IDEGTÉPŐ SZIGORLAT

(V. K.-nak szeretettel)

Nem kelt fel mindjárt Inkább csak romantikus huncutsággal élvezte, ahogyan megtöretett hattyúfehér lábikráit masszírozza a fotőjben egy pufók alkatú fiatalember, és szemlátomást nagyon is hízelgett nemcsak a személyiségének, de titkosan legbelül szívének is, hogy egy ennyire figyelmes fiatalember, - aki mellesleg önzetlen segítségére volt szinte mindenben kezdve azzal, hogy megkínálta, ha kellett, ha nem csokoládéval, és ebédjével Valamint emellett adott, ha kellett ceruzát, tollat, számológépet, radírt, és különböző írószert, ha ezt a szükség úgy kívánta, mégsem kapott semmit cserébe, legfeljebb csak egy-egy enyhén és alig hallhatóan odavetett ,,köszönömöt”!

Hamar Kata – aki mellesleg egy rendkívül művelt, és előkelőnek is mondható polgárosult, tanító család középső gyermek volt Hárman voltak testvérek, és mindig nagyon igyekezett, hogy főleg a kisebb testvérének mindene meglegyen, és éppen emiatt talán sohasem tudott fölszabadultan azt tenni ami csak szeretett volna hiszen az elvárások, és követelmények azért sziklaként törékeny vállait érintették, mégis azzal a földre szállt mennyország mosollyal, ami visszataszítja csak egyetlen meghatározó pillanatra a borús felhőket, hogy aztán vígassággal elcsalogassa a Küklopsz-szemű napot, mindig tudott kellemesnek mondható meglepetés-perceket szerezni – főleg azok számára, akik közel álltak hozzá és akiket roppantul szeretett!

Különleges testvéri kapcsolatokat igyekezett ápolni a barátnőivel is, akik mindig igyekeztek – kezdve az öltözködéstől, és a különféle kozmetikai cikkekig -, és bizonyos pasik megtárgyalásáig pl. etykálkodásnak alkalmakat adó szóbeszédeket kitárgyalni Hamar kisasszony szinte mindenre kapható volt Azonban a tökéletes őszinteséget, és a szívjóságú igazságot azt kell mondanunk, hogy egytől egyig mindenkitől talpig megkövetelte S ha csak egy valakit azon kapott, hogy nem mondott igazat, vagy önkényes keretek

között máris hazudik másnap már nem is volt hajlandó az illetővel még csak szóba állni sem!

S amint ebben a süppedékeny fotőjben éppen az esedékes év végi egyetemes történelmi szigorlatára várakozott, nagy ügybuzgalommal ókorból, roppant kellemes körülmények között érezhette magát, hogy egy ilyen szakavatott masszőr fiatalember gondoskodó kezeinek pártfogását élvezheti, amilyen éppen Gábor barátunk volt.

Talán egyesek máris azon a véleményen vannak, hogy szép kis csicska lett ez a pufók fiatal, akit csak balfácánnak hívtak - polgári nevén, egyébként Mauer Gábor -, és szépen hagyta, hogy lefegyverző mosolyával a hölgy előbb a bizalmába férkőzzek, aztán becserkéssze magának, de az egyáltalán nem volt igaz.

Mauer Gábor a maga testes, és enyhén túlsúlyos száztizenöt kilós ártatlansága mellett a világ talán legbárányabb lelkületű embere volt Még soha senkit nem volt hajlandó megütni – ugyanis kerül mindenféle erőszakot -, illetve azt, hogy másokat akár megalázottan is bántalmaznak olyannyira nem volt hajlandó elviselni, hogy akárcsak egy jelképes középkori gáláns, udvarias lovag szó nélkül a bajba jutott segítségére sietett önzetlenül Az persze megint csak más kérdés, hogy ehhez hasonlatos szánalmas lovagi romantikának minősülő esetekben ami kiváltképpen meglehetősen gyakorta megesett, azt, hogy jelen esetben valaki is segítsen Mauer úron, hát az aztán már tényleg a ritkaságszámmal volt egyenértékű Ehelyett sokkal inkább az következett, hogy sokan úgy kinevették ezt a valóban bájos, és minden kedvességgel megáldott szegény pojácát mint a széplelkek ismerőjét, hiszen imádott versek által bókolni, és ezáltal ha hódítani nem is, de legalább egy-egy emlékezetes és minden bizonnyal meghatározó pillantást begyűjteni az adott szerencsés kiválasztottaktól, hogy máris jobban érezhette – ha csak átmenetileg is önmagát -, kiváltképpen azokon a bizonyos, és jellegzetes napokon, amikor nagyon is rájárt a rúd szegény megalázott fejére.

Ami Hamar kisasszonyt illeti abban a meghatározó korszakában volt, amikor a barátok és azoknak a jellegzetes szűk körbe szorult emberkéknek a véleménye talán fontosabb, mintsem az a fajta szülői tanács:

- Kislányom, ugye megígéred, hogy távol tartod magadat a bajoktól?

Azt nem lehetett elmondani Hamar Katáról, hogy megszegte volna az adott jóságból következő, és aggodalmasságoknak hangokat adó szülői intelmeket, és szabályokat, mégis mint a legtöbb fiatal érettebbnek mutatkozott – talán a sors kiszámítható szerencséjének a folytán -, mint az összes többi társai, akikkel együtt koptatta a lakkozásra szoruló iskolapadokat!

Amikor kényelmesen elhelyezkedett ebben a koromszürke, és nagyon is süppedő, és lustálkodásra alkalmatos fotőjben, talán az első reakciója az lehetett, hogy:

,,Mi a fenét képzel ez magáról, hogy csak úgy megengedem, hogy hozzámérjen?!” – ugyanakkor viszont szempontokat, és határvonalakat tágítva ez hízelgett is a hiúságának, hogy végre talált egy rokonszenves baleket, aki végső soron elvégzi rajta az ú.n. kényeztetési szolgáltatások egyik részét!

- Kérlek, megmasszíroznád a talpamat, légy szíves? – szólította meg kellemes fülemüle hanggal a mi félszeg lovagunkat, és sajnos, mint a legtöbb esetben most is az fordult el, hogy Mauer hirtelen azt sem tudta vajon őt szólították, meg, vagy csupán összekeverték egy felettébb közeli névrokonával.

Mauer megkövülten bámulta tátott szájjal ezt a földre szállt mennyország angyalt, és sokáig köpni, és nyelni sem igazán tudott a hirtelen jött meglepetéstől.

Kis időbe telt, amíg felocsúdott vulkánkitörés-szerű kábulatából, és csak ennyit tudott suttogásszerűen a hölgy füleibe makogni:

- Hát Hogyne Izzé A legnagyobb örömmel.

Több sem kellett, Hamar kisasszonynak, és lelkes stábjának, máris tudták, hogy ok diktálhatják a korántsem kellemes, és érdekfeszítő feltételeket, és abban is egészen biztos volt Kata, hogy bármit is tesz, avagy mond ez a végtelenségében megszeppent fiúcska bizonyára minden óhajának vak hűséggel engedelmeskedni fog.

- Kérlek a lábikrám berozsdásodott! Talán egy kis gyengédség segítene rajta.

S ebben a mondatban szinte már benne volt az a fajta flörtölni vágyó fölkérés, hogy ,, Szeretnék veled beszélgetni, és egy kicsit jobban megismerni téged, ha hagynád! De te sajnos nem tudhatom, miért folyton kikerülsz, és menekülsz tőlem!”

Való igaz Mauer úr talán még nemcsak hogy nem találta meg a magához illő lelki társat akivel a lehető legjobban összepasszolnak, és mindenben egyetértve egy hullámhosszon rezeghetnek, de sajnos olyannyira elszokott az ú.n. kommunikációs kapcsolatoktól, hogy ha bárki csak megpróbálta megszólítani – ami hangsúlyozottan legfeljebb csupán vészhelyzetben fordulhatott elé, hiszen mindenki egy elfuserált lúzert látott benne, akkor nem is csoda, hogy egy ennyire kedveskedő, és figyelmes hangtól legszívesebben sírni tudott volna, hiszen roppant érzékeny ember volt.

- Természetesen azonnal! – mondta a fiatalember, és már látott is hozzá Hamar kisasszony hattyúfehér lábikráinak gondoskodó és kellőképpen tapintatos, hangyaszorgalmú megmasszírozásához.

Egyes férfitársait bizonyára most megette az irigység – legalább is azt a pár embert csoportba verődve, akik arra a szentségtörésre vetemedtek, hogy leskelődjenek utánuk, hogy aztán majd kiváltként másnak eldicsekedve gúnyolásuk céltáblái legyenek.

- Nézzétek, két szerelmes pár mindig együtt jár! – Meg hogy – Egy ilyen romantikus háj pacnival hogy tudta összezűrni a levet egy ilyen tündér?

Mindez azonban úgy lepattogott elsősorban Hamar Katáról akár a közönyös falra verődött pingpong labda, és már csak azon járt minden gondolata, hogy legalább egy kicsiny ideig még relaxálhasson, amíg rá nem kerül a felelések sora Fölemelkedett lélekkel kellemesen tűrte, amint gyöngyház fehér lábikráit gyöngéden, és alaposan megmasszírozza Mauer Gábor, aki bizony minden egyes kedveskedő érintéstől már, nemcsak hogy szikrázott, és bizsegett, de volt valami megfoghatatlan a levegőben, ami miatt mindkettőjükben megfogalmazódott a gondolat, miszerint:

,,De jó lenne kettesben együtt lenni, legalább egy kis ideig!” – de hát, ahogyan az már csak a tündérmesékben lenni szokott, mindig van és létezik a hirtelen jött halandóságra ítéltetett befejezés, ami az olvasók számára legalább annyira igaztalan, és gyötrelmes, mint a szerzőnek, akinek a tolla megszülte a gondolatokat!

