ANGYAL KÖNYÖRÜLET

Hajnalodott. S az ég épek hogy csak kidugta a fejét a nedves vattapamacsokban csimpaszkodó felhő rétegek közül, hogy aztán csak imitt-amott megvillogtassa késhegyre emlékeztető villogó fogazatait, és már bujt is vissza a hegyek hideg, és barátságtalan magányába, hogy még legalább egy darabig jól megérdemeltség mellett kipihenhesse önmagát.
A férfi csöndesen, és lábujjhegyen kikászálódott hajnali hibernált, és tökéletesen kómás állapotából, mert a világért sem szerette volna felébreszteni legnagyobb kincsét, aki mint valami jóságos védelmező angyal mellette pihegett, és ahogy mellkasára hajtotta liliomos fejét a férfi hallhatta szinte minden tartalmas, megfontolt, és boldogságtól egészséges szívhangjait, amit titkos feleletként talán csak a szerelmesek hallgathatnak Az a fajta földöntúli titkos telepátia volt közöttük, már a megismerkedésük pillanatában, amikor egymással találkozott két gyöngyházfénnyel csillogó, szelídíthetetlen szemük, és abban a pillanatban a nő érezte azt a megbilincselő, mégis az egyéniséget mindvégig hűséggel őrző érzést, hogy
,,Igen! Ő lesz az én párom! Ő lesz a lelki társam!”
A férfi, hogy föl ne ébressze, még csak nyomokban szendergő, és kellemesen pihegő kedvesét óvatosan, mint egy gondoskodó alvajáró kilopakodott komótosan a konyhába, hogy föltegye a reggeli kávénak valót, de csöndesen vigyáznia illett, nehogy felkeltse két tündérien mormoló gyermeke szendergését.
S miközben fölette a csöpögős, és gőzmozdonyként forrón prüszkölgető kávéfőzőt, és várta a végterméket, észre sem vette, hogy az idő hogy szalad, és már röpke pillanatok alatt rohannia kellett, mint a veszedelmem, hogy végre egy kicsit önmagába nézzen a fürdőszobában.
,,Mi aztán jól megmutattuk nekik!” – morfondírozott önmagában, és miközben a tükörképéhez intézte eme bölcs és megfogadható intelmeket észre sem vette, hogy szépen gyengéden simuló angyalkarok hattyúfehér fogságába került.
- Min tanakodsz édesem? – kérdezte a kedvese
- Á! Semmin! Csak azon gondolkoztam, hogy nem ártana, ha bátorságot gyűjtenék, és végre megkérném a feletteseimet, hogy adjanak egy kis fizetésemelést, mert mostanság a számlák mellett elég sok minden elment a rezsire! Mit gondolsz?
- Figyel csak, miért nem bújunk még be az ágyba?
Talán lenne még pár közösen eltöltött és halhatatlan pillanatuk, mielőtt elszólít a munkád, nem?!
A férfi arckifejezése gondterheltségről, és kétségbeesésről árulkodott, azokkal a mindent kifejezni tudó smaragdzöld szemeivel, amik állandó szomorúságot, és egy ártatlan, és valóságosan sebezhető gyermek lélekállapotát tükrözték, mindenki tudhatta, hogy ennek az embernek sziklavállait jelenleg a legnagyobb felelősség nyomja kirúgták az állásából, egészen pontosan fölmondtak neki, és ezt semmi esetre sem szándékozott megmondani a családjának, mert attól félt és rettegett, ha az asszony megtudja, majd elválik nyomban tőle, és visszamegy tehetősebb, és mindenképpen módosabb szülei otthonába, ahol bizonyos fokig az anyagi függetlenség uralkodott.
- Szívem! Nem hallom a hangodat! Mi bánt? – ölelte át férje derekát a határozottságot mutató asszony
- Azt gondolom, hogy az apádék nem nagyon örülnének egy olyan vőnek, aki még a saját családját sem tudja eltartani, nem igaz?
Az asszony arcát hirtelen elfutotta a pír, és két gyönyörű gesztenyeláng szeméből lassan szivárogni kezdek a könnyek, de erősnek szeretett volna látszani, és gyorsan letörölte őket
- Nem lehet Csak nem, felmondtak???
- Azt mondták, hogy harminc év alatt én voltam az egyetlen a vállalat kötelékében, aki még szabadságra sem volt hajlandó menni, csakhogy megcsinálja, és ellássa a mindennapi feladatát, de most mégis közülték, minden további indoklás nélkül, hogy már nincsen szükség a további szolgálataimra
S ha ez nem lett volna elég az asszonynak, azt bizonyára már végleg nem tudta vele közölni, hogy az orvosi kivizsgáláson az egyik ügyeletes orvos azt közölte vele, hogy nagyon vigyázzon magára, mert bizonyos sejtfalai elvékonyodtak, és nem lehet tudni, hogy a biztonságos öregkornak néz-e elébe!
- Ez egyszerűen felháborító! Tűrhetetlen és halatlan is hogy ezt műveltek! S most hogyan tovább? Eldöntötted már, hogy hogyan lesz ezután?
A férj próbálta tréfálkozósra venni a figurát – nem mintha túlzottan bármi nemű oldottságot, vagy fölszabadultságot is elérhetett volna vele -, de nagyon igyekezett, hogy ezekben a mindenkiből letargiát, és búskomorságot előhívó percekben legalább legyen valaki, akiben még maradhatott néminemű hidegvér!
- Igen arra gondoltam, hogy a felmondási pénzből elmehetnénk a gyerkőcökkel nyaralni, vagy esetleg befizethetnék a még esedékes számláinkat, neked pedig vehetnék egy új epilátort. Úgyis tudom, hogy már régóta szeretnél magadnak egyet! Úgy nagyjából ennyi jutott eszembe!
- Édesem! Kérlek, ne vicceld el a valóban fontos, és égető dolgokat, mert ez még szerencsétlenséget is okozhat! Inkább közösen találjuk csak ki, hogy mihez is kezdjünk a továbbiakban, és egyenlőre hol vállalnál állást, mert mint tudod, a gyerekeknek iskolába kell járniuk, és a szülői munkaközösség táppénzét is be kellene fizetni!
A férfin már nagyon látszott, hogyha az asszony erős, és minden tekintetben határozott akarattal nem fogta volna meg derekát, és tartotta volna benne nagyon sebezhető, és túlságosan is törékeny lelkiismeretét, amit lehet, hogy mások előtt kiválóan tudott leplezni, viszont felesége a legkisebb lélekrezdüléseit is alaposan földerítette, így ha mást meg tudott téveszteni az erkölcsi fedhetetlenségével az már korántsem volt annyira biztos, hogy imádott asszonyát is, most mégis gyorsan kikotyogtatta kávéját, és leültek kettesben az étkezőasztalhoz, amíg nem kellett munkába rohannia – ami most viszont, hogy már megváltak tőle -, szinte teljesen feleslegesnek tűnt!
- Gyere szívem! Ülj le mellém! – ajánlkozott a asszony, mert titkon észrevette, hogy a férfi egy kis anyai gondoskodásról álmodozik, mint régen, ha túlontúl rossz kedve volt, és erőt vett rajta a fásultsággal járó melankólia, vagy csak a mindent lebíró szomorúság, akkor mindig számíthatott édesanya vigasztaló ölére, miközben gyengéd, és óvó kezek simogatták, mert egyedül talán az anyuka sejtette, hogy a fia minden apró félreértést, vagy csupán bagatellnek minősülő kirohanást gondos alapossággal megrág, és sok ideig morfondírozik rajta.
A férfi óvatosan leült az asztalhoz, és anélkül, hogy csak egyetlen szót is szólhatott volna felesége megsimogatta a fejét és az ölébe vonta.
A férfi érzete kedves mennyire törődik vele, és titokban, hogy senki meg ne lássa gyengéden az asszony ölébe hajtotta megtöretett és könnyeket árasztó fejét, miközben a feleség óvatosan, és lágyan simogatta a haját, hogy megnyugodjék legalább egy kicsit S közben homlokát csókolgatta, mert biztosra vette, hogy ettől minden rendben lehet.
Az együtt eltöltött mézes pillanatoknak azonban túlságosan hamar vége lett A férfi hirtelen fölpattant, mit, aki valami fontos, és lényegre törő dolgot felejtett el, és már vette is volna viharkabátját, és sapkáját, hogy megkezdhesse a hajnali műszakját a vállalatnál ahol eddig dolgozott, de a felesége halkan figyelmeztette az ajtóban
- Szívem! Talán ezt most ki kellene hagynod! Gyere vissza és alaposan rágjuk meg a dolgokat!
A férfi, mint akit éppen most semmisített meg egy határozott ítélet, vagy könyörtelen szó, szó nélkül lesújtott fejjel besomfordált a lakásba, és várta, hogy felesége előadja neki további megoldást kínáló terveit.
- Tehát! Arra gondoltam, hogy először is a fölmondási pénzből kifizetjük a számláinkat, majd pedig, ha törlesztettük az adósságokat keresünk neked valami munkát a munkaközvetítő irodában! Na, mit szólsz?
- Ahogyan te jónak gondolod!
- Csak azt ne mondd már megint, hogy én megmondtam!
- Már miért mondanám?! Felnőtt, talpraesett, és határozott asszony vagy, aki tudja használni az eszét. Miért mondanék neked olyasmit, ami nem igaz?!
Az asszony látva, hogy férjén, kis híján úrrá lesz az ismételt megbánás, és kétségbeeséssel fűszerezett szomorúság, és búbánat az javasolta volna, hogy ma inkább ne menjen be dolgozni. Ám a férj – mint mindig, ha a tettek mezejére került a sor -, döntött, és határozott, így végül a hajnalok pirkadó fényeinél, míg gyerekei az igazak szelíd, és békebeli álmait aludták a férfi útra kell, talán ez egyszer utoljára, hogy megegyezzen, és valamilyen megállapodást csikarjon ki ha másként valójában már nem megy főnökeitől.
- Kérlek, hogy ne keveredj bajba! S nagyon légy óvatos! – szólt utána még könnyes, hajnalrózsás szemekkel egyetlen kedvese, akit szinte szülői aggodalommal tisztelt, és védelmezett.

