KAMASZ GONDOK

Aliz izgatott idegességgel, és szinte kitörni kész kamaszos izgalmakkal várta apját minden Vasárnap ebéd előtt tizenegy órakor. Mióta csak az eszét tudta imádott szülei állandóan olaszosm tányértőrős temperamentummal, és legalább annyira vehemens, provokatív szóváltásokkal képesek voltak a legbagatellebb dolgokon is hajba kapni. Kezdve azzal, hogy mikor látogassák meg a nagyszülőket, vagy hogy legyen-e élő karácsonyfa a nappali szobában, mert a feleség ki nem állhatta a pókokat, vagy hogy Aliz menyik nyári tábort válassza, holott enyi erővel a nagyszülei családi házában is remekül eltudja foglalni magát, hiszen nyolc éves kora óta szinte mindent önellátóan csinált.
Kis híján anyja pattanásig feszült idegeire ment azzal, hogy folyvást kinézett a nagyméretű nappali ablakából, ahonnét remekül rá lehetett látni a széles, terjedelmes autóparkolóra, ahova apja rendszerint minden esetben leparkolt, hogy Aliz búcsúzásként kedvére integethessen neki. Percre pontosan, ahogy leesett a mutató, és hirtelen tizenegy órát ütött az óra az apuka könnyed zakóban, és farmernadrágban fiatalosan megjelent. Az utóbbi időben, amióta a szülők különváltak egymástól mintha valósággal kicserélték volna, és jót tett volna neki a különálló agglegényélet.
- Szia apu! Annyira örülök, hogy megjöttél! - borult füligérő mosoly kíséretében Aliz apja nyakába, aki elsőre nem tudta mire vélni kamasz lányától ezt a váratlan érzelmi kitörést. Aliz ráadásul a legnehezebb korszakban volt, amikor minden szülői támogatást muszáj lenne megadni neki. Ehelyett folyton azt volt kénytelen tapasztalni, hogy anya könyörtelen, gyilkos cinikussággal valósággal a földbe döngüli apját.
Apja óvatos tartózkodás mellett csak beköszönt egy halvány köszönésféleséggel a kiskonyhába, és titkon azt remélte, hogy volt temperamentumos, vehemens felesége - kivételesen nem harapja le az orrát.
- Szia! Hogy vagy? Remélem minden rendben! - már éppen készült rá, hogy amilyen gyorsan csak lehet otthagyja az asszonyt hadd főjön csak nyugodtan a saját levében, amikor váratlanul nekitámadt:
- Hát ez aztán szép mondhatom! Neked volt pofád idejönni?! - tette csípőre ellenséges háripaként mind a két kezét. - A kis barátnődet meg otthon hagytad mi?! - folytatta tovább az ellenséges szúrkálódást.
- Már megbocsáss, de szerintem ahhoz neked semmi közöd! Másodsorban Aliz szeretném elvinni el-két órára a láthatásnak megfelelően!
- Hát akkor csak rajta! Szaporán! De délutánra hozd vissza! - érezhető volt, hogy kettejük között valósággal puskaporként fortyog a kibírhatatlan levegő, pedig hajdanán igazán, és halhatatlanul romantikus érzelmekkel imádták, és szerették egymást. Hogy mi mehetett rövid időn belül így tönkre? Talán maguk se tudták!
- Akkor mentünk! Te kérsz esetleg valamit? - kérdezte csak a megszokott udvariasság okán.
- Ha jót akarsz akkor most azonnal eltakarodsz innét! Mars ki! - üvöltött ellenségesen felé az asszony.
A férfi megdöbbenten kihátrált az oroszlánbarlangból, miközben volt felesége észre se vette és vékony vércsíkként megvágta egyik kezét a konyhakéssel.
- Aliz indulunk! Készen vagy hercegnőm? - nézett be apja a volt gyerekszobába, mely most leginkább férfi együttesek színes posztereivel volt telis-tele ragasztgatva persze az anya legnagyobb bosszúságára.
- Bocsáss meg, hogy zavarlak, de lassan ideje lenne elindulnunk! - közölte a lehető legtapintatosabban. Kisebb balszerencséjére éppen akkor nyitott be, amikor Aliz melltartót vett fel, amit vattával szeretett volna kibélelni, hogy nagyobbnak tűnhessen a mellbősége.
- Jaj apu! Még nem vagyok kész! - visította jócskán meglepetten, de kedvesen. Apjára sosem tudott volna haragudni, még így se hogy anyja gyűlölte őt.
- Jaj ne haragudj! Már ki is mentem! - szabadkozott, majd gyorsan csukott szemmel becsukta lánya szobaajtaját.
Néhány perc múltán Aliz valósággal ragyogott új, dögös ruhájában, és bár a sikkes, sportos eleganciát követte azt nem lehetett mondani, hogy nem egyéni, provokatív stílusa.
- Hűha! Ez aztán! Hihetetlen! - nem győzött álmélkodni a büszke apuka, amikor Aliz valósággal megpördült párszor az előszobatükör előtt, hogy minden oldalról megnézhesse magát.
- Mondd, hogy jól nézek ki? - kérlelte kislányos hangon apját, aki nem győzte dicsérni, hogy mennyire csinosan, és stílusosan öltözködik, ráadásul egymaga.
-Kicsim! Szenzációs vagy! Nem találok szavakat! De most már mennünk kellene! Van egy meglepetésem neked! - titokzatoskodott az apja.
- O.K.! Csak felkapom a szandimat és máris mehetünk! - még utoljára beköszönt mérges, morcos anyjának a konyhába: - Szia anya! Nemsokára jövök!
Fogták magukat, beszálltak az apuka régi ütött-kopott Skodájába, majd elmentek. A morgós anyuka el se tudta képzelni, hogy exférje hova viheti a lányukat, és féltékeny irigységet érzett, hogy lánya jobban szereti apját, mint őt, aki mindennap gondoskodik róla. Féltő aggodalommal nézett ki a konyhai kisablakon, és - bár nem szívesen -, de kezdte megérteni, hogy lánya immáron rég felnőtt, és eltávolodott tőle, mert nem engedte, hogy megismerhesse anyja rejtett érzelmeit.
Aliz és apja fantasztikus napot töltöttek együtt. Első utjuk egy márkáns ruhaüzletbe vezetett; finom és elegáns helyre, amit nem sokan engedhettek volna meg pénztárcájukból, de az apa nem bánta. Úgy érezte tartozik fantasztikus, talpraesett lányának azzal, hogy egy kicsit megpróbál a kedvére tenni, és kényeztetni őt.
- Azért jöttünk most elsőként ide, mert kedveskedni szeretnék, és hogy érezd jól magad kicsim! És van egy másik meglepetésem, és szeretném, ha megpróbálnád elfogadni ezt a fennálló új helyzetet! - felelte félénken, majd elment egy kis időre magára hagyva a kamaszlányt.
,,Mit jelent az, hogy fennáló új helyzet"? - esett gondolkodóba. Apja sosem szokott ennyire kimért szakszavakat használni. Vajon mi üthetett belé? - Felpróbált egy virágmintás, kissé egzotikus ruhát, melynek nyakkivágása és háta meglehetősen sokatsejtetőn vette körbe sportos zsenge, körteformájú alakját. Most csak azért se fog mindenféle idétlen vattapamacsot dudgosni a melltartójába. Így is, amikor az egész alakos tükörben tetőtől-talpig tűzetesen megnézte magát megfordulva saját tengelye körül egy ízig-vérig felnőtt nő kacsintott vissza rá. Esti Kornél! Persze női kivitelben!
Pár percen belül visszaérkezett az apuka, akinek az egyik karjába feltűnően belecsimpaszkodott egy Alizzal majdnem egykorú, feltűnően csinos, extravagáns hölgyemény, akinek minden tudománya a szószártyár csicsergésben merült ki, legalább is eleinte:
- Aliz! Kincsem! Szeretnék neked bemutatni valakit! - kocogtatta meg az apja a női öltözőfülke ajtaját.
- Máris megyek, csak levetem a ruhámat! - szólt ki.
- Aliz! Kérlek! Megveszem neked a ruhát, amelyiket szeretnéd, csak gyere szépen elő! - kérlelte az apja.
Gyerekkorában is jellemző volt Aliz viselkedésére, hogy csökönyös makrancossággal, ha valamit nem akart, akkor megmakacsolta magát jó hosszú órákra, napokra és az embernek úgy kellett leimátkoznia a csillagokat is, hogy Aliz csinálja meg, amit elvárnak tőle. De most másként állt a helyzet. Aliz most megérezte, hogy elsősorban ő egyedül diktálja a feltételeket és ez különleges lélekerő birtokosává tette. Végül tizenöt percet sikerült váratni szándékosan apját és üdvöske kedvesét.
- Szia mizujs? - ölelte magához jócskán apja megdöbbent barátnőjét, akin most úrrá lett a meglepetésszerű, váratlan pánikolás. - Annyira örülök a találkozásnak! - cinikus, gyilkos irónia, mint aki támadni készül.
- Aliz! Kincsem! Tudom, hogy nehéz lehet neked, mert anyuval most nem vagyunk jóban, de megismertem ezt a fantasztikus nőt, és arra gondoltam adok egy új esélyt! Hadd mutassam be Békési Gerdát!
- Hát szervusz! Gerda vagyok! - bontakozott ki nagy nehezen a merev, szoros ölelésből a fiatal csinos nő, és kinyújtotta kezét. Aliz vehemens, erőszakos bosszúlással szorította meg a hamvas, kecses kezet, de úgy hogy a másik nő fájdalmában enyhén felszisszent.
- Jaj, bocs csak nem fájt!
- Ugyan kérlek! - mintha satupadba szorították volna.
- Aliz! Légy megértő és kedves! - szólt rá szelíd szigorral ideges apja. Látszott az arcán, hogy egyetlen téma izgatja: miként és hogyan fog egymáshoz közeledni a két imádott nő.
- Talán... üljünk le egy nyugalmas, békés helyen, és ismerkedjünk össze! Mit szóltok?!
- Nagyszerű ötlet! - Aliz két karját védekezőn maga elé emelte és mindvégig szemmel tartotta azt a hárpiát, aki most apja szeretetére pályázott meglehetősen nagy sikerekkel.
Letelepedtek egy pláza légkondicionált, félreeső részében s mivel már jócskán elmúlt déli tizenkettő úgy döntöttek harapnak valami könnyed csemegét. Így beültek egy kisebb gyorséttermi falatozórészlegbe, majd amikor rendeléseiket magukhoz vették hátravonultak, ahol már csak lézengtek az emberek.
- Hölgyeim! Foglaljatok helyet! - Aliz apja gáláns úriemberek módjára kihúzta előbb az egyik, majd a másik szívének kedves nő előtt is a széket, amit barátnője enyhe pirral, Aliz pedig nagyadag nehezteléssel fogadott, de összehúzta a fogát, és inkább elnyelt egy méregerős káromkodást.
- Hogy ismerkedtetek össze? - Aliz volt a támadó, kissé ellenséges kezdeményező fél.
- Hát... kezded vagy kezdjem? - nézett tétován, segítségkérőn barátnőjére az apa, de a nő azonnal a dolgok közepébe vágott.
- Apád éppen egy szaküzletben válogatott, és kissé balszerencsés ügyetlensége rögtön megfogott. Kérdeztem is magamtól, hogy ki ez a jóképű, különös fazon, aki annyira vicces és jópofa? Amellett korrekt úriember, ami különösen a mostani világban -, ritka kincsnek számít!
- Ez aztán a sorsszerű találkozás! - Aliz minden szavából csak úgy sütött a mérgező indulat. Szinte tapinthatóvá lett a feszültség, amit mindhárman leplezni igyekeztek.
- Hallottam, hogy az édesanyád borzasztóan kemény és szigorú veled amiért most mindenkit gyűlölsz! - szólalt meg.
- Oh! Tényleg?! - kapta fel villogó tekintettel szemét Aliz. - Egyébként a magánéletemhez neked semmi közöd! Megéretted?!
- Bocsáss meg, nem akartalak megbántani, csak arra gondoltam, hogy beszélgethetnénk egy jót, de látom, hogy most inkább apa-lánya napot szeretnétek kettesben eltölteni! Később felhívlak drágám! - Gerda kihúzta a széket maga alól, anélkül hogy Aliz apja a segítségére sietett volna; könnyedén megpuszilta a férfit, elköszönt, és távozott.
- Ez nagyon nem volt fair viselkedés édes lányom! - pirított rá élesen az apja. - Gerda hidd el nem akart semmi rosszat, csak szeretett volna őszintén, és igazán megismerni téged! Mi ebben olyan szörnyű? Nem értelek? alig vártad, hogy egy kicsit független légy anyától, és akkor most úgy viselkedsz, mintha nem is a lányom volnál, hanem egy vadidegen! - apja jogos felháborodása csupán csak annyit ért el, hogy Aliz szófukarabb, és duzzogóbb lett.
- Kincsem! Nézd! Már most felnőttes, és talpraesett nő vagy, de még vannak gyerekes dolgaid ezért vagy kamasz! De jöhet még idő, amikor hidd el nekem, hogy jól fog esni, ha egy másik barátnővel is eltudsz beszélgetni bizonyos felnőttes dolgokról! Értesz engem?! - nézett vele farkasszemet.
- Apa! Kérlek ne haragudj! Tudod ez most nehéz időszak az életemben, mert nem igazán tudom, hogy kiben is bízhatok meg, amióta ti különváltatok anyával! Anya viselkedése is szélsőséges és nagyon megváltozott! Sokszor - komolyan mondom -, rettegek tőle, hogy mit fog tenni vagy csinálni a következő percben! Igyekszem megbarátkozni Gerdával, ha ez tényleg annyira fontos neked! Szemlátomást totálisan beléd van zúgva a csaj! - jegyezte meg immáron hamiskás szemekkel, kuncogva, bizalmasan.
- Drága kincsem! Most aztán jócskán nagy követ vettél le a vállaimról! Ugye tudod?! - puszilta meg lánya pirospozsgás arcát a büszke apuka. - Mit szólnál, ha vennénk néhány új ruhát, és még egy-két dolgot amit szeretnél! Vagy sétálhatnánk, megnézhetünk egy új filmet a moziban! Volna kedved az apáddal tölteni a nap másik felét? - kérdő tekintete segítségért fohászkodott.
- Ez minden vágyam! Csapjunk bele! - azzal szabályosan enyhén kirúgta maga alól a műanyag széket, amin eddig üldögélt és meg sem állt a közelben lévő multiplex moziig, ahol a legújabb filmek széles választékából válogathatott. Apja érezte, hogy a zűrös kamaszkor végnapjai ezek, és bármennyire is nehezére esett elhinni, azért önmagában mégiscsak fantasztikus, talpraesett lányt sikeredett felnevelniük exfeleségével!

