EGY MÁZLIS NAP

Bátkai anyósa már legalább öt éve él közös háztartásban a családdal. Reggeli tejeskávé Completta-tejporral, és legalább három kockacukor szinte minden egyes reggel. Emellett legalább három-négy evőkanál cukrozott csipkebogyótea. Hadd hízzon az, aki szándékosan nem akrja számolni önmagán a fölösleges kalóriákat. Egy-két vékony szelet pirítós és némi vaj szükség szerint. Ez a reggeli adagja. De aztán jön az ebéd és valóságos terülj-terül asztalkát kér, és követel meg Bátkaitól, és mikor a veje értelmes emberek módján, tehát észérvekkel szeretné elmagyarázni, hogy a dolgok méregdrágák az anyós máris rikácsolásba kezd:
- Hát nem ti akartátok, hogy hozzátok költözzek, mi?! Hát nem ti nyuljátok le a nyugdíjamat? A lányom rossz vásárt csinált veled édes egy fiam! - közli egy nap leforgása alatt vagy százszor, százféleképpen azzal a kiállhatatlan, rikácsoló modorával, ami általánosságban a megkeseredett, életunt emberek különc sajátossága mostanság.
- Anyuka drága! Tessék szépen megreggelizni, és bevenni a gyógyszereit, majd lepihenni! - válaszolja a nyers, kíméletlenül rideg hangra Bátkai, miközben már vagy millioszor elkívánta az anyósát melegebb éghajlatra. A mama odafent lakik, mert Bátkai nagy szívsségből kénytelen volt átadni neki a szobáját, így most kénytelen volt átköltözni az egyik gyerekszoba mellé, és azt átmeneti jelleggel dolgozószobának kinevezni, különösen a COVID következményeként. Igaz anyósát is vagy négyszer oltották, de semmi hatása nem lett. Igaz nem betegedett, robbant l, viszont házsártos, szőrszálhasogató, kiállhatatlan modora sem lett sokkal kellemesebb.
Bátkai sokszor ténylegesen arra gondol, hogy inkább jobbat tenne az egész családdal, ha az anyósát beadnák egy idősek otthonába, ahol - ha jók a feltételek -, mégiscsak szakszerűbben képesek ellátni, és gondját viselni a betegeskedő, idősebb embereknek, mert ha továbbra is folytatódik a családon belüli lappangó háború a végén Bátkai egy kanál vízbe fogja megfojtani.
Ötször elesett, csetlik, bukik, még akkor is ha járókeretet használ, és egyéb mozgáshoz létfontosságú segédeszközt. Bár igaz a tévét csak-csak betudja kapcsolni, de a távírányítón mindig összekeveri a gombokat, és össze-vissza nyomkod mindenfélét.
Sokszor észreveszi, ha Bátkai stikában rágyújt egy-egy szál cigire, vagy iszik egy pohár sört, nem többet. A multkor is nem győzte mindenkinek és a kíváncsiskodni vágyó szomszédoknak kikürtölni, hogy veje alkoholista lett és mi lesz majd ezek után a szegény, áldott kislányával, és az unokáival, akiket viszont ki nem állhat. Most szerencsére vannak jobb napok is, amikor nem jajgat, és nem látja meg azokat a dolgoka, melyek önkéntelen is felzaklathatnák ingatag észjárását.
Bátkai imádnivaló, filigrán felesége szeret délelőtt tízig az ágyban lustálkodni, és hallgatólagos megegyezés van köztük, hogy Bátkai romantikus hajlamának engedve minden esetben beviszi a reggelit és néhány szál virágot a hálószobájukba, holott az anyósa nem győzi szóvá tenni, hogy a ,,gaznak" nevezett virágok mindenféle fertőző betegségek forrásai lehetnek. Ezért szándékosan köhögteti önmagát.
Többféle tablettákat szed be. Egyet a magas vérnyomására, a másik valami koleszterincsökkentő pirula, a harmadik meg valami székrekedés elleni. Az utóbbival jócskán vigyázni kell, mertha egyszer úgy istenigazán rájön a szélgörcsök kényszere egész álló nap lehet utána szellőztetni így is, meg úgy is büdös marad utána. Anyósa sosem engedte, hogy rendese szellőztessen, mert a végén még beengedik a fölösleges bacilusokat, mint állítja. Micsoda egy egetrengető ostobaság ez az egész.
Vagy száz éves is megvan már maholnap, mégis alig ötven kiló vasággyal. Mikor magukhoz vették folyton azt hajtogatta, hogy kevéssel is beéri, de aztán jött a kiadós ebéd és - bocsánat a kifejezésért -, de valóságos módon is addig zabált, amíg jó pár gomb azonnal le nem pattogzott piszkos, szutykos otthonkájáról. És még van képe azt mondani, hogy nem éhes! Nem a francokat!
A másik mániája, hogy szereti kapcsolgatni a villanykapcsolókat. Le-fel egymásután és zsinorban. Egy nap vagy százszor végrehajtja ezt az igen egyszerű, mégis jelentéktelen műveletet. Ki tudja miért?
Elment a vécére, és Bátkai azon imádkozik magában, hogy legalább háromnegyed óra múlva kerüljön csak elő, hogy kicsit megint csak egyedül ő lehessen a ház egyedüli tejhatalommal felruházott ura, akárcsak a régi szép időkben, amikor focimérkőzéseket nézhetett a tévében és a haverok is mindig átjöhettek egy kicsit marhulni. De az egyre régebb időnek tűnik fel emlékezetében.
