BIZALMAS, FÜGGŐ PRÓBÁLKOZÁS


Ebben a ritkásan pergő,
őszi levélesőben a gyönyörrel
felajzott emlékezetre finoman
ráfeszülni látszik a még pezsgő,
rozsdamarta nyár utolsó lánglobbanása.
A lélek ismét jólesőn elfelejti önmagát,
míg a pompázva babonázó
aranyviharú levelek között elveszhet
a természeti táj egyszerű halandósága.
A dolgok s tárgyak csontig lecsupaszítva
egyszerűsödhetnek, mert megegyezőkké válhatnak.
Éles, kristálytiszta fényekkel rendeződik
a nyájas részlet éppúgy,
mint a Mindenség könnyed lélekvándorlása.

Illat s ünnep alázkodó csend,
melyben már a fegyelem is vakon
önmaga elé mered egy-egy
közömbös-homályos reggelen.
A láthatatlan tünde-ragyogás
könyörtelen betölti a pőre emlékezést
s száguldó időhurkokat.
Mostan mindenki immár egyazon
Egy-lényegben közlekedik,
orvul nyomul, törleszkedik.
A teremtő romantikába féluton
kedvére bele-beleütközik
a gyerekes illúzió s a lélekkel
játszadozó, naiv képzelet.
Mit kutatnak vajon jobban
az önmagukat sem találó, hálátlan emberek?!

Torz igyekezetük szinte átlát
s megfojt minden bizalmas,
függő próbálkozást.
Minden vad várakozás tömbökké csoportosul.
Csak ez a némán hagyott,
groteszk feszülés;
az érzelmek galád,
számító légyottja tartja
orosz rulettként játszva sakkban
a még boldogságban bizakodó szomjazókat.
Anyaméhekből mily szerelmek
idézhetik teremtett világra
a segítséget esdő kisdedeket?!
Szégyenkezéstelen ki mer mostan
szembeszállni s felelősséget vállalni?!
- Minduntalan visszanéz majdan
a vallató tükrök túloldaláról egy elveszet felnőtt!
Arcán fájdalom s félelem torzított, grimasz-játéka feszül!