JELENKORI TALÁLKOZÓ

Néhány éve meglátogattam egyik iskolai haveromat egy cégnél, ahol akkoriban dolgozott. Amint beléptem a szobányi-méretű, tökéletesen beüvegezett liftbe, és halk, duruzsuló zeneszó fogadott, mintha azonnal átláthattam volna a vállalati manipulációs politika minden ördögi csínját-bínját. Ti. a munkavállalókat miként lehet hatékonyan, rábeszélő, szép szavakkal manipulálni, hogy elsősorban közalkalmazotti fizetésekért görizzenek egész álló nap, és mire év végére kerül a sor - a hatásos reklámkapány során -, szintén elhitetik velük, hogy fényes, előléptetési lehetőségek várnak még rájuk csupán csak még egy-két évet kell várni szépen csendben, meglapulva, semmiről sem tudva, és természetesen a lehető legalázatosabban.
Amint kiléptem a liftből fogadóterem helyett széles, téglalapszerű, padlószőnyeges irodai folyosóra jutottam, melynek mindkét oldalán becsukott ajtójú, zárt irodaajtók sorakoztak katonás, szigorú fegyelemben. A merevség, és a ridegség szinte tapinthatónak tetszett. Türelmesen, kíváncsian szemléltem meg egymás után sorban haladva a folyosón a díszes, rézkarolatú névtáblákat, míg végre rábukkantam az egyik sor közepén barátom régen nem látott nevére.
Odabentről egy kissé idegeskedő, frusztrált telefonbeszélgetés hangjai szőrődtek ki. Olyasféle üzletiszintű beszélgetés lehetett, mikor a két tárgyaló fél burkolt diplomatikussággal gyakorlatilag kölcsönösen megfenyegeti egymást, majd amikor a kompromisszum is veszélybe kerül természetesen újabb kölcsönös engedményekkel hitegetik, csábítják a másikat. Szándékosan még vártam egy-két percet, miközben néhány irodai alkalmazott, és három gyönyörűséges titkárnő csábos flört-pillantásokkal bizony jócskán megdobogtatta kopogó szívemet. Az ember ilyen félreérthető helyzetekben elsősorban azon kezd el agyalni, hogy személy szerint neki miért nem lehetett barátnője?
Néhány perc multán, amikor fülemet az ajtóra tapasztva már nem hallottam semmit udvarias keretek között hármat kopogtam.
- Igen! Tessék! - morcos, türelmetlen hang szólított, mire óvatosan besettenkedtem a hatalmas méretekkel rendelkező, bőrfotelos irodába.
- Ezt a kellemes meglepetést öreg barátom! Mi szél hozott? - magas, nyurga, sportos, üzletemberforma férfi állt fel kényelmes, méregdrága irodai székéből, és valósággal úgy megölelt, hogy kis híján összeroppantotta csontjaimat. - Foglalj csak nyugodtan helyet kedves barátom! Mióta is nem találkoztunk? - hogy mutassa felső munkatársköri beosztását szivarféleségre gyújtott és mint egy báró, vagy vezér kedvére pöfékelni kezdett, míg engem jócskán fuladási rohamok kezdtek megkörnyékezni.
- Talán zavar a füst?! - kérdezte, amikor már láthatta liluló, fuldokló arcomat. - Akkor eloltom! Bocsánat! Parancsolsz esetleg egy kávét, üdítőt, egy kis whiskyt?
- Nem köszönöm Tomikám!
- Ugyan már, ne hülyéskedj! Olyan nyugottnak, és fáradtnak tűnsz! Akkor legalább egy tejeskávét, vagy kólát! - azzal máris megnyomott egy gombot a vezetékes, vállalati telefonján mire egy bombázó külsejű, folyamatosan mosolygós hölgyemény dugta be pisze orrocskáját az ajtón, majd érdeklődve fordult barátom felé:
- Igen, Igazgató Úr? Tessék parancsolni! - állt rendelkezésre.
- Na most figyelj haverom! - düllesztette ki mellkasát, és kicsit meg is játszotta a parancsolgatós főnököt. - Bettina legyen kedves, és hozzon ennek az úrnak egy kis tejeskávét és egy kólát is! Köszönöm! Elmehet!
- Azonnal Igazgató Úr! - hajtotta meg magát apránként, majd hátramenetben máris kiviharzott az irodából.
- Na? Milyen pozicióban vagyok már, mi?! - kérdezte széles mosoly kíséretében vigyorogva rám.
- Hát... kedves barátom ezért még nem volna illendő másokat ugráltatnod! - pírítottam rá a lényegre, amit - láthatólag -, szinte azonnal zokon is vett.
- Ugyan már haverkám! Ne izélj! Tutti prinkó a csaj! És micsoda virgácsai vannak! - nyalta meg szinte kéjes élvezettel szája szélét.
- Nézd! Felejtsük el a dolgot! - legyintettem! - Inkább mesélj! Mi újság veled? - kérdezte könnyedén, hogy oldjam a kettőnk - időközben felmerült -, közötti kommunikációs szakadékot.
- Hát mit is mondhatnék? - emelte mennyezetre gondolkodó tekintetét, mint akinek nagy erőfeszítésébe kerül kimondani, amire ténylegesen nyomja a szívét. - Van egy bombázó kis csajom, és nemrég született egy fiacskám! - jelentette ki dagadó, apai büszkeséggel. Előkapta pénztárcáját és megmutatta a műteremben művészi eszközökkel beállított, minőségi fényképét, ahol egy egzotikus szépségkirálynő ült kezei között imádnivaló két-hároméves fiúcskával, aki látszólag kicsit meg volt ijedve, miközben a családfő természetesen belevigyorgott a kamerába.
