VÁLTOZATOS NYÁRI HANGULATOK
Ricsi annyira izgult, amikor a repülőgép először a magasba emelkedett a széles, sirályszagú kifutópályáról, szinte rakátékat is megszégyenítő sebességgel, hogy folyamatosan anyja izzadó kezét szorongatta, de valami olyan kozmikus, lebírhatatlan, bírkozó őserővel, hogy szegény, drága asszonynak szabályosan elgémberedtek kifehéredett kezei.
Az utazás alkalmával minduntalan a felhőket bámulta, és szinte titkos, cinikus kedvét lelte benne, hogy a felhőkontinenseknek, mely kalandos nyári vakációjára is elkísérték, mintha a legváltozatosabb alakzatokat vették volna fel, külön az ő tiszteletére. Mégis a nagyobb felhőket valóságos élő vattacukor kompozícióknak látta, melyek valósággal beleakartak repülni az ember kitátott szájába, ha nem figyelt oda.
,,Még szerencse, hogy ablak mellett ülhetett, és anyja mindvégig vele volt, mert az apjában nem bízott meg!" - gondolta magában, és ha egyszer valamit a fejébe vett abban már senki emberfia nem tudta őt megingatni.
Anyja folyamatos fülpattogó hangokkal küszködött. Ezek általában akkor jelentkeztek, amikor a gép utasterében uralkodó nyomáskülönbséget az emberi szervezet csupán csak esetleges módszerekkel volt képes kielégíteni, ám a finesesebb utasok hoztak magukkal rágógumit, melynek egyenletes, lusta, komótos rágása mintegy kiküszöbölni látszott ezt a fajta megbocsátható, aprócska kellemetlenséget.
Gyönyörű, egzotikus, szupermodell-alkatú stwuardessek szolgálták fel az aznapi ételeket, és bár Ricsi nem volt éhes anyja tiltakozásul, csakhogy lefoglalhassa folyamatosan tevékeny, zsolózsmázó kezeit izzadó markába nyomott egy salátalevélel díszített szendvicset.
- Később, ha megéheznél nyugodtan megeheted! - válaszolta kedvesen.
Ricsinek már kisgyerekkora óta súlypróblémái, magas vérnyomása, és egyéb testtel kapcsolatos problémái voltak, melyek szinte óhatatlanul is megnehezítették a társas és interdiszciplináris kapcsolatait. A suliban, ahova járt az osztálytársai jóformán totál debil hülyegyerekként könyvelték el, akit meg lehet alázni, játszadozni lehet vele, rajzsöget tenni a feneke alá, és a házi feladatokat is kellő rendszerességgel vele íratták meg - ez főként egynémely rafináltabb kamasz lányra volt jellemző. Ricsi pedig szótlan engedelmeséggel tűrt, nyelt, és mindent elvállalt, amire csak megkérték, vagy épp utasították, egész egszerűen azért, mert azt akarta, hogy őszinte barátai legyenek, akik szeretik, és elfogadják olyannak, amilyen. Arrogáns, és kissé szociopata osztályfőnöke gyakorta csak úgy emlegette őt, mint Mr. Bean és Forest Gump különleges idióta keverékét.
Ricsi apja előszeretettel alázta meg egyszem különc fiát - különösképp, amikor anyja nem volt odahaza. Ilyen esetekben ostoba gyilkos tréfákat űzött vele, és mivel mindig is sérülékeny és sebezhető kamasz volt többször kövér emberek mázsás fényképeit vágta ki az aznapi újságból, és fölragasztotta a hűtőszekrény belső falára, ha fiának esetleg kedve lenne megdézsmálni a csokifagyi jégkrémeket, akkor mindig legyen előtte az elrettentő, intő példa, miszerint: ha pofátlanul sokat zabálna akkor akár még négyszázkilós mangalica is lehet. Mondani sem kell, hogy Ricsi bizony jócskán megutálta az apját, és anyja pedig nem győzte figyelmeztetni arrogáns, egoista férjét, hogy vegyen vissza az ilyen gyerekes, szemétkedő csínytevésekből, mert veszélyezteti a törékeny apa-fia kapcsolatuk bizalmát. S miután a családfő erre legyintett és fittyet hányt, a későbbiek folyamán valamiféle barátságtalan, és kellemetlen rivalizálási versengés vette kezdetét a két férfi között, mely egyértelműen nem igért semmi jót.
