VÁLTOZATOS KÖZÉPKORÚSÁG

Azt szokták mondani, hogy jobbal elvárható - ha adott esetben -, valaki szinte vészesen közelít a köépkorúság határához, hogy mire a negyedik X-be belép ült repülőn, van jogosítványa, volt barátnője, van családja, legalább két imádnivaló gyereke, fogyasztott alkoholt - persze csak mértékkel -, és sikeresen elszívott egy cigarettát, vagy szivart, persze megint csak attól függően, hogy éppen mit engedhetett meg magának.
Megesik az életben, hogy valaki már tizenhat éves kora körül lelécel otthonról, és szándékosan elhagyja a szülői házat, mondván; az ő saját privát életébe más már ne tegye be a lábát. Míg mások azért maradnak előszeretettel őseik nyakán, hiszen így a szinte minden esetben kényes, és problémás lakhatás, lakbér, albérlet kérdése egy csapásra rendezettnek tűnik. S míg sokan alig várják, hogy önálló talpra állhassanak, függetlenítve magukat mindennemű elvárásoktól, addig hősünk Csadó Dániel annak is örülhetett, ha nem kellett olyasmikért kifizetnie egy rakás pénzt, ami alanyi jogon járt neki. Tető volt a feje felett, és mindig meleg étel, és néhány dédelgető, anyai szó várta, ha haza keveredett a - rendszerint -, sikertelen állásinterjúk egész sorozatából.
De ma - legalább is a jelek szerint -, különleges nap lesz, mert Dániel végre együtt aludhat egy igazi hölggyel, mégha sokszor szőrszálhasogató, és barátságtalan apja határozottan ellenezte párkapcsolatukat.
- Édes fiam! Nem akarlak megsérteni, de jól meggondoltad te ezt... a minden is nevezzem kapcsolatot azzal a nővel? - nézett többször is fenyegetőn farkasszemet vele.
- Igen! - hagyta helyben apja cinikus beszólását.
- De drágám! A fiad már felnőtt ember! Miért nem hagyod, hogy menjen a maga dolga után? - vonta kérdőre mindig csinos, filigrán felesége.
- Majd ha a saját lábára áll, és végre megszabadulunk tőle akkor majd azt csinálhat, amit csak akar! De addig én vagyok a főnök! - jelentette ki ellentmondást nem tűrően.
- Már pedig, ha az én fiam be szeretne mutatni egy hölgyet, akkor én szeretettel fogom fogadni! - most a feleségén volt a sor, hogy ellentmondjon talpraesetten az úrának.
- Ahá! Szóval így állunk! Nos, jobb ha most derült ki! - vonta le a konzekvenciát a morgós férj, majd visszasüppedt kényelmes foteljába az azapi szokásos sportrovat közé.
- Ne is figyelj apádra kincsem! Szeret ő téged, csak nehezen mutatja ki az érzelmeit! - vigasztalta felnőtt fiát az anya.
- Tudom, csak... rosszul esik... - Dániel fogta magát és bement a belvárosba. Kis cetlire írta fel, hogy miként juthat el a hölgyhöz. Előbb nyolcas busszal ment, majd leszállva az Erzsébet-hídnál inkább úgy döntött kiszellőzteti a veszekedős családi reggelek emlékeit. Jót fog tenni egy kis séta. És legalább sportosabbnak, fittebbnek fog tűnni. Persze magas vérnyomással, és enyhe fulladással túlsúlya következményeként.
Hamar megtalálta a Váci utcát! Ezt a patinás, fővárosi, hemzsegő turistacélpontot - nagy általánosságban -, szinte majdnem minden évben felújítják. Hol új, tekervényesebb, cirádásabb díszburkolatot fektetnek le, hol pedig a már meglévő, rossz minőségű utcaköveket törik fel kellemetlen légkalapáccsal, mert megint kispórolták belőle a megfelelő alapanyagokat és ezért felhólyagosodott a dög melegben az asztfalt.
Valami arra sarkallta, hogy ugróiskolát játszon a díszburkolat kövein. Néztek is egyesek, hogy talán a diliházból szabadulhatott. És ráadásul szép szál negyvenes ember.
A középkorúság tipikus mintapéldánya.
Kis idő múltán, mikor saját tréfájának csapdájába esett úgy döntött normálisan fog, határozott lépésekben közlekedni, mint akit mélyről jövő, szent szándék hajt, és fűt. Még így is folyamatosan figyelmeztetnie kellett magát, hogy rendesen húzza ki magát, mert hajlamos volt úgy járni, akár egy austro pitecus, vagy ősember. Szokásává lett, hogy elbújék egy kirakat kitett díszletei mögött, vagy egy-egy vendéglátó helység, vagy puccos étterem asztalai között közlekedett kitett székeket, asztalokat kerülgetve, mintha valós akadályok lennének, mert így kicsit úgy érezhette magát akár egy szuperképességekkel megáldott hős, vagy mutáns, aki valami igazán lényeges, fontosat visz vége.
A Váci utcában most sem volt panasz a nyüzsgésre és be kell vallanuk, hogy Dánielt ez roppant zavarta. Talán elszokott az utóbbi öt-tíz év alatt az emberek folyamatosan rohanó, ingázó tömegeitől. Néha ténylegesen úgy festettek, mintha egyetlen duzzadó tömegmassza lenne az egész, akiket belekényszerítettek tipikus életösztön-szituációkba. Vagy színjátékot, macska-egér játszmákat kellene játszaniuk egész álló nap. ,,Te ne foglalkozz senki mással, csak saját magaddal!" - igyekezett hevenéyszetten biztatni önmagát anya intelmeivel.
Hamar elérkezett az utca sarkára, ahonnét már kezdődött is - a még könyvnapokon is -, meglehetősen szűkös és téglalapalakú Vörösmarty-tér. ,,Hogy bírhatják ezt az itt lakók?" - mélázott amint felnézett egy-egy neobarokkos, ósdi bérház homlokzatára, melynek finom mészkövein mintha megálljt parancsolt volna a marcona idő.
Egy csupa üveg irodaépület elé érkezett. Modern art-dekó sítlusban tálalva. Mintha az üzletieskedő, nagyvilági eleganciát akarták volna kicsit testközelbe hozni az átlagos mindennapi emberek ízlésével. Mindenesetre már önmagában a roppant méretes, impozáns épület hirdette, hogy itt bizony főnökök, igazgatók irányítanak a fenső hatalmi piramisban álló embereket. Tehát az egyszerű kollegalitási viszonyt akár semmisnek is lehetne tekinteni.
Dániel óvatosan besétált a nagy, tágas recepcióra, ahol két tipikusan marcona, gorillaagyú iztonsági őr posztolt, és próbáltak úgy viselkedni, mintha máris nem unatkoznának halálosan.
Köszönt, majd megmondta az egy fokkal barátságosabb őrnek, hogy kihez is jött. S míg az őr teve-lustasággal CB-rádión keresztül felszólt az illető hölgy irodájába, hogy egy furcsa úr keresi, addig Dániel megpróbált természetesen, átlagosan viselkedni, és bizalmas mosolyt erőltetett maga elé, amivel kiválthatja a szimpatikusságot. Már aki erre vevő.
Alig tíz perc múltán sietős, könnyed szinte szárnyaló lépésekkel sugárzón jött felé barátnője. Nem foglalkozott azzal, hogy a két gorilla-őr vajon mit gondolhat magában máris barátjához simult és megcsókolta.
- Annyira örülök, hogy eltudtál jönni! Bearanyozod a napjaimat! - válaszolta búgó hangon, majd kézen fogta a jócskán megilletődött, és félszeg Dánielt és elvezette az irodájába, amihez lifttel mentek fel.
Mikor felértek legalább tíz emeletnyi magasságban Dániel nem győzött meghökkenten ámuldozni.
- Azt a mindenit! Nagyon elegáns, és tágas helység! - lelkendezett.
- Hát... igazán köszönöm! Sajnos a napjaim legnagyobb részét kénytelen vagyok itt tölteni, ahelyett hogy megpróbálnám élni is az életemet! - szomorkás őszintesége azonnal szöget ütött barátja fülébe.
- Ezt őszintén sajnálom...
- Jaj, te kis butus! Tudod nem így szerettem volna megfogalmazni! A rugalmasabb munkaidőt értettem ez alatt. - jegyezte meg mentegetőzve. Halvány, szikrázó mosolya szinte újra szerelemmel töltötte fel álomszép arcát. - Akkor mehetünk ebédelni?
- Természetesen!
A hölgy összekészítette retiküljét, és szükséges holmiját majd kisebb gazellaszökkenéssel ki is lépett az ajtón, amit Dániel kilépése után gondosan bezárt. Fontos a biztonság.
- Szeretnél inkább te vezetni édesem? - kérdezte, amikor a lift piros gombját benyomva lementek egészen a személyzeti parkolóig.
- Ö... azt hiszem inkább átengedem neked! Ha nem gond?!
- Vicces úriember vagy! Mondták már neked?
- Igen! Amikor még gimibe jártam számtalanszor.
A hölgy kedvesen karjaiba karolt, és együtt sétáltak a középkategóriás autóktól egészen a modernebb, drágább minden kategóriát kielégítő nagyobb autócsodákig. A hölgy kivette a táskájából a sluszkulcsot és benyomta rajta a riasztó gombját, mely éles sipoló hangot adott.
- Meg is van, amit kerestünk! Na? Hogy tetszik? - mutatott egy Lexusra.
- Hát... egyszerűen remek...
- Na? Édesem! Légyszi mondd meg... - úgy csinált mint egy kislány, aki könyörgő hangra vált, ha feltétlen megszeretne kapni valamit.
- Fantasztikus, áramvonalas járgány! Remélem nagy fogyaszt sokat!
- Hát azt meg kell hagyni, hogy a praktikusságra és az őszinteségre helyezed a hangsúlyt! Imádlak! - könnyed, futó csók következett, majd Dániel előzékenyen kinyitotta barátnője előtt a kocsiajtót, és utána ő is beszállt az anyósülésre.
A hölgy kissé temperamentusabban vezetett, mert azt állította, hogy fel kell venni a közlekeés ritmusát és nem szabad tötyögni, mert azt az egyet ki nem állhatta. Hamar elérték a Bach-csomópontot, ahonnét márcsak egy nagyobb ugrás volt Dániel szűleinek háza.
Dániel már jó előre felnézett az ablakba, ahonnét főként apja szokott kiváncsiskodva kukucskálni. Most sem csalódott azzal a picike különbséggel, hogy édesanyja is lázas izgalommal lelkelődött mikor jönnek haza. Ettől szabályosan kiverte a veríték, és patakokban kezdett csorogni róla a verejték, mint akinek pánikrohamai vannak.
- Szívem! Nyugi van! Meglátod hamar megfognak szeretni! - kapcsolta ki mindkettejük biztonsági övét a hölgy, majd kiszálltak az autóból.
Mikor felmentek a lifttel a társasház hatodik emeletére morgós apja, és mosolygós anyja várták már őket az ajtóban.
- Szervusztok! Csak hogy végre megjöttetek! Már készen van a sült csirke egy kis krumpli salátával! - jegyezte meg anyja csak hogy oldja főként felnőtt fia szorongását. Apja pedig nem győzött leesett állal fia bartnőjét méregetni, hogy ez aztán a belevaló barátnő a javából, és milyen drága autóval jött.
- Szabadi Blanka! - mutatkozott be. - Nagyon szeretem a fiukat! - máris hozzásimult, és megcsókolta. A két szülő pedig nem győzött csodálkozni, hogy felnőtt fiúk még mennyi mindent nem árult el magánéletéből.
Mind a négyen bementek a lakásba, és leültek ebédelni. A morgós apuka ült az asztalfőn, és miközben kézzel marcangolta saját fűszeres sült csirkéjét mindvégig méregetőn szemmel tartotta újdonsült vendégét, miközben az anyuka nem győzött vigyorogni, akár a vadalma fia szerencsés választásán.
- Remélem ízlik a főztöm kedves Blanka! Tegeződhetünk? - kérdezte.
- Hát persze kedves... anyuka.
- Judit vagyok! Szervusz! - ráztak kezet. Innentől meghittebb, oldottabb lett az izgulósan induló bemutatkozás.
- ...És hogyan ismerkedtetek össze kedves fiam? - kérdezte fiát méregetve az apa.
- Oh, hát ez egy hosszú történet.
- Nekem rengeteg időm van! - nézett rá szúrós, méregető szemmel.
- Az én drágám mindig olyan szerény - vette át a szót gyorsan Blanka. - Én szúrtam ki őt, mert olyan furcsán viselkedett a könyvesboltban, mint aki még életében nem járt emberek között. Rögtön szimpatikus volt, és hihetetlen mennyire széleskörű az érdeklődési köre! - gyöngéden megsimogatta Dániel verejtékben úszó arcát.
- Igen! Ez mindig is jellemző volt rá már csecsemő korától kezdve! Ha gondolod szívesen mutatok fényképeket pöcsös koráról is! - jegyezete meg gúnyos, élvezetes mosollyal.
- Szívesen megnézem! - állta a tekintetét Blanka.
Miközben elfogyasztották az ismerkedős ebédet, és utána letelepedtek a tágas nappaliban, mint a lakás központi szobájában szinte majdnem mindenről szó esett futólag. Kezdve attól, hogy a Dániel barátnője vállalkozó üzletasszony, és emelett a saját szakmájában is egyre sikeresebb, de szó esett a családalapításról is, és Dániel és Blanka mindketten egyetértettek, hogy nem kell a dolgokat elkapkodni, és hogy imádják a gyerekeket.
A nap végén Blankát kikísérték a liftig Dániel szülei, majd magukra hagyták a bimbodzó szerelmeseket, hadd turbékoljanak egy kicsit.
- Lekísérlek az autóig!
- Á! Nem szükséges! De ha szeretnél! Fantasztikus családod van! Jól éreztem magam!
- Nekem is jólesett! Akkor megkérdezhetem, hogy leszel-e a barátnőm?
- Annál sokkal több... - jegyezte meg sejtelmesen és pipiskedve felnyújtózkodott, hogy csókot adhasson élete párjának.

