TÖRÉKENY BÉKE

A ház vagy – vagy ha tetszik –, valóságos mini kastély leginkább egy olyan megközelíthetetlen, már-már tökéletesen szupertitkos, és maximálisan biztonságos erdőszélen terült el, melyet a legtöbb kémfilm rendezője első szemrevételezésre nagyon is megkedvelt volna. Mintha a maffia egyik titkos szállásán lennék.
Alig voltak öten a szupermodel-típusú hölgyemény elhozta éppen aktuális, ám valóságosan is átlagos, és átlagosan keveset kereső pasiját a teljhatalmú, újgazdag apuka és annak legalább harminc évvel fiatalabb csinibaba feleségéhez – miután első jó ötvenes, és még mindig filignán, és csinos feleségtől –, ki tudja miért elvált olyan villámgyorsan, mielőbb még megszáradt volna a toll a vállási okmányokon.
A békés csöndre is óhatatlanul rátelepedett valami masszív, szirupos fojtogatás, mintha az ember torkát egy belső, láthatatlan erő soha az életben nem akarná végleg elereszteni.
A nagyon is trendi és dizájnos kerti tavacskában méregdrága aranyhalak úszkáltak cikázva fel-le, mintha egyben a nagy vadász hírében álló, terminátor családfő egyben kicsit babonás is lenne, hogy olyasmikben is hisz, melyek a mostani világban szinte csak a mesékben léteznek.
– Boldog Szülinapooot! Boldog Szülinapoot! – énekelte előbb a családfő nagyon vadító, nagyon dögös koktélruhás szupermodel ,,kislánya” néhány perccel később pedig az újdonsült szintén csábos, és dögös mostohaanyuka is.
A családfő arrogáns fensőbbségességgel valósággal úgy trónolt saját nagyon kényelmesnek látszó kerti székében, akár egy kiskirály, aki bármit megtehet amit csak akar, hiszen befolyásos kapcsolatokkal, és elegendő pénzzel is rendelkezik, hogy bárkinek keresztbe tehessen, vagy éppen hogy végleg elvágja érvényesülési útvonalait.
Kifogástalan méregdrága zakója és rövidujjú inge, nyakkendője úgy állt rajta, mint örökösen egy üzleti komferenciára, vagy rendkívül fontos szakmai értekezletre készülődne, és most csupán csak azért lenne itt, mert sikerült nyernie magának egy-két órácskát és beugrott, hogy a maga sajátságos módján szemrevételezze az adott helyezetet.
Megvárta hatásvadász célzattal, hogy mindenki elénekelje az őt dicsőitő kis gyermeteg dalt, majd egyetlen fújással elfújta a legalább háromemeletes, nagyméretű marcipántortát díszíti kissé puccos, és gicces égő gyertyákat.
A fiatal, dögös mostohaanyauka mintha csak egy újabb sikeresnek mondható szenzációt szimatolt volna vidáman összecsapta vékony kis tenyereit, majd valósággal cuppanós csókot adott a jóval idősebb férjének. Szinte szándékosan úgy fordította a fejét, mintha egy nyálas romantikus filmben szerepeltek volna együtt, mert apró, rózsaszín hegyes nyelvét valósággal ledugta a nálánál évtizedekkel öregebb férfi torkán, amit az – szemlátomásként –, nagyon is viszonzott.
A szupermodel lánya szemei valósággal máris szikrákat szórtak, hogy a nagyon butuska, fiatal nőszemély már most birtokolni akarja az ő anyjának szerepét és helyét a családban, ezért amikor megfogta a tortavágó kést és felakarta szeletelni a tetszetős marcipánból készült nagyméretű tortát erősen tűrtőztetnie kellett magát, nehogy olyasmit tegyen, amiért szigorított börtönévek járnak.
A pasija látta, hogy jövendőbeli apósa amióta csak betették a birtokára a lábukat egyre kihívóbban, egyre gyanakododóbban figyeli. Szemlátomást ki nem állhatja a középosztály tagjaihoz tartozó egyszerű átlagembereket, mert szerinte egyetlen kislánya ezzel a fajta viselkedéssel csupán csak az ő kötélidegeit akarja unos-untalan kiadósan próbára tenni.
– Ki vezetett?! – A családfő hangjában totális despota hatalom, és rejtett arrogáns piszkálódás rejlett.
– Jaj apukám! – igyekezett letorkolni a felnőtt lánya. – Természetesen én, mert Ricsinek még nincs jogsija. – A szupermodel hölgyemény ezt olyan természeteséggel, és lezserséggel vetette oda, mintha a világ leg magától értetődőbb dolga lenne, ha egy jó negyvenes férfi még mindig nem tud vezetni.
