UTAZÁS

A legtöbb ember vélhetően csak azért utazik jó messzire az imádott kontinensig – amelyet birtokba venni, illetve meghódítani kíván -, mert egészen egyszerűen vagy folyamatos stressz hatásnak, és kíméletlen idegőrlésnek van naponta, és meglehetősen huzamosabb ideig kitéve.

Vagy pedig az esetek legnagyobb többségében egyedül, és kizáróan csak azért, mert agy-alagutjaiban megfogalmazódott a rejtett tudat -állapot Ki akarok legalább egy hétre szabadulni a rohanó, és bűzös nagyvárosok kellemetlen, és avittos forgatagából, és visszatérnék minden alkalommal az érintetlen mennyország paradicsomába Kicsi szigetem béke, és harmóniával felszentelt üdülőhelyére.

S mindek utána kivált egy család időbeosztása különben sem mondható mindennapinak, de átlagosnak aztán végképp nem, az ember mit tehet egyebet, mint addig csuri-csavarja a naptári napok rohangáló hónapjait az orra előtt, míg az nem eredményez egy olyan – vélhetően mindenki számára elérhető, és elfogadható időpontot -, ami mindenkinek jó, és senkinek sem okoz fennakadást

A Loboncz családban egyes egyedül a feleség Edina asszony szeretett nyaralni, a többi családtag apuka, és egy szem gyerek is akként gondolkodott a nyaralásról is, mint az összes többi felesleges próba - és tehertételről, am úgy hiányzik az embernek, mint púp a hátára.

Ezen összességében talán nem is lehetet t volna csodálkozni, hiszen az apuka a lehető leglustikább fajtából került elő – ha egyszer a hölgy férjjelöltre vadászik -, és sajnos az idősebb Loboncz papa is csak úgy állt a munkához, illetve a dolgok elvégzéséhez hogy más is könnyen hozzájusson.

Tehát nem különösebben erőltette meg magát, hacsak a jutalmak kiosztásánál nem szerepelt legalább egy hordó, vagy demizson pálinka, égetett szeszféleség, illetőleg bor minden mennyiségben

A fiatalabb Loboncz Mihállyal ez legfeljebb csak akkor eshetett meg – ha pusztán csak a büszke férfias kakaskodásának, és morózus temperamentum, és személyiségének köszönhetően volt kollegái, és barátainak hívott Janus-arcú pernahajderek, és hirigjanik társaságai meg nem hívták valahova, és akkor sajnos kellő rendszeresség mellett a Loboncznak derekasan ki kellett vennie a részét a sokszor hajnalig is eltartó ivászatokból Amit a feleségen, és szeretve tisztelt anyuskán kívül szinte mindenki elnézett neki

A Costa Brava egyik mennyei paradicsomába, valóságos üdülő telepére mentem Tossa de Mar-ba, ami roppant közel – alig egy órácska buszozásra fekszik Barcelona középkori antikvitással, és pompázatos palotákkal megáldott városától, és minthogy a spanyolajkúak roppantul kifinomultan adnak a hagyományok, és saját népművészeti kultúrájuk becsület, és tiszteletben tartására naponta megszólaltak azok a bizonyos korántsem kellemes csengő-bongó, orgonaszerű zenével játszadozó harangok amik szinte több tucat templomban meg voltak találhatók a nyaraló szinte összes területén. - Anyuskám muszáj volt éppen ide jönni?! – értetlenkedett rendszerint ha valami fölöttébb nem stimmelt Loboncz. – Maradhattunk volna egészen nyugodtan anyádnál is! Inkább elhallgatom az öreglány ócsárló megjegyzéseit, minthogy itt döglesszem magamat a kánikulával fertőzött napsütésben.

- Azt a hét, meg a nyolcát! Nézze meg az ember!

Mindjárt megmondom, hogy micsoda vagy te Loboncz Mihály? Te egy arrogáns, önelégült, mindennel telhetetlen kis bakfis vagy! Ezt vedd tudomásul! Te beszélsz, és könyörögsz nekem, hogy egyszer már ki akarsz szabadulni a szénmonoxidos fővárosból, és független levegőről sápítozol, miközben ugyan olyan vagy, mint az összes többi - jött ki a sodrásból Edina asszony.

Loboncz – rendszerint ahogyan általában akkor szokta, ha egy kicsit megjátszotta magát annak érdekében, hogy lelke legsötétebb, emberektől is elrejtett zugait végig kutassa, és vélhetően fel is fedezze azt hogy vajon hol is hibázott?

Vagy mi az, amit mértéktelen közönyösséggel el mert rontani – most akárhogy törte kicsiny, alig pár centis mogyoró eszét ez sajnos egyáltalán nem jutott eszébe

Azért persze az őszinte igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Loboncz Mihálynak a szokásos sörözéseken, és cigarettafüst-rituálékon kívül más dologra aligha lehetett volna szüksége, legfeljebb annyiban, hogy igenis valamivel mindenképpen el kellett magát foglalnia persze, ha szándékosan nem akarta azt megreszkírozni, hogy másoknak, így feleségének is az agyára menjen Valamilyen – legalább a délelőtti órákat is beleértendő -, elfoglaltságra lett volna szüksége, és ha még ehhez fizettek volna is, akkor talán ő lett volna, ha nem is a legmegelégedettebb ember, de bizonyára a legboldogabb ezen a földön.

Most itt voltak ebben az érintetlen paradicsomban, hiszen Edina asszonynak a szokásos lótás-futás mindennapos unalomig hajszolt hétköznapjait valahogyan le kellett vetkeznie, és erre mi más megoldást találhatott volna, mint kiült a gyönyörű égszínben játszó, és horizontot is megérintő tengerpartra amely furcsa módon legjobban fiát Aladárt lepte meg a leginkább – hiszen eddig mindig úgy képzelte kamaszos, és csacska álmait is felhasználva persze, hogy az álmok bűvös, és fellelhető, meghódítható szigetei egytől egyig homokra épültek – tehát vélhetően nyugodtan kijelenthető, hogy minden tengerpartnak igenis homokosnak kell szükségszerűen lennie.

Most ahogyan lába hozzászokott az idegeket is próbára tevő – legalább is az első napokban -, feltörő kavicsos parthoz, ami nem is lett volna akkora szentségtörés, ha legalább a vízben már egy kicsit homokos, és puhább talajt is érzékelhetett az ember felettébb érzékeny talpa, de hát ha már a tengerben is gyöngéd homokszemcsék helyett az ember durva, és éles kavicsokkal találkozott, akkor ebből csak arra az egyetlen dologra következtethetett, hogy ez az út félhetően roppant olcsó, és jutányos volt legalább is azon utazással foglakozóknak akiknek hivatásszerű munkájuk az, hogyan vezessenek meg, és csapják be a gyanútlan embertömegeket, amik a kikapcsolódás ősi reményében bizalmat szavaztak nekik Aladárt azonban nyomban, és azonnal elvette a lábáról az a Don Quijote-típusú lovagkastély, ami hosszan elnyúlott a part menti sziklákon, és olyan volt mintha Atlantisz egyik kiemelkedett zátonyán megfeneklett volna egy kacsalábakon forgó tündérpalota ami megjegyzendő sokkal inkább épülhetett a keresztes hadjáratok háborúskodásai közepette, mintsem a békésebb, és bizonyára virágzóbb korszakokban

Abban a meghatározó pillanatban, amint lábait az éles sziklaperemre helyezte azonnal tudta ,,Igen itt szeretnék élni hátralevő életemben!” – Ebben a mindent betöltő harmóniában és teljességben bizony sok mindenben tisztábban, és bizonyára élesebben is kitisztul az embernek a feje, mintsem a cigifüsttől megfertőzött, szénmonoxidos nagyvárosokban.

- Na, mire vársz még?! Nézzed nekem a csajszikat! – mondta az apuka Loboncz, hiszen ha számításba vesszük, hogy Aladár történetesen szemüveges volt, és különösebben egyik nyaralóhelyen, vagy hölgy közönség elött nem keltett volna feltűnést, akkor ez szinte már magától értetődik.

- Ugyan, ugyan! Hagyd már békében azt a kölköt!

