A SIKÁTOR ŐRZŐJE

Az ázsiai férfi már kora hajnalban igyekezett minden szükséges, eladásra szánt holmit precíz alapossággal kirakodni aprócska, háromkerekű furgonából, mellyel az egyik közkedvelt, és zsúfolt pályaudvar mellett parkolt le, hiszen itt mindig nagy tömeg szokott lenni, és biztosan tudhatta, hogy lesz bőségesen megrendelése.
A legtöbb ember - általában -, a hajnali órák környékén ment serénykedve dolgozni, hogy ezzel is kikerülje a tömegtumultust, mely az idő előrehaladtával csak egyre intenzívebben kezdett jelentkezni.
Az ázsiai férfi komótos kedvvel megcsinálta a jó zsíros tejféleségből készített palacsintatésztát, majd egy méretes Nutellás-üveget vett elő, melyben jóféle mogyorós, csokoládés-nugátos krém lapult, és előbb az elkészült, kreppvastagságú sült palacsintatésztákat kente meg vastagon, majd a vásárlók döntéseire bízta, hogy mit szeretnének a palacsintába rakatni feltétnek. Volt aki a lédús, öklömnyi nagyságú papajára, mangóra, kivire, ananászra tette le egyértelmű voksát, míg mások szeder, szamóca, áfonya, vagy eper kombinációban gondolkodtak. Lényeg a lényeg, hogy a furcsa ázsiai férfit mindenki kedvelte, becsülte, és szerette, mert a multikhoz, és épülőben lévő méregdrága szupermarketek áraihoz képest, még mindig elfogadható árukat kínált.
- Szép jó reggelt Mei Ling! Milyen gyönyörű ma! Mit adhatok? - érdeklődött közvetlenül, mert tudta, hogy a gyönyörű, egzotikus, csinos, szolidan öltözködő kosztümöt viselő hölgy gyedül neveli két kisgyerekét, és mindig jólesik neki a biztatás, bár ahhoz túlzottan is büszke, hogy akárcsak bárkitől is elfogadjon néminemű segítséget.
- Jó reggelt Önnek is Huang Úr! Hogy érzi magát? Fáj-e valamije?! - érdeklődött, mert az árust imádott nagyapjára emlékeztette, akit még gyerekkorában veszített el.
- Köszönöm Mei Ling a kedvességét! - hajolt most meg, pedig nem volt japán, mégis úgy érezte az illendőség ezt megkívánja. - Néha jobban vagyok, néha nem. Ez is olyan, akár a folyamatosan változó időjárás, vagy a szeszélyes természet. - Érdemes lett volna a férfi minden szavát felvenni egy hangrögzítőre, mert nagyon bölcs, elmés gondolatokat volt képes kimondani, és megjegyezni. - És Mei Ling hogy vannak a kicsik?
- Jaj ne is mondja! Olyan elevenek, hogyha merő véletlenségből nem figyelek oda szinte azonnal szétszedik az egész házat! Ez a palacsinta mennyei étek! - kóstolta meg a frissen szalvétákba, és hófehér papírzacskóba csomagolt különlegesnek mondott reggeli csemegét.
- A gyerekeinek is csomagoltam párat, ha nem bánja! - adta át a nejlonzacskót a férfi.
- Jaj Huang Úr! Ön annyira kedves! Igazán nem kellett volna! A végén még elkényezteti őket. - szabadkozva vette át a szatyrokat, majd mint aki máris késésben van búcsút mondott, és azonnal továbbsietett munkahelyére.
Időközben néhány kutya bukkant fel. Szám szerint négy, afféle kóbor, kivénhedt, gazdátlan állat, akik szabadon maradt ételmaradékok után kutattak a közeli szemeteskukák tartalmai között, és ügyet sem vetettek rá, hogy károkat okoznak a városvezetésnek. Az ázsiai férfit is megpróbálták megkörnyékezni, és félemlíteni, de a férfi élelmes volt, és könnyedén feltalálta magát; dobott egy-két kevésbé sikerült palacsintatésztát a látszólag farkaséhes ebeknek, amiktől azok megjuhászodtak kissé, mert alig pár pillanat múltán egykedvűen tovább mentek onnét.
Aztán jöttek az ún. öltönyösök, aktatáskások, akik üzletemberek voltak, és szemmel láthatólag mindent a vállalat, vagy adott cégcsoport érdekében hajtottak végre. Olyanok voltak, mintha emberbőrbe becsomagolt csúcskategóriás automata gépek lettek volna, akik nem ittak, nem ettek, és nem is aludtak, csak akkor, ha ezt főnökeik megengedték, vagy jóvá hagyták. Most valósággal öttagú kis csoportokban álltak sort az ázsiai férfi kis rozoga furgonjánál:
- Jó reggelt Uraim! Mivel szolgálhatok?
