HÁROM ÉV EGY BŐRÖND, EGY ÚJRAKEZDÉS

Körülbelül három évig szédítette a gyönyörű bombázó az átlagos, keveset kereső férfit. Aztán úgy körülbelül a harmadik év vége felé, amikor egy amolyan jellegzetesen kicsit giccses romantikus DVD-t néző, vacsizós estét terveztek a bombázó, miközben a férfi ölében kényelmesen, akárcsak egy doromboló kiscica elhelyezkedett egyszer csak a film közepe felé benyögte:
– Szívem, az a helyzet, hogy nem szeretnék tőled gyereket, és az esküvőhöz sem ragaszkodom…
Ez aztán már sok volt egyetlen napra. Hiszen minden annyira fantasztikusan, sőt egyenesen már-már túlságosan is tökéletesen indult, akkor meg mi az, ami nem tudott kibontakozni?! A férfi kisfiús szomorúsággal, és majdhogynem pityergősre görbülő szájjal meredt párjára, hiszen tervei lettek volna ezzel a fantasztikus nővel, aki három évig elhitette vele – méghozza nagyon is meggyőzően –, hogy egy remek, szuper pasi, és persze még a hájas hurkáit is valósággal imádja, melyek már alaposan kezdtek kitüremkedni főként a hasa tájékán.
– Haragszol rám kicsim?! – tette fel nagysokára a kérdést.
– Dehogy életem! Hogy kérdezhetsz ilyen hülyeséget? Csak tudod… rájöttem arra, hogy a mi kapcsolatunk időközben… hogy is fogalmazzak eltólódott, és mások lettek a fontossági sorrendek… – ennél szabatosabban szinte már nem is fogalmazhatott volna.
– Szóval akkor ez virágnyelven szólva azt jelenti, hogy számodra az égadta világon semmit nem jelentett ez a kukába kidobott három év?! – meglehet kicsit jóval hangosabban, vádolón tette fel ezt a kérdést, mert egyébként mindig félszegen, halkan igyekezett beszélni. Kicsit el is vetette a sulykot, de most ez egyáltalán nem érdekelte.
– Édesem, te most tényleg veszekedni akarsz?! Mert arra egyáltalán nem vagyok ám vevő! – állította le a gyönyörű nő mielőtt a tényleges szópárbaj egyáltalán a kezdetét vehette volna.
– Igazad van! Kultúrált, felnőtt emberek volnánk! – vette le azonnal hangjából a hangos élt. – Szóval? Akkor most mi legyen?! – fordult felé kérdőn miközben elnémította a plazmatévé hangerejét.
– Figyelj a lényeg szívecske, hogy nem akarnék ebből nagy kereket kerekíteni! Anyukádnak, és a nagyidnak kérlek ne szólj róla legalább is egyelőre!
– Kérdezhetek valamit kincsim?!
– Ha azt akarod kérdezni, hogy van-e valaki más is az életemben, akkor azt mondom, hogy van! Most ettől megváltozott bármi is?! – vonta fel koromfekete szemöldökét.
– Tudod ez azért sok mindent megmagyaráz édesem… - szinte maga előtt látta a kigyúrt, latin macsót, aki végigcsókolja bombázó barátnője minden napbarnított porcikáját, miközben alkonyatkor a tengerparton szerelmeskednek a homokdűnék között…
– Kérlek ne kezd el drágám! Oké?! És légy szíves ha megkérhetlek eszedbe se jusson, hogy manipulálj! – állította le a férfit határozott szigorúsággal a nő. – Akkor összepakolok pár cuccot, és lelépek! Ha szeretnél segíthetsz… - vetette oda félvállról, majd gyorsan, mintha bolha csípte volna meg azonnal közös, tágas hálószobájukba ment, és máris tömködni kezdte a két darab hollófekete divatos, gurulós bőröndjét, mint aki ténylegesen nagy utazásra szánta el magát, és eszébe sem jut, hogy akárcsak egy-két percre visszanézzen múltjába. A férfi csak állt tétován, maga elé meredve, akár egy faszent, amikor jó fél órával később gyönyörű barátnője egy arcra puszival örökre kilépett az életéből. Se istenhozzád, se majd felhívlak, vagy találkozunk, esetleg azért még lehetünk barátok is. Csak a puszta lakhatatlan semmi.