Az éjjeli repülőutakkal rendszerint az a baj, hogy azok, akik a nappali műszakhoz vannak szokva éjjel értelem szerűen olyannyira kimerülnek, és holtfáradtak lesznek, hogy rendszerint senkit sem akarnak látni csupán egy pihe-puha ágyikót, és egy rendezett, tisztán tartott szállodai szobát.
A repülő pontosan hajnali fél ötkor landult csikorgó kerekekkel Rodosz kicsiny, hangulatos repterén, és a trópikus hőség nyomait már akkor érezni lehetett, úgyhogy főként a hölgyutasok kissé merész és provokatív vetkőzésekbe kezdték ezzel is mintegy rögtönzött, kissé exibicionista showt biztosítva a nyálcsorgató férfiak részére. Még Ricsi apja is kedvére legeltethette a szemét a gyönyörűbb nők láttán, így felesége nem győzte mindig kiadósan megbökni karját, ami hamar tele lett sok aprócska véraláfutással.
Le a kalappal a görög sofőrök bravúros, szinte hihetetlen vezetési képességeit illetően, akik szabályosan egy-egyszerpentinre való töretlen felkapaszkodással jóformán pillanatok egész sorozatán át tartósan farkasszemet néztek szakadékok, mélységek ásító völgyeivel, melyek általában a görög vidékhez hozzátartoztak, s miközben a jócskán csokoládébarnára sült idegenvezető szokásos módon eldarálta úgy hozzávetőlegesen a sziget nevezetességeit Ricsi még mindig úgy aludt a hátsó sorban anyjával együtt, mint akiket szabályosan kiütöttek. Egyedül apja volt éber, és érdeklődő.
Amikor odaértek a szállodához, szinte hálát adtak az égnek, hogy légkondicionáló is tartozik a kis háromágyas szobához így a családfő máris veszett kütyüimádattal nyomkodni kezdte a különféle színes gombokat, míg végül tizenkilenc fokra sikeredett beállítani az elfogadható ideális hőmérsékletet, és mikor már lehűlt az egész szoba annyira, hogy mindhárman aprókat tüsszögtek magukban csak akkor vette fel valamicskét húsz fok fölé a hőmérsékletszabályzót a családfő. Elvégre ha odakint már a nappali forróság jócskán meghaladja a negyven fokot árnyékba az egyetlen menekülési, és túlélési lehetőség, ha az ember kiadósan felkészül.
Így is egész délelőtt félkómás, hibernált állapotban szuszogtak, átaludták a fél napot, és csupán csak kora délután ébredtek fel, majd mindhárman lementek a tengerpartra fürdeni, és kicsit felfedezni a mikroklímát. Ricsi esze folyamatosan gimis szerelmén járt. ,,Vajon gondol néha rá, vagy már teljesen elfelejtette? Hogyan élhet most? Melyik egyetemre fog járni?" és hasonló kérdések motoszkáltak a fejében miközben gyékényen ült a tűzforró homok helyett és arra várt, hogy atlétikus, sportos testalkatú apja végre kijöjjön a vízből, és kijelentse kellemes-e a hőmérséklete.
- Isteni a víz! Mit ücsörögtök még mindig itt! - kérdezte amikor felesége kezéből rögtön kiragadta a flotírtörülközőt, majd rágyújtott egy cigire. - Nyomás a vízbe aztán mehetünk vacsorázni!
Ricsi bemerészkedett. Hófehér pólóinget adott rá az anyja, hiszen túlontúl érzékeny, tejfehér bőre annyira nem bírta a napot, hogy már a legkisebb napozástól is pokolian fájdalmas, tejfehér hólyagok kezdték elborítani főleg a hátát, melyek pokoli fájdalmakkal jártak, és persze még nehezebben gyógyultak meg. Anyja még külön neki kilencvenes faktorszámú naptejet is vett, és olyan alaposan bekente vele mindenét, hogy a végén leginkább egy földönkívülire hasonlított, és nem pedig egy kisebbrendűségi komplexusokkal elgyötört, kamaszodó, fiatal sráchoz.