ÖNMAGÁBA BÚJKÁLÓ TÁRSADALOM

Szakadatlanul bújkáló időkben századokként,
ha egyszer akad Egy-valaki ki ki
mer nézni galád,
pöcegödör-világba
s ott útmutatásként helyét megtalálja.

Ma már ott tartunk, hogy újbóli divathóbort,
fennhéjázó stílus-kötöttséggé vált a nagyzoló,
nagymenő bunkó flegmaság,
a fölöslegesen csicsergő diváskodás.

Szélsőséges túlzásokba eső sznobok
percekként majmolják
az elamerikaiasodott luxuséletet,
minőségi énidőt,
miközben fölösleges
narancsbőrükkel márkás,
méregdrága konditermekben
feszítenek újabb sztárfótót szelfizve. 

Kétségen kívül ebben a mostani országban
idióta közönyöséggel mosolyogva bárgyún
is mindannyian magunk alatt vagyunk,
akár naponta kitermelt létszükségleti,
kultúrális hulladékaink,
akár egy lerobbant, redvás roncstemetőben.
- Roncsolt agymosott fejekben
így is továbbra is képlékenyen,
szolgálatkészen tenészünk
az idiotizmus masszája,
ami a - jelek szerint -, nem izgat senkit sem. 

Még meg is nyugtató az a finom fokozatosság,
mely idillikus átmenetet képvisel
elkényeztetett hülyegyerek
s bárgyú vadbarmok között.
- A fel-nem-ismert lappangó összefüggések
mostan szunnyadó fázisba keveredtek
akárcsak a fejlődőképes ál-tudományok.

Lelkünk, akár a hordalékos,
zátony-vert tenger,
melyből már ideje korán
kipusztult az összes hal s élővilág.
A zátonyképződés most mégis a megalkuvó,
senkiházi lelkekben folytatódott
- már nem következménye,
sokkal inkább oka, ami a világban megtörténhet. 

Annyi mostanság a hírnevekre hajtó ócska
kis-csillag, akár a bolygó-kontinensek az égen,
ám egyre kevesebb a méltán megérdemelt legenda.
A Világ hírhedten,
szándékosan akár a megüresedett
kagylóhéj szükséges
propaganda-változást is
szükségképpen kikerüli.
Habár mindig könnyebbek azoknak
kik talpsimogató seggnyalók
táborához önként,
dalolva csatlakoztak! 

