KETTŐZÖTT SZALTÓ

Hány rétegű lett immár az emberben
a réteges homály?!
Íránytalan mozdul el
egyik tatóréteg a másikba.
A sűrűsődő éjszaka
lídérc-árnyai állandósulnak,
megnőnek de még nem bántanak.
Ember-előtti dac-fényben,
zizegő anyagban összeforrnak
a homály akvarell-szintjei.
Arcok titkolt apokrif-jeleiből üres gördök,
eresztékek tátongnak.
A Semmi szinte azonnal
s mindig felkavarja a hallgató csöndet.

Őszinte, emberi tekintetekből is,
mintha rég elköltözött volna valaki.
Testek előbb megnyílnak,
akár a tárulkozó virágszirmok,
majd esetleg
- ha szerencsénk van -, befogadnak.
- Vágyak olcsó, alattomos vámszedőjévé
züllik a megalkuvó ember is;
ott van még lapulgat
az Én-rétegek útvesztői
között Angyal s Kígyó.

Óvóhelyek beszakadt tetőzete
alatt jó volna különbékére rátalálni,
- de még nem jöhetnek,
kik eltakarítanák feleslegesen
ittfelejtett romokat.
Fiaalon bármelyik pillanatban
megvénülhet az ember,
aztán élhet, ahogy akar.

Elbillent égövöt dédelget
a Senkik gyarló szigete.
Kérdő ripacsok, szó-kupecek
között puszulófélben
hagyott romantika tanyáz.
Gyatra, szánalmas bűnök
holt lelkek martján sötétlenek.

Az elhasználódott jelmezek pompája rendre,
mindig felsejlik.
Ember-szagokat már nem csupán
a folyamatosan ugató dögök érezhetnek.
Már a szétcibált emlékek is
- ha voltak -, lassabban,
kiszámíthatób bomlanak.

A külsőségek szándékosan
felszínes exibicionista tétovasága jobban
fertőz úri körökben, mint valaha.
Fő s mellékszereplők,
akár a lelkes, egymást
támadó vad cinkosok züllésük,
bukásukkal mindig egymásba botlanak.

- Mozdulatok, alakoskodó cifra-beszédek
már nem lehetnek többé azok,
amik voltak - szándékosan tunya,
közönyös táplálékká
degradálódik már a Lét-tudat.
Hallgatások hártyáiba
immáron mind mumifikálódottan,
végső akkordként mindenki arra fordul,
hol több hasznot remél!