VÁLTOZATOS NYÁRI HANGULATOK

Ricsi annyira izgult, amikor a repülőgép először a magasba emelkedett a széles, sirályszagú kifutópályáról, szinte rakátékat is megszégyenítő sebességgel, hogy folyamatosan anyja izzadó kezét szorongatta, de valami olyan kozmikus, lebírhatatlan, bírkozó őserővel, hogy szegény, drága asszonynak szabályosan elgémberedtek kifehéredett kezei.
Az utazás alkalmával minduntalan a felhőket bámulta, és szinte titkos, cinikus kedvét lelte benne, hogy a felhőkontinenseknek, mely kalandos nyári vakációjára is elkísérték, mintha a legváltozatosabb alakzatokat vették volna fel, külön az ő tiszteletére. Mégis a nagyobb felhőket valóságos élő vattacukor kompozícióknak látta, melyek valósággal beleakartak repülni az ember kitátott szájába, ha nem figyelt oda.
,,Még szerencse, hogy ablak mellett ülhetett, és anyja mindvégig vele volt, mert az apjában nem bízott meg!" - gondolta magában, és ha egyszer valamit a fejébe vett abban már senki emberfia nem tudta őt megingatni.
Anyja folyamatos fülpattogó hangokkal küszködött. Ezek általában akkor jelentkeztek, amikor a gép utasterében uralkodó nyomáskülönbséget az emberi szervezet csupán csak esetleges módszerekkel volt képes kielégíteni, ám a finesesebb utasok hoztak magukkal rágógumit, melynek egyenletes, lusta, komótos rágása mintegy kiküszöbölni látszott ezt a fajta megbocsátható, aprócska kellemetlenséget.
Gyönyörű, egzotikus, szupermodell-alkatú stwuardessek szolgálták fel az aznapi ételeket, és bár Ricsi nem volt éhes anyja tiltakozásul, csakhogy lefoglalhassa folyamatosan tevékeny, zsolózsmázó kezeit izzadó markába nyomott egy salátalevélel díszített szendvicset.
- Később, ha megéheznél nyugodtan megeheted! - válaszolta kedvesen.
Ricsinek már kisgyerekkora óta súlypróblémái, magas vérnyomása, és egyéb testtel kapcsolatos problémái voltak, melyek szinte óhatatlanul is megnehezítették a társas és interdiszciplináris kapcsolatait. A suliban, ahova járt az osztálytársai jóformán totál debil hülyegyerekként könyvelték el, akit meg lehet alázni, játszadozni lehet vele, rajzsöget tenni a feneke alá, és a házi feladatokat is kellő rendszerességgel vele íratták meg - ez főként egynémely rafináltabb kamasz lányra volt jellemző. Ricsi pedig szótlan engedelmeséggel tűrt, nyelt, és mindent elvállalt, amire csak megkérték, vagy épp utasították, egész egszerűen azért, mert azt akarta, hogy őszinte barátai legyenek, akik szeretik, és elfogadják olyannak, amilyen. Arrogáns, és kissé szociopata osztályfőnöke gyakorta csak úgy emlegette őt, mint Mr. Bean és Forest Gump különleges idióta keverékét.
Ricsi apja előszeretettel alázta meg egyszem különc fiát - különösképp, amikor anyja nem volt odahaza. Ilyen esetekben ostoba gyilkos tréfákat űzött vele, és mivel mindig is sérülékeny és sebezhető kamasz volt többször kövér emberek mázsás fényképeit vágta ki az aznapi újságból, és fölragasztotta a hűtőszekrény belső falára, ha fiának esetleg kedve lenne megdézsmálni a csokifagyi jégkrémeket, akkor mindig legyen előtte az elrettentő, intő példa, miszerint: ha pofátlanul sokat zabálna akkor akár még négyszázkilós mangalica is lehet. Mondani sem kell, hogy Ricsi bizony jócskán megutálta az apját, és anyja pedig nem győzte figyelmeztetni arrogáns, egoista férjét, hogy vegyen vissza az ilyen gyerekes, szemétkedő csínytevésekből, mert veszélyezteti a törékeny apa-fia kapcsolatuk bizalmát. S miután a családfő erre legyintett és fittyet hányt, a későbbiek folyamán valamiféle barátságtalan, és kellemetlen rivalizálási versengés vette kezdetét a két férfi között, mely egyértelműen nem igért semmi jót.
Az éjjeli repülőutakkal rendszerint az a baj, hogy azok, akik a nappali műszakhoz vannak szokva éjjel értelem szerűen olyannyira kimerülnek, és holtfáradtak lesznek, hogy rendszerint senkit sem akarnak látni csupán egy pihe-puha ágyikót, és egy rendezett, tisztán tartott szállodai szobát.
A repülő pontosan hajnali fél ötkor landult csikorgó kerekekkel Rodosz kicsiny, hangulatos repterén, és a trópikus hőség nyomait már akkor érezni lehetett, úgyhogy főként a hölgyutasok kissé merész és provokatív vetkőzésekbe kezdték ezzel is mintegy rögtönzött, kissé exibicionista showt biztosítva a nyálcsorgató férfiak részére. Még Ricsi apja is kedvére legeltethette a szemét a gyönyörűbb nők láttán, így felesége nem győzte mindig kiadósan megbökni karját, ami hamar tele lett sok aprócska véraláfutással.
Le a kalappal a görög sofőrök bravúros, szinte hihetetlen vezetési képességeit illetően, akik szabályosan egy-egyszerpentinre való töretlen felkapaszkodással jóformán pillanatok egész sorozatán át tartósan farkasszemet néztek szakadékok, mélységek ásító völgyeivel, melyek általában a görög vidékhez hozzátartoztak, s miközben a jócskán csokoládébarnára sült idegenvezető szokásos módon eldarálta úgy hozzávetőlegesen a sziget nevezetességeit Ricsi még mindig úgy aludt a hátsó sorban anyjával együtt, mint akiket szabályosan kiütöttek. Egyedül apja volt éber, és érdeklődő.
Amikor odaértek a szállodához, szinte hálát adtak az égnek, hogy légkondicionáló is tartozik a kis háromágyas szobához így a családfő máris veszett kütyüimádattal nyomkodni kezdte a különféle színes gombokat, míg végül tizenkilenc fokra sikeredett beállítani az elfogadható ideális hőmérsékletet, és mikor már lehűlt az egész szoba annyira, hogy mindhárman aprókat tüsszögtek magukban csak akkor vette fel valamicskét húsz fok fölé a hőmérsékletszabályzót a családfő. Elvégre ha odakint már a nappali forróság jócskán meghaladja a negyven fokot árnyékba az egyetlen menekülési, és túlélési lehetőség, ha az ember kiadósan felkészül.
Így is egész délelőtt félkómás, hibernált állapotban szuszogtak, átaludták a fél napot, és csupán csak kora délután ébredtek fel, majd mindhárman lementek a tengerpartra fürdeni, és kicsit felfedezni a mikroklímát. Ricsi esze folyamatosan gimis szerelmén járt. ,,Vajon gondol néha rá, vagy már teljesen elfelejtette? Hogyan élhet most? Melyik egyetemre fog járni?" és hasonló kérdések motoszkáltak a fejében miközben gyékényen ült a tűzforró homok helyett és arra várt, hogy atlétikus, sportos testalkatú apja végre kijöjjön a vízből, és kijelentse kellemes-e a hőmérséklete.
- Isteni a víz! Mit ücsörögtök még mindig itt! - kérdezte amikor felesége kezéből rögtön kiragadta a flotírtörülközőt, majd rágyújtott egy cigire. - Nyomás a vízbe aztán mehetünk vacsorázni!
Ricsi bemerészkedett. Hófehér pólóinget adott rá az anyja, hiszen túlontúl érzékeny, tejfehér bőre annyira nem bírta a napot, hogy már a legkisebb napozástól is pokolian fájdalmas, tejfehér hólyagok kezdték elborítani főleg a hátát, melyek pokoli fájdalmakkal jártak, és persze még nehezebben gyógyultak meg. Anyja még külön neki kilencvenes faktorszámú naptejet is vett, és olyan alaposan bekente vele mindenét, hogy a végén leginkább egy földönkívülire hasonlított, és nem pedig egy kisebbrendűségi komplexusokkal elgyötört, kamaszodó, fiatal sráchoz.
- Kicsim! Ne menj túl messzire! - figyelmeztette szinte üvöltve, hogy mindenki meghallja, és anyai szíve repeső örömmel nézte, amint fia végre birtokba veszi a hullámok tajtékos hullámait. Apja úgy nézte fiát azzal a jellegzetes, semmivel sem összehasonlítható lekezelő nézéssel, mely mindig ugyanazt az egy kifejezést hajtogatta: - Ebből a gyerekből segítség nélkül nem lesz senki se! - Ezért jószerivel mindent el is követett, hogy előre megtervezett ötleteit fia tudomására hozza. Kezdve a jogosítvány megszerzésével, aztán később már egy megfelelő, jólfizető állás megkaparintásával, családalapítással, és legalább két unokával is, ha a jószerencse, majd úgy hozza. Egyetlen embert nem kérdezett meg szinte sosem, ha mélyenszántó, logikusan felépített terveit ecsetelni kezdte magát Ricsit! Ricsi ezért is pipa volt rá.
- Anyus! Én nem értem ezt a mi fiunkat! Mindent megadtunk már neki, valósággal elkényeztettük, és semmihez sem akar kezdeni ebben a nyüves életben! Egyszereűn nem értem, hogy hol szúrtuk el a dolgot?! - kérdezte két szippantás között, majd kibontotta meleg pisiként ható dobozos sörét, és nagyot kortyolt.
- De drágám! Fantasztikus a fiunk! Annyira okos, intelligens! Tudtad, hogy már van barátnője, csak nem merte bemutatni, mert attól félt, hogy te mit fogsz majd mondani!
- Méghogy mit mondanék? - csattant fel kicsit indulatosan. - Én volnék a világ legboldogabb férfija, ha végre már egyenese jönne az élete és nem lenne koloncként a nyakamon. - ez a kijelentést nem kellett volna kimondania, de mivel megtörtént a dolog, és mert ilyen felelőlten mondatokat jóvátenni ritkán, ha lehet mérgesen a csinos feleség is otthagyta egy időre aszalódni a napon, és bement a tengerbe, hogy mártózzon egyet.
Ricsi apjának öreg hibája volt, hogy határtalanul büszke és rátarti ember lévén sohasem kért bocsánatot, még akkor sem, ha porig alázta, vagy éppen vérig sértette az illetőt. Továbbra is a napernyők árnyékába húzódott száján különös, grimaszszerű mosoly jelent meg, ahogy kis családját mint valami birtokló szemmel tarthatta.
Később vacsorázni mentek a méhkaptárként nyüzsgő, svédasztalos önkiszolgálással kecsegtető kisebb szállodai helységbe, ahol valósággal egy tűt nem lehetett volna elejteni, és megtalálni, mert minden négyzetcentiméterre esett legalább egy hasát kiadósan megtömni szándékozó turista. Jószerivel angol, német, és amerikai turistákkal volt tele a hely, akik akár a dögkeselyűk szinte mindenre rávetették magukat, ami élt és mozgott.
A családfő persze azonnal tányért, evőeszközt ragadott, és mint aki csak magára gondol tolakodni kezdett az egyik csürhévé dagadt sorban, amit persze rosszaló tekintetek kísértek. Később jócskán megpakolt - főként sültkrumplis, rablóhúsos tányérjával -, igyekezett szabad asztalt keríteni, hogy elfogyaszthassa aznapi lakomáját.
Ricsi és anyja is beálltak a sorba és engedelmes szótlansággal tűrték mire sorra kerülhettek. Időközben elfogyott a halas flekken, amire szintén bőséges tizenöt percet várni kellett mire pótolták, de megérte, mert kirántott, szálkamentes nyelv, és lepényhalakat tettek nagy ezüsttálcákra és olyan gusztusosnak látszott minden, hogy az anyuka bőségesen megpakolta saját és kamaszfia tányérját is.
- Így ni! Ez a mi kis titkunk marad! Apáddal meg ne foglalkozz! - mosolygott azzal az egyszerre bizalmas, kicsit cinikus hozzáértő mosollyal, melyre talán csak az igazi, őszinte anyukák képesek, akik szavak nélkül is pontosan megértik gyermekük minden aprócska rezdülését és hangulatait.
Helyet foglaltak valamivel távolabb a családfő asztalától, és még szerencse, hogy a nagy tömegkavarodásban a családfő nem vette őket észre. Így legalább Ricsi végre nyugodtan falatozhatott anélkül, hogy újból végig kellene hallgatnia apja ostoba kövér emberekről szóló bárgyú vicceit. Az anyuka is szépen, alázattal csipegettt, szinte csak madárlátta adagokat, mert titkon szerette volna megőrizni karcsú alakját, amire mindig is roppant büszke volt, így testét sokszor aszkézisnak, önsanyargatásnak vetette alá.
Mire végeztek kissé morgós, marconán jött a családfő és kissé pikírt hangon szóvá tette, hogy hol voltak eddig?
- Szia szívem! De jó, hogy itt vagy és nincsen semmi bajod! Amint látod mi nyugodt körülmények közt fogyasztottuk el szerény vacsoránkat! Őszintén remélem, hogy te is megtömted a bendődet! - mosolygott szélesen a csinos anyuka, miközben a családfőn szemmel láthatólag forrt a düh és a méltatlan harag.
- Már halálra aggódtam magam miattatok! - mondta nagy sietve, majd amikor pillantása fia tányérjára esett el nem mulasztotta megjegyezni: - Csokifagyit most jobb, ha nem eszel! Még megártana! Nem muszáj leterhelni a gyomrodat!
Az anyuka szerencsére pontosan megérezte azon érzelmi viharok összességét, melyek kamasz fia lelkében háborogtak, és próbálta oldani a helyzetet: - Én viszont eszek három gombóccal is! - azzal feállt a székről, kézen fogta fiát, és megindultak a fagyisult üvegezett, mélyhűtött finomságai felé, míg a családfőnek szabályosan leesett az álla.
Később amikor visszatértek lakosztályukba az apuka kitalálta, hogy ő bizony - ha más nem tart vele -, városnézésre indul, és talán egy-két diszkós szórakozóhelyet is útba ejt.
- Ki tart velem bogárkáim? - kérdezte kérkedő fennhangon.
- Én veled megyek addig Ricsi itthon marad! - azzal alig öt perc alatt tiszta ruhát vett, és készen állt az indulásra.
- Egyszerűen nem értem, hogy miért nem képes a szüleivel jönni?! - méltatlankodott nyers morgások kíséretében az apa, amikor feleségével együtt sétát tettek a romantikus tengerparton.
- Nézd! Minden kamasznak különálló személyisége van! Egyszerűen csak függetlenedni akar, de még meg van ilyedve az élet kihívásaitól! Nekünk pedig az lenne a dolgunk, hogy szeressük, elfogadjuk, és mindenben támogassuk döntéseit! Hadd jöjjön rá önmaga arra, hogy mit akar! - karolt cigiző férjébe.
- Lehet, hogy igazad van... - mélázott el egy percre. - De olyan szánalmasan néz néha ki. Miért nem ad egy kicsit magára. Ha legalább konditerembe menne és kicsit súlyzózna, vagy edzene ragadnának rá a csajok, de így! Olyan kis... gyerekes szerencsétlen! - nézte a lemenő nap vérvörös korongját, mely eltűnni látszott a horizonton.
- Dehogy is szerencsétlen! Roppant intelligens csak te nem akarod őt igazán megismerni! - hangsúlyozta ki eszmei mondandóját a bölcs asszony.
- Ugyan már! Ez olcsó kifogás! Szerintem meg mocskosul el lett kényeztetve! Erről van szó! - jelentette ki.
Szótlanul mentek vissza a szállodába, és halkan, settenkedő léptekkel léptek be szobájukba, ahol Ricsi már mélyen aludt. Most egyik szülő sem merte megkockáztatni, hogy fölzavarja álmát.