MEGPRÓBÁLTATÁSOK KÉPLETE

Szájon át, a homlok rétegeiben,
mikor megcsap éppen vagy elhagy
kreatívitás s értelem ősi csíra-szikrája.
Mikor már egy-egy emberöltő semmi-emlék
is bármikor bent rekedhet,
ha nem vagyunk eléggé kitartók,
hogy vigyázzunk magunkra.
Ablakon át átugrani a határtalanba
tudva tán a mostani Jelen lehet
a véges-utolsó. Szobányi tárgyak
test-felületén nem ragadhatnak
meg sem őszinte sem megjátszott,
alakoskdó érzelmek. 

Elkobzott Hóhér-Időből mindig
kilépő délceg Hamlet-szellem:
,,Valakinek mindig fizetnie kell ezen a világon!"
- bölcs intelmei csontig-hatolón
tovább harsognak s érződnek:
menthetetlen sújt már minden aljas,
túlvilági agyrém: hogy várhatnak odaát
s hogy élők közt is már egyre többen várakoznak... 

Szervek elkoptatott szédületében
nincsen semmi romantika, sem szeánsz.
A Létet gyötrő metszőkésektől
mindenki retteg csupán nem vallja meg,
míg egy-egy beteges szív az életért vonyítva kalapál.
Mert akit letglóz magatehetetlen
a betegség kicsit úgy érezheti magát,
mint aki másvilágok alvilági túráján jár.
- Önmagukba dermedten farkasszemezve
flörtölve nézik a kekeckedő Halált.
Mint sárkolonc - sokadszor
már csak egyféleképp mozdul
arendezetnek hívott Egész. 

Mélységek nagy, örvénylő torka már tárva nyitva:
földalatti vájatokban szurkoló ördögi férgek,
csúszómászók bogarak hada
zsákmánylesőn tettre készen vár.
Kirúgdosott rühes eb-létből vajon
mát át lehetne fordulni
a megtalálható boldogság édenkertjei felé,
ahol a nagybetűs Kedves örömökben
sugárzón szelíden várakozna?!
- Gyökerek, tüskés ágak karolják,
húzzák le az akaratot s cselekvést
mintha nem csupán csak súlyos terheket cipelnénk
- de egy egész kálváriás élet árnyék-foltjait. 

Elnémulnak majdan ismerősök
s hozzátartózók is, ha csontból,
húsból teremtődve újból por
s hamu leszünk s a Nirvána-semmi újból befogad. 

BUKFENC-BUKTATÓK

Három dolog van, melyről azt hitte, hogy az egyetemen rá vár. Egy: az első igazi, őszinte szerelem, melyről a költők valóságos, zsigeri, kézzel fogható, mélyenszántó ódákat zengtek. Kettő: Talán barátságot köthet egy filmrendező hallgatóval, aki később meghívja vendégszereplésre valamelyik vizsgafilmjéhez, és ha szerencséje van akkor talán nagyjátékfilmben is szerepelhet. Még azt se bánná, ha zárójelbe tennék a nevét a stáblista legvégén. Három: Közvetlenül a diplomaosztó ünnepség után letérdel álmai hölgye elé, és felteszi neki a nagy, eldöntendő kérdést. Szeretne-e vele együtt felépíteni egy nagy közös boldog-szomorú életet legalább két gyerkőccel, vagy inkább most valljanak szint kölcsönösen egymásnak és ha a hölgy nemet mondd akkor volt-nincs viszontlátás!
Ezek közül az első, igazi szerelem talán már azelőtt odalett, mielőtt igazán megismerhette volna a szende, kislányos Zsófikát, akiről aztán hamar kiderült, hogy előszeretettel váltogatja pasi partnereit. Főként a macsók, és kigyúrtagyú pacákokért rajongott, de a meztelen vizilabdázó srácokért is majd megőrült aranyszíve. Később Zsófika egyértelműen öt pasival járt kisebb-nagyobb időközökként, és a feketeleves, kölcsönös színlelések, mentegetőzős jópofizgatások korszaka akkor járt le, amikor rajtakapta őket sárolni, nyalni-falni a Történettudományi tanszék aprócska, eldugott lépcsőinél még a Múzeum körúton.
Ezt követően hősünk olyan volt másnap, mintha egy pusztító apokaliptikus világ utolsó, még egyetlen életben lévő tagja lenne, aki alvajáró zombieként bement előadást hallgatni, szorgalmasan jegyzetelt, ám valójában úgy viselkedett akár egy se nem halló, sem nem látó automata terminátor, akit valaki arra programozott, hogy gép legyen érzelmek nélkül.
Mikor Zsófika sugárzóan mosolyogva a padba ült le mellé, és szinte pirultan, hősszerelmsen elcsetelni kezdte, hogy milyen smárolási és szex-technikákat tudott megvalósítani vele éppen ügyeletes szépfiúja ő úgy érezte, mint akinek totálisan ott helyben kitépik dobogó szívét, és aztán a nyers, lüktető húscsonkot felszolgálják kutyaeledelként.
- Drágám! Tudom, hogy bizhatok benned! Annyira boldog vagyok! Frenetikus volt Zolival a szex! Egyenesen észvesztő, eufórikus mámorban lebegtünk hosszú, halhatatlan percekig! - ecsetelte részletekig menően, hogy Zoli hasizma szenzációsan lüktetett, és a bicepsze is észveszejtően megduzzadt stb.
Nos ami a filmrendező hallgatóval való megismerkedést illeti azt kell mondanunk félig-meddig azért mégiscsak sikerült a dolog.
Persze, amennyiben nem számítjuk azt, hogy volt egy másik őzikeszemű, babonázó hölgy, aki titokban rajongott a szabadverses fűzfapoétánkért, és mindent igyekezett el is követni, hogy mint valami lelkes kiscsibe a nap húszonnégy órájában hűségesen követte mindenhova. És aki sajnos egy olyan emberrel kötötte össze később az életét, akin folyamatosan rajta van a kangörcs.
Ugyanakkor a filmrendező szakos hallgató meghívta egy amolyan se eleje, se vége próbafelvételre beállított kamerákkal, és egy-két operatőrrel, akik maguk között nem győztek hahotázva kuncogni, hogy a legtöbb rendező tipikusan karakterarcokat keres a filmekhez általában, és akkor idehívnak egy totálisan amatőr meztelencsiga dagadékot.
- Figyelj Róbi! Szerintem rohadtul jól elkaptad a jelenetet, de még hátravan egy-két egyeztetés a tanáraimmal, de ha mindent rendben találtak számíthatsz rá, hogy szerepelhetsz a vizsgafilmemben! A jelszó: határ a csillagos ég! Persze ennek is balszerencsés lett a kimenetele, mert Róbit - pechjére -, nem akarta beereszteni az idős portás bácsit, akit mint valami exkommandós gyanús szemekkel kezdte vizslatni Róbit, és szent meggyőződése volt, hogy a csetlő-botló, szerencsétlenkedő fiatalember bűnöző, vagy balszerencsés rabló.
- Állunk csak meg kedves barátom! - lépett ki üvegkalitkájából a Vas utcai épületben. - Hova, hova?!
- Ö... igen... jó napot kívánok! Filmforgatásra jöttem... - hebegte nyeszegén.
- Hát kedves barátom az a nagy helyzet, hogy magát nem hívták meg! Egyébként maga is diák, vagy csak vendég?! - fixírozta az öreg.
- Kérem szépen... az úgy volt... hogy egyik filmrendező barátom...
- Ne is folytassa! A maga háta mögött van az ajtó! Indíts kifelé! - adott parancsot az öreg, és látszott egy cseppet sincs kedve tréfálni.
A lánykérést is sikerült nagyon elcsesznie, mert kiderült, hogy a hölgy apja gazdag, tehetős embernek szánta a kislányát, és miután a hölgy az apja pénzétől tett függővé mindent, és egy cseppet sem szándékozott feladni azt a fajta életszínvonalat, amit drágalátos apucikája szavatolt, és biztosított számára így nem volt kérdés, hogy az olcsó jeggyűrűvel, virágcsokrokkal együtt főhősünket jól leszídva visszapaterolta ősei szülői házába.
Ennek egyenesági következménye lett, hogy Róbi megpróbált öngyilkos lenni egy borongós, esős, nyári éjszakán, és miután családja - elsősorban édesanyja értesült a dologról, hiszen apja meghalt -, anyai nagymamája két jókora pofon kíséretében próbálta lebeszélni egyszem nagyunokáját végzetes ballépéséről.
- De hát mi a nyavalyát csinálsz magaddal édes fiam?! - kérdezte tőle vaskos pofonosztás után majd ezt követően együtt sírtak.
És amennyiben ez még mindig nem lett volna elég Róbi apjának temetésére exbarátnője legjobb barátnőjét Kingucikát küldte el. Mondani sem illik, hogy Róbi anyja szabályosan kikaparta volna Kinga szemét, de Róbi exbarátnőjét is jócskán felpofozta volna, amiért meg merte lépni ezt az oltárian kiábrándító szemtelenséget.
Róbi pedig a maga kissé gyerekes naivságában apja temetése után egyre csak várta volna SMS-üzenetet, vagy emailt, esetleg telefonhívást volt exétől, hogy őszinte részvétet nyilvánítson, de hát ha valaki egyszer már megszakított egy párkapcsolatot, akkor annak minden megmaradt gyökérzetét, kúszó indáját is szükségképp elvágta a külvilágtól.
Róbi már éppen kezdte totálisan elhagyni önmagát és egészen zsigerileg megmerítkezni a tartósnak ígérkező, masszív, alvilágias önsajnálat mocsaraiban, amikor váratlanul régi gimis osztálytársnője állított be váratlanul egy könnyed, derűs nyári napon panellakásába.
