KULCSRA-ZÁRT HALÁNTÉK

Miért van még mindig benne a köztudatban,
hogy sokszor inkább lisztté,
és nem bőven termő maggá kellene őrölni
a Mindenséggel viselős teremtést,
mely a létezés meghatározó borostyánkövülete?!

Talán csupán csak annyi ideje maradhatott
immár mindenkinek,
míg bizton tudomásul veszi
a halandó visszaszámlálás
születésétől kezdődött meg.
Agymosott gaz-koponyákban spirális körökbe
menekül minden logikus szabad-gondolat,
hiszen képtelenek ész érvekkel hatni rá,
míg az értelem Heuréka-szikrája egyáltalán kipattan.

Emberek halántékát régóta kulcsra zárta
egy-egy kedveskedő angyal,
kinek tán jobb lett volna hallgatni
bölcselkedő szavára;
a bizonyosság-tudat marcangolva megtép,
kifeszít majd felfüggeszti érthető működését.

A mogyorónyi agyakban
már megint szándékolt hegyomlások,
lavinák következtek be,
repedésekből pedig nem
szivároghatott sem arany,
sem megváltó anyagi gondtalanság,
csupán csak iszamos genny.

Megfogan, majd magába rántja
védtelen áldozatait a csönd,
mert a távolság – már ha -,
megmérik még mindig nem szűnhet meg
– de újra és újra egyre valószínűbben növekszik.

Perceg a bőrön a hitvány nyálkába font
ígéret-mondat, miszerint:
dolgozzatok csak míg meggebed
bennetek a balga-számító lélek,
fizetésemelés – legalább is egyelőre -,
talán majd a következő ezredévre ha várható.

Tárgyiasítva magához vonzza egyre lejjebb,
egyre lefelé a sárbatiport
sóvárgó akarat a miértek kérdéseit is.
Már nem csupán csak szálkásodásnak
indult fagerendák üregeiben perceg
hemzsegve-zabálva a szú-bogár,
de a puszta létben is nyüzsgő férgek közt
szükséges tűrve túlélni!