Hirtelen kivágódott az ajtó Egy pityeregve bőgő lány vágódott ki rajta Bizonyára azért lehetett ennyire elkeseredve, mert a fennálló dolgai nem úgy alakultak, ahogyan o azt eltervezte kiderült, hogy Hóhér tanár úr, akit csak mindenki Pityke becenéven ismert – talán a fizikai tulajdonságai miatt is -, megbuktatta a római birodalomból, és most a nyár hátralevő részét arra kellett fordítania, hogy tisztességesen fölkészüljön, és remekelni tudjon magának legalább egy halványka közepest, vagy elégségest, a februárban esedékes pótvizsgán, ami talán az egyetlen és utolsó lehetőségnek mutatkozott.

- Jöhet a következő – szólt egy kissé lusta, és közönyös hang az ajtó felől Meglehet, hogy a rekkenő meleg árthatott meg az egyébként fitt és egészséges hangszalagoknak, amik most hirtelen könnyen berekedhettek.

Hamar Kata a lehető legjobb jó szándékkal és udvarias tapintattal megköszönte a Mauer-féle lábdögönyözést, és már, mint fürge röptű nimfa már bent is termett a teremben, ahol meglehet, hogy kínos tortúra várt rá, de az ajtóból megértő angyalhangján még visszaszólt Mauer felé kacsintva egyet.

- Ha nincsen más elfoglaltságod vizsga után hazakísérnél? S Mauer Gábor arcán látszott valami különös furcsa, megmagyarázhatatlan és egyszersmind bohókás grimasz, hogy mindezt egyetlen maga elégtételként megkapta valakitől, akit igaz csak egyetlen pillanatra is, de nagyon dédelgethetett.

ÜZLETELŐ ROMLÁS
 

Dekán-méretett vers-költemény – annyi se sok – hangzik most agyzsugorítást totálisan vállaló, önként s tömegesen bénító bulvárcsatornák műsorain! Mindazt csupán, mi idióta, groteszk külcsin, pokulturás ramazuri; már minden erkölcsi felelősségtől rég botladoz kokadó macsóságok szent gyönyöre! E tiszavirágéletű pünkösdi királyságban valahol már semmi sincs rendben: túl közel merészkedett egymáshoz erotikus gyönyör s hazudható csalás!

Kéjes nyelvzsonglőrök csiklandozzák egymás ölelkező Mindenségben a magastartalmú izzadságcseppeket, miktől felpumpált tesztoszteron-gorillák s Metál-ladyk is inkább reszketnek! – Pergő-szirmú, gazag szócsövön tömegesített hülyítést hallgatni echozó-szirupú csöndben, miközben kreatív kultúrákból legfeljebb annyi maradhat már meg, hogy ki kivel, s hányszor érhetett el hegyvidék csúcsokra?! Elmarad sokadszor kiáradó irgalom, mint szétterülő, kacifántos lepedő mindenkinek nyújthat alantos, szent-szolgáltatást, mert a bimbó-hamvas test gyönyöre is egyfajta árúcikk!

A Semmibe vett áradó bújaság még nem lehet elég a tisztán emberi győzelemhez! Öncsalásait lazán elfedő, üzletelgető kegyeletben mikor döbbenhetnek rá őszintén a kendőzetlen valóra: Az egzotikus Hölgyemény is még liliomtipró-kiskorú volt! – Beomlott, fesztelen önpusztítás virágzik mindenütt s a fiatalabb degenerációk sivár példaképeket választottak! – Bennfentesteknek való, dúskáló Világ bátran elkenné a csélcsap erkölcs-szót: Nyelv-elhagyót ritkán sírathatja meg jóságosnak mondott anya is!

LÉT-SÜLLYESZTÉS

Csak avval a semmirekellő trógerral nem akadt volna össze, aki az alkoholizmus mély szakadékába rángatta, a gyengeakaratú embert, akinek már így is több elkövetett baklövése stigma-bélyegként felelősséggel terhelte a lelkét.

A legnagyobb fogyatékosság, ami valaha is érhette az életben a teherautó vezetőt az talán az volt, hogy Délceg György nem ismerte hiszékeny, és mindenki által úgymond befolyásolható természetében a mértékletesség fogalmát.

Ami nagyjából annyit jelentett, hogy ha kellett ha nem ,,már csak azért is” vagy éppenséggel a hiúságának virtusa miatt valahány alkalommal csak a volt cimboráknak nevezett emberkék fölkeresték sosem mulasztotta volna el a megfelelo alkalmat, és sohasem mondott volna nekik nemet ami miatt együtt megihattak volna egy -egy sört, vagy egy féldeci vegyes likort valamelyik kocsmában, mert Délceg úrnak valami miatt ezt diktálta a józan erkölcsi indexe ami a lehető legjobb indulattal is főleg akkor indult működésbe, ha Gyurka – ahogyan sokan kollegái közül emlegették -, bizony aznap már éppen elégszer megízlelte a poharak fenekét, és ezekben a nagyon is rá jellemző, jellegzetes pillanatokban szinte bármire kapható volt, amit ilyen esetekben a kótyagos emberi természet csak kitalálni is bír.

- No, igyunk meg még egy kupicával jó cimbora? – biztatta alkalmi barátját Gyurka, akinek csak egyetlen értelmes célja volt az éltben, hogy szerencsétlen életének értelmét az adott kisebb-nagyobb italmérésekben, és kocsmákban töltse el, látszólag hullarészegen, és várja a kijózanodás keserédes, vagy éppen negédes pillanatait S, ha ez megtörtént – ami szokásos szinten végbement alig pá óra lefogása alatt, és már délelőtt tíz órakor szín józan volt megint -, ismét keresett pár fillért val amelyik adományozó kedvű koldulóval, és egy-egy kannás fröccsre mindenkit, akit csak tetten ért, és segített neki betermelni az aktuális szeszadagját meghívott

- Ne pajtás! Sajna nem tehetem! Az asszonykám szíjat hasít a hátamból, ha ilyen letargiás állapotban beállítok odahaza Azon kívül még ott van a gyerkőc is, hogy néz az ki, hogy a gyerek szorgalmas tanul, és jól viselkedik az apja meg egy csatornapatkány?! – S ebben a megállapításban Délceg úrral kapcsolatban nagyon is sok igazság szorult Önmaga is tudta a mértéket – legalább is, ami az italok mennyiségi fogyasztását illette -, de sajnos a hiúsága, és a virtusa, hogy márpedig o a belevaló legény és mindenkit képes egy füst alatt a föld alá inni, sajnos erősebbnek bizonyultak nála minduntalan le akarta rakni a poharat.

- No de, Gyuri! Hát szabad ezt művelned a legjobb barátoddal?! Egy kis kupicába még te sem pusztulsz bele! – S látva, hogy barátja habozik az alkalmi alkoholista már lökte is felé önkéntes segítséggel a poharat Talán titkon abban bízott, hogy sikerül megpuhítania ezt a tékozló és hirtelenjében eltévelyedett bárányt, aki még sajnos maga sincsen egészen tisztában azzal mit is jelenteni felelősségteljes családfőnek lennie, és ehhez hogyan is kellene viselkedni?

Azonban senkinek még föl sem tűnt, hogy Délceg úr ha fölöntött a garatra akkor az isten sem tudta volna őt megkülönböztetni a normális, épeszű emberektől, mert ilyenkor volt elemében, és még jobban pergette, forgatta a szavakat, mint egyébként Nem is lehet ezen csodálkozni, elvégre a felesége Délcegné sohasem tűrte az alkoholt a háza körül, mert mint mondta ez a túlzott szeszfogyasztás bizony károsan befolyásolhatja a még fejlődésben levő gyermekét, akiről időközben kiderült, hogy valójában már nem is annyira pindurka, mint azt Délcegné eredetileg gondolta és hitte volna.

Az ifjabbik Délceg Endre már bizony jócskán elmúlt húsz éves, de hát igazán mindenki megbocsáthatja egy édesanyának, hogy egyetlen szem fiacskáját ennyire pátyolgatta, hiszen o volt neki a mindene, és legértékesebb kincse Azt azonban sajnos senki sem gondolta végig kellőképpen, és tudatosan fölkészülten, hogyha az adott fiút nem készítik fel azokra a bizonyos életpofon megpróbáltatásokra amiket nagy valószínűséggel a társadalom összes többi tagja is megkérdez önmagától, akkor ennek bizonyára az lenne a logikus következménye, hogy az a gyerek vagy elkallódik az élet dzsungel útvesztőjében, vagy pedig mint a kíméletlen, és sok esetben könyörtelen üzleti szabályo kban szokott volt következni el is tapossák, mint egy kellemetlenkedő hangyát S mivel eddig Endre nem tapasztalta meg az élet árny oldalait, Délcegné azért, hogy elsősorban önmaga előtt a lehető legjobb példával éljen elküldte szeretve tisztelt anyjához, hogy a nagymama védő szárnyainak gondoskodása alatt egy kicsit, ahogyan ő fogalmazott ,,beleszagolhasson” a valódi megtöretett élet szerűségbe.

Délceg Endrét tulajdonképpen teljesen, és valóságosan a saját szülei sem igazán ismerhették Fogalmuk sem igen volt róla, hogy például fiúk rajongott a filmzenékért, és egyebek mellett imádta kellő mértékletességgel – a könnyen fölszaladó kilók miatt -, a gumicukrot, és a tejben megforgatott tejkaramellát továbbá hogy mivel a hölgyek körében nem örvendett különösképpen népszerűségnek, ezért óhatatlanul is egynémely spanyolviasz gyáros fiatal rá aggatta a lúzer nevet ami a szavat fordításnak eleget téve körülbelül annyit jelentett, hogy ez a szerencsétlen ember az élet szinte össze területén vesztesnek számított, és sajnos úgy is kezelték mint egy örök számkivetetett!