DÉDELGETETT ÁLMOK

Az éjszaka mintha egyszerre lett volna egy áthatolhatatlan, sűrű, ragadós massza, ugyanakkor szelídített, balzsamos levegőt is takart. Két baráti család ment saját autójukon egy színházterembe, melynek nagytermébe egy hatalmas hófehér vásznat szereltek fel, mert mint utóbb kiderült azon fogják levetíteni a legújabb Batman-filmet, mely komorabb, sötétebb, nyomasztóbb alvilági képregényadaptáció lesz, mint akit a rajongók valaha is elképzelhettek.
A kisfiú hat éves lehetett, és annyira izgult, szorongott, és szemlátomást feszélyezve bámult ki a komor éjszaka vásznára míg észre nem vette a hatalmas sárgás cintányérként világító, kísérteties holdat, mely olyan vizslatónak tűnt, mintha csak egyedül őt figyelné. Szinte az ember bőrén át is bármikor érezni, tapintani lehetett, hogy a sárgás, szike-éles fényei behatolnak a szövetekbe, az emberi hús rejtett pólusaiba.
- Izgulsz kincsem? - fordult hátra a zsiguli anyósüléséből a csinos, fiatalos, bombázó anyuka, aki mintha mindig is rendkívül aggódott volna egyszem fiacskája testi-lelki fejlődéséért, mert a kisfiú mindig is olyan furcsán, bölcsen viselkedett, és persze senkivel se barátkozott, hiszen meglett félemlítve.
- Anyus! Hagyd békén a srácot! Jól érzi magát! Egyelőre képtelenség parkolóhelyet találni. - morcoskodott mérgelődve a cigiző apuka, holott a feleségével konkrétan megbeszélték, hogy nincsen dohányzás a kocsiban, és a gyerek előtt. Az apa viszont fittyet hányva, kedvére szegte meg a szabályokat, mint valami vagány, magányos fenegyerek, akinek mindent lehet.
A kisfiú továbbra is vacogó izgatottsággal bámulta a holdat, és titkon talán még beszélt is hozzá. Elmondta legféltettebb benső titkait: ti. hogy szeretne igazi bátor, nemes, segítőkész szuperhős lenni, aki megvédi az elesetteket, és a gyengéket, és legyőzi a gonosz embereket, akik mindig a kelleténél kicsit többen vannak. S ha szuperhős lehetne - akárcsak egy nap erejéig -, akkor talán senki se merne kekeckedni vele, vagy bántani azért, mert nem tud barátkozni, mert udvarias a lányokkal, vagy hogy a csokiját a szerelmének adja. ,,Micsoda egy idiótaság!" - gondolta.
A zsiguli sűrű vékcsikorgatások közepette fékezett végre egy alkalmas parkolóhelyen, mire sikerült kikászálódni az autóból. A másik család tagjai is kiszálltak autóikból, és a három gyerek között máris lázas eszmecsere, és diszkurzus alakult ki arra vonatkozóan, hogy vajon Batnan végleg leszámol-e ősellenségével Jockerral, vagy Jockernek ismételten sikerül kereket oldania?
- Szerintetek milyen új kütyüket fog használni?
- Milyen lehet az új Batmobile? Talán turbó, vagy repülőgép turbinát szerelnek bele?
- Vajon Alfréd tényleg olyan öreg vagy csak befestették a haját?
Ehhez hasonló izgalmas kérdésekből - úgy tűnt -, sosincs elegendő válasz.
- Készen álltok srácok, hogy belépjetek a káosz birodalmába? - kurjantotta el magát egy jegyárusító, kamasz srác, akinek kedvenc tréfái közé tartozott, hogy élcelődjön a gyerekekkel.
- Készen! - üvöltötték kórusban a hatéves kisfiú kivételével. Ő még mindig a holdat bámulta merev elszántsággal, és abban reménykedett, hogy talán ha eléggé bátor, és elszánt akkor fantasztikusan fogja érezni most magát, és nem fogja zavarni a legtöbb zsibongó, gonoszkodó ember. Bizalmasan megszorította aprócska kezeivel anyja kezét, és a fiatalasszony érezte kisfia keze mennyire átizzadt az izgalomtól, és a tartós frusztráltságtól.
A két gyerek azonnal berohant a nagyalakú vetítőterembe, meg se várta a szülőket, míg a kisebbik fiú úgy döntött, hogy anyja kezét fogva szófogadón fog bemasírozni, és inkább nem kockáztat. Ugyan mi értelme is lenne?
Mire sikerült elhelyezkedni, és helyetfoglalni mindenkinek a zsibongó, tolakodó hangzavar szinte pár perc alatt tökéletesen megszűnni látszott abban a pillanatban, amikor a nagy csillárok fényei hirtelen kialudtak, és a hófehér vetítővászon fekete színűre váltott, és legjelent a visszaszámlálást jelző ötös felirat, majd hasogó zenekísérettel egy sárga Batman-felirat, mire máris újongó tapsvihar fogadta zajos tetszésnyilvánításként az eseményt.
A kisfiú szinte megbabonázva bámulta a hatalmas vásznat, és a jó hangzást. Amint a két tökelütött, koszos rabló a zsákmány elolasztásán veszik össze, miközben hangtalan csöndességgel a hátuk mögé nem ereszkedik egy fenyegető, félelmetes, denevérruhát viselő, ismeretlen férfi. Időnként úgy megszorította heves, szívkalapáló izgalmával anyja kezét, hogy a fiatalasszony kis híján felkiáltott enyhe fájdalmában, de önmagában nagyon örült, hogy a fiának rendkívül tetszik az, ami éppen a vásznon történik.
A kisfiú szándékosan erre az alkalomra magával hozta Batmanes, műanyag akciófiguráját, melyre jóformán a teljes zsebpénzét elköltötte, de nem bánta. Most úgy látszik minden pénzt megér, hogy láthassa nagy kedvencét.
A vezető Hollywoodi nagyágyú színészek - gondolhatnánk jó pénzért -, frenetikus, fantasztikus alakítást nyújtottak a kisfiú pedig sok jelentben valósággal visszafojtotta saját lélegzetét is, de úgy hogy pufók kis feje majd felrobbant, mert olyan izgalmas volt ez az egész. Később aztán a romantikus részeknél, mikor Batman megcsókolta, vagy éppen búcsút vett az imádott, bombázó nőtől a kisfiúnak is kicsit összeszorult a szíve. ,,Vajon milyen lesz, ha majd ő is felnőtt lesz és lesz barátnője, netán felesége aki majd igazi rajongó szerelemmel szereti? Egyáltalán lehet-e őt szeretni ezen a világon?" - ehhez hasonló furcsa már-már filozófiát sem nélkülöző kérdésekkel sokszor traktálta az unalomig szüleit, míg végül szülei kijelentették, hogyha majd felnő megérti a bonyolultnak látszó dolgok összefüggéseit.
Az egész estét filmvetítés kicsivel este tíz körül ért véget. Mire a hatalmas vetítőterem kiürült, és a két baráti család is hazament addigra a három kisgyerek is totálisan kifáradt az egyetemes izgalmaktól. A kisfiút viszont fűtötte a kalandvágy no meg a jócskán megnőtt adrenalin, mely úgy érezte újabb és újabb adagokat fecskendez gyermeki szervezetébe.
- Na srácok? Hogy tetszett a film? - kérdezte felváltva a két apuka, aki kicsit úgy viselkedtek egymással, mintha a jóbarátság mellett riválisok is lennének.
- Eszméletlenül jó volt! - válaszolta az idősebbik fiú.
- Csúcsszuper! Olyan volt a Batmobile és olyan rakétasebességgel ment, hogy az eszem elszáll! - mondta a másik.
- Kicsim? Remélem neked is tetszett! - hajolt közelebb kisfiához a csinos fiatalasszony, nehogy gyermeke lemaradjon a többiekkel szemben.
A kisfiú csak párszor bólintott.
A három gyerkőcnek jóformán teljesen leragadt a szeme, mégis a kisfiú birta a legtovább. Ő valahogy nem akart, nem bírt egyszerűen elaludni. Mintha bele lett volna kódolva a felismerés, mely értelmet adhat az egyes emberek életének. Igen! Ütött szöget a fejébe, ha nagy lesz szeretne saját történeteiből filmeket készíteni, és bár egy-egy filmforgatás tetemes pénzbe kerül legalább szeretné megtapasztalni milyen lehet, ha minden irányítás egyetlen rendezői személy kezében összpontosul, és mi van akkor, ha ő lehet ez az egyetlen személy. Fantasztikus érzés lehet, ha őszinteszívvel gratulálnak azért, hogy kemény, fáradtságos munkával létrehozott, megteremtett valamit saját kútfőből a vásznon, méghozzá saját forgatókönyv alapján. Bár akkor még semmit sem tudott arról, hogy milyen szerkezeti elemekből épülhet fel egy igazán jól megcsinált forgatókönyv.
- Jól van gyerekek! Akkor most mindenki mehet fürdeni aztán fekvés, mert hosszúra nyúlt a nap! - mondta előbb az egyik apuka aztán a másik, míg a két feleség csak megfontoltan bólogatott.
Mindhárom kisgyerek egyesével elment lezuhanyozni, majd pizsamát vettek, és elérkezett az esti fekvés ideje. A kisfiú mégsem tudott elaludni. Hosszasan forgolódott az ágyában, ami ki lett jelölve a számára. Azt álmodta, hogy egy olyan szuperhős, aki nem menthet meg mindenkit hiszen a földbolygó hatalmas. Amikor álmából felébredt éppen hajnalodott, és hétköznap lévén ovódába kellett mennie, amit azért is utált, mert a gonosz kislányok folyamatosan nyüstölték őt, senki sem hagyta békén, és az összes játékát tönkretették.
Édesanyja persze igyekezett megnyugtatni a kegyes hazugság hízelgő meséjével:
- Tudod miért tették tönkre a lányok a játékaidat?
A kisfiú értetlen, bamba szemekkel megrázta vállait.
- Azért, mert tetszel nekik! - felelte az anyuka, és titkon abban reménykedett, hogy ennyivel majd megúszhatja, és el is intézheti az ovódai kellemetlenségek egész nyügét, és gondjait. De a kisfiú átlátott rajta, mint minden gyerkőc, akik csak a színtiszta igazságot fogadják el egyedüli menedékként, vagy mentőövként, amibe még belekapaszkodhatnak.
Amint anyukája elvitte autóval az ovódába és kirakta a kisfiú Batmanes akciófiguráját kezdte izzadó tenyerében szorongatni, és vészjoslón lépett be az épületbe, ahol egy újabb pokoli nap várt rá...
Hosszú évekkel később közel a húszas éveihez a felnőttes, koraérett kamasz srác elhatározta, hogy ha törik, ha szakad megpróbálja a Színművészetit, és bár három rosta volt, ami után felvették az embert, mégis ha arra gondolt, hogy alig négy-öt embert vesznek fel hatvan emberből valahogy totálisan elfacsarodott a szíve.
,,Muszáj bemennem azon az ajtón! Különben egész életemben agyalhatok, hogy vajon miért nem sikerült!" - mondogatta magának, amit belépett a felvételi négytagú bizottság elé egy - amolyan -, kis házi színpadféleségre. Később aztán az egyik legendának számító bölcs színész megjegyezte, hogy nagyon tehetséges, de sajnos semmilyen lehetőséget nem tudnak biztosítani számára, hogy felvegyék. Ez totálisan a padlóra küldte.
Azonban néhány nap múltán egy ismeretlen filmes szakemberrel hozta össze a váratlan sors az egyik szupermarket élelmiszerosztályán. A kamasz srác éppen tolta a rozsdás bevásárlókocsit, és számos olcsón leértékelt DVD-t pakolt be, amikor véletlenül garmboloztak, és a két kocsi kellemetlnül csikorogva összeakaszkodott, mintha dozsempályán volnának.
- Oh! Bocsánat! ne haragudjon az én hibám! - mentegetőzött.
- Semmi probléma! Azt hiszem én láttam már magát, csak nem tudom hol? - nézett rá töprengőn a szakember.
- Nemrég voltam a Színművészetin! - felelte.
- Igen! Pontosan! Hollósi tanár úr valóságos órákat regélt Önnel kapcsolatosan! Sajnálom, hogy nem sikerült a felvételie. - kezet nyújtott, mint aki valóban őszintén is gondolja, amit mond. Ez rendkívül meglepte a fiatal srácot, mert kicsit eltöprengett.
- Köszönöm... - felelte halkan, majd épp készült köddé válni, amikor megállította a szakember.
- Várjon egy percet kedves uram! Nem tudom, hogy érdekelné-e Önt a filmkészítés? Éppen most indul egy kreatív filmes csoport, ahol maradt még néhány szabad hely! Úgyhogy, ha gondolja, és úgy érzi, hogy kipróbálná a filmkészítést nagy örömmel látjuk az osztályban! További szép napot! - azzal a barátságos szakember tovább sétált.
A felnőttes srácnak így is jó sok idejébe került mire megemésztette a hallottakat.
Úgy érezte egy gyerekkori álom válik talán nemsokára valóra. Filmeket fog készíteni! Már a gondolat is kirángatta az önsajnálat lápvidékéről, ahová önhibáján kívül süllyedt. Mintha hirtelen újból hatalmas lélekenergiákat mozgósított volna lelkiismeretében. ,,Az álmokhoz - gondolta foggal-körömmel muszáj ragaszkodni, különben örökre elveszhetnek, és ezzel személyiségünk alapvető része is sebeket szenved.
Másnap aztán beiratkozott kreatív filmkészítés kurzusra, melyet szintén a Színművészetin tartottak.

A NINCS LOBOGÁSA

Örök nyughatatlan lobogásomban
is néha sötétség lopakszik.
Magamat-kísértőn utánam.
Csöpp csecsemősírásként visszhangzik
immár süket fülek felé szüntelen
segítségkérésem:
pusztulófélben hagyott szerelem
s barátság, mint megkettőzött
csapda rég túljártak kótyagos eszemen.

Lettem volna inkább boldog vagy
épp kiegyensúlyozott
a Mindenségeket hirdető pillanatokban.
Ami változni képes még nem biztos,
hogy érezhetőn is halhatatlan.

Folyamatosan változandó érzelmek,
kiújuló felszínes formák utáni ádáz
forgatagban sok méltó
s nemes választás ritkán,
ha juthatott
- örökös pontokat szül,
termel naponta az ismeretlen végtelen.

Önmagam biológiai körvonalaiban
titkon kódolva lett mint megmásíthatatlan,
Egy-felismerés a Halál előszele.
Akár egy betegség kardcsörtetve,
sejtek molekuláit zabálva,
herdálva mohón végigcsörtet
az ér-rendszer kozmikus egészén
míg a rakoncátlan
szív-kamra el nem következik.

Itt-ott masszívan befalazva önmagam
kétségek, örökös alamuszi rettegések
szilárd bunker-betonfalai közé,
akire egyetlen életemben kitartással,
akarattal várakoztam mégsem
lehetett már enyém.

Magam foglár-fegyenceként
előbb-utóbb csak belehullok
hangtalan jövendőkbe.
Mert nincsen magányosabb létező
a lélegző, szánonkérő lelkiismeretnél
mely minduntalan vallomásra,
vallatásra kényszeríti emberét,
akárcsak valami benső,
furcsa, köztes parancs.

Ezer felől megérzed, hogyha megkínoz,
meggyötör, húsodba tép
- ám meg-nem öl.
S bár önigazolásod kényes-kényelmes
dolog naponta bőven meginog
a biztonságos felismerés,
hogy tán mindig is lesz kiút
pöcegödrök álszent mélységeiből!