Majd ha akar, akkor széjjel fog nézni! Nem igaz?! Na, menj szépen a vízbe kincsem! Nézd csak meg nyugodtan, hogy milyen a hőmérséklete – felelte erre Aladár anyukája

- Oké! – s már viharozott is a meghódítani vágyott hullámok közé Aladár, akit hogy egyáltalán még a nap káros ibolyán túli nagyon veszélyes sugarai se érinthessenek meg akárcsak egyetlen ujjal is, nem elég hogy bekentek mindenfajta drágábbnál drágább naptejjel, és különféle faktoros vackokkal amik meglehet, hogy azoknak esetlegesen használtak is valamit, akik persze már előzetesen elnyerték az alapszínűket az adott környezetben, de egy olyan félszeg, és jócskán önbizalomhiányokkal, és kisebbrendűségi komplexusokkal is küszködő emberkének, mint Aladár, hát igen vele egészen más volt a helyzet ráadták a szokásos búvároknak való felszerelést többek között a fehér pólót, és a búvárszemüveget, és így végig nap tejtől tocsogva küldték be, hogy élvezze a frissítő hullámok adta békés nyugalmat, és félhetően felüdülést!

- Isteni a víz! Anya gyere be nyugodtan! – mondta az apuka, aki már ekkor megérezte, hogy életének egyetlen jó döntése volt, hogy elvette ezt az asszonyt, akire aztán végképpen semmiféle panasza nem lehetett, mert nem elég, hogy mindent az orra alá tett, de még a vásárlást is saját maga intézte el neki, hiszen Loboncz Mihály még véletlenül sem vette volna a fáradságot, hogy egyáltalán a spanyol beszélt nyelv alapjaival, csak úgy hellyel -közzel megismerkedhessen Neki bőségesen megfelelt, ha minden nap reggel, délben, illetve este rituális szertartásosság mellett elfogyaszthatta a naponta beígért sör, és cigaretta adagját.

Loboncz Aladárnak mivel csöndes, és magának való gyerek hírében állt roppant kevés, igazán érdemben fölmutatható barátja akadt szinte minden iskolában, amit eddig megjárt, és ezért azt találta ki, hogy autodidakta módszerekkel saját maga fogja egyetemes kultúrájának elefántcsonttornyait csiszolni, és egyúttal fejleszteni is Úgyhogy a legelső dolga volt, hogy mivel a szülei roppant elfoglalt, és bizony tevékeny emberek hírében álltak, azonnal bevonult a helyi kis fiókkönyvtárba és a szabadidejében, amíg nem kellett utazni előszeretettel tanulmányozta főleg a spanyol történelmet, és kulturális behatásokat, amikkel vélhetően már az utazás idején később számolt is S mivel nagyon szerette a lírát, prózát, és mindent ami szépirodalom azért valósággal falta a spanyol irodalomból irodalomórán megismerhetett klasszikusokat, és amit minduntalan elővett Servantes: Don Quijote-ja volt, és most ezen a mesés tengerparton, ahol bár kétségtelen, hogy egyáltalán nem kis fáradságába, és megpróbáltatásába került az, hogy a tengerbe bemenjen, ez szinte már nem is zavarta összeszorított fogakkal tűrte, hogy az éles kövek nem egy esetben kissé kínzó, és idegtépő fájdalmakat okozzanak.

A parton mindenütt bikinis, és fürdőruhába öltözött sellők, tündérek, földre szállt mennyország angyalok kellették magukat csalafintán, bájosan, és meglepően kacéran Ha az ember nem ismerhette volna ezeket a – valószínűen mindenre kapható hölgyikéket -, akkor nemcsak hogy kinyílt volna a csipától a szeme, de megfogadta volna az anyai jó tanácsot

- Soha ne kezdj pusztán csak futó, és flört céljából olcsó kalandokba!

Hát igen szegény Aladár is a szerelemnek nevezett különös érzés bűvös hálójában fetrengett csak az ő kedvese – valószínűleg hallani sem akart egyáltalán arról, hogy ő maga még egyáltalán létezik -, mert talán Aladár nemhogy elárulta volna neki a félszegen rejtett érzelmeit, de sajnos az adott hölgy egyáltalán nem volt az esete egy ilyen minden udvariassággal, és kellő erkölcsiséggel megáldott emberkének.

Sajnos az akkori lányok már csak azt nézték, hogy az adott fiatalemberek a ,,pasi szótárnak” – nevezett varázskönyvben vajon elérik-e a megkívánt mércét, vagy sem Itt kell megemlíteni, hogy a sportos, illetve kidolgozott izomzattal rendelkezők valószínűleg mindenképpen előnyt élveztek azokkal szemben akiket esetleg nem áldott meg olyan bőkezűen, és termékenyen a természet, mint főleg a mi szerencsétlen sorsú barátunkat Al adárt!

A tízes skálán tehát a főleg szőrösebb és sármos macsó figurák hódították meg a még lakatlan hölgy szíveket, és azok, akik legfeljebb csak a skála alján tévedtek pontszámokkal tetszelegtek, sajnos még csak labdába sem rúghattak.

Aladár ennek ellenére megpróbált úgy tenni, mintha önfeledt játékos szabadsággal megáldva élvezné még a játékos nyaralásból fennmaradt időt

- Isteni a víz! – kiáltotta a parton veszteglő apjának, akit nem különösebben nyűgözött le az amúgy is ötvenfokos hőségben, hogy egy strand paradicsom kellős közepén kell feküdnie, és ellógnia az egész napot, idült semmittevéssel Miközben szertartásos szokásaihoz mérten elsősorban a söréhez, és mértéktelenségről híres -hírhedett cigarettaadagjairól volt híres füstöl akár egy megzakkant, és mindenre gyárkémény, és nem különösebben volt tekintettel főleg azon kedves utasokra, vagy nyaralókra, akik az egészségesebb életmód hatásaiban bíztak feltétlen hűséggel.

- Na, jól van! Elég már nem üvölts! Ha fölmelegedett esetleg én is bemegyek! – s mint oly sokszor ezt a cigivel a számában tette meg, ami miatt egy partiőr odament hozzá, és egyéb nyelvtudása híjában kis beakarta kísérni az orszobára, mert mint utóbb kiderült azon a kijelölt partszakaszon sajnos minden nemű károsító szenvedély szigorú törvények bilincsei közé van kötve.

- Passport! Passport! Please! – türelmetlenkedett tört angolsággal az or

- Csak egy pillanat haver! Majd mindjárt jön az as szony! Az majd ellátja a bajodat! – hetvenkedett Loboncz Mihály, és igyekezett a lehető legkomolyabb ábrázatát valahogy magára erőltetni, hogy hitelesebbnek, és mindenképpen meggyőzőbbnek tűnjön a fizimiskája

- Hát itt meg mi folyik?! – harsant fel a felesége akár egy támadó amazon, aki mindenkit védelme, és pártfogása alá vesz, éppen csak az adott helyzetet méri fel rosszul – Nem megmondtam Misi, hogy a parton nincsen bagózás! Most nézze meg az ember, mi a fenét csináljunk, nem beszélünk spanyolul, de angolul se.

- Ne légy már ennyire feszült bogárkám! Inkább nyugodtan engedd el magad! A gyerekünk majd intézkedik – dőlt hátra Loboncz a kempingágyon, amit minden strandra tanácsos volt magukkal vinni, ha helyet szerettek volna foglalni.

- Fiacskám! – kiáltott olyan hangosan amennyire csak tudott az apuka – itt van egy kellemetlen, és szemlátomást agresszív spanyol emberke, aki passport-ot kér, most mi csináljunk

S Loboncz fia azonnal elmagyarázta a maga kezdetleges, mégis igen-igen meggyőző hanghordozásával a helyzetet a spanyol parti őrnek, aki látván, hogy ezek feltehetően nem köztövényes bűnöző töltelékek, vagy illegálisan itt tartózkodók komótosan elcammogott, mint aki jól végezte dolgát.

ÖRVÉNY-TOROK

Hídkorlát fölött a némán ásító, örvénylő torokba lebámulok; forgó, centrifugális örvény-kerék sodor magával, húz, s von! Vékony, hófehér pengeélen egyensúlyozik így kit az életbe kiraktak! Kenyérmozsák törmelékeit gyűjtögetve egy élten keresztül, míg törvényszerű hajtóvadászatként a Halál magához nem ragadja! Becsmérlő szemeit kíváncsian rámszegezve hajótörött lelkek múlt-idéző, méla árnyai bukknak fel tajtékvetett habokból; tanúskodó őrzői a megtörtént lehetségesnek!