De Délceg egyáltalán nem bánta, már-már olyan közönyös ténnyé alacsonyodott számára az a tudat, hogy minden nap istenesen móresre püfölték a nagyobb srácok, és meglehetősen jócskán kigúnyolták azok a bizonyos hisztiző kiscicák néven emlegetett lányok, akik legfeljebb egyedül csak önmagukkal.

voltak elfoglalva, hogy Endre önmagában játékokat kezdett kitalálni, és ezekből később versek és különféle hódoló szándékú költemények születek, amikben elsősorban az elképzelt idillikus hölgyemények felé bókolgatott szimpla, és ártatlan kedvtelése egyetlen, és lehetséges eszközeként, bár meg kell említsük, hogy természetesen az adott hölgyerről semmit sem sejtett, és nem is tudott.

Azonban Endre anyai nagymamáját sem kellett félteni, mert ha Mohamed nem ment a hegyhez, hát akkor a hegy jött el Mohamedhez – s voltaképpen itt mindenben a nagymama tudatos fondorlatainak eszköze, és áldozata is lett egy személyben Endre, ugyanis

Fazekas Gyuláné mindent hajlandó volt elkövetni, hogy az unokája végre valahára révbe érhessen, és végre megtapasztalja mit is jelent az a bizonyos valódi felelősség amikor az embernek már nemcsak egyedül önmagáról kell gondoskodnia.

Épp ezért fogta magát az egyik nap, és azzal az ártatlan történettel, hogy be kell mennie, a piacra széjjel nézni a húsnak való miatt, gyorsan el is viharozott otthonról Ám ez valójában csak egyetlen dolgot jelenthetett Háztűznézőbe ment egy lányos házhoz, ahol bőven akadtak Endre korosztályába tartozó hölgyek.

- Fiacskám, én akkor elmentem! – szólt kurtán, és már vette is az álcázott bevásárlókosarát, hogy tökéletes alibije lehessen, és ment is át egyik legjobb barátnéjához Szúnyogné Margitkához, akinek már három lánya tétlenül tengődött az eladósorban.

SÜRGETÉS

Kopaszra nyírt, fiatal férfifej egy fürdőszobai tükörben Nyomott, valószínűleg a hajnali kábulattól kissé józanodó tekintet Az ébresztő rikoltó, már-már fülsiketítő hangja átmenti megoldásként fölrázza köztes, túlvilági, hibernáltsággal megáldott kábulatából a férfit

- Hová készülsz, drágám? – egy halkuló, és nagyon is megviselt, fáradt hang szólítja a takaró alól

- Oh! Bogárkám! Kérlek, feküdj csak vissza egészen nyugodtan! Tudod, munkába kell mennem! – válaszolt az egyszerű kérdésre a férj

- De ez meg hogy lehetséges?! Most azonnal?! De hiszen Még csak most múlt el éppen hajnali fél három!

- Tudom szívecském, de az éjszakai műszakváltás nem várhat! – s ezzel mintha mindent el lehetne intézni észérvekkel a férj már azonnal távozott is volna szokásos zakójában, és felöltőjében, illetve usánka jellegű sapkájában a házból, hogy egyéb bevett kellemetlenségei között föl ne érbessze még álomtól szendergo gyerekét, aki bizony a titkos szoba ,,színfalak” kulisszái mögött mindent nagyon jól megértett, és mindent tudott, és az évek hosszú tizedeiben nagyon is jól tudott bizonyos dolgokat titkolni.

Az apuka – mint a gondoskodni vágyó családfenntartók egyik lehetséges ős-példánya -, Álka Péter egy vegyesvállalatnál kereste mindennapi betevő falatjait, mint a cég ez idáig egyetlen, és felelősségben, illetve szaktudásban megkérdőjelezhetetlen tudományos minőségről is számottevő, és bizonyító aszfaltozó segédmunkás.

Bár kétségtelen, hogy kollegái többsége már a puszta gondolattól libabőrös lett tudniillik, hogy hogyan lehet az, hogy sikeresen elvégezte a doktori fokozat Phd-s szintjét, továbbá kitűnő referenciákkal áldották meg, ami a behatóbb nyelvismereti társalgását illette, és ha ez még nem lett volna elég három diplomás papírral is rendelkezett: amellett, hogy közgazdász, mérnök, és bölcsész is volt mindezt egyetlen személyben, sajnos az évenként meghirdetett állásbörzék rögtönzött menükínálatából sajnos egyáltalán nem tudott a foglalkozásának megfelelő állásajánlatra szert tenni: illetve ami tulajdonképpen ahhoz kellett volna, hogy a kötelező közüzemi számlák, és a rezsi teljesítésén túl még talán egy kicsit több szórakozást, is biztosíthasson kicsiny családi közösségének.

Álka Péter egész életében meghatározta egyfajta kettős lélektani tudat Egyfelől ott volt az a gyermekkori krízis-élménye, amelyet talán soha nem fog elfelejteni – legalább is, mint ifjúkori élete legmeghatározóbb irányát, azt hogy az apja az alkoholizmus bűnbe eső vétkétől, illetve mániákus betegségétől egyáltalán nem akart, és nem is tudott soha megszabadulni Egyetlen olyan józan, és mindenre kiterjedő összefüggő pillanata is aligha akadt, amikor normálisan, és férfiasan elbeszélgetett volna két újdonsült fiával, akik időközben nélkülözve az apai tanácsok talán jótékony meglátásait felnőttek.

Továbbá itt volt az állandó fenyegető jelenléttel kecsegtető munkanélküliség, és az a fajta általánosan elfogadott nézet, hogy aki nem talált munkalehetőséget az hogyan is ossza be azt a kicsi

keveset, amit az a bizonyos ,,jelképes” családfő képességei biztos hátrányában igyekezett többékevésbé elő teremteni?

S minthogy erre nyomorúságosnak mondott huszonhat éves koráig egyáltalán nem kapott érdemben kielégíthető választ nem volt más választása Álka úr elhatározta – mert önmaga meglehetősen rakoncátlan, megzabolázhatatlan, és megtörhetetlen hittel azt gondolta és hitte teljesen odaadva magát a saját maga által elgondolt eszméknek -, hogy minden úgy lesz a legjobb, ha jó messzire költözik családjától, és teljes figyelmével megpróbálja engedelmesen, és lehetőség szerint alázattal a jövőt szolgálni!

Megnősült, és született egy fia, akit nem különösebben szeretett, de a nagy nyilvánosság előtt – ha erre rákerült az elkerülhetetlen sor -, természetesen tömjénezettibb formában dédelgetett és szeretgetett is, de a legfontosabb problémája abból fakadt, hogy bárhogyan is küszködött, és igyekezett semmilyen helyzetben nem tudta kellőképpen kimutatni a benne bujkáló, sebezhető-érzelmeket.

Ennek egyik legkézenfekvőbb tünete talán az lehetett, hogy gyerekkorában egyáltalán nem látott semmi ehhez fogható, avagy hasonlítható szituációkat, így nem alakultak ki benne a sémák, és a rutin eljárások sajátos metódusai sem.

Amikor hazament rendszeresen csak egy amolyan mindenki által odavetett:

Hogy vagy?- nagy ritkán esetleg Na, mi volt ma? – kérdezte meg, de alapvetően itt már egyértelműen a buszvezető szereppel való idegi alapú azonosítási tudat volt az, mely nemcsak hogy elragadtatott béketűrésébol hozta ki – megjegyzendő -, meglehetősen sokszor, hanem az örökös háborúskodás, és stresszes vészhelyzetek egész sorozata amit főleg fiának, és feleségének kellett elszenvednie.

A feleségének már kiváltképpen elege volt abból, hogy örökösen, pillanataik minden egyes boldog, avagy borús perceiben is a kákán a csomót is észrevette, és nem kertelt sokáig azonnal szóvá is tette: - Hogyan fogod már megint ficskám azt a villát?

Miért eszel ennyi édességet, amikor a doktor azt mondta, hogy hájas disznó vagy? Miért kell neked mindig firkálnod valamit, mintha halaszthatatlan elfoglaltságod lenne, amelyet, hogy a ,,normálisabb” gyerkőcökkel játszanál?! – s ehhez hasonló atombombakérdésekkel bombázta kisebb családtagjait, amit kétségtelen egy idő után már szinte mindenki halálosan megunt

- Figyelj csak api? – szólította meg egy nap férjét a már mindennel torkig levő, és eleget hallgató Álkané

– Mit szólnál hozzá, ha kevesebbet dolgoznál, és több időt töltenél el a családoddal?!

Álka Péter ilyes, és sajnos ehhez hasonló helyzetekben amikor tudvalevően arról kellett dönteni, hogy igenis a család és benne a tagok a legelők, vagy valamilyen eddig ismeretlen fontos, és tudatosan is meghatározó problémával került szembe Álka úr úgy viselkedett, mint egy tizenöt éves kamasz fenegyerek, aki még csak most tanulja a szerinte ,,játékélet” alapfogásait!

Gyorsan elkerekedett a szeme, és ilyen esetekben általában mindig az volt a kifogása, hogy sokkal inkább csinál valami tevékeny dolgot pelenkát vesz, vagy fagyálló folyadékot, de semmi esetre sem ártja bele magát már megint egy véget nem érő családi pörpatvarba!