- Szervusz drága! - köszönt hetyke, vidám mosoly kíséretében, és máris kétodalról arcon puszilta a három-négy napos borostát növesztett, elhanyagolt hajléktalannak látszó, leginkább háziköntöst viselő, harmincas férfit. - Édesem ne haragudj, hogy ezt mondom, de néztél te mostanság tükörbe? És mi ez az írtózatosan orrfacsaró bűz?! - lépett beljebb a bejárati ajtóból.
- Ö... hát nem is tudom... - felelte másnapos hangon. - Kérsz esetleg... talán egy kávét? Foglalj helyet! Bocs a rendetlenségéért. - szabadkozik, majd hellyel kínálja régi barátját.
- Igen! Kérek borotvahabot és borotvát hogy egy kicsit rendbe szedhesselek! Merre van a fürdőszoba? - nem fogja vissza magát és gazella-szökenéssel, valósággal beröpül a hátsó hálószoba melletti lyukszerű fürdőszobába, hogy kerítsen tisztálkodó cuccokat, majd alig pár perc alatt visszajön. - Te borotválkozol meg, vagy inkább csináljam én?! - érződik komoly, kimért, kedves hangjában, hogy egy cseppet sincs kedve tréfálni.
- Nem! Persze, persze! Máris! - Róbi száraz, zsíros bőrére máris felpacsmagolja a borotvahabot, melyet ilyen formában lehúzni pengével nem éppen a legkellemesebb érzés a földön, de régi ismerőse kedvéért most úgy érzi mindent bevállal.
- Jaj szívecske! Ne így! - paskolja le Róbi kezéről a maradék habot, és veszi ki kezei közül a borotvát. - Előbb alaposan meleg vízzel mosd meg az arcodat, és utána vidd fel rá a habot. - utasítja gyöngéden, ám határozottan. Róbi megint tesz egy görbe kanyart és kiviharzik a fürdőszobába, hogy alaposan megmosakodjon forró vízzel, csak ezútán maszatolja be újfennt képét, és végre a borotvával alaposan lehúzza a kínzó, viszkető szőrt, mely eddig is majdnem az idegeire ment.
Mire visszatér egy meglepően jóképű, fess, és karizmatikus férfiember pillant a csillogó, ámulószemű barátnője felé, aki nem győzi dicsérni mennyire jól néz ki:
- Látod Robuskám! Tudsz te, ha nagyon akarsz! Most pedig, ha nincs ellenedre beszélgessünk! Úgy halottam, hogy nemrégiben felbontottátok az esküvőtöket, és szakított veled a mennyasszonyod, ami miatt öngyilkos akartál lenni! - látszik, hogy az elegáns, csinos hölgy érzékeny lelkében valóságos érzelmi viharook, tombolni vágyó kataklizmák dúlnak, háborognak. Most legszívesebben adna két pofont ő is, de vsszafogja magát, mert szereti ismerősét. - Hogy lehettél ennyire önző?! Mit hittél? Azt hogy akiket itt hagysz ezentúl majd könnyebben fogják venni az életet?! - már nem bírja ki, hogy oda ne rohangjon hozzá, át ne ölelje testvéri szeretettel, és ne babusgathassa egy kicsit!
- Annyira aggódom érted! Nagyon féltelek drága mackóm! - vigasztalja, beletúr a hajába anyai érzelmekkel, majd amikor érzi, hogy lelepleződött kibontakozik érzéseiből, és elengedi óvatosan Róbit. - Soha többet meg ne próbáld eldobni magadtól az életet! Különben nagyon mérges leszek rád! Megértetted?! - angyali, csilingelő hangja nem fenyegető inkább csak rendkívül ijedős, és megrémült. Mintha reszketne enyhén.
- Megígérem... sajnálom... - kér töredelmes bocsánatot. - És te hogy vagy? Hogyan alakul az életed? - próbál témát váltani, de érzi, hogy talán nem éppen alkalmas az időpont.
- Figyelj! Azt mondom üljünk le és dumáljuk ki magunkat! Fantasztikus lakásod van, hallod-e! - precízen körbepillant. Semmi sem kerüli ki kutató tekintetét. - Látom a könyvek iránti gyűjtőszenvedéllyel még mindig nem hagytál fel! Gratula! A férjemnek is rengeteg könyve van! Ha gondolod nagyon szívesen idehozatok egy teherautóval! - viccesen hófehér, vakító makuáltlan fogsorral nevet.
- Hát... ez nagyon jól hangzik! Nagyon szeretem a könyveket!
- De most aztán ki vele! - fogja ölébe szőrös mancsait. - Hogyan találkoztál az exeddel?
- Hát... - mély levegőt vesz és töviről-hegyi mint egy eminens diák elmeséli megismerkedésének, és párkapcsolatának szinte minden kínzó részletét. Kezdve azzal, hogy pezsgővel véletlenségből leöntötte exbarátnőjét, aki kikaparta volna szemét, aztán amikor meglátta, hogy sírva fakadt megnyugodott, egészen addig, amikor eljegyzési gyűrűt vett és egy álomutazás keretében a tengerparton kérte meg a kezét, odáig, hogy a Polgármesteri Hivatal előtt exbarátnője azt mondta már nem szereti, és hogy soha ebben az életben nem akarja látni! Mire végez a történetével gimis osztálytársa nagyon mélyen érez minden szót, és a lelkiismeret nyughatatlan háborgását. Utált sírni, de most mégis megengedi magának, hogy pár könnycseppet törölhessen le arcáról, még akkor is ha sminkje éppen nem vízálló.
- Szívem! Annyira sajnálom, hogy ez megtörtént! Borzalmas mi történt veled! - ragadja meg egyre szorosabban a kezét, úgy hogy Róbinak szinte már fáj, de egy mukkot sem szól. - Ha nem bánod, én szívesen segíteni fogok neked! Tudom mit akarsz mondani, de ezek felnőtt dolgok!
- Köszönöm... de... - szabadkozik újfennt.
- Csak semmi de édes kicsi szívem! Te is hihetetlenül sokat segítettél annak idején nekem! Úgyhogy itt az ideje, hogy viszonozzam a szívességet!
- De én nem is azért...
- Tudom drágám! De nálam ez szívügy! Ha érted mire gondolok? Tele a hűtőszekrényed kis mackóm, vagy rendeljünk esetleg pizzát? - kérdőn néz Róbira, aki kíváncsian, értetlenkedve visszanéz rá. A hölgy gyorsan kiviharzik a konyhába és bekukucskál a hütőszekrénybe, ahol jóformán csak mélyhűtött hasábburgonya és néminemű szintén mélyhütött, rántott csirkefalat található. ,,Tökéletes választás lehetne egy tipikus agglegénynek!" - gondolja, majd rögvest konyhai kötényt köt, haját egy befűttesgumival szorosabbra fogja és máris kész a konyhatündér szerepre. Szinte megnyugtatja a főzés-sütés praktikus tudománya. Hagyja hogy szárnyaljanak gondolatai. Nem telik el tíz perc se, és pompás ebédet rögtönöz a megtalált alapanyagokból, miközben Róbi igényesen igyekszik megteríteni az asztalt.
- Szépen terítettél! Ezért plusz pirospont jár! - puszilja arcon akár egy idősebb testvér.
- Köszönöm! Jól esik! - végre néhány vágyott, biztató szó, amire most rendkívül nagy létszükséglete van.
- Van egy üveg száraz fehérborod esetleg? Szerintem remekül feldobná az edédünket! - kicsit csalódik, amikor Róbi nemet int a fejével, hiszen Róbi - köztudottan -, absztinens.
- Nem baj drágám! Jó lesz a Kóla is! Gyere üljünk le!
Róbi úriemberekre jellemzően máris kihúzza a széket régi barátja előtt, amitől a másik valósággal bezsong, és úgy elpirul, akár a mosolygós, érett alma.
- Semmit sem változtál te gavallér! Ez nagyon romantikus! - jegyzi meg szánékosan flörtölő, búgó hangon, amitől Róbinak lesznek szerelmes vágyai. Róbi is leül, és máris segít tálalni, és fogja a tányérokat, míg barátnője kiszedi az ételt.
- Tudod a volt pasim valósággal rühellte, ha odahaza főzök, mert szerinte az unatkozó háziasszonyoknak, meg vén spinéknek való! De hát manapság egy modern nőnek is igyekeznie illik! Nem igaz?! - a kelleténél nagyobb faltot vesz a szájába, és kicsit kuncog saját meggondolatlanságán, és legfőképp azon, hogy Róbi máris a segítségére szeretne sietni. - Nyugi drága! Nem akarok szándékosan megfulladni! Édes vagy!
Róbi is kényelmesen, nyugodtan eszik pár falatot. Úgy fest kicsit talán szégyelli i magát, hogy tohonya kövérségét ennyi idő múltán sem sikerett ledolgoznia, vagy megpróbálni kicsit feljavítani jócskán elavult, tespedőfélben lévő fizikai kondicióját.
- Drágám! Ha most az jár a fejedben, hogy bűntudatod van, mert kövér vagy akkor megsúgom! Engem csaki az érdekel, hogy érezzük jól magunkat a bőrünkben! Különben is, egészen kicsi korunk óta már nagyon jól megismertelek, és imádom, hogy te mindig ugyanaz maradtál! - néz rá sokat sejtetően, mégis érzelmesen. - Egészségünkre! - emeli magasra üdítős pezsgős poharát. Róbi pedig elmondhatatlan hálát, és megváltott örömöt érez, hogy akadt még olyan barátja, aki kiállt mellette, és nem hagyta cserben.

