LÁZÁLMOK KÖZT

Egy idő után, mintha szándékosan rászokott volna az igérgetések kusza halmazaira, melyek mintha csak kusza, búja, és már-már áthatolhatatlan borostyánindák lettek volna valósággal egész sűrű, rohanós hétköznapjait kitöltötték.
Soha az életben nem fogja megérteni, hogy egy határozott, független nőnek miért van mondjuk szüksége karrierépítési célból a vezérigazgató jóváhagyására, amikor a józan ész, és a logikailag kifogástalanul felépített észérvek, érvelés, és intelligencia minden szükséges előmeneteli dologgal ellátja az embert, persze csak abban az esetben, ha az adott üzleti élet nem követeli meg kimondhatatlanul is, hogy egy gyönyörű, és különleges nő titkos munkahelyi kapcsolatba bonyolódhasson persze szigorúan saját céljai elérési érdekében az illető nagyhatalmú emberrel.
Kora hajnalban kelt, mint a legtöbb koránkelő, és máris úgy érezte magát mint aki kiadós adag tejeskávémennyiség nélkül egész egyszerűen már képtelen ébren maradni, így a kapszulás, és legalább kétszázhatvanötezer forintot kóstáló márkás kávégép segítségével kisebb luxust hajtott végre, hogy hódolhasson egyik kedvenc szenvedélyének.
Letusolt, és hagyta, hogy a forró zuhanycseppek csiklandozzák hamvas, és selymesen makulátlan bőrét. Később azonnal edző dreszt vett magára, és Nike-tornacipővel máris megkezdte a szokásos napi rutin tíz kilóméteres, könnyed futását a lakásához közeli kisebb erdős területen. Bár nagyon szeretett egy kisebb sziklásabb magaslatra is felfutni, érezvén, hogy ő is tartozik valahova, minden esetben a kiszámított időbeosztás állt útjába, mivel sokszor előfordult, hogy még hétvégén is dolgozott kisebb jellegű munkákat.
Igyekezett inkább csak úgy kedvére kocogni, és nem versenyszerűen megeröltetni végtagjait, mint akárcsak a legtöbb élsportoló, majd amikor bőséges negyven-negyvenöt perc után jóleső izomláz kíséretében újabb zsongító forró fürdőt vett érezte, hogy máris egy jó napnak néz elébe.
A kislányt szándékosan hagyta aludni. Miután férje lelépett egy másik szintén fiatal, és hamvas, ám ostoba szépséggel tizenöt év után sokszor ténylegesen hajlamos volt elhinni, hogy a megérdemelt boldogságot, és szerelmet talán nem is igazán neki találták ki.
Átöltözött hétköznapi ruhába, hiszen az első üzleti megbeszélésre csupán csak délelőtt fél tizenegyre kell beérnie, addig arra gondolt igyekszik minden szabad percét imádnivaló kislányára fordítania. Lábujjhegyen, pipiskedve lépett be az unikornis lovakkal kifestett, valósággal mesebeli gyerekszobába, ahol egy nagyágyban egy lennszőke hajó, pöttöm pici lány aludta szuszogva álmait. Most annyira békésnek, kiegyensúlyozottnak tűnt az egész élet, mintha még nem vált volna el hűtlenné lett férjétől, és mintha még ő is hinni valami különleges valamiben, amit a szívében érzett.
– Édesem… kicsi hercegnőm… – halk, suttogó hanggal gyöngéden párszor megsimogatta a kislány aranyló fürtjeit. Ha csak rajta múlt volna még hagyta volna aludni legalább reggel nyolcig, ám a suli nem várhatott, és a kislánynak még nem alakult ki annyira az időrzéke, hogy egyedül is tudjon felkelni, még akkor is, ha a digitális ébresztő, vagy az okostelefon ébresztője rendelkezére áll.
– Anyuci? Légy szi, csak még egy kicsit… – a kislány álmos hangon szeretett volna befordulni a fal felé, hogy újból álmomba merülhessen, de az anyuka most igyekezett megacálozni magát, és még véletlenül sem elérzényenülni.
