ÁLDOZAT-SZÁZAD

Ezek a szánalmas évek már mind fölöslegesek.
Nem kellenek. Mit is adhatnának cserébe
olyan Euridiké-díváknak,
kiket egyedül a pénz,
mint státusz
s a hatalom babonázhat épp meg?

Szánalmas önmaguk idiótaságát
könnyedén reklámozók társaságánál
nincs is tán rosszabb.
Fiatal karrierista, olvasott modern
hölgyemény kultúrát diktál öncélúan
s saját termékeit a piacra dobja.

Tudhatja: ideje volna már megújítani
a kortárs irodalmi kúltúrát ismeretlen,
még fel-nem-fedezett szerzőkkel is,
s egy csepp tiltakozás,
gondolkodásra készítető komment
– annyi se sok -, hagyja el bájos vigyorú ajkát,
ha a szokásos Ady-Radnóti-József triumvirátus
– ki tudja hányadszor -, még napirendre kerül.

A jelszó már itt is ugyanaz,
mint minden esetben:
,,Mit itt minőségi irodalmat képviselünk!
Igaz! XX. századi elavult módszerekkel!”
– A belekből megjósolható Idő sem
számíthat eléggé,
ha valakinek korlátlan felhasználhatóságú,
bizalmi-protekciós kapcsolatai vannak!

Már minden az értelmetlenségig túlzsúfolt
vagy agyonszabályozott.
S mellüket döngető büszkeséggel
már minden senkiházi jöttment
világmegváltón arról álmodik,
milyen is lehet majd a világhírnév,
ha a vakszerencse egyszer
kitünteti kivitelezett kegyeivel?!

Ez lenne hát a szép új Világ,
melyről már eddig is annyit papoltak,
prédikáltak megalomán-ostobán?!
Ezek az agymosott, lebutított
vadbarom-gorillák kik sosem kérdeznek
illemszabályok szerint
– de azonnal vasöklökkel lesújtanak
s elveszik azt, ami nem az övék!

Szétvert, agyongrafitizett padokon
tinédzserkorú részeg kismamák buliznak,
henyélnek.
Már senkinek sem tűnik fel
az a kis pereményi rész,
amit hajdanán emberség
címszóval emlegettek!
Aprócska, kattogó fogaskerekekként
fokozatosan beleveszik
hangtalanított jövőnkbe…