SÜRGETÉS

Kopaszra nyírt, fiatal férfifej egy fürdőszobai tükörben Nyomott, valószínűleg a hajnali kábulattól kissé józanodó tekintet Az ébresztő rikoltó, már-már fülsiketítő hangja átmenti megoldásként fölrázza köztes, túlvilági, hibernáltsággal megáldott kábulatából a férfit

- Hová készülsz, drágám? – egy halkuló, és nagyon is megviselt, fáradt hang szólítja a takaró alól

- Oh! Bogárkám! Kérlek, feküdj csak vissza egészen nyugodtan! Tudod, munkába kell mennem! – válaszolt az egyszerű kérdésre a férj

- De ez meg hogy lehetséges?! Most azonnal?! De hiszen Még csak most múlt el éppen hajnali fél három!

- Tudom szívecském, de az éjszakai műszakváltás nem várhat! – s ezzel mintha mindent el lehetne intézni észérvekkel a férj már azonnal távozott is volna szokásos zakójában, és felöltőjében, illetve usánka jellegű sapkájában a házból, hogy egyéb bevett kellemetlenségei között föl ne érbessze még álomtól szendergo gyerekét, aki bizony a titkos szoba ,,színfalak” kulisszái mögött mindent nagyon jól megértett, és mindent tudott, és az évek hosszú tizedeiben nagyon is jól tudott bizonyos dolgokat titkolni.

Az apuka – mint a gondoskodni vágyó családfenntartók egyik lehetséges ős-példánya -, Álka Péter egy vegyesvállalatnál kereste mindennapi betevő falatjait, mint a cég ez idáig egyetlen, és felelősségben, illetve szaktudásban megkérdőjelezhetetlen tudományos minőségről is számottevő, és bizonyító aszfaltozó segédmunkás.

Bár kétségtelen, hogy kollegái többsége már a puszta gondolattól libabőrös lett tudniillik, hogy hogyan lehet az, hogy sikeresen elvégezte a doktori fokozat Phd-s szintjét, továbbá kitűnő referenciákkal áldották meg, ami a behatóbb nyelvismereti társalgását illette, és ha ez még nem lett volna elég három diplomás papírral is rendelkezett: amellett, hogy közgazdász, mérnök, és bölcsész is volt mindezt egyetlen személyben, sajnos az évenként meghirdetett állásbörzék rögtönzött menükínálatából sajnos egyáltalán nem tudott a foglalkozásának megfelelő állásajánlatra szert tenni: illetve ami tulajdonképpen ahhoz kellett volna, hogy a kötelező közüzemi számlák, és a rezsi teljesítésén túl még talán egy kicsit több szórakozást, is biztosíthasson kicsiny családi közösségének.

Álka Péter egész életében meghatározta egyfajta kettős lélektani tudat Egyfelől ott volt az a gyermekkori krízis-élménye, amelyet talán soha nem fog elfelejteni – legalább is, mint ifjúkori élete legmeghatározóbb irányát, azt hogy az apja az alkoholizmus bűnbe eső vétkétől, illetve mániákus betegségétől egyáltalán nem akart, és nem is tudott soha megszabadulni Egyetlen olyan józan, és mindenre kiterjedő összefüggő pillanata is aligha akadt, amikor normálisan, és férfiasan elbeszélgetett volna két újdonsült fiával, akik időközben nélkülözve az apai tanácsok talán jótékony meglátásait felnőttek.

Továbbá itt volt az állandó fenyegető jelenléttel kecsegtető munkanélküliség, és az a fajta általánosan elfogadott nézet, hogy aki nem talált munkalehetőséget az hogyan is ossza be azt a kicsi

keveset, amit az a bizonyos ,,jelképes” családfő képességei biztos hátrányában igyekezett többékevésbé elő teremteni?

S minthogy erre nyomorúságosnak mondott huszonhat éves koráig egyáltalán nem kapott érdemben kielégíthető választ nem volt más választása Álka úr elhatározta – mert önmaga meglehetősen rakoncátlan, megzabolázhatatlan, és megtörhetetlen hittel azt gondolta és hitte teljesen odaadva magát a saját maga által elgondolt eszméknek -, hogy minden úgy lesz a legjobb, ha jó messzire költözik családjától, és teljes figyelmével megpróbálja engedelmesen, és lehetőség szerint alázattal a jövőt szolgálni!

Megnősült, és született egy fia, akit nem különösebben szeretett, de a nagy nyilvánosság előtt – ha erre rákerült az elkerülhetetlen sor -, természetesen tömjénezettibb formában dédelgetett és szeretgetett is, de a legfontosabb problémája abból fakadt, hogy bárhogyan is küszködött, és igyekezett semmilyen helyzetben nem tudta kellőképpen kimutatni a benne bujkáló, sebezhető-érzelmeket.