CSAJÓZÓS JÓTANÁCSOK

Ami a csókolózást illetti. Nyilván elsőre szinte senki sem lehet se Casanova, se Don Juan, sem pedig várprofil!
Vannak olyan beállítottságú társadalom által talomba, vagy süllyesztőbe suvasztott ,,lúzer-emberek" akikkel alapból nemhogy különleges, és megismételhtetlen élmény lenne az adott nyelv és nyálcserés romantikus folyamat, de egyenesen visszataszító, és velejéig undrító is, hiszen az adott illető nem elég, hogy a béna, Beatles-frizurájával totális idióta hülyegyerekként fest, de ehhez még hozzájön az undorító, leginkább fokhagymailletú szájszaga, amit - sajnos a legtöbb hölgy -, korántsem visel jól. És akkor még igyekeztem finoman fogalmazni.
Ugyanakkor a társadalmi változások is mintha kategórikusan megkövetelnék azt, hogy csorókkal, illetve az alsóbb középosztály emberkéivel az ún. V.I.P.-nak kikiáltott sznobos újgazdag partikirálynok, egzotikus dívák alapból szóba se álljanak.
Viszont egyszer-egyszer az élet meglehetősen kegyes kártyalapokat képes osztogatni még az olyan szerencsétlen balekoknaknak is, mint amilyen Aladár volt, akit meglehetősen konzervatívan neveltek ősei, és aki jóformán a huszas évek végén - hihetetlen nagy akarattal -, vette rá magát, hogy végig merjen nézni egy felvilágosító, B-kategóriás erotikus filmet a nemi-testi vágyak miben létéről, és még ezek után is meglehetősen vegyesen vélekedett az adott témával kapcsolatosan.
- Esküszöm az anyámra haver, hogy kurvára nem tudok kiigazodni rajtad! Most vagy a csúcson öreg! Most kéne belevetned magadat hapsikám a dögös, muff-tengerbe, és napestig szexelni mielőtt kiszáradna a pöcsöd! - vélekedett egy gyerekkori barátja, aki - meglehet -, csak azért védte meg őt, és mentette meg Aladár hátsóját, mert felismerte a tényt, hogy Aladárnak fotografikus szupermemóriája, és egyedi intellektuális képességei vannak, melyeket jól ki lehet használni, és mivel egy szál barátja sem akadt ezért nyugodtan manipulálhatta is. A kutyának sem tűnt gyanúsnak.
- Figyelj én őszintén sajnálom, ha... - csak bocsánatot akart kérni.
- Jaj öreg harcos! Kurvára nem izgat! Inkább szerzek neked pár jó macát nagy csöcsökkel! Na, mit szólsz?! Tényleg? Voltál te már úgy igazán együtt egy csajjal?! - nézett rá kérdő, kíváncsi szemekkel.
- Hát... ami azt illeti...
- Kurvára hogy nem kisapám! Semmi probléma! Elmagyarázom! A nők buknak az ilyen elcseszett, habókos, idióta fazonokra, akik verseket meg minden faszságot összefirkálnak, mint te! A lényeg, hogy sose ess ki a szerepedből, és mindig maradj rejtélyes.
- És ha megakarnak csókolni, vagy le akarnak feküdni velem? - nézett tancsátalanul rá.
- Most már kezdesz kurvára idegesíteni kis haver! Ne mondd nekem azt, hogy még sosem vágtá gerincre legalább egy nyavadt muffot? - vett elő egy cigit a zsebéből, és macsók módján gyújtotta meg acélszínű pattintós öngyújtójával.
- Hát... az az igazság...
- Hahaha! Kurvára, hogy azt sem tudod, hogy kell egy szaftos csibét felizgatni! Eltaláltam! Látod ha a lottószámok is olyan kiismerhetőek volnának mit te apuskám én már kurvára milliárdos lennék, és a világ összes muffja a lábaim előtt heverne! Kurvára!
- És ha azt mondom, hogy kellemes volt az este, de nem szeretnék tolakodni?
- Haha! Faszikám! Te tényleg ekkora seggfej idióta vagy, vagy az a helyzettől függ?! Ha a csajon látszik, hogy szikrázik a szeme, a nyelvével folyamatosan nyalogatja a száját akkor igenis kurvára bejössz neki! Világos?! - hangja egyre hangosabb, idegesebb lett, ahogy szemlátomást bensejében fokozatosan nőtt a feszültség.
Ettől függetlenül elkísérte félszeg, serencsétlenkedő barátját arra a vállalati bulira, ahol az ingyen étel-ital szinte azonal kihozta az emberekből igazi személyiségük lényegét.
- Na hapsikám! Kurvára megérkeztünk! - igazította meg nyakkendőjét. - A tököm kivan veled! A faterod sose tanított meg nyakkendőt kötni, mi?!
- Sajnos infraktust kapott és meghalt...
- Hát... ez kurvára szar ügy öreg! Sajnálom! Na, akkor most bevetjük magunkat! Te mindig csináld azt, amit én! Oksza?
Aladár tétován bólintott, majd megindult barátja irányába, aki egy körbejáró ezüsttálcáról máris két pezsgős poharat vett le, majd az egyiket máris Aladár kezébe adta:
- Kis haver! Ezt most szépen gurítsd le! Ettől majd megnyugszol!
- De... nem szeretem az alkoholt, mert apám apja alkoholista volt...
- Kurvára nem érdekel az elcseszett családfád! Akkor szorongasd a kezed között, vagy locsold valamelyik dísznövényre és igyál vizet! Kurvára úgy érzem most magamat mint egy elfuserált bébiszitter! - azonnal lehajtotta a maga buborékos pezsgőjét.
Máris kiszúrt egy hölgytársaságot, akik - látszólag - kellemesen elcsacsogtak, és trécseltek egymás között.
- Hölgyeim! - hajolt meg a macsó. - A legjobb haverommal arra gondoltunk, hogy esetleg szánnak ránk néhány értékes percet!
A hölgytársaságban csinos-stílusos extrvagáns hölgyek is akadtak. Szám szerint öten voltak, és mindannyian szintén a pasis ügyeket igyeketek megvitatni.
- Már ne haragudj, de feléd néztünk, vagy esetleg flörtöltünk veled? - kérdezte egy egzotikus partikirálynő, valóságos vezéregyéniség.
- Hát... nem igazán... de...
- Szerintem ez a két szánalmas pöcs pasi biztos meleg azért járnak párban! - beszólt az egyik. Erre mind az öt roppant csinos hölgy egetrengető hahotában tört ki.
- Nos kedves Hölgyeim! Ezt talán nem kellett volna! Nézzék csak meg a legjobb barátomat! Mindjárt sírva fakad szegény! És miért? Az Önök egyedi, utánozhatatlan flegma, bunkó stílusa miatt! És ti nevezitek magatokat úrinőknek?! Hánhatnékom van tőletek! - a macsó pasi kisétált a furcsán bámuló hölgygyűrűből, míg szegény Aladár követte őt, mint valami hűséges pincsikutyus.
- Hát haver! Ezt kurvára nem jól csináltuk! Láttad! Határozott, udvarias fellépéssel, megnyerő modorral ilyen átkozottul hisztis, hülye picsáknál szart sem érsz! Ide nehéztüzérségre volna szükség! Hát erről van szó. Nem vette észre, de egy gyönyörű, kisestélyi ruhás, kontyot viselő hölgy lépett oda hozzájuk, és megszólította a macsó férfit:
- Ne haragudj, de van a barátodnak barátnője? - kérdezte sóvárogva.
- Hát kedves hölgyem, ahogy a mondás tartja: az attól függ!
- Tudod a barátodnak is van szája, és én őt kérdeztem? Nos? - emelte rá enyhén morcos, szikrázó őzieszemeit a jócskán megilletődött, és borzasztaón zavarban lévő Aladárra, aki köpni-nyelni is alig tudott, és folyamatos megerősítésében bízva mindig barátjára nézett, hogy vajon mindent úgy csinál-e, ahogy azt megbeszélték egymás között.
- Hát kedves hölgyem! Önnek ma este nagy szerencséje van! - hajolt közelebb a hölgy füléhez. - A legjobb barátom ugyanis kb. tíz éve, hogy tartós szingliségre rendezkedett be. Világ életében gyámolításra szorult szegényke, és én vagyok az őrangyala!
- Megkérhetném, hogy hagyj magunkra pár percre! - szorongatta aprócska ujjacskái között csillogó retiküljét, melyet remekül kiegészített ünnepi, divatos ruhakollekciója. Látszott, hogy kifinomult eleganciája nem kispályás a divat terén.
- Hát hogyne! Csak egy percre még beszélek a bartátommal! - gyorsan félrevonta a jócskán bepánikolni kész Aladárt, aki gombócokat nyelt félelmében. Most vajon mi lesz vele?!
- Nyugi faszikám! Látod azért igazi virágszálok is teremhetnek egy gazos ágyásban! Ez a csaj totálisan beindult az ügyefogyott kisfiús imázsodtól! A lényeg, hogy mindig add önmagad! Ha nem akarsz lefeküdni vele! Az sem akkora gond! Csak ne mutasd, hogy olyan elcseszett nyámnyila vagy! Akkor mindent bele öreg! - azzal szó szerint odalökte a gyönyörű fiatal nő lábai elé úgy, hogy Aladár majdnem hagyatt is esett.
- Jól vagy? Minden rendben? - kérdezte mélyenérző, álomszép tekintettel Aladártól a szépség.
- Azt hiszem... - nyögte ki, de nem engedte, hogy a nő felsegítse. Elvégre micsoda dolog egy férfit felsegíteni?
Miközben Aladár macsó barátja észrevétlen úgy tett, mintha máris magukra hagyná a turbékoló párocskát addig a félszeg, és nyámnyila Aladár valóságos lelki eufóriát élhetett át, amikor a hölgy mosolygósan, könnyedén karjába karolt, és együtt hagyták el a helységet, miközben a hölgy barátnői kissé cinikus, tüntető iróniával kedvükre füttyültek párat utánuk.
- Ne haragudj, hogy csak így váratlanul leszólítottalak, de annyira helyes, kisfiús vagy... - jegyezte meg a hölgy félután. - Egyébként Fruzsi vagyok! Téged hogy szólíthatlak?
- Aladár...
- Hú! Hát nagyon komoly neved van! Mit szólnál esetleg egy jópofa becenévhez?
Aladár hevenyészetten bólintott, mint akinek fogalma sincs.
- Lássuk csak! Legyél mondjuk Teddy-mackó! Mit szólsz? Szerintem nagyon kedves név. Olyan kis édi! - gyöngéden megpuszilta pufók, pirospozsgás arcát, amitől Aladár máris valósággal elalélt.
- Jaj de drága vagy! Ritka tulajdonság ez egy férfitől, hogy elpirul! Te nagyon őszinte ember vagy, és ez nkem nagyon bejön! Tudod eddig olyan szemétláda seggfej, izomagyú pasikkal jártam, akik csak kihasználtak, vagy csupán leakartak fektetni! De ugye nálad erről szó sincs?! - nézett vallatón partnere szemébe.
Aladár párszor nemet intett a fejével.
- Akkor jó! Kellemes az este! - hajtotta kislányos, kontyos fejét a férfi nagy vállaira, mintha védelmet, biztoságot keresne. - Annyira örülök, hogy találkozhattam egy olyasvalakivel, mint te, aki nem felszínes, nem akar színészkedni, egész egyszerűen csak önmagát adja, és ettől talán az egész világ kicst jobb hellyé válik. Nem igaz?! - babonázó, gyönyörű szemei egyszerre átnedvesedtek, mint amikor bölcs, igaz, megfontolandó szavak mondanak ki.
Aladár nem vette észre, de macsó jóbarátja mindvégig a sarkukban volt. Persze tisztes távolságból, hiszen bármennyire is megjátszotta a menő, vagány, tökös pasit azért féltette gyerekkori ismerősét is, nehogy balszerencsével záruljon a dolog. Viszont Fruzsi kapásból kiszúrta, hogy valaki settenkedik a hátuk mögött, és biztos, ami biztos kézenlétben tartotta a kis flakonos paprikasprét - szükség esetére.
Fruzsi aznap este számtalan dolgot elmesélt jelenlegi életéről. Kezdve azzal, hogy csupa szemétláda alak akarta behálózni, majd sorban szakítottak vele, később megpróbálkozott a divattervezéssel, de a nagy konkurenciaharc miatt inkább úgy döntött saját maga igyekszik kiépíteni márkája arculatát, és miután valami munka után kellett néznie végül egy kereskdelmi rádiónál talált asszisztensi állást és most jelenleg is ezzel foglalkozik. Elmesélte, hogy valósággal majd megőrül a gyerekekért és az állatokért. Legszívesebben valóságos mini állatkertet rendezne be szerény hatvannégy négyzetméteres kis lakásában, ám ennek már korántsem örülnének a szomszédai. De megfogadta magának, hogy összerakja spórolt pénzét és vesz egy takaros kis családi házat, amit majd kedvére berendez mindennel.
Az igazság az volt, hogy Aladár a naivak, kishitűek, önbizalomhiányosak tapasztalatlanságával nem volt képes eldönteni, hogy mennyit lenne szabad az első találkozás alkalmával elárulnia magáról, és mennyit nem? Ezért mindent a hajótörött, és balszerencsés, viszontagságos gyerekkorától kezdve mesélt el részletesen, és Fruzsi egyrészt rendkívül hálás volt a bizalomért, az őszinteségért, másfelől - mégha tudatosan is titkolni igyekezett -, egy kissé meg is ijesztette Aladár meglehetősen igaz története. Mélységes részvét, és együttérzés lobbant lángra szívében, hogy bárcsak ők ketten előbb találkozhattak volna, akkor egészen biztosan másként alakul kettejük élete.
Végül elsétáltak Fruzsi lakásáig, ami egy rokokós épület frissen felújított épületében volt. Az egésznek még így is különleges hangulatot kölcsönzött az éppen lemenő, halvány borostyánsárga naplemente, mely már éppen vérezni kezd a horizonton. A macsó jóbarát sajnos felbukkant, és csupán csak azt szerette volna megkérdezni, hogy gyerekkori barátja jól halad-e, ami a csajozást, és a becserkészést illeti, amikor Fruzsi hirtelen retiküljéből előkapta a paprikaspért és jó nagy adagot spriccelt szét a macsó férfi szeme közé, ami égetett akár a tüzes pokol. És persze pokolian csípet és fájt, de úgy hogy Aladár barátja szűkölt, és vonyított pár percig.
Fruzsi kihasználta a kedvező percet; felpipiskedett egészen Aladár szájáig, hiszen két fejjel kisebb volt nála és gyöngéden, mintha csak egy lédús mediterrán gyümölcsöt szeretett volna megkósolni megcsókolta, míg Aladár a mennyekben érezhette magát.

FESZÍTETT KILÉPÉS

Életünk pisla, megszámlált történése
mint borostyánkőbe dermedt emlék-cseppek
mozdulatlan, nyughatatlan alvásaink
kút-mélyén csöndesen felkéreckednek:
elintézetlen szakítások,
kihűltnek vélt, szebb szerelmek.
Valaha volt angyali hölgyek,
álbarátok titkos szövetsége,
eltékozolt, őszinte érzelmi gesztusok
- mind-mind csupán csak
a rosszul sikeredett
csekélyke önbizalomhiány látomásai.

Próféta-gőgök reklámpropaganda-hadjárata
nélkül vajon ki kaphatná irodalmi díjak Mekkáját?!
A nagy, kimondott féligazságokból egyesek
mostanság szép kártyavárakat emelnek;
alkatrész-szavak gép-ítéleteibe
lassacskán már mindenki menten belefásul.

Az el-nem-intézhető közös ügyek
titkosított elemei: ócskavasnak se kellő
lélegeztetőgépek egy korosodófélben
lévő Orwell-rendszerben:
nevetséges, groteszk tartópillérek.
A boldogabb, ígéretesebb jövő
egyéb közhelyeivel együtt még mindig
itt rostokolunk harminchat kemény éve
eldugott kis komp-országunk kisstílű,
szánalmas foglyaiként.

Az éj ezredév talpalatnyi küszöbe
már mit se számít,
mikor naponta kizsigerelhető,
megvesztegethető szenzációk
mámorában azzal a gyermeteg,
naiv hittel munkálkodna mindenki,
hogy kevesebből óriási haszonra tesz szert,
vagy alanyi jogon jogosult pusztulni s pusztítani.

Kiúttalan labirintusokban biztosan utat
s célt mutató baráti kéz ritkán mutat utat.
Kezek-kezek eleven hús-sejteket
teremtő tánca helyett
már mindenki inkább önmagába harap,
nyel nagyokat csakhogy
a másiknak egyetlen véka falat se legyen.

Így bizony senki se fog mellék
- s főfogásokra rátalálni.
A pillanat is rég eltékozolt már,
mikor önmagunkat vesztegettük meg,
árultuk el saját
önző boldogulásunkért cserébe!