– Kis drágám! Ideje felkelni! Meglásd a kedvenc reggeliddel máris jól indulhat majd a napod! – óvatosan simogatta vékony kis testét, és legalább is bízott benne, hogy kislánya előbb-utóbb de mégiscsak fel fog kelni.
A kislány most a hátára feküdt, lassan kinyitotta gyönyörű, nagy kék szemeit, és mintha csak valami dolgot fedezett fel a mennyezeten azonnal egy kérdést intézett anyukájához:
– Anyuci?
– Tessék, szívem? Rosszul érzed magad? Fáj valamid?! – azonnal kis homlokára tette a kezét. A kislány homloka enyhén melegnek, forrónak tűnt, de hőmérő nélkül ezt nehéz lett volna pontosan megállapítani. Gyorsan kiszaladt a nappaliba, és bevitte a gyerekszobába a hőmérőt egyenesen kislánya hóna alá téve.
– Mindjárt megnézzük, hogy mi a baj édesem! Nem lesz semmi baj! Anyu itt van veled! – minden esetben, amikor igyekezett kislányát megnyugtatni, vigasztalni, vagy bátorítani könnyen rájöhetett, hogy egy kicsit talán önmagát is muszáj vigasztalnia, bátorítania, hogy valóságosan se történhessen semmi baj. Várt tíz kemény, örökkévalóságig tartó percet, majd kivette kislánya mellkasa alul a hőmérőt, ami harminc hét hatot mutatot. ,,A fene vinné el! Ez bizony enyhe hőemelkedést jelent! -gondolhatta. ,,De vajon mitől, és hogyan kaphatta el kislánya a betegséget, hiszen még nincsen itt a szezonja!” – Talán jobb lesz, ha munka előtt telefonál a házi orvosuknak, és majd ő megmondja mi legyen a következő lépés.
Kiment az étkezősarokban lévő okostelefonjáért és máris gyorstárgyázással hívta a házi gyerek doktornőt, akivel szinte azonnal megtalálták a közös hangot.
– Szia Ági! Ne haragudj a kora reggeli ébresztés miatt, de szerintem Maya elkaphatott valamit, mert most mértem meg a lázát és enyhe hőemelkedése van, és olyan halotthalvány.
– Szia Regi! Forró teát itattál-e vele? – tette fel az első kérdést.
– Még nem reggelizett, de főzhetek teát is…
– Előbb próbáld megetetni, és sok folyadékot itass vele, és közben folyamatosan ellenőrizd a testhőmérsékletét! De tudod mit? Nekem csak nyolcra kell a rendelőben lennem, mindjárt kocsiba vágom magam, és azonnal repülök hozzátok! Ha ez megfelel?!
– Az tényleg életmentő lenne! Annyira ideges lettem, hogy azt el se tudod hinni… – közölte vele bizalmasan.
– Csak nyugodj meg! Vegyél mély és nagy levegőt! Amint tudok máris ott vagyok nálatok! Addig mindenképp tartsd melegen Mayát.
– Nagyon köszönöm Ági, igazi barátnő vagy!
– Ez csak természetes! – azzal bontotta a vonalat, és alig húsz perc múltán már csöngetett is a bejárati ajtó előtt szokásos nagyméretű orvosságos táskájával.
– Elég gyors voltam csajszi?!
– Jaj, nagy kő esett le a szívemről megmondom őszintén! Gyorsan gyere be! Nem mertem neki semmi gyógyszert adni, mert nem bízom az antibiotikumokban.
– Nézzük hogy mit tudunk eddig! – máris bement a lakásba, és orvosságos táskájával egyenesen a gyerekszobát vette célba.
– Szia kicsim! A doktornéni vagyok! Hogy érzed magad?! – ült le óvatosan az ágyra és máris sztetoszkópot vett elő táskája mélyéről, és vizsgálni kezd a kislány szívműködését. – Nyisd ki szépen a szád, hogy belekuttantsak.