KAPCSOLAT, ROMANTIKA, TABUTÉMÁK

Évi egy kis idő múltán valósággal kiábrándult kissé begyepesedett, önző, és csupán csak a saját maguk családi gondjaikkal foglalkozó barátnői társaságából. Egyszerűen nem értette, hogy egy belevaló, dögös, vagány csajszinak mi a csudáért kell leragadnia a szokványos, ,,jókislányos" engedelmes, és szófogadó feleség és gondoskodó anyuka szerepnél? Miért? Egy határozott, független, erősakaratú nő ha megtalálta végre álmai elképzelt lovagját és családot is sikeredett alapítania akkor már nem gondolhat soha többet saját függetlenségére és önállóságára. Nem kényeztetheti magát valamelyik homokos, egzotikus tengerparton miközben fogadja a latin macsók fütykísérettel megfűszerezett bókjait, vagy akár egy bulizós helyen koktélokat szürcsölgethet tetszetősen szexi kis koktélruhájában, miközben nem szégyelli, hogy bombázó domborulatokkal áldotta őt meg a kegyes anyatermészet?
Évi mégse kapkodta el a párválasztást. Míg főként gimis barátnői égtek a vágytól, hogy a szalagavatóra, vagy az érettségi bankettre időtíthessék féltve őrzött szüzességük elvesztését, addig Évi tudatosan kereste, kutatta magának a potenciálisan legfelelelőbb apukajelölteket, akikkel egyszer talán családot is alapíthat, és végre révbe is érhet.
Az egész egy silány, rosszminőségi óvszerrel, és némi félszeg hezitálással kezdődött.
- Figyelj! Én tökéletesen megértem, ha neked ez rohadtul kényelmetlen, és ha ez az első alkalom! Ha gondolod segítek felhúzni az óvszert! - ajálkozott természetes segítőkészséggel, mint akinek ez már a vérében van, és már van tapasztalata. Valójában azonban attól félt legbelül, hogy a jófej pasi majd ostoba, hülye libának fogja tartani amiatt, hogy hajlamos volt olyasmiért előszeretettel hencegni, amit valójában életében most először tett meg. Nevezetesen: az első szexuális aktus ütemezett beiktatása. Már jópárszor végighallgatta azokat, akiknek megvolt. Az egybehangzó vélemények azt mondták, hogy az első alkalommal mindenki annyira frusztrált, és bénán zaklatott, hogy rendszerint az esetek 80%-a jut csak el a csúcsra, és hogy ami utána jön már sokkal inkább a villámgyors kiábrándulással van összefüggésben. De ez azért mégiscsak furcsán vette ki magát, hogy közel a negyedik X-hez Évi tudatosan még sosem szexelt.
- Minden rendben? - kérdezte a vadítóan jóképű férfi miközben folyamatosan simogatta, cirógatta azokat a titkos, nőies zónákat, amiktől a legtöbben szinte azonnal begerjednek.
- Hát persze! Mi az hogy... - vallotta be kissé kislányosan, és félénken. Lelkében azonban úgy érezte, hogy valósággal majd felrobban a kitörni készülő indulat, hogy miért nem tud legalább egyszer életében érett nőiességgel viselkedni, mint aki már egy tucatszor csinált ilyet. Vagy legalább is pontosan ismeri, és tudja, hogy mi fog következni.
- Olyan feszült vagy cicám! Engedd el magad! Én majd segítek! - most már kissé elálló tünde-füleit csókolgatta. Kislányától kezdve önértékeli problémái voltak a testmagasságával, és az elálló füleivel. Még szerencse, hogy fogszabályózót nem kellett viselnie.
Miközben a szexis pasi éppen hozzákezdett ruhadarabjainak élvezetes kigombolásához, és már a
pushapp melltartó kigombolásánál tartott Évi nem bírta magában tartani a felszabadításként ható gyöngyöző kacagást: - Hahaha! Ez annyira muris! - felelte, és tényleges csak úgy ragyogott őszinte mosolya.
- Igazán...? - lepődött meg kérdő tekintettel a macsó, aki már hozzászokott, hogy mindent megkap, amit csak akar. - Mit szólnál, ha átmennék a fürdőszobába, és a zuhany alatt csinálnánk? - vágyakozó pillantást vetett rá.
- Jaj ne viccelj légy szi! Csuron víz leszek mindenütt! - kacagott jóízűen.
- Na de szívem! Hát pontosan ez a cél! Egyáltalán akarsz velem szexelni, vagy sem?! - nézett rá kérdőn, mint akinek már teljesen tele van az egésszel a hócipője. ,,Biztos flúgos, vagy dilis ez a csaj! Mindenesetre totál nem százas, ha egy ilyen tenyészbikát elszalaszt!" - gondolhatta magában.
- Figyelj! Lehetek őszinte? - simogatta meg izmait flörtölőn, búgó hanggal mint akiben ott szunnyad a csábítás tüze.
- Jaj, eldobom az agyamat! Mondd már! - emelte plafonra a tekintetét a másik.
- Nekem tényleg ez lesz az első, és azt akarom, hogy különleges legyen, romantikus, de ne durva, és ne fájjon. Megtudod ezt érteni, vagy hagyjuk abba? - kérdőn nézett rá, mint egy süldő kamasz, aki mindent elsőre csinál, és több mint valószínű, hogy fogalma sincsen alapvető ösztönszintű dolgokról.
A macsó pasinál érződött, hogy most aztán betelik a pohár. Hogy merészel egy ilyen kis lotyóseggű, kisstílű pina szórakozni vele, amikor bármelyik bombázót mgkaphatja. Most rajta volt a sor, hogy móresre tanítsa, és egy kicsit megleckéztesse:
- Te most ugye szórakozol velem Évi? Mondd csak a homlokomra van írva, hogy seggfej vagyok?! - nézett rá villogó farkasszemekkel. - Azért jöttem ebbe a redvás termeszrágta lákásodba, mert akarlak, kívánlak téged! Ha neked nem alkalmas akkor majd találok valaki mást ma estére! - már éppen készült rá, hogy visszahúzza bokszer alsóját, és kikászálódik az ágyból, amikor Évi váratlanul megállította, és csókolgatni kezdte össze-vissza. Éppen ott, ahol érte. A hepehupás hátát, a dabagó izmait, és szőrös Tarzan-mellkasát.
- Hékás! Mit csinálsz? - lepődött meg jóleső érzéssel a férfi. - Mintha azt mondtad volna, hogy nem akarsz szexelni, most meg... akarsz...? Tudod ember legyen édesem, aki rajtad ki tud igazodni! Jó! Mondom a szitut! - vette továbbra is ruhadarabjait magára. - Én most elhúzom a csíkot jó messzire és felhajtok néhány belevaló, dögös bokszát! Ha van kedved csinálhatjuk közösen!
- De hát... én azt hittem... - döbbenet érződött a hangjában, holott igazából lelkében valósággal ujjongott, hogy nem kell átélnie valószínűleg élete legborzalmasabb éjszakáját, egy olyan emberrel, akit a legkevésbé sem érdekel a másik fél igénye, és szinte totálisan hiányzik belőle mindenrendű empátia, és tolerancia. Valóságos szexuális ragadozóösztönét valószínűleg sokkal inkább a biológiai szükségletek kielégítése hajtja semmint, hogy őszintén megismerjen bármit is.
Azért Évi tett még egy gyerekes, kislányos kisérletet arra nézve, hogy marasztalja a jóképű macsót. Belekapaszkodott a lábába, és hagyta magát vonszolni pár lépés távolságra. Amikor már érezte, hogy a pasi legszívesebben lerázná magáról, mint egy szánalmas kis csirkét inkább elengedte a lábát, míg a macsó döngő léptekkel bevágta maga után az érzékeny bejárati ajtót.
- Majd talizunk drágám, ha végre megtanulod a szex alapszabályait! Sose mondd nemet egy kanos férfinak! - azzal fogta a zakóját és elment.
Évi titokban még örült is neki, hogy inkább így történt. Aztán végül úgy döntött, hogy legjobb barátnőihez fordul segítségért, elvégre az embernek mindig szüksége van elsősorban elsőkézből vett, megbízható információkra, és ha már ostoba libának hívták a háta mögött, hát akkor itt a legfőbb ideje, hogy ezen változtasson.
- Szia Brigi! Mesélj mi újság van veletek? - hívta fel egyik nap mobilján legjobb gimis barátnőjét.
- Szia... bocsi de legutóbb érettségi banketten taliztunk! Hol a fenébe voltál? - kérdezte meglepetten barátnője, hiszen tíz év hosszú idő.
- Jaj ne haragudj! Be voltam havazva! Munka, munka, és megint csak munka! Te hogy boldogulsz?
- Hát nem panaszkodom annyi szent! Van két gyönyörűséges gyerkőcöm! Úgyhogy van munkám bőven! De nagyon sok év telt el! Miért csak most hívtál fel?
- Figyelj! Egy hatalmas szívességet szeretnék kérni! Ha megteszed ezt nekem esküszöm anyám életére, hogy kérhetsz tőlem bármit! Megírom a gyerekeid dolgozatát, vagy elmegyek hozzátok bébiszitternek három teljes hónapra! Na, mit mondasz?! - elveszettnek, kissé kétségbeesettnek hangzott a hangja, és ezt azonnal észrevette barátnője is.
- Nagyon megváltozott a hangod csajszim! Minden O.K.-é? - kérdezte.
- Hát... volt egy rohadtul szar randim egy eszméletlenül dögös, szexis macsó pasival, aki azonnal szexelni akart volna, de én lebeszéltem... - vallotta be.
- Hogy mit csináltál??? - döbben hang. - Te nem vagy normális! Az ember bármit megadna, ha végre kifogna magának egy jófej, jóképű férfit, aki tudja mi kell egy erős, független nőnek. Hogy lehetsz ennyire tökkelütött?!
- Figyelj! Nem azért hívtalak fel, hogy így beszélj velem! Segítséget szeretnék kérni tőled! Tudom, hogy ti már a szalagavatón, és a banktten is valószínűleg túl voltatok rajta, de most kellene valaki, aki bizonyos kényes kérdésekben eligazít... Ha érted miről szövegelek?
Döbbent csend uralkodott a vonal túlsó végén.
- Te most hülyíteni akarsz, vagy mi? Hány éves is vagy pontosan? Maholnap belépsz a negyedik X-be kisanyám, és még mindig nincs egy olyan kapcsolatod, amiről kijelenthetnéd, hogy belevaló csaj vagy! - kicsit elgondolkozott kijelentésén, ami ,,szíve az a száján" eszmefuttatásain. - Lásd mennyire jófej tudok lenni a gyerkőcöket rábízom anyámra aztán repülök is hozzád! Még mindig ugyanott laksz, mint gimis korunkban ugye?
- Igen, hát persze!
- Az klassz! Akkor talizzunk mondjuk fél tízkor!
- Nem lehetne előbb?
- Figyelj! Minden attól függ, hogy anyám milyen gyorsan tudja elvinni a srácokat! De amint tudok sietek hozzád! Addig tarts ki! - azzal letette a mobilt.
Évi úgy érezte egy kisebbfajta örökkévalóság is kevésnek bizonyul, amikor valamivel reggel kilenc előtt gimis barátnője becsöngetett hozzá, és ténylegesen úgy borulhattak sírva-nevetve egymás nyakába, akár a legjobb testvérek.
- Annyira örülök neked! Nahát! Te semmit se változtál! Még mindig csinos és stílusos vagy, akárcsak a gimiben! Kicsit féltékeny vagyok! - szögezte le jócskán meglepődve barátnőjével kapcsolatban Brigi.
- Hát... nagyon köszi... Gyere be gyorsan és dumáljunk sokat! - valósággal beráncigálta az ajtón túlra, és leültette a nappaliban, anélkül hogy körbevezette volna kis lakásában.
- Milyen... szép környéken laksz! - jegyezte meg elismerően a másik.
- Köszi! De térjünk a tárgyra jó?
- Tehát azt állítod, hogy nem feküdtél le még senkivel sem?! Csak nem lettél apáca, vagy aggszűz kisanyám?!
- Szó sincs róla! Csupán a megfelelő emberre várok! Olyan nagy baj ez?
- Figyelj, nem tudom hallottad-e, de a nők többségének a biológiai órája vészesen ketyeg és ha még gyereket szeretnél, vagy párkapcsolatot, akkor ideje lenne vadkanvadászatra menned végre! - kopogtatta meg saját homlokát Brigi, mintha barátnőjének elmentek volna hazulról.
- Ezzel én is tisztában vagyok! Lássunk tisztán! Az adott pasi kurva jóképű, kigyúrt, macsó és annyira szexis, hogy az ember már attól is begerjed, ha szemezni kezd vele!
- Ez nagyon izgisen hangzik! Akkor mi a probléma?
- Hát csak az, hogy félek akkor, ha szóval... amikor eljutunk arra a pontra, hogy szexelnünk kellene... - már megint ez a gyerekes, kislányos egérke hang, amitől a többségnek máris nevetnékje támad.
- Hahaha... ez aztán a jó vicc! Ne már csajszi! Még sosem láttad, hogy mások hogy csinálják?
- Azért nem vagyok annyira elveszett sükedék, meg pornót is néztem, tudom hogy működik, csak amikor az ember élesben ott van a komoly valóságban akkor kezd rohadtul liftezni a gyomrom, és azonnal elmenni a kedvem! Érted ezt?!
- Figyel! Nem akarlak megbántani, de biztos, hogy pasipárti vagy?
- Hát még szép hogy! Azt próbálom ecsetelni, hogy cidrizek, és majd beszarok, ha szexre kerül sor.
- Figyel, szerintem el kellene menned egy terapeutához, vagy valami pszichodokihoz, aki ilyen esetekkel foglalkozik! Ha gondolod szívesen elkísérlek?
- Ez nagyon rendes tőled! De én meg voltam róla győződve, hogy kicsit eldumálgatunk a szexről!
- O.K. Ha ez minden kívánságod! És pontosan milyen részletek érdekelnének?
- Neked milyen volt a legelső szexxel kapcsolatos élményed? - tette fel egyértelműen a kérdést.
- Hú! Hát az már nagyon régen történt, de szerencsére mindenre emlékszem. Egy kicsit fáj, amikor megtörtént az a bizonyos dolog, de nem vészes, hozzá lehet szokni! Utána viszont egész kellemes volt, ahogy teljes gyöngédséggel, és odaadással felfedeztük egymás testét. Na? Erre voltál kíváncsi?
- Kezdetnek nem is olyan rossz...
- Most úgy tűnik nagyon elbizonytalanodtál! Figyelj rám! Nem akkora tragédia, ha az ember egy bizonyos életkor után is mániákusan fél, vagy retteg bizonyos dolgoktól. Ezekkel a nehéz dolgokkal előbb-utóbb mindenki szembesül, és meg kell velük bírkózni, hogy úrrá legyél rajtuk! Ketten elmegyünk egy terapeutához, és közösen túljutunk ezen! Rendben?!
- Mit is kezdhetnék nélküled?!
- Látod! Sokszor mondtam neked, hogy nélkülözhetetlen vagyok!

