Új Novella



KÜLÖNÖS SZALAGAVATÓ

(Gimnáziumi osztálytársaimnak)

 

 

Estély Méghozzá nem is akármilyen Minden ember előbb vagy utóbb híressé válik csak az által, hogy elmond egy olyan megtörtént, és valós emlékezetű dolgot életének összerendezett és genetikailag pontosan szabályozott lapjairól, amit nemcsak hogy fontosnak ítélt, de abban a bizonyos fölszabadult, és minden bizonnyal mennyei boldogságban, a vágyban is része lehetett, hogy csinált, és tett valami olyat, ami egy örök időre szól.

Hölgyek és urak roppant nagy – vízválasztó lehetősége ez Szmokingoknak, vagy könnyű, lenge nyári kosztümök most csöppent sem jöhetnek szoba, annál inkább a krinolinok, esküvői ruhák, és az urak részére fenntartott ám valójában tudatosan nagyon kényelmetlen frakk, vagy zsakett – (bár megjegyzendő, hogy az utóbbit főleg a teltkarcsúbb urak esetében nem lehet kimondottan ajánlani!)

A hatalmas teremben minden a múlt idők békés, biegermeyer-es hangulatát idézi Folyamatosan kattog a vaku, mintha csak kisebb lefolyású háborúba csöppent volna az ember, amit egyszerű eszközökkel ellehetne intézni A fiatalság nagy találkozása megtorpan itt egy pillanatra, és alázattal kell, hogy fejet hajtson a tudatos és határozott érettség előtt A lelkiismeret felelősségéről is szól a mostani estély!

Itt amerre csak a szem ellát gyönyörű liliomokban, és tudatosan felnőtt emberekben gyönyörködhet, és abban a bizonyos kimondhatatlan varázslatban, amit talán leghívebben, és legőszintbben csak azok a hölgyek csillagszemei mondhatnak el szavak nélküli telepatikus kisugárzásukkal akiket abban az eget rengető megtiszteltetésben részesültek, hogy legalább egy mindenség erejéig párt választhattak maguknak, és talán átélhették együtt mit is jelent az erkölcsi felelősség, egy olyan ügyért, amit nemcsak színek gazdag szivárványaival, de a romantikus táncok mindent betöltő, emelt, és azzal a megfoghatatlan, és megláncoló romantikus eleganciával tudnak táncolni, és ahol egyetlen éjszakában sűrűsödhet az egymásért való önzetlen segítségvállalás egyetemes értéke.

A szirének, földre szállt múzsák, és angyalok között egyetlen Polüphémosz bukkant fel, vállas, és hatalmas oda nem illő termettel, mégis annyira őszintén, és sebezhetően, hogy Volberg Gyöngyinek, és Kerekes Mariannak szinte az ofő előzetes kérése nélkül is az a belső, semmivel sem összetéveszthető érzése támadt, hogy ezzel a nagydarab mackós hapsival muszáj táncolni, hiszen van benne valami megfoghatatlan, és egyszersmind titkos sármosság is – bár ezt túlsúlya egyáltalán nem igazolta -, sokkalta inkább megejtően igaz, és kendőzetlen kisfiús imázsa, ami – hál’ istennek -, egynémely hattyú tekintetű hölgynek még imponált is.

- Hát te meg hogy nézel ki, te kis elveszett Küklopsz?

– hajolt oda Gyöngyi történetünk szereplőjéhez, és már kötötte is meg azt a fránya, és bizony túlságosan is levegőtlen csokornyakkendőt ami mindennek volt már a gyűrődés következtében nevezhető csak éppen nem elegánsnak, és nem kényelmesnek.

Fölöttébb szorított.

- No, te fess legény! Hadd nézzelek! – lepődött meg egy pillanatra Gyöngyi hogy ennyire kifinomulttá avanzsált fiatalemberrel kezdhet elsőként táncba.

- Nem is rossz Ahhoz képest, hogy én csináltam, és hogy már csak pár perc választ el minket a nagy pillanatoktól.

- Kedves vendégeink! Megkérjük önöket, hogy foglalják el helyeiket, mert az est fénypontja a fantázia keringő pillanatokon belül kezdetét veszi – hangzott a mikrofonból az adott piperkőc, és meglehetősen hetvenkedő konferancié hangja.

- Készen vagy? – kérdezte Gyöngyi a patakokban izzadó, és látszólag nagyon is fuldokló fiatalembert.

–Nyugalom amíg engem látsz, oké?! Ne izgulj nem lesz semmi baj! Elegáns és nagyon is csini vagy! – szánta oda a biztatást.

Szegény Küklopszunk pedig már alig lélegzett mert eddig már három táncon esett túl, és még hátra volt a legnehezebb feladat mosolyt erőltetni magára és elérni, hogy mindenkin úrrá legyen a felszabadult harmónia, és megelégedettség érzete S emellett halálosan kezdtek fáradni csontjai is.

- Hölgyeim és uraim! Csöndet kérnék Zenét! – hangzott a konferancié utasítása -, és már meg is kezdődött a szemet gyönyörködtető hattyúk és gavallérok mindenséget betöltő varázslatos tánca, ami felszabadító tta a lelkiismereti gátlásokat, és itt senki sem hibázhatott – nehéz is lett volna, hiszen naponta kilenc órás gyakorlás mellett ez aztán már tényleg elképzelhetetlen -, s csinos Küklopszunk is úgy szinte súlytalanul suhant a két délceg, és varázslatos hölgyeménnyel a karján, hogy ennél könnyebb talán még sohasem volt, csak abban a babonázó, és mindent eldöntő pillanatban, s amikor vége volt a táncnak, hölgyeivel együtt koszorús kört formáztak – mint a rituális szertartásokon amikor az adott istenekhez fohászkodnak jó termésű földekért -, és kézcsókkal nyilvánította ki megtisztelő figyelmét a hölgyek iránt, s az erkölcsi alázatosság belső indíttatású parancsaként alázattal fejet hajtott az este szellemi hangulata előtt.