A kislány erőtlenül, gyengén nagyra nyitotta szájacskáját, mire a doktornő egy fapálcika segítségével megvizsgálta a mandulák állapotát.
– Hát, igen… Úgy nézem, hogy lehetséges, hogy influenza vagy valami hasonló vírusos lefolyású betegség, mert kicsit duzzadtak a mandulái. Most semmi szín alatt nem kellhet fel az ágyból. Jobb az ilyet jó alaposan kikúrálni. Sokszor kell folyadékot innia, és néhány antibiotikusmra és köptető szirupra is szükség lesz, hogy biztonsággal túljusson ezen. – máris tollat vett elő, és macskakaparásszerű írással recepteket kezdett körmölgetni, majd letette őket a ágy mellett lévő kisebbfajta íróasztalra.
– Felírtam néhány dolgot, amit majd a gyógyszertárból be kellene szerezni! Most a legfontosabb, hogy a testhőmérsáklete melegen legyen. Egy nagy adag citromos, gyömbéres mézes tea, és kiadós húsleves az ami most sokat fog számítani.
– Nagyon köszönöm kedves Ági! – igyekezett hálálkodni az aggodó anyuka, bár mindig inkább kemény és határozott nő benyomását szerette kelteni.
– Amikor kiváltod a gyógyszereket háromszor egyet adj be neki ezekből, és minden étkezés előtt egy kis kanálka köptetőszirup. Szerintem jobb, ha a gyümölcsösízűt veszed meg, mert a másiknak olyan romlott alga íze van. – javasolta segítőkészen.
– Igen, reméljük, hogy ez használni fog! – kezdte kicsit tördelni a kezeit az anyuka.
– Megígérem Maya hogy nem lesz semmi baj! – utoljára még egy eleve steril, és bevizetett kendővel óvatosan megtörölgette a kislány tüzelő, verejtékben tocsogó homlokát. – Meglásd egy-két napot pihengetsz, és utána mintha kicseréltek volna! Akkor mindent tisztáztunk, ugye?! – fordult most kicsit komolykodó hanggal az anyukához.
– Azt hiszem…
– Ha bármi van azonnal hívjál, és máris repülök!
– Nagyon köszönöm Ági! Nagyon sokat jelent! – Kísérte ki az ajtóhoz álálkodva egyik legjobb gimis barátnőjét, majd azonnal visszatért a gyerekszobába.
– Hát drága kicsim! Nagyon úgy fest, hogy most egyelőre nem mehetsz a suliba, és nekem is ki kell hagynom néhány halálosan unalmas üzleti megbeszélését. – Gyorsan kirohant az étkezőbe és okostelefonról máris felhívta munkahelyén a titkárságot és közölte, hogy borzasztóan sajnálja a dolgot, de kislánya váratlanul megbetegedett, és nem tud ott lenni az adott megbeszélésen.
– Hát kedves kollegina! Ez őszintén sajnálatos, de nem tudom majd az igazgató úr is hasonló véleménnyel lesz-e erről a sajnálatos esetről?! Mindenesetre kívánom, hogy kislánya gyógyuljon meg mihamarabb! Viszont hallásra! – közölte a titkárnői hang.
Legszívesebben benyúlt volna a mobilba és kiadósan felpofozta volna ezt az irritáló, gusztustalan nőszemélyt. Teljesen természetes, hogy egy anyuka aggódik a kisgyermeke miatt, és akkor ez az átkozott nő arról kezd el hadoválni, hogy a vállalat érdeke, meg az igazgató megkövetelik a precíz munkavégzést, meg a mindenkori pontosságot. Felőle aztán meg is gebedhetnek! – dönte el. Mindig és mindenkoron a gyerek lesz az első, ezt semmilyen tényállás, vagy befolyásoló körülmény nem változtathatja meg. Mobilt szorongatva tért vissza a gyerekszobába, ahol Maya csúnyán köhécselni kezdett. Talán máris kapart a pici torka.
