FAL-MAGÁNY

Magányom, mint megrepedt, mély üveg átmásolta hiányom. Illanó tükröződéseknek látszott sok meggyötört fényfolt! Idegen, mégis ismerős szívekben járkál két örökkön találkozó marcona gondolat: komoly utazó eltöpreng merre folytathatná félbehagyott útját, ha már végzete szólítja! A mohó karrier s boldogulásvágy naponta elárul, felzabál, s megkísért s túljár mindenek kietlen ostoba eszén! Ásító, kuporgó szuroksötétben éberen töpreng egy kutató, setét szempár: a Lét összefüggésfolyosókat kínál s régészt keres ha megakarja fejteni érzelmei egyetlen, ősi titkát.

Mindenek honában előbb-utóbb utat talál egy szilárd ébredés. Titkok apró, de annál fényesebb csillagútja türköződik romantikákban izzó szemekben; angyaljárta hattyú-gyöngéd érintést jó volna mélyen beszippantani, s átérezni a megtalálható boldogság biztosítható halmazállapotait. Kozmikus záporokat dédelgetnek árulkodó szemcsillagok. A cél talán mindig láthatatlan – tehát holtbiztos! Rejtegetett érzelmeink galaktikus sétáján egymás kezét szorongatva megvallani halhatatlan, hihetetlen beteljesült metamorfózist.

Az élet ásítón unalmas viaszbábjai még most is diadalittasan, kenetteljesen az embert pécézik ki s mindenáron ellopják szent, szenzációhajhász lényegét! – Talán már rég hozzáöregedtünk magunk is a sziruposan tartósítható, ikrásodott időhöz?! Magára hagyott szenvedésekben is rendszeresen áradnak bennünk a felhővatta könnycseppek dallamai. Súlyosan áttetsző gesztusok zsákmamacska-tekintetét mindenáron megúszni s elkerülni tomboló morajok kereszttüzei helyett a béke harmóniájában felélegezni volna a legfőbb emberi akarat!