- Jó, jó szívecske! – próbálta csitítani asszonyát – Tudod mit, foglalkozz a gyerekkel, én addig elmegyek megnézem, hogy a játékboltokban milyen a fölhozatal! – s mint aki jól végezte éppen aznapi dolgát, és jelképes keretek között letudta a szóban fogó adósságát már ment is volna szélsebesen kifelé otthonának védett falai közül, hacsak erélyes, és karakán felesége az útjába nem áll!

- Petya! Itt maradsz! Még nem fejeztem be! Mondd csak neked tulajdonképpen egyedül ki fontos ebben a közösségben?!

Álka látszólag nem felelt, de tökéletesen tisztában volt azzal, hogy valamit nagyon elszúrt, mert most minden meggondolatlan szó egyenlő lett volna az öngyilkosság gondolatával

- Hát persze, hogy te meg a gyerek!

- IIgen?! – kerekedett el gyönyörű óceánszemmel a felesége – Érdekes amit mondasz! Mind ez idáig semmifajta érdeklődést mutattad irántunk! Hát akkor ki is hibázott?! – vonta volna felelősségre Álkané.

- Hát Izé Tudod! – s mint hogy már több szó nem jött ki a torkán Álka ebben a nagyon is sorsfordító pillanatban jogosan érezhette úgy magát, mint akit éppen kezd fokozatosan megsemmisíteni az adott szó ítélete.

- Akkor nagyon jól figyelj! Döntsd el – elvégre már negyven éves múltál -, hogy merre tartson a kapcsolatunk, mert azaz érzésem, hogy elvesztetted irántunk a tisztelt, és a megbecsülést!

S itt ebben a pillanatban Álka Péter rájött arra, hogy bár kétségtelen, hogy o mindent megpróbált, hogy családját valahogy eltartsa ezért volt hogy sorozatosan idegrendszerét is felőrlő éjszakai műszakot vállalt, és ezért volt az, hogy minden egyes apó hibák, vagy kellemetlennek mondható baklövések sorozatán eltört nála a mécses, most azonban, ahogy a felesége liliomos hangját halotta, ami mit sem vesztett el a csillogásából, mióta harminc éve megismerhette ezt a rendkívüli asszonyt hirtelen kipattant a fejéből a szikra-gondolat Ahogyan o eddig a családjával foglalkozott az nem volt éppen udvarias és, helyénvaló!

VÁLASZTÁS


Most ránk támadt társadalmi cunami pusztít s fertőz! Idegversengésekből ritkán ha támadhat békéltető, kompromisszum-apály, mely határozott, szent-akarattal kitörölhetne agymosott-agyakból a gyűlölködések abnormális televényeit! A gondolkodó embernek is vigyáznia illik önmagára! Nem maradhat kiáltó, büszke Fény, csupán csak bújdosó remete egy roncs-komp ország peremén!

Önmagukat felemésztő kanibálok leskelődnek rá fogaikat vicsorítva s nem maradhat épségben egy se, ki még tudhatta s hirdette: csak az emberi erkölcsökre támaszkodhatunk! – A posványos létezés görbe részletét sebzett közöny, s iszapos flegmaság lepte be: túl-lakott, telített prédikációk ostoba nyerteseit kellett újra és újra trónra emelni! Valami nagyon nincsen rendben országok háza táján! Alattomos, lapító sunyiságból szőtt ostoba ördög-grimasz-vigyor feszül egyre pöffeszkedők, húsosfazekakhoz törleszkedők áruló ajkán.

Kultúrából egyre ritkábban épít s sző magának igazi otthont, mentő menedékvárakat e mostani Rendszer! Szemet szemért, zéró empátiát vallja s hirdeti! Az eljátszott bizalom, jópofiskodás – félő – talán soha meg nem térül; s ritkán lészen a következő gyötrelmes négy évben csillag Pálfordulás megint! Acsarkodó, dühöngő szájkaratés szólamok dübörgő kakófónia-réme visszhangozza bulvármédiák olcsó, megvesztegetett bemondó-foglyaival; közelről dudva-szilánkok szitkai csapdosnak kiszolgáltatott emberi fejekhez s az elmérgesedett sebhely is könnyedén újból elfertőződhet!

Összeütközések kultúr-emberhez méltatlan forgószél-forgatagában egymást lökdösik, tapossák Sakál-bátran Senki-összeesküvők s hírnév-törtetők!

MÉZES MENNYORSZÁG

Bizonyára egyetértenek velem, a kedves olvasók, ha azt mondom, sőt egyenesen az a meggyőződésem, hogy nincs is jobb és boldogabb pillanat egy agyonhajszolt, és a napi tíz-tizenkét óra robotoló munkában rabszolgává vedlett ember számára, mint egy hangulatos kerthelységben, egy vén birsalmafa, vagy legalább is egy hatalmas fa árnyékában hűsölve elfogyasztania egyszer-egyszer – főleg ünnepi alkalmakkor legkedvesebb süteményét!

Mi is lehet felségesebb, és egyben képzeleteket fölborzoló, és az ínycsiklandozó érzés, mint érzékelni, hogy az enyhén kellemes nyári szellő legkedvesebb süteményeink illatát hozza egyenesen felénk, az ember ilyenkor azt érzi, mintha csak egyenesen neki kedveskednének minden önzőség nélkül ezek a királyi illatok és mennyországnak való ízek.

A legtöbb ember életéből éppen ezek a megfoghatatlan varázslatos percek hiányoznak a leginkább, amire ténylegesen érdemes lenne emlékezni, és amit mindenki szívből imád.

S ha az ember emellett, hogy már csak az illatok dúsgazdag illat felhőiben úszkálva gazdagodhat az ínyenc nyalánkságok között, nagy áldásnak számít, és az ember jobban teszi, ha lábat csókol azon áldott hölgyeknek, akik ezt a felemelő, és lehetőség szerint minden gondot elűző paradicsomi állapotokat lehetővé teszik!

A hölgyeknek hála minden sütemény fantasztikusan sikeredett kiváltképpen hasznos dolognak számít, ha már az ember – főleg már gyerekkorában -, a konyhában nagymama körül tüsténkedik, és csintalanul rakoncátlankodik, mert van arra igénye, és kellően furfangos kíváncsisága hogy ellesse azokat a különleges fortélyokat, és szigorúan titkos recept titkokat, amiket egyedül nagymama tudhat, és később, ha már felnőtt és elég érettnek érzi magát, hogy maga is megpróbálkozzék a sütéssel akkor egy szívjóságú figyelmességgel, és kedveskedéssel megnyerje azokat akiket a legjobban szeret Mert aranyszabálya van ám minden főzésnek és sütésnek ,, Az emberek szívéhez a gyomrukon át vezet mindig az út!” - kivált, ha ezek a bizonyos szerencsés kiválasztottak férfiak, mert ők talán még jobban szeretnek enni, mint való ban ínyencekre jellemző gasztrovadászok.

Az ember nem is gondolná, hogy Dr. Kraszner Márk abban a pillanatban, hogy meglátta tüsténkedni még nagyon fiatal, hamvas és bájos feleségét és legkedvesebb nagymamáját együtt a konyhában szívét földöntúli érzések járták titkokban körül Aki csak megnézte tüzetesebben ennek a még harmincas évei elején járó fiatalembert rögvest az volt az érzése, hogy a sötétbarna haj, mely már erősen őszült, és azok a diónagyságú zöldes smaragd szemek, valami örök nyugtalanságról, illetve még inkább kétségbeesésről árulkodnak.

Dr Kraszner nemrégiben szerezte meg a doktori disszertációját, és neki legyen igaza, de különösképpen soha nem is tudta igazán, hogy az iskolában ahol oktatott, vajon nem-e a papírt nézik, és nem az éppen esedékes és minden bizonnyal elengedhetetlen szaktudást Ha bement az óráira máris a tantestületben kezdek el a többi tanárkollegái a háta mögött össze súgni-búgni, hogy ilyen rövid idő alatt hogyan fordulhatott elő, máris az egyik legjobban teljesítő munkaerők népes táborába került egyszerre, illetve még pluszba és ráadásként az igazgató egy szem lányát is sikerült azon nyomban lefegyverzően meghódítania

Talán csak az a mondhatatlan rokonszenves, és gyerekes báj amit nem tudott soha kinőni, vagy csak az a barátságosan pirospozsgás puffok arc, és egyben állandóan megilletődött és a jelenkori társadalomban kissé régimódian viselkedő különös gavallérokra, netán romantikus emberekre jellemző modor, és minduntalan – főleg a hölgyek körében a lehető legnépszerűbb -, bókolási kedv, amivel egyedülállóan minden feltűnési, és minden önimádó jellemvonás nélkül éppen Kraszner rendelkezett nem lehetett biztosan megmondani.

Annyi azonban kétségtelenül biztos, hogy Kraszner olyan régimódi, és sajnos a jelenkori társadalomból erőteljesen megfogyatkozott modorban, és etikett szerint érintkezett és beszélgetett legközelebbi ismerőseivel, vagy távolinak tűnő kollegáival, hogy az már inkább volt néha felettébb idegesítő, és kellemetlen, mintsem egy ártatlan ember igaz és őszinte vallomása, ami hasztalan csak azon próbál minden egyes nap igyekezni, hogy valamilyen módon békére és egyetértésre kényszerítse diplomatikus beszédével az őt egyre körbe vevő nagyon is idegenkedő világot.

Amikor nagymamája kertjében kedvenc öreg birsalmafája árnyékában ücsörgött, mert sajnos a napfénnyel meglehetősen hadilábon állt, és hamar leégett, éppen azon elmélkedett, hogy képes lesz-e felnevelni újonnan született gyermekeit, és megfelelő életkörülményeket biztosítani a számukra, mert bár kétségtelen tény, hogy ez idáig nagyon is hangyaszorgalommal minden megspórolt pénzüket amijük csak akadt félretették a feleségével, de a folyton változó, és egyre jobban dráguló élethez, és ahhoz hogy egy szerényen vezetett háztartásban helyt tudjanak állni ez sajnos nagyon is kevésnek bizonyult különös tekintettel a mai világban.