A FÖLDI MINDENSÉG MOZIJA

(Mándy Iván emlékének)

Jegyet váltottak egy filmszínházba – közismertebb nevén moziba, vagy cinema citybe, ahogyan a köznyelvben már szinte otthonos jelleggel beívódott ennek a szónak a jelentése -, és a várva várt filmet szerették volna együtt örülve, és mulatva megtekinteni.

Kata vette meg a jegyeket egy barlang szerű mélyedésben, ami sokkalta inkább volt üregi képződmény, és afféle óvó, vagy legalább is menedékhely, mint ténylegesen egy jegypénztár.

Robi csak állt és egész egyszerűen teljesen átjárta ez a megfoghatatlan, és ugyanakkor mindent betöltő ,,mindenség élmény” mi ebből az intelligens, és kifinomult, ugyanakkor anyai dédelgetéseket sem nélkülöző ifjú hölgy társaságában mindig is eltöltötte, aki nemcsak hogy a szépség esztétikájának új dimenziókat adott hiszen a szépség is mint a halandóság általánosan visszatérő, filozófiai problematikája mindig is hideg közönyösségre talált torkos lelkében -, de ahogyan ezt a magabiztos, és kedves eleganciájával, és felelősségteljes erkölcseivel valósággal bámulta Meglehetősen feltűnően legelső barátnőjét, akivel elsőként hozta össze a végzet, már a legelső találkozásnál tudták és nagyon is érezték, hogy a kölcsönös emberi érzelmek hullámhosszán túl valami megfogható, és halhatatlan érzelem összefűzi oket Hogy mindketten a lelki társat látták és fedezték fel kölcsönösen egymásban, és mindkettőjüknek kölcsönösen nagyon is szükségük volt egymásra.

Az ember tulajdonképpen már születésétől kezdve kölcsönös szeretet-éhségben szenved, és mint ilyet a hozzá legközelebb álló környezetből megpróbálminél többet ,,elrabolni” és magába szippantani, hogyha valóban eljön az a bizonyos szülöktől való elszakadási folyamat, akkor minél hatékonyabban valósíthassa meg saját önmaga személyiségét.

Mi a helyzet viszont abban a konkrét, és tudatosan is komplikált esetben, amikor valaki jogosan még mindig a szüleivel él – hiszen állandó jellegű jövedelemforrásra a munkanélküliség káoszában egyelőre nem számíthat, és aki nem is igazán a komoly kapcsolatok felelősségétől retteg, talán sokkalta inkább a kihasználhatóságtól, és saját maga sebezhetőségétől?

Robi hallgatag, befelé forduló, és túlontúl csendes gyerek volt, és még ennél is visszafogottabb, és extrovertált ifjú felnőtt vált belo le!

Az iskolában minden egyes nap megszenvedett, és megkeseredett élet-halál harcot, és hangyaszorgalmú küzdelmet kellett egyáltalán azért folytatnia, hogy nemcsak a holnapok világát élje meg, de egyáltalán a

mindennapok pokoli traumáit minél hatékonyabban, és ügyesebben elviselhesse Már tizenegy évesen negyvenöt kiló volt a súlya, és ahogyan az évek egyre másra szaporodtak ez a kétszámjegyű összeg fokozatosan, rohamléptekkel gyarapodott.

Egy barátságos bohóc álarcát ragasztotta ezért magára, aki minden nehéz, és megtöretettséget okozó problémán képes felülemelkedni – mint a jól bevethető álca egyik lehetséges eszköze -, ám valójában maga is az elmagányosodás egyik idegenkedő tudatával, és melankóliai szomorúsággal küszködik!

Kata pedig egy három testvéres családban nevelkedő ízig-vérig a családi szellem erkölcsi etikáit foganatosító, ambiciózus fiatal hölggyé serdült, akinek pontosan meghatározott fogalmai voltak a körülötte lebzselő, léha világról, illetve hogy milyen is az általa elfogható ideálisnak mondott családmodell?