A férfinek azért volt egy-két gyerekkori, majd kamaszkori barátja, és barátnője, akik – ahogy mondani szokás –, mindig értették a módját, hogy akár a legváratlanabb helyzetekben bukkanhassanak fel életében. Néhány nappal a tragikus szakítási nagyjelenetet követően az egyik gimis osztálytárs, aki most éppen a francia rivérán időzött, mert kiderült, hogy kisebb vállalkozást csinált, és sikeres üzletasszony lett belőle gondolt egyet és felcsörgette rég nem hallott régi barátját, hogy érdeklődjön hogyléte, és életkörülményei felől. A férfi kendőzetlen őszinteséggel mesélte el szerelmi szakítása legapróbb részleteit is, és azt sem hagyta ki, hogy bizony jócskán megfordult a fejében a tragikus öngyilkosság kísérlete is.
– Jaj drága! Ez borzasztó! Figyelj csak! Szeretnélek meghívni a lakásomra! Szerintem ez most jót fog tenni neked is! Legalább segít kicsit megfeledkezned a szomorkás hétköznapokról. És kérlek nem fogadok el nemleges választ! – Annyira csilingelő, angyalian tüneményes volt a hangja a kihangosított okostelefonban, hogy a férfi mintha egyszerre visszanyerte volna romba döntött, törmelékes önbizalmát.
– …De azért vigyek valamit angyalom?! – kérdezte, mintha nem tudná mit is kell ilyenkor válszolnia.
– Ha szeretsz úszni, akkor egy fürdőnadrág azt gondolom elkél. Van egy jó kis baráti társaság akik angolul is tudnak, és nekik is szívesen bemutatlak drágám! Annyira jó lesz majd, hogy megint talizunk, és felelevenítjük a régi közös emlékeket. – lelkesedett a hölgyemény saját ötletéért.
– Annak én is nagyon örülnék… - válaszolta szomorkásan.
– Akkor jössz, amikor tudsz én mindig szabad vagyok drágám! Vigyázz magadra! – búcsúzott tőle, majd lerakta az okostelefont.
A férfi még aznap mindent igyekezett rendesen becsomagolni. ,,Talán jó volna valami kis ajándék vagy csecsebecseféleség is” – gondolhatta, elvégre az ember nem mindennap meg vendégségbe egyenesen a francia rivérára. Végül úgy döntött, hogy eltesz pár saját maga által kiadott kötetet, hátha annak is örülni fog volt osztálytársa.
A reptér zsibongó hangyaboly sokadalma megint csak kisebb kívánnivalót hagyott maga után – pláne azoknak, akik sehogy sem voltak hozzászokva bizonyos fölöttébb kellemetlen retorzikókhoz, és tömegtumultusokhoz. Amikor a recepcióspulthoz ment, hogy becsekkoljon a nagyon fiatalos, de életunt huszas éveiben járó hölgyemény kicsit vizslatni kezdte, hogy miért is utazik Franciaországba.
– Hát az az igazság, hogy végül is személyes ügyeket kell elintéznem… - közölte rejtélyesen, titokzatoskodva, ami miatt a biztonsági szolgálat egyik őre kis híján ott a helyszínen kapásból majdnem megmotozta. Amikor aztán később végre beszállt a repülőgép belsejébe hatalmas mély sóhaj kíséretében helyet foglalt, majd úgy beszíjazta magát akár egy űrhajós, aki épp a holdra készülődik. ,,Miért van az, hogy a legtöbb légiutaskísérő nő olyan gyönyörűen, és sugárzóan tud az emberre mosolyogni, hogy valósággal minden ötödik percben lesik minden óhaját, és kívánságát?!” – tette fel magának a kérdést. Amint a gép gyorsítva felemelkedett a felhők közé, és már csupán vattacukorszerű felhőket lehetett szinte mindenütt látni az óceánkékségű horizonttal egyetemben a férfi máris azt érezte, hogy jócskán kimerítette az állandó lelki készenlét, és el is álmosodott, ezért ablak felé fordulva behunyta mindkét szemét, és máris mély álomba merült. Az egyik stuardess máris egy léplédszerű takarót terített rá.
Mire leszálltak dél-Francia rivérán alig öt és fél órás út után a férfi kicsit mregnyugodtott, de még mindig ott motoszkált szívében a viszontlását miatt érzett kisebbfajta nyughatatlanság. ,,Vajon mit fog róla gondolni volt gimis osztálytársnője?! Elvégre azért mégiscsak eltelt több mint huszonegynehány év!”
Alig vette észre, hogy gimis osztálytársnője volt annyira tüneményes és aranyos, hogy számos elfoglaltsága mellett kijött elé a reptérre. Amikor megpillantotta a férfit valósággal úgy rohant hozzá, mintha az élete függne tőle, és hosszantartón átölelte:
– Szia drágám! Annyira régen nem láttalak! – valósággal beszívta a férfi borotválkozó arcszeszének illatát, és érezte a férfi hevesen dübörgő szívdobbanásait is.