Légtornász-mutatványként talán már mind így egyensúlyozunk a sok biztos lehetséges között; egy újabb eltervezett fordulónál már a veronál, a víz habja, vagy méreg se használ – tudatos gyávasággal magabiztosan bukik el bennünk az emberi méltóság! Vakmerő bukfencek között bukdácsolok céltudatosan. Még lapulva, mint kisstílű senkiházi angyali hölgyek dobbanó szív-titkait kikutatnám, akárcsak Szinbád! Zuhanó, megbukott életemben is maradhassak az, ki voltam: örök gyerek az arrogáns felnőttek világában!

Sűrű, setét még most a fortyogó, fekete folyam. Érzem, sokszor fogyatkozik már lélekerőm minden megpróbáltatással gyilkos dacként szembe szegülni! A vénséges Duna még egyre mormol s magához hívogat! – Manapság már úgy is egybeolvadt Cirkusz s nyüzsgő hangyaboly nagyvilág hogy a tékozló kisember szíve is folyton megremeg, ha villámló, pusztuló Holnapokba mélta-tétován belenéz!

ANGYAL KÖNYÖRÜLET

Hajnalodott. S az ég épek hogy csak kidugta a fejét a nedves vattapamacsokban csimpaszkodó felhő rétegek közül, hogy aztán csak imitt-amott megvillogtassa késhegyre emlékeztető villogó fogazatait, és már bujt is vissza a hegyek hideg, és barátságtalan magányába, hogy még legalább egy darabig jól megérdemeltség mellett kipihenhesse önmagát.
A férfi csöndesen, és lábujjhegyen kikászálódott hajnali hibernált, és tökéletesen kómás állapotából, mert a világért sem szerette volna felébreszteni legnagyobb kincsét, aki mint valami jóságos védelmező angyal mellette pihegett, és ahogy mellkasára hajtotta liliomos fejét a férfi hallhatta szinte minden tartalmas, megfontolt, és boldogságtól egészséges szívhangjait, amit titkos feleletként talán csak a szerelmesek hallgathatnak Az a fajta földöntúli titkos telepátia volt közöttük, már a megismerkedésük pillanatában, amikor egymással találkozott két gyöngyházfénnyel csillogó, szelídíthetetlen szemük, és abban a pillanatban a nő érezte azt a megbilincselő, mégis az egyéniséget mindvégig hűséggel őrző érzést, hogy
,,Igen! Ő lesz az én párom! Ő lesz a lelki társam!”
A férfi, hogy föl ne ébressze, még csak nyomokban szendergő, és kellemesen pihegő kedvesét óvatosan, mint egy gondoskodó alvajáró kilopakodott komótosan a konyhába, hogy föltegye a reggeli kávénak valót, de csöndesen vigyáznia illett, nehogy felkeltse két tündérien mormoló gyermeke szendergését.
S miközben fölette a csöpögős, és gőzmozdonyként forrón prüszkölgető kávéfőzőt, és várta a végterméket, észre sem vette, hogy az idő hogy szalad, és már röpke pillanatok alatt rohannia kellett, mint a veszedelmem, hogy végre egy kicsit önmagába nézzen a fürdőszobában.
,,Mi aztán jól megmutattuk nekik!” – morfondírozott önmagában, és miközben a tükörképéhez intézte eme bölcs és megfogadható intelmeket észre sem vette, hogy szépen gyengéden simuló angyalkarok hattyúfehér fogságába került.
- Min tanakodsz édesem? – kérdezte a kedvese
- Á! Semmin! Csak azon gondolkoztam, hogy nem ártana, ha bátorságot gyűjtenék, és végre megkérném a feletteseimet, hogy adjanak egy kis fizetésemelést, mert mostanság a számlák mellett elég sok minden elment a rezsire! Mit gondolsz?
- Figyel csak, miért nem bújunk még be az ágyba?
Talán lenne még pár közösen eltöltött és halhatatlan pillanatuk, mielőtt elszólít a munkád, nem?!
A férfi arckifejezése gondterheltségről, és kétségbeesésről árulkodott, azokkal a mindent kifejezni tudó smaragdzöld szemeivel, amik állandó szomorúságot, és egy ártatlan, és valóságosan sebezhető gyermek lélekállapotát tükrözték, mindenki tudhatta, hogy ennek az embernek sziklavállait jelenleg a legnagyobb felelősség nyomja kirúgták az állásából, egészen pontosan fölmondtak neki, és ezt semmi esetre sem szándékozott megmondani a családjának, mert attól félt és rettegett, ha az asszony megtudja, majd elválik nyomban tőle, és visszamegy tehetősebb, és mindenképpen módosabb szülei otthonába, ahol bizonyos fokig az anyagi függetlenség uralkodott.
- Szívem! Nem hallom a hangodat! Mi bánt? – ölelte át férje derekát a határozottságot mutató asszony
- Azt gondolom, hogy az apádék nem nagyon örülnének egy olyan vőnek, aki még a saját családját sem tudja eltartani, nem igaz?
Az asszony arcát hirtelen elfutotta a pír, és két gyönyörű gesztenyeláng szeméből lassan szivárogni kezdek a könnyek, de erősnek szeretett volna látszani, és gyorsan letörölte őket
- Nem lehet Csak nem, felmondtak???
- Azt mondták, hogy harminc év alatt én voltam az egyetlen a vállalat kötelékében, aki még szabadságra sem volt hajlandó menni, csakhogy megcsinálja, és ellássa a mindennapi feladatát, de most mégis közülték, minden további indoklás nélkül, hogy már nincsen szükség a további szolgálataimra
S ha ez nem lett volna elég az asszonynak, azt bizonyára már végleg nem tudta vele közölni, hogy az orvosi kivizsgáláson az egyik ügyeletes orvos azt közölte vele, hogy nagyon vigyázzon magára, mert bizonyos sejtfalai elvékonyodtak, és nem lehet tudni, hogy a biztonságos öregkornak néz-e elébe!
- Ez egyszerűen felháborító! Tűrhetetlen és halatlan is hogy ezt műveltek! S most hogyan tovább? Eldöntötted már, hogy hogyan lesz ezután?
A férj próbálta tréfálkozósra venni a figurát – nem mintha túlzottan bármi nemű oldottságot, vagy fölszabadultságot is elérhetett volna vele -, de nagyon igyekezett, hogy ezekben a mindenkiből letargiát, és búskomorságot előhívó percekben legalább legyen valaki, akiben még maradhatott néminemű hidegvér!
- Igen arra gondoltam, hogy a felmondási pénzből elmehetnénk a gyerkőcökkel nyaralni, vagy esetleg befizethetnék a még esedékes számláinkat, neked pedig vehetnék egy új epilátort. Úgyis tudom, hogy már régóta szeretnél magadnak egyet! Úgy nagyjából ennyi jutott eszembe!
- Édesem! Kérlek, ne vicceld el a valóban fontos, és égető dolgokat, mert ez még szerencsétlenséget is okozhat! Inkább közösen találjuk csak ki, hogy mihez is kezdjünk a továbbiakban, és egyenlőre hol vállalnál állást, mert mint tudod, a gyerekeknek iskolába kell járniuk, és a szülői munkaközösség táppénzét is be kellene fizetni!
A férfin már nagyon látszott, hogyha az asszony erős, és minden tekintetben határozott akarattal nem fogta volna meg derekát, és tartotta volna benne nagyon sebezhető, és túlságosan is törékeny lelkiismeretét, amit lehet, hogy mások előtt kiválóan tudott leplezni, viszont felesége a legkisebb lélekrezdüléseit is alaposan földerítette, így ha mást meg tudott téveszteni az erkölcsi fedhetetlenségével az már korántsem volt annyira biztos, hogy imádott asszonyát is, most mégis gyorsan kikotyogtatta kávéját, és leültek kettesben az étkezőasztalhoz, amíg nem kellett munkába rohannia – ami most viszont, hogy már megváltak tőle -, szinte teljesen feleslegesnek tűnt!
- Gyere szívem! Ülj le mellém! – ajánlkozott a asszony, mert titkon észrevette, hogy a férfi egy kis anyai gondoskodásról álmodozik, mint régen, ha túlontúl rossz kedve volt, és erőt vett rajta a fásultsággal járó melankólia, vagy csak a mindent lebíró szomorúság, akkor mindig számíthatott édesanya vigasztaló ölére, miközben gyengéd, és óvó kezek simogatták, mert egyedül talán az anyuka sejtette, hogy a fia minden apró félreértést, vagy csupán bagatellnek minősülő kirohanást gondos alapossággal megrág, és sok ideig morfondírozik rajta.
A férfi óvatosan leült az asztalhoz, és anélkül, hogy csak egyetlen szót is szólhatott volna felesége megsimogatta a fejét és az ölébe vonta.
A férfi érzete kedves mennyire törődik vele, és titokban, hogy senki meg ne lássa gyengéden az asszony ölébe hajtotta megtöretett és könnyeket árasztó fejét, miközben a feleség óvatosan, és lágyan simogatta a haját, hogy megnyugodjék legalább egy kicsit S közben homlokát csókolgatta, mert biztosra vette, hogy ettől minden rendben lehet.
Az együtt eltöltött mézes pillanatoknak azonban túlságosan hamar vége lett A férfi hirtelen fölpattant, mit, aki valami fontos, és lényegre törő dolgot felejtett el, és már vette is volna viharkabátját, és sapkáját, hogy megkezdhesse a hajnali műszakját a vállalatnál ahol eddig dolgozott, de a felesége halkan figyelmeztette az ajtóban
- Szívem! Talán ezt most ki kellene hagynod! Gyere vissza és alaposan rágjuk meg a dolgokat!
A férfi, mint akit éppen most semmisített meg egy határozott ítélet, vagy könyörtelen szó, szó nélkül lesújtott fejjel besomfordált a lakásba, és várta, hogy felesége előadja neki további megoldást kínáló terveit.
- Tehát! Arra gondoltam, hogy először is a fölmondási pénzből kifizetjük a számláinkat, majd pedig, ha törlesztettük az adósságokat keresünk neked valami munkát a munkaközvetítő irodában! Na, mit szólsz?
- Ahogyan te jónak gondolod!
- Csak azt ne mondd már megint, hogy én megmondtam!
- Már miért mondanám?! Felnőtt, talpraesett, és határozott asszony vagy, aki tudja használni az eszét. Miért mondanék neked olyasmit, ami nem igaz?!
Az asszony látva, hogy férjén, kis híján úrrá lesz az ismételt megbánás, és kétségbeeséssel fűszerezett szomorúság, és búbánat az javasolta volna, hogy ma inkább ne menjen be dolgozni. Ám a férj – mint mindig, ha a tettek mezejére került a sor -, döntött, és határozott, így végül a hajnalok pirkadó fényeinél, míg gyerekei az igazak szelíd, és békebeli álmait aludták a férfi útra kell, talán ez egyszer utoljára, hogy megegyezzen, és valamilyen megállapodást csikarjon ki ha másként valójában már nem megy főnökeitől.
- Kérlek, hogy ne keveredj bajba! S nagyon légy óvatos! – szólt utána még könnyes, hajnalrózsás szemekkel egyetlen kedvese, akit szinte szülői aggodalommal tisztelt, és védelmezett.