– Édes kislányom! A párodnak is van szája! – igyekezett megdorgálni lányát a családfő, ám valójában mindvégig hozzám intézte kicsinyeskedő, furkálódó kérdéseit.
– Ö… sajnos nem tudok vezetni… - próbálkozott meg a kissé félős férfi egy kurtára sikeredett válaszféleséggel. Az asztal alatt a szupermodel hölgy máris megszorította a pasija kezét, hogy az érezhesse a törődő támogatást, és biztatást, amire most igen-igen nagy szüksége volt.
– Jellemző… Ki sem néztem volna belőled! – hangja kritikusan, élesen elmetszette a köztünk lévő légüres teret, akár egy borotvaélesre fent szamurájkard.
– Szép Alexandra új autója, igaz?! – jött egy újabb kritikus kérdés.
– Apukám, ezt most miért kell?! – fakadt ki amolyan jellegzetesen kislányos grimasz-daccal a gyönyörű hölgyemény, de azonnal megálljt parancsolt, miután apja szigorú, parancsoló tekintetére tévedt pillantása.
– Szóval?
– Ö… szerintem nagyon… stílusos és menő… - kockáztatott meg egy feleletet, majd igyekezett a gombocot lenyelni a torkában.
– …És hogy megy a suli? – ezt már mintegy mentőötlet megoldásként vetette fel a csinos, nagyon fruskaarcú mostohaanya. Ám a despota családfőn jócskán érződött, hogy mindig ő fog diktálni nem csupán a párkapcsolatok, de egyéb kapcsolatok így a család területén is.
– Neked hogy megy a munka?! – fordult ismét a kissé kétségbeeesett tekintetű férfi felé, lenéző, arrogáns ajakbigyesztéssel, mint aki tökéletesen lenézi őt.
– Hát… ízé… tűrhetően… - makogott bele a levegőbe.
– Szóval dolgozgatsz?!
A férfi gyerekesen bólintott párat.
– És mit dolgozgatsz?! – Mintha egyenesen kést akarnának megforgatni egy szerencsétlen, ám velejéig ártatlan ember szívében.
– Vízvezeték szerelő vagyok, amolyan mindenes. Még villanykörtéket is szoktam cserélni… márha a szükség úgy hozza…
A családfő lévén büszke, arrogáns ember egész idő alatt mintha szándékosan kérkedett volna még azzal is, hogy esze ágában sincs megkóstolni legalább egyetlen ártatlan falat erejéig az ínycsiklandóan gusztusos tortacsodát, ami kisebb vagyonokba is belekerülhetett, mert rettentően büszke volt kisportolt tetóválást viselő, atletikus testére.
– Te nem igazán kedvelsz engem igaz-e?! – szegezte a férfinak újabb kérdését.
– Nos… nem igaz, hogy nem kedvelem, inkább félek Öntől… - bukott ki a férfiból.
A családfő sátáni, gonosz vigyorral mosolyodott el, mint aki pontosan ehhez hasonló válaszokat várt volna el egy beosztottjától, vagy munkatársától. Ekkor azonban a szupermodel lányának mentőötlete támadt:
– Ricsivel kisbabánk lesz!
A családfő arckifejezése váratlanul fölényhelyzetből azonnal megváltozott; szemlátomást úgy nézett ki, mint aki előbb csak falfehérré változott, később pedig okádékzöldes színárnyalatok váltják egymást arcán.
– Bocsáss meg kislányom, de sajnos nem egészen jól hallottalak! Megismételnéd, kérlek! – parancsolt alig hallhatóan.
– Kisbabánk lesz a párommal, és annyira boldogok és elégedettek vagyunk együtt! – Mintha csak egy jól begyakorolt színpadi előadás lett volna érzelmes, hosszantartó, forró csókot adott a jócskán megilletődött férfinak, aki alig kapott levegőt a szuperbombázó csaja reakciójától.
– Hkmmm… - mintha a családfőt máris erős fuldoklási roham környékezné, amiből egyre kevésbé tud kiszabadulni. Előbb csak a torkára akadt aprócska tortaszelet darabkáját sikerült kiköhögnie, majd vöröslő fejével, mint aki máris bosszút tervez egyenesen felnőtt lányának szegezte kérdéseit:
– Igen??? Jól hallottam, hogy gyereketek lesz?! – erősítette meg a választ, mint aki rosszul hallotta.
A szupermodel hölgyemény helyeslően bólogatott párat.
– …És persze most azt gondoljátok, hogy ez mennyire jópofa, meg sikkes dolog, meg hogy a pelenkapénzt is én fogom kifizetni, mi?! – tért ki felbőszülten a hitéből.
