BULVÁRÁLMOK SZATÍRÁJA

Sajnos jelen ultramodern korunkban egyöntetű tendencia, hogy a huszas-harmincas korosztály hölgy tagjait - ki tudja miért -, elsősorban és főként az anyagi megfontolások vezérlik.
Az átlagember jóformán csupán csak kapkodni képes a fejét, ha bekapcsolja bármelyik bulvárcsatornát, avagy podcast-műsort melyben rendszerint egy nagyon szexis, dögös bombázó szupermodel-alkatú nő arról kezd mesélni, hogy mennyire sivár, egyhangú, és persze velejéig unalmas volt az élete, amíg meg nem ismerte ,,álmai lovagját" aki természetesen üzletember volt, és vállalkozó, és olyan befolyásos, és saját berkeiben közismert, hogy hírességek is megfordultak nála ilyen-olyan szíveségekkel.
Bár az is lehetséges, hogy a főként kétezres évek hajnalán született Z-generáció tagjai már olyannyira túlképzettek, és manipulálhatóak, hogy a reális valóság számukra már nem is lehet elegendő, hiszen valósággal ki vannak éhezve a másodpercenként sorjázó tömény, és felturbosított információáradatra. Mintha a világ ritmusa megszűnt volna pusztán azáltal, hogy a világháló sajnos egyre inkább bepofátlankodott egyébként is nehézkes mindennapjaink pocsolyájába.
A legtöbb gyönyörű, egzotikus nő - tisztelet persze azon kevés kivételeknek, akik gyerekként rút kiskacsáknak számítottak, és ezért kiközösítésekben, megaláztatásokban volt részük -, nagyon aprólékos már-már túlságosan is részletes terveket szövőgetnek arra hogy miként is manipulálhatnák az elsősorban mocskosul gazdag, és befolyásos embereket, akiknek a mikroközösségeihez tartozni kívánnak; mondhatni varázsszóra szeretik mérlegelni saját esélyeiket, mintha csak egész kamaszkort maguk mögött hagyó felnőttes életükben erre az egyetlen dologra vártak volna a maguk sajátságos, számító praktikáival.
,,Édes kislányom! Tanuld meg, hogy a legfontosabb a férfiakkal kapcsolatban, hogy dúsgazdagok, és tehetősek legyenek, és persze mivel a teremtés koronáinak képzelik magukat, és a farkukkal gondolkodnak ezért bármikor manipulálhatók!" - hangzik el újra és újra az anyai, és a nagyszülői intelem, márha az illető hölgyet érettségi, vagy egyetemi diploma után kieresztik a valódi életbe.
A legtöbb csinos, extravagáns nő egyszerűen érvényesülni szeretne, és mi sem természetesebb annál, minthogy elsősorban a modelszakma és a szépségipar mellett műsorvezetői babérokat is dédelget magában.
A legfontosabb dolog itt is egy gyümölcsöző reklám, vagy médiaszerződés egy-egy konkorensebb tévécsatornával, aztán, hogy az illető szupermodel nő miként bazsajog az őt imádó kamerába, vagy hogy milyen egyszerű, töredékes, kibicsaklott mondatok hagyják el kellőképpen feldúsított, ajakos halakra emlékeztető csücsöri szájacskáját, az már legfeljebb a hírszerkesztő döntésén múlik, hiszen a legfontosabb szempont, hogy nézettséget kell pródukálni vagy így, vagy úgy különben mindenki szedheti a sátorfáját, és persze lehúzhatják azt a bizonyos jelképes rolót.
A mindennapok tragikomikus idilljét rendre megzavarja egy-egy kellemetlenkedő autós, akik szabadszájúan adnak hangot ocsmány, és pejoratív véleményüknek acsarkodón és persze kiabálva.
Az illető hölgyemény attól, hogy már egy berendezett luxuséletbe csöppenhetett bele - mondhatni -, önhibáján kívül jóformán csak vergődni tud, míg fel nem ismeri a tényt, hogy megmaradt szeretetfölöslegét nem a vénséges aggastyán-férjére fogja elfecsérelni, hanem kerít magának egy tüneményes és remélhetőleg imádnivaló kisbabát, aki sok tekintetben máris hasonlít - persze csak szigorúan képzeletben -, egy szintén imádnivaló kiskutyusra, aki pajkos játékossággal apró hegyes nyelvét kidugva várja tőle a jól megérdemelt jutalomfalatokat.
S ha már a gyerek megvan gyakorlatilag minden készen áll, hogy kvázi a rendes, élete végéig tartó, szigorúan munkamentes életmódra egyre komfortosabban, és persze hatékonyabban berendezkedjen. Elvégre az asszony, és a gyerektartás mellett egy érett gondolkodású, modern úrinőnek akár még háromszor sem árthat alaposan meggondolni mielőtt bármilyen anyagi terémszetű fába is belevágná a jelképes fejszéjét.