SZERETET, BIZALOM, ÉS KÖSZÖNET

Roppant szexis, amolyan fitnesz-anyuka kopogtatott be a társasházi lakás megfelső emeletének ajtaján. Karjában ringatva egy aprócska csecsemőt. Így is legalább fél órát várt, mire nagy nehezen nyílt az ajtó, és az ajtóban megállt egy pocakos, kisebb sörhasat növesztett, atlétát és köntösféleséget viselő szőrmók-szakállas, hrmincas férfi, aki - látszólag -, azt se tudta, hogy nappal van-e vagy éjszaka. Napjai mintha totálisan összefolytak volna, és most is kínzó erőfeszítéssel kellett megerőltetnie önmagát, hogy egyáltalán ébred tudjon maradni.
- Igen... mi az? - pislogott csipás szemei mögül. Bár megmosakodott, ahogy reggelente mindig is, valahogy zsírosodásnak indult arca nem fogadta be a frissítő vízsugarakat. Talán jobban tette volna, ha rendesen lezuhanyozik. Mégiscsak jobb hatást kelt. ,,Miért lett ennyire meghatározó a külső ebben a világban?" Valahogy sosem értette.
- Szia Bandikám! - puszilta két oldalról meg enyhén összerúzsozva a dögös bombázó anyuka. - Ne haragudj, hogy ilyen korán zavarlak biztosan még aludtál... - nézett rajta tetőtől-talpig végig, és bizonyára levonta a keserédes, megalázó következtetést, miszerint: Bandinak sohasem lesz egy rendes barátnője, ha ennyire slamposan, hajótörötten néz ki! Akár egy hajléktalan! - Figyelj csak drágám! Egy hatalmas szívességet szeretnék tőled kérni! - kétségbeesettre, árvára vette a figurát, mert nagyon jól tudta, hogy szomszédja mindig is szeretett kicsit a hős megmentő szerepkörében tetszelegni.
- Vigyázni kellene csak pár órácskát a kisfiamra! - azzal jelentőségteljesen ringatni, babusgatni kezdte a töpörödött, kis csecsemőt, aki a váratlan rázógatástól kinyitotta érdeklődő, kíváncsi szemecskéit és most érdeklődve nézett körül, merre is van?
- Figyel... őszinte leszek... - nyomott el egy holtfáradt ásítást, mert tegnap szintén állásinterjún járt, és mindenütt közölték vele, hogy sajnos telt, zsúfolt házuk van!
- Kérlek... légy szi! Esküszöm neked, hogy ilyen belevaló, imádnivaló kisfiúval még életedben nem találkoztál, és amint lehet sietek haza, de most tényleg késésben vagyok, és a főnököm megöl, ha csak kések akár pár percet is! Te is tudod menyire könyörtelen mostanság a munkaerőpiac! - annyira szexi volt ebben a ruhában, kellemesen napbarnított, rugalmas bőrrel, és nőiességének minden számottevő, gömbölyded domborulataival, hogy Bandi végül is kénytelen-kelletlen beadta a derekát.
- Hát... jól van! Nem bánom! - tárta szélesre az ajtót, mire a szexis anyuka bepakolta a kisbabagondozás legfontosabb kellékeit; babapúdert, legalább egy zsáknyi friss, ropogós, tépőzáras pelenkát, és kenőcsöket, hogy a kisbaba bőre is megfelelően karban legyen tartva. Aztán az érdeklődő, csöndes kisbabát egyenesen Bandi két szőrös kezei közé nyomta.
- Imádom az én két dögös pasijaimat! - ujjongott repesve a boldogságtól, hogy pár óráig szabad, és független nőként viselkedhet felelősség és kötöttségek rabigálya nélkül.
- Sietek haza! O.K.-é? Még egyszer annyira köszi! - azzal sugárzó mosollyal be is szállt a liftbe és elviharzott.
- Figyel... ezt azért... megkellett volna... beszélnünk... - próbált Bandi utána szólni valamivel hangosabban, de hamar átlátta a helyzetet, hogy elég reménytelen vállalkozás lenne.
- Hát most ketten maradtunk barátocskám! Na, kisöreg? Hogy a fenébe is hívnak? - erősen törni kezdte a fejét, hiszen eddig meglehetősen ritkán fordult elő vele, hogy kisbabára kellett vigyáznia. A bébiszitterkedéstől is elment a kedve már akkor, amikor egyszer az unokatestvérei meglátogatták, és hozták az egész pereputtyot. Majd hat gyerek zsongott, zsibongott egyetlen megérdemelt nyugodt percet se hagyva a felnőtteknek, hogy legalább szusszanásnyi időhöz jussanak.
Miután nem tudta megtalálni emlékei között, hogy hogy is hívják a kis újszülöttet elhatározta, hogy - persze csak átmeneti jelleggel -, Misikének fogja szólítani, aztán majd az anyukája később újra átkeresztelheti.
- Éhes vagy? Talán bekakiltál? - kérdezgette, hiszen a csecsemő már-már furcsán nyugodtnak, és kiegyenensúlyozottnak tűnt. - Akkor most bemgyünk szépen, és alaposan átgondoljuk együtt a mindennapi teendőket. Jó?! - azzal óvatosan, mint egy kis állatot dédelgetne bevitte a kisfiúcskát és a holmiját a tágasabb nappaliba, és a kisfiút lepakolta a széles kanapéra, ameddig kitalálja magában, hogy hogyan is tovább?
Időközben a kávéfőző barátságtlan, sípoló hanggal jelezte, hogy elkészült a teljszínhabos latte machiató, ai nélkül nincs se reggel, se reggeli. A csecsemőt - érdekes módon -, nem rémisztette meg a fület irritáló hang. Mintha világ életében hozzá lett volna szoktatva az ilyesmihez. Ellenben Bandi egyszer csak beleszagolt a levegőbe, és tapinthatóan érezte, hogy fekáliaszag van. Gyorsan a vécéhez ment, de hát már mikor elvégezte a dolgát, amikor fölébredt, most pedig azért már kiadósan benne jártak a délelőtti órákban.
- Hú! Azt a mindenit! Te voltál Misike? - szólt oda a csecsemőnek orrát fintorítva. - Ezt sűrgősen orvosolnunk kell! - azzal odablattyogott a kanapéhoz, ahol a csecsemő nyújtóztatta lábait. Majd alaposabban szemügyre vette a tépőzáras pelenkát, melyet - állítólag -, a világ legegyszerűbb dolga levenni, és felrakni egy kisbabára.
,,Hiszi a piszi!" - gondolta, majd megpróbálta a tépőzáras pántokat óvatosan leszedni, de valahogy az istennek nem akart sikeredni, így végül a legegyszerűbb megoldáshoz folyamodott benyúlt a fiókba egy kisebb konyhai ollóért és inkább levágta a tépőzárak mentén az egészet.
- Ohó! Igen! Hát kedves barátom! Te aztán hatalmasat pottyantottál! De semmi vész! Bandi bácsi mindig kéznél van, és segít! - a kakis pelus azonnal a szemétben landolt, mire rájött arra, hogy talán azért nem ártott volna idejében kipakolni a tiszta pelenkákat a szatyorból. ,,Nem baj! Akkor kelleni fog egy új terv!" - töprengett, majd megfogta az eleven, immáron cukorfalatként gügyögő kisfiút honaljánál fogva és rohant vele a fürdőszobába. Kicsit fejjel lefelé fordította, beállította a zuhanyt kellemesen hűsítő fokozatra és egyszerűen lezuhanyoztatta a baba popsiját.
- Jól van kis barátocskám! Mindjárt meg is vagyunk!
A kisfiú látszólag élvezte a viz szőkőkútszerű csobogását, és ujjongó örömódát kurjantott akárhányszor csak friss víz közelébe ért. ,,Jobb is így, mintha visított, vagy barátságtalanul bevágta volna a könyörtelen hisztit!" - futott át Bandi agyán, majd egy használt törülközővel átmentileg igyekezett gondosan leitatni a csecsemőről a megmaradt nedvességet.
- Na, mindjárt megvagyunk kisöreg! - azzal visszafutottak a nappaliba. Úgy tűnt a kicsit a ritmikus mozgás tökéletesen kielégíti, és meg is nyugtatja.
Most jött csak a kényes, aprólékos gondosságot igénylő művelet. Hogy adja rá a pelenkát úgy, hogy a lábai azért ne legyenek lekötözve, de azért szabadon mozoghassanak. Tüstént okostelefonjáért nyúlt, és ráakadt egy kisbabavideóra a Youtube-on. Ott minden annyira egyszerűnek, és természetesennek hatott. Nem tehetett mást. Megpróbálta aprólékosan ügyelve a részletekre leutánozni. Majd követezett az ő élesben utánzott magánszáma.
Fogta a tiszta pelenkát, a gügyögő baba popsija alá helyezte óvatosan úgy, hogy a két szárnyas vége szbadon lehessen. A baba így úgy nézett ki, mintha egy háromszögalakú teknőben, vagy puha vájatban feküdne békésen, nyugodtan. A munka dandárja még csak most jött. Két kicsi pufók lábacskáit kellett nagy gondosággal átbújtatnia a két szárnyas végeken, amikor ezzel is megvolt jöhetett a háromszögalakú rész szakszerű visszahajtogatása a baba hasához. Ez után jó lett volna használni is a gyárilag legyártott tépőzárakat, melyeknek az volt az elsőrendű célja, hogy rögzítsék a pelenkavégeit, de valami aprócska baki csúszott Bandi számításába, így a tépőzárak helyett vastag, szürkésszínű ragasztószalaggal tekerte körbe a fennmaradt pelenkát, ami stabilon tartotta a pelust akárhogy is izgett-mozgott az imádnivaló csöppség.
- Így ni! Te azátn megizzasztod azt embert! Hallod-e?! Nem vagy éhes, vagy fáradt? Ami azt illeti én egy kicsit megéheztem! Megnézem milyen kaja van itthon! - azzal szemét folyamatosan a csecsemőn tartva kiment a hütőhöz, és belekukkantott.
Tegnapról szerencsére maradt egy kis pörköltes tészta, mely nem igazán tesz jót a turbósított kalóriák, és szénhidrátok miatt, de azért éppen jó lesz éhhalál ellen. Kivette a kis műanyag tálkát és berakta melegíteni a mikrohullámú sütőbe.
A tartóstejből is maradt még egy kevéske. Ezt főként reggeli tejeskávéjához használta. Nem túl sokat.
Amikor a tészta kellő hőfokra melegedett nem túl forrón, kivette a mikroból a tésztát és pár falat erejéig megkóstolta. ,,Igen! Bábikaját eszik egy kisbaba!" - futott át agyán. Valahol látott egy videót, hogy a szülő tejet adott a csecsemőnek cumival. Igen ám, de felvizezte, és csupán csak egy fél kis pohárkával. ,,Ebből nem lehet akkor baj!" - Így töltött egy kis pohárba, de csupán pár aprócska kortyot és felvizezte vizzel, ahogy a videóban látta.
- Tessék Misikém! - óvatosan a baba szájához emelte a műanyag bögrét, és büszke megelégedettséggel nézte, amint a kisfiú egyre mohóbban, követelőzőbben kortyolgatja a tejet. ,,Tehát akkor ízlik neki! Ez mindenesetre jó jel, nem igaz?!" - szögezte le magában. Később ő is jó étvággyal nekilátott a tésztának, mely kellemesen meghűlt időközben.
Ennyire jó, és barátságosan szófogadó kisbabával ritkán találkozhat az ember. Amint a kis pohárka tejet megitta máris komfortosan behunyta kis szemeit, és úgy elaludt, mint a bunda.
Bandi elmosogatott, és a napja hátralévő részében úgy döntött, hogy az étkezősarokban fogja berendezni ideiglenes home office dolgozószobáját, mely főként az online marketingekre igyekezett építeni. Amióta a COVID valahogy beépült, bebetonozta magát a mindennapok közé a legtöbb ember hozzállása a digitális eszközökhöz totálisan megváltozott.
A dögös, szexis anyuka nem sokkal negyed öt körül csöngetett délután magasságában. Bandi szokásához híven kíváncsian kikémlelt a kukucskálólyukon, majd beengedte a szélesen, ragyogó napsugárként, felszabadultan, csurig enegiákkal töltött fiatalos anyukát.
- Szia drágám! - arcra puszi következett. - Látom jót tett neked az alapos borotválkozás. Nagyon macsós vagy így is! - könnyed gazellaszökenéssel már bent is termett, és mikor meglátta, hogy kisfia békésen szundizik, mint a tej hirtelen majd elolvadt a gyönyörűségtől.
- Mondd csak Bandikám? Jól viselkedett a baba, amíg távol voltam? - nézett rá kutatón.
- Persze! Nagyon barátságos kis krapek! Öröm rá vigyázni! - bukott ki belőle jópofizva. Bárcsak ne mondta volna ki ezt az utolsó mondatot, mert a dögös anyuka máris felelt:
- Hát ez nagyszerű! Akkor a közeljövőben még igénybe vennélek, mint bébiszitter, ha nem gond?
- Hát persze... khm - köszörülte meg a torkát -, ez csak természetes.
- Látom egyedül is profi szinten megoldottad a pelus kérdést! - nézte meg az összeszalagozott, tépőzáras pelenkát mosolyogva.
- Figyelj! Nagyon köszi, hogy segítettél! Nem felejtem el, és nagyon sokat jelent! Ha lesz a héten egy kis szabadidőm akkor egész nyugodtan csak csöngess be! Csapunk egy görbe estét! - villantotta meg sugárzó barna szemeit flörtölve, kacéran. Azzal óvatosan felvette a kisbabát, és halk, óvatos lépésekkel kisétáltak a bejárati ajtón.