ROSTA-MOZAIK

Háttal állunk folyton a Múlttal.
Mintha valami már mindennap
szándékosan belénk akarna rohanni.
Mintha vézna, megtépett árnyak
reszkető sikátor-sötétben egyedül
kell naponta hogy szembenézzünk,
vagy szembeköpjük magunkat valamivel.

E betegeskedő Kor ringyó-lelkű
pestic-morálja gyorsan felzabálja
kákabélű, megvesztegethető áldozatait
- ködök mögül tapogatózva még
összebúvik lelkes szeretőként
a kancsal erkölcs, céda emberség.

A Létre tán már nem kóbor felleg
vagy károgó varjak tört-szárnya
ír kódolt üzenetet
- egy fiatal lány konzumnőként keresi
mindennapi kenyerét,
mert mást aligha tehet.
Előbb-utóbb egy kedvetlen,
öngyilkos percben a megtűrt élet elsistereg,
akár a szélben szólt gyertyaláng.
Leomlik - ha senki sem vigyáz -,
mindaz, ami nappal épült.

Aki önmagát szándékosan falazza
be olyan rangja-rejtett Kőműves Kelemen.
Már mindenkit féltékeny irigykedés edz,
tör meg, nevel fel.
Fogságban tartják ma már a maszületett,
digitális nomádokat,
új szamár generációkat;
ravaszkodó ál-remények lépre csalják
megtört, ám szerelmetes szíveink!

Micsoda Egy-egészként működő,
nagy elkorcsosult szervezet:
ha ki mersz lépni a bővös,
termő körből halál fia vagy,
álmaidat eltemetheted.

S ha úgy döntesz, hogy még maradsz?
Agymosott idegrendszered csapda-hálója,
mint térkép híven megőrzi eladhatóságodat!

- Megvesztegetett Iker-Világ ez:
fogoly s börtönőr már egymással
cserélnek örök-bilincseket s lakatot.
A figyelő-szem mindenesetben
szorgalmasan keres-kutat,
les rád - monotóniába süppedt
hétköznapokból bátran
talpraállni szinte reménytelen vállalkozás.

Tó-tükör fogja s nem ereszti megalkuvó
Janusz-arcunk, mely már önmagával grimaszol.
Az érveit latolgató horgot,
mint hazug ígéreteket újra
s újra bedobják; szemben állunk
még flörtölve dacra vártan a titok-jelennel!

