HULLONGÓ GESZTENYE-SZEMEK

Babar-arcú, kreol-barna
gesztenyeszemed többet
már nem igen becézget.
Bolgognak s elégedettnek
kellene lennem, hogy életed helyes,
megtalált mederbe kerülhetett.
Megjátszott boldogság
- mely titkon -, hűen magadhoz
magadé volt,
akár egy győztes-vesztes
színi előadás nem békülhetett
ki mindenki előtt titkolt lényeddel! 

Angyal voltál szememben egykoron!
Ezt ne feledd! Érted kelt fel ágyából
a Küklopsz egyszemű Nap,
s érted vérzett el hősies
kiszolgáltatottásggal az alkonyat.
- Most szándékosan
gyorsuló ütemben puszul,
aljasul köröttem szinte minden!
Míg az elmúlás lassított haldoklás
lehet csupán, hisz igaznak mondott,
hajtogatott érzelmeid játszottak
csalárd-hitványon dobbanó
arany-szíved húrján s ezért
lehettek felépítetten
megcsaltak s hazugok! 

De hazudtál önmagadnak
be nem vallottan te is!
Lány-nevedet szándékkal el
nem cserélted, pedig voltak
szép számmal életedben mások is,
kiket ugyanúgy
álnok-csábító mód kihasználtál,
vagy megvezettél.
Most - még magad sem hiheted -,
egyhelyben, toporogva álldogálsz
meghajszolt percnyi sikereid
feledhető kirakatába.
Tetszetős virágcsokor,
vastaps, méregdrága kényeztető
ajándékok kárpótolnak
minden kiszolgált este.
- De e hamia-álnok felvilágon
mondd csak mikor sírattad
el utoljára igazán ömagadat?! 

Vajon mikor néztél dac-bátran
utoljára farkasszemet vallató
s egyszerre ítélkező, öltöztető-tükröddel,
hiszen nem rég még magad
mondogattad, egy felkapott több ezer
likeot megért interjúdban,
hogy alakoskodó
Janusz-arcoktól rettegsz s tartasz!

Mikor hívtad fel utoljára régen
elhanyagolt költődet,
szerelmes férfidat egy hosszantartó,
tartalmas beszélgetésre,
hogy érezhesse a szerencsétlen
bárhogyan is fordul végzet-kísértő,
kisiklott élete te hű,
igaz barátként kitartasz
majd mellette a bajban?! 

Úgy múlik majd el az én életem is,
akár a kuporgó, kiöregedett kutya ki
nézi szikkadt, könnyező szemekkel
míg neked a boldogság jutott,
addig őneki gondok s bajok
marcangolták örökké vérző lelkét!