- Kicsim! Ne menj túl messzire! - figyelmeztette szinte üvöltve, hogy mindenki meghallja, és anyai szíve repeső örömmel nézte, amint fia végre birtokba veszi a hullámok tajtékos hullámait. Apja úgy nézte fiát azzal a jellegzetes, semmivel sem összehasonlítható lekezelő nézéssel, mely mindig ugyanazt az egy kifejezést hajtogatta: - Ebből a gyerekből segítség nélkül nem lesz senki se! - Ezért jószerivel mindent el is követett, hogy előre megtervezett ötleteit fia tudomására hozza. Kezdve a jogosítvány megszerzésével, aztán később már egy megfelelő, jólfizető állás megkaparintásával, családalapítással, és legalább két unokával is, ha a jószerencse, majd úgy hozza. Egyetlen embert nem kérdezett meg szinte sosem, ha mélyenszántó, logikusan felépített terveit ecsetelni kezdte magát Ricsit! Ricsi ezért is pipa volt rá.
- Anyus! Én nem értem ezt a mi fiunkat! Mindent megadtunk már neki, valósággal elkényeztettük, és semmihez sem akar kezdeni ebben a nyüves életben! Egyszereűn nem értem, hogy hol szúrtuk el a dolgot?! - kérdezte két szippantás között, majd kibontotta meleg pisiként ható dobozos sörét, és nagyot kortyolt.
- De drágám! Fantasztikus a fiunk! Annyira okos, intelligens! Tudtad, hogy már van barátnője, csak nem merte bemutatni, mert attól félt, hogy te mit fogsz majd mondani!
- Méghogy mit mondanék? - csattant fel kicsit indulatosan. - Én volnék a világ legboldogabb férfija, ha végre már egyenese jönne az élete és nem lenne koloncként a nyakamon. - ez a kijelentést nem kellett volna kimondania, de mivel megtörtént a dolog, és mert ilyen felelőlten mondatokat jóvátenni ritkán, ha lehet mérgesen a csinos feleség is otthagyta egy időre aszalódni a napon, és bement a tengerbe, hogy mártózzon egyet.
Ricsi apjának öreg hibája volt, hogy határtalanul büszke és rátarti ember lévén sohasem kért bocsánatot, még akkor sem, ha porig alázta, vagy éppen vérig sértette az illetőt. Továbbra is a napernyők árnyékába húzódott száján különös, grimaszszerű mosoly jelent meg, ahogy kis családját mint valami birtokló szemmel tarthatta.
Később vacsorázni mentek a méhkaptárként nyüzsgő, svédasztalos önkiszolgálással kecsegtető kisebb szállodai helységbe, ahol valósággal egy tűt nem lehetett volna elejteni, és megtalálni, mert minden négyzetcentiméterre esett legalább egy hasát kiadósan megtömni szándékozó turista. Jószerivel angol, német, és amerikai turistákkal volt tele a hely, akik akár a dögkeselyűk szinte mindenre rávetették magukat, ami élt és mozgott.
A családfő persze azonnal tányért, evőeszközt ragadott, és mint aki csak magára gondol tolakodni kezdett az egyik csürhévé dagadt sorban, amit persze rosszaló tekintetek kísértek. Később jócskán megpakolt - főként sültkrumplis, rablóhúsos tányérjával -, igyekezett szabad asztalt keríteni, hogy elfogyaszthassa aznapi lakomáját.
Ricsi és anyja is beálltak a sorba és engedelmes szótlansággal tűrték mire sorra kerülhettek. Időközben elfogyott a halas flekken, amire szintén bőséges tizenöt percet várni kellett mire pótolták, de megérte, mert kirántott, szálkamentes nyelv, és lepényhalakat tettek nagy ezüsttálcákra és olyan gusztusosnak látszott minden, hogy az anyuka bőségesen megpakolta saját és kamaszfia tányérját is.
