TÁNCLÉPÉSEK A SZÍVHEZ

Fantasztikus, vibráló ősznek ígérkezett. Annál in inkább, mert a pufók, jópofa, kicsit molett srác, akit – titokban a háta mögött –, csak idiótának, vagy lükének neveztek először ment úgy kirándulni, hogy titkolt szerelme is vele együtt utazott – igaz nem a mellette lévő ülésen –, az adott kibérelt buszon.
A pufók srácnak egyébként is jócskán meggyűlt a baja a kamaszkorral, hiszen míg másokból bombázók lettek, vag sportosan izmosak, egy deka, gusztustalanul fityegő tokaszalonnás úszógumi nélkül, addig a kövér srác sajnos még mindig súlyproblémákkal, és krónikus magas vérnyomással küszködött.
Míg tartott az út Mátraszentimrére addig a kis társaság szinte összes tagja barátilag elbeszélgetett egymással. Fiúk a fiúkkal vitatták meg a kényesebb dolgoat, míg lányok főként lányokkal osztották meg észrevételeiket, és az egész brancsot áthatotta valami magától értetődő baráti, kollektív szellemiség, mely az összetartozást volt hivatott fényjelezni.
A közel két és fél órás út után végül egy hangulatos, erdő mlyén megbújó, eredeti vadászházban kaptak szállt, melynek bejárati ajtaját egy tekintélytparancsoló szarvasagancskoponya díszített, és aminek üreges csontváz szeme úgy mered mindenkire, mintha legalább is vallatná az idetévedt turistáskodó vendégeket.
A fiúk és lányok külön-külön voltak elszállásolva. Volt egy hosszanti folyosó, és míg a társaság egyik fele a bal oldalon lévő szobákat foglalta le magának, addig a lányoké volt a valamivel sokkal rokonszenvesebb jobb oldali szobák többsége.
Amikor eljött a takarodó ideje, ami nagyjából este nyolc-kilenc tájban történt a kövér srác szerelme észrevétlen kilopakodott szobájából tetszetős, pillangómintás pizsamájában, mely előnyösen megmutatta sportos, és gömbölyödésnek indult, zsenge idomait. Kétszer kopogtatott a kövér srác szobájának ajtaján, mire a kövér srác azonnal felugrott, mintha bolha csípte volna meg, és anélkül, hogy szobatársa egy jóval idősebb, vörös kecskeszakállat viselő srác felébredt volna édesded álmaiból óvatosan kinyitotta a lánynak az ajtót.
– Szia Tibikém! Hogy milyen édes vagy ebben a pizsiben! Nagyon bejön! – jegyezte meg pirulva, és elfodódottan. – Kölcsönkérhetem a römi kártyádat?! Láttam, hogy te hoztál magaddal egy paklit, és esetleg arra gondoltam… - szabadkozva elpirult, mint akit már a puszta kérés is jócskán veszélyez, vagy zavarba hoz, mire a kövér srác azonnal hátizsákjában kezdett óvatosan kutatni, és azonnal meg is találta, amit keresett. Óvatosan adta oda a kártyát a gyönyörű, kamaszlány kezébe. Ahogy összeért a kezük mintha lelkük mélyén bizsergésnek indult volna bennük milliónál is több apró sejtecske, és molekula.
– Jaj, annyira kösz! Imádlak! – kétoldalról megpuszilta pufók arcát, majd milliókat is megérő bájmosolyával visszament a szobájába, persze jó éjszakát kívánva a jócskán meglepett srácnak.
Másnap aztán a kövér srác – általánosságban –, már jó kora hajnalban felkelt, hiszen ehhez volt hozzászokva, és miután melegítőt vett, hiszen őszre járt az idő, és a hegyekben azért mégiscsak hideg van, kiment a vadászház elé, hogy kicsit magányában vehesse tüzetesebben szemügyre a természetét.