Kraszner felesége egy imádni való asszonyka volt, Bátor Krisztinának hívták Aki nemcsak elbűvölő, és – nyugodtan mondhatjuk, hogy lefegyverző, és megigéző mosollyal rendelkezett -, de kiválóan ismerte az emberi lélek rejtelmeit, különös tekintettel férje töprengő, és az élet nagy kérdéseit boncolgatni vágyó természetét, és mindig tudta, mint valami stratéga, vagy hódító, hogy férjét hogyan és mi módon nyugtassa meg, és hogyan hessegesse el kellő türelemmel feje felől a gondok egyre inkább gyülekező viharfelhőit!

Ilyenkor mindig egy-egy ünnepi jellegű sütéssel-főzessel kedveskedett kedvesének, - ami természetesen nem jelentett egyet azzal, hogy nem főzőt, vagy sütött a hét többi napjain -, de hát a nagyobb hétvégék hangulataiban talán éppen ez volt a csodálatos, hogy itt az ember megfeledkezhetett a hétköznapok robotoló zűrzavarától és nyűgéitől, és bátran kísérletezhetett kedvére az új ízekkel.

- Drágám, mindjárt kész az ebéd! Ne törd már annyit a fejed! Gyere ebédelni, mert kihűl a kedvenced! – szólt rá tanárnői hangnemben felesége, akit félhetően olyannyira lefoglaltan talált gondolataiba merülve az hogy hogyan is fogják megúszni a számlák, és a rezsi befizetése mellett az iskolakezdést a két gyerkőc számára, hogy a füle botját sem mozdította meg, és szobor módjára csak megkövülten egyetlen helyben erő sen koncentrált és töprengett.

Azonban Krisztina asszonyt sem ejtették a fejére, és minek utána egész nap Kraszner nagymamájával együtt sütöttek, főztek igazán elvárhatott már annyit, hogy férje is a megérdemelt ebédlő asztalhoz üljék, és megfeledkezve az agyát folyvást emésztő lelkiismeret furdalásról egy örök pillanatra talán elfelejthette volna az életük göröngyeit, kisebb-nagyobb baklövéseit.

S mindek utána Krazner látszólag még mindig nem jött az asztalhoz, holott a két gyerek, és a szűkebben vett családtagok már mind leültek, és jó ebédet kívánva nekiláttak a falatozásnak gusztusos, és kulturált erkölcsiség mellett, Krisztina asszony nem volt rest, és a szó szerint megetette a férjét kisebb adagokat egzecírozva a szájába.

- Itt repül a sült galamb! Egyet a papának, és most egyet a mama kedvéért! Úgy-úgy rágjon csak a nagyfiú! – hangzott a kert hátsó végéből a vén birsalmafa alatt a becéző, kedveskedő babusgatás.

- Szerinted marad elég pénzünk arra, hogy a gyerekeknek megverhessük a tankönyveket, és a számlákra is elég lesz a keresmény, mert sajnos az utóbbi időben keveset kerestem! – mondogatta két falat között.

Kraszner, igaz ugyan alig halhatóan, már kissé fuldokolva, mert felesége kitartóan akár egy gondoskodó anyatigris szabályosan tömte belé az ínycsiklandó falatokat!

- Na, még egyet az én kedvemért, és ezt most a gyerekeink kedvéért papa! – folytatta az etetést Kraszner már nem bírta tovább és sajnos kellemetlenkedő és néha nagyon is megkeserítő hangulatember lévén, hirtelen ostrommal felugrott a székéről, és ítéletszerűen feleségének szegezte a kérdéseit.

- Anyus, mit gondolsz lesz-e elég pénzünk, nem kellene másodállást vállalnom, hogy minden ki legyen fizetve? – kérdezte különösen ingerülten Kraszner.

Mindig is volt benne egyfajta egészséges ingerültség, amit sokan a felelősség vállalásának tudtak be, és részben ezért is szeretett bele a felesége, mert az erkölcsi emberség bizonyos akaratos, és egyéni törvényei szerint próbált élni mindig a férje, és makacs akaratossága szerint a saját egyéni igazságából csak nehezen volt hajlandó engedni.

- Drágám, ne izgulj! Minden rendben lesz! Tudod jól, hogy hangyaszorgalommal spórolunk, és mindig igyekeztünk félretenni annyit, hogy éhen ne halljuk, de te sokszor úgy viselkedsz, mintha itt lenne a világvége? – mondta kissé huncut, és mosolygós hanggal felesége Krisztina asszony:

- Anyukám! Légy szíves ne jó pofizz, amikor nem látod, hogy mennyire nehezen megy a munka utáni felvett gyengécske fizetés! Így nem tudom, hogyan sikerül a gyerkőcöknek megvenni, amire feltétlenül szükségük lehet, a tankönyv csomagot, és a füzeteket? – vagdalkozott a szavakkal akár egy szablyával Kraszner és egyre kétségbeesettebb pesszimizmus fogta el akár hányszor csak felesége túlságosan is kiegyensúlyozott és megnyugtatni vágyakozó arcába nézett, és meglátta érte édesanyai buzgalommal aggódó dióbél szemeit!

- Drágám! Ha-hó! Nincsen vége a világnak!

Ne butáskodj, mert megharagszom! Elfelejtetted, hogy ketten vagyunk jóban, rosszban? Én téged mindenben támogatlak, és együtt működöm veled, és segítek, amiben csak tudok, de eddig is jól megvoltunk, és maradt is félretett pénzünk! Kérlek, szépen felejtsd el egyetlen pillanatra a borúlátásodat, és ne légy olyan gyerekes! – szólította fel kicsit erélyesebben férjét Krisztina asszony, és már azon volt, hogy önmaga is inkább átköltözik a gyerekeivel a vén birsalmafa alá elmélkedni és filozófiai eszmecseréket folytatni a férjével, csakhogy végre társaságban legyenek, és elmondhassák, csak úgy egymás között, hogy társasági életet élnek!

- Kedvesem, ne haragudj rám, de tudod, hogy világ életemben mindenért aggódtam hol a jól sikerült érettségim miatt, hol a nyelvvizsgád borította ki az idegrendszerem működését, és amikor szültél láttad, hogy a halálfélelem környékez, és záporoztak a könnyeim, ahogyan két törékeny életnek gondoskodón és önzetlenül odaadtad magadat! Itt vagyunk egymásnak, és majdcsak lesz valahogyan nem igaz, elvégre nem dőlt össze még a nagyvilág, bármelyik pillanat is újabb lehetõségeket tartogathat! – mondogatta, de csak úgy önmaga elé az értékes szavait Kraszner, mintha nemcsak feleségét akarná megnyugtatni, sokkal inkább saját maga elgyötörtnek látszó lelkiismeretét!

AZ ÍNYENCKEDÕ REMETE

Aki a süteményeket szereti, és kedveli, bizonyára rossz ember aligha lehet Szól az ősi közmondás, azok számára, akik valóban nemcsak, hogy elfogyasztanak egy-egy ínycsiklandó, és minden ízlelőbimbót megmozgató, és kíváncsiságot felkeltő sütemény, és nyalánkságkölteményt, de még élvezik is azt, és teljes mértékben alázattal, és tisztelettel közelítenek azokhoz a jellegzetes kulináris, gasztronómiai és cukrászati titkokhoz, amiket esetlegesen a velük négyszemközt marad sütemény, mint egy romantikus szerelmes elárul magáról Ugyanakkor léteznek különleges ínyencfalatok is amik, - mint például a csábos és mézes tölteléküket kacéran csillogtató mézes zserbók, vagy babonázó kürtöskalácsok -, mindent türelmesen, és a lehető legjobb mértékben engedelmesen hajlandóak magukról elárulni – féltve persze, ha az ember hajlandó meghallgatni mit üzennek neki az ízek szivárvány kavalákádjain túl a nyalánkságok krémjei.

Stattner Géza egy alig harminc éves fiatalember, magas, mindig a lehető legkifogástalanabbul felöltözött, jól megtermett, és széles grizzly-vállakkal megáldott ember volt, aki mit tesz a sütemények lebilincselő varázslata annyira kedvelte a különféle édességeket, és a legnemesebb cukrászati remekeket, hogy mindig a lehető legkíváncsibb vággyal szinte már alig volt képes kivárni azt, hogy végre valahára leteljék a teljes nyolc órás munkaideje, és kedvenc cukrászdájában aminek Tüskéshátú volt a neve el ne fogyaszthassa egy kellemes tejeskávé kíséretében kedvenc édességei közül azt amelyiket megkívánta Persze, csak alapos orvosi utasításnak engedelmeskedve, hiszen magas koleszterinje, és korántsem kielégítésű ingaóra szerű, feltűnően ugráló vérnyomása csak mértékletesség szerint engedhette volna meg, hogy ízlelgessen, és csak csipegessen ezek közül a – mondjuk csak ki bátran ellenállhatatlan ínyenceknek való torta és egyszersmind süteményes csodák közül.

- Kezit csókolom! Jó napot kívánok! Kérem, megkóstolhatnám a Rákóczi túróst, és a Rigó Jancsit, bár sajnos az embernek felettébb nehéz dolga van, amikor választani kell! – szólította meg a lehető legudvariasabb hangnemben a cukrászkisasszonyt Stattner Géza, és mentségére legyen mondva szinte már annyira gavallér udvariassággal rendelkezett az udvariaskodás terén, hogy aki nem ismerte volna már legalább tizenöt éve, - ugyanis ettől kezdve járta kedvenc cukrászdája küszöbeit -, azt hihette volna, hogy itt egy újabb ficsúr, és fennhéjázó piperkőc, aki spanyolviasz gyárosok módjára, kelletve mutogatja intelligenciája gyümölcseit.