KETTŐZÖTT SZALTÓ

Hány rétegű lett immár az emberben
a réteges homály?!
Íránytalan mozdul el
egyik tatóréteg a másikba.
A sűrűsődő éjszaka
lídérc-árnyai állandósulnak,
megnőnek de még nem bántanak.
Ember-előtti dac-fényben,
zizegő anyagban összeforrnak
a homály akvarell-szintjei.
Arcok titkolt apokrif-jeleiből üres gördök,
eresztékek tátongnak.
A Semmi szinte azonnal
s mindig felkavarja a hallgató csöndet.

Őszinte, emberi tekintetekből is,
mintha rég elköltözött volna valaki.
Testek előbb megnyílnak,
akár a tárulkozó virágszirmok,
majd esetleg
- ha szerencsénk van -, befogadnak.
- Vágyak olcsó, alattomos vámszedőjévé
züllik a megalkuvó ember is;
ott van még lapulgat
az Én-rétegek útvesztői
között Angyal s Kígyó.

Óvóhelyek beszakadt tetőzete
alatt jó volna különbékére rátalálni,
- de még nem jöhetnek,
kik eltakarítanák feleslegesen
ittfelejtett romokat.
Fiaalon bármelyik pillanatban
megvénülhet az ember,
aztán élhet, ahogy akar.

Elbillent égövöt dédelget
a Senkik gyarló szigete.
Kérdő ripacsok, szó-kupecek
között puszulófélben
hagyott romantika tanyáz.
Gyatra, szánalmas bűnök
holt lelkek martján sötétlenek.

Az elhasználódott jelmezek pompája rendre,
mindig felsejlik.
Ember-szagokat már nem csupán
a folyamatosan ugató dögök érezhetnek.
Már a szétcibált emlékek is
- ha voltak -, lassabban,
kiszámíthatób bomlanak.

A külsőségek szándékosan
felszínes exibicionista tétovasága jobban
fertőz úri körökben, mint valaha.
Fő s mellékszereplők,
akár a lelkes, egymást
támadó vad cinkosok züllésük,
bukásukkal mindig egymásba botlanak.

- Mozdulatok, alakoskodó cifra-beszédek
már nem lehetnek többé azok,
amik voltak - szándékosan tunya,
közönyös táplálékká
degradálódik már a Lét-tudat.
Hallgatások hártyáiba
immáron mind mumifikálódottan,
végső akkordként mindenki arra fordul,
hol több hasznot remél!