- Így ni! Ez a mi kis titkunk marad! Apáddal meg ne foglalkozz! - mosolygott azzal az egyszerre bizalmas, kicsit cinikus hozzáértő mosollyal, melyre talán csak az igazi, őszinte anyukák képesek, akik szavak nélkül is pontosan megértik gyermekük minden aprócska rezdülését és hangulatait.
Helyet foglaltak valamivel távolabb a családfő asztalától, és még szerencse, hogy a nagy tömegkavarodásban a családfő nem vette őket észre. Így legalább Ricsi végre nyugodtan falatozhatott anélkül, hogy újból végig kellene hallgatnia apja ostoba kövér emberekről szóló bárgyú vicceit. Az anyuka is szépen, alázattal csipegettt, szinte csak madárlátta adagokat, mert titkon szerette volna megőrizni karcsú alakját, amire mindig is roppant büszke volt, így testét sokszor aszkézisnak, önsanyargatásnak vetette alá.
Mire végeztek kissé morgós, marconán jött a családfő és kissé pikírt hangon szóvá tette, hogy hol voltak eddig?
- Szia szívem! De jó, hogy itt vagy és nincsen semmi bajod! Amint látod mi nyugodt körülmények közt fogyasztottuk el szerény vacsoránkat! Őszintén remélem, hogy te is megtömted a bendődet! - mosolygott szélesen a csinos anyuka, miközben a családfőn szemmel láthatólag forrt a düh és a méltatlan harag.
- Már halálra aggódtam magam miattatok! - mondta nagy sietve, majd amikor pillantása fia tányérjára esett el nem mulasztotta megjegyezni: - Csokifagyit most jobb, ha nem eszel! Még megártana! Nem muszáj leterhelni a gyomrodat!
Az anyuka szerencsére pontosan megérezte azon érzelmi viharok összességét, melyek kamasz fia lelkében háborogtak, és próbálta oldani a helyzetet: - Én viszont eszek három gombóccal is! - azzal feállt a székről, kézen fogta fiát, és megindultak a fagyisult üvegezett, mélyhűtött finomságai felé, míg a családfőnek szabályosan leesett az álla.
Később amikor visszatértek lakosztályukba az apuka kitalálta, hogy ő bizony - ha más nem tart vele -, városnézésre indul, és talán egy-két diszkós szórakozóhelyet is útba ejt.
- Ki tart velem bogárkáim? - kérdezte kérkedő fennhangon.
- Én veled megyek addig Ricsi itthon marad! - azzal alig öt perc alatt tiszta ruhát vett, és készen állt az indulásra.
- Egyszerűen nem értem, hogy miért nem képes a szüleivel jönni?! - méltatlankodott nyers morgások kíséretében az apa, amikor feleségével együtt sétát tettek a romantikus tengerparton.
- Nézd! Minden kamasznak különálló személyisége van! Egyszerűen csak függetlenedni akar, de még meg van ilyedve az élet kihívásaitól! Nekünk pedig az lenne a dolgunk, hogy szeressük, elfogadjuk, és mindenben támogassuk döntéseit! Hadd jöjjön rá önmaga arra, hogy mit akar! - karolt cigiző férjébe.
- Lehet, hogy igazad van... - mélázott el egy percre. - De olyan szánalmasan néz néha ki. Miért nem ad egy kicsit magára. Ha legalább konditerembe menne és kicsit súlyzózna, vagy edzene ragadnának rá a csajok, de így! Olyan kis... gyerekes szerencsétlen! - nézte a lemenő nap vérvörös korongját, mely eltűnni látszott a horizonton.
- Dehogy is szerencsétlen! Roppant intelligens csak te nem akarod őt igazán megismerni! - hangsúlyozta ki eszmei mondandóját a bölcs asszony.
- Ugyan már! Ez olcsó kifogás! Szerintem meg mocskosul el lett kényeztetve! Erről van szó! - jelentette ki.
Szótlanul mentek vissza a szállodába, és halkan, settenkedő léptekkel léptek be szobájukba, ahol Ricsi már mélyen aludt. Most egyik szülő sem merte megkockáztatni, hogy fölzavarja álmát.