- Kívánok kedves uram! Nagyon sajnálom, de sajnos a Rákóczi túrós sajnos elfogyott, és csalódást kell önnek okoznom, de a Rigó Jancsi utolsó szeleteit, éppen akkor adtam el, amikor ön belépett az üzletbe, ezért bocsánatot kérek – szabadkozott feltűnően furcsa hangsúllyal a boltos kisasszony, és már gyorsan igyekezett volna felsorolni a teljes édesség lapot, amiből a kedves vevő talán hajlandó választani, hacsak előbb Stattner úr meg nem állítja egy fél szeg kedveskedéssel!

- Kisasszony, megkérhetném, hogy akkor abból hozzon, ami önnek a legkedvesebb süteménye, és bátorkodnám megérdeklődni, hogy helyett foglalhatnék-e itt a cukrászdában egy-két órácskára legfeljebb, mert egy-két sorocskát papírra szeretnék vetni, van ez ellen bárminemű kifogása? – szólt most a lehető legkisfiúsabb, és kissé minden bizonnyal megilletődött hangon Stattner Géza, és se szó se beszéd már el is foglalta volna azt a kívánkozó helyett a bejárati ajtóval szemben és a ruhafogasok között, mert egyik szokásává lett, hogy talán csak kíváncsiság gyanánt, hogyha tanulmányozni akarta a világ érzelmi rendszerét, elsősorban megkellett ismerkednie – lehetőség szerint egynél mindenesetre többel -, az emberi jellemek bonyolult működéseivel, és éppen ezért helyezkedett el a bejárati ajtóval szemben, hogy alaposan szemügyre vehesse az embereket!

S ha ez egyáltalán nem lett volna elég, akkor ott volt még a behozhatatlannak tűnő határidő kérdése – amivel, szerintem minden ember meglehetősen hadilábon -, áll!

- Kedves Stattner úr, kérem ön bárhol helyet foglalhat, de ha jön a főnököm, és meglátja, hogy maga nem fogyaszt, engem fog agyon csapni, úgyhogy rendeljen minden egyes óra elteltével, ha nekem jót akar – mondta nagyon megijedve a szegény cukrász kisasszony, akinek mintha csak a fogát húzták volna, hogy ezt a nagyon is kellemetlen bejelentést kell közölnie Stattnerral máris hogy túlzott ijedségét valahogyan palástolja egy hatalmas fagylalt kelyhet jutatott Stattner úr asztalára, aki – a legőszintébb módon -, egyáltalán nem tudta mire vélni ezt a nagyon is figyelmes gesztust!

- Kisasszony kérem, mikor szokott az ön főnöke létszám ellenőrzést tartani? – érdeklődött Stattner, nehogy bajba keverje ezt a bajos kisasszonyt.

- Általában egy óránként, és nagyon alaposan gyilkos figyelmességgel végig szokta mustrálni a dolgozóit, hogy ki hogyan és miként végzi mindennapi munkáját, és ha valami nem stimmel, akkor attól a dolgozótól már aznap megválik, és sajnos az szedheti a sátorfáját! – mondta a félelem, és a kétségbeesés vegyes kombinációit is felhasználva a cukrász kisasszony.

Stattnernek, hogy mi is itt a valódi helyzet, és már éppen kezdett elkeseredésében egy-egy könnycseppet elpityeredni, amikor Stattner odanyújt ott neki egy zsebkendőt, hogy tűrhetően megvigasztalja többé-kevésbé.

- Ugyan, ugyan kisasszony kérem, nem itassa azokat az egereket, hát akkor, hogy látnám az ön gyönyörű gesztenyeszínű szemét, két barna gyémántot ott csillogni akár a tündöklő csillagocskákat az égen, nincsen semmi baj! – próbálta nagyon is eredményesen vigasztalni Stattner a kisasszonyt, és már jelentős sikereket is elért volna, ha a boltban kellemetlenkedő, és minden bizonnyal nagyon is sietős vendégek ki nem kezdték volna szinte kifogástalan, gyámolítani szándékozó, ugyanakkor nagyon is lovagias modorát!

- Mit udvarolgat ott, maga vesztes pernahajder egy ilyen virágszálnak, maga akarja megvigasztalni, akinek még rendes keresete sincsen, csak állandóan a folyóiratok szerkesztőségébe kajtat, hátha elfogadják a kéziratait? – kérdezte egy felettébb kellemetlen behemót, és meglehetősen hórihorgas vendég, aki hogy kérdését még jobban fenyegető re fogja bosszúsan összehúzta amúgy is bozontos erősségre hasonlító szemöldökét Ha ez nem lett volna elég, szegény és kissé önbizalomhiánnyal küszködő Stattnernek, ráadásul még a többi vendég is rákontrázott azzal, hogy csúfolódó hangnemben elkezdtek rajta vigyorogni, és hahotázni, mintha csak, egyetlen megtestesül t kabaré tréfa lett volna szinte egyetlen személyben, az áldozattá vált Stattner.

- Micsoda stílus ez kérem, hát hol vagyunk, mondják meg, az állatkertben, vagy valamelyik kiscsoportos óvodai foglakozáson?! – kérdezte nagyon is jogosan, egy erősen őszülő, és görbe bottal járó, ám huszár egyenes gerincességgel kiálló idősebb úriember , aki éppen ekkor lépett be a kis cukrászhelységbe, hogy két imádni való unokájának, akik illedelmesen szinte mindenkinek egytől-egyig ,, csókolómmal” - köszöntek valami kellemes nyalánkságot vegyen, elégre nemcsak az unokák, de maga az idősödő úr is majd megőrült az édességekért, és a kedvencei közé tartoztak.

- Fiatalember, egyet se foglalkozzék kérem ezekkel az emberekkel, azt gondolják, ha valaki kívülálló, és nem fizikai munkával keresi a kenyerét az már nem is egyenrangú embertársuk, ne is hallgasson ezekre az emberekre! – mondta az idős ember – Nézzen meg engem, én már elmúltam lassacskán hetven éves, és ha mindig a mások véleménye szerint éltem volna, akkor már régen az elmegyógyintézet zárt osztályán kezelnének! Ide hallgasson csak! Az élet egyetlen rövid utazás, és egyben ajándék, jól megfontoltan, és tartalmasan ki kellene használnia, azt javaslom magának, hogy várja meg a munkaideje lejártával ezt a kedves cukrász hölgyet, és beszélgessen egy jót, hosszasan, lehet, hogy a többi majd kialakul! – adta egy huncut, és meglehetősen ravaszkás mosolyt előre mutatva őszülő bajsza alatt az idős ember, és már indult is volna ki a cukrászda ajtaján, de egyetlen mondatot, a kellemetlenkedő embereknek még megengedett - Emberek!

A munka sohasem volt szégyen! Aki becsületesen dolgozik, azt megilleti minden tisztelet, és minden megbecsülés, elvégre keservesen megkeresi a pénzt! Azt tanácsolom önöknek, hogy nézzenek alaposan magukba, és döntsék el, hogy ki az önök közül, aki valóban lerakott már valamit az asztalra, és soha ne essenek abba a hibába, hogy mások felett pálcát törnek, vagy éppen mások felett ítélnek, mert az ember egyedül önmaga felett bíráskodhat, más felett aligha.

Ezzel mintha mi sem történt volna ismét a jókedv vette át a szerepet, és az idős ember sétabotját peckesen, ám korántsem beképzelten meglengetve kisétált a cukrászda ajtaján két unokáját karonfogva, és Stattner Gézával kapcsolatban pedig csak remélhette, hogy megtanul, majd az élet szabályaihoz igazodni.

KÖLCSÖNHATÁSBAN

Minden pompa s minden luxus piere visszaszáll az ősanyagba ahol teremtetett! Celeb-dívák szempilla spirálernyőzete; a fecskefarok smink ragadós kulimasszát is feledtetni fogja; s ha az őszinte lélek bőséggel termő esőcsatornái már megteltek s az átérezhető szomorúság gyökérzete átült minden tétován merengő, félszeg emberen! Mert a Hiéna-világ az ismert gyermekszégyent mindig kiátkozta s megvetette!

Bent-történő, locska-lelkek közt botladozó szerencsétlen ritkán tarthat sorrendet! Minden sziromban megreszket közelgő Tavaszra egy-egy árva Én! Mint masszív beton vagy börtönsorfal megtorpanni látszik emlékezetünk nyüzsgő mezsgyéin emlékek békeidős, szent korszaka! Minden prostituált szűzben ott bújócskázik még angyali, kislányos önmaga: hogy az ősi mesterséget őzi csupán túlélését s holnapokban való bízakodást jelentheti! Kölcsönhatásban akként kerül e felszínes, kupeckedő világgal, ha tudatosan kiszolgáltatja önmagát neki!

Érző, gyermeki angyalként, mikor felrepedt, alkonyi telt ajkaiból buzgón kiserken a hitehagyott hullongó vér; szentségtörést követ el az, ki pusztító ökleit egzotikus virágszálakra emeli! Meg kellene masszívan kapaszkodni a Világban! Olcsó stricik, s tetvek nélküli mélyenérző s tartós bizalomban – foszladozik rólunk már a Most s az Itt! – Tartósan bizakodva tovább illene menni kitartva emberségben göröngy-életünkön, s miként bicegőn bukdácsolva sokszor elesünk, meg kell tanulnunk felállni is!

