BEVÁSÁRLÓKÖZPONT BLUES

A családfő rendszerint minden egyes pillanatban úgy feltudta magát semmiségeken, pitiáner, bagatell dolgokon idegesíteni, hogy azzal jóformán kis híján az agyára ment szűkebben vett kis családjának. Éppen kapott egy szabadnapot – amikor kivételesen nem kellett mások helyett dolgoznia –, mert mostanság a nagyvállalatokhoz sem IQ-teszttel vették fel a munkavállalókat, sokkal inkább bizalmi, és protekciós kapcsolatok igen-igen sűrű, átláthatatlanul szövevényes hálózatain keresztül, így a családfő – legalább is –, egyetlen jól megérdemelt percre felszusszanhatott mindennapi gyilkosan erőltetett, és túlzásba vitt stressz-faktorszámából.
A próbléma akkor kezdődött, amikor elvitte az egész kis családi pereputtyut egy vadonatúj, minden igényt széleskörben kielégítő multinacionális bevásárlóközpontba, melyek mostanság valósággal gombamódra kezdtek elszaporodni a környéken.
– Anyus! Te hozd a kölyök csomagját, és megnézzük, hogy mit lehet venni! – hangjában máris valami visszafojtott, kellőképp izgatott örömmel vegyes, szinte gyermeki ujjongás vegyült, hogy vajon mennyi mindent fognak vásárolni máris az új bevásárlóközpontban, melyet még a héten adott át a városka illetékes főembere.
– Apukám! Te csak ne izgasd fel magadat feleslegesen, mert megárthat! Én már mindent bepakoltam! Bendegúz, merre vagy?! – kezdte keresni éppen csak kamaszodásnak indult fiát az anyuka, mert Bendegúznak folyamatosan járt-kelt, és szinte mindig ment valahova. Olyasféle örökmozgó gyerkőc volt, aki egészen egyszereűn képtelen egyhelyben akár alig öt perc erejéig veszteg maradni.
– Jövök anyu! – válaszolt, és egy váratlan pillanatban az erősen kifakult meggybordó színű Suzuki Swift típusú autó mellett termett, mondván kényelmesen lefoglalja majd magának az anyósülést, mert szerette bámulni, ahogyan az öregje vezetett.
– Kisfiam! Hányszor mondtam már neked, hogy az anyósülés nem gyerekjáték?! – a családfőnek most még tűrhetően nyugodt volt a hangja, de persze meglehet csupán csak átmeneti jelleggel.
– Jaj apukám! Miért kell állandóan perpatvart rendezned?! Ha Bendegúz az első ülésre szeretne ülni, akkor ott fog ülni! Tökéletesen hiúsági kérdést csinálsz ebből az egészből! – torkolta le a határozott, és mindig karakán anyuka férjét.
– Anyus! Ne kezjük el megint mert annak rossz vége lesz! – szögezte le ellentmondást nem tűrve. – Inkább vágjátok be magatokat a kocsiba, mert máris indulunk! – azzal máris beült a vezetőülésbe, és elfordította az indítókulcsot mire felbőgött az alacsonyfogyasztású motor.
– Kincsem, nyugodtan száj csak be apád mellé az anyósülésre! – igyekezett bíztatni, bátorítani amúgy is nagyon kevéske önbizalommal rendelkező fiát az anyuka, aki – mint mindig –, most is a hátsó ülésre telepedett, s bár tudott vezetni, ezt a kiváltságot mégis készségesen átengedte.
A kis Suzuki autó mint a meszes kivágódott a forgalomba, és úgy repesztett, mintha rá nem vonatkoztak volna a KRESZ-szabályai.
A bevásárlóközpont hatalmas, raktárszerű épülete magába foglalt legalább négy focipályányi részt, és mire az ember végigjárta és persze mindent megnézett az kitett egy egész délelőttöt, és persze jócskán belenyúlt még a délutáni időbe is.
– Na, megérkeztünk gyerekek! – jelentette ki a családfő. – Pattanjatok ki, aztán mindent megnézünk! – Az apuka olyan izgatott volt, mint egy kíváncsi, örökösen új szenzációkat kutató kisgyerek. Azonnal kiugrott az autóból, és már gondosan zárta is be a kicsi kocsi minden ajtaját, miközben az anyuka és a kamasz fiú is gyorsított ütemben kiszálltak.
A családfőt már nem lehetett megállítani. Mélyről előtörő, férfias, acélos akarattal szedte hosszú, méretes lábait egymás után, és már saját bevásárlókocsit is szerzett. Az anyuka csupán csak most töprengett el azon, hogy még egy ilyen közepes kategóriájú bevásárlás is belefog nekik kerülni legalább negyvenöt-ötvenezerbe, márha csak bizonyos alap cikkeket megnézünk, és akkor még nem beszéltünk a tartós fogyasztási élelmiszerekről, vagy egyáltalán az akciós dolgokról.
Az anyuka rögtön fia karjába karolt, és még kicsit hálás is volt, amiért vele sétálhat, és nem örökösen rohanó, és ideges férjével.