Néhány pillanat múltán összerezzent, akár egy zörgő falevél, mert néhány méterre tőle szarvasbőgést hallott. Mintha egy szarvasbika éppen hívta volna kicsit kétségbeesett szónoklással elveszettnek gondolt párját, akit még nem talált meg. A kövér srác azonnal forgatni kezdte félősen, ijedősen fejét, hogy vajon az erdő melyik szegletéből jöhet az ismeretlen, hátborzongató hang.
Valamivel később aztán biztos, ami biztos meggondolta magát, és inkább úgy döntött, hogy visszamegy a házba, ahol főként a kísérő tanárok többsége már ébredezni kezdett. Tibi is úgy döntött, hogy megeszi paprikásszalámis szendvicsét, melyet még anyukája csomagolt neki. Ivott hozzá egy kis frissen főzött csipkebogyóteát sok citrommal.
Végül aztán a lányok többsége is felkelt kiadósan holdkorosságban szenvedve. Egyedül szerelme Kriszta volt fitt és éber, és mosolygósan, újabb cuppanós puszival üdvözölte a pufók srácot:
– Annyira jót aludtam, mint a bunda egész éjjel! Neked hogy telt az éjszakád Tibus? – kérdezte pajkosan flörtölve, incselgetve.
– Azt hiszem jól… - esett kicsit gondolkodóba a válaszon, mert szíve reménytelenül, és eszeveszett kalapálásba kezdett.
– Az se rossz! Ma szerintem kemény napunk lesz. Egész nap táncolhatunk! Jócskán el leszünk fáradva mire végzünk, de nem adjuk fel, mert kibírjuk a gyűrődést! Igaz?!
– Azt hiszem…
– Egy kicsit nem ártana Tibus, ha optimisábban fognád fel ezt az egészet! Meglásd jó buli lesz! Mit szólnál, ha te lennél a párom?!
– Roland nem fog érte megharagudni?! – kérdezte bizonytalanul.
– Csak nem azt hiszed, hogy engem érdekel a Roli? Haha! Ez jó vicc! Arra gondoltam, hogy jó lesz ha megpróbljuk ketten! Én nagyon élvezném! – megint azzal a jellegzetesen csábos, csábító, kihívó pillantással nézett vele farkasszemet, és Tibi nem csoda ha valósággal azonnal bezsongott.
Reggel fél nyolckor a tánccsoport kis létszámú tagjai közöttük Tibi és Kriszta is átvonultak abban a szocialista kultúrterembe, ami elég nagy méretekkel rendelkezett, hogy mozogni, és táncolni is lehessen majd benne, és azonnal fejest ugrottak a verejtékcseppeket jócskán termelő tánc és koreográfiás vége-hossza nincs gyakorlatokba. A felügyelő tanár – aki nem mellesleg egyben az irodalomtanárnő pasija is volt –, valóságos terminátorszintű vasfegyelmet, és kitartó szorgalmat követelt meg mindenkitől, mert pontosan tudta, hogy a közönségnek – vagy így, vagy úgy –, de a maximumot kell nyújtani.
– O.K. Srácok! Akkor álljatok párokba, és nézzük az alapállásokat és lépéseket. – Itt szinte azonnal kiválasztotta Tibit és Krisztát és máris Tibi kezét Kriszta derekára, míg a másikat a vállára tette, hogy mindenki pontosan leutánozhassa.
– Mindenki látja, hogy mit csinálok?! Ez az alapállás, ami most következik az lesz a nyújtott kezdő lépések. Egy két há, és egy, két há! – Elkezdett lasított ütemben pörögni, és fordulni Tibivel, és Krisztával, akik egyre jobban felszabadulhattak főként egymás társaságában, és mintha egyszeriben szinte azonnal meg is szűnt volna körülöttük a világ.
Nagyjából nyolc-kilenc perc múlva a tanár már hagyta, hogy egyedül is megpróbálják a gyakorlatot.
– Majd elfelejtem! Fiúk Lányok! Minden esetben fontos a szemkontaktus! Mindig nézzetek egymás szemébe, hiszen úgy életszerű az egész! – adta ki saját utasításait, majd egy újabb párost vett gorcső alá, hogy ellenőrizze a megfelelő koreográfiát.