Kata nádszál karcsú virágszálnak számított már a gimnáziumban is, és később az egyetem patinás berkeiben, ahol a szerencsés véletlen kiszámíthatósága úgy hozta magával, hogy megismerte ezt a nagyon is félszeg, mérhetetlenül udvarias és szerény, pufók zsákokat, és pofazacskókat viselő bókjait versekbe faragó, és kissé gyámoltalan fiatalembert, akit a többség talán azért kezelt le – egyfelől mert semmi kedve nem volt az értelmetlenséget szülő háborúskodásoknak, másfelől, mert a legtöbb általa hangoztatott ars poétika -, a többség szemében meg nem engedett tabu témának számított.

Az olyan ósdi, és már divatja múlt kijelentései, mint a tisztesség, és a becsület, a hölgyek feltétlen, és megtörhetetlen tisztelete, és a reménytelen romantika tipikus intézménye a kívülállók számára egyet jelentett a bájgúnárság, és a komplett balgaság fogalmaival, és akkor még finoman fejeztük ki önmagunk.

Kata ellenben mérhetetlenül vágyott rá, hogy őt mindenki elfogadja és mindenki szeresse, amit csak nagyon szűk családi körben tudott megvalósítani.

Éppen ezért jött most ez a végzetes új alkalom.

Egymást meglátni még nem elég, ahhoz, hogy az emberben valódi legyőzhetetlen, és minden bizonnyal halhatatlan érzelmek szülessenek el, kell legalább ötven-hatvan randevún beszélgetni, nagyon komolyan olyan átfogó, és mindenre kiterjedő fontos kérdésekről, mint hogyan képzelik el a társuló felek a közeljövőt? Lesz-e gyerkőc aki majd továbbviszi a megszerzett, és autodidakta módon tovább gyarapítható tudást? S hogy együtt fognak-e megöregedni, és örülhetnek-e még az élet megszenvedett boldogságának, és mennyei beteljesüléseinek?

Hát igen! – Az már biztos, hogy ezeket a felettébb nem könnyű létfilozófiát is betöltő kérdéseket mindenkinek meg kell kérdeznie saját magától egyetlen nap leforgása alatt akár többször is feltéve persze, ha még mindig eltökélt, és a leghatározottabb célja, hogy a kapcsolatból szeretne valamit létrehozni, vagy éppen fölépítve megteremteni!

S most ahogy egyre lejjebb, és egyre mélyebben ereszkedtek le ebben a barlang szerű építménybe, a mozi székek néhol különösen, ha valaki már negyvenöt kil ó ilyen fiatalon, akkor annak korántsem olyan kellemes szórakozást ígérhet, az adott romantikát sem nélkülöz történet!

Éppen egy romantikus filmdrámát néztek – az a jellegzetes, és mondhatni soha vissza nem térő perc volt ez, amikor ti a hölgyek többsége álmaik lovagjára hajtják liliomos fejüket -, és közben szerelmes, becéző szavakat suttognak kedvesük füleibe

- Hogy tetszik a film Robus? – s ezt a becenevet direkt Kata találta ki, mert mindig is tudta, hogy ettől

Robi a falra mászik, mert, ahogy sok esetben most sem igazán bírta, ha becézik De egyetlen, mindezidáig valódi, és megkérdőjelezhetetlen barátnője kedvévért kivételt tett.

- Én mindig is az adott történet összefüggéseit figyeltem, és nagyon tetszik, hogy semmi mesterséges trükk, avagy speciális effektussal nem dúsítják tele a filmet, és egy afféle hihető egyveleget kaphatunk! – kezdett oktató hangon csevegni -, de te mire gondolsz?

Ha egy fiatal hölgy így néz valakire akkor az bizonyára nagy valószínűséggel azt jelentheti, hogy tökéletes harmóniában, és szívizmuk közös hullámhosszán mindenben rábízza magát a másikra, mégis úgy, hogy személyiségének legfontosabb, és egyéni részleteit tökéletes, és hibátlanul megőrzi

- Tudod Robus veled úgy érzem, hogy biztonságban vagyok, és ami a legfontosabb hagyod, hogy önmagam lehessek!

Kecsesen egy kicsit közelebb húzódott és hozzásimúlt Robi nem látszódó szőrös mellkasához, amit egy afféle kardigán szerű kabátka takart el, majd gyengéden, szinte anyai gondoskodás mellett puszit nyomott Róbert meglehetősen elpiruló, és pirospozsgás arcára, ami egyszerre villanyozta fel, és hervasztotta le Robit, mert tudta, hogy talán az átmeneti boldogság csupán csak neki van fenntartva, és szokványos, ám nagyon is jogos pesszimizmusán nem volt hajlandó változtatni még akkor sem, amikor később Kata a diploma után úgy határozott, hogy vele szeretné megpróbálni leendő közös együttlétüket!

S Robi is kezdte elhinni, hogy a varázslatos mese az álomhölgyről talán igaz lehet, a türelmesen várakozóknak

ROMLÉKONY HEZITÁLÁS

Mint acsarkodó darázshad – emberek hitehagyott szívébe fészkeli magát a kopogó gyűlölet! Ikrásodásnak induló értetlenségbe torkolt, papoló prédikációk ostrom-szavára túlzottan sokan hallgatnak! Hiéna-öklű, feketeruhás bérencek s izom hústorony-pribékek! Seregély-felhők csatangolnak céljavesztett összevisszaságban a pusztuló Jelenben! Végtelenített megtorlást fontolgat még az is, ki kezdetben összefogást hirdetett s lélek-elszámoltatást követelt meg minden szinten; felejti szándékkal gaz tetteit a cinkos s a Sakál-beszédű siheder is!

Mint a részeg, ki csapra verte a whisky s tequilla-butykosok üvegeit barna ürülékét telefonfülkékbe belepottyantja – tátongó Theirésziász-szakadékba im együtt lépkedünk! Emberi méltóságukat az emberek mind egyszerre lecserélik! Kivetkőztetett emberhúsokból ropogó csontjaik maradnak meg; porrá lesz tanuskodóként csupán! Megérhetne már minden empatikus-toleráns gondolat végre közösen az Egy-Akarattal cselekedni! Önmagunkban sunyi lapítón lapul meg a hímpillér s selyemfiú üzletember!

Már minden gyűlölködő Sátáni tekintet örök kérdés: változást kellene hoznia a jövőnek! – Egy helyben mint a gyávák, kik kompromisszumokra képtelenek egy helyben toporgunk még mindig sok-sok éve a vén Európa szívében! Csupán pillanatnyi, légből kapott mentő-ötlet maradhatott meg: lyukas, elguruló ígéreteket szükséges cirkuszi csinadrattákba öltöztetni mert a veszteséget mindenkoron illenék megszépíteni!