A legalább tíz fős üzletemberekből álló csoport kivétel nélkül nutellás palacsintát kért persze azon felül minden földi ínyencséggel jócskán megpakolva. Amikor fizetésre került a sor, valósággal egyenként kérdezgették egymást, hogy ki fogja ezt a sok gusztusos finomságot kifizetni, mire - nagy általánosságban -, minden esetben az utolsó állta a cehet, aki a sor végén állt. Mindannyian mosolyogtak. Volt aki egyenesen még arra is vetemedett, hogy kezet rázzék a férfival, vagy ultramodern okostelefonján szelfiezzen vele egyet-kettőt, aztán a jókedvű üzleti társaság is hamar elsietett.
Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy valahonnét emberi nyöszörgéseket hall. Igen. Semmi kétség! Tisztán kivehető, és hallható volt, hogy valahol a közelben felsírt egy csecsemő. A férfi tüstént megindult a hang irányába, és megpróbálta kitalálni, hogy vajon mi történhetett? Időközben kifüggesztett egy kartontáblát a kis furgonjára, hogy ebédszünetet tart, holott mé csupán hajnali fél hétre járhatott az idő.
Egy sikátorszagú kis utcácskából jött a síró, nyöszörgő, szinte egészen apócska hang. A férfi közelebb lépett az egyik szemeteskonténerhez, és valósággal megdöbbent, hogy egy aprócska, koszos lepedőbe becsomagolva egy síró, jajveszékelő kisbabát talált.
- No, te no! Ssss! - igyekzett megnyugtatni, és azonnal karjára vette, hogy ringassa egy kicsit. - Hát veled meg mi történt?! - kérdezgette a még mindig síró babát, aki most hogy ringatták úgy érezhette, hogy biztonságba került, ezért kezdett lassacskán megnyugodni.
- Biztosan éhes vagy, igaz-e?! Találunk neked egy kis finom tejecskét. - A férfi óvatosan, gyöngéden karján tartva a kisbabát visszaindult vele a sikátorszerű utcácskából egészen a rozoga furgonjáig, ahol időközben takaros kis társaság verődött össze, és persze türelmetlenkedtek is, elvégre reggelit senki se kapott.
- Nézzenek csak oda?! - kiáltott hangosan a kisebbfajta tömegből egy férfihang. - A mi szeretve tisztelt Huang Urunk egy csecsemőt dédelget, miközben vannak emberek, akik fontos munkába igyekeznének. - állapította mg csípős iróniával a férfihang.
-Jobban teszi, ha befogja a számját! Nem látja, hogy a kisbaba mennyire sírdogál! Biztosan éhes szegényke! - vélekedett egy megértőbb, idősebb női hang.
- Az engem a legkevésbé sem érdekel tisztelt asszonyság! Hát minek néz engem, talán gyermekmegőrző szolgálat vagyok?! - fakadt ki az iménti férfihang.
- Csak hátrább az agarakkal kedves uram, mert megnézheti magát, ha nem vigyázz. - azzal a nő erőteljesen még toppantott is a lábaival, mint valami felingerelt kotlós tyúkanyó.
- Bocsássanak meg, amiért bezártam a boltot, de máris kiszolgálom Önöket! - a férfi máris levette az ebédszünet miatt zárva táblát a furgonról, és újból beüzemelte a sütőplatnikat, és máris újabb palacsintatésztát kevert össze, amit kisüthet. Időközben pedig igyekezett megetetni a kisbabát, miközben a legtöbben valósággal máris a csodájára jártak az emberek.
- Hallja-e Huang Úr! Ez a csecsemő bizony mondom egyre jobban hasonlít magára! - jegyezték meg sokan. - Csak nem maga az újdonsült apuka?! - kérdezték kíváncsiskodva.
- Nem, egy utcában találtam a kicsit néhány saroknyira innen!
- Azonnal be kell jelentenie legalább a rendőrségre, hogy ilyen szörnyűség történt, hátha tudnak valamit csinálni. Ez a hatóságokra tartozik, és nem magára! - vélekedtek megint mások.
- Egyet se aggódjék tisztelt Huang Úr! Mi majd mindenben segítünk Önnek! Hozhatunk pelenkát, és ételt! Mit szeret egy kisbaba? - kérdezte egy női hang.