A FÖLDI MINDENSÉG MOZIJA

(Mándy Iván emlékének)

Jegyet váltottak egy filmszínházba – közismertebb nevén moziba, vagy cinema citybe, ahogyan a köznyelvben már szinte otthonos jelleggel beívódott ennek a szónak a jelentése -, és a várva várt filmet szerették volna együtt örülve, és mulatva megtekinteni.

Kata vette meg a jegyeket egy barlang szerű mélyedésben, ami sokkalta inkább volt üregi képződmény, és afféle óvó, vagy legalább is menedékhely, mint ténylegesen egy jegypénztár.

Robi csak állt és egész egyszerűen teljesen átjárta ez a megfoghatatlan, és ugyanakkor mindent betöltő ,,mindenség élmény” mi ebből az intelligens, és kifinomult, ugyanakkor anyai dédelgetéseket sem nélkülöző ifjú hölgy társaságában mindig is eltöltötte, aki nemcsak hogy a szépség esztétikájának új dimenziókat adott hiszen a szépség is mint a halandóság általánosan visszatérő, filozófiai problematikája mindig is hideg közönyösségre talált torkos lelkében -, de ahogyan ezt a magabiztos, és kedves eleganciájával, és felelősségteljes erkölcseivel valósággal bámulta Meglehetősen feltűnően legelső barátnőjét, akivel elsőként hozta össze a végzet, már a legelső találkozásnál tudták és nagyon is érezték, hogy a kölcsönös emberi érzelmek hullámhosszán túl valami megfogható, és halhatatlan érzelem összefűzi oket Hogy mindketten a lelki társat látták és fedezték fel kölcsönösen egymásban, és mindkettőjüknek kölcsönösen nagyon is szükségük volt egymásra.

Az ember tulajdonképpen már születésétől kezdve kölcsönös szeretet-éhségben szenved, és mint ilyet a hozzá legközelebb álló környezetből megpróbálminél többet ,,elrabolni” és magába szippantani, hogyha valóban eljön az a bizonyos szülöktől való elszakadási folyamat, akkor minél hatékonyabban valósíthassa meg saját önmaga személyiségét.

Mi a helyzet viszont abban a konkrét, és tudatosan is komplikált esetben, amikor valaki jogosan még mindig a szüleivel él – hiszen állandó jellegű jövedelemforrásra a munkanélküliség káoszában egyelőre nem számíthat, és aki nem is igazán a komoly kapcsolatok felelősségétől retteg, talán sokkalta inkább a kihasználhatóságtól, és saját maga sebezhetőségétől?

Robi hallgatag, befelé forduló, és túlontúl csendes gyerek volt, és még ennél is visszafogottabb, és extrovertált ifjú felnőtt vált belo le!

Az iskolában minden egyes nap megszenvedett, és megkeseredett élet-halál harcot, és hangyaszorgalmú küzdelmet kellett egyáltalán azért folytatnia, hogy nemcsak a holnapok világát élje meg, de egyáltalán a

mindennapok pokoli traumáit minél hatékonyabban, és ügyesebben elviselhesse Már tizenegy évesen negyvenöt kiló volt a súlya, és ahogyan az évek egyre másra szaporodtak ez a kétszámjegyű összeg fokozatosan, rohamléptekkel gyarapodott.

Egy barátságos bohóc álarcát ragasztotta ezért magára, aki minden nehéz, és megtöretettséget okozó problémán képes felülemelkedni – mint a jól bevethető álca egyik lehetséges eszköze -, ám valójában maga is az elmagányosodás egyik idegenkedő tudatával, és melankóliai szomorúsággal küszködik!

Kata pedig egy három testvéres családban nevelkedő ízig-vérig a családi szellem erkölcsi etikáit foganatosító, ambiciózus fiatal hölggyé serdült, akinek pontosan meghatározott fogalmai voltak a körülötte lebzselő, léha világról, illetve hogy milyen is az általa elfogható ideálisnak mondott családmodell?

Kata nádszál karcsú virágszálnak számított már a gimnáziumban is, és később az egyetem patinás berkeiben, ahol a szerencsés véletlen kiszámíthatósága úgy hozta magával, hogy megismerte ezt a nagyon is félszeg, mérhetetlenül udvarias és szerény, pufók zsákokat, és pofazacskókat viselő bókjait versekbe faragó, és kissé gyámoltalan fiatalembert, akit a többség talán azért kezelt le – egyfelől mert semmi kedve nem volt az értelmetlenséget szülő háborúskodásoknak, másfelől, mert a legtöbb általa hangoztatott ars poétika -, a többség szemében meg nem engedett tabu témának számított.

Az olyan ósdi, és már divatja múlt kijelentései, mint a tisztesség, és a becsület, a hölgyek feltétlen, és megtörhetetlen tisztelete, és a reménytelen romantika tipikus intézménye a kívülállók számára egyet jelentett a bájgúnárság, és a komplett balgaság fogalmaival, és akkor még finoman fejeztük ki önmagunk.

Kata ellenben mérhetetlenül vágyott rá, hogy őt mindenki elfogadja és mindenki szeresse, amit csak nagyon szűk családi körben tudott megvalósítani.

Éppen ezért jött most ez a végzetes új alkalom.

Egymást meglátni még nem elég, ahhoz, hogy az emberben valódi legyőzhetetlen, és minden bizonnyal halhatatlan érzelmek szülessenek el, kell legalább ötven-hatvan randevún beszélgetni, nagyon komolyan olyan átfogó, és mindenre kiterjedő fontos kérdésekről, mint hogyan képzelik el a társuló felek a közeljövőt? Lesz-e gyerkőc aki majd továbbviszi a megszerzett, és autodidakta módon tovább gyarapítható tudást? S hogy együtt fognak-e megöregedni, és örülhetnek-e még az élet megszenvedett boldogságának, és mennyei beteljesüléseinek?

