ANGYAL KÖNYÖRÜLET

Hajnalodott. S az ég épek hogy csak kidugta a fejét a nedves vattapamacsokban csimpaszkodó felhő rétegek közül, hogy aztán csak imitt-amott megvillogtassa késhegyre emlékeztető villogó fogazatait, és már bujt is vissza a hegyek hideg, és barátságtalan magányába, hogy még legalább egy darabig jól megérdemeltség mellett kipihenhesse önmagát.
A férfi csöndesen, és lábujjhegyen kikászálódott hajnali hibernált, és tökéletesen kómás állapotából, mert a világért sem szerette volna felébreszteni legnagyobb kincsét, aki mint valami jóságos védelmező angyal mellette pihegett, és ahogy mellkasára hajtotta liliomos fejét a férfi hallhatta szinte minden tartalmas, megfontolt, és boldogságtól egészséges szívhangjait, amit titkos feleletként talán csak a szerelmesek hallgathatnak Az a fajta földöntúli titkos telepátia volt közöttük, már a megismerkedésük pillanatában, amikor egymással találkozott két gyöngyházfénnyel csillogó, szelídíthetetlen szemük, és abban a pillanatban a nő érezte azt a megbilincselő, mégis az egyéniséget mindvégig hűséggel őrző érzést, hogy
,,Igen! Ő lesz az én párom! Ő lesz a lelki társam!”
A férfi, hogy föl ne ébressze, még csak nyomokban szendergő, és kellemesen pihegő kedvesét óvatosan, mint egy gondoskodó alvajáró kilopakodott komótosan a konyhába, hogy föltegye a reggeli kávénak valót, de csöndesen vigyáznia illett, nehogy felkeltse két tündérien mormoló gyermeke szendergését.
S miközben fölette a csöpögős, és gőzmozdonyként forrón prüszkölgető kávéfőzőt, és várta a végterméket, észre sem vette, hogy az idő hogy szalad, és már röpke pillanatok alatt rohannia kellett, mint a veszedelmem, hogy végre egy kicsit önmagába nézzen a fürdőszobában.
,,Mi aztán jól megmutattuk nekik!” – morfondírozott önmagában, és miközben a tükörképéhez intézte eme bölcs és megfogadható intelmeket észre sem vette, hogy szépen gyengéden simuló angyalkarok hattyúfehér fogságába került.
- Min tanakodsz édesem? – kérdezte a kedvese
- Á! Semmin! Csak azon gondolkoztam, hogy nem ártana, ha bátorságot gyűjtenék, és végre megkérném a feletteseimet, hogy adjanak egy kis fizetésemelést, mert mostanság a számlák mellett elég sok minden elment a rezsire! Mit gondolsz?
- Figyel csak, miért nem bújunk még be az ágyba?
Talán lenne még pár közösen eltöltött és halhatatlan pillanatuk, mielőtt elszólít a munkád, nem?!
A férfi arckifejezése gondterheltségről, és kétségbeesésről árulkodott, azokkal a mindent kifejezni tudó smaragdzöld szemeivel, amik állandó szomorúságot, és egy ártatlan, és valóságosan sebezhető gyermek lélekállapotát tükrözték, mindenki tudhatta, hogy ennek az embernek sziklavállait jelenleg a legnagyobb felelősség nyomja kirúgták az állásából, egészen pontosan fölmondtak neki, és ezt semmi esetre sem szándékozott megmondani a családjának, mert attól félt és rettegett, ha az asszony megtudja, majd elválik nyomban tőle, és visszamegy tehetősebb, és mindenképpen módosabb szülei otthonába, ahol bizonyos fokig az anyagi függetlenség uralkodott.
- Szívem! Nem hallom a hangodat! Mi bánt? – ölelte át férje derekát a határozottságot mutató asszony
- Azt gondolom, hogy az apádék nem nagyon örülnének egy olyan vőnek, aki még a saját családját sem tudja eltartani, nem igaz?
Az asszony arcát hirtelen elfutotta a pír, és két gyönyörű gesztenyeláng szeméből lassan szivárogni kezdek a könnyek, de erősnek szeretett volna látszani, és gyorsan letörölte őket
- Nem lehet Csak nem, felmondtak???
- Azt mondták, hogy harminc év alatt én voltam az egyetlen a vállalat kötelékében, aki még szabadságra sem volt hajlandó menni, csakhogy megcsinálja, és ellássa a mindennapi feladatát, de most mégis közülték, minden további indoklás nélkül, hogy már nincsen szükség a további szolgálataimra
S ha ez nem lett volna elég az asszonynak, azt bizonyára már végleg nem tudta vele közölni, hogy az orvosi kivizsgáláson az egyik ügyeletes orvos azt közölte vele, hogy nagyon vigyázzon magára, mert bizonyos sejtfalai elvékonyodtak, és nem lehet tudni, hogy a biztonságos öregkornak néz-e elébe!
- Ez egyszerűen felháborító! Tűrhetetlen és halatlan is hogy ezt műveltek! S most hogyan tovább? Eldöntötted már, hogy hogyan lesz ezután?