A FOGSÁG VERGŐDÉSE

Egy-egy filmzene csendült fel, klasszikus zenekarok kíséretében a hálószobában Ki a csuda tudná megmondani, hogy mit is kedvelhetett ebben a szobában a gyerek, de hát még kora reggel volt Az apuka már rég elment a munkába, és a mindig is szelíd, és megértő türelméről híres édesanya is már régen valamelyik buszon döcögött ritkán alvó munkahelyére, ami mint valami éberen őrködő főellenőr, minden egyes lépését árgusan figyelő szemekkel leste.
Sokan sugdolóztak, és egymás között összebeszéltek, hogy állítólag már évek, vagy évtizedek óta ki sem tette a lábát otthonából, mert állítólag nemcsak, hogy agora fóbiában szenved, mint átmeneti tünet együttes hatásos típusaként, de emellett halálosan fél az eddig föl nem fedezett és ismeretlen dolgok tényeitől, amik mint valami harapó kutyák folyvást a nyomában settenkednek.
S amellett, hogy kisebbrendűségi komplexusa is volt, és meglehetősen önbizalomhiánnyal is küszködött, Vancsák Máté senkitől sem akart semmit – legfeljebb, hogy hagyják tartósan békében -, de hát ezt egy civilizált, és zárójelben ténfergő társadalomról sajnos nehezen lehetne elképzelni.
Így az egész mindennapjait az a fajta – a külvilág számára szinte telj esen szokatlan, és egyben roppant meglepő lépés határozta meg -, hogy az otthonát egy afféle tökéletesen, és ,,vákuummentesen” is biztonságos erőddé kívánta kialakítani ahova egyes egyedül csakis o léphetett be, és ahol egyetlen valamirevaló szólási joggal legfeljebb csak o, és a bútorok rendelkezhettek No igen, ha a bútorok ismerhették volna a társas érintkezés és az emberi kommunikáció alapelveit.
- Szervusz! – kiáltott fel a konyhaablaka előtt egy cserfes, és roppant csinos teremtés, mert mint utóbb kiderült a főiskolai adjunktus asszony szigorú utasításának engedve hogy mindenki igyekezzen a másik ember gyenge pontjait kipuhatolva igenis segíteni a másikon ezt Bogdán Erika annyira megkérdőjelezhetetlen komolysággal, és elszántsággal be akarta másoknak is bizonyítani, hogy nem kellett neki sok, és máris Vancsák házánál volt hiszen o maga is a lakótelep szűkebben vett mikrokörnyezetében nőtt fel.
- Na, mi lesz?! Beengedsz vagy sem, mert különben biztosan lefagy a lábam!
Vancsák első megdöbbenésében azt sem tudta mit kell az ilyen esetekben mondani – elvégre szinte összes társadalommal szembeni, illetve a társadalomi szabályokat is különböző, elsősorban szépirodalmi regényekből próbálta elsajátítani, és az a fajta roppant udvarias modorosság, ahogyan mindent dologhoz közelített az emberek számára nem volt éppen megszokott, és elfogadható!
- Egy pillanat bájos hölgyem! Rögtön lemegyek! – mondta, és önmagát is sikeresen sikerült meghökkenteni, és meg is lepnie, elvégre a szokásos köszönési formulákon túl nem beszélt még szinte senkivel sem ennyit, és ennyire összefüggően:
- Szervusz Eszti! – nyújtotta kezét, majd finoman, és ünnepélyesen – ahogy az igazán nagyérdemű gavalléroktól, és uraktól elleste -, kézcsókkal jutalmazta a kissé megszeppent hölgyet.
S kétségtelen, hogy Horváth Eszter is jártas volt a kultúra, és az irodalom berkeiben, de ehhez fogható mély, és együtt érző kifinomult viselkedési típussal talán még soha életében eddig nem találkozott
- Hát hogy vagy drága Igi? – kérdezte Nekem mindig betesz ez a fránya és nagyon is kellemetlen téli évszak, és ha jót akarsz magadnak, elkerülöd a csókkívánságot, nehogy elkapd tőlem a fertőző bacikat! Egyébként azért jöttem csak, hogy nem akarnál-e együtt tanulni velem?
- Oh! Hát Nem is tudom - szabadkozott egy darabig, majd úriemberként látva, hogy a hölgy karjaiban is megindulhatott egyfajta tartósnak nevezhető zsibbadás, és reszketés azonnal forró teát, és meleg pokrócokat javasoló elméjére hallgatva nyomban föltessékelte a lépcsőkön, mert a lift sajnos ismételte tönkrement.
- Ne haragudj rá amiért a liftnek annyi, de egy meleg tea bizonyára nem lesz ellenedre! – s már ment is, hogy a bájos hölgy minél előbb fölmelegedett állapotba kerüljék, és kicsit jobban is érezze magát Még soha nem érzett ilyesmit – elvégre a tartós úgymond emberi kapcsolatok mindig is távol álltak tőle -, így a hirtelen jött váratlan helyzetet úgy igyekezett megoldani, ahogyan azt már több regényben is olvasta: minél előbb a hölgy kívánságának engedni, és abban a pillanatban, amikor már minden készen állt és teljesült békességben, és a holnapi viszontlátás reményében elválni tőle!
- Mi az, te nem kérsz egy kis teát? – lepődött meg a hölgy.
- Oh! Hát lássuk csak Most éppen nem, de még előfordulhat! neked hogy ízlik?
- Egészen kellemes! Szóval itt laksz?
- Hát persze! – hangzott a tétova válasz
- Ne haragudj ha megkérdezem, de miért idegenkedsz az emberektől, csak nem sértettek meg, mondd csak?! – kérdezte a hölgy tapintatosan, de meglepően nyíltan, és kertelés nélkül
- Azért mert a gyerekkorom sem volt egy leányálom, ha érted mire gondolok! S taszít ez a mai helyzet.
Ami az utcákon megy – főleg éjjelente -, és a kisebb-nagyobb közösségek értelmetlenségig túlcsépelt csetepatéi, de megbocsáss azok a bizonyos rosszcsont gazemberek a távoli iskolapadok árnyékából valószínűleg jobban tudhatják mi lehet a helyzet, no meg a gyenge önbizalom!
S a hölgy látván, hogy Vancsák nem viccel, és a lehet lefegyverzőbben őszinte o is kimutatta, jelképes keretek között a foga fehérjét!
- Ja az nekem is zűrös volt Sohasem tudtam azt megérteni, hogyha valaki órai lógás helyet olvas, és kulturálisan elfoglalja magát, akkor az már miért számít a mások szemében marslakónak
- Látod, ebben tökéletesen egyet kell értenem!
S amikor az ember annyira kiszolgáltatottá válik nap mint nap, hogy az önsajnálat és a kétségbeesés bugyraiban fetreng, mert nincs elég akaratereje, hogy szembe nézzen az életével.
- Hát igen! Te figyelj csak nem tudnál segíteni ebben a fránya olvasónaplóban, mert elakadtam egyes részeknél – mondta, és inkognitóban, szinte feltűnés nélkül, már közelebb is ült Vancsákhoz, akit ez annyira meglepett, hogy bíborvörösre pirulva már fel is terpeszkedett és idegesen föl s alá kezdett járkálni a lakásban, mint aki valamire vár, és akinek a nyughatatlan lelke egyáltalán nem lelhet nyugalmat, csak ha már az adott kínos helyzet némileg feloldódott.
- Na mi a baj? Valami rosszat csináltam?! – hökkent meg Eszter. – Hidd el nem akartalak bántani! De el is mehetek, ha neked attól jobb?
- Nem igazán nincsen semmi baj, csak hát tudod ritkán járok emberek közé, és ez a hirtelen jött váratlan látogatás bizony meglepett! Ne haragudj!
- Oké! Akkor tanulhatunk!
- Hát természetesen! – vágta rá nyomban, majd szinte az egész o lvasónapló anyagát ami a holnapi irodalomóra anyaga is volt egyben annyira jól kiegészítették, és közösen megoldották, hogy talán emberi kapcsolatok spirálján se működhetett volna másként ez a csak éppen, és akkor kibontakoztatott, szárnyaló romantika!