Hát igen! – Az már biztos, hogy ezeket a felettébb nem könnyű létfilozófiát is betöltő kérdéseket mindenkinek meg kell kérdeznie saját magától egyetlen nap leforgása alatt akár többször is feltéve persze, ha még mindig eltökélt, és a leghatározottabb célja, hogy a kapcsolatból szeretne valamit létrehozni, vagy éppen fölépítve megteremteni!

S most ahogy egyre lejjebb, és egyre mélyebben ereszkedtek le ebben a barlang szerű építménybe, a mozi székek néhol különösen, ha valaki már negyvenöt kil ó ilyen fiatalon, akkor annak korántsem olyan kellemes szórakozást ígérhet, az adott romantikát sem nélkülöz történet!

Éppen egy romantikus filmdrámát néztek – az a jellegzetes, és mondhatni soha vissza nem térő perc volt ez, amikor ti a hölgyek többsége álmaik lovagjára hajtják liliomos fejüket -, és közben szerelmes, becéző szavakat suttognak kedvesük füleibe

- Hogy tetszik a film Robus? – s ezt a becenevet direkt Kata találta ki, mert mindig is tudta, hogy ettől

Robi a falra mászik, mert, ahogy sok esetben most sem igazán bírta, ha becézik De egyetlen, mindezidáig valódi, és megkérdőjelezhetetlen barátnője kedvévért kivételt tett.

- Én mindig is az adott történet összefüggéseit figyeltem, és nagyon tetszik, hogy semmi mesterséges trükk, avagy speciális effektussal nem dúsítják tele a filmet, és egy afféle hihető egyveleget kaphatunk! – kezdett oktató hangon csevegni -, de te mire gondolsz?

Ha egy fiatal hölgy így néz valakire akkor az bizonyára nagy valószínűséggel azt jelentheti, hogy tökéletes harmóniában, és szívizmuk közös hullámhosszán mindenben rábízza magát a másikra, mégis úgy, hogy személyiségének legfontosabb, és egyéni részleteit tökéletes, és hibátlanul megőrzi

- Tudod Robus veled úgy érzem, hogy biztonságban vagyok, és ami a legfontosabb hagyod, hogy önmagam lehessek!

Kecsesen egy kicsit közelebb húzódott és hozzásimúlt Robi nem látszódó szőrös mellkasához, amit egy afféle kardigán szerű kabátka takart el, majd gyengéden, szinte anyai gondoskodás mellett puszit nyomott Róbert meglehetősen elpiruló, és pirospozsgás arcára, ami egyszerre villanyozta fel, és hervasztotta le Robit, mert tudta, hogy talán az átmeneti boldogság csupán csak neki van fenntartva, és szokványos, ám nagyon is jogos pesszimizmusán nem volt hajlandó változtatni még akkor sem, amikor később Kata a diploma után úgy határozott, hogy vele szeretné megpróbálni leendő közös együttlétüket!

S Robi is kezdte elhinni, hogy a varázslatos mese az álomhölgyről talán igaz lehet, a türelmesen várakozóknak

ROMLÉKONY HEZITÁLÁS

Mint acsarkodó darázshad – emberek hitehagyott szívébe fészkeli magát a kopogó gyűlölet! Ikrásodásnak induló értetlenségbe torkolt, papoló prédikációk ostrom-szavára túlzottan sokan hallgatnak! Hiéna-öklű, feketeruhás bérencek s izom hústorony-pribékek! Seregély-felhők csatangolnak céljavesztett összevisszaságban a pusztuló Jelenben! Végtelenített megtorlást fontolgat még az is, ki kezdetben összefogást hirdetett s lélek-elszámoltatást követelt meg minden szinten; felejti szándékkal gaz tetteit a cinkos s a Sakál-beszédű siheder is!

Mint a részeg, ki csapra verte a whisky s tequilla-butykosok üvegeit barna ürülékét telefonfülkékbe belepottyantja – tátongó Theirésziász-szakadékba im együtt lépkedünk! Emberi méltóságukat az emberek mind egyszerre lecserélik! Kivetkőztetett emberhúsokból ropogó csontjaik maradnak meg; porrá lesz tanuskodóként csupán! Megérhetne már minden empatikus-toleráns gondolat végre közösen az Egy-Akarattal cselekedni! Önmagunkban sunyi lapítón lapul meg a hímpillér s selyemfiú üzletember!

Már minden gyűlölködő Sátáni tekintet örök kérdés: változást kellene hoznia a jövőnek! – Egy helyben mint a gyávák, kik kompromisszumokra képtelenek egy helyben toporgunk még mindig sok-sok éve a vén Európa szívében! Csupán pillanatnyi, légből kapott mentő-ötlet maradhatott meg: lyukas, elguruló ígéreteket szükséges cirkuszi csinadrattákba öltöztetni mert a veszteséget mindenkoron illenék megszépíteni!

