AZ EXTÁZIS NEHÉZSÉGEI

Mintha önmagunk is már félálomban fogannánk.
Elbőő csak testünk,
majd megtört szívünk veszett el
a végső megsemmisülésben,
amit a Mindenség kagyló húsredőin
egymás számára tartogattak.

Akár egy kiszámítható játékos
jótékony összeesküvés az eltussolt botrány,
amire mi jobban emlékszünk,
mint más, olyan ez a kedélyes,
csacska kis együttlét.
Derengő, szent-aktok művészi nyújtózkodása,
hiszen nincs mitől félni,
vagy tartani - s már nem is lehet bűn,
ha pufók vagy épp szimplán kövér.

Riadt sejtjeink jótékonyan felzabálják
romantikus ösztöneink sejtelmes ártatlanul.
- Tudhatjuk már mind a ketten:
hamis tudat-illúziót,
tékozló esélyt sétáltatunk önfeledten.
Gyengédség vagy nyers kicsit brutális
birtoklás közhelyeit harsogja fülünk,
s elménk falai közé a tékozló pillanat?!

Ritmusokra rakódnak le bennünk
a szeretkezések manipulálható negédes érzelmei;
megmaradni vagy csak
éppen fennmaradni a nehezebb már a felszín felett?

A belső fénykörön belül
kimondhatatlan szavak
egymásba feszülnek.
Tán nincs is rájuk igazán szükség.
Kettőzött, osztódó árnyékaink
a Lét köztes zónáin átlobognak.
Eleven, csatakos húsainkba
metszi tűhegy-fogait a múlt s jelen szővőszéke.

- Egymás mellett fekszünk,
akár két totálisan hibernált tetszhalott,
mert mániákusan félünk attól,
hogy újra elaludjunk.
Vágyaktól bimbós-részegen
valami kimondhatatlan bizonyosság
meglapul ott bennt s veszettül készülődik.

Még csupán csak félálomban ha leledzünk,
- de már az éber tudatalatti szféráját
mindketten bejártuk egymás
játsznyi- gyerekes hangulataiban hűen bújdosva.
- Szaggatott álmokba beleszédülünk,
akár szomjazó, mohó túlélők
sivatagok közepén.
Jótékony nehézkedés mindkettőnket kijózanít.