KÜLÖNÖS SZALAGAVATÓ

(Gimnáziumi osztálytársaimnak)

Estély Méghozzá nem is akármilyen Minden ember előbb vagy utóbb híressé válik csak az által, hogy elmond egy olyan megtörtént, és valós emlékezetű dolgot életének összerendezett és genetikailag pontosan szabályozott lapjairól, amit nemcsak hogy fontosnak ítélt, de abban a bizonyos fölszabadult, és minden bizonnyal mennyei boldogságban, a vágyban is része lehetett, hogy csinált, és tett valami olyat, ami egy örök időre szól.

Hölgyek és urak roppant nagy – vízválasztó lehetősége ez Szmokingoknak, vagy könnyű, lenge nyári kosztümök most csöppent sem jöhetnek szoba, annál inkább a krinolinok, esküvői ruhák, és az urak részére fenntartott ám valójában tudatosan nagyon kényelmetlen frakk, vagy zsakett – (bár megjegyzendő, hogy az utóbbit főleg a teltkarcsúbb urak esetében nem lehet kimondottan ajánlani!)

A hatalmas teremben minden a múlt idők békés, biegermeyer-es hangulatát idézi Folyamatosan kattog a vaku, mintha csak kisebb lefolyású háborúba csöppent volna az ember, amit egyszerű eszközökkel ellehetne intézni A fiatalság nagy találkozása megtorpan itt egy pillanatra, és alázattal kell, hogy fejet hajtson a tudatos és határozott érettség előtt A lelkiismeret felelősségéről is szól a mostani estély!

Itt amerre csak a szem ellát gyönyörű liliomokban, és tudatosan felnőtt emberekben gyönyörködhet, és abban a bizonyos kimondhatatlan varázslatban, amit talán leghívebben, és legőszintbben csak azok a hölgyek csillagszemei mondhatnak el szavak nélküli telepatikus kisugárzásukkal akiket abban az eget rengető megtiszteltetésben részesültek, hogy legalább egy mindenség erejéig párt választhattak maguknak, és talán átélhették együtt mit is jelent az erkölcsi felelősség, egy olyan ügyért, amit nemcsak színek gazdag szivárványaival, de a romantikus táncok mindent betöltő, emelt, és azzal a megfoghatatlan, és megláncoló romantikus eleganciával tudnak táncolni, és ahol egyetlen éjszakában sűrűsödhet az egymásért való önzetlen segítségvállalás egyetemes értéke.

A szirének, földre szállt múzsák, és angyalok között egyetlen Polüphémosz bukkant fel, vállas, és hatalmas oda nem illő termettel, mégis annyira őszintén, és sebezhetően, hogy Volberg Gyöngyinek, és Kerekes Mariannak szinte az ofő előzetes kérése nélkül is az a belső, semmivel sem összetéveszthető érzése támadt, hogy ezzel a nagydarab mackós hapsival muszáj táncolni, hiszen van benne valami megfoghatatlan, és egyszersmind titkos sármosság is – bár ezt túlsúlya egyáltalán nem igazolta -, sokkalta inkább megejtően igaz, és kendőzetlen kisfiús imázsa, ami – hál’ istennek -, egynémely hattyú tekintetű hölgynek még imponált is.

- Hát te meg hogy nézel ki, te kis elveszett Küklopsz?

– hajolt oda Gyöngyi történetünk szereplőjéhez, és már kötötte is meg azt a fránya, és bizony túlságosan is levegőtlen csokornyakkendőt ami mindennek volt már a gyűrődés következtében nevezhető csak éppen nem elegánsnak, és nem kényelmesnek.

Fölöttébb szorított.

- No, te fess legény! Hadd nézzelek! – lepődött meg egy pillanatra Gyöngyi hogy ennyire kifinomulttá avanzsált fiatalemberrel kezdhet elsőként táncba.

- Nem is rossz Ahhoz képest, hogy én csináltam, és hogy már csak pár perc választ el minket a nagy pillanatoktól.

- Kedves vendégeink! Megkérjük önöket, hogy foglalják el helyeiket, mert az est fénypontja a fantázia keringő pillanatokon belül kezdetét veszi – hangzott a mikrofonból az adott piperkőc, és meglehetősen hetvenkedő konferancié hangja.

- Készen vagy? – kérdezte Gyöngyi a patakokban izzadó, és látszólag nagyon is fuldokló fiatalembert.

–Nyugalom amíg engem látsz, oké?! Ne izgulj nem lesz semmi baj! Elegáns és nagyon is csini vagy! – szánta oda a biztatást.

Szegény Küklopszunk pedig már alig lélegzett mert eddig már három táncon esett túl, és még hátra volt a legnehezebb feladat mosolyt erőltetni magára és elérni, hogy mindenkin úrrá legyen a felszabadult harmónia, és megelégedettség érzete S emellett halálosan kezdtek fáradni csontjai is.

- Hölgyeim és uraim! Csöndet kérnék Zenét! – hangzott a konferancié utasítása -, és már meg is kezdődött a szemet gyönyörködtető hattyúk és gavallérok mindenséget betöltő varázslatos tánca, ami felszabadító tta a lelkiismereti gátlásokat, és itt senki sem hibázhatott – nehéz is lett volna, hiszen naponta kilenc órás gyakorlás mellett ez aztán már tényleg elképzelhetetlen -, s csinos Küklopszunk is úgy szinte súlytalanul suhant a két délceg, és varázslatos hölgyeménnyel a karján, hogy ennél könnyebb talán még sohasem volt, csak abban a babonázó, és mindent eldöntő pillanatban, s amikor vége volt a táncnak, hölgyeivel együtt koszorús kört formáztak – mint a rituális szertartásokon amikor az adott istenekhez fohászkodnak jó termésű földekért -, és kézcsókkal nyilvánította ki megtisztelő figyelmét a hölgyek iránt, s az erkölcsi alázatosság belső indíttatású parancsaként alázattal fejet hajtott az este szellemi hangulata előtt.

HÍRMONDÁS

Zsarnokok önfeledt, lomha nyugalmával nekilát önmaga felfuvalkodott, arrogáns ajnározásainak! Nem kételkedik, hezitál sokáig, mert nincs is szüksége rá! A zsarnoki köztudat már egymásra acsarkodó, tudatosan féltékeny gyűlöletben ölt testet! Vad csámcsogások közepette akasszák már a Morált, az Emberit – s aki különcségével még tiltakozna, mint elefántcsonttoronyba visszabújt remete; viskója tágláit egyetlen szálig felgyújtaná a tomboló haragvás!