PILLANGÓK TÁNCA

Géza sosem értette meg, azt hogy miért kell akár egy állásinterjú, vagy meeeting alkalmával, akár egy vakrandi, vagy csupán csak egy workshop keretén belül nyilvánosan megszégyeníteni akár bárkit is?
Már gyerekkorától kezdve fokozatosan szokott hozzá a kisebbrendűségi komplexusok egész tárházához. A ,,minden el van rontva" - érzésével viszonyult az összetett és sokszor talán éppen ezért igazságtalan világ dolgaihoz.
Már javában elmúlt húszonhat éves is, amikor úgy lopakodott meg szinte észrevétlen csöndes, alamuszi, megtaposott méltósággal a Bölcsész-Kar főépületébe, akár egy kisstílű tolvaj, vagy bűnöző, hogy átvehesse közel hét éves megfeszített munkabírása hitvány gyümölcsét, és szándékosan nem vett részt a diplomaosztó ünnepélyes ceremónián, mert sosem tartotta magát eléggé méltónak arra, hogy személyiségét méltó módon megünnepeljék. Így telt az idő - legalább is egy rövid ideig -, Kornél számára.
- Hé hapsikám! Hol a fenébe bóklásztál? Nagyon hiányoltunk! Miért nem jöttél az ünnepségre? - hívta fel mobilon egyik volt csoporttársa.
- Bocs öreg, de nagyon el vagyok havazva! Rengeteg dolgom volt és személyes problémáim is adódtak úgyhogy... szóval... - sosem bízott senkiben sem. Ha őszintén bevallja azt, hogy egész egyszerűen semmi kedve sem volt cirkuszi majom módjára tallárban, és idiota tányérsapkában végigülni egy halálosan unalmas gesztus, amit az egyetem minden évben végestelen végig eljátszott jóformán önmaga presztizsének növelése céljából, azonnal elfogja a hányinger.
- Mondták már neked barátocskám, hogy rosszul hazudsz? - mintha máris megsejtett volna a másik valamit a vonal túlsó végén.
- Honnan tudod, hogy hazudok haver? - kérdezett vissza kissé ellenséges hangnemben, mint akinek fenyegetik a biztonságérzetét.
- Hé pajtás! Nyugi! Én a haverod vagyok! Vagy már nem emlékszel arra az első átkozott napra? - kérdezte megrökönyödve, hogy ennyire megváltozott a barátja.
- Ja, persze, bocs öreg! Ne haragudj! Figyel! Majd találkozunk a nyár folyamán, és ha bármi van elérsz a neten! Okés?! - hangja már megint bizalmatlanságról árulkodott.
- O.K.! Lássuk csak! Vagy nőügyi gondjaid vannak Kati miatt, vagy pedig nem vagy észnél! Most akkor ebből melyik?
- Nem én akartam, hogy Kata dobjon engem! Te is láttad hogy smároltak Antival! Totál kikészültem! Annyira megalázó volt!
- Tudom haver! De ha ez vigasztal elmondom, hogy azóta Kata is más szemmel látja a dolgokat! Tudtad, hogy Antival is szakítottak?
- Na ne! Csesszék meg! Azt mondom! - kicsit később -, aztán mi volt?
- Te kis kíváncsi Fáncsi! Érdekel mi? Valld csak be nekem nyugodtan, hogy álmatlan kanos éjszakáidon állandóan Kata firgácsain töröd azt a busa buki fejecskéd!
- Most akkor elmondod, vagy mi lesz?! Nyögd már ki az ég áldjon meg! - lett egyre türelmetlenebb.
- Hé, hapsikám! Nyugi van! Higgadj le! Látom felcsigáztalak! Ha többet akarsz tudni talizzunk mondjuk a Móriczon pontban tíz körül! Mit szólsz?
- Mondták már, hogy ördögien ravasz tudsz lenni?
- Hát eddig még nem, de ez a te szádból haver felér egy bókkal, úgyhogy nagyon kösz! Holnap legyél ott! - a barátja lerakta a mobilt.
,,Vajon mi a fenét akarhat?!" - annyira igyekezett megerőltetni az agyát, amennyire csak tudta. Végül jó másfél-két órás agytorna után végül belátta, ha a végére akar járni a dolgoknak, akkor erőt kell vennie emberkerülő személyiségén, és be kell mennie a városba, ami még mindig közelebb volt onnét, ahol lakott, mint mondjuk vidékről.
Másnap aztán könnyed, lezser eleganciára váltott. Bermuda-nadrágot vett fel, könnyed, laza kockás inggel, és turistáskodásából ajándékba kapott, kicsit idétlen idiótán festő, nyárias, hófehér sapkát, amiből szinte mindenki hajlamos volt eltévedt turistának nézni. Már csak a digitális fényképezőgép, a városi térkép, és persze a jó nagy távcső hiányzott, hogy fizimiskáját még hitelesebbé tegye. Mivel ehhez semmi kedve sem volt úgy döntött már éppen elég ostobán fest, és pontban délelőtt tíz előtt tíz perccel - hogy senki idejét se rabolja, erre különösen kényes volt -, megjelent a Móricz-körtéren.
Ahogy leszállt a buszról szinte azonnal eszébe jutott hányatott, és szekálós gyerekkora. Milyen ízletes, gusztusos pizzákat lehetett kapni a sarki velencei stílusú, olaszos pizzázóban. Az ember valósággal majd a tíz ujját megnyalta utána. És természetesen eredeti, olasz főzött fagyit is! S bár kétséges volt, hogy valóban olasz-e a fagyi, a főzést szabadszemmel bármi megcsodálhatta az üzlethelység ablakain keresztül.
Most nem csupán egy régi, kedves, visszatérő emlék idézett elő benne totális honvágyat, - de egy valóságosabb, talán kicsit élhetőbb életstílus is hiányzott. A régi kilencvenes évek derekán még azért élhetőbbnek tűnt sok buktatójával is ez a mostani rongyos, rusnya élet. Észre se vette, amint kicsit megkésve egyetemi barátja feltűnt a sarkon, és nem egyedül érkezett. Egyszerre két dögös bombázó derekát is vagány, hódító lezserséggel átkarolta, mintha éppen akkor csípte volna fel őket.
- Szevasz hapsikám! Te aztán pontos vagy, mint a halál! Azt meg kell hagyni! Hölgyeim! Hadd mutassam be nektek régi gyerekkori haveromat, akivel már pöcsös korunk óta valósággal össze vagyunk nőve, akárcsak két tojás! - azzal mindkét bombázó derekáról hanyagul levette kezét, és hagyta, hogy a két nő alaposan szemügyre vehesse félszeg, és emberkerülő barátját.
- Milyen édipofa a barátod Feri!
- És olyan kisfiús arca van! - jegyezték meg felváltva miközben körbesétáltak előtte.
- Na de drága hölgyeim! Tudjátok ti ki valójában ez az ember? - kíváncsi lett a hangja mit aki fontos titkokat tud. A két nő pedig valósággal mohó, csillogó tekintettel szinte azonnal bezsongott.
- Kicsoda? - kérdezték izgatottan.
- Ő egy valódi hős! Súlyos autóbaleste volt tizenegyévesen, de felépült. Majdnem agyonverték az általánosban, de túlélte. A gimiben bár nem volt szerencsés a csajozás terén, de olyan verseket firkált, hogy beszartunk tőle. Később az egyetemen kicsit öngyilkos gondolatai támadtak, de aztán szerencsésen átvészelte ezt is! - szinte büszkeséggel a másik mellkasába bokszolt, amitől az enyhén megtántorodott, erre a két hölgy halk kuncogásban tört ki.
- Hölgyeim! Érezzétek magatokat megtisztelve, hogy ez az igen kivételes ember itt most megjelent! - megint egy teátrális meghajlás következett.
- Mit szólsz hozzá Bianka? - kérdezte kuncogó mosollyal a szőke bombázó.
- Szerintem nagyon édi fiúcska! - jelentette ki a másik azzal mellé lépett és kedvesen a karjába karolt.
- Akkor édes egy öregem! Mit szólnál, ha elbeszélgetnénk ezekkel a kedves dögös hölgyekkel?
Csak bólintani tudott, de azt is valami hihetetlenül megszeppent, már-már teljesen szégyellnivaló kisfiús hozzáállás mellett.
- Itt a sarkon van is egy kisebbfajta büfé. Legalább is a kilencvenes években még megvolt. - jelentette ki Feri büszkén, majd kihúzott egyenes háttal, akár egy pávakakas megindult a szőkeséggel az oldalán, míg nyomukban a barátja igyekezett tartani a lépést a másik hölggyel.
A büfé aprócska, szinte jelentéktelennek tetsző épülete valóban ott trónolt, ahol eredetileg építve lett, azonban jó húsz évvel az eredeti állapota után a vasfogú idő nyomai jócskán nyomott hagytak szinte kézzelfoghatóan rohadó, puszulófélben lévő állapotán.
- A kurva életbe már! Ezt nem hiszem el! Most mondjátok meg! - dühösen mérgelődni kezdett felháborodásában. - Miért nem lehet a régi dolgokat is úgy megőrizni, ahogy voltak?! - belerúgott egy árválkodó szemeteskukába.
- Tudom! Nekem is nagyon hiányzik! Hiszen jóformán itt töltöttük el az egész gyerekkorunkat! - vallotta be a másik.
A két hölgy elgondolkodva összenézett, majd úgy tett, mintha megpróbálnák őszintén megvigasztalni a két férfit gyöngéd babusgatással.
- Jól van gyerekek! Elég volt az érzelmekből okés! Üljünk be valahova és végre dumáljunk egy jót! - adta ki a vezényszót Feri akit jócskán megviselt gyerekkori kedvenc büféjének elvesztése, és látszott rajta, hogy feldúlják idegeit az érzelmek.
Találtak is egy helyet a volt Alexandria könyvesház oldalában, ahol szinte alig volt egy-két ember, tehát ha valaki mély, tartós beszélgetésekre vágyott, akkor annak éppen ideális helyszínnek mutatkozott. Bementek, és rögtön a hátsó bokszokban foglaltak maguknak asztalt. A két férfi előzékenyen előre engedte a két hölgyet, majd leültek melléjük, és azonnal beszélgetni kezdtek.
Jóformán az egész napot ezen a helyen töltötték el, ez azonnal feltűnt a kiszolgáló személyzetnek. Géza és Feri - mivel gyakorlatilag egész gyerekkoruktól kezdve kiismerték egymást -, kedélyesen, anekdotázva elbeszélgettek a régi szép időkről, mikor azért mégicsak tűrhetőbb volt az élet, és élhetőbb. A két hölgyet főként Feri igyekezett bevonni egy-egy téma kapcsán beszélgetésükbe, és mindketten kellesen meglepődtek, hogy a két dögös bombázót nem ejtették a fejükre, és mindenhez hozzátudtak szólni.
- Figyelj haver! Legközelebb újból meghívlak! Kérhetek egy aprócska szívességet?
- Mennyibe fog ezen nekem kerülni? - emelte égnek tekintetét Géza, hiszen már gerekkorukban is a fele zsebpénzét adta legjobb barátjának, ha az balhéba keveredett.
- Na, de öreg! A legjobb spanom vagy! Csak nem képzeled azt, hogy át akarlak verni?
- Ugyan dehogy! De hogy neked mindig pénzre van szükséged az azért gáz!
- Jól van na! A szívesség arról szól, hogy megkérlek a következő találkozásunkig próbált meg összekaparni csenevész, önbizalomhiányos akaraterődet és eszedbe ne jusson öngyilkos lenni! Vetted az adást?! - Még soha életében nem volt ennyire komoly, ugyanakkor ijedt ez a merész kijelentés.
- Megértettem! Akkor... a legközelebbi viszontlására! - Géza már készült volna, hogy amilyen gyorsan csak lehet hideg angolos eleganciával otthagyja a díszes társaságot, amikor a barnahajú bombázó hölgy megint csak karjába karolt, és huncut-kedvesen meg nem jegyezte: - Ugye nem gondoltad, hogy férfikísérő nélkül majd itthagyom őket!
- Ez meg se fordult a fejembe! - újból felnézett a derűs, tiszta égre, és hirtelen nagy kő esett le a szívéről.

