A FOGSÁG VERGŐDÉSE

Egy-egy filmzene csendült fel, klasszikus zenekarok kíséretében a hálószobában Ki a csuda tudná megmondani, hogy mit is kedvelhetett ebben a szobában a gyerek, de hát még kora reggel volt Az apuka már rég elment a munkába, és a mindig is szelíd, és megértő türelméről híres édesanya is már régen valamelyik buszon döcögött ritkán alvó munkahelyére, ami mint valami éberen őrködő főellenőr, minden egyes lépését árgusan figyelő szemekkel leste.
Sokan sugdolóztak, és egymás között összebeszéltek, hogy állítólag már évek, vagy évtizedek óta ki sem tette a lábát otthonából, mert állítólag nemcsak, hogy agora fóbiában szenved, mint átmeneti tünet együttes hatásos típusaként, de emellett halálosan fél az eddig föl nem fedezett és ismeretlen dolgok tényeitől, amik mint valami harapó kutyák folyvást a nyomában settenkednek.
S amellett, hogy kisebbrendűségi komplexusa is volt, és meglehetősen önbizalomhiánnyal is küszködött, Vancsák Máté senkitől sem akart semmit – legfeljebb, hogy hagyják tartósan békében -, de hát ezt egy civilizált, és zárójelben ténfergő társadalomról sajnos nehezen lehetne elképzelni.
Így az egész mindennapjait az a fajta – a külvilág számára szinte telj esen szokatlan, és egyben roppant meglepő lépés határozta meg -, hogy az otthonát egy afféle tökéletesen, és ,,vákuummentesen” is biztonságos erőddé kívánta kialakítani ahova egyes egyedül csakis o léphetett be, és ahol egyetlen valamirevaló szólási joggal legfeljebb csak o, és a bútorok rendelkezhettek No igen, ha a bútorok ismerhették volna a társas érintkezés és az emberi kommunikáció alapelveit.
- Szervusz! – kiáltott fel a konyhaablaka előtt egy cserfes, és roppant csinos teremtés, mert mint utóbb kiderült a főiskolai adjunktus asszony szigorú utasításának engedve hogy mindenki igyekezzen a másik ember gyenge pontjait kipuhatolva igenis segíteni a másikon ezt Bogdán Erika annyira megkérdőjelezhetetlen komolysággal, és elszántsággal be akarta másoknak is bizonyítani, hogy nem kellett neki sok, és máris Vancsák házánál volt hiszen o maga is a lakótelep szűkebben vett mikrokörnyezetében nőtt fel.
- Na, mi lesz?! Beengedsz vagy sem, mert különben biztosan lefagy a lábam!
Vancsák első megdöbbenésében azt sem tudta mit kell az ilyen esetekben mondani – elvégre szinte összes társadalommal szembeni, illetve a társadalomi szabályokat is különböző, elsősorban szépirodalmi regényekből próbálta elsajátítani, és az a fajta roppant udvarias modorosság, ahogyan mindent dologhoz közelített az emberek számára nem volt éppen megszokott, és elfogadható!
- Egy pillanat bájos hölgyem! Rögtön lemegyek! – mondta, és önmagát is sikeresen sikerült meghökkenteni, és meg is lepnie, elvégre a szokásos köszönési formulákon túl nem beszélt még szinte senkivel sem ennyit, és ennyire összefüggően:
- Szervusz Eszti! – nyújtotta kezét, majd finoman, és ünnepélyesen – ahogy az igazán nagyérdemű gavalléroktól, és uraktól elleste -, kézcsókkal jutalmazta a kissé megszeppent hölgyet.
S kétségtelen, hogy Horváth Eszter is jártas volt a kultúra, és az irodalom berkeiben, de ehhez fogható mély, és együtt érző kifinomult viselkedési típussal talán még soha életében eddig nem találkozott
- Hát hogy vagy drága Igi? – kérdezte Nekem mindig betesz ez a fránya és nagyon is kellemetlen téli évszak, és ha jót akarsz magadnak, elkerülöd a csókkívánságot, nehogy elkapd tőlem a fertőző bacikat! Egyébként azért jöttem csak, hogy nem akarnál-e együtt tanulni velem?