FORDULAT, VÁRATLANSÁG, SZERELEM

Hihetetlenül megszépítette sugárzóan ragyogóvá tette a mennyasszonyiság ünnepi gondolata. Végre örökkön zsémbes, házsártos, és mindig kioktató nagyanyja, és édesanyja már nem mondhatják többet neki, hogy most már ideje lenne a jövővel is foglalkoznia, mert hamar elszaladnak fele felett az évek.
Kis öltözőszobában üldögélt szemkápráztató, hófehér, selyemkollekcióban, miközben a közepesméretű tükörben jóformán aprólékos gondossággal igyekezett szemügyre venni felnőtt kiegyensúlyozott, érett nőiességének minden részletét és jegyeit.
- Vajon jól döntöttem, amikor belevágtam? - kérdezgette fennhngon magát abban reménykedve, hogy álomszépséges tükörkép hasonmása majd válaszol neki, és talán még bátorítani is fogja.
- Minden olyan gyorsan történt! Egyszer csak betoppant az életébe egy makáns, veszettül jóképű filmsztárarcú férfi, akinek ráadásul jólmenő vállalkozása is volt, és szuper full- extrás kocsija és lakása a belvárosban, emellett romantikus úriemberként lassan, fokozatosan hódította, gyarmatosította az ő nyughatatlan, rakoncátlan szívét. Előbb százszálból rózsacsokrot, majd később hangulatos, gyeertyafényes vacsorára hívta meg, a végső elhatározás akkor érlelődött meg benne, amikor pár hete elutaztak a Kanár-szigetek egy csöppnyi gyöngyszem-szigetére, ahol közösen megvárták a vérkönnyes, babonázó alkonyatot a tengerparton, majd a férfi félénk alázattal a homokban feléje nem tolta a gyémántgyűrűt rejtő kecses-elegáns kis fekete dobozkát, és fel nem tette az örök kérdést: - Hozzám jönnél?
Túlzottan hamar kellett felnőnie. Igen! Ez a visszafordíthatatlan, helyes kifejezés rá. Tizenhat éves korában egyik pillanatról a másikra elvesztette rajongásig szeretett bölcs, erdőjáró nagyapját, aki úgy tudott tanítani, hogy magára az életre nevelt, és készített fel. Később aztán könnyes búcsút vett szülői háztól, és meg sem állt kissé veszélyes-kalandos autóstoppal egészen Olaszországig, hogy megpróbálja felépíteni önálló, felnőttes életét változó sikerélmények közepette. Még így is öt hosszú évébe telt mire felismerte, hogy sokszor a mindenkori választás, és változás talán nem is egyedül az embereken múlik - sokkal inkább az adott szituációk, és körülmények teremtenek valami egészen sajátságos állapotokat. Aztán hazajött és elhelyezkedett a helyi média egyik tévéstudiójában. Sosem érette, hogy az utóbbi időben miért kellett - főként a bulvármédia választékát agyatlan partiarcokkal, egykori szépségkirálynőkkel, és nagy általánosságban olyasféle perc-emberkékkel feltölteni akiknek még az isjócskán nehézséget okoz, hogy értelmesen beszéljenek artikuláltan, vagy két értelmes szót egymás mellé rakjanak.
A fő cél a Színművészeti volt, mely aztán olyannyira mániákus megszállottsággal beleégett zsongó szervezetébe és sejtjei közé, hogy sokszor álmatlan éjszakákat virrasztott át azért, hogy másnap újrakezdje az örökkön visszatérő kérdést: Vajon felveszik-e őt színésznek, vagy média gyakornoknak vagy valami effélének?
Valóságos abszurd, apokaliptikus katasztrófaként élte meg, amikor a Színművészeti szabad függetlenségét egy-két agymosott nagyokos szétszedte, megcsonkította és jóformán egész működési alapelvét ellehetetlenítette hiába mozdultak meg szinte naponta országos sziteken. Mélységesen nekikeseredett.
Később az borította ki, hogy a külföldi egyetemek mindenütt nemzetközileg elfogadott diplomát biztosítanak hallgatóiknak egyedül az ő országában kötik még mindig az ebet a karóhoz, hogy itt minden aprócska, tyúkszaros papírt is honosíttatni kell! ,,Micsoda egy baromság az egész!" - gondolta.
- Most mihez kezdjek? - motoszkált a vissza-visszatérő masszív gondolat a fejében, hogy már egy idő után képtelen volt onnét elkergetni.
- Szeretem Tibort! Micsoda kérdés, hát persze hogy szeretem csak... nem hittem volna, hogy ez az egész olyan hirtelen eljön! Egyszer csak megtörtént, amit álmodni se mertem volna! Mégis... - fűzte tovább töprengő gondolatait. - Tibor sokszor képtelen kifejezni őszinte érzelmeit. Előbb egy fantasztikus ágyjelenet, amin jobb gyorsan, és hatékonyan túlesni, majd később tartósan benyomja a szunyát és alszik elhúzamban nyolc-kilenc órát, és mikor másnap rákérdezek, hogy hogy érezte magát bólint vagy meg se szólal.
Folyton azt érezte, hogy muszáj megfelelnie mások elvárásainak. Ezen áll, vagy bukik minden. Szülei mindig igyekeztek arra ránevelni, hogy amit egyszer elkezdett, azt illik minden esetben becsülettel befejezni. Így a főzőtanfolyamtól kezdve a gyöngyfűzésen át a szolfézsórákig műveltségét széleskörűen igyekezett elmélyíteni, hátha később majd hasznát veszi az iskolákban elsajátított praktikus és hasznos ismereteknek. Később már olyan jól mentek a gyakorlati tudnivalók, hogy alig várta, hogy végre független felnőttként maga mögött hagyhassa a szülői házat.
Sokszor úgy érezte különös honvágyszerű, hamis érzések kerítik hatalmukba, melyek valósággal rabulejtik az ember makrancos, vagy éppen nyughatatlan szívét; visszahúzzák a jelenbe, de már az ígéretekkel kecsegtető jövő felé terelgetik. ,,Na nem baj! Majd ő megmutatja!" - s minden cselekedete, minden kisebb-nagyobb elhatározása mögött ez az egyetlen mondat bújkált.
Párkapcsolatában főként az idősebb férfiakat kedvelte. Még az egyetemen hallgatott pszchológiai szemináriumok alkalmával egy-két barátnője megjegyezte, hogy tulajdonképpen a szeretete, szerelme tárgyát azért vetíti ki legalább tíz évvel idősebb középkorú férfiakra, mert anno kamionsőför apját jóformán egy hónapban kétszer ha láthatta, azt is csupán szerencsés esetekben.
Most viszont itt volt egy küszöbön álló, sorsfordító döntés előtt, ahonnét már nem lenne szerencsés gyak úgy könnyűszerrel megfutamodni. Mégis mit gondolnának a vendégek, no meg a násznép?! Mégis szíve hevesen kezdett dorombolni, és verni, amikor arra a rejtélyes találkozásra gondolt a gimnáziumban...
Vajon mit érezne, vagy mondana most neki Kálmán, ha újból felbukkanna a nagybetűs életében? Elsősorban természetesen gratulálna neki, amiért hihetetlenül sugárzó mennyasszony, ugyanakkor valósággal megszakadna a szíve arra a baklövéses gondolatra, hogy miért nem ő vette feleségül szíve hölgyét, akihez számtalan verset írt?!
- Vajon miért nem mondta meg, hogy mit érez irántam? - fúrta agya fogaskerekei közé a morfondírozásra sarkalló, töprengő gondolatokat. - Nem semmiképp! Ez így nem lesz jó! Ez hamis! - szögezte le tükörképével beszélgetve. - Muszáj megtudnom, hogy Kálmán miért nem jött el az esküvőmre még akkor is ha megnyílik ez az elátkozott föld alattam!
Időközben bejött az örömanyuka, aki szó szerint nem győzte fátyolos szemeiből felitatni a méretesre sikeredett krokodilkönnyeket:
- Készen vagy kislányom? - mérte végig pontos részletességgel, sugárzó imádattal lányát, akinek ma van a nagy napja. Végre valahára férjes asszony lesz, és nem csak egy olyan jöttment átutazó vendég, akit szájukra vehetnek bármikor a kíváncsi, pletykafészek szomszédok.
- Anyu! Döntöttem! - vett egy mély lélegzetet, mert úgy érezte a finom selyem, és szaténanyag valósággal megfojtja, agyon nyomja.
- Igen kicsim! Én is legalább ugyanilyen ideges és frusztrált voltam, mint most te! - kezdett bőséges, terjengős magyarázatba az anya, de ő megállította.
- Anyu! Légyszíves! - komoly, bölcs hangja, mint az ostorcsattogás rögtön észhez térítette kissé szeleburdisodó anyját. - Azt hiszem lefújom az esküvőt! Muszáj valamit kiderítenem, amit ha nem teszek meg egy egész életre bánni fogom! - méltóságteljesen felállt ülő helyzetéből, és most ténylegesen úgy festett, akár egy európai uralkodóház ifjú, ám tapasztalt tagja. - Csak azt tudnám, hogy kinek kell ilyen esetben szólni?
- De hát... édes lányom... miért... hogy... felfogtad te egyáltalán, hogy mit beszélsz...?! - hüledezett meghökkent meglepetésében a nyugdíjaskorú asszony. - Tönkreteszed a további életedet is, ha megint makacskodsz, mint az apád!
- Őszintén sajnálom anya, de a szívemre fogok hallgatni! - azzal kiviharzott a szobából egyenesen a vőlegényhez ment, aki most köpni-nyelni nem tudott, és csupán a szokásos bugyuta kérdést volt képes feltenni barátnőjének: - Nem hoz balszerencsét, ha meglátom a mennyasszonyt!
- Tibor! Ne haragudj, de sajnos beszélnem kell veled! - valósággal húzta-vonta magával a belső szobák egyikébe, hogy kicsit maguk közt legyenek.
- Történt valami baj drágám! Csak nem lett rosszul valaki?! - kérdezte aggodalmas, hófehérre vált képpel.
- Nem dehogy! - kézbefogta enyhén érdes kezét. - Elhatároztam, hogy akármi lesz, de a szívemre fogok hallgatni!
- Ezért is szerettem beléd!
- Légyszíves most ne beszélj, mert elfelejtem a mondandómat! - parancsolt rá izgatott siettséggel.
- Pardon! - szabadkozott a férfi.
- Figyelj! Fantasztikus, nagyszerű ember vagy, de most muszáj megtennem valamit! Elsősorban magam miatt! Megérted ezt?! - segítséget kérőn nézett rá, mint egy rémült, eltévedt kis állatka.
- Teljes mértékben! Akkor ezek szerint esküvő lefújva?! - nézett kérdőn.
- N haragudj, de most el kell innen mennem! Addig megkérhetnélek, hogy tarts helyettem is a frontot?
- Számíthatsz rám! Menj és keresd meg azt amire igazán vágysz!
- Nagyszerű barát vagy és biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb te is megtalálod az igazit! - kissé groteszk, kiábrándító volt ez az utolsó mondat, lévén most bontották fel az esküvőjüket.
A gyönyörűséges ara valósággal kiszáguldott a házasságkötő teremből a násznép, és a népes sereglet legnagyobb megdöbbenésére. Gyorsan összesúgtak a gyanakvó, álszent rokonok egymás között, hogy vajon mi is történhetett?
Az ara azonnal autóba pattant, és különösen most azt sem zavarta, hogy álomszép mennyasszonyi ruhája összegyűrődött, és néhol elszakadt, hiszen több méternyi selymet kellett bepaszíroznia maga mellé. Valósággal repesztett. Megsérte minden főbenjáró közlekedési szabályt, amit valaha is kitaláltak azért, hogy biztonságosabbá tegyék a közúti közlekedést. Több piros-sárga lámpán is kényszerűségből áthajtott. Csoda, hogy egyetlen rendőr sem volt a közelben.
Még szerencse, hogy emlékezett arra a lakáscímre, ahová néhány barátja az érettségi bankett utáni bohém-görbe éjszakán visszafuvarozta azt a jópofa, csupaszív srácot, aki bele volt zúgva. Most sem kellett sokáig keresgélnie, és önmagában hálát adott a magas égnek, hogy - reményei szerint a srác sem költözött el innét. A kaputelefon rozsdásodásnak indult ócska matuzsálemként recsegett-ropogott, amikor megnyomva a gombot beleszólt, és legnagyobb szerencséjére fel is engedték.
Annyira hevesen dobogott a szíve, hogy úgy érezte menten kiugrik a helyéből. Végre talán a sors adni fog egy második lehetőséget, amitől - anno -, úgy érezhette átmenetileg megfosztotta. Háromszor csöngetett biztos, ami biztos alapon.
Mikor kinyílt a mahagóniszínű bejárati ajtó nem hitt a szemének. Ugyanaz a srác volt, aki annak idején. Ugyanaz az csupaszív, imádnivaló, enyhén pufók arc, és benne a kíváncsian kutató zöldesbarna szemek, melyek sosem féltek kimutatni az érzéseiket, és ha kellett vádoltak, ítélkeztek, vagy éppen a meghatottság miatt sírtak.
- Tessék! Jó napot! Parancsol? - kérdezte félig kicsit hóbortosan, mert látszott, hogy próbálja fejben kitalálni vajon ki lehet a rejtélyes, gyönyörű nő ráadásul mennyasszonyi ruhában?
- Hékás! Hát nem ismersz meg? Tudod a gimiben halálosan belém voltál zúgva? - panaszkodott vicces dorgálással.
- Kitti? Tényleg te vagy az?! - sokáig pislogni tudott, mint aki nem képes hinni a szemének.
- Igen! Annyira hiányoztál! - váratlanul a megilletődött férfi nyakába borult, és össze-vissza csókolgatta felszabadult boldogságában.
- De hát... úgy látom, hogy neked esküvőn kellene lenned... vagy nem?! - kérdezett rá nyíltan.
- Igen, igen! Nagyon is jól látod drágám, de megbeszéltük a vőlegényemmel, hogy egyelőre a szertartást hanyagoljuk!
- Oh! Igazán sajnálom, és ha segíthetek bármiben...
- Az igazság az, hogy segíthetsz édesem! Azért állok itt előtted, mert tudni akarom, hogy a gimnáziumban az érzéseid őszinték voltak-e, vagy te is csak egy bájgúnár voltál, aki szédítette a csajokat?! - csípőre tette a kezét kissé ellenségesen.
- Tudtommal az érzéseim mindig is őszinték voltak! Nagyon szerettelek! Tulajdonképp még most is rengetegszer gondolok rád! - valotta meg megilletődötten, megszeppenten.
- Ezt akartam hallani! Tudod az esküvőmön kellett rájönnöm arra, hogy én is érzek valamit irántad, és most is, hogy láthatlak hevesen kezd dobogni a szívem, és lelkem mélyén érezem azt, hogy megtaláltam a tökéletes lelki társamat! Ha elfogadsz szívesen szeretnék együttélni veled! - talán életében nem volt ennyire zaklatott, feszült, és frusztráltan ideges, ahogy kimondta ezeket a szavakat.
- Ez nagyon jól hangzik drága Kitti! - mosolyodott el furcsa, különleges mosolyával.
Kitti zokszó nélkül a nyakába ugrott mennyasszonyi ruhástól, és valóban érezte minden porcikájában, hogy megtalálta, amit mindennél jobban keresett egész felépített életében!