– Olyan szótlan voltál tegnap egész álló nap! Csak nincs valami bajod Bendegúz?! – kérdezte aggódva.
A kamasz srác lehajtotta fejét, mint aki valami hibát, vagy bűnt követett el, és most nem igazán mer anyja szemébe belenézni.
– Hát… kicsit félek… az érettségitől, meg… hogy már nem fogok a haverjaimmal találkozni… - vallotta be őszintén.
– Ugyan már kincsem! Ne butáskodj! Ha telefonszámot, vagy címet cseréltek biztosan össze tudtok majd még futni az életben! Szerintem igenis meg kellene próbálnod! Elvégre mit veszíthetsz?! – tette fel az eldöntendő kérdést, melynek a válaszát egyedül a fiú tudhatta.
Bendegúz sokáig csak a cipője orrát bámulta, és nem mert felnézni; mintha az anya szándékosan farkasszemezni akart volna vele, hogy kérdésére egyértelmű választ kaphasson.
– Tudod mit beugrunk a játékosztályra! Hátha akad a számodra valami… - fogalmazott az anyuka rejtélyesen, hiszen nyár lévén nemsokára Bendegúz szülinapja lesz, és egy kis ajándék sosem árt, márha a szülők kicsit burkoltabban is le akarják kenyerezni saját csemetéjüket.
Bementek a hatalmas méretekkel büszkélkedő bevásárlóköznpontba, ahol a kíváncsian nyüzsgő családfő hatalmas bevásárlókocsit tologatott kedvére, és már volt számos olyan – főként műszaki cikk –, a kocsi kosarában, melyeknek bizony borsós volt az áruk, és nem feltétlenül engedhették volna meg maguknak.
– Nézzétek csak picinyeim, miket vettem! – mutatott büszkén a bevásárlókocsija tartalmára. – Vettem anyámnak egy új kávéfőzőt a régi ócska helyet, anyádnak is néhány lábast és serpenyőt, a régit majd ki lehet végni a szemétbe, meg neked is vettem valamifajta szobanövényt. – itt egy árválkodó párfányféleségre esett a pillantása, melyet nagy kegyeskedő gesztusként pakolt bele a kosárba.
– Apukám, igazán nem szeretnélek idegesíteni, de muszáj volt ezt most egyszerre?! Te is tudod, hogy azért nem ártana, ha bizonyos kiadásokat közösen megbeszélnénk! – A feleség gyakorlatias észérvei már alapból kiborították, és fel is zaklatták a családfőt, elvégre ő mindig is úgy gondolt a pénzre, hogy az azért van, hogy elköltsék, így nem meglepő, hogy gáláns gavallérséggal viszonyult az anyagiasság fogalmához.
– Anyus! Kérlek ne veszekedjünk! Nekem van pénzem, és neked is van! Akkor mi a gond! A kölyök is kap elegendő zsebpénzt! – vágott vissza.
– A kölyöknek neve is van, és a te fiadról van szó, ezt kérlek ne felejtsd el! – dorgálta meg az asszony, mint valami pisis kisiskolást, és a családfőn jócskán megtászott, hogy alig bírja visszanyelni vaskos, epés megjegyzéseit.
– …És ti merre akartok császkálni?! – váltott gyorsan témát, lehet, hogy ettől majd lecsillapodik.
– Hát arra gondoltunk, hogy felkeressük a farmer és ruhaosztályt, majd megnézzük a játékboltot is!
– Ti most hülyéskedtek, vagy mifene?! Méghogy játékbolt?! Hány éves a fiad?! Öt????
– Bendegúznak hívják és nemsokára lesz a tizenkettedik születésnapja! Arra gondoltam nem árthat neki egy kis kényeztetés! Talán baj?! – kérte ki magának.
– Bezzeg az én gyerekkoromban tudod mit kaptam apámtól?! Egy nagy taslit, mert folyton részeg volt, és alig állt a lábán. A habokós anyám pedig sosem tudta a pénzt beosztani! Úgy ám! Nélkölöztünk kishaver! – Ezt már úgy darálta a fiának címezve mondandóját, hogy nem árt, ha kicsit visszavesz luxusigényeiből – legalább is –, ami a számítógépes játékok iránti szenvedélyét illeti. – Miért nem kap a gyerek egy kosárlabdát?! Vagy mondjuk egy vadiúj biciklit?! – érdeklődött lelkesen.
– Azért apukám, mert a gyereket más dolgok érdeklik! Ezt nem ártana tiszteletben tartanod! – megint egy tipikusan kioktató, vaskos megjegyzés, amitől az apuka szinte máris úgy érezte magát, mint aki fejjel többször is a falnak ment, vagy felrúgta egy megbokrosodott ló.
– Jól van csináljatok nyugodtan amit csak akartok! Ha végeztetek a parkolóban találozunk! – olyan gyorsan magára hagyta kis családját, mintha nem is léteztek volna, csupán csak addig a röpke öt-tíz percig, amíg a párbeszédük kitartott.