– Hú! Ez nem semmi! – muszáj volt hogy kicsit lassítsanak a pörgős ütemen, mert Tibiről valósággal gusztustalanul dőlni kezdett az izzadság, és Kriszta felkötött hajából is apró kis vízszilánkok gyöngyöztek.
– Tényleg kicsit nem ártana lazítani a gyeplőn, hogy tovább bírjuk! – álltak le mindketten. – Nagyon jól mozogsz! Hol tanultad a lépéseket? – érdeklődött kedvesen, amíg pár percig mindketten szusszanhattak, és legalább – átmeneti jelleggel –, kifújhatták magukat.
– Hát sok tévét néztem, meg persze ott volt a klasszikus Dirty dancing… - szabadkozott.
– Hát ez szuper! Akkor hát ezért, te kis cukorfalat géppuskalábú! Jobb vagy, mint Michel Flatly hallod-e?
– Hát… nem igazán tudom…
– Dehogy is nem! Még egy-két nap, és meglásd zajos sikereket fogunk aratni, ha itt lesz a fellépés.
Amikor végetértek a délutáni edzések délutánra – általában –, mindenkinek szabadfoglalkozása volt. Így Kriszta is elindult csajos barátnőivel túrázni a közeli hegyekbe, és úgy festett akár egy csinos hegymászó amazon. A bajok akkor következtek be, amikor – ősz lévén –, hirtelen, és váratlanul besötétedett, és Kriszta kivicamította az egyik bokáját, mert így csupán csak sántikálva, nagyon apró lépésekkel volt képes egy másik fiú vállaira támaszkodva a vadászházig elbicegni. Tibi valósággal halálosan aggódva, dübörgő szívvel várta őket késő este a lépcsős verandán, hátha kell bármiben is segítenie, és amikor meglátta bicegő, és sajgó végtagú szerelmét zokszó nélkül odament hozzá, átkarolta sportos testét, ölbe vette, mint egy hősszerelmes és óvatosan egyik fokot a másik után vitte őt fel a lépcsőn a vadászház belsejébe, aztán a lányok szobájába, majd magára hagyta, hogy megtisztálkodjék, és átöltözzék.
Később Tibi bundáskenyérből, és frissen főzött csikebogyóteából készült vacsorával kedveskedett Krisztának, akinek sajgó bokáját párnákkal fel kellett pockolni, és jócskán pihentetni kellett, amíg helyre nem jön az a csúnya vicam.
Tibi óvatosan kopogtatott az ajtón, majd benyitott, és ágyban, pizsamában ülve találta Krisztát, ami megpróbált kierőszakolni ajkairól egy kifejező mosolyt, de inkább torz, fájdalmas kifejezés ült ki arcára.
– Jó estét! Hoztam egy kis… vacsorát… - szabadkozva letette az éjjeliszekrényre a műanyag nagyméretű tálcát rajta az összes finomsággal a legtöbb csajos barátnő huhogó hangjai közepette, majd újabb elnézéssel ki is ment a szobából.
– Nem is tudtam, hogy te így bele vagy zúgva ebbe a nyominger szerencsétlenbe?! – vonta kérdőre egyik barátnője Krisztát.
– Nem is nyominger! Hogy lehetsz ilyen! Annyira cukipofa, nagyon rendes srác! Azt hiszem kezdek belészeretni.
Erre a kijelentésre aztán tomboló hangorkán ováció vette kezdetét a lányok között, hogy kinek volt már komolyan szexuális kapcsolata is, no meg, hogy ki volt az, aki már igazából szexelt.
– …És mondd csak, csajszi?! Lefeküdtél már vele? Milyen az ágyban? Mekkora a szerszáma? stb. – végre-hossza nincs kíváncsi, naiv, kellőképp gerekes kérdések következtek, mire már Kriszta is valósággal annyira zavarba jött, hogy inkább föle tövégig vörös lett, és több kérdésre már nem volt hajlandó válaszolni, hiszen jócskán megterhelő, és kimerítő volt az adott nap, főleg a sajgó bokavicam.