A gyereket – magától értető természetességgel –, a legminőségibb, legszínvonalasabb oktatásban kell részesíteni, ezért csupán és kizáróan olyan menő, felkapott, alapvetően a felső tízezer csemetéi számára fenntartott oktatási intézménybe szabad beiratni, ahol az illető ,,sztáranyuka” tökéletesen megvan róla győződve, hogy imádnivaló drágaságából minimum egy törpe Einsteint nevelnek, és ahol az IQ-szint is meghaladja az elvárt értékeket. Ezt értelemszerűen egy állami, avagy hagyományos képzést kínáló iskola nem tudná kellőképp garantálni, így gyakorlatilag alapból szóba se kerül, amikor az örömszülők közösen összedugják a fejüket, hogy vajon melyik iskola lenne a legalkalmasabb csemetéjük nevelésére, és oktatására.
És persze itt van még a nagy, eldöntendő kérdés is, hogy az adott ,,sztárcsemete" milyen iskolán kívüli fakultatív lehetségekben jeleskedjen. Mindenképp szolfézs, balett, tánc órákra van szüksége, hogy lássák a fizikális, kordinációs gyakorlatok során, hogy mennyit kell még változnia az elvárt, és megkívánt testtartásnak, emellett azért az sem árthat, ha főként a nyári vakáció alkalmával beíratják majd egy szintúgy nem két forintba kerülő színésztáborba, hogy hátha kedvet kap majd a közszerepléshez. Itt azért az sem utolsó szempont megjegyezni, hogy valamelyik sztárszülőnek érdekeltségei, vagy ismerősei vannak bizonyos neves, híres színészek közt, és azon már nem is igazán lehet csodálkozni, ha éppen az illető sztárcsemetére esik a választás a több mint ötszáz gyerekstatiszta közül, akik mind levágnák a karjukat is az új Nyomorultak, vagy Billy Eliot musical okán.
Később úgy nagyjából hét és tizenhat éves párkapcsolat alatt a két sztárszülő jóformán szisztematikusan megutálja és meg is gyűlöli egymást, hiszen fokozatosan építik le, és rombolják le azokat az elképzeléseiket, terveiket, álmaikat, melyekben hajdanán még naiv-gyerekesen mertek hinni, és bizakodni, pláne ha mind a két szülő - a maga módján -, kompromisszumképtelen, és csakis a saját egyéni igazságait fröcsköli rendre vissza a másik két szeme közé. Így nem meglepő, hogy főként a bulvármédia és a sajtó is kiszagolja a dolgot, és tüstént máris csámcsogni kezdenek róluk, és ezt követik a rádiós podcast, és tévéinterjúk, ahol természetesen mind a két fél igyekszik a másikra hárítani, és fogni az elkövetett hibákat és vétségeket, és amikor az adott műsorvezetők közül az egyik szemfülesebb, és kíváncsiskodóbb megkérdezi, hogy voltaképp miért is szakítottak a sztárpár tétován, és félszegen leblokkol a váratlan kérdés hallatán, amit a műsor előtt nem sikerült összeegyeztetni, és megbeszélni.
Míg a kulisszák mögött a két sztárszülő valami ostoba, gyerekes történettel igyekszik elaltatni saját gyereke gyanakvását:
- Tudod kicsim apu és anyu rajongásig szeret és imád téged, de mégiscsak jobb lesz ha te anyunál maradsz, és apu majd - persze ha a bíróság megengedi -, meglátogathat max egyetlen parttalan vasárnapi nap erejéig.
- Anyucikám... rossz voltam...?! - kérdezi sírásra görbülő szájjal a kisgyerek, mert még mindig nem értheti, hogy a számára két legfontosabb ember miért szakított, és miért vált külön.
- Miket beszélsz drága kincsem! Ugyan dehogy! Tudod drágám a felnőttek dolgai nagyon összetettek, és nagyon bonyolultak! - zárva meglepően rövidre a beszélgetést valamelyik sztárszülő a kettő közül.
Aztán - ahogyan az a nagykönyvben meg van írva -, egyik szülő is megismer valakit, míg a másik szülő is, és burkoltan egyre méregdrágább ajándékokkal igyekeznek manipulálni, és megvesztegetni saját gyermekük kialakulóban lévő lelki nyugalmát, és biztonságra való hajlamát.
Látszólag a felszín felett megint csak minden rendben van, aztán valamivel később már valósággal nyiltan megy az ún. ereszd el a hajamat, meg a nyiltszini tányértörögetős balhézás, hogy vajon ki nem foglalkozott eleget az illető sztárcsemetével, hogy az stikában drog, és alkoholfüggővé építette le magát, és ráadásul a nullánál is kevesebb tanulmányi eredményt produkál.