- Oh! Hát Nem is tudom - szabadkozott egy darabig, majd úriemberként látva, hogy a hölgy karjaiban is megindulhatott egyfajta tartósnak nevezhető zsibbadás, és reszketés azonnal forró teát, és meleg pokrócokat javasoló elméjére hallgatva nyomban föltessékelte a lépcsőkön, mert a lift sajnos ismételte tönkrement.
- Ne haragudj rá amiért a liftnek annyi, de egy meleg tea bizonyára nem lesz ellenedre! – s már ment is, hogy a bájos hölgy minél előbb fölmelegedett állapotba kerüljék, és kicsit jobban is érezze magát Még soha nem érzett ilyesmit – elvégre a tartós úgymond emberi kapcsolatok mindig is távol álltak tőle -, így a hirtelen jött váratlan helyzetet úgy igyekezett megoldani, ahogyan azt már több regényben is olvasta: minél előbb a hölgy kívánságának engedni, és abban a pillanatban, amikor már minden készen állt és teljesült békességben, és a holnapi viszontlátás reményében elválni tőle!
- Mi az, te nem kérsz egy kis teát? – lepődött meg a hölgy.
- Oh! Hát lássuk csak Most éppen nem, de még előfordulhat! neked hogy ízlik?
- Egészen kellemes! Szóval itt laksz?
- Hát persze! – hangzott a tétova válasz
- Ne haragudj ha megkérdezem, de miért idegenkedsz az emberektől, csak nem sértettek meg, mondd csak?! – kérdezte a hölgy tapintatosan, de meglepően nyíltan, és kertelés nélkül
- Azért mert a gyerekkorom sem volt egy leányálom, ha érted mire gondolok! S taszít ez a mai helyzet.
Ami az utcákon megy – főleg éjjelente -, és a kisebb-nagyobb közösségek értelmetlenségig túlcsépelt csetepatéi, de megbocsáss azok a bizonyos rosszcsont gazemberek a távoli iskolapadok árnyékából valószínűleg jobban tudhatják mi lehet a helyzet, no meg a gyenge önbizalom!
S a hölgy látván, hogy Vancsák nem viccel, és a lehet lefegyverzőbben őszinte o is kimutatta, jelképes keretek között a foga fehérjét!
- Ja az nekem is zűrös volt Sohasem tudtam azt megérteni, hogyha valaki órai lógás helyet olvas, és kulturálisan elfoglalja magát, akkor az már miért számít a mások szemében marslakónak
- Látod, ebben tökéletesen egyet kell értenem!
S amikor az ember annyira kiszolgáltatottá válik nap mint nap, hogy az önsajnálat és a kétségbeesés bugyraiban fetreng, mert nincs elég akaratereje, hogy szembe nézzen az életével.
- Hát igen! Te figyelj csak nem tudnál segíteni ebben a fránya olvasónaplóban, mert elakadtam egyes részeknél – mondta, és inkognitóban, szinte feltűnés nélkül, már közelebb is ült Vancsákhoz, akit ez annyira meglepett, hogy bíborvörösre pirulva már fel is terpeszkedett és idegesen föl s alá kezdett járkálni a lakásban, mint aki valamire vár, és akinek a nyughatatlan lelke egyáltalán nem lelhet nyugalmat, csak ha már az adott kínos helyzet némileg feloldódott.
- Na mi a baj? Valami rosszat csináltam?! – hökkent meg Eszter. – Hidd el nem akartalak bántani! De el is mehetek, ha neked attól jobb?
- Nem igazán nincsen semmi baj, csak hát tudod ritkán járok emberek közé, és ez a hirtelen jött váratlan látogatás bizony meglepett! Ne haragudj!
- Oké! Akkor tanulhatunk!
- Hát természetesen! – vágta rá nyomban, majd szinte az egész o lvasónapló anyagát ami a holnapi irodalomóra anyaga is volt egyben annyira jól kiegészítették, és közösen megoldották, hogy talán emberi kapcsolatok spirálján se működhetett volna másként ez a csak éppen, és akkor kibontakoztatott, szárnyaló romantika!