- Ez igen! Őszintén gratulálok! - igyekeztem annyira megszorítani kőkemény, vasmarkú kezét, amennyire csak bírtam. Nem hiszem, hogy bármit is érzett.
- Hát nagyon kösz öreg haver! Magam sem hittem el, amikor az asszonykám egyszer csak hozta az ulrahangos felvételt a tökmag bébinkről! Kicsit el is pityeredtem, bevallom őszintén. - hangjában mély érzelmek csoportosultak. - És mi a helyzet... na mondd már? hogy is hívják kisasszonnyal?
- Dr. Abaházi Rékának hívják, és fantasztikus nő volt...
- Na, ne hülyéskedj te sármőr! Te aki annyira értesz a nők nyelvén! Mi történt? - meglátta arcomon a gondok, és bajok kozmikus viharfelhőit.
- Megvolt a lánykérés a szülei vidéki házában Balassagyarmaton, és minden olyan szépen alakult, aztán a polgári esküvőn egyik pillanatról a másikra egyszer csak faképnél hagyott.
- Na ne már! Mégis, hogy tehetett ilyet egy ilyen sráccal, aki a tenyerén hordozta?!
- Szerintem igazából nem tudott kibékülni azzal, hogy én sosem voltam sikeres, nekem csak tanári fizetésem volt, és Réka hozzászoktatta magát egyfajta luxus színvonalhoz! Már ha érted, hogy mire gondolok? - vallottam be kertelés nélkül, mintha nemlétező bátyámnak beszélnék.
Időközben ezüsttálcát egyensúlyozva újfennt gyönyörűen, és angyali látomásként besurrant a szobába a titkárnő, és óvatosan, mégis könnyedén letette a másik hosszúkásabb konferenciaasztalra a kért italokat, üdítőket, majd kérdőn barátomra nézett.
- Parancsolnak még valamit igazgató Úr? - kérdezte annyira kedvesen, annyira mennyország-mosollyal, hogy vigyáznom kellett nehogy menten beleszeressek.
- Nem most ennyi elég lesz Bettina! Köszönöm, elmehet! - intett barátom, mire a titkárnő könnyedén meghajtotta magát és hangtalan csöndességgel máris távozott az irodából.
- Hú haverkám! De szívesen gerincre vágnám ezt az oltári bombázó istennőt! - kéjes élvezet érződött mondataiban. - Na de visszatérve hozzád... Öreg haver! Őszintén sajnálom, és ha bármiben segíthetek, hogy neked jobb legyen, akkor szólj, és máris megoldjuk a problémát! Aztán mondd, hogy ezután mi történt?
- Semmi! Mire hazamentem elköltözött valamelyik barátnőjéhez, és én pedig megpróbáltam öngyilkos lenni!
- Hogy mit csináltál te eszement Isten barma??? - fulladási roham jött rá, és olyan ideges lett, hogy kénytelen volt inni egy kis kólát. - Hogy lehettél ennyire idióta seggfej, mi?! Anyádra és apádra már nem is gondoltál?! - Megitta a kólát, és úgy tűnt kicsit csillapodik krákogása.
- Talán nem kellett volna ezt mind elmondanom... - jegyeztem meg.
- Ekkora egy idióta, szánalmas kis pöcsöt, mint te vagy! Kiver tőled a víz öreg! - érződött a hangján, hogy még egy ilyen befolyásos üzletember is képes rá, hogy megrémüljön, ha valóban komoly dolgokról van szó. - Pszichológushoz remélem azért elmentél? - kérdezte valamivel később.
- Hát... az az igazság, hogy nem volt rá pénzem... - jegyeztem meg csöndesen.
- Öreg haver! Ne húzd ki a gyufát, mert azt utálom! - benyult a zsebébe, előkotorta pénztárcáját és adott négy darab húszezerforintost. - Nesze! Egy kis előleg!
- Igazán nem fogadhatom el... - szabadkoztam, ám kicsit még jól is esett adakozó gondoskodása, mert kíváncsi lettem, mit is akarhat?
- Ne hülyéskedj! Most kvittek vagyunk a gimis balhék miatt! - igyekezett lezárni a vitát. - Figyelj csak! Nekem most egy kis... munkám akadt, meg minden szóval... - hangja rögtön leleplezte azt, hogy megakar tőlem szabadulni.
- Megértettem... akkor már nem is zavarlak tovább! - keltem föl a kényelmes bőrfotelből, ami még hitvány közérzetemnek is jót tett, és használt. - Jó munkát és majd legközelebb összefutunk! - búcsúztam tőle, miközben kezet ráztunk!
- Figyelj haver! Megígérem, hogy majd keressük egymást, és meghívlak az otthonomba, de azért igérd meg magadnak, hogy nem csinálsz semmi hülyeséget! Rendben?! Különben seggbe rúglak! - figyelmeztetett.
- Becsszó! Akkor szevasz! - azzal kinyitottam az ajtót, és mintha csak egy váratlan vendég, vagy betörő volnék lopakodva kisurrantam az irodából, és az egész épületből, miközben azon törtem a fejemet, hogy vajon én változtam-e ekkorát, vagy csupán csak nem vettem tudomást az idő, és a szűkebben vett világ változásairól?