Új novella
ISMERETLEN LEHETŐSÉG
Balonkabátos, micisapkás, idős aggastyán szinte alig tudott átvágni a bolhacirkuszra emlékeztető embertömegen a Vigadó-térhez közel, ahol a Könyvhét alkalmából számos könyvkiadó sátort álítottak fel a jeles nap tiszteletére.
A COVID miatt egyébként is úgy viselkedett a legtöbb kíváncsisodni kész ember, mintha alapból mindenki gyanús idegen lenne, akik csak megjelentek itt. A kellemesen balzsamos nyári nap ikrásodott, mézédes gazdag fényeivel sziurpossá változtatta nem csupán a kánikulában tobzódó levegőt, de még a fák smaragdszín pikkelyleveleit is.
Az öreg aggastyán kicsit sántított. Látszódott, hogy kínzó erőfeszítésébe kerül egyik elgémberedett lábát a másik után vonszolnia, de ha már egyszer elhatározta magát, hogy konkrét céllal látogatott ki a könyvhétre hát akkor nem most fog visszafordulni. Sebzett, hontalan lelkében egymással viaskodtak az ész és a szív érvei. Míg szíve azt felelte, hogy határozottan, és talpraesetten vágjon bele eltervezett gondolataiba, addig folyamatosan gondolkodó esze inkább arra intette volna, hogy nézzen szembe a reális tényekkel, elvégre már jócskán elmúlt hetven is és ilyen korban az emberek többsége nem szokott könnyelműen tervezni, sokkal inkább igyekszik még menteni a menthetőt és felkészülni precíz alaposság mellett az elmúlásra.
,,A legfontosabb dolog, hogy mi legyen a kézirataimmal?" - ütött szöget a fejében a felismerés, mely gyakorlatilag egész felnőtt életében kínozta. Imádott, és rajongásig szeretett feleségét nem rég temette el, és bár kölcsönösen megígérték a másik számára, hogy - attól függően, hogy ki hagyja itt előbb a földi világot -, később megpróbálnak teljesjogú életet élni. Ám az öreg aggastyán érezte azt, hogyha nincsen közel és távol senki emberfia, akinek felolvashatná a kéziratait akkor mi értelme lehet még az egésznek?!
Igyekezett sietősebbre venni döcögő lépéseit, és megszaporázni iramát, és bár nem volt elkésve, hiszen még csak reggel fél kilenc lehetett, mégis a hömpölygő sokadalmat lesve nem bánta meg, hogy ilyen korán érkezett.
,,Az is lehet, hogy nem lesznek ott! Elvégre még nagyon korán van!" - állapította meg magában. S ment tovább miközben éles, kutató szemével méregetni, kategórizálni kezdte a körötte lévő embereket. ,,Kiben bízhat manapság az ember, amikor a pénz, és az anyagi javak kis híján mindenkit tönkre tesznek? Szinte senkiben sem!" - szőtte tovább bölcs gondolatait.
Egyszerre csak előtte volt egy hófehér sátoros pavilon, ahol a legfrissebb kötetek mellett új, ismeretlen szerzők könyveit is forgalmazták. ,,Nocsak! Mi kell hozzá, hogy az Anonymusoknak is adjanak egy lehetőséget?" - kérdezte meg önmagát.
- Jó reggelt kedves Uram! - köszönt rá jó hangosan egy szimpatikus, huszas éveiben járó, egyetemista kinézetű hölgy, akiről első pillantásra az ember nem mondta volna meg, hogy irodalmi szerkesztősegéd.
- Jónapot kívánok! - válaszolta mély, kissé rekedtes, dörmögő hangon. Bárcsak megtanult volna mosolyogni, ahogy sokszor a felesége is kérte tőle, de ez is - mint oly sok minden -, szervesen kimaradt az életéből.
- Ö... segíthetek bármiben? - kérdezte kedves közvetlenség mellett, és szinte már-már elragadtatott csodálattal figyelte az idős ember minden aprócska mozdulatát. Kezdve azzal, ahogy egy-egy kötet közt horihorgas, májfoltos, göcsörtös ujjával sillabizál, és vállogat, majd később óvatosan, mintha rejtélyes, felbecsülhetetlen kincset dédelgetne keze. Látszott, hogy vérbeli szakértő lehet az idős ember, aki bármilyen újdonságot is mutassanak, ajánljanak neki nem hátrál meg az újdonságoktól.
- Érdeklődni szeretnék, hogy az Önök vállalkozásának a tulajdonosnője itt lesz-e a mai napon, vagy nem?! - megfontolt, már-már túlzásba vitt határozottsággal kérdezte ezt, mint aki egyenesen követel, és nem kérdez. Farkasszemezve nézett szembe az ifjú hölggyel, aki gombócként nyelte le a torkát fenyegető félelemérzetet.
- Á! Értem! - esett le a kő a szívéről, és egyúttal a megkönnyebbülés. - Edina nemsokára itt lesz! Ha szeretné itt nyugodtan megvárhatja! Adhatok esetleg egy kávét, üdítőt, valami egyebet...? - túlzott udvariasága, közvetlensége feltűnt az öregnek, és kissé gyanússá is tette. Mégis jólesett az aggastyánnak, hogy vannak azért a mai napság is rendesen viselkedő fiatalok.
- Köszönöm szépen! Akkor... inkább várok! - közölte egyhangún, kimérten, és mint valami katona mustrálgatva a könyvek gerincét máris járkálni kezdett a sorok között.
Már jócskán elmúlt tíz óra is, amikor a semmiből megérkezett a könyves vállalkozás üzletasszonya. Napszemüveget, stílusos, könnyed nyári ruhát viselt, mely egyszerre sikessé, sikeressé és elegánsá tette. Hivalkodásról szó se volt.