NAGY HALAK


A négy egykori gimis barát egy hangulatos, kissé felkapott bisztróban találkozik valahol az Andrássy út forgalmas pontján. Az utóbbi egy-két évben ez a felkapott úrinegyed is méregdrága lett, bár ezt is mintha csupán az itt lakó emberek, és nem a mindent lefényképező turisták vennék észre.
Mind a négyen jóformán egyszerre érkeznek a helyszínre. Többségük márkás, hanyag, sportos eleganciát képviselő öltönyt, vagy zakót visel. Az inget most lazább pólóra cserélték szinte kivétel nélkül. S míg a méregdrága, eredeti olasz bőr félcipőkben toporognak, addig akad négyük között olyan is, aki inkább a kényelmesebb tornacipős sikességet pártolja.
- Szevasztok skacok! Na, mi a pálya? Mit iszunk? - kérdezi egy Rolex karórát látványosan felvillantó, hetvenkedőn dicsekvő, zseléshajú fiatal férfi, akinek márkás sötétített lencséjű napszemüvege szinte mintha szándékosan elrejtené kifejező hiúzszemét amivel főként hölgyprédákra szokott vadászni.
- Csá' öreg! Milyen jól öltözött itt valaki! - jegyzi meg egy másik szintén hanyag, sportos eleganciát képviselő férfi, akin szintén zakó van, és ahogy könnyedén leeszi magáról a drága ruhadarabot szándékosan egy csiripelő hölgytársaság felé fordul, akik szándékosan úgy fogyasztják alkoholos italaikat, hogy a kissé túlméretezett szívószáljuk csücsörítve veszik babonázó ajkaik közé, mint akik totálisan be vannak gerjedve, és most éppen a flörtölési technikájukat tesztelik maguk között. Ez rendkívül imponálhat a fiatal férfinak, mert egyik karján szépen fejlett izomzat csoportosul, és most szándékosan befeszíti karját, hogy minden izomcsoport kivehetően látszódjék. Majd elégedetten küld a hölgytársaság irányába egy kissé önelégült, magabiztos, lézer fogfehérítéses bájmosolyt, amivel - elméletileg -, még a legkiállhatatlanabb hisztérikákat is könnyedén ágyba tudná csábítani.
- Hé, figyel haver! Látod ott szemközt azokat a bombázó bigéket! Öregem már hogy be annak gerjedve! Még egy-két látványos bicepsz tornáztatás, és mindegyik a karomból fog enni. - jegyzi meg arrogáns ragadozóösztönnel, mint akinek az egyetlen, elsőrendű feladata a becserkészés volna.
- Hát haver én úgy tudom, hogy téged egzotikus, álomgyönyörű feleség vár odahaza, és három édes kis lurkó! - jegyzi meg a másik furcsán nézve a másikra, mintha az megfeledkezett volna valami nagyon fontos dologról.
- Hapsikám! Nekem olyasvalaki ne jöjjön ilyen szöveggel, akinek minden jut legalább öt dögös tyúk! - kioktatásnak szánta a megjegyzést, és szinte élvezi, ha a másik férfi szeme ellenséges szikrákat kezd szórni.
- Hé gyerekek! Higgadjunk le pár percre! Elvégre mióta is vagyunk haverok? Már kis pöcsös korunkban is együtt koptattuk a flasztert! - áll közéjük a harmadik férfi, aki úgy fest mintha egy divatmagazinból lépett volna ki. Rajta minden szinte már idegesítően tökéletes és kiegyensúlyozott.
- Jocó! Állítsd le magad! Csak marhulunk, hülyítjük egymást! Tudod idióta, gyerekes tréfa! - igyekszik elsimítani a fennálló kissé feszült helyzetet a Rolex karórás.
- Uraim! Hogy vagytok? - végül a negyedik férfi is besétál sármos eleganciával, mint aki pontosan tudja, hogy bármit megkaphat, és bármit el is érhet ebben a nagybetűs életben, hiszen jócskán megtanulta kihasználni adottságait, és manipulálni gátlástalanul az embereket. Ha bárki megkérdezné egy interjúban, vagy podcastban, hogy hogyan szerezte az első millióját a vállalkozásaihoz, amiből nem is egy van, simán lazán rávágná, hogy csupán csak a megfelelő kapcsolatok, és összeköttetések kérdése az egész.
- Pincér! Legyen szíves! Rendelni szeretnék! - szól oda félvállról egy fekete ruhát és fehér kötényt viselő, kissé idétlen, nyurga srácnak, aki szemmel láthatóan kissé megvan illetődve, hogy éppen neki szóltak az egész helyiségben. - Ó! Ti kértek egy italt, vagy valamit? - néz most a többi három férfira kérdőn.
- Igen! Azt hiszem kamaszkorunk óta nagyon bírjuk a vodka narancs kombinációt.
Megjelent az asztaluknál egy kissé csetlő-botló, ügyetlen pincér, hogy felvegye a rendelést. Hárman kapásból összenéztek, és mindegyiknek azonos, szemétkedő gondolatai támadtak: ,,Jó volna titokban elgáncsolni ezt a kis szerencsétlenkedő, pipogya pojácát! Az ilyenek nem lehetnek a menő partiarcok, és sikeres emberek társaságának oszlopos, számító tagjai!" - vélekedtek, de inkább nem csináltak semmit.
- Parancsolnak az Urak? - kérdezte félszegen tétován körbe tekintve rajtuk.
- Kedves hogy végre megkérdezi! Már egy örökkévalóság óta szeretnénk rendelni! - dobja be alpári, leereszkedő viccét a bicepszes izmokkal megáldott sármos férfi.
- Ö... elnézésüket kérem a kellemetlenség miatt! - kezd a semmiért is szabadkozásba a pincér. - Ha gondolják... - itt azonnal félbeszakítják.
- Tudod mit kisöreg?! Elmondom, hogy mi lesz! Idehívom a főnöködet aki a mi személyes barátunk, és elmeséljük neki, hogy szándékosan akartál velünk kekeckedni, mert nem hoztad ki a megrendelt italunkat! - röhög az egyik sportzakós halál komolyan, mintha nem babra menne a játék. Erre a másik három is torka szakadtából hahotázni kezd, és ez bizony kínos feltűnést eredményez a többi disztingvált, előkelően elegáns törzsvendéggel szemben. Többen azonnal sugdolózni, pusmogni kezdenek, hogy vajon kik lehetnek a hátsó boxban helyet foglaló befolyásos, vagy híres emberek? Hiszen a nagyhatalmú emberek - sajnos mondani sem szükséges -, bármit megtehetnek.
- Én... őszintén sajnálom tisztelt Uraim... ha bármit tehetek... - hajol meg sorozatos bocsánatkérések közepette. Az egész jelenet szinte ordít az igazság iránt, ám a legtöbb vendég szándékosan oda se figyel. Lapítanak némán, akár az összebeszélő, alamuszi, gyáva cinkosok.
- Jól van gyerekek! Elég lesz a játékból! Kis barátunk úgy tűnik nem érti, hogy mi pusztán csak eljátszadoztunk vele! - közli közönyösen, már-már totálisan kimérten a Rolex aranyórás férfi. - Hozzon kérem az uraknak vodka narancsot! Persze csak abban az esetben, ha tartanak!
A megilletődött, méltóságában porig alázott pincér lehajtott fejjel készülne angolosan távozni, ám az egyik sportzakós megállítja és tapintatosan közli vele, hogy munkaidő után akár nyugodtan segget is csókolhat neki. Nem lesz nehéz dolga. Kemény, izmos, szexis valaga van!
Pár percen belül megjelenik váratlanul a főnök is. Most éppen igyekszik minden hatalmát, méltóságát latba venni, és a gazdag, sznobos étteremtulajdonos főszerepében tetszeleg. Kihúzza magát, és peckesen jár. Sőt, még a lábát is széjjel teszi, mintha akkorák volnának a golyói, hogy nehezen tudna mozdulni velük egyszerre.
- Tisztelt Uraim! Őszintén remélem, hogy éttermünkben mindent rendben találtak, és a szívélyes kiszolgálásra sem volt panaszuk! - közli tapintatosan, mintha valóban nagy emberekkel tárgyalna, és most ötlettől vezérelve muszáj volna feltétlen megalázkodnia előttük.
- Szevasz pajtikám! - ugrik fel majdnem feldöntve a szép, dekoratív asztali dekorációt a bicepszes férfi. - Annyira örülök, hogy ismét összefutottunk! Ezt a mázlit! - azzal derékon ragadja. Enyhén megemeli a földről, akár egy felfújható, habkönnyű léggömböt, és úgy megszorongatja hájpacnis úszógumijait, hogy a főnök úr alig kap szusszanásnyi levegőt.
- Tibi! Tedd már le! Mi a frászt csinálsz haver?! - kérdi a sportzakós.
- Kedves Főnök Úr! Bocsássa meg a barátunknak ezt a kis közjátékot! Tudja régebben színésznek készült, de legfeljebb csak a tanodák szintjéig jutott el.
A Tibi nevezetű bicepsz király óvatosan leteszi a most jócskán levegő után kapkodó, infraktust kerülgető főnököt, és ő is elnézést kér: - Elnézését kérem, ha megbántottam volna! - azzal máris benyúlt zsebébe és egy elegáns pénztárcát vesz elő, amiben zsíros húszezresek lapulnak, felkészülten várkozva, hogy egyszer majd használni fogják őket.
A főnök úrnak a zsíros pénzköteg láttán felcsillan a szeme. Látszik rajta, hogy a kapzsisághoz is szükséges néminemű kifejlett, és karban tartott üzleti érzék. A bicepsz király megérzi ezt, és kihasználva váratlan fölényhelyzetét visszateszi a pénzt a zsebébe.
- Uraim! Önök mindannyian éttermünk megbecsült vendégei! Nem kell semmiért fizetniük! - közli szinte szónokolva, ünnepélyesen a főnök, mire a négy üzletemberforma férfi cinkosok módján összenéz és bólint. A főnök jól végezte dolgát és visszatér irodai körülményei közé, ahonnét el lett rángatva.
- Na gyerekek! Láttátok ezt?! Így kell ezt csinálni! - közli a bicepszes férfi.
- Igen! Mostanság, ha pénzed van az embereket is bátran kilóra megveheted! - így a másik.
- Szerintetek mennyit nyomhatott ez a kis dagadék hapsi? Kb. százhúsz kilósra saccolom, nem számítva a kipárnázott, gusztusos seggét.
- Tudjuk Tibikém! Te a konditeremben megeszed az ilyen dagadékokat akár vacsorára is! - az arany Rolex karórás folyton méregdrága óráját nézte, mintha csak siettetni szerette volna a lustán hömpölygő, egykedvű perceket.
- Hé, haverkák! Tudjátok mire gondoltam? - támadt egy új, elképesztő ötlete a negyediknek, aki eddig még egy kukkot sem szólt.
- Na mi az Ákoska? Csak nem megint egy átkozottul unalmas utazás? - kérdezték nevetve fejüket a mennyezetre emelve.
- Hát... ami azt illeti mit szólnátok egy jó kis ejtőernyős, vagy bázisugráshoz? Estleg quadokkal is krosszozhatnánk a Börzsönyben.
- Mondd csak haver? Te most tényleg hülyíteni akarsz minket? Azt hiszed, hogy ennyire meggondolatlan surmó adrenalinfüggőkkel van dolgod? - kérdezte a sportzakós, miközben vakargatni kezdte néhány napos borostáját, ami előnyös szexepilt kölcsönzött számára.
- Én csak szerettem volna, ha valami baráti közös programot csinálunk együtt skacok! Tudjátok, mit régen! - kámpicsorodott el.
- Hát ha már közös program! Tudok itt a közelben egy isteni thái masszázsszalont, ahol ha virítod a lóvédat más szolgáltatást is bármikor kaphatsz! Már ha ti is értitek, amire én gondolok? - A Rolex órás rókaszeme valósággal összeszőkült, mint aki bizalmas infókat oszt meg éppen.
- Hát miért nem ezzel kezded öreg haver! Akkor irány az a híres masszázsszalon. De azért ugye bőven lesznek ott dögös macák is, igaz-e?! - nézett össze ördögi sármos vigyorral a bicepsz király a másik hárommal.
- Amiatt csak ne izgulj! Történetesen részmunkaidőben ott melózik három alkalmazottam is! Ha gondolod nagyon szívesen beajánljalak náluk. Valósággal megvesznek a kigyúrt-agyú izmos pasikért!
- Na akkor ez éppen nekem való! Mire várunk még?! Fizessük ki a számlát aztán spuri! - már vette is fel hanyagul elegáns zakóját indulásra készen.
Ismét az ügyetlen pincér hozta ki számukra a számlát, amit gáláns gavallérságból zsebből kézpénzzel fizettek. Szinte élvezték fensőbbséges helyzetüket, ahogy az élet császárainak szerepében lubickolhatnak legalább is ebben a méregdrága, exkluzív Michlein-csillagos sznobos étteremben, ahol úgy tűnt egyedül a pénz és a külső az egyedüli mérföldkő.
Hárman azonnal távoztak az étteremből, míg utolsó negyedik üzletemberforma ember Ákos hosszú percekig ott maradt az étteremben, és megpróbálta megemészteni a hallottakat, és elgondolkozott azon, hogy egykori régi barátai miért váltak ennyire arrogánsakká, és felszínesekké.