A FOGSÁG VERGŐDÉSE

Egy-egy filmzene csendült fel, klasszikus zenekarok kíséretében a hálószobában Ki a csuda tudná megmondani, hogy mit is kedvelhetett ebben a szobában a gyerek, de hát még kora reggel volt Az apuka már rég elment a munkába, és a mindig is szelíd, és megértő türelméről híres édesanya is már régen valamelyik buszon döcögött ritkán alvó munkahelyére, ami mint valami éberen őrködő főellenőr, minden egyes lépését árgusan figyelő szemekkel leste.
Sokan sugdolóztak, és egymás között összebeszéltek, hogy állítólag már évek, vagy évtizedek óta ki sem tette a lábát otthonából, mert állítólag nemcsak, hogy agora fóbiában szenved, mint átmeneti tünet együttes hatásos típusaként, de emellett halálosan fél az eddig föl nem fedezett és ismeretlen dolgok tényeitől, amik mint valami harapó kutyák folyvást a nyomában settenkednek.
S amellett, hogy kisebbrendűségi komplexusa is volt, és meglehetősen önbizalomhiánnyal is küszködött, Vancsák Máté senkitől sem akart semmit – legfeljebb, hogy hagyják tartósan békében -, de hát ezt egy civilizált, és zárójelben ténfergő társadalomról sajnos nehezen lehetne elképzelni.
Így az egész mindennapjait az a fajta – a külvilág számára szinte telj esen szokatlan, és egyben roppant meglepő lépés határozta meg -, hogy az otthonát egy afféle tökéletesen, és ,,vákuummentesen” is biztonságos erőddé kívánta kialakítani ahova egyes egyedül csakis o léphetett be, és ahol egyetlen valamirevaló szólási joggal legfeljebb csak o, és a bútorok rendelkezhettek No igen, ha a bútorok ismerhették volna a társas érintkezés és az emberi kommunikáció alapelveit.
- Szervusz! – kiáltott fel a konyhaablaka előtt egy cserfes, és roppant csinos teremtés, mert mint utóbb kiderült a főiskolai adjunktus asszony szigorú utasításának engedve hogy mindenki igyekezzen a másik ember gyenge pontjait kipuhatolva igenis segíteni a másikon ezt Bogdán Erika annyira megkérdőjelezhetetlen komolysággal, és elszántsággal be akarta másoknak is bizonyítani, hogy nem kellett neki sok, és máris Vancsák házánál volt hiszen o maga is a lakótelep szűkebben vett mikrokörnyezetében nőtt fel.
- Na, mi lesz?! Beengedsz vagy sem, mert különben biztosan lefagy a lábam!
Vancsák első megdöbbenésében azt sem tudta mit kell az ilyen esetekben mondani – elvégre szinte összes társadalommal szembeni, illetve a társadalomi szabályokat is különböző, elsősorban szépirodalmi regényekből próbálta elsajátítani, és az a fajta roppant udvarias modorosság, ahogyan mindent dologhoz közelített az emberek számára nem volt éppen megszokott, és elfogadható!
- Egy pillanat bájos hölgyem! Rögtön lemegyek! – mondta, és önmagát is sikeresen sikerült meghökkenteni, és meg is lepnie, elvégre a szokásos köszönési formulákon túl nem beszélt még szinte senkivel sem ennyit, és ennyire összefüggően:
- Szervusz Eszti! – nyújtotta kezét, majd finoman, és ünnepélyesen – ahogy az igazán nagyérdemű gavalléroktól, és uraktól elleste -, kézcsókkal jutalmazta a kissé megszeppent hölgyet.
S kétségtelen, hogy Horváth Eszter is jártas volt a kultúra, és az irodalom berkeiben, de ehhez fogható mély, és együtt érző kifinomult viselkedési típussal talán még soha életében eddig nem találkozott
- Hát hogy vagy drága Igi? – kérdezte Nekem mindig betesz ez a fránya és nagyon is kellemetlen téli évszak, és ha jót akarsz magadnak, elkerülöd a csókkívánságot, nehogy elkapd tőlem a fertőző bacikat! Egyébként azért jöttem csak, hogy nem akarnál-e együtt tanulni velem?
- Oh! Hát Nem is tudom - szabadkozott egy darabig, majd úriemberként látva, hogy a hölgy karjaiban is megindulhatott egyfajta tartósnak nevezhető zsibbadás, és reszketés azonnal forró teát, és meleg pokrócokat javasoló elméjére hallgatva nyomban föltessékelte a lépcsőkön, mert a lift sajnos ismételte tönkrement.
- Ne haragudj rá amiért a liftnek annyi, de egy meleg tea bizonyára nem lesz ellenedre! – s már ment is, hogy a bájos hölgy minél előbb fölmelegedett állapotba kerüljék, és kicsit jobban is érezze magát Még soha nem érzett ilyesmit – elvégre a tartós úgymond emberi kapcsolatok mindig is távol álltak tőle -, így a hirtelen jött váratlan helyzetet úgy igyekezett megoldani, ahogyan azt már több regényben is olvasta: minél előbb a hölgy kívánságának engedni, és abban a pillanatban, amikor már minden készen állt és teljesült békességben, és a holnapi viszontlátás reményében elválni tőle!
- Mi az, te nem kérsz egy kis teát? – lepődött meg a hölgy.
- Oh! Hát lássuk csak Most éppen nem, de még előfordulhat! neked hogy ízlik?
- Egészen kellemes! Szóval itt laksz?
- Hát persze! – hangzott a tétova válasz
- Ne haragudj ha megkérdezem, de miért idegenkedsz az emberektől, csak nem sértettek meg, mondd csak?! – kérdezte a hölgy tapintatosan, de meglepően nyíltan, és kertelés nélkül
- Azért mert a gyerekkorom sem volt egy leányálom, ha érted mire gondolok! S taszít ez a mai helyzet.
Ami az utcákon megy – főleg éjjelente -, és a kisebb-nagyobb közösségek értelmetlenségig túlcsépelt csetepatéi, de megbocsáss azok a bizonyos rosszcsont gazemberek a távoli iskolapadok árnyékából valószínűleg jobban tudhatják mi lehet a helyzet, no meg a gyenge önbizalom!
S a hölgy látván, hogy Vancsák nem viccel, és a lehet lefegyverzőbben őszinte o is kimutatta, jelképes keretek között a foga fehérjét!
- Ja az nekem is zűrös volt Sohasem tudtam azt megérteni, hogyha valaki órai lógás helyet olvas, és kulturálisan elfoglalja magát, akkor az már miért számít a mások szemében marslakónak
- Látod, ebben tökéletesen egyet kell értenem!
S amikor az ember annyira kiszolgáltatottá válik nap mint nap, hogy az önsajnálat és a kétségbeesés bugyraiban fetreng, mert nincs elég akaratereje, hogy szembe nézzen az életével.
- Hát igen! Te figyelj csak nem tudnál segíteni ebben a fránya olvasónaplóban, mert elakadtam egyes részeknél – mondta, és inkognitóban, szinte feltűnés nélkül, már közelebb is ült Vancsákhoz, akit ez annyira meglepett, hogy bíborvörösre pirulva már fel is terpeszkedett és idegesen föl s alá kezdett járkálni a lakásban, mint aki valamire vár, és akinek a nyughatatlan lelke egyáltalán nem lelhet nyugalmat, csak ha már az adott kínos helyzet némileg feloldódott.
- Na mi a baj? Valami rosszat csináltam?! – hökkent meg Eszter. – Hidd el nem akartalak bántani! De el is mehetek, ha neked attól jobb?
- Nem igazán nincsen semmi baj, csak hát tudod ritkán járok emberek közé, és ez a hirtelen jött váratlan látogatás bizony meglepett! Ne haragudj!
- Oké! Akkor tanulhatunk!
- Hát természetesen! – vágta rá nyomban, majd szinte az egész o lvasónapló anyagát ami a holnapi irodalomóra anyaga is volt egyben annyira jól kiegészítették, és közösen megoldották, hogy talán emberi kapcsolatok spirálján se működhetett volna másként ez a csak éppen, és akkor kibontakoztatott, szárnyaló romantika!

KÜLÖNÖS SZALAGAVATÓ

(Gimnáziumi osztálytársaimnak)

Estély Méghozzá nem is akármilyen Minden ember előbb vagy utóbb híressé válik csak az által, hogy elmond egy olyan megtörtént, és valós emlékezetű dolgot életének összerendezett és genetikailag pontosan szabályozott lapjairól, amit nemcsak hogy fontosnak ítélt, de abban a bizonyos fölszabadult, és minden bizonnyal mennyei boldogságban, a vágyban is része lehetett, hogy csinált, és tett valami olyat, ami egy örök időre szól.

Hölgyek és urak roppant nagy – vízválasztó lehetősége ez Szmokingoknak, vagy könnyű, lenge nyári kosztümök most csöppent sem jöhetnek szoba, annál inkább a krinolinok, esküvői ruhák, és az urak részére fenntartott ám valójában tudatosan nagyon kényelmetlen frakk, vagy zsakett – (bár megjegyzendő, hogy az utóbbit főleg a teltkarcsúbb urak esetében nem lehet kimondottan ajánlani!)

A hatalmas teremben minden a múlt idők békés, biegermeyer-es hangulatát idézi Folyamatosan kattog a vaku, mintha csak kisebb lefolyású háborúba csöppent volna az ember, amit egyszerű eszközökkel ellehetne intézni A fiatalság nagy találkozása megtorpan itt egy pillanatra, és alázattal kell, hogy fejet hajtson a tudatos és határozott érettség előtt A lelkiismeret felelősségéről is szól a mostani estély!

Itt amerre csak a szem ellát gyönyörű liliomokban, és tudatosan felnőtt emberekben gyönyörködhet, és abban a bizonyos kimondhatatlan varázslatban, amit talán leghívebben, és legőszintbben csak azok a hölgyek csillagszemei mondhatnak el szavak nélküli telepatikus kisugárzásukkal akiket abban az eget rengető megtiszteltetésben részesültek, hogy legalább egy mindenség erejéig párt választhattak maguknak, és talán átélhették együtt mit is jelent az erkölcsi felelősség, egy olyan ügyért, amit nemcsak színek gazdag szivárványaival, de a romantikus táncok mindent betöltő, emelt, és azzal a megfoghatatlan, és megláncoló romantikus eleganciával tudnak táncolni, és ahol egyetlen éjszakában sűrűsödhet az egymásért való önzetlen segítségvállalás egyetemes értéke.

A szirének, földre szállt múzsák, és angyalok között egyetlen Polüphémosz bukkant fel, vállas, és hatalmas oda nem illő termettel, mégis annyira őszintén, és sebezhetően, hogy Volberg Gyöngyinek, és Kerekes Mariannak szinte az ofő előzetes kérése nélkül is az a belső, semmivel sem összetéveszthető érzése támadt, hogy ezzel a nagydarab mackós hapsival muszáj táncolni, hiszen van benne valami megfoghatatlan, és egyszersmind titkos sármosság is – bár ezt túlsúlya egyáltalán nem igazolta -, sokkalta inkább megejtően igaz, és kendőzetlen kisfiús imázsa, ami – hál’ istennek -, egynémely hattyú tekintetű hölgynek még imponált is.

- Hát te meg hogy nézel ki, te kis elveszett Küklopsz?

– hajolt oda Gyöngyi történetünk szereplőjéhez, és már kötötte is meg azt a fránya, és bizony túlságosan is levegőtlen csokornyakkendőt ami mindennek volt már a gyűrődés következtében nevezhető csak éppen nem elegánsnak, és nem kényelmesnek.

Fölöttébb szorított.

- No, te fess legény! Hadd nézzelek! – lepődött meg egy pillanatra Gyöngyi hogy ennyire kifinomulttá avanzsált fiatalemberrel kezdhet elsőként táncba.