Odalépett a pavilonhoz, és máris szóba elegyedett a munkatársaival közöttük a fiatal egyetemista kinézetű hölggyel, akivel nem sokkal ezelőtt beszédbe elegyedett az aggastyán.
Néhány pillanat múltán a stílusos, csinos üzletasszony odalépett az aggastyánhoz, és bemutatkozott:
- Üdvözlöm Szántódi Edina vagyok! Miben segíthetek? - kérdezte kedvesen.
- Elnézését kell kérnem, hogy gondot okozok! Kéziratokat és egyéb szövegeket hoztam! - jelentette ki, és jelentőségteljesen, akár a cinkosok félszegen biccentett a hóna alatt ki tudja mióta szorongatott jócskán kitömött, kopottas aktaskájára.
- Oh! Ez nagyon érdekes! Mit szeretne? - újabb értelmetlen kérdés, elvégre ha már az embernél kéziratok lapulnak akkor a világ legtermészetesebb dolga, hogy rendeltetésszerű célja is van velük. - Megszabad nézni?
Az aggastyán már készült rá, hogy fáradtságos fáradékonyságával előhalássza aktatáskájából a kupacsszerű kéziratok, gépelt szövegek halmait, amikor az üzletasszonynak ötlete támadt.
- Várjon egy percet! Talán foglaljunk helyett a sátor mögötti árnyékos részen! Így kényelmesebben tárgyalhatunk! - a ,,tárgyalhatunk" máris szöget ütött az öregember fejében, mert elgondolkozott.
Az aggastyán engedelmesen követte a fiatal üzletasszonyt, akivel - miután nem ismerte -, természetes dolognak tartotta, hogy fenntartásai vannak vele szemben.
- Tessék! Foglaljon helyet! - várt egy pár percig, de amikor rájött arra, hogy az öregember igazi úriember, aki a hölgy után ül csak le gyorsan leült.
Az aggastyán nehezen mozgott, de lassacskán, fokozatosan leült, és már bontotta is ki a gondosan megszerkeszett kéziratainak egész stócszerű tömegeit, és rakta a kíváncsi üzletasszony elé, aki máris mohó intellektuális érdeklődéssel olvasgatni kezdte.
- Fantasztikus ez az egész! - lelkendezett. - Ilyenkor azt érzem, hogy ténylegesen van értelme a munkámnak, és a vállalkozásomnak! - vallotta be őszintén. - Megenged egy kérdést?
- Tessék parancsolni!
- Miért nem pályázott, vagy miért nem mutatta meg ezeket a fontos írásait néhány kiadónak? Egész biztosan szóba álltak volna Önnel! Bár a mostani piaci helyzetben az ember elgondolkozik mit lenne érdemes kiadnia! - vallotta be önmagának.
- Sok kiadót megjártam, és igyekeztem mindegyikkel emailezni, de szóra se méltattak mondván: egy idős, kiégett emberre sehol sincsen szükség! Az igazság az, hogy megutáltam az egészet, és bele is fáradtam, hogy főnököknek gazsuláljak! - annyira szívhezsoló, bölcs, komoly volt az aggastyán minden kiejtett szava, hogy az üzletasszony akár évekig is elhallgatta volna. Az idős nagyapjára emlékeztette az író.
- Hát igen! Őszintén megértem! Állapodjunk meg annyiban, hogy ezeket a fontos írásokat a szerkesztőcsapatomnak átadom, ő átnézik, és amit meglehet belőlük menteni, ki lehet adni azt megcsinálják! Természetesen írásos szerződést is kötünk a dologról, hogy félreértéseknek elejét vegyük! Így megfelelő lesz Önnek?
Az öregember töprengett, gondolkozott egy darabig. Látszott, hogy minden aprócska szófoszlányt erősen megakar emészteni, majd kicsit bizalmasan közelebb hajolt, és közölte:
- Még számos kéziratom van az asztalfiókomban, és jó volna azok sorsát is eldönteni! - kérsésszerű felszólításnak hangzott, amiből a fiatal üzletasszony rögtön levonhatta a lényeget. Miszerint ez az igen-igen kivételes, és rendkívül különleges ember nyomot szándékozik hagyni ezen a világon, míg az ún. többség csupán csak lézeng.
- Semmi akadálya kedves Uram! Nemcsak engem, de úgy hiszem az egész kortárs kultúrát megtiszteli.
Elüldögéltek még egy darabon a kellemes hűs levegőt, és árnyékot adó fák árnyékában, majd már másnap az idős ember felkereste az üzletasszony által megadott vállalkozás címét, ahol aláírták a szerződéseket, és az író még további bőséges kéziratkötegekkel is szolgált arra az esetre, hogy legyen miből válogatni az adott szintén huszévesekből álló szerkesztőcsapatnak.
A fiatal szerkesztők munkáját, és szakmai hozzáállását dicséri, hogy alig egy hét leforgása alatt szabályosan három-négy könyvet jelentettek meg az eddig az idők ismeretlen homályában elfeledettnek gondolt aggastyán írótól, aki váratlanul betegeskedni kezdett, és meglehetősen leromlott állapotban volt már, mikor jött a telefon, hogy már majdnem minden könyvesboltban, és internetes könyvkereskedésben elérhetőek a könyvei.
Az író nagy könnyebbséget érzett, mint aki már mindent sikeresen elrendezett, majd egyik nap olvasás közben egyszer csak váratlanul hátrahanyatlott a feje, lehunyta szemét, mintha egy megváltó álomba merülne, és örökre elaludt hangtalanul, fájdalommentesen.