SÜNDISZNÓ-KALAND

- Milánka! Gyere kisunokám készen van a finom ebéd! - kurjantotta el magát a hangulatos, mediterrán stílusra emlékeztető, nyári konyha kis teraszán az idős, özvegy nagymama, aki egyre nehezebben mutatta ki érzelmeit.
- Mindjárt megyek! - felelte. Mindig is utálta, ha nem az eredeti nevén szólítják. Elvégre már régen elmúlt húsz éves, és imádott nagymamája kicsit még mindig hajlamos a totyogó, csetlő-botló pufók fiúcskát látni benne, aki volt gyerekként. De ennek már vége! Igenis vegye tudomásul, hogy immáron önálló felnőtt férfivá cseperedett, akinek van jogosítványa, aki egyetemre jár, és akinek - ha a világ is úgy akarja -, lehetséges hogy lesz egy szépen fizető állása, ahol majd megbecsülik szakmailag és emberileg is!
Már mind a két keze jócskán sajgott és fájt, mert a túlzottan is göcsörtös markolástól apró, fájdalmas, hófehér vízhólyaggömbök keletkeztek tenyerében, melyek minél nagyobbaknak tűntek, annál jobban fájtak. Na még egyet! Csak még egy újabb ásónyomot, hogy az örökösen elégedetlen, és már semminek sem örülni tudó nagymama végre kicsit megnyugodjék, hogy a tavasz, és jó idő közeledtével majd bátran elvetheti a létfontosságú zöldségeit, fejes salátának valót, és a krumplit, ami mostanság egyre drágább lett a helyi termelői piacon.
- Milánka! Kicsikém! Az ég áldjon már meg! Kihűl az étel! Gyere be azonnal! - kurjantott megint, és az ember érezte, hogy a nagymama büszke recsegő, öreges hangjára. Olyan Tina Turneres hangja volt.
- Mindjárt kész vagyok ezzel a sorral! Addig nyugodtan egyetek! - válaszolta, majd ledöfte a nyers, szikkadt földbe az ásó éles vashegyét, és jó alaposan megtörölte ruhája ujjával folyamatosan verejtékező arcát. ,,Úgy látszik az anyatermészetben az igazság az egyetlen járható út!" - vonta le következtetéseit. Valamiért mindig, amikor gyerekkorától kezdve a nyári vakációk egész sorozatát nagymamája kertesházában töltötte kicsit olyan érzés kerítette hatalmába, mintha a Budapest külvárosias kerületeiben mintha megállt volna az idő. Mintha itt a legtöbb ember mindig is kedves, közvetlen, és szívélyes lenne bárkivel, aki barátkozni szeretne, vagy éppen segítséget kér. Egy baráti jó szóra lenne szüksége.
Ahogy újból marokra fogta az ásót, majd bal lábával mélyet, tartalmasat ásott a nehéz, agyagos-kemény földbe hirtelen egy kis sündisznó holttestére bukkant. Először azt gondolhatta, hogy valami időtlen gyerekkori játék. Elvégre imádott nagymamájánál rengeteg gyerkőc megfordult az évtizedek hosszú során, akik mindig elgóráltak, vagy eldobtak valamit, ami aztán könnyedén akár a föld alá is kerülhetett. Talán valami szőrös, boglyas téli sapka maradványa? Állapította meg, aztán óvatosan az ásó vasfejével felemelte az élettelen, aprócska testet, és akkor döbbent meg igazán! Egy igazi, hamísíthatatlan sündisznót talált. Szegény pára! Vajon mi történhetett vele? Állítólag rendkívül hasznos állat, mert megeszi azokat a kórokozókat, melyek tetemes kárt tennének a kertben, és emellett az észak-amerikai indián kultúrában is számos történet kering arról, hogy a sündisznó a bölcsességet jelképezi.
,,De hát akkor mégis hogy került ide ez a kis állatka?" - tette fel magának a kérdést, miközben elszorult szívvel csak bámulni volt képes az árva, kisállat holt, szürke tüskés tetemét.
Úgy érezte senki sem érdemelhet ennyire könyörtelen, méltatlan, megalázó véget. Egyre jobban bizalmas rokonszenvet érzett a kis állat sorsa iránt. Meglehet ő is egy olyan folyamatosan tüskebundát vett, szorongó, kiközösített állat volt családján belül, akit - akárcsak a legtöbb átutazó vendéget -, megtűrtek csupán, és meglehet csak jelképesen, feltételek mellett szerettek. Minden lehetséges!
- Milánka! Az Isten áldjon már meg téged arany gyerekem! Már teljesen kihűlt az étel! Tessék azonnal ebédelni jönni! - parancsolta immáron harsogva, kissé tán kikelve magából imádott nagyanyja.
- Igen! Bocsánat! Azonnal megyek! - óvatosan letette az ásót, igyekezett pufók, viharvert, verejtékező arcáról letörölni a hirtelen támadt bánat és szomorúság keserű könnyeit, hiszen egy férfi azért mégsem fakadhat könnyelműen sírva minden ötödik percben, nem igaz?! Majd kicsit gyorsabban feltrappolt a nyári konyha vörös salaktéglával kirakott díszes lépcsőin.
- No, végre édes fiacskám! Hát csak megjöttél! Már mindig egyedül csak rád vártunk! Hol kószáltál? - dorgálta meg kedvesen a nagymama.
- Biztosan észrevett a szomszédba egy nagymellű szemrevaló kis csajt! Azt bámulta árgus szemekkel! - egoista apja szinte mindig is értett hozzá, hogyan tegye tönkre fia aznapi hangulatát. Ezt most sem maradt el.
- Ugyan apukám! Ha Milán azt mondja, hogy fontos dolga akadt, akkor én mindenképp hiszek is neki! Igaz drága kincsem? - szorította most meg a mindig csinos, filigrán anyuka nagyfia szőrös kezét feltétlen bizalma jeleként. - Szerintem itt az ideje, hogy végre együtt egyen a család! - azzal máris belekanalazott az aznapi gusztusos paradicsomlevesbe betűtésztával.
- Aztán ásni megtanultál-e öcskös? - fikszírozta ironikusan gúnnyal továbbra is az apja.
Milán elgondolkozva bólintott, de meg se nyikkant. Képtelenségnek tartotta csak úgy egyszerűen, és könnyedén kiverni a fejéből az elpusztult kis sündisznó tetemét. Szinte csontig hatolón megérezte a halál, és az élet összetett végességét. Már régen el akart költözni a szüleitől. Inkább folyamatosan szőrszálhasogató, és állandó jelleggel elégedetlenkedő apja miatt, akinek egy idő után már szinte semmisem lehetett elég jó.
Milán egykedvűen kanalazott kedvenc leveséből, és hol a kanalat, hol a piros pettyes tányérját bámulta.
- Valami bánt kicsim?! - kérdezte aggódó hanggal az anya.
- Biztos már menni játék konzolozni, mert nem füllik a fogának a munka! Igaz-e?! - sunyítón elmosolyodott tréfáskedvű cinkosként az apja. Hiszen honnan is tudhatta volna, hogy felnőtt fia valójában milyen érzékeny, sebezhető ember. Mintha sosem akarta volna őt igazán, és teljesen megismerni!
- Jaj Miklós! Hogy mondhatsz ilyet! Azonnal kérj bocsánatot! - emelte fel a hangját az asszony.
- Én ugyan nem! Nem szolgáltam rá! De lássátok mennyire jóindulatú, és előzékeny vagyok én is ások egy kicsit odakint a kertben! - megtörölte enyhén maszatos száját egy szalvétával, majd szó nélkül felállt, és kiment, hogy kedvére elszívhasson végre egy cigarettát. Alig tíz perc múltán a kinti ósdi kazettás rádióból kedvenc slágerek zenéje szólt, miközben a családfő egyenletes ütemben folyatta a nagyméretű kert szakszerű, és precíz felásását.
- Találtam egy kis sündisznót a kert végében! Szerintem meghalt... - felelte alig hallhatóan, mintha szégyellné magát.
- Oh! Hát az nagyon szomorú! Pedig a sündisznó rendkívül hasznos állat! Megeszi a kártékony bogarakat! - jegyezte meg elmésen a nagymama.
- Biztos nagyon megviselt ugye?! - tapintott a lényegre az anyuka, aki szavak nélkül is pontosan átérezte fia lelkének rezzenéseit. Szavak nélkül is fantasztikusan egyszerűen és könnyedén megértették a másikat.
Milán bólintott leszegett fejjel, bűnbánóan.
- Figyelj kincsem! Most hadd egy kicsit apádat ásni legalább egy órán át aztán te is beszállhatsz! Addig miért nem olvasol, vagy foglalod el magad! Na szaladj! - kérte anyja.
Milánnak sem kellett több. Talán ő is úgy gondolhatta, hogy jót fog tenni neki, ha átmenetileg megpróbálja elfelejteni a meglehetősen felzaklató élményt, mely most valósággal befészkelte magát agyi fogaskerekei közé. Felállt az asztaltól, megköszönte az ebédet, mert illemre volt nevelve, aztán beviharzott a benti napsugaras teraszra a nagymama díjnyertes szobanövényei, és fikuszai közé, hogy kedvenc könyveit fellapozhassa, és megpróbáljon kicsit optimistábban viszonyulni a létezés tragikumához.
Az órák hamar elrepültek. Milán nem igazán vette észre, hogy délután három óra is volt, mire apja gyakorlatilag egyetlen maga felásta a kert háromnegyed részét, és csupán egy kisebb szöget hagyott, azt is csupán azért, mert a nagymama szigorúan megtiltotta bárkinek, hogy kiássa a fonnyadófélben lévő sóskaleveleket. A családfő kissé elcsigázott, tompa fáradtsággal pihentette karját az ásónyélen, és iszogatta a jól megérdemelt dobozos sört, akár egy ízig-vérig melós ember, aki munkához szokott.
Mikor Milán váratlanul felbukkant a nyári konyhában, hiszen a nagymama szinte minden alkalommal mikor csak meglátogatták rokonai valami ínycsiklandó süteményt készített apja azonnal elővette Milánt, és bizony jócskán ráripakodott:
- Hát köszönöm szépen, hogy segítettél kis pajtás! - fújtatott akár egy kimelegedett bika.
- Bocsánat! Meg is feledkeztem arról, hogyan szalad az idő! - az igazságban nem volt semmi szégyellnivaló, mégis Milán lelkiismeret-furdalást érzett, hiszen apja - bár sosem kérte -, elvárta a segítséget.
- Na ne mondd! Már megint jól megszívattál! De tudod mit, pajtás? Legközelebb teljesen egyedül fogod felásni ezt az egész nyamvadt kertet! Én meg majd jókat röhögök helyetted is! - a családfő a kerti csaphoz ment, és piszkos, földes, verejtékes kezét és arcát is jócskán leöblítette a jéghideg, frissítő vízzel.
- Kincsem! Te is jól tudod, hogy apád nem gondolta komolyan, amit mondott, csak sokszor nehéz vele! De nagyon szeret téged!
- Igen, tudom! - válaszolta nyers szomorúsággal, egykedvűen Milán. - Akkor is rosszul esik!
- Tudod mit? Kóstoljuk meg a finom sütit amit a mama sütött! Biztosan ízleni fog! - azzal máris kanyarított egy szeletet a tepsiben tárolt süteményből, melynek kellemes tésztás illata valósággal belengte a konyhát.
Milán később sem beszélt soha senkivel a sündisznóról, akit talált. Mintha gyáva, alázkodó titkot, kicsinyes rejtélyt őrizne magában, amit nem árt mélyen eltemetni magában, hogy senki se tudja meg!

BEZÁRULT KÖR-MONTÁZS

Megint a kölcsönkapott, szánalmas ígéretek,
alattomos áskálódások.
Megint a feszélyezett közhelyek,
kínos keresztkérdések agymosott
szenny-médiák cyber-vonalain.
Állandósult, szándékosan ellenőrzött

Orwelli jelenlét egy hazugsággyáros,
talpnyaló rendszer által,
miközben vidéken még mindig egyre
fogyatkozik a lakosság, tombol a szegénység.
Laza, tahósított állandóság uralkodik csiga-fejekben,
amik minduntalan csak bólogatni tudnak,
vagy mernek attól függően,
hogy a jövedelmező hasznot kiktől remélhetnek?

A gyönyörszerzésben is inkább
az anyagilag felkészült egzisztenciák
s nem a harmonikus, sugárzó boldogság
az egyedüli mérvadóak.
- Túlhajtott, ideg-görcsös pásztorórák
igyekeznek kizsigerelni mindenáron érzékek
s ösztönökből már az összeszoktatott sponteneitást.

