A TEJFOGAK ÉJSZAKÁJA

Nem sokat aludtak aznap este, éjjel is jóformán alig. Az egész leginkább egy futurisztius, hibernált kómás rémálomhoz volt inkább hasonlatos, semmint rendes, testet-lelket felfrissítő természetes, regeneráló alváshoz.
Előbb éjjel két-háromóra között riadt fel a férfi, míg néhány perccel később a gyönyörű, fiatal feleség, akik nem tudták mire vélni, hogy a gyerekszobából jócskán hallható visító, ordító, fájdalmas hangok gyakorlatilag azt jelzik, hogy a kisbabának jönnek a tejfogai, és ha igazít írt a net akkor bizony-bizony még jó pár hónapig nem árt, ha tartósan készenléti állapotra rendezkednek be mindketten, és persze igyeksznek úgy megszrvezni precíz pontosságú, túlzottan is kiszámítható életmódjukat, hogy – remélhetőleg -, mindenben alkalmazkodjon a kislányuk elvárásaihoz.
– Drágám… édesem… Miklóska… sír a baba… – a gyönyörű nő félkómás, még nagyon álmos hangon közölte ezt az egyszerű tényt a férjével, aki azonnal pizsamában száguldott át senkivel, és semmivel se foglalkozva a gyerekszobai kiságyhoz, ahol elviekben a kisbabának még javában édesdeden kellett volna csicsikálnia. Ehelyett a kislányka úgy üvöltött, rúgkapált, és keservsen üvöltözve sírdogált, mintha emberi fájdalma ténylegesen egy megtörtént, kozmikus világfájdalom lenne, amibe – legalább is egyelőre -, csupán csak egyedül saját maga osztozhat.
– Édes drága kisbogár! Mi történt?! Rosszakat álmodtál? Félsz a sötétben?! Gyere ide, apu mindjárt elringat! – óvatosan kivette a babát a kiságy fogságából, majd ahogy a kismamagondozás tanfolyamon láthatta és tapasztalhatta – persze akkor még egy törtkarú műanyag játékbaba volt a segédeszköz -, karjába vette és óvatosan előre-hátra hintázott vele, mert úgy tanulta, hogy a kicsiket megnyugtatja a folyamatos, ritmikus mozgás. A kisbaba néhány pillanatra valóban úgy tett, mint akit tökéletesen megnyugtat, mondhatni azonnal kikapcsol, és meg is vigasztal godoskodó, aggodó apukája tartósnak mondható jelenléte, ám amikor kis szájában a pokoli, és brutális fájdalom újfent felütötte fejét újfent ordítani kezdett rázkodó kicsiny teste pdig segítséget követelt.
– Édes kicsi szívem! Nemlesz semmi baj… apu itt marad, amíg jobban leszel… – még magának sem akart hazudni, de a sanyarú igazság az volt, hogy majd leragadt a szeme, és csupán csak a megmaradt, soványka lelkierjére tudott támaszkodni, mely átmenetileg kiverte a fejéből az álom, és a pihenés vágyálmait.
Nm sokkal később a csinos, gyönyörű anyuka is feltűnt az unikornisokkal kifestett gyerekszoba ajtajában, és aggódva szemlélte, hogy párja milyen hősies erőfeszítéseket tesz meg azért, hogy végre a szülők is kicsit pihenhessenek. S minthogy ennek szikrányi esélye sem maradt az anyuka azonnal belépett a kis szobába, és óvatosan érdeklődött a baba hogyléte felől:
– Hogy van a kis hercegnőnk drágám?! – kérdezte jócskán aggódva, fiom, hosszú ujjait tördelve ideges kimrültségében.
– Hát van két rossz hírem édesem! Az első, hogy szerintem a tejfogak lesznek a ludasok, míg a másik már egyértelműen arra vonakozik, hogy amíg minden fogacskája ki nem bújik addig lőttek a pihenttő, békés, nyugodalmas alvások felhőtlen korszakának. – közölte nemes egyszerűséggel a fiatalasszonnyal, aki már az első kijelentés alkalmával is jócskán meg volt ijedve, de azért minden lélekjelenléttel azon volt, hogy egy védelmző anyaigris benyomását kelthesse.