- Hát... sajnos nem tudom megmondani. A tejet szereti, ahogy látom, legalább is. De hogy szilárd táplálék? Nem is tudom... - látszott a férfin, hogy elbizonytalanodik, de megpróbálta logikusan átgondolni a történéseket.
- Hát ha ténylegesen nem okozok gondot, akkor szívesen elfogadom önzetlen segítségüket. - felelte, persze az ,,önzetlen" szót jócskán kihangsúlyozva a kérése jogossága miatt.
Időközben igyekezett kiszolgálni a legtöbb embert, akik mintha egyszerre, hogy megkapták a frissen elkészített nutellás krémű, nagyadag palacsintájukat mintha megenyhültek volna, és már nem is voltak olyannyira morcosak, és elégedetlenek, mint az előtte.
Amint kora délelőtt lett a férfi úgy döntött, hogy mára éppen elegendő volt a hajnali intenzív robotmunka. Összepakolta eszközeit, majd a kisbabát biztonságosan beültette maga mellé az ülésbe, és lassú, lomha cammogó tempóban elindult pöfögő furgonjával hazafelé abba a kerületbe, ahol lakott.
A forgalom még csupán csak most kezdődött el, ám a férfi mindig igyekezett megtalálni a biztos módját annak, hogy olyan útvonalakat válasszon, ahol csekély a forgalom. Most is így tett, és alig tíz-tizenöt perc elegendőnek bizonyult hozzá, hogy otthon is legyenek.
Fáradtan, kicsit elcsigázottan állította le a kis furgont a garázsában, mely közvetlenül lakása mellett állt, és ahonnét egy egyszerű ajtón keresztül be lehetett lépni a meghitt, otthonos előszobába.
A kisbabát óvatosan magával vitte és lefektette az egyik asztalra. Mivel már végighallgatott jó pár babatörténetet főként barátaitól, és ismerőseitől, ezért nem volt számára ismeretlen, hogy a csecsemők napjuk legnagyobb részében esznek, alszanak, majd ürítenek. Csupa-csupa létszükségleti funkció, semmi más.
Óvatosan kicsomagolta az elhasznált lepedők kupacaiból a babát, és ekkor vette észre, hogy sajnos időközben a csecsemőnek telement a pelusa. ,,De honnét is vehetne pelenkát, főként mostanság?!" - töprengett el egy percig. Majd arra gondolt elmegy az éjjel-nappal nyitvatartó vegyesboltba, ott hátha tudnak segíteni. Így felkerekedett, karjára vette a babát - hiszen azért egyedül mégsem maradhatott -, majd egyenes, határozott léptekkel a lakásához közeli vegyesbolt felé vette az irányt, ahol már jól ismerték.
- Jó reggelt Huang! - köszöntötte az eladó. - Nohát! Nem is tudtam, hogy időközben gyereked született! Sokszor gratulálok! - kezdte mondókáját a boltos, ám a férfi azonnal leállította azzal, hogy felemelte figyelmeztetőn az egyik kezét.
- Nem úgy van ahogy gondolod Han! Ezt a babát csak úgy találtam az egyik utcában! Most inkább pelenkára és babaholmikra volna igen-igen nagy szükségem. - érződött, hogy a férfi minden szavát áthatja az őszinteség, és a komolyság, ezért a boltos ember nem is kérdezett mást tüstént serénykedni kezdett, és igyekzett minden szükséges holmit összepakolni, ami csak egy alig pár hónapos csecsemőnek elkelhet a mindennapokban.
- Nagyon köszönöm Han! Az adósod vagyok! Mennyibe is kerül ez a sok minden?! - már vette is volna elő a pénztárcáját, amikor a boltos azonnal megállította:
- Ugyan már Huong! Már gyerekkorunk óta a legjobb barátok vagyunk! Semmi szükség arra, hogy megsértsd a büszkeségemet! - intette le régi barátját. - Tett csak el a pénzedet, jól jön az még, ha a baba majd nagyobb lesz! - sokat sejtetőn elmosolyodott nemlétező bajsza alatt, mint aki már jó előre sejti a megtörtént dolgokat is. Becsomagolta az összes babaholmit, majd átadta a nejlonzacskókat barátjának. - Tessék parancsolj Huang! Legyen szép napod!
- Köszönöm Han! Igazi barát vagy! - köszönte meg a férfi, majd a babával együtt visszasietett a lakásba.
Odahaza azonnal gondosan szemügyre vette, hogy vajon miféle gyerekholmikat is pakolt jóbarátja, de szerencsére legalább tépő záras pelenkát adott éppen eleget. Már csak az volt hátra, hogy a babát tisztába tegye. De hogy fogjon hozzá, amikor életében még csak hasonlót sem csinált.