 ELHIBÁZOTT CIVÓDÁS

- Figyelj szerintem maradjunk csak barátok... - kezdte fel-le járkálva a nappaliban a fiatalos, filigráns, mindig csinos, harmincas nő Nóri.
- Már megbocsáss, de mit jelent az, hogy csak barátok? - nézett rá kissé értetlenkedve a negyvenhez közelítő férfi Gyuri, akit a legtöbben valósággal megfedtek, hogy mit akarhat egy éretlen kislánynak látszó nőtől.
- Hát... szóval... ez azt jelenti, hogy mostantól jó volna, ha egy kis ideig hanyagolnánk egymást! Ha érted, hogy mire gondolok? - hangja komolynak tűnt, és kimért volt. Márha a fölényhelyzet ezt lehetővé tette.
- Ez övön aluli ütés volt édesem! Ugye te is tudod! Aljas, szemét dolog!
- Légy szíves! Ne kezdj el nekem itt érzelgősködni, szentimentálisan ömlengeni a szerelem metamorfózisairól, mint abban az idióta versedben is! Megpróbáltuk együtt! Nem jött össze! Na bumm! Ennyi volt! Hagyjunk magukat szétmenni. Ez már nem egy párkapcsolat!
- Hát akkor kérlek magyarázd el nekem, hogy micsoda?! - a férfin látszott, hogy fel-le liftezni kezd egyébként is magas vérnyomása, majd kissé kisfiús arcán megjelentek a szomorúság, visszafojtott indulat első jelei. Rettentően bepánikolt, mint a váratlan helyzetekben számos alkalommal, és mivel nem volt tapasztalata hajlamos volt a lelki összeomlás és a pánikroham közötti alvilági mezsgyén mozogni.
- Drágám! Ne kezdjük el, Jó? Ne akard, hogy elmagyarázzam neked azt, amit úgy sem értenél meg! - szabadkozott a nő, majd mérgében dühösen lerúgta finom, hamvas lábacskáiról a kényelmes szandált.
- Akkor... most mi lesz velünk...? - kérdezte kétségbeesetten, tancsátalanul farkasszemet nézve, mert tudta, hogy a nő képtelen lesz állni őszinte tekintetét.
- Mint mondtam te már szabad ember vagy! Leveszem rólad a kezemet és még a héten elköltözöm! Néhány barátom majd segít a költözködésben!
- ...De hát annyira szerettük egymást, vagy ez számodra nem jelentett semmit! - szorította ökölbe nagy, mackós szőrös kezét, mint aki épp arra készül, hogy megakar ütni valakit.
- Jaj, ne! Ugye nem fogsz megint hisztizni, meg bőgni, mint valami szánalmas, idióta, puhány, kis pöcs, mert akkor azonnal világgá megyek! Figyelj! Szerintem egy párkapcsolat arról kellene, hogy szóljon, hogy gazdagítjuk egymást, de te az utóbbi két és fél évben valóságos energiavámpír lettél, kisstílű pióca, akinek egyre több és több szeretre van szüksége, hogy létezni tudjon, és nekem pedig az ilyes pasiktól lesz gyorsan herótom!
- Miért csinálod ezt velem?! Mi a bűnöm mondd? Jó szánalmas, ügyetlen voltam az ágyban, és az álomutazás sem úgy alakult, ahogy elterveztük, de olyan jó volt kettesben, nem? Vagy az is egy színjáték volt, érzelmek nélkül?! - nézett rá egyre összetörtebb lélekkel.
- Édesem! Látod ezért nem tudsz te semmit a női logikáról! Megsúgok neked valamit édesem - közelebb hajolt bizalmasan lehalkítva a hangját -, a nőket manapság egyetlen dolog izgatja: a pénz! Beakarják magukat betonozni egy sikeres kapcsolatba, melyből később életük végéig anyagi gondtalanságban lubickolhatnak! Érted már?! - hangja fáradtnak, egyre elcsigázottabbnak érződött a szoba kissé áporodott levegőjében.
- Igen... te sajnos megijedtél az élettől, és az elköteleződéstől! Azt hiszed, hogy manipulálhatod, és kedvre kihasználtatod magad körül az embereket, de ez egy ordas hazugság! Vedd tudomásul!
- Hogy te mekkora egy álszent, kisstílű gané vagy! El se hiszem! Méghogy, én akarok manipulálni másokat? Mondd csak? Ezt most komolyan gondoltad, vagy egy hülye vicc akart lenni?! - érződött a gyönyörű nőn, hogy egyre ingerültebb, és már csak egy halvány szalmaszál választja el, hogy indulatai ne robbanjanak fel, akár egy kibiztosított atombomba.
- Hé! Higgadj le! Kérlek ne veszekedjünk! Az nem old meg semmit!
- Oh! Márpedig ha jól tudom ez a mi közös lakásunk édesem, és annyit és akkor veszekszek, ordítózok, tépem a hajam amikor csak akarom! Megértetted?! - borzalmasan magas, rikácsoló hangja rettentően megviselte a férfit. Úgy érezte, hogy talán már ténylegesen nem képes megmentenie párkapcsolata törmelékeit.
- Jó! Tessék! Parancsol! Mit szeretnél? - úgy döntött fordított pszichológiát alkalmaz, és inkább megpróbál bizalmat ébreszteni, jutányos kompromisszumot kötni. Úgy tett, mint aki megpróbálja ledobni magáról túlzottan is feszült, stresszelős idegességét, és idült bepánikolását. Mintha nem lenne semmi baj. Hiszen ez csak egy tipikus véleménykülönbözés két kimerült, és halálosan elcsigázott ember között, akik azért még - remélhetőleg -, mindig szeretik egymást. Helyet foglal az egyik kényelmes fotelban, és megpróbálja tartani a barátnőjével az egyre kellemetlenkedőbb szemkontaktust.
- Nem lehet igaz! Most meg mi a fene ütött beléd?! Mi?! Szórakozol, ugye?! Hogy lehetsz ennyire... alamuszi szemétláda? - bukik ki belőle. Talán már nem is akarja tűrtőztetni magát. Visszafogni érzelmeit még kevésbé. Ami a szívén az a száján! Csak határozottan. Annak idején a férfi pont ezért szeretett bele végzetesen.
- Hú! - mintha kifújná tüdejében rekedt forró levegőt. - Te aztán nem vagy semmi drágám! Mondták már! Figyelj! Amondó vagyok! Jussunk dűlőre! O.K.? Mondd el, hogy mit szeretnél, és értelmesen beszéljük meg a dolgainkat! Ez csak nem lehet akkora kérdés!
- Szeretnék szakítani most azonnal! - bukik ki belőle!
- Rendben! Megértem! Semmi gond! Tehát akkor - ha jól sejtem -, van valakid, ugye?! - mintha máris belelátna a másik kicsinyes lelkének gondosan rejtegett titkaiba.
- Tehát akkor már tudod... - a nő most annyira elveszett, sebezhető, totálisan kiszolgáltatott helyzetben érzi magát, mint egy macska-egér játszmában egy alamuszi kisegér, ami nem tudhatja, hogy a macska fogságában van. - Egyébként ha érdekel millioszor jobb vele a szex, mint veled! Raadásul eszméletlenül dögös, kigyúrt pasi! Míg neked kiadós sörpocakod és tokád van! - szándékosan gonoszkodni akart. Megalázni áldozatát, de ezzel csak azt érte el, hogy a férfi elgondolkozott a hallottakon, és még zsigeribben úrrá lett rajta a visszafordíthatatlan szomorúság.
- Oh! - hökkent meg szándékos iróniával. - Ehhez őszintén gratulálok! - hajolt meg a nő előtt teátrálisan. - És szabad megtudnom, hogy a valóságban milyen ember? Vajon őszintén szeret-e, vagy csupán kölcsönösen manipulál és kihasznál?
- Egyáltalán nem! Vele úgy érzem, hogy sokkal többet kaphatok, mintha melletted maradok! Ő imád bulizni, meg szórakozni, te pedig lássuk be egy szánalmas könyvkukac vagy! Egy olyan idióta, aki eszméknek, és gondolatoknak él, holott élnie kellene az életét! Hát vedd csak észbe, hogy én nem vagyok hajlandó veled megöregedni! Különben is Tibi meghívott egy álomnyaralásra a Maldiv-szigetekre! Te mikor vittél el bárhova is, ha szabad tudnom?! - két karját tüntetően keresztbe tette mellkasa előtt, mint aki támadni akar.
- Bocsáss meg, de akkor a pasid nem egy dolgozó kisember, mint jómagam! Ha a Maldív-szigeteken szokott nyaralni! Szerintem vállalkozó-üzletember, aki rendkívül befolyásos és sikeres, tehát olyan amilyen - szerinted -, én soha a büdös életben nem leszek! A kérdés csupán az, hogy te valóban boldog vagy-e vele, vagy saját magadnak is hazudsz?! - érezhetően a lényegre tapintott, mert a nőn igencsak megjátszott, hogy nyakig elpirult. Általában akkor szokott elpirulni, ha megtudja hogy valaki kikotyogta titkait, tehát leleplezhetővé vált.
- Ha tudni akarod saját, jól menő vállalkozása is van! - húzta ki magát huszáregyenesen, mint akit büszkévé tesz a gondolat, hogy találhatott egy új embert az életében.
- Ehhez is csak gratulálni tudok! Van még valami, amit szívesen megosztanál velem? - most viszont a férfin volt a sor, hogy nyíltan átmenjen gyilkosan őszintébe. Vele aztán ne járassa a bolondját egy manipulátor nő. Azt már nem!
- Igen! Jut is eszembe! - arrogáns, fennhéjázóba csapott át a hangja. - A holmimat majd elviszem, de el fogok költözni! - tüntetően dobbantott lábával, mintha fontos, lényeges információt közölne, mely nem tűri a pongyolaságot.
- Ugye mondanom sem kell, hogy jócskán belegázoltál a lelkembe! O.K. Ha így állunk! Menj és légy boldog! - a férfi udvariasan kinyitotta a bejárati ajtót a nő előtt, még a lift hívógombját is meggomta puszta formalitás gyanánt.
-Nézd! Köszönöm az együtt töltött időt... Kívánom, hogy te is találd meg azt, amit keresel! - udvariasan megölelte volt párját. Amikor összeért testük mintha még mindig éreztek volna egymás iránt valamit, amit egyikük sem mert nyíltan bevallni.
Gyuri lelkében megrepedt, szilánkosra tört valami rendkívül fontos, visszafordíthatatlan érzelem, mely csakis az ővé volt egyedül.
Pár nappal később Nóri - nem tudni, hogy valójában a kíváncsiság, vagy csupán a régi szép emlékek vezették -, újra felkereste a férfit egykori közös lakásukon ezúttal kigyúrt, napszemüveges gorilla-párjával érkezett, akit gyöngéd figyelmességgel arra kért, hogy nyugodtan várja csak meg a luxuskategóriájú terepjárójában, melyet csupán csak azért vásárolt, hogy csajozni tudjon a barátnője tudta nélkül.
A nőre szapora, heves szívdobogás lett úrrá. Mint amikor hirtelen valaki mellkasi nyomást érez, mely már az infarktus jele. Előbb izgatttan, majd egyre türelmetenebbül kezdett kopogni egykori lakásuk ajtaján, majd végül már heves hisztérikus gesztusokkal ököllel verte az ajtót, mire egy kedves, idős nyugdíjas özvegyasszony lépett ki a másik szomszédos lakásból.
- Kit keres aranyoskám? - kérdezte nyikorgó, érdeklődő hangon.
- Bocsánat. Csókolom! Gyuri még itt lakik? - alig kapott idegességében levegőt.
- Maga rokona, vagy ismerőse? - kezdte vizslatni az öregasszony.
- A volt barátnője volnék! - állt sarkára.
- Oh! Kedveském! Magácska akkor még nem hallotta a hírt, igaz-e?! - kérte döbbenten az idős asszonyság.
- Mi... mi történt? - kezdett hebegni, dadogni.
- Gyurika öngyilkos lett pár napja! Senki sem tudja hogyan! A házmester egyszer csak orrfacsaró bűzt vett észre, mert a többi lakó panaszkodni kezdett, akkor találta meg a Gyurika holttestét! Pedig olyan jóravaló ember volt! - szpirogni kezdett, majd jelentőség teljesen kifújta orrát.
- Jaj, ne! - a nő valósággal ott helyben émelygés és hányinger kerítette hatalmába, térdre ereszkedett és összerogyott, majd keserves sírásba kezdett. Hogy valójában elgondolkodott-e azon mennyit veszített ezzel csupán csak akkor derült ki, mikor később szakított a kigyúrt gorillájával.

A JÖVŐ SZEMÉTDOMBJA

Tudhatom, mert megérzem:
űzött vad leszek majd, vagy átutazó,
megtűrt idegen.
Kegyelmek ócska ígérete,
mint patakzó vakolat fokozatosan lemálik rólam.

Végső megérdemelt kikötőmet így se,
úgy se nem találom.
Alattomos szívekbe egyedül csak
a minél több haszon,
többszörösített pénz-bomba ketyeg.
Készárú-raktározássá silányodott
a romantikusnak hitt szerelem is,
ami hajdan kristálytisztán létezhetett. 

Körkörösen terjeszkedik az olcsó tömegcikk,
sok kicsinyeskedő tömeg-ember.
Talán már senki se láthatja a kuporgó,
számító emberi gesztusok mögött
a hétköznapi emberi karót nyelt kálváriáit,
amit önmagának adagolva szenvedett el.

- Belső mozgások pusztító
neszét vajon ki veheti észre?
Bárki bármit keressen az evilági,
szüntelen túlhajszolt életben már
minden jelentéktelenné foszlik.
S ha sokan nem remélt hasznot,
kidobnivaló karrier-álmokat kergethetnek
egy napon öngyilkosok lesznek
mind belső parancsra,
hiszen nem lehet már senki és semmi
az Élet-garanciát,
jótállását bizton szavatolhatja. 

Egyre gyül s gyülepedik naponta
a Jövő szemétdombja:
kicsinyes, tahósított divat-sztárok,
jöttment átmeneti párocskák uralják
a bulvármédiát s ezáltal a már amúgy
is totálisan agymosott, retardált világot.

A világhírnévre szert tett,
megfogadott nagyzoló dacok
s remények szinte azonnal gellert kapnak
egy-egy casting vagy meetingen.
Droid-dívák, felpumpált tesztoszteron-Titánok is
mind amerikai álmokat pisilnek,
hiszen már mindenkit kiábrándult
okádásra kényszerít a trágyszagú valóság.

Szándékosan bestszelleres sikerszerzők
érthetetlen betűsivatagokról,
megvalósíthatatlan álmokról karatyolnak
jól fizetetten, míg elóbb-utóbb
mindenkiről lehull majd a fölösleges
külcsín-sallang,
tabunak tekintett kimondhatatlan mondat!