Gerinces tartás – félő – már mind rég elvesztett! Harácsolgató, hangos basák, kőgazdag, befolyásos oligarcháknak fapatkát sem érhet manapság az adott szó, vagy a tiszta Lélek-becsület: önző tyúk-ketrecekből mohó sorompókat állítanak luxus-ingatlanjaik köré, s akié a föld azé már minden jogalap, hogy rendelkezzen! Mindenek sorsán dúl s háborognak atombomba-indulatok, kikezdhető forrófejű vitézek; tesztoszteron-Titánok mázsás izomtömegek helyébe gigászi bicepszeik s beton-izmaik nőttek, míg mogyorónyi agyakban az egyetemes kultúra illemszabályai szándékosan felejtődtek!

S látszat perc-emberkék akkor lehetnek a legvidámabbak, mikor műsoros vetélkedők alapkérdéseire is csupán csicsergőn vihorásznak! Rikoltozó maszka-népség, felpumpált, botoxolt szépségkirálynők kislányos mű-mosolya mögött hiányzik az emberi sors-történetek lekérdezhető kompetenciája! Hordó ülepű hörcsög szotykák s festett gigolók közt oly kevesen maradhattak meg a kígyónyelvű hölgyek táborából is, kik látni szerették volna eltékozolt valóságuk arany-kincseit!

SEBEZHETŐ FÉLELEM

A diákok öltözőszekrénye azon nyomban befogadta.

Nem volt valami igazán kényelmes, és komfortos egy hely az olyan hallgatóknak, akik már talán régen megszokták azt a semmivel sem összehasonlítható magányos, és túlságosan is sebezhető érzést, hogy ,,Mindenki ellened van, és egyedül vagy és leszel is a nagyvilágban!” – s ezt a fajta atomrobbanásszerű megsemmisítő érzést Gorbics Gábor annyira komolyan, és mindenre elszánt megingathatatlansággal magára alkalmazta, hogy élete egyik – ha nem a legfontosabb meghatározó eleme lett a rejtőzködéssel egybekötött lopakodás -, mint a túlélés eddig egyetlen, lehetséges változata!

Gorbics Gábor bár csak tizenkét éves épek hogy kamaszodó, és az általános felső tagozatot most kezdő hallgatag, és csöndes kamasz volt, egyetlen biztos és jól megkötött baráti szövetséges nélkül, azért minden egyes iskolai napját – elmondhatjuk -, hogy túlélési ösztönöktől vezérelve -, maximálisan igyekezett kihasználni!

Ami abból állt, hogy részletes, útvonal szerű, és GPS-szerű hadászati terveket készített arra az esetre, hogy az adott hétköznapi móresre tanítások, és gyepálások sorozatait hogyan, és milyen jellegű, lehetőleg leghatékonyabb módszerekkel is élhesse túl S ha már otthon van, csak akkor vonjon aznapra konklúziót, hogy sikeres volt-e az adott tervezet, avagy súlyosan megbukott?

S szinte nem is volt olyan kaliberű, és minden idegszálát fölkavaró napszak, amikor nem érezte volna jobban magát az öltözőszekrényben elrejtve, és mindenkitől láthatatlanul rejtőzködve a feddhetetlenség, és a titokzatosság ősi, és minden bizonnyal megszentelt homályában elmerülve, amikor is nemcsak, hogy egyedül lehet, és meditálhat egy kicsit – ami tudvalevőleg a helyes döntéseket, és válaszokat is nagymértékben segítheti -, de ugyanakkor nem kell végig szenvednie hét teljes órát azokkal a bizonyos senkiházi, hitvány, és alávaló gazemberekkel akiknek talán a legkisebb gondjuk, hogy hogyan és mi módon húzzák rá a jelképes ,,vizes lepedőt”!

Ezért, hogy a minden nap frontvonalakkal, és támadásokkal kecsegtető délelőtti műszakokat valahogy túlvészelje gondos, és mindenre kiterjedő, aprólékos tervet készített arra nézve, hogy mennyek lennének a leghatékonyabb módszerek elsősorban útvonalak, és rejtőzködési menedékhelyek, ahol nemcsak el tud bújni a fenyegető, és kísértő balsors elől, de megúszhatja a pokoli tortúrák skarlátbélyegzettségét is!

,,Tehát, ha teszem azt, átvágok a felső csigalépcsős úton, ami felettébb meredek, és nagyon is kockázatos vállalkozás, akkor halálbiztosra fogadom, hogy azok a nagydarab gorilla genyók nem tudnak majd követni!” – s amint így morfondírozott magában észre sem vette, hogy Polák Petronella az általános iskolai történelem tanárnő minden apó, sugdolózás szerű kis motoszkálását, és szavát jól megértette, és tudatosította magában azt, hogy ezzel szemben – főleg a tantestületnek igenis lépésekre kellene elszánnia magát.

Azt azonban sajnos még o sem gondolta végig, hogy ennek a kis ,,besúgó” akciójának mik is lennének a várható következményei?

S nem kellett hozzá túlságosan sok idő, hogy Gorbics kis magánakciójáról szinte már az egész tantestület, beleértve az igazgató asszonyt is túlságosan is jól informált volt, és mindenki tudott!

Így történhetett, hogy azok a bizonyos jól ismert gazemberek is, mint például Baróczi Emil és rettegett társai is tudtak a dologról, mint azok a fajta vérbeli profizmussal megáldott kiválasztottak serege, akik előre megterveznek minden egyes lépést, és haditervet, mielőtt végrehajtanák az adott préda becserkészési hadműveletet!

Így azt találták ki, hogy Gorbics Gábort mert feltételezték, hogy eljárhatott a szája, móresre fogják gyepálni az iskolával szemben egy elhagyatott részen, ahol még a madár sem igen fordul meg, és ami látszólag tökéletesen, és teljesen lakatlan volt – főleg a kíváncsi, és vállalkozóbb szellemű emberkék előtt!

- Te kis féreg! Hát hogy képzelted ezt mi, te szarzsák?! – húzta fel magát Barkóczi és látszott rajta, hogy ekkor van a legrosszabb formában, mert ekkor egyezkedni vele, és fegyverszüneti megállapodást kierőszakolni, szinte majdhogynem teljesen biztosan lehetetlen!

- Ízé Hát Ti vagytok azok!

Srácok Nézzétek csak: Én igazán nem is úgy gondoltam! – próbálta menteni a menthetetlent Gábor, és a két Torló fivér, akik köztudottan Barkóczi jobb kezeinek számítottak, és az elpáholás nagymesterei voltak szinte mindenhez értettek, amit a megveretés, és bosszúállás szakkifejezésén értettek

- Most megfizetsz a sompolygásodért te kis trágyadék! – s már püfölték, és csépelték szerencsétlen Gorbicsot a földühödött, és tétlen agresszivitásukat máshogy képtelenül levezetni egyáltalán nem tudó fatuskók, akiknek kedvenc hobbijuk is az volt, hogyan törhetnék ki úgy a másik nyakát, hogy annak tartós nyoma ne maradjon, és rá ne jöjjenek?