Másnap Tibi kora reggel ismét kopogtatott az ajtón, ám ezúttal reggelit hozott. Friss tojásrántotta és narancslé volt felpakolva a közepesméretű manyag tálcára, és egyenesen Kriszta ágyába vitte a reggelit, aki nem győzött ámulni a jófej, kövér srác kedves előzékenységén, és romantikus lovagiasságán.
Később amikor pár nap múltán a bokaficam helyre jött, és Kriszta ismét táncolhatott igyekezett nagyon óvatosan, és körültekintően lépni, nehogy megint fájdalom hasítson lábaiba. Amikor aztán végül fellépésre került sor immáron az idősek otthonában Tibi és Kriszta egy színpadon táncoltak, méghozzá annyira összeszokott ritmusban, és precíz koreográfiával, hogy hatalmas, elismerő vastapsot kaptam a főként idős nyugdíjasokból álló lelkes közönségtől. Amikor hazafelé tartott az útjuk Kriszta ragaszkodott hozzá, hogy Tibi mellé ülhessen a buszon, és egy cseppet sem zavartatta magát, hogy vajon miként vélekednek majd csajos barátnői.
Végigbeszélgették az útat Mátrazentimrétől egészen Budapestig, és mire cirka két és fél óra múltán beértek a fővárosba mindketten úgy érezték, mintha már ezer éve ismernék egymást.
– Még sosem meséltél magadról ennyi mindent. Hogy csinálod? – kérdezte bizalmasan lehalkítva hangját Kriszta és a srác felé fordulva.
– Hát tudod… sajnos nagyon gyanakvó vagyok, és nagyon kevés emberben merek megbízni, mert sokszor visszaéltek már a bizalmammal… – fejtette ki.
– Ez teljesen érthető! Nincs ebben semmi szégyellnivaló. Tudod mit?! Mit szólnál, ha a gimi hátralévő két évében járnánk egymással?! – most kész tények elé álíttotta Tibit, akinek még soha az életben nem volt se komoly párkapcsolata, sem rendes barátnője.
– Ez nagyon jól hangzik… - felelte töprengve.
– Szerintem is! Annyira jó, hogy végre barátok lettünk! Képzeld csak ha erre módjuk a kétezres évek elején került volna sor?
– Hát igen…
– Na ugye! Cseréljünk teefonszámot, és lakáscímet, hogy bármikor elérhetőek lehessünk! – Azzal Kriszta már nyult is bele hátizsákjába és kihalászott egy kisebbméretű jegyzetfüzetet, amibe lefirkálta saját otthoni telefonszámát, és lakáscímét, és Tibi is odaadta a magáét, majd végül cseréltek.
Amikor a busz csikorgó fékezéssel végül megállt a Dél pályaudvarhoz közel, mert onnét bármi elérhető Kriszta végül búcsúzás gyannánt szájon csókolta a jócskán meglepett Tibit, aki köpni-nyelni sem tudott a meglepetésektől.
Amikor már végzősök voltak, és nagyon közel volt az érettségi Kriszta azzal a jócskán merész ötlettel állt elő, hogy odaköltözik Tibiék lakásába, hogy közös életüket kialakíthassák. Tibi kissé konzervatív szülei valósággal me voltak döbbenve, hiszen mindenki azt hitte, hogy Tibi egy amolyan magánakvaló, sótlan, és kellőképp begyepesedett agyú srác, ám amikor elhozta hivatalosan is bemutatni csinos barátnőjét a szülei szinte azonnal megkedvelték a határozott, és szókimondó Krisztát.
Ahogyan aztán teltek-múltak az évek és Tibiből bölcsész, míg Krisztából ügyvédi irodai asszisztens lett úgy tervezték, hogy egy szolid, kis esküvő keretében az óceán paartján mondják ki egymásnak a boldogító igeneket. Alig telt el pár hónap, és Kriszta sugárzó boldogsággal ecsetelte Tibinek, hogy a terhességi teszt szerint egészen biztosan terhes, hiszen késig a menzesze. Így nem csoda, hogy kilenc hónap múltán gyönyörű kislánynak adott életet.