– Majd én átveszem egy kicsit!Lehet, hogy az én karomban hamar megnyugszik… – óvatos gyöngédséggel nyúlt a kisbabához férje karján, és ő is megpróbálta ringatni, becézgetni, babusgatni látszólag tökéletes hasztalansággal, hiszen a kislány úgy visított, mintha valóságosan pokoli fájdlmakkal kellene felvennie azélet-halál küzdelmet.
– Édesem! Nem szeretnélek nagyon felidegesíteni, de szerintem jobb, ha felhívom a gyerekorvost. Elvégre azok mégiscsak szakemberek, és hátha tudnak valami hatékony megoldást! – ajánlotta bölcs előrelátással a férj.
– Ebben teljesen igazat adok neked drágám! telefonálnál, addig én vigyázok a babára!
– Persze! Máris hívom az orvost! – A férfi azzal kiment a gyerekszoba védett magányából, és a konyhába ment, hogy felkapcsolt lámpa mellett megeresszen egy mobilhívást a gyerekorvosnak.
– Halló… doktornő? Bocsássonmeg, hogy ennyire későn zavarom, de azt hiszem a kisbabánknak jönnek a tejfogai… – hadarta rohamléptekkel az szükséges információkat mire a doktornő ténylegesen fölfogta, hogy mi a valódi probléma gyökere.
– Nyugodjon meg kedves apuka! Nemlesz semmi baj! Ez egy természetes élettani folyamat. Amint tudok máris indulok az Önök házához! Merrefelé is lakna egészen pontosan? – tudakolta édeklődőn, tapintatosan.
– Budaörs közelében! Kérem, doktornő! Nem szeretném sietetni, de kérem ha egy mód van rá siessen, mert nagyon sír és üvölt a baba! – válaszolta a mobilba az aggódó apuka. Azegészben az volt a legrosszabb, hogy a valós életbeni szituációkat a szakkönyvek mintha szándékosan a szőnyeg alá akarták volna söpörni, akárcsak az adott problémák szakszerű, és pontos megoldási lehetőségeit.
Az apuka gyorsan visszarohant a gyerekszobába, ahol a kisbaba újból ordítós sírógörcsökbe kezdett, és szinte a morzsányi megmaradt remény is ideje korán elszállt, hogy bármit is javult volna az adott kritikus, idegileg toálisan kimerítő helyzet.
– Átvegyem, szívem?! – érdeklődött halkan, gyöngéden.
– Az most nagyon jó lenne… – mlyeket igyekezett sóhajtani az asszony, hátha attól kicsit visszanyerheti lélekjelenlétét. – Felteszek egy kis kavénak valót! Remélem a doktornő is hamarosan ideér. – Fogta magát és mintha már eleve késében volna kiment a konyhába feltenni a kávánakvalót.
A kisbaba apja karmai közt keresett magának átmeneti menedéket. Mindig úgy tűnt, mintha azonnal megnyugodna, hogy aztán pillanatnyi szünet után újból fojathassa a már előre megkezdett bömbölést.
Amikor már mindketen úgy éreezhették, hogy pattanásig feszített, és persze jócskán kimerült idegrendszerük kapásból ott a helyszínen felmondja a szolgálatot, és kis híján elszakad az a bizonyos lelki cérna brutálkemény negyven prc múltán megérkezett a gyerekorvos, aki kicsattanónak, és fittnek tűnt, mint a két agyonsrapált szülő együttéve. Gyorsan lvetkőzött, és holmiját azonnal a férfi kezébe nyomta, mintha az legalább is valami hordár, vagy inas lenne.