– Drága kincsem! Mindjárt hozok egy kis forró teát! Meglásd jót fog tenni! – újabb balkanyarral máris visszarohant a konyhába és jó forró teával tért vissza, még egy kanálka virágmézet is rakott bele.
– Tessék édesem! Ezt most idd meg szépen… segítek felülni… csak óvatosan… nem kell sietni… – gyöngéden megfogta kislánya vállait és óvatosan segített felültetni a most erőtlen kislányt az ágyban.
– Apró kicsi kortyok! – a börgét óvatosan kicsi, kicserepesedett szájacskája elé tette és óvatosan adagolni kezdte a forró folyadékot.
A kislány szófogadóan nyelt, és tűrt, bár látszott rajta, hogy valószínűleg fájdalmai lehetnek.
– Mit ennél ebédre édesem? Készítek valami finomat!
– Anyuci… nagyon fáradt vagyok… – rekedtes, törődött hang jött a kislány szájából.
– Semmi baj drágám! A tested most fogja legyőzni a bacilusokat! – igyekezett megmagyarázni lánya számára a tűneteket, bár nem biztos, hogy ez egy kisgyereket ténylegesen is érdekel, legfeljebb csupán annyira, hogy a tartós fájdalomnak, és gyengeségnek egyszer s mindenkorra véget vessünk.
Váratlanul megcsörrent a mobil. A kijelzőn férje fényképe, és telefonszáma jelent meg. Persze! Mindig a legrosszabb pillanatban képes felhívni. Mintha már eleve így tervezte volna el az egészet.
– Mit szeretnél Zoli?!
– Drágám! Kérlek nem akarok veled veszekedni… Csak arra gondoltam, hogy felhívlak, hogy mi újság van odahaza? Hogy vagy? Hogy van a mi édes, drága kis hercegnőnk?
– Nos, rendben! Ha már ennyire illedelmesen csevegni akarsz, ám legyen! Maya elkapta a vírusos influenzát és jelenleg hőemelkedése van! Nemrég járt nálunk a doktornő. – Igyekezett minél vésztjóslobban, tragikusan megvilágítani hűtlen férjének az egészet, hogy hadd gyötörje csak még jobban a kínzó lelkiismeret, hogy nem volt a lánya mellett, amikor aztán ténylegesen nagy szüksége lett volna rá.
– Hát ez nagyon szomorú! Megmondanád neki, hogy sokszor puszilom! Miben segíthetek?! – tette fel a kérdést őszintén aggódó hangon.
– Nos a doktornő felírt néhány gyógyszert, amit ki kellene váltani a gyógyszertarában. Én nem merem Mayát magára hagyni, úgyhogy rád várna a megtisztelő feladat. Persze csak, amennyiben vállalod!
– Persze ez csak természetes! Nekem most úgy is pihenőm van! Mindjárt beugrok hozzátok a receptek miatt és kiváltom! – kisebb bűnbánó szünet következett. – Ha számít valamit… tényleg sajnálom, ami történt… - a hűtlen férj máris letette a kagylót.
Az anyuka visszatért a gyerekszobába egy kényelmes, hétköznapi székkel, és elhartározta, hogy a délelőtt hátralévő részében egyetlen percre sem hagyja magára beteg kislányát.
Hűtlen férje sajnos elkövette azt a sarkallatos hibát, hogy újdonsült barátnőjének is elmondta, hogy kislánya betegeskedik, így az újdonsült barátnő is ragaszkodott hozzá, hogy párjával menjen exéhez.
Így történt, hogy ebédidő előtt pár perccel a volt férj, és új barátnője beállítottak. A férj kiváltotta a szükséges gyógyszereket, míg a fiatalos, és kislányos barátnőcske kapva kapott az alkalmon, hogy végre valahára személyesen is találkozhasson pasija volt feleségével.
– Sziasztok! – köszönt. – Annyira jó itt lenni! Érzem a fen sui és a távol keleti szellemeket a házatokban! Itt mintha máris minden egyensúlyban került volna! Annyira szupi! – lelkesedett.