Míg egyesek a tulajdonképpeni fellegekben járnak,
addig az átlag többség a szerelem
biztos koldusaivá züllik ismét,
mert képtelen megérteni az Egy-lényeget:
pénzek s kapcsolatok megszolgált,
hitvány rabjai lettek.
Mindenki hamarabb kiég,
akár az egykoron békésebb bolygók,
kozmoszok jéghideg ködében tévelygő csillagok.

Mindenki viszonzatlanul veszíti el önmagát
a Halál előtt a döntő pillanatban.
A lecsavart férfiszenvedélyt is
már tudatos boldogtalanság görbékkel álcázzák.
Az idény-célok rögvest megtévesztenek
s be is csapnak,
hiszen nem fűződhet már hozzájuk
különösebb érdem vagy díjakat teremtő kiváltság.

Mások kárára kielégített karriervágyak,
formabontó performance-bandák
a lecsillapított életek pokoljárásaiban.
A jelen most még a mával se gondol.
Képtelenségnek tetszik az üresjáratokat
puffogtató érzelmi ígéretek szövevényes láncolata:
,,Egyszer majd ténylegesen jobban fogunk majd élni!"
- addig még pár gyérülő komisz évszázadot
egész biztosan ki kellene bírni,
vagy mihamarabb elpatkolni!

ÚJRAKEZDÉS

Fekete bőrdzsekit, hozzávaló fekete bőrnadrágot, szöges nyakörvet viselő, hollóhajú rockerlány szólt bele a kaputelefonba egy szép napsütéses délutánon.
Dr. Drányi Antal éppen legújabb brazil, portugál verseinek fordításával bíbelődött kedvére, hiszen mostanság csupán a maga kedvtelésének hódolva, autodidakta módon érdeklődött ismeretlen Anonymus külföldi író, költők munkái iránt. Most kissé mérges, bosszús szemüveges, összehúzott szemöldökkel vette tudomásul, hogy zavarni merészelik harmonikus burok magányában, otthoni menedékében.
,,Ki lehet az ilyen időben?" - kezdett gondolkodni. Imádott felesége már öt hosszú éve, hogy váratlanul meghalt, és egyéb hozzátartózója nem lévén napjait legnagyobb részt tökéletes egyedüliségben tengette. A nyugdíját igaz minden hónapban rendesen megkapta, mégis sokszor eltöprengett rajta, hogy egy-két magántanítványt azért igazán fogadhatna puszta jövedelemkiegészítés céljából.
Most azonban mégiscsak gondolkodóba esett, hogy vajon milyen rejtélyes személy keresheti? Levette szódásüveg-méretű SZTK-keretes szemüvegét, megtörölte törülközővel sápadt, beesett, aggastyánarcát, kissé tohonya nehézkességgel felállt kényelmes karosszékéből és lopakodva bejárti ajtaja melletti kaputelefonhoz lépkedett. Leemelte a készülék kagylóját, megnyomta a gombot és kérdőn beleszólt:
- Tessék parancsolni?
- Halló... Nelli vagyok... bemehetek? Szeretnék a tanár úrral beszélni... - szólt bele egy kissé hízelgő, ám azért mégiscsak kedves, közvetlen hang.
- Ó! Sajnálom, de attól tartok kedveském, hogy most nem alkalmas! Jöjjön vissza talán holnap kora délelőtt! - mindenképp egyedül szeretett volna lenni, ezért elhárított mindenfajta óhajt, sóhajt magától.
- Bocsánat tanár úr, de muszáj volna beszélnünk! Ha most nem alkalmas újra eljövök, aztán újra, ameddig be nem enged! - talpraesett, határozott lett a nőies hang, és ez imponálni kezdett az öregembernek.
- Rendben van! Meggyőzött! Fáradjon be! - berregő, kattogó hang, majd letette a kaputelefon kagylóját.
A fiatal rockerlány fürgén szökkenő szöcskelépésekkel közelítette meg az ósdi, múltszázadból itt ragadt liftet, majd mielőtt becsukódott volna rozsdás nyikorgással a fekete vaskapus ajtaja hirtelen kiszállt, és úgy döntött inkább a romantikus hangulatot árasztó csigalépcsőn fog felcaflatni a felső emeletig. Fekete dzsekije olyan volt, akár egy alvilági palást, melynek önálló akarata van, és suhogott utána, ahogy a gyenge szellő meglebbentette...
Hamar felért a felső szintre. Mikor felért egy hámló vakulatú ajtót látott, mely úgy festett mint amit már évtizedek óta alig nyitottak ki. Meglátta a gravírozott réztáblás feliratot: Dr. Drányi Antal.
Nem tudta, hogy vajon kopogtasson-e, vagy csupán csak csöngessen. Inkább úgy döntött csönget háromszor. Így is legalább tíz vaskos percet vett igénybe mire egy fonnyadt aggastyánarc kémlelt ki a kinyitott ajtón:
- Üdvözlöm kedves! Miben segíthetek?
- Jó napot kedves tanár úr! Igazán úgy örülök, hogy személyesen is találkozhatunk! Nevem Nelli és tudom, hogy rengeteg a dolga, de muszáj lenne egy pár percet beszélgetnünk! - szabadkozva, sűrű bocsánatkérésekkel tűzdelve igyekezett tálalni mondandóját, és bár az idős öregember félt a gyanús, és rossz külsejű emberektől ez a különleges, furcsa kinézetű felnőtt lány mély rokonszenvet ébresztett benne. Mintha már ismerné régebbről, vagy gyerekkorából. Nem tudta hova is tegye emlékeiben. Ugyanakkor félt is az olyasfajta emberektől, akik társadalommal szembeni elégedetlenségüket, lázadásukat meglehetősen provokatív, vagy fenegyerekes imázzsal igyekeznek tüntetően kifejezni.
- Nézze drága ifjú hölgyem! Én sajnos egy nagyon elfoglalt ember vagyok és... - szabadkozott.
- Kedves Tanár úr! Elnézést, hogy közbeszólok, de addig nem teszem ki innét a lábamat, ameddig nem beszéltünk! Kérem... - annyira esendően, segítségkérőn nézett rá, mint egy megriadt erdei állat, aki magára maradt a sűrű, setét erdőben.
- Akkor fáradjon be kedves! - tárta szét a régiesen ócska ajtót, és előreengedte a tétova, bizonytalan lépésekkel közlekedő fiatal lányt.
- Kér egy kávét, vagy üdítőt esetleg? - kérdezte már az előszobában.
- Nem köszönöm! - Nelli mindent aprólékosan megfigyelt, és a lelkében gondosan elraktározott. - Nagyon hangulatosan berendezett lakása van a tanár úrnak! Ön rendezte be, vagy a felesége?
- Ö... igen! A feleségem egy fantasztikus nő volt, aki nagyon értette a lakberendezéshez is! Sajnos pár éve elvesztetem őt! - szomorú lett a hangja.
- Oh! Bocsásson meg kérem! Őszinte részvétem! Nem úgy gondoltam...
- Semmi probléma ifjú hölgy! De ha megenged egy kérdést tőlem: mi lenne az a halaszthatatlan kérdés, mellyel személyesen felkeresett? - kérdő kíváncsisággal meredt rá.
Nelli egy aprócska, kissé kifakult sárgás színű fényképet mutatott neki, amin egy család látszott. Apuka, anyuka és egy még karon ülő kislány.
- Nagyon szép családja van! Gratulálok! De mi közöm van nekem ehhez? - még mindig értetlenkedve nézett a lányra, akinek ebben a pillanatban irtóztató erőfeszítésébe került, hogy uralkodni tudjon kitörni kész érzelmi hullámain.
- A jelek szerint a kedves tanár úr az egyik nagyapám! - válaszolta kicsit halkabban a kelleténél.
- Hogy micsoda...? Bocsánat? Hogyan? - az öreg aggatyán tanár mintha nagyot halló lett volna még jó párszor elismételte csupán a biztonság kedvéért a hallott bizalmas információt. - De hát én... nem is gondoltam...
- Tanár úr! Talán üljünk le a nappaliban! - javasolta most a lány és az öregembert kedveskedve bevezette a nappaliba, melyet nem volt nehéz feladat megtalálni, hiszen a téglalapalakú előszobából nyílt.
Mindketten leültek. Az öregember kedvenc karosszékében, míg Nelli egyelőre kissé távolabb a kanapé sarkára, hogy szemmel tarthassa újdonsült nagyapját.
- Hát ez mellbe vágott! - közölte mázsás sziklasóhajokkal fűszerezve a tanár. - Akkor ezek szerint a lányomnak vagy a lánya?
- A jelek szerint!
- No, és az apáddal mi lett? - fordult kíváncsin feléje.
- Rettegtem tőle! Igazán sosem szeretett bennünket. Mindig csak kihasználta anyámat! Végül úgy az ötödik szülinapom után lelépett.
- Ó, nagyon sajnálom!
- Én nem annyira!
- És édesanyád hogy van?
- Őt sajnos elvesztettem három éve! Egyszer csak váratlanul álmában ment el. - nem akart sírni, de most mégis nagy borsószemnyi üveggyöngy gördült le fekete szemfestékkel erőteljesen kihúzott szeméből.
- Őszintén sajnálom! Legalább tíz éve hogy nem beszéltünk egymással. - bűntudat, és tartósnak ígérkező lelkiismeret-furdalás váltakozott az öreg tanár hangjában.
- Én sem tudom elhinni, hogy egyszerre totálisan magam maradtam, de megtanultam önálló lenni! Nem függök senkitől! - kicsit büszkén még ki is húzta magát.
- Van lakásod és munkád?
- Barátaim lakásában szoktam meghúzni magamat! Ami a melókat illeti eddig főként gyorséttermeknél gályáztam nem túl sok zsebpénzért. - vette kicsit lazábbra a figurát.
- Értem! Nos, hát nálam van bőven hely, ha esetleg itt szeretnél maradni egy ideig.
- Nagyon köszönöm, de elboldogulok! Azért jöttem, hogy egy kicsit meséljen a tanár úr az életéről, hogy megismerhessem!
- Szeretnéd inkább, ha a szigorú formalitást feladva kollegálisan inkább átváltanánk a tegezésre? - mosolyodott el bizalmasan.
- Nem bánom! Szeretnélek nagyon megismerni, és jó volna néhány biztató szó. Csak ennyit kérek! - Nelli arcán minden érzelemnek meghatározott helye volt. Szinte érződött rajta, hogy a szívével lát, és gyűlöli a hazugságot.
Az öregedő tanár mindent az elején kezdett és igyekezett semmit sem kihagyni. Elmesélte miként ismerkedett össze álomszép feleségével, aki kislányt szült, majd beteg lett, miként költözött el Nelli anyja a szülői háztól amikor betöltötte a tizenhetet, és bármennyire is igyekeztek a későbbiekben felvenni vele a kapcsolatot ő mindvégig következetes határozottsággal elhárította a kapcsolattartás lehetőségét. Az öregember csaknem öt és fél órán keresztel mesélt és úgy tűnt nem fogy ki a bőséges, őszinte szavakból. Nelli most megint úgy érezhette magát, akár kislány korában. Cserfes, huncut, játékos kíváncsiság mellett hallgatta újdonsült, megtalált nagyapja történeteit, és kalandos életét.
Mikor kora nyárias este lett. Nelli feltette a nagy kérdést:
- Nagyon szeretnék még sokszor eljönni és meglátogatni téged!
- Persze kedveském! Akkor jössz, amikor épp kedved tartja!
Meghatottan, ragaszkodón ölelték meg egymást. Az öreg tanár élete szelídített alkonyán kapott egy ajándékot az élettől, mely padlóra küldte felesége halálával, míg Nelli úgy érezte nyert egy fantasztikus nagyszülőt.