– Szép jó estét Önöknek! Gondoltam megnézem miként boldogulnak a kis jövevénnyel! – jelentette be valósággal ünnepélyes hangon, mintha csak egy avatóünnepség szónoka lenne, nem pedig egy gyerekorvos, aki kivételesen még a dolgát is érti.
Elővette mini fekete kistáskájából a sztetoszkopot, melynek acélszín heneralakú gömbjét máris a baba kis dundorodó hasára tette, hogy miként ver kicsi, fürge kalapáló szíve. Aztán egy sor szokásos, értelmetlen vizsgálat következett, míg végül rátért a szájára, és meglátta, hogy az apukának mindnben igazat kellett volna adni, hiszen a kis hercegnőnek énylegesen jönnek aprócska,tűhegyesnek látszó tejfogai, ami miatt nagy fájdalmai lehetnek.
– Hát persze! – kiáltott fel a levegőbe, amikor a baba szájában szemügyre vette szemüvegével a látottakat. – Hát kedves szülők! Nem vitás a tejfogak okozzák most a nagy galibát zaklatott életükben! – kissé fensőbbséges hangsúllyal ejtette ki ezt a végtelenségig szimpla és egyszerűnek hangzó mondatot, ami persze azonnal szöget is ütött főleg a férfi elméjében.
– Azonnal felírok önöknek néhány bevált receptet, és antibiotikumra is szükség lesz, ha nyuodt, és békétető éjszakákat szeretnének biztosítani.
A gyönyörű felesége gyanakova, mérgetve karba tett kezekkel megkockáztatott egy fonos, lényeges kérdést:
– Doktornő szeretném megkérdezni, hogy meddig fog tartani, amíg az összes tejfog kijön a kislányunk száján?!
– Attól tartok kedves asszonyom, hogy bizony akár több hónapig is elhúzódhat tekintettel a babák fizikális állapotára, és még számos egyéb dologra! – válaszolt kapásból miközben egy recepttömbe firkálgatott, alig olvasható, macskakapárásszerű betűivel.
– Ezekből a gyógyszerekből adjanak be neki háromszor egyet naponta, míg a gyulladáscsöppentő kenőcssel próbálják meg gyöngéd, és óvatos mozdulatokkal bekenegetia duzzad, vöröslő ínyét. De vigyázat! Csak óvatosan! – adta tudtukra, majd miután mindent viszonylagos rendben talált újból összepakolta cuccait, elvette a férjtől a kabátját és azonnal távozott a lakásból.
– Ha bármiben tudok nagyon szívesen segítek önöknek! Nemsokára nekem is indul a legelső műszakom, úgyhogy gyakorlatilag máris csatlakoztam Önökkel együtt a holdkórosok társaságához. – próbálta egy áratlannak tetsző, kissé gyrekes viccel elütni a mostani komoly szituációt, de maga is érezte, hogy kissé faramucira sikeredett ez az egész, így már ment is saját autójhoz, mely az utca hátsó végében parkolt.
A férfi visszajött a kinti térből, és kissé elveszetten élete asszonyára nézett, aki szinén kételkedő, jócskán tétova arckifejezéssel gondolataiba merült. Aztán később újfent megpróbálták lefekteni a kislányt, és legalább pár órát szuszogtak még a hajnali pirkadat előtt. Persze most is, mint mindig előbb a férfi kellt ki az ágyból, és rögtön átviharzott a gyerekszobába, hogy szemügyre vegye a babát, aki úgy tűnt most kiegyensúlyozottan, és nyugodtan szuszog. ,,Csak óvatosan! Alig halható halk léptekkel szükséges tevékenykednie!” – figyelmeztete magát, majd kilopakodott a konyhába, és a még éjjel folyamán megfőzött, és most kihűlt feketekávét igyekezett felmelegíteni a mikroban. Azon morfondírozott, hogy vajon nem volna hatásosabb módszer, ha esetleg kivenne pár szabadnapot – egyébként is jön egy-két szívességgel a főnöke neki -, és akkor gyorsan beugrana a gyógyszertárba kiváltani a flírt gyógyszereket és egyebeket. Talán az lesz a biztos megoldás, ha a párját kérdezi meg, hogy akkor most mihez kezdjenek.