A legfontosabb, hogy a baba kiegyensúlyozott, és nyugodt maradjon, mert ha megint sírni kezd akkor bizony jó pár órába is beletelhet mire végleg abbahagyja.
- Jól van kis angyalkám! Most szépen tisztába teszlek! - előbb gondosan elolvasta a pelenkák dobozán álló használati útmutatót, hogy mit és hogyan kell a tépő zárakkal csinálni, majd ő is ugyanúgy megpróbálta, ahogyan a fényképeken látszott. A baba kicsit rugdosott egyszer-kétszer, hiszen nem értette a kialakult helyzetet, de aztán szépen meg is nyugodott, amikor érezte, hogy tiszta holmikat viselhet.
- Így ni! Nem nagy ördöngösség, nem igaz?! - vonta le a következtetéseit. Majd gondolkodóba esett:
,,Mi van, ha szól a rendőrségnek, kijönnek, és azonnal vizsgálódni kezdenek, és ráadásul feltesznek neki egy rakás kérdést is, amire egészen biztos, hogy nem tud válaszolni. Ez bizony kemény diónak bizonyult. Ugyanakkor pontosan tudhatta, hogy a hatóság embereivel nem jó sem ujjat húzni, sem pedig packázni, mert könnyen a rácsok mögött találhatja magát. Ennek ellenére mégis úgy döntött, hogy egyelőre nem szól senkinek, és majd holnap megpróbálja kideríteni, hogy vajon ki hagyhatta egy szemeteskonténerben a kisbabát?
Másnap aztán kora hajnalban ismét felkerekedett, ám ezúttal a babát is magával vitte, majd visszamentek közösen az aprócska sikátorszagú utcába érdeklődni, hogy nem-e tud bárki bármit is. Az itteniek többsége ugyan nem volt valami közlékeny, de próba szerencse. Hátha a férfi megtud valamit.
Mivel az utcában jóformán csupán szemeteskonténerek voltak, amiből most is néhány élősködő, és macska igyekezett lakmározni ezért azokat a lakókat igyekezett megkérdezni, akik az utca feletti lakásokban laktak.
Párszor kopogtatott előbb az egyik, majd a másik ajtón, ám nagyon úgy tűnt, hogy senki nem akar kötelék állni, vagy segíteni. Aztán, amikor éppen készült volna elmenni egy fiatal, alig tizenhét éves lány nyitotta ki a szemközti lakás ajtaját. Véreres, karikás, kisírt szemein jócskán meglátszott, hogy valószínűleg nagy bánata lehet, és hogy már jó régen nem aludta ki magát rendesen. A férfi ezt egyből észrevette.
- Elnézést kérek hölgyem, hogy megzavarom, de tudna esetleg mondani bármilyen információt, hogy ez a kisbaba itt a kézben vajon hogy kerülhetett ennek az utcának a szemeteskonténere közé?! - hangja barátságos, és megértő volt. Semmi ellenséges szándékot nem lehetett megtalálni benne.
A fiatal lány vizsgálgatta, méregette egy ideig a férfit, majd azt mondta, hogy ismeri a nőt, aki itt hagyta a babát. Tegnap hajnalban járt itt egy fiatal nő, aki halálra volt rémülve. Úgy nézett ki, mintha valakik vadásznának rá, és ő tette bele a konténerbe a babát, hogy átmenetileg megvédje. Lehetséges, hogy konzumlányról van szó.
A férfi szeme meglepetésében elkerekedett. Megköszönte a segítséget, majd azzal a kis cetlivel, amit a lánytól kapott felkerekedett, hogy megkeresse a baba anyját. Mint az később kiderült egy csinos, fiatalos konzumnő tényleg elrejtett egy kisbabát a közeli utcák egyikében, de senki sem tudott biztosat, vagy csupán félt beszélni.
Huang azonban nem adta fel, és nemsokára meg is találta az illető hölgyet, akit mindennél jobban keresett. Egy sztriptíz klub előtt talált rá, gyönyörű, nagy barnaszeme alatt méretes monoklival. Látszott a nőn, hogy borzalmas lelkiismeretfurdalás gyötri, amikor újból megpillantotta kisbabáját, és úgy ölelte újfent magához, ahogy talán csak az anyák képesek saját gyermeküket. Huang megígérte a nőnek, hogy gondoskodni fog mindkettőjükről, és hogy egy védtelen babát sosem szabadna csak úgy magára hagyni. A konzumnő pedig saját magának tett fogadalmat, hogy ezentúl igyekszik rendes, tisztességes életet biztosítani babájának.