– Én is nagyon örülök neked drága Gyöngyim! Fantasztikusan gyönyörű vagy! – nézett végig régi osztálytársán, aki levetkőzte a kamaszkor fizikális tulajdonságait, és napbarnított bőrével, nyárias hófehér ruhájában, és sarus szandáljában, haját konytba fogva ténylegesen egy nagyon csinos egzotikus nőre hasonlított.
– Hát nagyon szépen köszönöm életem! Te se nézel ki olyan rosszul! – sugárzó mosolya most épp kapóra jött, mert a férfinek – bárhogy is igyekezett eltitkolni –, valósággal romokban hevert önbizalma, önbecsülése, és a jókedve is. - …De annyira szomorú, és megviselt volt a hangod drágám a telefonba, hogy már aggódni kezdtem!
– Nagyon szeretnék neked mindent elmesélni részletesen, mert már régóta ismerjük egymást, és mert jóbarátok maradtuk.
– Addig tegyük be a cuccokat és a bőröndödet a kocsimba! – Az autóriasztóval máris kétszer pittyegett, és egy full extrás terepjáró volt a kocsija.
– Hú! Ez ám a járkány! Gratulálok! – A férfi nem győzött ámuldozni.
– Tudod ezt csak nemrég vettem, mert általában a kisebb kocsikhoz vagyok szokva a praktikusság miatt, de azért ez sem rossz, csak kicsit nehezebben megy vele a manőverezés. – Kinyitotta a nagyon tágas csomagteret, ahova a férfi máris könnyűszerrel betehette csomagjait, és bőröndjét, majd mindketten beszálltak és a hölgy máris gázt adott és kivergődtek a forgalomba.
– Tudod a gimi után nagyon jó lett volna összefutni, meg dumálni, hogy kivel mi történt, és kiből mi lett, de azt vettem észre, hogy mindenki ment a saját feje után.
– Igen, minden bizonnyal!
– Mi a baj szívem? Olyan lehangoltnak tűnsz?! – nézett rá aggódva.
– Tudod a mennyasszonyom nemrég kirúgott, mert szerinte nem vagyok képes biztosítani számára egy elit színvonalat, és úgy érzem, hogy három éven át igazándiból nem is szeretett… - bökte ki.
– Jaj, édesem! Ez borzasztó! – kanyarodott jobbra, majd alig fél óra múltán már meg is érkeztek egy álomszép, hófehér mészkőből épült kisebbfajta villához, melyet sugár pálmafák szegélyeztek.
– Hú! Nem is találok szavakat! Te itt laksz?! – meresztette a szemét.
– Nos hát nagyjából igen, de van egy lakásom Párizsban is, mert a melómhoz kell néhány dolog. – teljesen közvetlenül és őszintén mondta ezt. Nem volt benne semmi arrogancia, vagy beképzeltség.
– Hűha! Gratulálok!
– Köszönöm! Te még mindig a szüleiddel laksz?
– Igen az ő lakásukat örököltem meg! Apám néhány éve infarktusban meghalt, és édesanyám kiköltözött a mamához, hogy mindenben segítsen neki, úgyhogy jelenleg szingli vagyok… - de nehezére esett mindezt kimondania.
– Ó… - lepődött meg a hír hallatán a hölgy. – Fogadd őszinte részvétemet apukád miatt!
– Nagyon köszönöm!
A terepjáró gyorsan belállt a villa melletti garázsba, majd mindketten kiszálltak, és Gyöngyi megmutatta fantasztikus, és lenyűgöző házát.
– Tudod mit arra gondoltam, hogy nagyon szívesen bemutatnálak néhány nagyon kedves barátomnak, akik igazán nagyon jófejek. Azt hiszem neked most éppen arra van szükséged, hogy ne legyél teljesen egyedül.
– Igazad lehet…
Mivel már így is kora estefelé járt az idő, ezért Gyöngyi gyorsan elment átöltözni, és amikor visszatért a férfihez még gyönyörűbb, és sugárzóbb volt, mint valaha.
– Fantasztikusan áll az új ruhád!
– Nagyon köszi! Csak magamra kaptam valamit! Te nem szeretnél átöltözni?! – mérte végig a férfit, akin még mindig ugyanaz a bermudanadrág, és kockás ing volt, amiben eredetileg idejött.
– Nem is tudom, hogy mit vehetnék fel?! Nem igazán készültem ilyesmire! – vallotta be őszintén.
– Nagyon szeretem, hogy önmagad maradtál, és mindig őszinte vagy! Ez inspirál! – A hölgy átment egy másik szintén puccos, tágas szobába, majd azonnal visszajött kezében tiszta, rövidujjú inggel, nyakkndővel, fekete nadrággal, és egy zakóféleséggel.