 KAMASZ GONDOK

Aliz izgatott idegességgel, és szinte kitörni kész kamaszos izgalmakkal várta apját minden Vasárnap ebéd előtt tizenegy órakor. Mióta csak az eszét tudta imádott szülei állandóan olaszosm tányértőrős temperamentummal, és legalább annyira vehemens, provokatív szóváltásokkal képesek voltak a legbagatellebb dolgokon is hajba kapni. Kezdve azzal, hogy mikor látogassák meg a nagyszülőket, vagy hogy legyen-e élő karácsonyfa a nappali szobában, mert a feleség ki nem állhatta a pókokat, vagy hogy Aliz menyik nyári tábort válassza, holott enyi erővel a nagyszülei családi házában is remekül eltudja foglalni magát, hiszen nyolc éves kora óta szinte mindent önellátóan csinált.
Kis híján anyja pattanásig feszült idegeire ment azzal, hogy folyvást kinézett a nagyméretű nappali ablakából, ahonnét remekül rá lehetett látni a széles, terjedelmes autóparkolóra, ahova apja rendszerint minden esetben leparkolt, hogy Aliz búcsúzásként kedvére integethessen neki. Percre pontosan, ahogy leesett a mutató, és hirtelen tizenegy órát ütött az óra az apuka könnyed zakóban, és farmernadrágban fiatalosan megjelent. Az utóbbi időben, amióta a szülők különváltak egymástól mintha valósággal kicserélték volna, és jót tett volna neki a különálló agglegényélet.
- Szia apu! Annyira örülök, hogy megjöttél! - borult füligérő mosoly kíséretében Aliz apja nyakába, aki elsőre nem tudta mire vélni kamasz lányától ezt a váratlan érzelmi kitörést. Aliz ráadásul a legnehezebb korszakban volt, amikor minden szülői támogatást muszáj lenne megadni neki. Ehelyett folyton azt volt kénytelen tapasztalni, hogy anya könyörtelen, gyilkos cinikussággal valósággal a földbe döngüli apját.
Apja óvatos tartózkodás mellett csak beköszönt egy halvány köszönésféleséggel a kiskonyhába, és titkon azt remélte, hogy volt temperamentumos, vehemens felesége - kivételesen nem harapja le az orrát.
- Szia! Hogy vagy? Remélem minden rendben! - már éppen készült rá, hogy amilyen gyorsan csak lehet otthagyja az asszonyt hadd főjön csak nyugodtan a saját levében, amikor váratlanul nekitámadt:
- Hát ez aztán szép mondhatom! Neked volt pofád idejönni?! - tette csípőre ellenséges háripaként mind a két kezét. - A kis barátnődet meg otthon hagytad mi?! - folytatta tovább az ellenséges szúrkálódást.
- Már megbocsáss, de szerintem ahhoz neked semmi közöd! Másodsorban Aliz szeretném elvinni el-két órára a láthatásnak megfelelően!
- Hát akkor csak rajta! Szaporán! De délutánra hozd vissza! - érezhető volt, hogy kettejük között valósággal puskaporként fortyog a kibírhatatlan levegő, pedig hajdanán igazán, és halhatatlanul romantikus érzelmekkel imádták, és szerették egymást. Hogy mi mehetett rövid időn belül így tönkre? Talán maguk se tudták!
- Akkor mentünk! Te kérsz esetleg valamit? - kérdezte csak a megszokott udvariasság okán.
- Ha jót akarsz akkor most azonnal eltakarodsz innét! Mars ki! - üvöltött ellenségesen felé az asszony.
A férfi megdöbbenten kihátrált az oroszlánbarlangból, miközben volt felesége észre se vette és vékony vércsíkként megvágta egyik kezét a konyhakéssel.
- Aliz indulunk! Készen vagy hercegnőm? - nézett be apja a volt gyerekszobába, mely most leginkább férfi együttesek színes posztereivel volt telis-tele ragasztgatva persze az anya legnagyobb bosszúságára.
- Bocsáss meg, hogy zavarlak, de lassan ideje lenne elindulnunk! - közölte a lehető legtapintatosabban. Kisebb balszerencséjére éppen akkor nyitott be, amikor Aliz melltartót vett fel, amit vattával szeretett volna kibélelni, hogy nagyobbnak tűnhessen a mellbősége.
- Jaj apu! Még nem vagyok kész! - visította jócskán meglepetten, de kedvesen. Apjára sosem tudott volna haragudni, még így se hogy anyja gyűlölte őt.
- Jaj ne haragudj! Már ki is mentem! - szabadkozott, majd gyorsan csukott szemmel becsukta lánya szobaajtaját.
Néhány perc múltán Aliz valósággal ragyogott új, dögös ruhájában, és bár a sikkes, sportos eleganciát követte azt nem lehetett mondani, hogy nem egyéni, provokatív stílusa.
- Hűha! Ez aztán! Hihetetlen! - nem győzött álmélkodni a büszke apuka, amikor Aliz valósággal megpördült párszor az előszobatükör előtt, hogy minden oldalról megnézhesse magát.
- Mondd, hogy jól nézek ki? - kérlelte kislányos hangon apját, aki nem győzte dicsérni, hogy mennyire csinosan, és stílusosan öltözködik, ráadásul egymaga.
-Kicsim! Szenzációs vagy! Nem találok szavakat! De most már mennünk kellene! Van egy meglepetésem neked! - titokzatoskodott az apja.
- O.K.! Csak felkapom a szandimat és máris mehetünk! - még utoljára beköszönt mérges, morcos anyjának a konyhába: - Szia anya! Nemsokára jövök!
Fogták magukat, beszálltak az apuka régi ütött-kopott Skodájába, majd elmentek. A morgós anyuka el se tudta képzelni, hogy exférje hova viheti a lányukat, és féltékeny irigységet érzett, hogy lánya jobban szereti apját, mint őt, aki mindennap gondoskodik róla. Féltő aggodalommal nézett ki a konyhai kisablakon, és - bár nem szívesen -, de kezdte megérteni, hogy lánya immáron rég felnőtt, és eltávolodott tőle, mert nem engedte, hogy megismerhesse anyja rejtett érzelmeit.
Aliz és apja fantasztikus napot töltöttek együtt. Első utjuk egy márkáns ruhaüzletbe vezetett; finom és elegáns helyre, amit nem sokan engedhettek volna meg pénztárcájukból, de az apa nem bánta. Úgy érezte tartozik fantasztikus, talpraesett lányának azzal, hogy egy kicsit megpróbál a kedvére tenni, és kényeztetni őt.
- Azért jöttünk most elsőként ide, mert kedveskedni szeretnék, és hogy érezd jól magad kicsim! És van egy másik meglepetésem, és szeretném, ha megpróbálnád elfogadni ezt a fennálló új helyzetet! - felelte félénken, majd elment egy kis időre magára hagyva a kamaszlányt.
,,Mit jelent az, hogy fennáló új helyzet"? - esett gondolkodóba. Apja sosem szokott ennyire kimért szakszavakat használni. Vajon mi üthetett belé? - Felpróbált egy virágmintás, kissé egzotikus ruhát, melynek nyakkivágása és háta meglehetősen sokatsejtetőn vette körbe sportos zsenge, körteformájú alakját. Most csak azért se fog mindenféle idétlen vattapamacsot dudgosni a melltartójába. Így is, amikor az egész alakos tükörben tetőtől-talpig tűzetesen megnézte magát megfordulva saját tengelye körül egy ízig-vérig felnőtt nő kacsintott vissza rá. Esti Kornél! Persze női kivitelben!
Pár percen belül visszaérkezett az apuka, akinek az egyik karjába feltűnően belecsimpaszkodott egy Alizzal majdnem egykorú, feltűnően csinos, extravagáns hölgyemény, akinek minden tudománya a szószártyár csicsergésben merült ki, legalább is eleinte:
- Aliz! Kincsem! Szeretnék neked bemutatni valakit! - kocogtatta meg az apja a női öltözőfülke ajtaját.
- Máris megyek, csak levetem a ruhámat! - szólt ki.
- Aliz! Kérlek! Megveszem neked a ruhát, amelyiket szeretnéd, csak gyere szépen elő! - kérlelte az apja.
Gyerekkorában is jellemző volt Aliz viselkedésére, hogy csökönyös makrancossággal, ha valamit nem akart, akkor megmakacsolta magát jó hosszú órákra, napokra és az embernek úgy kellett leimátkoznia a csillagokat is, hogy Aliz csinálja meg, amit elvárnak tőle. De most másként állt a helyzet. Aliz most megérezte, hogy elsősorban ő egyedül diktálja a feltételeket és ez különleges lélekerő birtokosává tette. Végül tizenöt percet sikerült váratni szándékosan apját és üdvöske kedvesét.
- Szia mizujs? - ölelte magához jócskán apja megdöbbent barátnőjét, akin most úrrá lett a meglepetésszerű, váratlan pánikolás. - Annyira örülök a találkozásnak! - cinikus, gyilkos irónia, mint aki támadni készül.
- Aliz! Kincsem! Tudom, hogy nehéz lehet neked, mert anyuval most nem vagyunk jóban, de megismertem ezt a fantasztikus nőt, és arra gondoltam adok egy új esélyt! Hadd mutassam be Békési Gerdát!
- Hát szervusz! Gerda vagyok! - bontakozott ki nagy nehezen a merev, szoros ölelésből a fiatal csinos nő, és kinyújtotta kezét. Aliz vehemens, erőszakos bosszúlással szorította meg a hamvas, kecses kezet, de úgy hogy a másik nő fájdalmában enyhén felszisszent.
- Jaj, bocs csak nem fájt!
- Ugyan kérlek! - mintha satupadba szorították volna.
- Aliz! Légy megértő és kedves! - szólt rá szelíd szigorral ideges apja. Látszott az arcán, hogy egyetlen téma izgatja: miként és hogyan fog egymáshoz közeledni a két imádott nő.
- Talán... üljünk le egy nyugalmas, békés helyen, és ismerkedjünk össze! Mit szóltok?!
- Nagyszerű ötlet! - Aliz két karját védekezőn maga elé emelte és mindvégig szemmel tartotta azt a hárpiát, aki most apja szeretetére pályázott meglehetősen nagy sikerekkel.
Letelepedtek egy pláza légkondicionált, félreeső részében s mivel már jócskán elmúlt déli tizenkettő úgy döntöttek harapnak valami könnyed csemegét. Így beültek egy kisebb gyorséttermi falatozórészlegbe, majd amikor rendeléseiket magukhoz vették hátravonultak, ahol már csak lézengtek az emberek.
- Hölgyeim! Foglaljatok helyet! - Aliz apja gáláns úriemberek módjára kihúzta előbb az egyik, majd a másik szívének kedves nő előtt is a széket, amit barátnője enyhe pirral, Aliz pedig nagyadag nehezteléssel fogadott, de összehúzta a fogát, és inkább elnyelt egy méregerős káromkodást.
- Hogy ismerkedtetek össze? - Aliz volt a támadó, kissé ellenséges kezdeményező fél.
- Hát... kezded vagy kezdjem? - nézett tétován, segítségkérőn barátnőjére az apa, de a nő azonnal a dolgok közepébe vágott.
- Apád éppen egy szaküzletben válogatott, és kissé balszerencsés ügyetlensége rögtön megfogott. Kérdeztem is magamtól, hogy ki ez a jóképű, különös fazon, aki annyira vicces és jópofa? Amellett korrekt úriember, ami különösen a mostani világban -, ritka kincsnek számít!
- Ez aztán a sorsszerű találkozás! - Aliz minden szavából csak úgy sütött a mérgező indulat. Szinte tapinthatóvá lett a feszültség, amit mindhárman leplezni igyekeztek.
- Hallottam, hogy az édesanyád borzasztóan kemény és szigorú veled amiért most mindenkit gyűlölsz! - szólalt meg.
- Oh! Tényleg?! - kapta fel villogó tekintettel szemét Aliz. - Egyébként a magánéletemhez neked semmi közöd! Megéretted?!
- Bocsáss meg, nem akartalak megbántani, csak arra gondoltam, hogy beszélgethetnénk egy jót, de látom, hogy most inkább apa-lánya napot szeretnétek kettesben eltölteni! Később felhívlak drágám! - Gerda kihúzta a széket maga alól, anélkül hogy Aliz apja a segítségére sietett volna; könnyedén megpuszilta a férfit, elköszönt, és távozott.
- Ez nagyon nem volt fair viselkedés édes lányom! - pirított rá élesen az apja. - Gerda hidd el nem akart semmi rosszat, csak szeretett volna őszintén, és igazán megismerni téged! Mi ebben olyan szörnyű? Nem értelek? alig vártad, hogy egy kicsit független légy anyától, és akkor most úgy viselkedsz, mintha nem is a lányom volnál, hanem egy vadidegen! - apja jogos felháborodása csupán csak annyit ért el, hogy Aliz szófukarabb, és duzzogóbb lett.
- Kincsem! Nézd! Már most felnőttes, és talpraesett nő vagy, de még vannak gyerekes dolgaid ezért vagy kamasz! De jöhet még idő, amikor hidd el nekem, hogy jól fog esni, ha egy másik barátnővel is eltudsz beszélgetni bizonyos felnőttes dolgokról! Értesz engem?! - nézett vele farkasszemet.
- Apa! Kérlek ne haragudj! Tudod ez most nehéz időszak az életemben, mert nem igazán tudom, hogy kiben is bízhatok meg, amióta ti különváltatok anyával! Anya viselkedése is szélsőséges és nagyon megváltozott! Sokszor - komolyan mondom -, rettegek tőle, hogy mit fog tenni vagy csinálni a következő percben! Igyekszem megbarátkozni Gerdával, ha ez tényleg annyira fontos neked! Szemlátomást totálisan beléd van zúgva a csaj! - jegyezte meg immáron hamiskás szemekkel, kuncogva, bizalmasan.
- Drága kincsem! Most aztán jócskán nagy követ vettél le a vállaimról! Ugye tudod?! - puszilta meg lánya pirospozsgás arcát a büszke apuka. - Mit szólnál, ha vennénk néhány új ruhát, és még egy-két dolgot amit szeretnél! Vagy sétálhatnánk, megnézhetünk egy új filmet a moziban! Volna kedved az apáddal tölteni a nap másik felét? - kérdő tekintete segítségért fohászkodott.
- Ez minden vágyam! Csapjunk bele! - azzal szabályosan enyhén kirúgta maga alól a műanyag széket, amin eddig üldögélt és meg sem állt a közelben lévő multiplex moziig, ahol a legújabb filmek széles választékából válogathatott. Apja érezte, hogy a zűrös kamaszkor végnapjai ezek, és bármennyire is nehezére esett elhinni, azért önmagában mégiscsak fantasztikus, talpraesett lányt sikeredett felnevelniük exfeleségével!

ÖNMAGÁBA BÚJKÁLÓ TÁRSADALOM

Szakadatlanul bújkáló időkben századokként,
ha egyszer akad Egy-valaki ki ki
mer nézni galád,
pöcegödör-világba
s ott útmutatásként helyét megtalálja.