– Kincsem! Ugye te is tudod, hogy apád nagyon szeret téged, és hogy nem gondolja komolyan, amit sokszor mondd! Egyszerűen ilyen a természete, de ettől még nem rossz ember! – próbálta menteni a helyzetet az anyuka miközben elkezdtek tüzetesen széjjel nézni a roskadásig megpakolt különféle polcok között.
Aztán végül a játékosztályra is eltévedtek, és Bendegúz már hónapokkal ezelőtt kinézett magának egy vadiúj Playstationt egy-két megfizethető árkategóriás játékkal, és még a zsebpénzét is szigorúan félretette, hogyha egyszer úgy fordulna a dolog azért legyen miből kifizetnie.
– Mit látok?! – nézett szét csodálkozva az anyuka, bár a hangjából ítélve kicsit még meg is játszotta magát.
– Hú! Rengeteg vadúj konzol, és Playstation közé tévedtünk! – lelkesedett a kamasz srác.
– Bizony! Na, mire vársz kincsem! Ragadd meg, amelyik tetszik! – nézett rá, mint aki halálkomolyan beszél.
– Ö… ez most komoly…? – kérdezett vissza tétován.
– Hát szoktam én az ilyesmivel viccelni kincsem? – nézett vissza rá kérdőn az anyuka és ravaszkásan még el is mosolyodott.
– Ö… azt hiszem… hogy nem… - válaszolta kissé bizalmatlanul a kamaszodásban lévő fiú, majd olyan óvatosan emelte le a gondosan becsomagolt vadiúj játékkonzol hatalmas kartondobozát, mely megtöltött egy egész bevásárlókocsit, mintha csak felbecsülhetetlen kincs birtokába jutott volna.
– Anyu? Vehetnénk valami szép dolgot is…? – kérdezett utólag.
– Valami baj van kicsim?! – kapta fel a fejét az asszony a váratlan kérés hallatán.
– Semmi az egész! Tudod van a Stefi a suliban, és hát szóval… nagyon szép lány… meg minden… - Bendegúz annyira zavarban volt, hogy alig jöttek szájára a szavak.
– Ó… értem! Nos megnézzük, hogy mit teehetünk az üy érdekében! – az anyuka ravaszkásan elmosolyodott, és ebben a pillanatban büszkébb már nem is lehetett volna kamaszfiúra, aki az önállósodás és a szerelem titkos ösvényére lépett rá, persze csak tejcsarnoki méretekben.
A bevásárlóközpontban voltak nagyon kis elegáns porcelánból készült állatkák, kisebb nyakláncok, és zsineges barátságkarkötők. Bendegúz arra gondolt, hogy Stefi vajon örülne-e egy barátságkarkötőre, hiszen a porcelánból készült elegánsabb holmik kész vagyonba kerülhetnek.
– Milyen virágot szeret a barátnőd? – érdeklődött mosolyogva az anyuka.
– Sajnos fogalmam sincs…
– Van valami kedvenc tárgya, vagy dolga?
– Hát… nem igazán tudom… - felelte tanácstalanul.
– Tudod mit?! Megvan a megoldás! Kap egy tetszetős képeslapot, meg valami jópofa, mókás dolgot!
– De anyu! Ez vérciki! Szerintem valami nagyon szép dolgot kellene venni neki, amitől rögtön kibújik a bőréből… - próbált érvelni Bendegúz.
– Figyelj csak! Én nagyon szívesen veszek neki, de akkor ugrott a zsebpénzed is, mert ennyi mindent már nem tudok egyedül kifizetni!
Bendegúznak így tehát döntést kellett hoznia. Így a zsebpénze háromnegyed részét odaadta anyukjának, hogy vegyen valami nagyon szép dolgot Stefinek.
Amikor az anyuka visszajött egy barátságkarkötő volt a kezében és egy macskás kulcstartó.
– Ezeket tudtam kifogni! Szerintem egyszerre édesek, és klasszak!
– Hát… nem is tudom… - csóválta hosszú percekig fejét Bendegúz, amit megindultak az autóparkoló felé, ahol a családfő egymás után szívott el megalább két doboz cigit, és szemlátomást kissé már unta a várakozást.
– Figyelj édesem! Szerintem csak légy önmagad és mondd el a barátnődnek őszintén, hogy mit érzel iránta! Ha azt mondja, hogy nem érdekled, akkor sincsen semmi baj, mert elmondhatod magadról, hogy megpróbáltad, és a későbbiekben sem kell bűntudatot érezned amiatt, hogy nem volt mereszed megpróbálni! Értesz engem?!
– Azt hiszem… - Bendegúz segített bepakolni a bevásárlókocsiból vigyázva, hogy a vadiúj játékkonzolt apja még véletlenségből se láthassa meg, mert abból oltári nagy balhé kerekedett volna, majd visszatolta a helyére a nagyméretű kocsit, aztán visszaszaladt az autójukhoz, magára csatolta az anyósülésnek a biztonsági övet, és nagy levegőt vett, hogy vajon a kamasz lánynak szánt ajándék miként fog szerepelni a holnapi nagyszünetben?