– Nyugodtan felpróbálhatod ezeket a holmikat! Azt hiszem ezek lesznek a megfelelő méretek!
A férfi hálásan elvette a jóminőségű ruhákat, majd egy félreeső részen máris átöltözött; igaz sosem tanult meg rendesen nyakkendőt kötni, így az most Gyöngyi feladata lett.
– Szerintem fantasztikusan srámos vagy! – közölte vele, amint sikeresen megkötötte nyakán a nyakkendőt. – Szerintem indulhatunk szórakozni, és dumcsizni egy kicsit.
Most kivételesen egy másik autócsodába szálltak be mindketten. A férfi a biztonság kedvéért még rá is kérdezett, hogy Gyöngyi esetleg nem szeretné-e bezárni a villa ajtaját, ám a hölgy könnyedén legyintett, majd közölte, hogy arra semmi szükség, mert a rivérán senki se szokott lopni, nem úgy mint odahaza. A férfi nagyon is érdekesnek találta ezt a megállapítást.
Egy éjszakai bárba mentek, melyből félig-eddig diszkószintű, dübörgő zene hallatzott ki, és ahová főként a huszas-harmincas korosztály szokott járni, de azért voltak elszeparált, exkluzív páholyok is, ahová most Gyöngyiék is tartottak, ahova csupán csak bizonyos embereket engedtek be. Mivel Gyöngyi szinte ismert mindenkit, és úgy tűnt hasznos kapcsolatokat is kiépített a két marcona, nagydarab gorillatestű biztonsági őr szó nélkül beengedte és a férfit is.
Gyöngyi baráti tárasága hölgyekből, és urakból állt vegyesen. Mindannyian érdeklődve, és mosolygósan puszikkal üdvözölték egymást, és félig francia, félig angol nyelven máris duruzsolni kezdtek, miközben azért részletesen megnézték maguknak a Gyöngyivel érkező félszeg, megszeppent ismeretlen férfit.
– Drága kedves barátaim! Hadd mutassam be nektek Barnát, aki egy nagyon régi gimis csoporttársam, és akinek most minden támogatásra, lelki fröccsre szüksége lesz, mert kirúgta a mennyasszonya! – Amint ezt kimondta a vegyes társaság tagjai jószerivel egyszerre döbbentek meg, és nem győztek sóhajtozni, hogy milyen emberek vannak. Főként dögös, szupermodel típusú hölgyek simogatták meg a férfit, és biztosították empátiájukról. Az est folyamán a társaság tagjai azért kedvükre táncolhattak a diszkózenére, de mindenki a férfi életére volt kíváncsi, ezért alig husz perc múltán már mindannyian a páholy asztalánál ültek dermedt, néma csendben, és míg Barna elmesélte életét, és Gyöngyi igyekezett lefordítania mondókáját hol franciára, hol angolra érezni lehetett, hogy barátságos légkör veszi őket körbe.
A este folyamán aztán egy-két tehetséges színésznő is megfordult a páholyban, akikről kiderült, hogy Gyöngyi ügyfelei, és ismerősei, és ők is becsatlakoztak az ismerkedésbe és a beszélgetésbe. A legtöbb ember máris névjegyet adott át és közölte a férfival, ha bármiben tud nagyon szívesen segít rajta, csupán csak egy telefonba kerül az egész.
A férfi nagy nehezen az est végére kezdett igazán felódodni, és bár alkoholt nem fogyasztott, mégis úgy érezte hogy szüksége volt erre a kisebbfajta szabadságra, hogy kitudjon szakadni a zűrős, gondterhes hétköznapok viszontságaiból. Ezt követő pár napban Barna és Gyöngyi fantasztikusan önfeledten, és nagyon jól érezték magukat egymás társaságában. Gyöngyi mindent megmutatott, és fantasztikus kirándulóhelyekre vitte el régi barátját, aztán együtt mentek búvárturára is, lemerülve az óceán szívébe. Később amikor a férfinek haza kellett volna mennie Gyöngyi egy szép napon eléje állt:
– Figyelj csak drágám! Nagyon jól éreztem magam az utóbbi pár napban! Tudod… nagyon mélyen megérintett az, hogy újból találkozhattam veled, és olyan érzéseim is támadtak, melyekről azt sem tudtam, hogy még léteznek… ha nem okoz gondot nagyon szeretném, hogy maradj még egy kis ideig… - tétován egyik lábáról a másikra állt egyensúlyozva, és kicsit tördelni kezdte finom, hosszú kezeit.
– Azt én is nagyon szeretném… - válaszolta a férfi, és most végre őszintén megpróbált mosolyogni.