ROSTA-MOZAIK

Háttal állunk folyton a Múlttal.
Mintha valami már mindennap
szándékosan belénk akarna rohanni.
Mintha vézna, megtépett árnyak
reszkető sikátor-sötétben egyedül
kell naponta hogy szembenézzünk,
vagy szembeköpjük magunkat valamivel.

E betegeskedő Kor ringyó-lelkű
pestic-morálja gyorsan felzabálja
kákabélű, megvesztegethető áldozatait
- ködök mögül tapogatózva még
összebúvik lelkes szeretőként
a kancsal erkölcs, céda emberség.

A Létre tán már nem kóbor felleg
vagy károgó varjak tört-szárnya
ír kódolt üzenetet
- egy fiatal lány konzumnőként keresi
mindennapi kenyerét,
mert mást aligha tehet.
Előbb-utóbb egy kedvetlen,
öngyilkos percben a megtűrt élet elsistereg,
akár a szélben szólt gyertyaláng.
Leomlik - ha senki sem vigyáz -,
mindaz, ami nappal épült.

Aki önmagát szándékosan falazza
be olyan rangja-rejtett Kőműves Kelemen.
Már mindenkit féltékeny irigykedés edz,
tör meg, nevel fel.
Fogságban tartják ma már a maszületett,
digitális nomádokat,
új szamár generációkat;
ravaszkodó ál-remények lépre csalják
megtört, ám szerelmetes szíveink!

Micsoda Egy-egészként működő,
nagy elkorcsosult szervezet:
ha ki mersz lépni a bővös,
termő körből halál fia vagy,
álmaidat eltemetheted.

S ha úgy döntesz, hogy még maradsz?
Agymosott idegrendszered csapda-hálója,
mint térkép híven megőrzi eladhatóságodat!

- Megvesztegetett Iker-Világ ez:
fogoly s börtönőr már egymással
cserélnek örök-bilincseket s lakatot.
A figyelő-szem mindenesetben
szorgalmasan keres-kutat,
les rád - monotóniába süppedt
hétköznapokból bátran
talpraállni szinte reménytelen vállalkozás.

Tó-tükör fogja s nem ereszti megalkuvó
Janusz-arcunk, mely már önmagával grimaszol.
Az érveit latolgató horgot,
mint hazug ígéreteket újra
s újra bedobják; szemben állunk
még flörtölve dacra vártan a titok-jelennel!