- Nem is rossz Ahhoz képest, hogy én csináltam, és hogy már csak pár perc választ el minket a nagy pillanatoktól.

- Kedves vendégeink! Megkérjük önöket, hogy foglalják el helyeiket, mert az est fénypontja a fantázia keringő pillanatokon belül kezdetét veszi – hangzott a mikrofonból az adott piperkőc, és meglehetősen hetvenkedő konferancié hangja.

- Készen vagy? – kérdezte Gyöngyi a patakokban izzadó, és látszólag nagyon is fuldokló fiatalembert.

–Nyugalom amíg engem látsz, oké?! Ne izgulj nem lesz semmi baj! Elegáns és nagyon is csini vagy! – szánta oda a biztatást.

Szegény Küklopszunk pedig már alig lélegzett mert eddig már három táncon esett túl, és még hátra volt a legnehezebb feladat mosolyt erőltetni magára és elérni, hogy mindenkin úrrá legyen a felszabadult harmónia, és megelégedettség érzete S emellett halálosan kezdtek fáradni csontjai is.

- Hölgyeim és uraim! Csöndet kérnék Zenét! – hangzott a konferancié utasítása -, és már meg is kezdődött a szemet gyönyörködtető hattyúk és gavallérok mindenséget betöltő varázslatos tánca, ami felszabadító tta a lelkiismereti gátlásokat, és itt senki sem hibázhatott – nehéz is lett volna, hiszen naponta kilenc órás gyakorlás mellett ez aztán már tényleg elképzelhetetlen -, s csinos Küklopszunk is úgy szinte súlytalanul suhant a két délceg, és varázslatos hölgyeménnyel a karján, hogy ennél könnyebb talán még sohasem volt, csak abban a babonázó, és mindent eldöntő pillanatban, s amikor vége volt a táncnak, hölgyeivel együtt koszorús kört formáztak – mint a rituális szertartásokon amikor az adott istenekhez fohászkodnak jó termésű földekért -, és kézcsókkal nyilvánította ki megtisztelő figyelmét a hölgyek iránt, s az erkölcsi alázatosság belső indíttatású parancsaként alázattal fejet hajtott az este szellemi hangulata előtt.

HÍRMONDÁS

Zsarnokok önfeledt, lomha nyugalmával nekilát önmaga felfuvalkodott, arrogáns ajnározásainak! Nem kételkedik, hezitál sokáig, mert nincs is szüksége rá! A zsarnoki köztudat már egymásra acsarkodó, tudatosan féltékeny gyűlöletben ölt testet! Vad csámcsogások közepette akasszák már a Morált, az Emberit – s aki különcségével még tiltakozna, mint elefántcsonttoronyba visszabújt remete; viskója tágláit egyetlen szálig felgyújtaná a tomboló haragvás!

Gerinces tartás – félő – már mind rég elvesztett! Harácsolgató, hangos basák, kőgazdag, befolyásos oligarcháknak fapatkát sem érhet manapság az adott szó, vagy a tiszta Lélek-becsület: önző tyúk-ketrecekből mohó sorompókat állítanak luxus-ingatlanjaik köré, s akié a föld azé már minden jogalap, hogy rendelkezzen! Mindenek sorsán dúl s háborognak atombomba-indulatok, kikezdhető forrófejű vitézek; tesztoszteron-Titánok mázsás izomtömegek helyébe gigászi bicepszeik s beton-izmaik nőttek, míg mogyorónyi agyakban az egyetemes kultúra illemszabályai szándékosan felejtődtek!

S látszat perc-emberkék akkor lehetnek a legvidámabbak, mikor műsoros vetélkedők alapkérdéseire is csupán csicsergőn vihorásznak! Rikoltozó maszka-népség, felpumpált, botoxolt szépségkirálynők kislányos mű-mosolya mögött hiányzik az emberi sors-történetek lekérdezhető kompetenciája! Hordó ülepű hörcsög szotykák s festett gigolók közt oly kevesen maradhattak meg a kígyónyelvű hölgyek táborából is, kik látni szerették volna eltékozolt valóságuk arany-kincseit!

SEBEZHETŐ FÉLELEM

A diákok öltözőszekrénye azon nyomban befogadta.

Nem volt valami igazán kényelmes, és komfortos egy hely az olyan hallgatóknak, akik már talán régen megszokták azt a semmivel sem összehasonlítható magányos, és túlságosan is sebezhető érzést, hogy ,,Mindenki ellened van, és egyedül vagy és leszel is a nagyvilágban!” – s ezt a fajta atomrobbanásszerű megsemmisítő érzést Gorbics Gábor annyira komolyan, és mindenre elszánt megingathatatlansággal magára alkalmazta, hogy élete egyik – ha nem a legfontosabb meghatározó eleme lett a rejtőzködéssel egybekötött lopakodás -, mint a túlélés eddig egyetlen, lehetséges változata!

Gorbics Gábor bár csak tizenkét éves épek hogy kamaszodó, és az általános felső tagozatot most kezdő hallgatag, és csöndes kamasz volt, egyetlen biztos és jól megkötött baráti szövetséges nélkül, azért minden egyes iskolai napját – elmondhatjuk -, hogy túlélési ösztönöktől vezérelve -, maximálisan igyekezett kihasználni!

Ami abból állt, hogy részletes, útvonal szerű, és GPS-szerű hadászati terveket készített arra az esetre, hogy az adott hétköznapi móresre tanítások, és gyepálások sorozatait hogyan, és milyen jellegű, lehetőleg leghatékonyabb módszerekkel is élhesse túl S ha már otthon van, csak akkor vonjon aznapra konklúziót, hogy sikeres volt-e az adott tervezet, avagy súlyosan megbukott?

S szinte nem is volt olyan kaliberű, és minden idegszálát fölkavaró napszak, amikor nem érezte volna jobban magát az öltözőszekrényben elrejtve, és mindenkitől láthatatlanul rejtőzködve a feddhetetlenség, és a titokzatosság ősi, és minden bizonnyal megszentelt homályában elmerülve, amikor is nemcsak, hogy egyedül lehet, és meditálhat egy kicsit – ami tudvalevőleg a helyes döntéseket, és válaszokat is nagymértékben segítheti -, de ugyanakkor nem kell végig szenvednie hét teljes órát azokkal a bizonyos senkiházi, hitvány, és alávaló gazemberekkel akiknek talán a legkisebb gondjuk, hogy hogyan és mi módon húzzák rá a jelképes ,,vizes lepedőt”!

Ezért, hogy a minden nap frontvonalakkal, és támadásokkal kecsegtető délelőtti műszakokat valahogy túlvészelje gondos, és mindenre kiterjedő, aprólékos tervet készített arra nézve, hogy mennyek lennének a leghatékonyabb módszerek elsősorban útvonalak, és rejtőzködési menedékhelyek, ahol nemcsak el tud bújni a fenyegető, és kísértő balsors elől, de megúszhatja a pokoli tortúrák skarlátbélyegzettségét is!

,,Tehát, ha teszem azt, átvágok a felső csigalépcsős úton, ami felettébb meredek, és nagyon is kockázatos vállalkozás, akkor halálbiztosra fogadom, hogy azok a nagydarab gorilla genyók nem tudnak majd követni!” – s amint így morfondírozott magában észre sem vette, hogy Polák Petronella az általános iskolai történelem tanárnő minden apó, sugdolózás szerű kis motoszkálását, és szavát jól megértette, és tudatosította magában azt, hogy ezzel szemben – főleg a tantestületnek igenis lépésekre kellene elszánnia magát.

Azt azonban sajnos még o sem gondolta végig, hogy ennek a kis ,,besúgó” akciójának mik is lennének a várható következményei?

S nem kellett hozzá túlságosan sok idő, hogy Gorbics kis magánakciójáról szinte már az egész tantestület, beleértve az igazgató asszonyt is túlságosan is jól informált volt, és mindenki tudott!

Így történhetett, hogy azok a bizonyos jól ismert gazemberek is, mint például Baróczi Emil és rettegett társai is tudtak a dologról, mint azok a fajta vérbeli profizmussal megáldott kiválasztottak serege, akik előre megterveznek minden egyes lépést, és haditervet, mielőtt végrehajtanák az adott préda becserkészési hadműveletet!

Így azt találták ki, hogy Gorbics Gábort mert feltételezték, hogy eljárhatott a szája, móresre fogják gyepálni az iskolával szemben egy elhagyatott részen, ahol még a madár sem igen fordul meg, és ami látszólag tökéletesen, és teljesen lakatlan volt – főleg a kíváncsi, és vállalkozóbb szellemű emberkék előtt!