- Drágám! Kifogyott a mamának a pelenka! Leszaladnál a boltba, mert nekem elkéne ugranom valahova! - kérleli mézes-mázos hangon felesége. Utoljára akkor volt hozzá ennyire gyöngéd, és kedves, amikor a hálószobában huncutkodhattak esténként, persze anyósa beköltözése előtt. Bátkai engedelmeskedik a kérlelő szónak. Elvégre nem hagyhatják, hogy a mama maga alá csináljon. Az öregekről azért mégiscsak gondoskodni illenék.
- Édes használhatnád a bankkártyádat végre, mert az a jó, ha supershop pontokat is kapsz, így a pelus kedvezményesebb! - halja felesége csicsergő hangját, amint kilép a családi háza kapuján, amit ő épített két kezével, és saját pénzből. Mcsoda egy baromság az egész! Méghogy szánalmas pontokat fog gyűjtögetni! Még mit nem! Megveszi azt az átkozott pelenkát amennyi anyósának csak kell aztán még ami a bevásárlólistán szerepel, de semmi több és kész!
Útközben egy sor kedves és kellemetlen emberbe botlik bele. Mindegyik arra kíváncsi, hogy hova lesz a séta.
- Semmi! Jelentéktelen kis dolgok! Elugrok bevásárolni a családnak! - közli tüntetően felemelt fejjel, kihúzva magát, mintha ez igenis nagy, és ünnepi dolog volna, majd úgy dönt, hogy amilyen gyorsan csak tud továbbsiet, hogy még véletlenül se kelljen leállnia és csacsognia olyan emberekkel meg aztán végképp nem, akik még véletlenül se gondoskodnának idősebb családtagjaikról. Mit lehet tenni? Ez van!
- Szervusz Andiskám! Mizújs? - lép hozzá egy középkort jócskán meghaladó, erős sminket viselő hölgy, aki azt gondolja, hogy dejó is volt tiznhatévesnek lenni a szocializmusban. - Hova, hova? Annácska nem jött veled? Hogy vagytok? - érdeklődik nagy kíváncsian. Szerencsétlen Bátkai már a fogát húzza, hogy megint sikeresen kifogott egy újabb kíváncsiskodó baleket, aki pletykálkodásban szinte verhetelen.
- Szervusz Ilcsikém! Figyel csak! Az van, hogy most nem érek rá, mert anyósomnak is be kell vásárolnom, és sietnem kellene haza... - szabadkozik jól hangzó kisebb füllentéssel, mely a hazugság lehetséges rokona, majd inkább újfent erősen tovább üget, hogy még véletlenül se beszélgessen egy-két mondatot ezzel a matrónával. - Annának átadom, hogy kerested! - közli kimérten, majd szinte futva bemenekül a bevásárlóközpontba, magában gratulálva önmagának, hogy végre ezt a nőszemélyt is sikeresen lerázhatta magáról.
Gyorsan lőkapja kabátja zsebéből a bevásárlók listáját. Inkább korai órákban szeret érkezni, mert akkor jó esélye van rá, hogy megússza a vásárlási csúcsforgalmat, amit viszont valósággal utál. Gyorsan fog egy bevásárlókocsit, és tolni kezdi miközben szemüveggel lázasan kutat az élelmiszerek mellett a kedvezményes, nagyobb kiszerelésben is kapható pelenkák után. Pár pillanat és bevásárlókocsija hipp-hopp már meg is telik számtalan árucikkel, melyhez felesége karkán rámenőséggel ragaszkodik. Még szerencse, hogy azért Bátkai mégiscsak megszokta nézni, hogy mi mennyibe kerül, és inkább az olcsóbbikat választja ki, nem mintha smuccig, vagy fösvény volna, inkább csak előrelátóan takarékoskodó.
Miután mindent megvett rájön arra, hogy otthon felejtette a bankkártyáját, így nincs más választása, mint a kézpénz, amitől az utóbbi időben valósággal undorodik, főként az új ezer, ötezer, és húszezer forintosok művi, műmájer, emberdroidokra hasonlító híres történelmi személyiségeivel van problémája. De hát ez van. Valamivel azért mégiscsak fizetnie kell.
Odalép a fiatal, alig tizenhatnak kinéző, szőke jegypénztáros lányhoz, akin úgy fest a kötelező formaegyenruha, mintha vattával tömködte volna ki a melltartóját.
- Jó napot! Parancsol kedves uram? - kérdezi kedves barátkozós hanggal, mint aki beakar a másiknál vágódni.
- Jó napot! Ezeket szeretném kifizetni! Most csak kézpénz lesz sajnos! - jegyzi meg, mert több idő nem akar a beszélgetésre vesztegetni.
,,Mégis mit képzel ez az örömlánynak kinéző, nagyon fiatalos, butuska lány, hogy ilyen könnyedén barátkozni szeretne?!" - teszi fel önmagának a kérdést.
- Supershop kártyája van-e?
- Várjon kérem egy pillanat... - előveszi a pénztárcáját, alaposan megnézi mialatt azért a vásárlók száma is növekszik a pénztárnál. - Tessék karancsolni! - húzza elő a kis, téglalapalakú plasztikot.
- Köszönöm! - máris lehúzza. - Ajándékpontjait hozzáadtam a végösszeghez így kedvezményesebb! - annyira fogkrémet reklámozó mosollyal mosolyog, ami mások szemében hamisnak, hazugnak tetszik.
- Nagyon köszönöm! Viszont látására! - könnyebbül meg Bátkai, majd amilyen gyorsan csak tud két lábbal hazaüget.
Épp jókor ért haza, mert anyósának már égető szüksége volt egy jóminőségű pelusra. S bár semmi kedve sincs hozzá rámarad megint a megtisztelő felsdat, miután a feleségének el kellett rohannia dolgozni, hogy tisztába tegye anyósát, akit egész életében ki nem állhatott.