A BŰNBAK

Nem lehetett rá azt mondani, hogy nem úriember, mert mindig, mint, akárcsak valami romantikus gavallér előzékenyen, és bizonyos félszeg magabiztossággal nyitogatta a bejárati ajtókat szinte mindenki – kivált persze előszeretettel -, a hölgyek előtt!

Emiatt sajnos mindig meggyült a baja – főleg azokkal a bizonyos adminisztrációban érdekelt hivatalos emberekkel, és titkárnőkkel, akik nem tudták egyáltalán mire vélni azt a viselkedést, ha egy alig több mint egy töpörtyű növésű gyerek a tanárok előtt alázatosan meghajolva kinyitja az ajtót, amikor azok már testközelbe értek Így nem is lehet csodálkozni azon a jogtalan intő, és beírás sorozatokon, amik szépen lassacskán megtöltötték Páva Miklós üzenő könyvecskéjét, és a jogosan önmagukra büszkélkedő szülők egészséges hiúságán sem, akiknek minden egyes beírás az elismerés szilárd jeleit viselte az arcukon.

Páva Miklós mindig valami megadó tisztelettel tekintett – főleg azokra az idősebb, és tapasztaltabb bölcsebb emberekre -, akik megértették, és el is tudták fogadtatni azt a nevelési alapelvet, hogy a gyereket is egyenrangú partnerként próbálták meg kezelni minden egyes helyzetben.

Önmaga alig töltötte még csak be tizenkettedik életévét és sajnos minden egyes nap a menekülés, és bujdosás, és az inkognitókeresés keserű kenyerét kellett ennie, hogy azok a cégéres haramiák, és megátalkodott pernahajderek, akik naponta egyedül csak rá vadásztak sikeresen föltudja venni a harcot.

Mert ezzel mindhiában mindig is adós marad, egyetlen életén keresztül Ötödikes lévén szinte mindenki elvárta tőle, hogy – felsős lévén -, katonásan, fegyelmezetten, és férfiasan viselkedjék, ami nem is eset volna különösképpen nehezére, ha történetesen nem egy olyan megátalkodott osztályba kell járnia, ahol csak egy nagy kicsi szűkösnek mondaható mag mondja magát megértő, és mindenben segítő baráti társaságnak, míg sajnos a többség azon kellemetlen, és örökösen csak másokat heccelő, és gyilkos ököltörvényeket alkalmazó rosszcsont csemetéből tevődik össze akiket elsősorban semmi más nem tud lázba hozni, csak az, ha móresre taníthatják – főleg azokat a kiválasztottakat -, akik hagyják magukat, és nem tesznek ellenük semmit, hogy véget érjen az a fajta lelki terrorizmus.

Páva Mikinek egészen egyszerűen sohasem volt még szerencséje az életében Az apja idősebb Páva Miklós gépjármű vezetőként hajnalok pirkadatánál ébredt minden egyes alkalommal, és abban a pillanatban amikor, hazaérkezett egyetlen vágya volt, hogy a kimaradt éjjeli órákat alvással enyhítve pótolhassa.

Az édesanyja Erika asszony pedig sokáig előfordult, hogy késő esete szabadult csak adminisztrációs foglalkozásából, amit a kamasz fiú úgy élet meg, hogy a világ ellene fordult, és csakis önmagára számíthat ebben a mindent eldöntő létküzdelemben.

Sokáig úgy viselkedett önmagával szemben, mintha ebben az összezsúfolódott hangyaboly-létezésben csak ő lenne az egyedüli, aki titkos okokat, és okozatokat szem előtt tartva túlélhetne a megalázó, és aggodalmas holnapokat, így nem is meglepő, hogy egy-két kivétel nélkül eltekintve szinte alig akadtak barátai mármint olyan hűséges szövetségesek, akik kellően biztosították volna őt nemcsak bizalmukról, de feltételen segítségnyújtásukról.

- Fiam jobb lesz ha, bevésed, míg nem késő az agyadba – kezdte oktatását a marcona apuka -, hogy a világ egy hatalmas küzdőtér, ahol a gyengék elbuknak, és az erősek életben maradnak! Elég okos vagy hozzá, hogy te is felfogd az élet egyáltalán nem habos torta.

Idősebb Páva Miklósnak ugyanis az volt a kedvenc elfoglaltsága, hogy a fiacskáját okítgatta és közben önmaga is megfeledkezett azokról a szerinte erkölcsi indítékokról, amiről elsősorban előszeretettel prédikált, mint nyugodtan verekedjen csak testmozgás helyett, az erőszak ellen mindig jobb az erőszak, mint a gyávára jellemző futási hajlam Meg hogy, soha ne adja meg magát senkinek, és semminek, még ha ezt a hirtelen jött kellemetlen veszélyt akár el is kerülhetné stb.

Nem is csoda hogy olyan ember szájából hangoztak el ezek a jelentős, és korszakbíráló mondatok, akik gyerekkorában maga is bandába verődve tartotta rettegésben csínytevéseivel a környéket ahol élt, és hogy több alkalommal is sikeresen csent imitt –amott a csőszök gyümölcsöseiből jó adag barackot, és almát, amit aztán a többi bandataggal együtt ebéd, vagy vacsora gyanánt elrágcsált.

Így nem is lehet meglepő, hogy a fiatalabbik Páva kénytelen volt előzetes haditerveket készíteni a fejében úgy, mint hol menjen haza, hogy rá ne bukkanjanak a cégéres haramiák? Vagy, hogy, hogyan tudna inkognitóban elrejtőzni a nagyszünetbe, hogy egynémely ördögfióka ki ne tekerhesse a nyakát?

S amidon így elmélkedett azon kapta magát hirtelen, hogy szinte minden egyes napjába beköltözött öntudatlan kendőzetlenséggel a kölcsönös kétségbeesés, a rettegés a holnapoktól, és a félelem

,,Mi a fenét csináljak, hogy a nyomomra ne bukkanjanak?” – kérdezgette magát minduntalan Miklós, és szinte hatodikos, és hetedikes korában is mindig visszatérő kérdéseivé váltak ezek a sarkalatos mondatok, amik jól tükrözték egyéni meggyőződését ,,Azt hiszem, hogy az lesz a legjobb, ha szólok Tomának, meg a Buzás Feriéknek, meg a Róka Laciéknak, hogy tudnának-e segíteni, és akkor kitalálhatnék valamit” – töprengett magában, és sokszor uralkodnia kellett önmagán is lélekjelenlétével, mert különösképpen, ha az esedékes tervezés mélyvízében megmerült nem különösebben érdekelte az aznapi tanagyag, ami az adott órákon elhangozott.

,,Mindegy lesz, ahogy lesz! Ezen már igazán nem fogok fennakadni! Ahogy esik, úgy puffan!

Már elegem van, hogy folyton mindig mindenki engem piszkál az olcsó heccelődéseivel, és minden gúnyolódásnak egyedül én vagyok az átkozott bűnbakja ” – zsörtölődött egymagában, amikor éppen az utolsó óráról kicsöngettek, és már azonnal tudta, hogyha azonnal nem rohan fékevesztett sebességgel a harmadik emeletről azonnal az iskola kapuja elé hogy remélhetően távol tarthassa magát a földi pokol-sziget eme cellájától – akkor sajnos minden bizonnyal azok fognak győzni, akik zsigerelni szokták.

Azonnal köszönt, ahogyan az illem ezt megkívánta a postásnak és már iszkolt is, mint egy csempész, aki valami nagyszabású üzleti ügyet készül lénybe ütni hazafelé Észre sem vette, hogy egy az úton majdnem fölöklelt, mint valami dühöngo kos, vagy vadállat egy éppen arra sétálgató nénikét.

- Jobban is a lába elé nézhetnél ficskám! – rimánkodott a haramia. – Megtanulhatnák ezek a gennyfráterek, hogy az idősebbeket igenis tisztelni illik.

- Kérem, nagyon sajnálom, bocsásson meg! – sikeredett kiböknie ezt Miklósnak, és már nyargalt is tovább, hiszen semmi áron nem kockáztathatta meg, hogy azok a bizonyos cégéres gazemberek a nyomára bukkanjanak.

Végre hajszál híján hazaért Gyorsan levette meggyötört rongyhalmazait, és a Malom fivérek által elszakított vadonatúj iskolatáskáját – amit különösképpen azért kedvelt és szeretett, mert egyszerre több férőhellyel, és zsebbel is rendelkezett, na meg elég nagy volt, hogy ne kelljenek cipelnie azt az otromba tornazsákot a vállain.

Elhatározta, hogy amint végez a házi feladattal, nyomban nekilát és tőle telhető kissé bizonytalankodó és hezitáló szorgalommal nekilát, hogy megvarrja elszakadt zsákját.

- A rohadékok még volt pofájuk és elszakították – mérgelődött fennhangon – A szomszédok miatt igazán nem kellett aggódnia, békés, és már-már túlságosan is türelmes és feltűnően békeszerető emberek hírében álltak, akik, ha ne ad isten bombamerénylettől kellett volna tartani, még akkor is közönyös nyugalommal szemlélték volna, hogy a házuk porig ég – Mindegy most már spongyát rá!

Egyet se izgulj - próbálta nyugtatgatni önmagát – egy fecske még én mondom, csinálhat nyarat S most már csak valami hihető, ám valódian valóságos történetet kellett kitalálnia, hogy amikor a szülei majd megérkeznek, feltétel nélkül higgyenek is neki Talán mindenkinek az lett volna a legjobb, ha az inkognitó egy lehetséges formáját választja és eltűnik, mint szürke szamár a ködben.