– Apuci! Kérlek ne veszekedjünk… – próbált a gyönyörű felnőtt nő mérgeskedvű apja lelkére beszélni szinte hasztalan, hiszen a nyugdíjaskorú férfiban jócskán túltengett a harag, és indulat. Méghogy az ő egyetlen hercegnőnek nevelt kislányát felcsinálja egy ilyen jöttment szerelőcske! No hát arról szó sem lehet! – ez volt a ki nem mondott általános vélekedés.
– De drágám te is jól tudod, hogy Szandra már nem kislány, hanem felnőtt nő, akinek megvannak a maga magándolgai… - ezt már a csicsergő hangú, szintén szexis mostohaanya igyekezett eldarálni felbőszült férjének, és úgy tűnt sikerül egy picikét csillapítania a családfő bosszúszomját a leendő veje iránt.
– Akkor mi elmegyünk egyet sétálni! Megmutatom Andriskának a házat… - szabadkozott Szandra, majd amilyen gyorsan csak lehet felugrott a székéről, és már húzta is maga után kutyafuttában jócskán megszeppent pasiját, mint akik szabályosan menekülnek egyetlen ember haragjától.
– Na látod édesem?! Sikeresen elüldözted őket, pedig olyan szépen alakult ez a szülinap! – vetette oda félvállról a csinos feleség.
– Ne kezd már te is! Hát nem látod a lényeget?! Az az ágrólszakadt fickó csak erre hajt. Nem láttad hogy meresztette a szemét a ház, és a környezet láttán, mint aki tisztában van vele, hogy soha az életben nem fogja sokra vinni, mert mindig elérhetetlen gazdagság felé fg vágyakozni, hacsak valaki meg nem adja neki azt, amit igazán akar! – jelentette ki a saját igazságait a családfő.
– Ugyan már szívecske! Bolondokat beszélsz! Meglásd milyen szép pár lesznek! Hisz ránk is mondtak kígyót, meg békát! Akkor mi a gond?! – csodálkozott.
– Már megbocsáss az egész más volt! Tudtommal te nem voltál terhes, és én nem voltam soha az életben szegény csóró! – Érezni lehetett, hogy a családfőt egyre kevésbé lehetséges logikusan felépített észérvekkel meggyőzni.
Időközben Szandra és újdonsült párja körbesétálták a tekitélyes birtokot, és kicsit még az erdőszélen is barangoltak. Szandra akárcsak egy lelkes idegenvezető minden titkos helyet megmutatott választottjának, ahová csak kíváncsi, cserfes kislányként elvetődött:
– Ez az egyik kedvenc helyem! – mutatott egy kis téglarakásra, mely olyan volt akár egy vakolatlan házikó, malter és egyéb tartóanyag nélkül. Lehajtották a fejüket és beléptek a kellemes hűvös kis lyukba.
– Nahát! Ezt nevezem! – mondta elismerően a férfi. – Ezt te egyedül építetted?!
– Hát nem egészen! – vallotta be Szandra. – Tudod amikor építkezések votak nálunk, és jöttek a munkások, akkor apukám mindig megkért pár embert, hogy a maradékanyagból csináljanak valami kis játékos helyszínt nekem, és hát így alakultak, formálódtak az itt található dolgok.
– Bámulatos…
– Figyelj csak! Látom rajtad, hogy kicsit megviselt ez a baba kérdés, de meglásd apu nagyon jó ember, csak nehezen szokja meg az új, váratlan helyzeteket!
– Igen! Hát azt magam is volt szerencsém észrevenni! – szögezte le nagyot nyelve, visszafojta ideges feszültségét.
– Jaj, ne legyél már olyan butuska! Én mondom, hogy nem lesz itt semmi baj! Miért? Mit tud tenni?!
– Erre ne kérd, hogy válaszoljak! Szerintem egy olyan befolyásos ember, mint a te apád szinte bármire képes, ha az akarata úgy kívánja! – jelentette ki teljes meggyőződéssel a férfi, és jócskán meglátszott rajta, hogy bizony egyáltalán nem tréfál.
– Jól van! Téma lezárva! Szereted a lovakat?
– Édesanyám rajongásig imádta őket, én is szeretem, de csupán távolról, mert jobb a békesség, márha érted, hogy miről süketelek?
– Csak nem azt akarod mondani, hogy egy ilyen vonzó, és szexis pasi fél az állatoktól?! – játszotta a meglepettet.
– Miért volna ez akkora baj?!
– Semmi az egész! Sőt! Örülök, hogy ez is kiderült! De ettől függetlenül gyere szeretném megmutatni őket. – azzal magával húzta a férfi karját, és nemsokára elérkeztek egy kisebb istáló felé, ahol legalább nyolc ló volt szépen egymás mellett álldogálva, és jobbára csupán csak bámészkodtak, de amint Szandra feltűnt a színen néhány ló jó hangosan felnyerített így üzenve meg, hogy kedvenc gazdájuk ismét visszatért.
