglepően híres, és népszerűnek számít, hiszen kivétel nélkül mindenkivel kezet ráz, és mindenkihez van egy-egy kedves szava. A fitneszkirálynők, és néhány parti celeb, aki itt rendszeresen megfordul máris kóstolgatni kezdi őt. Szinte magán érzi kérdő pillantásukat: ,,Ez meg mi a fenét kers itt?!" - vallató tekintetek szinte fogságba ejtik.
- Szia Kristóf! Mit parancsolsz? - lép oda hozzá egy egzotikusan csinos, edzőruhát viselő, fitneszmodel nő.
- Szia Ági! Bemutatom a barátnőmet Évit és szeretne egy kicsit... formába lendülni... - hangsúlyozza ki, míg Évi érzi, hogy valósággal majd elsüllyeszti saját magát a szégyentől.
- Semmi gond Kristóf! Szia neked is! - nyújt közvetlenül kezet. - Meglásd pár nap alatt új ember leszel! - feleli szexisen csípőre téve mind a két kezét, és érződik, hogy máris kiértékelte őt, és alaposan végigmérte, legalább is fizikális megjelenését.
Míg Kristóf főként a nagyobb súlyokkal igyekszik erősíteni, addig barátnőjét a fitneszmodel átvezeti egy külön magánterembe, mert feltehető, hogy hasonló cípőben járt a fitneszmodel is, mielőtt karcsú, szexis istennő lett volna.
- Figyelj! Nagyon köszönöm, hogy külön terembe mentünk! Ez sokat jelent, mert gyerekkorom óta kevés önbizalmam van! - nyílik meg előtte váratlanul, és érzi azt, hogy máris egy szövetséges barátra tett szert.
- Semmi gond! Velem ugyanez volt a helyzet, de aztán azt mondtam magamban, hogy változtani fogok a hozzáállásomon, és nem izgat, hogy mások mit gondolnak, és ennek meg is lett az eredménye. Mit szólnál, ha bemelegítenénk egy kicsit?
- Részemről oké.
- Előbb jól átmozgatjuk a karokat, vállakat, és amire szükség van aztán edzésformát választunk! - közli, majd rögtön bemelegítő gyakorlatokkal kezdenek, amit Évi is lelkiismeretesen végigcsinál.
Mire végeznek érzi, hogy minden izma valósággal elzsibbadt, és tartósan zsibong, amit meg is említ a fitneszkirálynőnek.
- Ez általában természetes! - válaszolja megértőn. - Meglásd a tested meghálálja a belé fektetett munkát, csak nem szabad feladni!
- Igen, valahogy éreztem.
Mire végeznek a gyakorlatokkal Kristóf is kicsit fáradtabb. Valamivel boldogabban mennek haza. Évi azonban vacsora nélkül fekszik le, mert befészkelte az agyába, hogy lehetséges, hogy úgy könnyebben elindul a fogyás útján, ha elhanyagolja a vacsit. Ez persze azonnal feltűnik Kristófnak, aki egy bivalyt is megtudna enni, és szóvá is teszi:
- Drágám! Egész este egy falatot sem ettél! Bánt valami?! - töprengőn kérdezi.
- Azon agyaltam, ha esetleg kihagynám a vacsit talán megspórolhatnék magamnak pár ezer fölösleges kalóriát. - válaszolja naiv gyerekeskedéssel.
- Figyelj, nem akarlak bántani, de ha kihagyod rendszeresen a vacsikat a szervezeted bosszút esküszik ellened, és beteg leszel! Kérlek szépen legalább egy pár falatot, a kedvemért! - kérleli.
- Na jól van! - adja be hosszú kérlelések után a derekát, és kicsit mohón, és kiéhezetten falja fel az utolsó szemig a rizottót, és az egyik sült csirkecombot.
Kristóf türelmesen várakozik. Érzi, hogy nem mondhat semmi biztatót, mert barátnője esetleg ezt szemtelen kekeckedésnek gondolná, és újból magába zárkózna, így megértőn, mélyeket hallgat.
Mikor befejezik a hálóba mennek, és egymást átölelve alszanak el.
Már jócskán éjfélre járhat az idő, amikor Évi felébred; pufók teste csordultig verejtékben úszik. Rá is tör a félelem. Mint aki rosszat álmodhatott. Megint csak kimegy a konyhába, megint csak benyúl abba az átkozott mélyhűtőbe imádott csokifagyija után. Észre sem veszi, hogy ezúttal már nincs egyedül, mert Kristóf is ott várakozik rá a sötét, lereluxázott helységben. Évi elszánt mohósággal tömi magába a jégkrémes csodát valóságos falási rohamok kíséretében. Elvégre csupa krémes édesvízből még senkinek sem lett baja. Mikor már egész pufók arca csokikéremes csupán csak akkor pillant fel, és veszi észre pasiját, aki értetlenül, bambán mered rá. Hosszú perckig egyikük sem mer szólni, végül Kristóf az, aki óvatosan megtöri a csendet:
- Drágám! Mindenben támogatni foglak, hogy túljussunk ezen! - feleli, majd vigasztalon átöleli, miközben Évi érzi és tudja, hogy nem kell szánalmasan alakoskodnia, és többet rejtegetnie keserű könnyeit.