– Ez mind miattad van! – hallatszik a jól bejáratott mondat egyik-másik sztárszülő szájából, hiszen mégha annyira akarnák sem tudják beismerni a tényt, hogy saját maguk exibicionista, és elsősorban a külvilág számára fenntartott, celebesített életmódjuk nem tette lehetővé, hogy maximális ,,énidőt” tölthessenek saját gyerekeikkel, és amit persze olyannyira megkívánt volna tőlük a követőik, rajongóik széles követőtábora. Így amikor a magánéletben megint minden a pusztulással lesz egyenértékű felmerül a kérdés, hogy talán jobb volna a nyilvánosságot, és a bulvármédiát egyszer és mindenkorra szüneteltetni, és totálisan kizárni az életükből. Ám ha ez ilyen egyszerű lenne, akkor nem volna szükség a tartós figyelem, és hírnév haladéktalanul mindenkoron jelenvaló ébrentartására, ami – hogy úgy mondjuk –, szinte már szükséges velejárója a XXI. századi túlzásba vitt cyber-digitalizáció útópisztikusságra törekvő társadalmi berendezkedésének.
Így történhet, hogy akárcsak egy futurisztikus scfi-filmben, ahol – attól függően -, hogy mennyi összeget szántak rá, és persze hogy ki is valójában a rendező a sztárcsemeték, a sztároknak kijáró mokamiki elkülönítő képzőkben digitálisan meghamisítják saját tanulmányi átlagjukat, és hogy tartósan könnyebb lehessen az érettségi szükségszerűen megfizetnek egy-két szakmáját zseniálisan művelő hacker-srácot, hogy digitálisan férjenek hozzá az érettségi tételekhez, persze kerül, amibe kerül, elvégre akinek van mit a tejbe aprítania, ott a pénz már egyáltalán nem számít. Nem véletlen, hogy az illető sztárcsemete színjeles eredménnyel teszi le az emeltszintű érettségit, miközben okleveles dícséretben is részesül az adott oktatási intézmény büszke igazgatójától, holott azt sem tudja, hogy ki volt Arany János, és mikor is volt a szatmári békekötés!
Később hogy a sztárcsemete saját menőségét főként a legjobb cimborák, és haverok előtt is maradéktalan bebizonyítsa a lehető legnívósabb, és legpatinásabb, főként külföldi egyetemekre nyer felvételt, csupán csak azt hagyja ki a jól megtervezett, önző számításából, hogy külföldön a dolgokat – szerencsére –, egészen másként intézik, mint idehaza. Tehát nem kell hozzá nagy ész, hogy hamar átlássa az összefüggések sokszor igen-igen összekúszált, és szövevényes hálózatát ahhoz, hogy felismerje, ha külföldön boldogulni szeretne rendszeres angol nyelvismeret, és bizalmas kapcsolati rendszerek kiépítése szükséges, amik – mondani sem kell –, megint csak rendesen viszik a szülők pénzét. A nagy pofáraesés pedig akkor következik, amikor az immáron befutott és mindenki által ajnározott, és mocskosul sikeresnek mondott sztárcsemete egyszer mit ad isten hazamegy, majd azonnal interjúkra és podcastokra, showműsorokba hívják meg őt, és szinte a jólhangzó hazugsággal egyenértűen elkezd linkeskedni, és arról csacsogni, hogy azért jött haza, mert kisebbfajta honvágya támadt itthon, és mondjuk egyáltalán nem azért, mert képtelenség volt megvetnie a lábát Hollywoodban, és a filmiparban.
Pár év után pedig – ha csak nem néz magának egy elfogadható, fizetőképes állást –, amit persze egyre kevésbé találhat, miután bizonyos befoyásos, és bizalmi körök kegyeiből is sajnos kiszorult rá kell döbbennie a keserédes igazságra, hogy bizony itthon sincsen kolbászból a kerítés, és sajnos nem is lesz, míg csak világ a világ.
Az adott sztárszülők pedig kisebbfajta nosztalgiával kénytelenek tudomásul venni, hogy – tetszik, nem tetszik –, de fejük felett is elszállt az idő, akárhány kisebb-nagyobb plasztikai beavatkozást is végeztetnek saját maguk fizikumán, míg végül szinte már felismerhetetlen lárvafejű droidokká hasonlítanak, vagy kétlábon járó földönkívüliekre, akik nem egy távoli galaxis lakói, hanem a föld nevű bolygóé. S míg meggyőződésük, hogy sztárcsemetéjük gondoskodni fog róluk öreg napjaikra, hiszen a nyugdíjra rendszerint senki sem hajlandó gondolni idejében, és arra is azért szükség lenne az élet néhány napján keserű kiábrándultság lesz úrrá rajtuk, amit megtudják, hogy sztárcsemetéjük gyakorlatilag már évtizedek óta le van égve, és minden pénzét elbulizta és elköltötte olyan felszínes, álismerősökre, és álbarátokra, akik csupán csak addig voltak mellette, amíg hasznot bírtak belőle húzni.
Így történik meg, hogy az egykori jobb napokat is látott, és bulvármédia által hamar felkapott, és a stílusos eleganciában, sikerességben, és hírnévben fürdőző sztárcsalád egyik pillanatról a másikra a földönfutó, átlagos státuszban találja magát, és kénytelenek megbarátkozni a már eleve lealacsonyító gondolattal, hogy ti. nekik is muszáj kivenniük a szükséges részüket az átlagos, kevés éhbért kereső hétköznapi emberek mindennapjaiból, persze csak ha még egyáltalán szeretnének életben maradni.