– Én is nagyon örülök ám nektek drágáim! – paskolta meg egymás után a fejüket, majd a hátukat Szandra, és mindegyiket meg is simogatta. Egy kisebb zabot vett a tenyerébe és Andrisnak is elmagyarázta, hogy vegyen a markába egy kis eleséget.
– A legfontosabb dolog, hogy hagyd hogy megszaglássza a kezedet, hogy a bizalom kialakuljon, aztán óvatosan megetetheted őket! – azzal már nyitotta is ki az istálló ajtaját, és bement a méretes állathoz, majd kézből meg is etette. A férfi megvárta hogy végezzen, majd ő is óvatosan belépett az istállóba, és óvatosan közelített az állathoz. Amikor a ló közelebb jött kinyújtotta kezét, hogy megszagolhassa, majd óvatosan markát is szétnyitotta, hogy az állat elfogadhassa belőle a felkínált ennivalót. Aztán lassan megsimogatta sörényét, amit a ló engedelmesen tűrt.
– Igazi szakértője vagy a témának! – gratulált párjának a gyönyörű nő. – Mit szólnál, ha lovagolnánk egyet!
– Te csak nyugodtan pattanj fel a nyeregbe! Én majd nézlek! – vetette oda a férfi, mert – nem tagadhatta –, időközben újfent visszatért páni félelme.
– Akkor felnyergelek és teszek néhány kört! Te addig menj ki a futtatóra! Én is mindjárt jövök!
A férfi villámgyorsan kisietett az istállóból, és míg a gyönyörű nő felnyergelte egyik kedvenc hátasát, amivel szinte gyerekkora óta már lovagolt azonnal nyeregbe pattant, és kiütegett az istálóból egyenesen a kifutóra.
– Na? Szerinted, hogy csinálom eddig?! – kérdezte lován ülve jócskán meglepett pasiját.
– Szerintem szenzációs! – próbált lelkesedni a férfi, bár valójában igenis nagyon aggódott a párja testi épségéért, hiszen most már terhes volt, és egy másik életet is hordozott a testében.
– Már nagyon hiányzott ez az érzés… - sóhajtott, aztán óvatosan lépésre váltott, és odament a férfihez, aki a fából ácsolt deszkakerítést támasztotta.
– Tudod régebben sokat gondolkodtam azon, hogy vajon mi lett volna, ha mondjuk állatorvos, vagy valami hasonló leszek, aztán nem is tudom… valahogy másként alakult az egész életem… - kisebb szomorúság vegyült komolykodó hangjába, mint akinek le kellett mondania bizonyos dolgokról.
– A legfontosabb, hogy szeresd azt, amivel éppen foglalkozol! Ezt egyébként mindig anyukám mondogatta.
– …És mennyire igaza van! Tudod mit menjünk vissza a házba és szerelmeskedjünk a saját szobánkban! – romantikus pillanat volt, amit nem lehetett visszautasítani, mégis a férfin érződött, hogy jobb ha betartja a családfő játékszabályait. Így is kisebbfajta botrány kerekedett a kisbaba kérdésből.
– Nem mondd azt édesem, hogy apám miatt fő a fejed?!
– De pontosan miatta! Szerintem irtóra dühös rám, és egy cseppet sem kedvel! – szögezte le, és kicsit máris alábhagyott férfiúi lelkesedése.
– Semmi gond drágám! – fürge villámgyorsasággal már le is ugrott a nyeregből, és kantárszáron visszavezette kedvenc négylábúját az istállóba, hogy újra leszerszámozza. Amikor cirka húsz perc alatt végzett, megint elbővülő, felszabadult mosoly kezdett játszadozni az ajkán.
Kézenfogva sétáltak vissza a kastélyszerű házba, ahol már várta őket a csinos, fiatalos mostohaanyuka.
– Ne haragudjatok a férjemre! Ti is tudhatjátok mennyire régivágású ember. – fogalmazott körültekintően. – De nagyon szeret benneteket! – Itt jelentőségteljesen mostohalánya párja felé fordult: – A munka becsülete sosem szégyen, és bárki bármit mondjon is rám mindenben számíthattok! Érezzétek jól magatokat és persze gratulálok a picihez is! – Két cuppanós puszit adott mindkettőnek, majd elegánsan távozott.
– Hú! Hát mit is mondhatnék?! – vett Szandra egy hatalmas levegőt, majd kifújta. – Nagy kő esett le a szívemről! Nem is annyira rossz mostohaanyukának!
– Szó, ami szó! De ettől még nem nyugodtan meg teljesen…
– Nos ezen segíthetünk, persze csak ha te is akarod?! – nézett rá csábító tekintettel, majd mindketten bementek a tágas, összkomfortos lakosztályukba.