Ma már ott tartunk, hogy újbóli divathóbort,
fennhéjázó stílus-kötöttséggé vált a nagyzoló,
nagymenő bunkó flegmaság,
a fölöslegesen csicsergő diváskodás.

Szélsőséges túlzásokba eső sznobok
percekként majmolják
az elamerikaiasodott luxuséletet,
minőségi énidőt,
miközben fölösleges
narancsbőrükkel márkás,
méregdrága konditermekben
feszítenek újabb sztárfótót szelfizve. 

Kétségen kívül ebben a mostani országban
idióta közönyöséggel mosolyogva bárgyún
is mindannyian magunk alatt vagyunk,
akár naponta kitermelt létszükségleti,
kultúrális hulladékaink,
akár egy lerobbant, redvás roncstemetőben.
- Roncsolt agymosott fejekben
így is továbbra is képlékenyen,
szolgálatkészen tenészünk
az idiotizmus masszája,
ami a - jelek szerint -, nem izgat senkit sem. 

Még meg is nyugtató az a finom fokozatosság,
mely idillikus átmenetet képvisel
elkényeztetett hülyegyerek
s bárgyú vadbarmok között.
- A fel-nem-ismert lappangó összefüggések
mostan szunnyadó fázisba keveredtek
akárcsak a fejlődőképes ál-tudományok.

Lelkünk, akár a hordalékos,
zátony-vert tenger,
melyből már ideje korán
kipusztult az összes hal s élővilág.
A zátonyképződés most mégis a megalkuvó,
senkiházi lelkekben folytatódott
- már nem következménye,
sokkal inkább oka, ami a világban megtörténhet. 

Annyi mostanság a hírnevekre hajtó ócska
kis-csillag, akár a bolygó-kontinensek az égen,
ám egyre kevesebb a méltán megérdemelt legenda.
A Világ hírhedten,
szándékosan akár a megüresedett
kagylóhéj szükséges
propaganda-változást is
szükségképpen kikerüli.
Habár mindig könnyebbek azoknak
kik talpsimogató seggnyalók
táborához önként,
dalolva csatlakoztak! 

DÉDELGETETT ÁLMOK

Az éjszaka mintha egyszerre lett volna egy áthatolhatatlan, sűrű, ragadós massza, ugyanakkor szelídített, balzsamos levegőt is takart. Két baráti család ment saját autójukon egy színházterembe, melynek nagytermébe egy hatalmas hófehér vásznat szereltek fel, mert mint utóbb kiderült azon fogják levetíteni a legújabb Batman-filmet, mely komorabb, sötétebb, nyomasztóbb alvilági képregényadaptáció lesz, mint akit a rajongók valaha is elképzelhettek.
A kisfiú hat éves lehetett, és annyira izgult, szorongott, és szemlátomást feszélyezve bámult ki a komor éjszaka vásznára míg észre nem vette a hatalmas sárgás cintányérként világító, kísérteties holdat, mely olyan vizslatónak tűnt, mintha csak egyedül őt figyelné. Szinte az ember bőrén át is bármikor érezni, tapintani lehetett, hogy a sárgás, szike-éles fényei behatolnak a szövetekbe, az emberi hús rejtett pólusaiba.
- Izgulsz kincsem? - fordult hátra a zsiguli anyósüléséből a csinos, fiatalos, bombázó anyuka, aki mintha mindig is rendkívül aggódott volna egyszem fiacskája testi-lelki fejlődéséért, mert a kisfiú mindig is olyan furcsán, bölcsen viselkedett, és persze senkivel se barátkozott, hiszen meglett félemlítve.
- Anyus! Hagyd békén a srácot! Jól érzi magát! Egyelőre képtelenség parkolóhelyet találni. - morcoskodott mérgelődve a cigiző apuka, holott a feleségével konkrétan megbeszélték, hogy nincsen dohányzás a kocsiban, és a gyerek előtt. Az apa viszont fittyet hányva, kedvére szegte meg a szabályokat, mint valami vagány, magányos fenegyerek, akinek mindent lehet.
A kisfiú továbbra is vacogó izgatottsággal bámulta a holdat, és titkon talán még beszélt is hozzá. Elmondta legféltettebb benső titkait: ti. hogy szeretne igazi bátor, nemes, segítőkész szuperhős lenni, aki megvédi az elesetteket, és a gyengéket, és legyőzi a gonosz embereket, akik mindig a kelleténél kicsit többen vannak. S ha szuperhős lehetne - akárcsak egy nap erejéig -, akkor talán senki se merne kekeckedni vele, vagy bántani azért, mert nem tud barátkozni, mert udvarias a lányokkal, vagy hogy a csokiját a szerelmének adja. ,,Micsoda egy idiótaság!" - gondolta.
A zsiguli sűrű vékcsikorgatások közepette fékezett végre egy alkalmas parkolóhelyen, mire sikerült kikászálódni az autóból. A másik család tagjai is kiszálltak autóikból, és a három gyerek között máris lázas eszmecsere, és diszkurzus alakult ki arra vonatkozóan, hogy vajon Batnan végleg leszámol-e ősellenségével Jockerral, vagy Jockernek ismételten sikerül kereket oldania?
- Szerintetek milyen új kütyüket fog használni?
- Milyen lehet az új Batmobile? Talán turbó, vagy repülőgép turbinát szerelnek bele?
- Vajon Alfréd tényleg olyan öreg vagy csak befestették a haját?
Ehhez hasonló izgalmas kérdésekből - úgy tűnt -, sosincs elegendő válasz.
- Készen álltok srácok, hogy belépjetek a káosz birodalmába? - kurjantotta el magát egy jegyárusító, kamasz srác, akinek kedvenc tréfái közé tartozott, hogy élcelődjön a gyerekekkel.
- Készen! - üvöltötték kórusban a hatéves kisfiú kivételével. Ő még mindig a holdat bámulta merev elszántsággal, és abban reménykedett, hogy talán ha eléggé bátor, és elszánt akkor fantasztikusan fogja érezni most magát, és nem fogja zavarni a legtöbb zsibongó, gonoszkodó ember. Bizalmasan megszorította aprócska kezeivel anyja kezét, és a fiatalasszony érezte kisfia keze mennyire átizzadt az izgalomtól, és a tartós frusztráltságtól.
A két gyerek azonnal berohant a nagyalakú vetítőterembe, meg se várta a szülőket, míg a kisebbik fiú úgy döntött, hogy anyja kezét fogva szófogadón fog bemasírozni, és inkább nem kockáztat. Ugyan mi értelme is lenne?
Mire sikerült elhelyezkedni, és helyetfoglalni mindenkinek a zsibongó, tolakodó hangzavar szinte pár perc alatt tökéletesen megszűnni látszott abban a pillanatban, amikor a nagy csillárok fényei hirtelen kialudtak, és a hófehér vetítővászon fekete színűre váltott, és legjelent a visszaszámlálást jelző ötös felirat, majd hasogó zenekísérettel egy sárga Batman-felirat, mire máris újongó tapsvihar fogadta zajos tetszésnyilvánításként az eseményt.
A kisfiú szinte megbabonázva bámulta a hatalmas vásznat, és a jó hangzást. Amint a két tökelütött, koszos rabló a zsákmány elolasztásán veszik össze, miközben hangtalan csöndességgel a hátuk mögé nem ereszkedik egy fenyegető, félelmetes, denevérruhát viselő, ismeretlen férfi. Időnként úgy megszorította heves, szívkalapáló izgalmával anyja kezét, hogy a fiatalasszony kis híján felkiáltott enyhe fájdalmában, de önmagában nagyon örült, hogy a fiának rendkívül tetszik az, ami éppen a vásznon történik.
A kisfiú szándékosan erre az alkalomra magával hozta Batmanes, műanyag akciófiguráját, melyre jóformán a teljes zsebpénzét elköltötte, de nem bánta. Most úgy látszik minden pénzt megér, hogy láthassa nagy kedvencét.
A vezető Hollywoodi nagyágyú színészek - gondolhatnánk jó pénzért -, frenetikus, fantasztikus alakítást nyújtottak a kisfiú pedig sok jelentben valósággal visszafojtotta saját lélegzetét is, de úgy hogy pufók kis feje majd felrobbant, mert olyan izgalmas volt ez az egész. Később aztán a romantikus részeknél, mikor Batman megcsókolta, vagy éppen búcsút vett az imádott, bombázó nőtől a kisfiúnak is kicsit összeszorult a szíve. ,,Vajon milyen lesz, ha majd ő is felnőtt lesz és lesz barátnője, netán felesége aki majd igazi rajongó szerelemmel szereti? Egyáltalán lehet-e őt szeretni ezen a világon?" - ehhez hasonló furcsa már-már filozófiát sem nélkülöző kérdésekkel sokszor traktálta az unalomig szüleit, míg végül szülei kijelentették, hogyha majd felnő megérti a bonyolultnak látszó dolgok összefüggéseit.
Az egész estét filmvetítés kicsivel este tíz körül ért véget. Mire a hatalmas vetítőterem kiürült, és a két baráti család is hazament addigra a három kisgyerek is totálisan kifáradt az egyetemes izgalmaktól. A kisfiút viszont fűtötte a kalandvágy no meg a jócskán megnőtt adrenalin, mely úgy érezte újabb és újabb adagokat fecskendez gyermeki szervezetébe.
- Na srácok? Hogy tetszett a film? - kérdezte felváltva a két apuka, aki kicsit úgy viselkedtek egymással, mintha a jóbarátság mellett riválisok is lennének.
- Eszméletlenül jó volt! - válaszolta az idősebbik fiú.
- Csúcsszuper! Olyan volt a Batmobile és olyan rakétasebességgel ment, hogy az eszem elszáll! - mondta a másik.
- Kicsim? Remélem neked is tetszett! - hajolt közelebb kisfiához a csinos fiatalasszony, nehogy gyermeke lemaradjon a többiekkel szemben.
A kisfiú csak párszor bólintott.
A három gyerkőcnek jóformán teljesen leragadt a szeme, mégis a kisfiú birta a legtovább. Ő valahogy nem akart, nem bírt egyszerűen elaludni. Mintha bele lett volna kódolva a felismerés, mely értelmet adhat az egyes emberek életének. Igen! Ütött szöget a fejébe, ha nagy lesz szeretne saját történeteiből filmeket készíteni, és bár egy-egy filmforgatás tetemes pénzbe kerül legalább szeretné megtapasztalni milyen lehet, ha minden irányítás egyetlen rendezői személy kezében összpontosul, és mi van akkor, ha ő lehet ez az egyetlen személy. Fantasztikus érzés lehet, ha őszinteszívvel gratulálnak azért, hogy kemény, fáradtságos munkával létrehozott, megteremtett valamit saját kútfőből a vásznon, méghozzá saját forgatókönyv alapján. Bár akkor még semmit sem tudott arról, hogy milyen szerkezeti elemekből épülhet fel egy igazán jól megcsinált forgatókönyv.
- Jól van gyerekek! Akkor most mindenki mehet fürdeni aztán fekvés, mert hosszúra nyúlt a nap! - mondta előbb az egyik apuka aztán a másik, míg a két feleség csak megfontoltan bólogatott.
Mindhárom kisgyerek egyesével elment lezuhanyozni, majd pizsamát vettek, és elérkezett az esti fekvés ideje. A kisfiú mégsem tudott elaludni. Hosszasan forgolódott az ágyában, ami ki lett jelölve a számára. Azt álmodta, hogy egy olyan szuperhős, aki nem menthet meg mindenkit hiszen a földbolygó hatalmas. Amikor álmából felébredt éppen hajnalodott, és hétköznap lévén ovódába kellett mennie, amit azért is utált, mert a gonosz kislányok folyamatosan nyüstölték őt, senki sem hagyta békén, és az összes játékát tönkretették.
Édesanyja persze igyekezett megnyugtatni a kegyes hazugság hízelgő meséjével:
- Tudod miért tették tönkre a lányok a játékaidat?
A kisfiú értetlen, bamba szemekkel megrázta vállait.
- Azért, mert tetszel nekik! - felelte az anyuka, és titkon abban reménykedett, hogy ennyivel majd megúszhatja, és el is intézheti az ovódai kellemetlenségek egész nyügét, és gondjait. De a kisfiú átlátott rajta, mint minden gyerkőc, akik csak a színtiszta igazságot fogadják el egyedüli menedékként, vagy mentőövként, amibe még belekapaszkodhatnak.
Amint anyukája elvitte autóval az ovódába és kirakta a kisfiú Batmanes akciófiguráját kezdte izzadó tenyerében szorongatni, és vészjoslón lépett be az épületbe, ahol egy újabb pokoli nap várt rá...
Hosszú évekkel később közel a húszas éveihez a felnőttes, koraérett kamasz srác elhatározta, hogy ha törik, ha szakad megpróbálja a Színművészetit, és bár három rosta volt, ami után felvették az embert, mégis ha arra gondolt, hogy alig négy-öt embert vesznek fel hatvan emberből valahogy totálisan elfacsarodott a szíve.
,,Muszáj bemennem azon az ajtón! Különben egész életemben agyalhatok, hogy vajon miért nem sikerült!" - mondogatta magának, amit belépett a felvételi négytagú bizottság elé egy - amolyan -, kis házi színpadféleségre. Később aztán az egyik legendának számító bölcs színész megjegyezte, hogy nagyon tehetséges, de sajnos semmilyen lehetőséget nem tudnak biztosítani számára, hogy felvegyék. Ez totálisan a padlóra küldte.
Azonban néhány nap múltán egy ismeretlen filmes szakemberrel hozta össze a váratlan sors az egyik szupermarket élelmiszerosztályán. A kamasz srác éppen tolta a rozsdás bevásárlókocsit, és számos olcsón leértékelt DVD-t pakolt be, amikor véletlenül garmboloztak, és a két kocsi kellemetlnül csikorogva összeakaszkodott, mintha dozsempályán volnának.
- Oh! Bocsánat! ne haragudjon az én hibám! - mentegetőzött.
- Semmi probléma! Azt hiszem én láttam már magát, csak nem tudom hol? - nézett rá töprengőn a szakember.
- Nemrég voltam a Színművészetin! - felelte.
- Igen! Pontosan! Hollósi tanár úr valóságos órákat regélt Önnel kapcsolatosan! Sajnálom, hogy nem sikerült a felvételie. - kezet nyújtott, mint aki valóban őszintén is gondolja, amit mond. Ez rendkívül meglepte a fiatal srácot, mert kicsit eltöprengett.
- Köszönöm... - felelte halkan, majd épp készült köddé válni, amikor megállította a szakember.
- Várjon egy percet kedves uram! Nem tudom, hogy érdekelné-e Önt a filmkészítés? Éppen most indul egy kreatív filmes csoport, ahol maradt még néhány szabad hely! Úgyhogy, ha gondolja, és úgy érzi, hogy kipróbálná a filmkészítést nagy örömmel látjuk az osztályban! További szép napot! - azzal a barátságos szakember tovább sétált.
A felnőttes srácnak így is jó sok idejébe került mire megemésztette a hallottakat.
Úgy érezte egy gyerekkori álom válik talán nemsokára valóra. Filmeket fog készíteni! Már a gondolat is kirángatta az önsajnálat lápvidékéről, ahová önhibáján kívül süllyedt. Mintha hirtelen újból hatalmas lélekenergiákat mozgósított volna lelkiismeretében. ,,Az álmokhoz - gondolta foggal-körömmel muszáj ragaszkodni, különben örökre elveszhetnek, és ezzel személyiségünk alapvető része is sebeket szenved.
Másnap aztán beiratkozott kreatív filmkészítés kurzusra, melyet szintén a Színművészetin tartottak.