Az anyuka arcára döbbent, meghökkent arckifejezés ült ki, mely egyetemesen azt üzente a hűtlen férfinak, hogy ,,ez meg mi az istent keres itt?!”
– Tudom, hogy most nagyon mérges vagy, de Edina nagyon szeretett volna megismerkedni veled és a lányommal is! – igyekezett menteni a menthetőt a férfi.
– Á, szóval már a te lányod is! Hát tudod ez érdekes! Ha jól emlékszem, amikor megcsaltál engem, mert ugyebár te voltál, aki új húst aartál magadnak akkor eszedbe se jutott olyasmi, hogy te is felelős szülők módjára viselkedj! – nyilvánított véleményt az anyuka keresztbe tett karokkal, és pengeéles cinizmus kíséretében.
– Kérlek ne kezdjük el édesem, rendben?! A legkevésbé sem hiányzik még egy ostoba, idétlen felhajtás!
– Láttod ezzel még én is egyet értek! Amilyen könnyedén idefáradtál, olyan egyszerűen el is mehetsz!
– Eszemben sincs, hogy elmenjek! Tudtommal még az én kislányom is! Kiváltottam a gyógyszereit, és elhoztam! Most szeretnék benézni hozzá!
– Te benézhetsz, de a barátnődnek attól tartok itt kell várakoznia! – kötötte határozottan az ebet a karóhoz az asszony.
– Rendben. Megegyeztünk! Szívecske… – fordult most bámészkodó, fiatalos barátnője felé a férfi –, te addig várj meg itt, rendben?!
– Oké, szívem! El nem mozdulok innét!
Miközben a hosszú folyóson lépkedtek a gyerekszoba felé az anyuka megkockáztatott egy kérdést:
– …Áruld már el nekem a farkad vezetett téged, hogy összeálltál egy ennyire ostoba csitrivel?! Ordít róla, hogy csakis saját magával van elfoglalva!
– Figyelj! Már bocsánatot kértem! Elismertem a felelősségemet! Most együtt vagyok az új barátnőmmel, és ha nem működik a kapcsolat akkor azt szeretném egymagam elrendezni! – igyekezett kimondani a végső szót, bár fogalma sem volt, hogy milyen eredményekkel.
– Légy szíves fogd vissza magad, ha a lányoddal beszélsz, mert nagyon beteg és gyenge is!
– Megígérem, hogy jó fiú leszek!
Óvatosan nyitotta ki a gyerekszoba ajtaját az anyuka, majd közösen, csöndesen egyszerre beléptek. A kislány amint meglátta rég nem látott apját egyből vidámabb arcot igyekezett ölteni, de szüntelen rátört az erős, örökkévalóságig tartós tartó köhögés.
– Apuci! Annyira jó, hogy itt vagy… – A kislány szívből örült, hogy ismét együtt láthatja szüleit. Talán azt gondolhatta, hogy apja most végre ismét hazajön, és megint egy család lesznek.
– Szia kis hercegnőm! Hogy érzed magad?! – lépett valamivel közelebb lánya ágyhoz.
– Jaj apuci! Annyira rossz, hogy nem vagy velünk… talán én voltam rossz…?! – kérdezte nagyon megviselten, és erőtlenül a kislány.
– Nem kicsim… te semmiről sem tehetsz… tudod apunak el kellett mennie, hogy újra átgondolhassa az élete ügyes-bajos dolgait. A felnőttek élete sajnos nagyon összetett és bonyolult. De itt maradok melletted egy kis ideig, ha anya is megengedi… – fél szemmel volt feleségére sandított, mint aki jóváhagyásért kuncsorog.
– Akkor most bevesszük az első adag gyógyszert! Hoz forró teát a konyhából, és most leszel szíves koncentrálni a feladatra! – utasította az anya az apukát, aki máris hanyat-homlok loholt a konyhába a forró teáért. Időközben ő is jócskán megégette a kezét, de nem érdekelte. Egyszerre létfontosságúvá vált számára a szülőség egyetemes, magától értetődő gondolata.