VÁLASZTÁS KÉRDÉSE

Súlyos, nehéz esőcseppek csöpögtek az égből. Nyár lévén ez meglehetősen szokatlannak tetszett. Csinos, elegáns harmincas hölgy sietett át az utcán, vigyázva rá, hogy legújabb ruhakollekcióját még véletlenül se érinthessék a hitvány tócsák, kisebb latyakszerű lék, melyek a széttört aszfaltrétegek üregeiben megbújtak.
Látszott rajta, hogy frusztrált, és nagyon ideges. De hát ezt egy gyilkosan maximalista, és tudatosan célorientált, felnőtt nő csak nem engedheti meg magának. Miközben átvágott a zöldjelzésű zebrán a legtöbb autós kissé provokatívan dudált utána. Meglehet még életükben nem lehetett szerencséjük egy ilyen igazi bombázóhoz. Mások egyenesen lehúzott ablakból füttyentettek utána, vagy elkiáltották magukat:
- Hé bébi! Nincs kedved felugrani a kérómba? - röhögött az egyik autós.
A hölgy mintha meg se hallotta volna a provokáló, vagy éppen elismerő szavakat tovább sietett, látszólag tökéletesen gondolataiba merülten. ,,Mit mondjon egy olyan különleges, és mégis kisfiúan gyerekes tulajdonságú negyvenes férfinak, akivel órákon át beszélgetett már a legelső randin, és akivel legszívesebben azonnal lefeküdt volna, ám a férfi talpig gavallér és úriember volt telis-tele olyan lovagias illemszabályokkal, melyek a XXI. századból szinte teljesen kiveszni látszottak?" - minél inkább törte a fejecskéjét a megoldáson annál inkább elbizonytalanodott, mire a végén már kis híján annyira haragudott önmagára, hogy jobb volt, ha valamin levezeti a megfáradt stressz és feszültség tartós gőzeit.
,,Becsöngetek! Csupán csak üdvözöljük egymást, és ha szerencsém van csak nem fog máris kirúgni! Egyébként is szakad ez az átkozott eső!" - beállt kanáritermetével egy tágas, gangos kapualjba. Még szerencse, hogy a régi századfordulós bérházaknak is megvolt a maguk romantikával megfűszerezett plátóias hangulata. Itt szoktak megbújni rejtett mindenség-izgalomban a hősszerelmesek, és mint az összebeszélő cinkosok totálisan belefeledkeznek egymás halhatatlan csókjaiba, fülleteg szenvedélyeibe. Az eső csak nem akart csillapodni! Sőt! Hosszú időre úgy tűnt, mintha valami monszun, vagy Medárd napi csapadéközön kezdte volna felütni a fejét, holott már javában a nyár közepén jártak.
A hölgy most határozott, céltudatos lépésekkel kiszökkent az eddig tartós védettséget kínáló kapualjból, és apró szöcskeszökkenésekkel, mintha csak a tócsákon átugorna szaladt a megadott címre, ahol álmai lovagja lakott. A Kálvin-teret már vagy számtalan formában átépítették, mégis a Szabó Ervin könyvtár felújított neobarokkos épületét mindig jó érzéssel megbámulta. Volt valami különleges fejedelmi palotaszerűség ebben az épületben mely beszippantotta, és magával ragadta. Most is csupán egy jelentős pillanatig állt csak meg, hogy újból alaposan szemügyre vehesse.
A modern fiatal egyetemista generáció jelesebb tagjai cigiztek a padokon, és egy csöppet sem zavartatták magukat, hogy a nyakukba hull a barátságtalan nyárias zápor. Egy-két párocska is felbukkant, akik képtelennek mutatkoztak ajkaiktól megválni úgy nyalták-falták a másikat főként ölben ülve.
,,Ez azért mégiscsak egy picit túlzás!" - vonta le magában a következtetést. Ha egy pár igazán megakarja fejteni egymás titkait akkor az igenis legyen romantikusabb!" - azzal tovább lépkedett. A tócsák apró gyűrűs pöttyöket vetettek körülötte, mégsem nézte meg magát bennük.
Végre a Kálvin-tér sarkán megtalálta a régi bérházat, amit keresett. Pontosan hármat csengetett. Hármas szám mégiscsak szerencsésebb, mint az egy csöngetés.
,,Vajon mit fog szólni, ha meglát? Egyáltalán számára is olyan sokat jelentett ez a végzetszerű találkozás, mint nekem?" - visszatérő kérdések motoszkáltak folyamatosan önmarcangoló elméjében, és válaszok után kiáltottak. ,,Annyira megfogott ez a férfi! Muszáj kiderítenem, hogy ki is lehet valójában!"
- Igen? Tessék? - megszólalt a kapucsengőn egy ismerős férfihang.
- Szia Balázs! Erika vagyok! Beengedsz? - rögtön a lényegre tért.
A a csengő másik végén dermedt néma csend, majd váratlanul berregés hallatszott. A férfi kinyitotta a nagy, nehézkes ajtót, amit a hölgynek szabályosan be kellett egyik törékeny vállával taszítani, ha be akart jutni a belső virágoktól pompázó kisebbfajta udvarba.
Átvágott a hangulatos kis udvaron, majd a kopott, márvány csigalépcsőkön át hamar felszökkent a harmadik emeletre, ahol még mindig néma ajtó fogadta. ,,Legalább kinyithatta volna azt a fránya ajtót! Lehet, hogy most játszik velem, vagy teszteli meddig mehet el az érzelmi skálámon!"
Odalépett az ajtóhoz, és a biztonság kedvéért párat kopogtatott apró bütykeivel. Még mindig semmi. Egy aprócska miccenés sem hallatszott. Majd amikor már azt hitte idióta gondolat volt idáig eljönni kinyílt az üres ajtó. Egyelőre nem látott mögötte senkit.
- Halló... van itt valaki? Balázs merre vagy? - közelebb lépett tétován, félszegen miközben észrevette hogy a szemfestéke fekete csíkokban szivárogni kezd és fekete csíkokat húz vizes arcára.
Balázs szándékosan bebújt az ajtó mögé, mert kíváncsi volt miként fog a megilletődött hölgy reagálni, és csupán csak utána bukkant fel, amikor Erika már bent járt az előszobába.
- Üdvözöllek szerény lakásomban! Őszintén remélem, hogy jól utaztál! - vette szemügyre valami hamísíthatatlan szakmai precizitással. Mintha legalább is divattervező lenne, aki méretet vesz a modellekről. Szürkés trikót, és rövidnadrágot viselt, mint afféle szokványos otthoni kényelmes viseletet.
- Jaj! Kérlek várjál egy percet! Ne mozdulj sehova! - azzal máris visszament majd néhány pillanat múltán egy virágmintás törülközővel jelent meg, melyet gálánsan Erika hátára terített, míg egy másik tiszta törülközőt éjfekete hajának szánt, hogy szárítkozzék meg.
- Oh! Ez igazán... nagyon figyelmes! Nagyon rendes vagy! - pirulva gombócot nyelt torkán, hiszen nem számított ekkora figyelmességre. Törülgetni kezdte előbb haját, majd csinos ruháját. Balázs ebben is úriembernek számított, mert tapintatosan elfordult, míg a hölgy végzett. Addig kiment a kiskonyhába és egy csésze meleg teát hozott.
- Tessék! Úgy gondolom ez most jót fog tenni! A legfontosabb a megelőzés! - nyújtotta át óvatosan a csészét a törékeny kis kezekbe. Ahogy kettejük ujjbegye váratlanul összeért előbb Erikán futott végig valami babonázó mágneses hullám, mely elérte lüktető szívét, később Balázs is ezt érezte.
- Tudom, hogy szólnom kellett volna neked erről a látogatásról, mert utálod a váratlan meglepetéseket, de amióta csak találkoztam veled képtelen vagyok kiverni a fejemből! - ennyire talán egész életében nem volt még senkihez sem őszinte, és igaz.
Balázs lehajtotta fejét, amitől kicsit tokásodásnak indult vastag nyaka. Látszott igyekszik bölcsen, mélyen megemészteni a hallottakat.
- Látom, hogy most nagyon haragszol rám, de szeretném, ha végighallgatnál! Talán üljünk le egy kicsit! - toporgott tétován, majd amikor előtte Balázs megindult, hogy a nappaliba vezesse követte őt némán miközben ide-oda megszemlélte a kis lakás minden négyzetméterét.
- Milyen hangulatos kis lakásod van! Gratulálok! Ez igazán fantasztikus! Ezek a retrós bútorok! Ez most a legnagyobb szám! Tudtad?!
Beértek a tágas nappaliba, ahol két kényelmes fotel, és egy hosszú kanapé volt, egyetlen dohányzóasztal táraságában, melyen kötetek sorakoztak, és néhány újság.
Erika nem tudta, hogy hova ülhetne. Míg gondolt egyet és lehuppant lábacskáit maga alá húzva az egyik fotelbe. A törülközőt most magán hagyta legalább addig, amíg tökéletesen meg nem szárad.
Balázs rövid ideig toporgott. A saját lakásában csak nem kell hozzá különálló engedély, ha helyet akar foglalni. Mégis addig nem ült le, amíg a hölgy kedvesen nem bólintott. Farkasszemet nézett vele, még akkor is ha nehezére esett fentartani a kínos szemkontaktust.
- Nézd! Nem telik el úgy nap, hogy ne vádolnám magamat azért, ahogy először viselkedtem veled! Annyira bánom, és őszintén sajnálom! Tudod én nem szoktam így viselkedni, csak annyira szokatlan és furcsa voltál, és annyira fogékonyan tudsz bánni a szavakkal, hogy az szinte már művészlélekre vall! De a lényegre térek: nagyon fontos vagy nekem, és szeretném veled megpróbálni a párkapcsolatot! Persze, ha neked is megfelel! Mi a véleményed?! - kíváncsi, kislányos, furfangos tekintete szabályosan belefúrt a másik lelkébe.
- Hát... ez nagyon váratlanul ért! - közölte kimérten, majd komoly, érett lett a hangja. - Nekem is fontos vagy! S bár nem ismerlek annyira, amennyire szeretnélek megismerni, de kötelességem figyelmeztetni, ha becsapsz, átversz, elárulsz, vagy hazudsz akkor kénytelen vagyok óvintézkedéseket foganatosítani! - nem viccelt. Még sohasem mondott ennyi igazságot egyetlen nap alatt. A szívéből beszélt.
- Ne haragudj, hogy nevetek, de ez annyira aranyosan hangzott a te szádból! - mosolyodott el bájosan.
A férfi kicsit zokon vette a hölgy szavait, mert elvett a mini dohányzóasztalról egy kötetet és idegesen forgatni kezdte vaskos ujjai között, hogy lefoglalja kezeit.
- Jaj, megint előbb járt a szám! Ne haragudj! Ugye sokat beszélek? - kérdezett vissza megerősítés gyanánt, mire Balázs helyeslőn bólintott, és sikeresen visszaállt az egyensúly kettejük között. - Biztosan mondták már neked, hogy te annyira furcsa pasi vagy! Úgy értem, hogy ez a lovagias, romantikus, kimért viselkedés inkább az angolokra jellemző. A veled egykorúak inkább a fiatalabb csibehúsokra buknak! Hangsúlyozom ne vedd sértésnek!
- Oh! Hát! Köszönöm a többség nevében is! - hajolt meg teátrálisan. Minden mozdulata rendkívül életszerűen sikeredett.
- Ugye te színi tanodába is jártál? - kérdezte úgy, mint aki gyanakszik az igazságra.
- Miért is?
- Mert a mozgásod, és a mozdulataid olyanok, mintha már jó előre meg volnának tervezne! Csak ezért!
- Akkor így is van!
- Jaj, ne hülyéskedj! Légy szí! Most jártál, vagy nem jártál? - kedvesen, bosszúsan összevonta apró szemöldökeit.
- Igen! Négy hónapot! Csak sajnos a gimis érettségi és a képesítővizsga és egyazon napra esett! Döntést kellett hoznom! - közölte szomorú hanggal.
- Biztos szarul eshetett! Őszintén sajnálom!
- Egyik tanárom mondogatta mindig: Egy élettapasztalattal több!
- Hát az nem vitás, de az embernek nem kellene feltétlenül feladnia az álmait csak mert az élet más kártyákat oszt!
- Az is igaz!
- Látom, hogy nem szereted a felesleges locsogást! Akkor a lényegre térek! Volna kedved a nyár folyamán gyakrabban találkozni velem? Felfedezhetnénk régi helyeket. Kirándulhatnánk. Remek erdei ösvények vannak! Jártál már Piliscsaba mellett? Tudod miről nevezetes?
- Hát, ha jól emlékszem ott forgatták az Egri csillagok című filmet!
- Jaj annyira szerettem volna kicsit okosnak látszani! - jegyezte meg ironikusan csipkelődve a válaszon. - De így igaz!
- Hát... az az igazság, hogy mostanság hullámvölgybe került az életem, és nem volnék szórakoztató társaság egy olyan fantasztikusan talpraesett, és határozott nőnek, mint te!
- Tudod mi van? Szerintem nagyon hülyén hazudsz! Szerintem te is szeretnéd ezt a kapcsolatot, csak félsz kezdeményezni, de tudod mit? Megkönnyíthetem a dolgodat! Addig foglak noszogatni, addig fogok akár még szakadó esőben az ajtód előtt állni, ameddig rá nem beszélek, hogy ténylegesen ismerjük meg egymást! Csak egy esélyt kérek! Ez igazán nem lehet akkora tehertétel! Nem igaz?! - nézett kérdőn rá.
- Rendben! Megadom magam! Győztél! Éhes vagy? Kérsz valamit?
- Téged választottalak! Jobb ha egy karizmatikus nő kérését tiszteletben tartod!
A férfi bólintott.