A NINCS LOBOGÁSA

Örök nyughatatlan lobogásomban
is néha sötétség lopakszik.
Magamat-kísértőn utánam.
Csöpp csecsemősírásként visszhangzik
immár süket fülek felé szüntelen
segítségkérésem:
pusztulófélben hagyott szerelem
s barátság, mint megkettőzött
csapda rég túljártak kótyagos eszemen.

Lettem volna inkább boldog vagy
épp kiegyensúlyozott
a Mindenségeket hirdető pillanatokban.
Ami változni képes még nem biztos,
hogy érezhetőn is halhatatlan.

Folyamatosan változandó érzelmek,
kiújuló felszínes formák utáni ádáz
forgatagban sok méltó
s nemes választás ritkán,
ha juthatott
- örökös pontokat szül,
termel naponta az ismeretlen végtelen.

Önmagam biológiai körvonalaiban
titkon kódolva lett mint megmásíthatatlan,
Egy-felismerés a Halál előszele.
Akár egy betegség kardcsörtetve,
sejtek molekuláit zabálva,
herdálva mohón végigcsörtet
az ér-rendszer kozmikus egészén
míg a rakoncátlan
szív-kamra el nem következik.

Itt-ott masszívan befalazva önmagam
kétségek, örökös alamuszi rettegések
szilárd bunker-betonfalai közé,
akire egyetlen életemben kitartással,
akarattal várakoztam mégsem
lehetett már enyém.

Magam foglár-fegyenceként
előbb-utóbb csak belehullok
hangtalan jövendőkbe.
Mert nincsen magányosabb létező
a lélegző, szánonkérő lelkiismeretnél
mely minduntalan vallomásra,
vallatásra kényszeríti emberét,
akárcsak valami benső,
furcsa, köztes parancs.

Ezer felől megérzed, hogyha megkínoz,
meggyötör, húsodba tép
- ám meg-nem öl.
S bár önigazolásod kényes-kényelmes
dolog naponta bőven meginog
a biztonságos felismerés,
hogy tán mindig is lesz kiút
pöcegödrök álszent mélységeiből!