Ennek egyik legkézenfekvőbb tünete talán az lehetett, hogy gyerekkorában egyáltalán nem látott semmi ehhez fogható, avagy hasonlítható szituációkat, így nem alakultak ki benne a sémák, és a rutin eljárások sajátos metódusai sem.

Amikor hazament rendszeresen csak egy amolyan mindenki által odavetett:

Hogy vagy?- nagy ritkán esetleg Na, mi volt ma? – kérdezte meg, de alapvetően itt már egyértelműen a buszvezető szereppel való idegi alapú azonosítási tudat volt az, mely nemcsak hogy elragadtatott béketűrésébol hozta ki – megjegyzendő -, meglehetősen sokszor, hanem az örökös háborúskodás, és stresszes vészhelyzetek egész sorozata amit főleg fiának, és feleségének kellett elszenvednie.

A feleségének már kiváltképpen elege volt abból, hogy örökösen, pillanataik minden egyes boldog, avagy borús perceiben is a kákán a csomót is észrevette, és nem kertelt sokáig azonnal szóvá is tette: - Hogyan fogod már megint ficskám azt a villát?

Miért eszel ennyi édességet, amikor a doktor azt mondta, hogy hájas disznó vagy? Miért kell neked mindig firkálnod valamit, mintha halaszthatatlan elfoglaltságod lenne, amelyet, hogy a ,,normálisabb” gyerkőcökkel játszanál?! – s ehhez hasonló atombombakérdésekkel bombázta kisebb családtagjait, amit kétségtelen egy idő után már szinte mindenki halálosan megunt

- Figyelj csak api? – szólította meg egy nap férjét a már mindennel torkig levő, és eleget hallgató Álkané

– Mit szólnál hozzá, ha kevesebbet dolgoznál, és több időt töltenél el a családoddal?!

Álka Péter ilyes, és sajnos ehhez hasonló helyzetekben amikor tudvalevően arról kellett dönteni, hogy igenis a család és benne a tagok a legelők, vagy valamilyen eddig ismeretlen fontos, és tudatosan is meghatározó problémával került szembe Álka úr úgy viselkedett, mint egy tizenöt éves kamasz fenegyerek, aki még csak most tanulja a szerinte ,,játékélet” alapfogásait!

Gyorsan elkerekedett a szeme, és ilyen esetekben általában mindig az volt a kifogása, hogy sokkal inkább csinál valami tevékeny dolgot pelenkát vesz, vagy fagyálló folyadékot, de semmi esetre sem ártja bele magát már megint egy véget nem érő családi pörpatvarba!

- Jó, jó szívecske! – próbálta csitítani asszonyát – Tudod mit, foglalkozz a gyerekkel, én addig elmegyek megnézem, hogy a játékboltokban milyen a fölhozatal! – s mint aki jól végezte éppen aznapi dolgát, és jelképes keretek között letudta a szóban fogó adósságát már ment is volna szélsebesen kifelé otthonának védett falai közül, hacsak erélyes, és karakán felesége az útjába nem áll!

- Petya! Itt maradsz! Még nem fejeztem be! Mondd csak neked tulajdonképpen egyedül ki fontos ebben a közösségben?!

Álka látszólag nem felelt, de tökéletesen tisztában volt azzal, hogy valamit nagyon elszúrt, mert most minden meggondolatlan szó egyenlő lett volna az öngyilkosság gondolatával

- Hát persze, hogy te meg a gyerek!

- IIgen?! – kerekedett el gyönyörű óceánszemmel a felesége – Érdekes amit mondasz! Mind ez idáig semmifajta érdeklődést mutattad irántunk! Hát akkor ki is hibázott?! – vonta volna felelősségre Álkané.

- Hát Izé Tudod! – s mint hogy már több szó nem jött ki a torkán Álka ebben a nagyon is sorsfordító pillanatban jogosan érezhette úgy magát, mint akit éppen kezd fokozatosan megsemmisíteni az adott szó ítélete.

- Akkor nagyon jól figyelj! Döntsd el – elvégre már negyven éves múltál -, hogy merre tartson a kapcsolatunk, mert azaz érzésem, hogy elvesztetted irántunk a tisztelt, és a megbecsülést!

S itt ebben a pillanatban Álka Péter rájött arra, hogy bár kétségtelen, hogy o mindent megpróbált, hogy családját valahogy eltartsa ezért volt hogy sorozatosan idegrendszerét is felőrlő éjszakai műszakot vállalt, és ezért volt az, hogy minden egyes apó hibák, vagy kellemetlennek mondható baklövések sorozatán eltört nála a mécses, most azonban, ahogy a felesége liliomos hangját halotta, ami mit sem vesztett el a csillogásából, mióta harminc éve megismerhette ezt a rendkívüli asszonyt hirtelen kipattant a fejéből a szikra-gondolat Ahogyan o eddig a családjával foglalkozott az nem volt éppen udvarias és, helyénvaló!