- Te kis féreg! Hát hogy képzelted ezt mi, te szarzsák?! – húzta fel magát Barkóczi és látszott rajta, hogy ekkor van a legrosszabb formában, mert ekkor egyezkedni vele, és fegyverszüneti megállapodást kierőszakolni, szinte majdhogynem teljesen biztosan lehetetlen!

- Ízé Hát Ti vagytok azok!

Srácok Nézzétek csak: Én igazán nem is úgy gondoltam! – próbálta menteni a menthetetlent Gábor, és a két Torló fivér, akik köztudottan Barkóczi jobb kezeinek számítottak, és az elpáholás nagymesterei voltak szinte mindenhez értettek, amit a megveretés, és bosszúállás szakkifejezésén értettek

- Most megfizetsz a sompolygásodért te kis trágyadék! – s már püfölték, és csépelték szerencsétlen Gorbicsot a földühödött, és tétlen agresszivitásukat máshogy képtelenül levezetni egyáltalán nem tudó fatuskók, akiknek kedvenc hobbijuk is az volt, hogyan törhetnék ki úgy a másik nyakát, hogy annak tartós nyoma ne maradjon, és rá ne jöjjenek?

Amikor már úgy ellátták a baját, hogy dőlt az orrából a vér, és régen felszaggatott kék-lila sérüléseihez is sikerült újabbakkal hozzájárulniuk, egy halálos figyelmeztetést ragasztottak ragasztószalaggal a ruhája hátsó felére.

- Aki emberfia a Barkóczi banda engedélye nélkül illegálisan elverni ezt a szerencsétlen halál fia! – s a megtöretett Gorbics Gábor lelkében érzete, hogy már csak pillanatai vannak hátra az éltéből, ami mindennappal sokkalta inkább a pokol valamelyik bugyrához hasonlított a maga elviselhetetlen, és örökké tartó kétségbeesett reményves ztettségével, semmint olyan helynek ahol minden orvosolható, és megoldható!

BIZALMAS EGYÜTTLÉT

Telefüstölték az éjszakai diszkót, vagy valami szórakozóhelyféleséget ahova nagy nehezen őt – mint egyedüli magányos farkast is elcibálták, bár semmi kedve sem volt hozzá -, és aztán, mint a diszkók multi kultúrájára jellemző elfoglaltságában jól fölöntöttek a garatra.

Stück mint, a jól nevelt erkölcs és gavallérosság egyik utolsó, mindezidáig ismeretlen mintapéldánya, és erénycsősze egyetlen kortyot sem ivott, vagy ha mégis akkor is legfeljebb üdítő feleséget, vagy ásványvizet. S mivel orvosi diéta írta elő számára a helyes táplálkozási sorrendet, ezen egyáltalán nem állt módjában változtatni.

Stück Miklósról rendszerint és – főleg a háta mögött, állandó jelleggel -, olyan körmönfont, és ördögi praktikákat sem nélkülöző pletykák keringtek -, mint hogy azért nem fogyaszt semminemű alkohol, illetve szeszes természetű italféleséget, mert azt hiszi, és már-már mániákus meggyőződésévé lett, hogy egyetlen piciny kortytól is bátran akárki a falnak mehet, és máris repül legalább is a jó modor, és a viselkedés Richter-skálájáról, ahogyan o aztán később mindig is emlegette Továbbá azért nem volt hajlandó közhelyes keretek között szólva ,,kirúgni a hámból”, mert fogadalmat tett, afféle XIX századi fennkölt stílusban nagyanyjának, hogy az úriemberekre jellemző viselkedési formákat ha törik, ha szakad de minden körülmények között megőrzi!

Így történhetett, hogy Stück – akit az osztálytársai titokban csak piperkőc bögyös King Kongként, vagy legalább is hájgúnárként -, emlegettek, ugyan elment szórakozni egy fölöttébb fölkapott, és a maga korában természetesen menő, és stílusos nagyvárosi lokálba, ahol –megjegyzendő a kiskorúságot is bármikor részesítették – persze elegendő fizetség fejében -, mámorosító élvezetek hatásaiban, de tőle a leghatározottabb mértékben távol állt minden nemű fegyelmezetlen, és rendbontó viselkedés.

- A fene egyen meg téged! Te őrző-védő angyal, te szent! – fakadt ki az egyik osztálytárs hölgy, aki amellett, hogy az általánosan elfogadott szépségek esztétikai listáján azét valljuk csak be, hogy az első három helyezett között szerepelhetett volna, és akinek rendszerint a fejecskéjén szokott landolni az a bizonyos bizsunak is számító, puccos koronácska, igencsak felöntött a garatra, és önmaguk között szólva a legkevésbé sem érdekelte, hogy jómódú, és erkölcsös családja vajon mi is szól – esetleg a későbbiek folyamán -, elfogadhatatlan, és megbotránkoztató magatartásához?!

Stück hirtelen fölkapta a fejét – mint általában olyan esetekben, amikor az etikettel kapcsolatos incidensek ezt megkövetelték -, és azonnal az udvariasság korlátait szem előtt tartva támadásba lendült.

- Már elnézést kérek tőled, de kérlek, hogy vond vissza amit az imént mondtál, mert ha nem kénytelen leszek megismertetni a helyes viselkedés szabályrendszerével – s minthogy ez sokkalta inkább hasonlított egy türelmesen megfogalmazott, ám valójában nagyon is határozott parancsra a kis hölgy, aki látszólag nagyon is becsípett nemhogy komolyan vette volna, de úgy elkezdett csicsergés szerű pacsirtahangon hahotázni, hogy ettől Stück egy kissé elvesztette saját önkontrollját is amit fáradságos munkával eddig önmagának megőrzött!

- Még te beszélsz! Te pimasz strici! Te kis hájgúnár! Tudom én bizony nagyon is tudom, mire megy ki a játék! Csak azért játszod el mindenkinek a határozott, és illedelmes lovagot, hogy a lányokat magadba bolondíthasd, és elcsábítsd, aztán ha végeztél velük eldobod őket, akár a használt rongyokat! – s ezt már majdnem hogy üvöltve mondta dühös, és megfoghatatlan bosszúállással a hölgy, és azért hogy komolyan vegyék a csordultig teletöltött söröskancsót egyenesen Stück jól berendezkedett rövid tüske frizurájára borította.

- Na ehhez mit szólsz, te gané? Te bögyös King Kong?

Mi?! Most legyen nagy a pofád? – s látván hogy a hölgyemény teljes mértékben kivetkőzött magából.

Stück sem késlekedett sokáig azonnal megfogta a hölgyet s lábánál lelógatva kicipelte a szórakozóhelyről, és hazavitte, legfoképpen az osztályfőnök teljes megrökönyödésére, és hitetlen ábrázatának meghökkentése céljából.

Odahaza – a hölgy házának küszöbéig kísérte -, ahol a meghökkent, és túlságosan meg meglepett szülők már izgatottan várták, és köpni nyelni nem tudtak!

- Hát maga meg kicsoda fiatalember? – kérdezte az aggódó édesanya – Géza tápázd már fel azt a kövér seggedet betörőt fogtam! – szólt ki éppen lustálkodó, és sörözgető férjének:

- Na, mi van már macám! Miért nem hagyod békében

azt a gyereket Ha berúgott, hát isten neki, egyszer vagyunk fiatalok! – érvelt meglepően logikus hangon -, inkább köszönd csak meg, hogy ez az illemtudó ember hazahozta. – Azzal már kezet is szorított a meglepődött Stückkel, aki sokáig szóhoz sem tudott jutni, miközben még mindig a hátán tartotta a sok szesztől már kótyagos, és elázott lányt, aki idő közben kellemesen elaludt!

- Elnézést a zavarásért tisztelt asszonyom! – nyerte vissza bátorságát -, de haza kellett hoznom a kis hölgyet, mert egyáltalán nem neki való az ital, és egy forró fürdő rendbe hozná.

S azzal, mint aki jól végezte aznapi jócselekedetét, letette gyengéden vigyázva, hogy be ne verje a fejét a mennyezetbe, és a szülökre bízta, és már ment is volna haza, ha a szomszédok általános kíváncsiságának engedve az anyuka meg nem állította volna, hogy fogyasszon valamicske valamit, de Stück gavallérabb volt annál semhogy visszaéljen a helyzettel.