KAPCSOLAT, ROMANTIKA, TABUTÉMÁK

Évi egy kis idő múltán valósággal kiábrándult kissé begyepesedett, önző, és csupán csak a saját maguk családi gondjaikkal foglalkozó barátnői társaságából. Egyszerűen nem értette, hogy egy belevaló, dögös, vagány csajszinak mi a csudáért kell leragadnia a szokványos, ,,jókislányos" engedelmes, és szófogadó feleség és gondoskodó anyuka szerepnél? Miért? Egy határozott, független, erősakaratú nő ha megtalálta végre álmai elképzelt lovagját és családot is sikeredett alapítania akkor már nem gondolhat soha többet saját függetlenségére és önállóságára. Nem kényeztetheti magát valamelyik homokos, egzotikus tengerparton miközben fogadja a latin macsók fütykísérettel megfűszerezett bókjait, vagy akár egy bulizós helyen koktélokat szürcsölgethet tetszetősen szexi kis koktélruhájában, miközben nem szégyelli, hogy bombázó domborulatokkal áldotta őt meg a kegyes anyatermészet?
Évi mégse kapkodta el a párválasztást. Míg főként gimis barátnői égtek a vágytól, hogy a szalagavatóra, vagy az érettségi bankettre időtíthessék féltve őrzött szüzességük elvesztését, addig Évi tudatosan kereste, kutatta magának a potenciálisan legfelelelőbb apukajelölteket, akikkel egyszer talán családot is alapíthat, és végre révbe is érhet.
Az egész egy silány, rosszminőségi óvszerrel, és némi félszeg hezitálással kezdődött.
- Figyelj! Én tökéletesen megértem, ha neked ez rohadtul kényelmetlen, és ha ez az első alkalom! Ha gondolod segítek felhúzni az óvszert! - ajálkozott természetes segítőkészséggel, mint akinek ez már a vérében van, és már van tapasztalata. Valójában azonban attól félt legbelül, hogy a jófej pasi majd ostoba, hülye libának fogja tartani amiatt, hogy hajlamos volt olyasmiért előszeretettel hencegni, amit valójában életében most először tett meg. Nevezetesen: az első szexuális aktus ütemezett beiktatása. Már jópárszor végighallgatta azokat, akiknek megvolt. Az egybehangzó vélemények azt mondták, hogy az első alkalommal mindenki annyira frusztrált, és bénán zaklatott, hogy rendszerint az esetek 80%-a jut csak el a csúcsra, és hogy ami utána jön már sokkal inkább a villámgyors kiábrándulással van összefüggésben. De ez azért mégiscsak furcsán vette ki magát, hogy közel a negyedik X-hez Évi tudatosan még sosem szexelt.
- Minden rendben? - kérdezte a vadítóan jóképű férfi miközben folyamatosan simogatta, cirógatta azokat a titkos, nőies zónákat, amiktől a legtöbben szinte azonnal begerjednek.
- Hát persze! Mi az hogy... - vallotta be kissé kislányosan, és félénken. Lelkében azonban úgy érezte, hogy valósággal majd felrobban a kitörni készülő indulat, hogy miért nem tud legalább egyszer életében érett nőiességgel viselkedni, mint aki már egy tucatszor csinált ilyet. Vagy legalább is pontosan ismeri, és tudja, hogy mi fog következni.
- Olyan feszült vagy cicám! Engedd el magad! Én majd segítek! - most már kissé elálló tünde-füleit csókolgatta. Kislányától kezdve önértékeli problémái voltak a testmagasságával, és az elálló füleivel. Még szerencse, hogy fogszabályózót nem kellett viselnie.
Miközben a szexis pasi éppen hozzákezdett ruhadarabjainak élvezetes kigombolásához, és már a
pushapp melltartó kigombolásánál tartott Évi nem bírta magában tartani a felszabadításként ható gyöngyöző kacagást: - Hahaha! Ez annyira muris! - felelte, és tényleges csak úgy ragyogott őszinte mosolya.
- Igazán...? - lepődött meg kérdő tekintettel a macsó, aki már hozzászokott, hogy mindent megkap, amit csak akar. - Mit szólnál, ha átmennék a fürdőszobába, és a zuhany alatt csinálnánk? - vágyakozó pillantást vetett rá.
- Jaj ne viccelj légy szi! Csuron víz leszek mindenütt! - kacagott jóízűen.
- Na de szívem! Hát pontosan ez a cél! Egyáltalán akarsz velem szexelni, vagy sem?! - nézett rá kérdőn, mint akinek már teljesen tele van az egésszel a hócipője. ,,Biztos flúgos, vagy dilis ez a csaj! Mindenesetre totál nem százas, ha egy ilyen tenyészbikát elszalaszt!" - gondolhatta magában.
- Figyelj! Lehetek őszinte? - simogatta meg izmait flörtölőn, búgó hanggal mint akiben ott szunnyad a csábítás tüze.
- Jaj, eldobom az agyamat! Mondd már! - emelte plafonra a tekintetét a másik.
- Nekem tényleg ez lesz az első, és azt akarom, hogy különleges legyen, romantikus, de ne durva, és ne fájjon. Megtudod ezt érteni, vagy hagyjuk abba? - kérdőn nézett rá, mint egy süldő kamasz, aki mindent elsőre csinál, és több mint valószínű, hogy fogalma sincsen alapvető ösztönszintű dolgokról.
A macsó pasinál érződött, hogy most aztán betelik a pohár. Hogy merészel egy ilyen kis lotyóseggű, kisstílű pina szórakozni vele, amikor bármelyik bombázót mgkaphatja. Most rajta volt a sor, hogy móresre tanítsa, és egy kicsit megleckéztesse:
- Te most ugye szórakozol velem Évi? Mondd csak a homlokomra van írva, hogy seggfej vagyok?! - nézett rá villogó farkasszemekkel. - Azért jöttem ebbe a redvás termeszrágta lákásodba, mert akarlak, kívánlak téged! Ha neked nem alkalmas akkor majd találok valaki mást ma estére! - már éppen készült rá, hogy visszahúzza bokszer alsóját, és kikászálódik az ágyból, amikor Évi váratlanul megállította, és csókolgatni kezdte össze-vissza. Éppen ott, ahol érte. A hepehupás hátát, a dabagó izmait, és szőrös Tarzan-mellkasát.
- Hékás! Mit csinálsz? - lepődött meg jóleső érzéssel a férfi. - Mintha azt mondtad volna, hogy nem akarsz szexelni, most meg... akarsz...? Tudod ember legyen édesem, aki rajtad ki tud igazodni! Jó! Mondom a szitut! - vette továbbra is ruhadarabjait magára. - Én most elhúzom a csíkot jó messzire és felhajtok néhány belevaló, dögös bokszát! Ha van kedved csinálhatjuk közösen!
- De hát... én azt hittem... - döbbenet érződött a hangjában, holott igazából lelkében valósággal ujjongott, hogy nem kell átélnie valószínűleg élete legborzalmasabb éjszakáját, egy olyan emberrel, akit a legkevésbé sem érdekel a másik fél igénye, és szinte totálisan hiányzik belőle mindenrendű empátia, és tolerancia. Valóságos szexuális ragadozóösztönét valószínűleg sokkal inkább a biológiai szükségletek kielégítése hajtja semmint, hogy őszintén megismerjen bármit is.
Azért Évi tett még egy gyerekes, kislányos kisérletet arra nézve, hogy marasztalja a jóképű macsót. Belekapaszkodott a lábába, és hagyta magát vonszolni pár lépés távolságra. Amikor már érezte, hogy a pasi legszívesebben lerázná magáról, mint egy szánalmas kis csirkét inkább elengedte a lábát, míg a macsó döngő léptekkel bevágta maga után az érzékeny bejárati ajtót.
- Majd talizunk drágám, ha végre megtanulod a szex alapszabályait! Sose mondd nemet egy kanos férfinak! - azzal fogta a zakóját és elment.
Évi titokban még örült is neki, hogy inkább így történt. Aztán végül úgy döntött, hogy legjobb barátnőihez fordul segítségért, elvégre az embernek mindig szüksége van elsősorban elsőkézből vett, megbízható információkra, és ha már ostoba libának hívták a háta mögött, hát akkor itt a legfőbb ideje, hogy ezen változtasson.
- Szia Brigi! Mesélj mi újság van veletek? - hívta fel egyik nap mobilján legjobb gimis barátnőjét.
- Szia... bocsi de legutóbb érettségi banketten taliztunk! Hol a fenébe voltál? - kérdezte meglepetten barátnője, hiszen tíz év hosszú idő.
- Jaj ne haragudj! Be voltam havazva! Munka, munka, és megint csak munka! Te hogy boldogulsz?
- Hát nem panaszkodom annyi szent! Van két gyönyörűséges gyerkőcöm! Úgyhogy van munkám bőven! De nagyon sok év telt el! Miért csak most hívtál fel?
- Figyelj! Egy hatalmas szívességet szeretnék kérni! Ha megteszed ezt nekem esküszöm anyám életére, hogy kérhetsz tőlem bármit! Megírom a gyerekeid dolgozatát, vagy elmegyek hozzátok bébiszitternek három teljes hónapra! Na, mit mondasz?! - elveszettnek, kissé kétségbeesettnek hangzott a hangja, és ezt azonnal észrevette barátnője is.
- Nagyon megváltozott a hangod csajszim! Minden O.K.-é? - kérdezte.
- Hát... volt egy rohadtul szar randim egy eszméletlenül dögös, szexis macsó pasival, aki azonnal szexelni akart volna, de én lebeszéltem... - vallotta be.
- Hogy mit csináltál??? - döbben hang. - Te nem vagy normális! Az ember bármit megadna, ha végre kifogna magának egy jófej, jóképű férfit, aki tudja mi kell egy erős, független nőnek. Hogy lehetsz ennyire tökkelütött?!
- Figyelj! Nem azért hívtalak fel, hogy így beszélj velem! Segítséget szeretnék kérni tőled! Tudom, hogy ti már a szalagavatón, és a banktten is valószínűleg túl voltatok rajta, de most kellene valaki, aki bizonyos kényes kérdésekben eligazít... Ha érted miről szövegelek?
Döbbent csend uralkodott a vonal túlsó végén.
- Te most hülyíteni akarsz, vagy mi? Hány éves is vagy pontosan? Maholnap belépsz a negyedik X-be kisanyám, és még mindig nincs egy olyan kapcsolatod, amiről kijelenthetnéd, hogy belevaló csaj vagy! - kicsit elgondolkozott kijelentésén, ami ,,szíve az a száján" eszmefuttatásain. - Lásd mennyire jófej tudok lenni a gyerkőcöket rábízom anyámra aztán repülök is hozzád! Még mindig ugyanott laksz, mint gimis korunkban ugye?
- Igen, hát persze!
- Az klassz! Akkor talizzunk mondjuk fél tízkor!
- Nem lehetne előbb?
- Figyelj! Minden attól függ, hogy anyám milyen gyorsan tudja elvinni a srácokat! De amint tudok sietek hozzád! Addig tarts ki! - azzal letette a mobilt.
Évi úgy érezte egy kisebbfajta örökkévalóság is kevésnek bizonyul, amikor valamivel reggel kilenc előtt gimis barátnője becsöngetett hozzá, és ténylegesen úgy borulhattak sírva-nevetve egymás nyakába, akár a legjobb testvérek.
- Annyira örülök neked! Nahát! Te semmit se változtál! Még mindig csinos és stílusos vagy, akárcsak a gimiben! Kicsit féltékeny vagyok! - szögezte le jócskán meglepődve barátnőjével kapcsolatban Brigi.
- Hát... nagyon köszi... Gyere be gyorsan és dumáljunk sokat! - valósággal beráncigálta az ajtón túlra, és leültette a nappaliban, anélkül hogy körbevezette volna kis lakásában.
- Milyen... szép környéken laksz! - jegyezte meg elismerően a másik.
- Köszi! De térjünk a tárgyra jó?
- Tehát azt állítod, hogy nem feküdtél le még senkivel sem?! Csak nem lettél apáca, vagy aggszűz kisanyám?!
- Szó sincs róla! Csupán a megfelelő emberre várok! Olyan nagy baj ez?
- Figyelj, nem tudom hallottad-e, de a nők többségének a biológiai órája vészesen ketyeg és ha még gyereket szeretnél, vagy párkapcsolatot, akkor ideje lenne vadkanvadászatra menned végre! - kopogtatta meg saját homlokát Brigi, mintha barátnőjének elmentek volna hazulról.
- Ezzel én is tisztában vagyok! Lássunk tisztán! Az adott pasi kurva jóképű, kigyúrt, macsó és annyira szexis, hogy az ember már attól is begerjed, ha szemezni kezd vele!
- Ez nagyon izgisen hangzik! Akkor mi a probléma?
- Hát csak az, hogy félek akkor, ha szóval... amikor eljutunk arra a pontra, hogy szexelnünk kellene... - már megint ez a gyerekes, kislányos egérke hang, amitől a többségnek máris nevetnékje támad.
- Hahaha... ez aztán a jó vicc! Ne már csajszi! Még sosem láttad, hogy mások hogy csinálják?
- Azért nem vagyok annyira elveszett sükedék, meg pornót is néztem, tudom hogy működik, csak amikor az ember élesben ott van a komoly valóságban akkor kezd rohadtul liftezni a gyomrom, és azonnal elmenni a kedvem! Érted ezt?!
- Figyel! Nem akarlak megbántani, de biztos, hogy pasipárti vagy?
- Hát még szép hogy! Azt próbálom ecsetelni, hogy cidrizek, és majd beszarok, ha szexre kerül sor.
- Figyel, szerintem el kellene menned egy terapeutához, vagy valami pszichodokihoz, aki ilyen esetekkel foglalkozik! Ha gondolod szívesen elkísérlek?
- Ez nagyon rendes tőled! De én meg voltam róla győződve, hogy kicsit eldumálgatunk a szexről!
- O.K. Ha ez minden kívánságod! És pontosan milyen részletek érdekelnének?
- Neked milyen volt a legelső szexxel kapcsolatos élményed? - tette fel egyértelműen a kérdést.
- Hú! Hát az már nagyon régen történt, de szerencsére mindenre emlékszem. Egy kicsit fáj, amikor megtörtént az a bizonyos dolog, de nem vészes, hozzá lehet szokni! Utána viszont egész kellemes volt, ahogy teljes gyöngédséggel, és odaadással felfedeztük egymás testét. Na? Erre voltál kíváncsi?
- Kezdetnek nem is olyan rossz...
- Most úgy tűnik nagyon elbizonytalanodtál! Figyelj rám! Nem akkora tragédia, ha az ember egy bizonyos életkor után is mániákusan fél, vagy retteg bizonyos dolgoktól. Ezekkel a nehéz dolgokkal előbb-utóbb mindenki szembesül, és meg kell velük bírkózni, hogy úrrá legyél rajtuk! Ketten elmegyünk egy terapeutához, és közösen túljutunk ezen! Rendben?!
- Mit is kezdhetnék nélküled?!
- Látod! Sokszor mondtam neked, hogy nélkülözhetetlen vagyok!