A férj próbálta tréfálkozósra venni a figurát – nem mintha túlzottan bármi nemű oldottságot, vagy fölszabadultságot is elérhetett volna vele -, de nagyon igyekezett, hogy ezekben a mindenkiből letargiát, és búskomorságot előhívó percekben legalább legyen valaki, akiben még maradhatott néminemű hidegvér!
- Igen arra gondoltam, hogy a felmondási pénzből elmehetnénk a gyerkőcökkel nyaralni, vagy esetleg befizethetnék a még esedékes számláinkat, neked pedig vehetnék egy új epilátort. Úgyis tudom, hogy már régóta szeretnél magadnak egyet! Úgy nagyjából ennyi jutott eszembe!
- Édesem! Kérlek, ne vicceld el a valóban fontos, és égető dolgokat, mert ez még szerencsétlenséget is okozhat! Inkább közösen találjuk csak ki, hogy mihez is kezdjünk a továbbiakban, és egyenlőre hol vállalnál állást, mert mint tudod, a gyerekeknek iskolába kell járniuk, és a szülői munkaközösség táppénzét is be kellene fizetni!
A férfin már nagyon látszott, hogyha az asszony erős, és minden tekintetben határozott akarattal nem fogta volna meg derekát, és tartotta volna benne nagyon sebezhető, és túlságosan is törékeny lelkiismeretét, amit lehet, hogy mások előtt kiválóan tudott leplezni, viszont felesége a legkisebb lélekrezdüléseit is alaposan földerítette, így ha mást meg tudott téveszteni az erkölcsi fedhetetlenségével az már korántsem volt annyira biztos, hogy imádott asszonyát is, most mégis gyorsan kikotyogtatta kávéját, és leültek kettesben az étkezőasztalhoz, amíg nem kellett munkába rohannia – ami most viszont, hogy már megváltak tőle -, szinte teljesen feleslegesnek tűnt!
- Gyere szívem! Ülj le mellém! – ajánlkozott a asszony, mert titkon észrevette, hogy a férfi egy kis anyai gondoskodásról álmodozik, mint régen, ha túlontúl rossz kedve volt, és erőt vett rajta a fásultsággal járó melankólia, vagy csak a mindent lebíró szomorúság, akkor mindig számíthatott édesanya vigasztaló ölére, miközben gyengéd, és óvó kezek simogatták, mert egyedül talán az anyuka sejtette, hogy a fia minden apró félreértést, vagy csupán bagatellnek minősülő kirohanást gondos alapossággal megrág, és sok ideig morfondírozik rajta.
A férfi óvatosan leült az asztalhoz, és anélkül, hogy csak egyetlen szót is szólhatott volna felesége megsimogatta a fejét és az ölébe vonta.
A férfi érzete kedves mennyire törődik vele, és titokban, hogy senki meg ne lássa gyengéden az asszony ölébe hajtotta megtöretett és könnyeket árasztó fejét, miközben a feleség óvatosan, és lágyan simogatta a haját, hogy megnyugodjék legalább egy kicsit S közben homlokát csókolgatta, mert biztosra vette, hogy ettől minden rendben lehet.
Az együtt eltöltött mézes pillanatoknak azonban túlságosan hamar vége lett A férfi hirtelen fölpattant, mit, aki valami fontos, és lényegre törő dolgot felejtett el, és már vette is volna viharkabátját, és sapkáját, hogy megkezdhesse a hajnali műszakját a vállalatnál ahol eddig dolgozott, de a felesége halkan figyelmeztette az ajtóban
- Szívem! Talán ezt most ki kellene hagynod! Gyere vissza és alaposan rágjuk meg a dolgokat!
A férfi, mint akit éppen most semmisített meg egy határozott ítélet, vagy könyörtelen szó, szó nélkül lesújtott fejjel besomfordált a lakásba, és várta, hogy felesége előadja neki további megoldást kínáló terveit.
- Tehát! Arra gondoltam, hogy először is a fölmondási pénzből kifizetjük a számláinkat, majd pedig, ha törlesztettük az adósságokat keresünk neked valami munkát a munkaközvetítő irodában! Na, mit szólsz?
- Ahogyan te jónak gondolod!
- Csak azt ne mondd már megint, hogy én megmondtam!
- Már miért mondanám?! Felnőtt, talpraesett, és határozott asszony vagy, aki tudja használni az eszét. Miért mondanék neked olyasmit, ami nem igaz?!
Az asszony látva, hogy férjén, kis híján úrrá lesz az ismételt megbánás, és kétségbeeséssel fűszerezett szomorúság, és búbánat az javasolta volna, hogy ma inkább ne menjen be dolgozni. Ám a férj – mint mindig, ha a tettek mezejére került a sor -, döntött, és határozott, így végül a hajnalok pirkadó fényeinél, míg gyerekei az igazak szelíd, és békebeli álmait aludták a férfi útra kell, talán ez egyszer utoljára, hogy megegyezzen, és valamilyen megállapodást csikarjon ki ha másként valójában már nem megy főnökeitől.
- Kérlek, hogy ne keveredj bajba! S nagyon légy óvatos! – szólt utána még könnyes, hajnalrózsás szemekkel egyetlen kedvese, akit szinte szülői aggodalommal tisztelt, és védelmezett.