EGYETLEN JELENTŐS PILLANAT

Állj csak meg nyugodtan. Egyetlen jelentős pillanatra, ha van merszed hozzá! A pillanat tehetetlen olom-súlya nem kérdez csacskán, - de azonnal magával ránt a feneketlen mélybe. Megnyújtja telhetetlen hosszát, önmagában nyújtózkodik, ahogy az igazgyöngy-áztatta szempillák remegő tánca az őszinteséget szólítaná. A remegő, ajakos száj is megfontoltabb hazugságokat talál ki. Vallató, villogó, mohó szempárok kéjes teliholdja óvakodva leskelődik s csakis arra vár, mikor húzhat csőba?

Emlékeidből - ha magad nem vigyázol -, hamar eltűnhet örökre megélt, boldogabb romantikák, Mindenség-szerelmek emléke! Hamarján elhalkul tebenned is a nyávogó, cincogó panasz-áradat. Állj csak meg egyetlen percre még! Legalább tiszta fejjel, bölcs ésszel gondold át alaposan kire számíthatsz, vagy mit remélsz? Hidd csak, terád is várakozik ünnepélyes komolysággal az Egy-Valaki. Mintha fáytolvízesés alatt titkon fürdene egy tündér. Vállalt, érzelmi, tétova bénáskodásod - ha őszinte -, bizton megsúgja intelmeit, míg a légyott kristálytiszta szerenáddá szelídül pengető gitárhúrokon.

Állj meg még nyugodt szívvel, megfontoltan, amíg még megteheted! Szögezd tekinteted a régi, megsérgult fényképekre, de el ne olvasd a képek hátoldalára írt ákombákomokat, szelídített macskakaparásokat! Ne képzelődj szerető Kedvesedről, ki karjában dédelgeti alvó kislánykádat, vagy csalafinta kisfiad - s hajótörött árva gondolataid már nélküled is az örökkévalóságig eszmékről fecserésznek. - Te csak állj s maradj veszteg egyetlen pillanatra, s nézd az egészet egybe látva!

Mennyország-mosolyok mögött bújócskázni vágyó sorsvonalat, babonázó csókok halhatatlan, átlényegült hatalmát ahogy egyre csak hívogatnak. - Állj meg egy pillanatra csak! Most amikor megint minden annyira kétséges s bizonytalan és hallgatsd táguló Kozmoszok szent énekét: Egy-valakimég most is lehet, hogy egyre csak téged szólít vágyaktól mámor-részegen s erősebb honvággyal, míg hajlamos vagy önzőn elmerülni depressziószülte önsajnálatodban!