A feleségnek elegendő volt délelőtt fél tízre bent lennie munkahelyén, így a férfi úgy döntött, hogy biztos, ami biztos kivesz néhány nap szabadnapot, hiszen a felesége is fontos poziciót töltött be a cégcsoport életében, és sajnos egyre több olyan munkahelyi házirend lett a mérce, mely nem szívesen törődik a beosztottak magánéleti problémáival, csupán csak a profitorienált stratégiák minél hatékonyabb kivitelezésével, így családosokat kicsitmég le is nézték, persze csak szigorúan bizalmasan.
A férfi gyorsan átölözött a pizsamáról egy poló, melegítőalsó kombinációra és újrafőzött friss kávéval, és piritóssal kedveskedett mire az asszony is felébred. A nő valamivel délelőtt nyolc óra magasságában ébredt fel, és a kisbaba újbóli pokoli fájdalmakkal együttjáró sírógörcseire ébredve.
– Jó reggelt drágám! Főztem friss kávét és készítettem egy kis pirítóst! Remélem nem baj?! – töltötte ki egy hófehér porcelánbögrébe a feketekávét sok tejjel, hogy az asszony szrette, majd amikor könösben leült az ékezőasztalhoz azonnal eléje tette a vajas dzsemes friss piritósokat is, aminkláthatóan nagyon örült a nő, mert hálás és sugárzó, de fáradt mosoly suhant át pillanatnyilag arcán.
– Drága vagy mint mindig édesem! Ez a kávé is most életmentő! – a zaklaott, és lelkiekben jócskán megviselt éjszaka után most valósággal életmentőnek tűnt a fekete, bikaerős nedű sok tejjel. Aztán egy nagy harapás a pirítósból, ami – szerencsére -, megint csak jó választásnak bizonyult, hiszen elismerősen bólintott párat mire az összes morzsákig elfogyasztotta.
– Tudod mit édesem? Arra gondoltam, hogy kiveszek néhány napszabadságot, és ma beugrok a gyógyszertárba, hogy megvegyem amit a dokinő felírt. Mi szólsz?! Te addig nyugodtan elmehetsz dolgozni… – vetette fel megoldás gyanánt.
– Hú, ez látod nem is haszontalan ötlet! A tegnap éjjel fiaskó borzalmasan megviselt. Legszívesebben jól megmondtam volna a véleményemet annak a beképzelt, trampli nőszemélynek. Hát komolyan mondomannyira megjátszósan, és parancsolgaósan viselkedett, mintha mi az alattvalói volnánk. Remélem, hogy legalább a gyógyszerek, amiket ajánlott segíteni fognak a kislányunknak, hogy szüneteltessék a fájdalmait! – hangjában őszinte aggodalom csendült ki.
– Akkor ezt megbeszéltük! A kérdés már csak az, hogy amíg elugrok a gyógyszrtárba, ami nemsokára kinyit kit kellene mekérni, hogy vigyázzon a kicsire?!
– Nem gond! Nekem csak fél tízre kell mennem! De majd beszólok, hogy kicsit késni fogok. Nem nagy ügy.
– Az igazán remek lenne!
Kettesben, egymás kezét szorongatva, akárcsak a kamasz szerelmesek csöndben üldögéltek még az étkezőben, és felválltva őrködtek a babájuk ágya felett is, mire kinyitott a gyógyszertár a sarkon, és férj máris leugrott, hogy a szükséges gyógyszereket, és ínykenőcsöt megvegye. Amikor visszajött a gyógyszertárból ránézett gyönyörű feleségére, és amikor pillantásuk összekapcsolódott mintha átérezték volna, hogy bármit is tartogathat még nekik a nagybetűs élet, ők kitartóan, és hűségesen szembe fognak menni a megpróbálgatásokkal, és mindennapok próbatételeivel.