A SZERÉNYKEDŐ GAVALLÉR

(Juhász Mária tanárnőnek tisztelettel)

A város úgy merült alá a piszkos szmogban, mint elfelejtett zsakettos gavallérok a szalagavató előtt! A nap mindhiába csak nem akart még csak kisütni se

Áttetsző, parányi fénycsíkok, késélek táncoltak néha-néha a levegőben, hogy aztán huncut, és játékos módon ismét a szürke felhők vattapamacsai közé fúródjanak

Éppen az iskolába igyekezett az egyik szorgalmas diák, aki meglehet csak azért kapta ezt a jegyzőt, mert minden egyes nap a tanítás megkezdése előtt – önszorgalomból -, lerakta mindig az ebédlőben a székeket, és akkor azokban a különös, és varázslatos reggeli órákban a székek, mintha csak önmaguk is egyetlen pillanatban önmaguk is érző lények volnának, mert amint végzett a pakolással kissé ha az ember megbillentette a fejét láthatta, hogy tisztelegtek előtte Nem fennhéjázón, és gőgös hetvenkedéssel, sokkal inkább megértő alázattal, amit csak kevesen érthetnek, és nyerhetnek el.

A kis Friedmann Ferenc ötödikes volt, és ha a technika tantárgy nem is volt a kedvence azért a vezető tanárnőt, Marika nénit nagyon is tisztelte és becsülte, hiszen egyszer-egyszer azért a tanárok közül is meglehetősen sok kíváncsi szempár megmosolyogta a kisfiú töretlen, és megingathatatlan szorgalmát, és el-elnézték, hogyan pakolgassa, aztán rendezgeti szépen sorba egymás mellé a székeket egymás után.

Néha azért előfordult, hogy az iskola marcona és zsugorian vén gondnoka Laci bácsi legszívesebben jól ellátta volna a baját a mi Feri barátunknak, csak azért mert éppen előfordult, hogy egyszer-egyszer rossz napja volt S ilyenkor olyan volt, akár az időzített bomba tudniillik önmaga sem tudta megmondani vajon mikor robbanhat?

Aztán, hogy a technika tanárnő Marika néni mindig a kedvében járjon Ferinek, mert ennyire kitartó volt, és szorgalmas sok alkalommal előfordult, hogy elvitte az iskolai büfébe, és kedvenc péksüteményei közül választhatott egy-egy minyont, vagy kakaós csigát, vagy amihez éppen aznap kedve szottyant.

- Akármit választhatsz az én külön bejáratú, kis vendégem vagy! – mondogatta sokszor a becsületes hölgy.

S ez így ténylegesen szép is, meg elfogadott is lett volna, ha osztálytársai között föl nem üti a fejét a féltékenység, ami valljuk csak be, szinte mindenkiben ott lappang titkos kényszerektől vezérelve, csak meg kell szépen keresni! Sokszor Feri azon kapta magát, hogy kénytelen a jobbmodort is megengedett osztálytársai előtt színészkedni, mert ezáltal kívánta megőrizni a saját maga inkognitójának a morzsáját, amit afölött az aggodalom fölött érzet, hogy a jobb indulatú osztálytársai esetlegesen megneheztelnek rá, ami miatt a technika tanárnő a kegyeibe fogadta.

- Hát itt van újra a mi kis eminensünk! – emlegették sokadik alkalommal is, és ettől Friedmannt olyan érzések kerítették hatalmukba ami már bőségesen táptalajt szolgáltatott arra, hogy befelé forduló legyen, és meglehetősen nagy ívben elkerülje azon bizonyos fölöttébb kellemetlen, és egyszersmind arrogáns emberek társaságát akivel egyébként sem értette meg sosem magát, mert egyáltalán nem voltak arra kíváncsiak, hogy a felszín alatt egy meglehetősen sebezhető k amasszal állnak szemben, aki sajnos még egyáltalán nem képes a saját maga hirtelen érzelem megnyilvánulásait kordámban tartani, megfékezni, vagy kezelni, és amik rendszerint krokodil-könnyek formájában törnek meglehetősen sokszor a felszínre Így nem is lehet csodálkozni azon, hogy még a normálisabbnak nevezhető barátai is szépen lassacskán megfeledkeztek róla, és azzal a bizonyos tudatos, és megfontolt magányossági érzetével teljes mértékben magára hagyták De hát mit is mertünk remélni akkor, amikor Friedmann Feri egyik napról a másikra egyre szótlanabb lett, és ha csak megszólalt úgy kellett szinte egyenként kiráncigálni a szavakat, és a kisebb jellegű mondatokat belőle, mintha csak a fogát húzták volna.

S ahogyan az már lenni szokott az élet pofonjaival, aki nem tanulta azt meg – tapasztalatok keserves leckéi által -, hogy hogyan is kezelje, és milyen jellegű módszerekkel küzdje le azokat a bizonyos igencsak ingerlő, és betolakodó démonokat, amik egynehány embernek igencsak megkeserítették az életét, annak bizony előbb-utóbb tartalmas segítséget kellene kérnie, vagy szüleire támaszkodva, esetleg szakember bevonásával ami hangsúlyozottan még mindig nem azt jelenti, hogy az illető mentálisan nem normális, csak egynémely területen egy kicsit máshogyan reagál, és működik, mint mondjuk az általános többség.

Amint minden egyes napon Feri a tisztességét megkövetelve szépen, precíz gondossággal lerakodta az ebédlőben a székeket, és helyére tolta az asztalokat, Marika néni nem győzött csodálkozni, hogy már kora hajnalban – amikor a többség rendszerint még meglehetősen másnapos állapotban van, és még úgyszólván álmosan tántorognak be az iskolába -, akad egy gyerkőc, aki nemcsak, hogy kicsattan a reggeli frissességtől, de még jól is érzi magát, hogy egy kicsit besegíthet a k onyhán S ezt a kitűnő pedagógus mindenképpen szerette volna nemcsak honorálni, de kellőképpen megjutalmazni is.

A technikai órai foglalkozások viszont már korántsem alakultak ennyire rózsásan, mint azt egynémely ember eltervezte Friedmann Ferencnek ugyanis nemcsak a lombfurésszel gyult meg sorozatos baklövésekkel tarkítva a baja – meglehet azért, mert a Tarló fivérek mindig borsot igyekeztek törni az orra alá, és az összes létezo méregdrága fűrészlapját tönkretették -, de ha ez nem lett volna elég akkor még ott voltak azoknak a szokásos csínytevéseknek, és kellemetlen tréfálkozásoknak a sorozatai amiknek rendszerint olyan gyanútlan áldozatokat válas ztottak, akiket mert hagyták meg lehetett istenesen leckézetni, vagy mert a gyanútlan bűnbakoknak sajnos fogalmúk sem lehetett arról, hogy azokat a bizonyos hecceléseknek indult tréfákat hogyan és mi módon védhetnék ki?

Így sajnos Ferinek meg kellett elégednie a sorozatos rendszerint beton elégséges alá érdemjeggyel amire kétségtelen az o helyében akit már jó párszor móresre tanítottak büszkének is illett volna lennie, de ahelyett hogy egyenesen kihúzta volna magát, és felemelt fejjel a megtörtént viszontagságokon átlépett volna, mint például mások, ahelyett inkább behúzott háttal, és meggörnyedetten járt, és azt kívánta önmagában, bárcsak láthatatlan lenne, és úgy tudna járkálni az emberek világában, hogy senki ne vehesse észre, hogy o valaha is létezett!

Viszont azért Marika nénit sem ejtették a fejére, mert amint az iskolai pletykákból tájékozódva ez-az a fülébe jutott máris intézkedett és az osztályfőnökkel hosszas véget nem éro eszmefuttások, és vitatkozások örökkévalósága vette kezdetét miszerint mi lenne a legalkalmasabb a gyereknek, aki nem rombolja le teljes mértékben a lelki személyiségének a részeit, és ami nem tesz idegbeteggé Így a tantestületi szobát – ahol rendszerint ezek a fajta beszélgetések, és tanácskozások mindig is zajlottak -, több mint három órán át a kell emetlen, és már-már fojtogató cigarettafüst hazája lett, és mindent kivesézve megbeszéltek, és arra a következtetésre jutottak, hogy Friedmannak a leheto legjobb megoldás, ha egy idore magántanulóként próbál szerencsét, és így talán megpróbálhatná kiheverni az őt ért megrázkódtatást Akik pedig ot provokatív, aljas, vagy csalárd szándékoktól vezetve megalázták és bántalmazták súlyos büntetésre, esetlegesen fegyelmi tárgyalással is számolhatnak a közeljövőben!

Persze mondanunk sem igen kell, hogy ennek a tárgyalásnak is mint már oly sokszor – feltéve, ha az emberek többsége a nagy véleménynyilvánítási szabadságával sem igazán tud már mit kezdeni -, az lett a következménye, hogy legalább Friedmann Ferenc ötödikes tanuló magántanuló lett, és így a lelki sérüléseinek legalább egy kis morzsáit sikerült imitt-amott befoltoznia, de szinte mindenki sejtette és tudta, hogy ennyivel korántsem elintézhetoek azok a bizonyos megoldandó gondok, amik aztán sorozatosan újból felütötték a fülüket.

Mert még azóta is, az otthoni telefonvonalban akadtak annyira bátor, és pofátlanul galád emberkék, akiknek a hangját nem lehetett egykönnyen elfelejteni, különös tekintettel olyan kijelentéseket, mint:

- Szevasz, te rohadék! Nem feledkeztünk meg rólad!

Te már hulla vagy! – S mintha csak a gonoszkodó szél lenne az mely ilyen galád hangokra képes, Friedmannak mindig is az volt a gyomorforgató érzése, hogy állandóan inkognitóban illik járkálnia szinte mindenhová, nehogy véletlenségbol olyanokkal akadjon össze, akik elsosorban likvidálni akarnák, vagy csak a vesztére utaznak.