SZERETET, BIZALOM, ÉS KÖSZÖNET

Roppant szexis, amolyan fitnesz-anyuka kopogtatott be a társasházi lakás megfelső emeletének ajtaján. Karjában ringatva egy aprócska csecsemőt. Így is legalább fél órát várt, mire nagy nehezen nyílt az ajtó, és az ajtóban megállt egy pocakos, kisebb sörhasat növesztett, atlétát és köntösféleséget viselő szőrmók-szakállas, hrmincas férfi, aki - látszólag -, azt se tudta, hogy nappal van-e vagy éjszaka. Napjai mintha totálisan összefolytak volna, és most is kínzó erőfeszítéssel kellett megerőltetnie önmagát, hogy egyáltalán ébred tudjon maradni.
- Igen... mi az? - pislogott csipás szemei mögül. Bár megmosakodott, ahogy reggelente mindig is, valahogy zsírosodásnak indult arca nem fogadta be a frissítő vízsugarakat. Talán jobban tette volna, ha rendesen lezuhanyozik. Mégiscsak jobb hatást kelt. ,,Miért lett ennyire meghatározó a külső ebben a világban?" Valahogy sosem értette.
- Szia Bandikám! - puszilta két oldalról meg enyhén összerúzsozva a dögös bombázó anyuka. - Ne haragudj, hogy ilyen korán zavarlak biztosan még aludtál... - nézett rajta tetőtől-talpig végig, és bizonyára levonta a keserédes, megalázó következtetést, miszerint: Bandinak sohasem lesz egy rendes barátnője, ha ennyire slamposan, hajótörötten néz ki! Akár egy hajléktalan! - Figyelj csak drágám! Egy hatalmas szívességet szeretnék tőled kérni! - kétségbeesettre, árvára vette a figurát, mert nagyon jól tudta, hogy szomszédja mindig is szeretett kicsit a hős megmentő szerepkörében tetszelegni.
- Vigyázni kellene csak pár órácskát a kisfiamra! - azzal jelentőségteljesen ringatni, babusgatni kezdte a töpörödött, kis csecsemőt, aki a váratlan rázógatástól kinyitotta érdeklődő, kíváncsi szemecskéit és most érdeklődve nézett körül, merre is van?
- Figyel... őszinte leszek... - nyomott el egy holtfáradt ásítást, mert tegnap szintén állásinterjún járt, és mindenütt közölték vele, hogy sajnos telt, zsúfolt házuk van!
- Kérlek... légy szi! Esküszöm neked, hogy ilyen belevaló, imádnivaló kisfiúval még életedben nem találkoztál, és amint lehet sietek haza, de most tényleg késésben vagyok, és a főnököm megöl, ha csak kések akár pár percet is! Te is tudod menyire könyörtelen mostanság a munkaerőpiac! - annyira szexi volt ebben a ruhában, kellemesen napbarnított, rugalmas bőrrel, és nőiességének minden számottevő, gömbölyded domborulataival, hogy Bandi végül is kénytelen-kelletlen beadta a derekát.
- Hát... jól van! Nem bánom! - tárta szélesre az ajtót, mire a szexis anyuka bepakolta a kisbabagondozás legfontosabb kellékeit; babapúdert, legalább egy zsáknyi friss, ropogós, tépőzáras pelenkát, és kenőcsöket, hogy a kisbaba bőre is megfelelően karban legyen tartva. Aztán az érdeklődő, csöndes kisbabát egyenesen Bandi két szőrös kezei közé nyomta.
- Imádom az én két dögös pasijaimat! - ujjongott repesve a boldogságtól, hogy pár óráig szabad, és független nőként viselkedhet felelősség és kötöttségek rabigálya nélkül.
- Sietek haza! O.K.-é? Még egyszer annyira köszi! - azzal sugárzó mosollyal be is szállt a liftbe és elviharzott.
- Figyel... ezt azért... megkellett volna... beszélnünk... - próbált Bandi utána szólni valamivel hangosabban, de hamar átlátta a helyzetet, hogy elég reménytelen vállalkozás lenne.
- Hát most ketten maradtunk barátocskám! Na, kisöreg? Hogy a fenébe is hívnak? - erősen törni kezdte a fejét, hiszen eddig meglehetősen ritkán fordult elő vele, hogy kisbabára kellett vigyáznia. A bébiszitterkedéstől is elment a kedve már akkor, amikor egyszer az unokatestvérei meglátogatták, és hozták az egész pereputtyot. Majd hat gyerek zsongott, zsibongott egyetlen megérdemelt nyugodt percet se hagyva a felnőtteknek, hogy legalább szusszanásnyi időhöz jussanak.
Miután nem tudta megtalálni emlékei között, hogy hogy is hívják a kis újszülöttet elhatározta, hogy - persze csak átmeneti jelleggel -, Misikének fogja szólítani, aztán majd az anyukája később újra átkeresztelheti.
- Éhes vagy? Talán bekakiltál? - kérdezgette, hiszen a csecsemő már-már furcsán nyugodtnak, és kiegyenensúlyozottnak tűnt. - Akkor most bemgyünk szépen, és alaposan átgondoljuk együtt a mindennapi teendőket. Jó?! - azzal óvatosan, mint egy kis állatot dédelgetne bevitte a kisfiúcskát és a holmiját a tágasabb nappaliba, és a kisfiút lepakolta a széles kanapéra, ameddig kitalálja magában, hogy hogyan is tovább?
Időközben a kávéfőző barátságtlan, sípoló hanggal jelezte, hogy elkészült a teljszínhabos latte machiató, ai nélkül nincs se reggel, se reggeli. A csecsemőt - érdekes módon -, nem rémisztette meg a fület irritáló hang. Mintha világ életében hozzá lett volna szoktatva az ilyesmihez. Ellenben Bandi egyszer csak beleszagolt a levegőbe, és tapinthatóan érezte, hogy fekáliaszag van. Gyorsan a vécéhez ment, de hát már mikor elvégezte a dolgát, amikor fölébredt, most pedig azért már kiadósan benne jártak a délelőtti órákban.
- Hú! Azt a mindenit! Te voltál Misike? - szólt oda a csecsemőnek orrát fintorítva. - Ezt sűrgősen orvosolnunk kell! - azzal odablattyogott a kanapéhoz, ahol a csecsemő nyújtóztatta lábait. Majd alaposabban szemügyre vette a tépőzáras pelenkát, melyet - állítólag -, a világ legegyszerűbb dolga levenni, és felrakni egy kisbabára.
,,Hiszi a piszi!" - gondolta, majd megpróbálta a tépőzáras pántokat óvatosan leszedni, de valahogy az istennek nem akart sikeredni, így végül a legegyszerűbb megoldáshoz folyamodott benyúlt a fiókba egy kisebb konyhai ollóért és inkább levágta a tépőzárak mentén az egészet.
- Ohó! Igen! Hát kedves barátom! Te aztán hatalmasat pottyantottál! De semmi vész! Bandi bácsi mindig kéznél van, és segít! - a kakis pelus azonnal a szemétben landolt, mire rájött arra, hogy talán azért nem ártott volna idejében kipakolni a tiszta pelenkákat a szatyorból. ,,Nem baj! Akkor kelleni fog egy új terv!" - töprengett, majd megfogta az eleven, immáron cukorfalatként gügyögő kisfiút honaljánál fogva és rohant vele a fürdőszobába. Kicsit fejjel lefelé fordította, beállította a zuhanyt kellemesen hűsítő fokozatra és egyszerűen lezuhanyoztatta a baba popsiját.
- Jól van kis barátocskám! Mindjárt meg is vagyunk!
A kisfiú látszólag élvezte a viz szőkőkútszerű csobogását, és ujjongó örömódát kurjantott akárhányszor csak friss víz közelébe ért. ,,Jobb is így, mintha visított, vagy barátságtalanul bevágta volna a könyörtelen hisztit!" - futott át Bandi agyán, majd egy használt törülközővel átmentileg igyekezett gondosan leitatni a csecsemőről a megmaradt nedvességet.
- Na, mindjárt megvagyunk kisöreg! - azzal visszafutottak a nappaliba. Úgy tűnt a kicsit a ritmikus mozgás tökéletesen kielégíti, és meg is nyugtatja.
Most jött csak a kényes, aprólékos gondosságot igénylő művelet. Hogy adja rá a pelenkát úgy, hogy a lábai azért ne legyenek lekötözve, de azért szabadon mozoghassanak. Tüstént okostelefonjáért nyúlt, és ráakadt egy kisbabavideóra a Youtube-on. Ott minden annyira egyszerűnek, és természetesennek hatott. Nem tehetett mást. Megpróbálta aprólékosan ügyelve a részletekre leutánozni. Majd követezett az ő élesben utánzott magánszáma.
Fogta a tiszta pelenkát, a gügyögő baba popsija alá helyezte óvatosan úgy, hogy a két szárnyas vége szbadon lehessen. A baba így úgy nézett ki, mintha egy háromszögalakú teknőben, vagy puha vájatban feküdne békésen, nyugodtan. A munka dandárja még csak most jött. Két kicsi pufók lábacskáit kellett nagy gondosággal átbújtatnia a két szárnyas végeken, amikor ezzel is megvolt jöhetett a háromszögalakú rész szakszerű visszahajtogatása a baba hasához. Ez után jó lett volna használni is a gyárilag legyártott tépőzárakat, melyeknek az volt az elsőrendű célja, hogy rögzítsék a pelenkavégeit, de valami aprócska baki csúszott Bandi számításába, így a tépőzárak helyett vastag, szürkésszínű ragasztószalaggal tekerte körbe a fennmaradt pelenkát, ami stabilon tartotta a pelust akárhogy is izgett-mozgott az imádnivaló csöppség.
- Így ni! Te azátn megizzasztod azt embert! Hallod-e?! Nem vagy éhes, vagy fáradt? Ami azt illeti én egy kicsit megéheztem! Megnézem milyen kaja van itthon! - azzal szemét folyamatosan a csecsemőn tartva kiment a hütőhöz, és belekukkantott.
Tegnapról szerencsére maradt egy kis pörköltes tészta, mely nem igazán tesz jót a turbósított kalóriák, és szénhidrátok miatt, de azért éppen jó lesz éhhalál ellen. Kivette a kis műanyag tálkát és berakta melegíteni a mikrohullámú sütőbe.
A tartóstejből is maradt még egy kevéske. Ezt főként reggeli tejeskávéjához használta. Nem túl sokat.
Amikor a tészta kellő hőfokra melegedett nem túl forrón, kivette a mikroból a tésztát és pár falat erejéig megkóstolta. ,,Igen! Bábikaját eszik egy kisbaba!" - futott át agyán. Valahol látott egy videót, hogy a szülő tejet adott a csecsemőnek cumival. Igen ám, de felvizezte, és csupán csak egy fél kis pohárkával. ,,Ebből nem lehet akkor baj!" - Így töltött egy kis pohárba, de csupán pár aprócska kortyot és felvizezte vizzel, ahogy a videóban látta.
- Tessék Misikém! - óvatosan a baba szájához emelte a műanyag bögrét, és büszke megelégedettséggel nézte, amint a kisfiú egyre mohóbban, követelőzőbben kortyolgatja a tejet. ,,Tehát akkor ízlik neki! Ez mindenesetre jó jel, nem igaz?!" - szögezte le magában. Később ő is jó étvággyal nekilátott a tésztának, mely kellemesen meghűlt időközben.
Ennyire jó, és barátságosan szófogadó kisbabával ritkán találkozhat az ember. Amint a kis pohárka tejet megitta máris komfortosan behunyta kis szemeit, és úgy elaludt, mint a bunda.
Bandi elmosogatott, és a napja hátralévő részében úgy döntött, hogy az étkezősarokban fogja berendezni ideiglenes home office dolgozószobáját, mely főként az online marketingekre igyekezett építeni. Amióta a COVID valahogy beépült, bebetonozta magát a mindennapok közé a legtöbb ember hozzállása a digitális eszközökhöz totálisan megváltozott.
A dögös, szexis anyuka nem sokkal negyed öt körül csöngetett délután magasságában. Bandi szokásához híven kíváncsian kikémlelt a kukucskálólyukon, majd beengedte a szélesen, ragyogó napsugárként, felszabadultan, csurig enegiákkal töltött fiatalos anyukát.
- Szia drágám! - arcra puszi következett. - Látom jót tett neked az alapos borotválkozás. Nagyon macsós vagy így is! - könnyed gazellaszökenéssel már bent is termett, és mikor meglátta, hogy kisfia békésen szundizik, mint a tej hirtelen majd elolvadt a gyönyörűségtől.
- Mondd csak Bandikám? Jól viselkedett a baba, amíg távol voltam? - nézett rá kutatón.
- Persze! Nagyon barátságos kis krapek! Öröm rá vigyázni! - bukott ki belőle jópofizva. Bárcsak ne mondta volna ki ezt az utolsó mondatot, mert a dögös anyuka máris felelt:
- Hát ez nagyszerű! Akkor a közeljövőben még igénybe vennélek, mint bébiszitter, ha nem gond?
- Hát persze... khm - köszörülte meg a torkát -, ez csak természetes.
- Látom egyedül is profi szinten megoldottad a pelus kérdést! - nézte meg az összeszalagozott, tépőzáras pelenkát mosolyogva.
- Figyelj! Nagyon köszi, hogy segítettél! Nem felejtem el, és nagyon sokat jelent! Ha lesz a héten egy kis szabadidőm akkor egész nyugodtan csak csöngess be! Csapunk egy görbe estét! - villantotta meg sugárzó barna szemeit flörtölve, kacéran. Azzal óvatosan felvette a kisbabát, és halk, óvatos lépésekkel kisétáltak a bejárati ajtón.

KETTŐZÖTT SZALTÓ

Hány rétegű lett immár az emberben
a réteges homály?!
Íránytalan mozdul el
egyik tatóréteg a másikba.
A sűrűsődő éjszaka
lídérc-árnyai állandósulnak,
megnőnek de még nem bántanak.
Ember-előtti dac-fényben,
zizegő anyagban összeforrnak
a homály akvarell-szintjei.
Arcok titkolt apokrif-jeleiből üres gördök,
eresztékek tátongnak.
A Semmi szinte azonnal
s mindig felkavarja a hallgató csöndet.

Őszinte, emberi tekintetekből is,
mintha rég elköltözött volna valaki.
Testek előbb megnyílnak,
akár a tárulkozó virágszirmok,
majd esetleg
- ha szerencsénk van -, befogadnak.
- Vágyak olcsó, alattomos vámszedőjévé
züllik a megalkuvó ember is;
ott van még lapulgat
az Én-rétegek útvesztői
között Angyal s Kígyó.

Óvóhelyek beszakadt tetőzete
alatt jó volna különbékére rátalálni,
- de még nem jöhetnek,
kik eltakarítanák feleslegesen
ittfelejtett romokat.
Fiaalon bármelyik pillanatban
megvénülhet az ember,
aztán élhet, ahogy akar.

Elbillent égövöt dédelget
a Senkik gyarló szigete.
Kérdő ripacsok, szó-kupecek
között puszulófélben
hagyott romantika tanyáz.
Gyatra, szánalmas bűnök
holt lelkek martján sötétlenek.

Az elhasználódott jelmezek pompája rendre,
mindig felsejlik.
Ember-szagokat már nem csupán
a folyamatosan ugató dögök érezhetnek.
Már a szétcibált emlékek is
- ha voltak -, lassabban,
kiszámíthatób bomlanak.

A külsőségek szándékosan
felszínes exibicionista tétovasága jobban
fertőz úri körökben, mint valaha.
Fő s mellékszereplők,
akár a lelkes, egymást
támadó vad cinkosok züllésük,
bukásukkal mindig egymásba botlanak.

- Mozdulatok, alakoskodó cifra-beszédek
már nem lehetnek többé azok,
amik voltak - szándékosan tunya,
közönyös táplálékká
degradálódik már a Lét-tudat.
Hallgatások hártyáiba
immáron mind mumifikálódottan,
végső akkordként mindenki arra fordul,
hol több hasznot remél!