Amikor már úgy ellátták a baját, hogy dőlt az orrából a vér, és régen felszaggatott kék-lila sérüléseihez is sikerült újabbakkal hozzájárulniuk, egy halálos figyelmeztetést ragasztottak ragasztószalaggal a ruhája hátsó felére.

- Aki emberfia a Barkóczi banda engedélye nélkül illegálisan elverni ezt a szerencsétlen halál fia! – s a megtöretett Gorbics Gábor lelkében érzete, hogy már csak pillanatai vannak hátra az éltéből, ami mindennappal sokkalta inkább a pokol valamelyik bugyrához hasonlított a maga elviselhetetlen, és örökké tartó kétségbeesett reményves ztettségével, semmint olyan helynek ahol minden orvosolható, és megoldható!

BIZALMAS EGYÜTTLÉT

Telefüstölték az éjszakai diszkót, vagy valami szórakozóhelyféleséget ahova nagy nehezen őt – mint egyedüli magányos farkast is elcibálták, bár semmi kedve sem volt hozzá -, és aztán, mint a diszkók multi kultúrájára jellemző elfoglaltságában jól fölöntöttek a garatra.

Stück mint, a jól nevelt erkölcs és gavallérosság egyik utolsó, mindezidáig ismeretlen mintapéldánya, és erénycsősze egyetlen kortyot sem ivott, vagy ha mégis akkor is legfeljebb üdítő feleséget, vagy ásványvizet. S mivel orvosi diéta írta elő számára a helyes táplálkozási sorrendet, ezen egyáltalán nem állt módjában változtatni.

Stück Miklósról rendszerint és – főleg a háta mögött, állandó jelleggel -, olyan körmönfont, és ördögi praktikákat sem nélkülöző pletykák keringtek -, mint hogy azért nem fogyaszt semminemű alkohol, illetve szeszes természetű italféleséget, mert azt hiszi, és már-már mániákus meggyőződésévé lett, hogy egyetlen piciny kortytól is bátran akárki a falnak mehet, és máris repül legalább is a jó modor, és a viselkedés Richter-skálájáról, ahogyan o aztán később mindig is emlegette Továbbá azért nem volt hajlandó közhelyes keretek között szólva ,,kirúgni a hámból”, mert fogadalmat tett, afféle XIX századi fennkölt stílusban nagyanyjának, hogy az úriemberekre jellemző viselkedési formákat ha törik, ha szakad de minden körülmények között megőrzi!

Így történhetett, hogy Stück – akit az osztálytársai titokban csak piperkőc bögyös King Kongként, vagy legalább is hájgúnárként -, emlegettek, ugyan elment szórakozni egy fölöttébb fölkapott, és a maga korában természetesen menő, és stílusos nagyvárosi lokálba, ahol –megjegyzendő a kiskorúságot is bármikor részesítették – persze elegendő fizetség fejében -, mámorosító élvezetek hatásaiban, de tőle a leghatározottabb mértékben távol állt minden nemű fegyelmezetlen, és rendbontó viselkedés.

- A fene egyen meg téged! Te őrző-védő angyal, te szent! – fakadt ki az egyik osztálytárs hölgy, aki amellett, hogy az általánosan elfogadott szépségek esztétikai listáján azét valljuk csak be, hogy az első három helyezett között szerepelhetett volna, és akinek rendszerint a fejecskéjén szokott landolni az a bizonyos bizsunak is számító, puccos koronácska, igencsak felöntött a garatra, és önmaguk között szólva a legkevésbé sem érdekelte, hogy jómódú, és erkölcsös családja vajon mi is szól – esetleg a későbbiek folyamán -, elfogadhatatlan, és megbotránkoztató magatartásához?!

Stück hirtelen fölkapta a fejét – mint általában olyan esetekben, amikor az etikettel kapcsolatos incidensek ezt megkövetelték -, és azonnal az udvariasság korlátait szem előtt tartva támadásba lendült.

- Már elnézést kérek tőled, de kérlek, hogy vond vissza amit az imént mondtál, mert ha nem kénytelen leszek megismertetni a helyes viselkedés szabályrendszerével – s minthogy ez sokkalta inkább hasonlított egy türelmesen megfogalmazott, ám valójában nagyon is határozott parancsra a kis hölgy, aki látszólag nagyon is becsípett nemhogy komolyan vette volna, de úgy elkezdett csicsergés szerű pacsirtahangon hahotázni, hogy ettől Stück egy kissé elvesztette saját önkontrollját is amit fáradságos munkával eddig önmagának megőrzött!

- Még te beszélsz! Te pimasz strici! Te kis hájgúnár! Tudom én bizony nagyon is tudom, mire megy ki a játék! Csak azért játszod el mindenkinek a határozott, és illedelmes lovagot, hogy a lányokat magadba bolondíthasd, és elcsábítsd, aztán ha végeztél velük eldobod őket, akár a használt rongyokat! – s ezt már majdnem hogy üvöltve mondta dühös, és megfoghatatlan bosszúállással a hölgy, és azért hogy komolyan vegyék a csordultig teletöltött söröskancsót egyenesen Stück jól berendezkedett rövid tüske frizurájára borította.

- Na ehhez mit szólsz, te gané? Te bögyös King Kong?

Mi?! Most legyen nagy a pofád? – s látván hogy a hölgyemény teljes mértékben kivetkőzött magából.

Stück sem késlekedett sokáig azonnal megfogta a hölgyet s lábánál lelógatva kicipelte a szórakozóhelyről, és hazavitte, legfoképpen az osztályfőnök teljes megrökönyödésére, és hitetlen ábrázatának meghökkentése céljából.

Odahaza – a hölgy házának küszöbéig kísérte -, ahol a meghökkent, és túlságosan meg meglepett szülők már izgatottan várták, és köpni nyelni nem tudtak!

- Hát maga meg kicsoda fiatalember? – kérdezte az aggódó édesanya – Géza tápázd már fel azt a kövér seggedet betörőt fogtam! – szólt ki éppen lustálkodó, és sörözgető férjének:

- Na, mi van már macám! Miért nem hagyod békében

azt a gyereket Ha berúgott, hát isten neki, egyszer vagyunk fiatalok! – érvelt meglepően logikus hangon -, inkább köszönd csak meg, hogy ez az illemtudó ember hazahozta. – Azzal már kezet is szorított a meglepődött Stückkel, aki sokáig szóhoz sem tudott jutni, miközben még mindig a hátán tartotta a sok szesztől már kótyagos, és elázott lányt, aki idő közben kellemesen elaludt!

- Elnézést a zavarásért tisztelt asszonyom! – nyerte vissza bátorságát -, de haza kellett hoznom a kis hölgyet, mert egyáltalán nem neki való az ital, és egy forró fürdő rendbe hozná.

S azzal, mint aki jól végezte aznapi jócselekedetét, letette gyengéden vigyázva, hogy be ne verje a fejét a mennyezetbe, és a szülökre bízta, és már ment is volna haza, ha a szomszédok általános kíváncsiságának engedve az anyuka meg nem állította volna, hogy fogyasszon valamicske valamit, de Stück gavallérabb volt annál semhogy visszaéljen a helyzettel.

MINDIG MÁSNAK

Csak a nevetést dédelgeti s őrzi meg a szem! A jóízű, szívből támasztott, huncut kis kacagást! Bánatok, mélaságban megragadt igzgyöngyök fohászait a vérző lélek bezárva tartja s tudatosan félünk tőle, hogy sebezhetőségünket szeretteinknek kimutathassuk! Befalazott, méla egekben bújócskázik kecses a szívárvány; penészes kabátként énekel hátunkba kerülve egy árnyék! Megszédített világunkban már egyre kevesebb a felelősség!

Mint sebezhető sáska-testből a vér szivárog belőlem is valami tudatos, ösztön félsz mindattól, amit érzek s hinni szeretnék! Kétkedés s kétségbeesés folyamatosan hergel s megoszt! Ememészt kisfiús szorongásom, ellopott nevetések köntösében is inkább szándékosan sírva fakadok! – Szenyező rétegei az ismeretlen, komisz Jövőnek fokozatosan rámrakodnak!

Testem összerendezett biológiáját kattogó, időzített halállal fenyegetik! – Jól értesültek bájolgó, alattomos fölénye már rég hiánycikk belőlem: önmagamban illene bátorságok rom-törmelékeit összekaparni, hogy ismeretlen létezésben képessé válhassak Akarni s Emberként fönnmaradni! Pizskos alkuk s árulások főnek fortyogó katlannyelvek záporában, mely biztosított karrier-előléptetéseknek már adósa! Álnokságok fintorgó bűszaga egyezkedő, önző érdekekben testesülni látszik; ádáz, marakodó dögkeselyűk gyilkos-vigyorral hetvenkedő Hiénák marakodó mócsing-háborúja kijátszható naivságba hajszol!

Hátrányaim balga hányatottja! Vajon mikor tanulhatunk meg az emberi önzetlen törvényeit újra hogy megláthatnánk a felszínes dolgok vakolatán a lényeget?!

 MEGSEBEZVE

Gürbenné Edit asszony a lehető leghatározottabb, és legkarakánabb emberek egyike volt, akivel csak kicsiny életemben valaha is találkozhattam.

Az a tipikusan XXI századi ízig-vérig modernek mondható, és sebezhetőségéről semmit sem eláruló, mondhatni egészen nyugodtan feddhetetlen hölgy, és asszony volt, akire már csak az erkölcsei, illetve határozott, és karakán viselkedése miatt is illik felfigyelni, és ha esetleg valaki még tanulni is szeretett volna tőle, azaz illető részére semmiféle hátránnyal nem szolgált Sőt aki abban a megtiszteltetésben részesült, hogy tanulhatott eme nagy formátumú személyiségtől annak a hátralevő élete is egyfajta – nyugodtan megmondhatjuk -, szubjektív példaadással szolgált.

Biztosra lehetett venni, hogy rejtetten – azaz tudat alatt mélyen -, Edit asszonynak a kisebb fokú hiúsága mellett enyhe anorexiája is akadt, hiszen csak akkor érzete jól magát a borében, ha egyetlen deka felesleget sem mutatott a súlymérleg S a szűkebben vett családi környezetétől is bizonyos tekintetben megkövetelte, hogy minden adandó alkalommal kifogástalanul néznek ki, hát igen – nem csoda, ha egyetlen fiúgyereke egy kissé gátlásos, önbizalom hiányos, és pufók karakteres fiatalemberré cseperedett!

- Róbert most nézd csak meg, hogy mennyit mutat a mérleg! Jól nézd meg! – fakadt ki naponta a meghurcolt hétköznapok pillanatnyi szüneteiben Gürbenné.

- Anyu kérlek szépen, ne haragudj rá! – s szegény gyerek, akinek talán egyetlen menedéke volt, ha könnyei mögé rejtőzködött és menekült, most is nagy lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot, amikor visszafogta sebezhető lelkiismeretét.

- Jól látod ugye?! Ez fiacskám több mint százharminc kiló, és alig tizenegy évesen! Szégyellhetnéd magad!

Hát hogy nézel ki?! – panaszkodott naphosszat a megkeseredett édesanya.

- Ne haragudj anya – próbálta menteni a még menthető helyzetet a gyerek -, majd keményebb diétára fogom magam, és akkor talán minden sikerülni fog.

- Ugyan már fiacskám, ne röhögtess! – intette le tüstént – Ide teles korrekcióra lenne, de tüstént szükség.

S Róbert abban a tudatban nőtt fel, hogy bizonyára a kövérebb emberek valamilyen különleges kiváltsággal, vagy ésszel rendelkeznek, ha mindenki úgy tekint rájuk, mint különös kívülállók egy csoportjára, és saját maga is – hogy elkerülje az élet kisebb-nagyobb mindennapi pofon-hadjáratait -, úgy rejtőzködött, és bujkált, hogy fel ne fedje az inkognitóját, mint aki tudatosan, és jogosan retteg és fél a külső világ veszedelmeitől.

- Igenis nem fogsz annyit zabálni! Megértetted?! – fakadt ki több alkalommal is teljes lelkiismereti letargiával küszködve a védtelen, és nagyon is törékeny asszony, bár azt, hogy önmaga mennyire sebezhetővé tud válni, szinte mindenki előtt nagyon ügyesen leplezni tudta!

- Igen anya értem! – hüppögte a kamasz fiúcska, akit talán azért nem értett meg senki egész hátralevő életében, s még ifjú felnőttkorában sem igazán, mert az a bizonyos emberi tudat az erkölcsi felelősség emberi tudata ott lappangott mindvégig belső biológiai érrendszereiben, és ez meg is követeltette vele – mint egy folyton tanácsokat oszt ogató, belső lelkiismeret -, azt, hogy elsősorban szüleivel szemben feltétlen felelősséggel tartozik legalább is míg be nem tölti a tizennyolcat, és azt a mérhetetlen lekötelezettséget is amivel a szülei hozzájárultak ahhoz, hogy azért a szükségeshez képest méltó, és felhőtlen gyermekkora lehetett, bár ezt az állandó túlsúlyproblémái szinte minden nap gyökeresen derékba törték.

Gürben Róbert pedig azt a fajta titkos, belső és csak azzal a bizonyos lelki telepátiával rendelkező emberek számára tartogatott önbizalom hiányos feszültséget, ami minden nap megkeserítette és derékba törte – főleg a magánéletében bekövetkezett, vagy éppen megkísérelt párkapcsolati rendszereket -, talán soha sem tudta igazán leküzdeni, mert ehhez nemcsak elszánt belső karakánság, vagy hetvenkedő becsvágy, esetleg dac kellett volna de mindenképpen egy megértő v alaki aki együtt tud azokkal a mélyenszántó, és lelki sebeket fültépő problémákkal is megbirkózni amikkel sajnos Róbert egész életben farkasszemet volt kénytelen nézni, és ami végül oda vezetett, hogy befelé forduló, és csendesen elmélkedő emberke vált belőle, aki nem szívesen – sőt egyáltalán nem járt se az utca magával ragadó forgatagával, sem pedig táraságba, mert az a bizonyos társadalomi közösségi közeg amelyben a szocializáció teljesülni tudott, talán csak a fizikális tökéletességgel megáldott embereknek volt fenntartva.