KÉRDŐJELEK A SENKIFÖLDJÉN

A fiú valami miatt sokkal inkább kedvelte az elhagyatott, lakatlan külvárosi gyárnegyedek vidékét, melyek jóformán Kőbánya-Kispest, illetve a X. kerületre jellemzőek úgy nagy általánosságban.
Most is csupán csak azért ment errefelé, mert valami benső,megmagyarázhatatlan, hascsikaró kényszer egész egyszerűen mintha valósággal máris kényszerítette volna őt, hogy egytlen feladatot bíztak rá a láthatatlan istenek: foggal-körömmel túlélni a mindennapok pokoli, gyehennás hétköznapjait.
Mivel mindig is nehezen épített ki magának baráti, és főként társas kapcsolatokat rövid időn belül mindenki a magánakvalóként vagy egyszerűen csak a lúzer nyomingerként kezdte őt emlegetni ezzel is mintegy kölcsönösen vegyes, kicsnyes megbecsülést, és tiszteletet vívva ki osztálytársai, és főként a nagyobb, tehát eleve elvetemültebb, aljas, és gonosz fiúk körében.
Először arra gondolt, hogy a vasúti átjáróval kombináló kreszteződésen megy át, de gondolatai valósággal rendre elvonták el-elkalandozó értelmét, amimiatt képtelen volt összpontosítva koncentrálni. Az járt a fejében, hogy nyolcadk után mihez is kellene magával kezdenie, amikor a volt kevés barátsága is rendre tönkrement, és a valaki mindig szükségszerűen elhagy valakit egyetemes szindróma fog tartósan bekövetkezni, és ezáltal uralkodni későbbi kamasz évein. Sok minden még annyira zavaros, és emészthetetlennek tetszett, hogy nem igazán volt értelme, hogy fölöslegesen felidegesítse magát ilyen bagatell apróságokon, hiszen a múltkor is a Fűrész gyerek, amikor megkérdezték tőleaz órán, hogy mi akar lenni, ő lazán és nemes egyszerűséggel azonnal rávágta, hogy focista, mert azok kurva sokat kresnek. Szándékosan használta a ,,kurva” melléknevet, mint eegyfajta jellemzését saját dolgainak.
De most elősorban róla lenne szó, illetve az volna a cél, hogy egy frankóbb, emberközpontúbb suliba írassák majd be szülei, ahol – kivételesen még -, talán barátokat is bármikor szerezhet.
A buszon idefeléjövet megfordulni látszott a társadalom színe-java. Joformán telis-tele volt az adott járat nyugdíjas emberekkel, akik ügyes bajos dolgaikkal törödtek, illetve néhány fiatal suhanccal, akik cigizni akartak, miközben a buszvezető éles hangon figyelmeztetni igyekezett őket, hogy tilos a dohányzás a buszon.
– Szarunk bele örgapám! Bekaphatod a nagy büdös valagunkat! – kiáltott oda neki az egyik horihorgas suhanc, élhetőleg abban az illúzióba ringatva magát, hogy kicsinyes,már-már alávalóan gonosz ttténk úgy sem lesz semmi következménye. Ám néhány megállóval később a vezető egész egyszerűen kiállt a közforgalomból, leállította a motort, feállt eddig kényelmes székéből, kijött a sofőrfülkéből, majd egyenesen a balhézó, suhanc ötfős társasághoz galopozott, aki – érdekes módon -, most éppenmajd betojtak a tartós, és radikális félelemtől.
– No akkor drága aranygyerekeim! Hogy is volt ez a beszólogatás nekem?! – máris keresztbe rakta vaskos, tölgyfakarjait, melyeken azért azonnal meglátszott, hogy akár még egy oroszlánt is szét tudnának könnyedén tépni, márha olyasféle kedve van.
– Tényleg nem akarunk semmit öreghaver… tudod csak szórakoztunk… – próbálta az egyik csítítani, és talán még a lelkére is beszélni egy keveset, mire abuszvezető azonnal kinyitotta a tágasabb,középső ajtókat és udvariasan, de határozott mozdulattal grabacon ragadta az öt jómadarat és szabályosan lepakolta őket a leállósáv melletti füvesebb részre.
– Tessék édes fiacskáim! Itt aztán kedvtekre lehet ám szórakozni! – azzal azonnal visszament a buszba fülkéjébe, indított, és nagy gázzal már el is tűnt odét a döbbent utasok szeme láttára.
A fiú most félelemmel vegyes tisztelettel nézte, bámulta ezt az erős, határozott, és minden bizonnyal rátermett embrt, aki jócskán móresre tanította a galád suhacokat és bárcsak lett volna a nyolc évig tartó pokolszagú tortúra után egy olyan haverja, aki bármikor amikor csak szólt volna neki, hogy kiadósan lverték mindig segített volna megküzdeni az iskolai gonosztevők népesebb táboraival. Ám sajnos a legtöbb esetben ilyen nem igazán, vagy gyáltalán nem akadt.
Most úgy döntött, hogy a követkző megállónál mégiscsak leszáll. Talán majd a friss levegő, és egy kis séta segíteni fog tisztábban, és világosabban átlátni a világ egyébként is túlontúl bonyoult összefüggéseit. Gyorsan a hátsó ajtóhoz sietett, és mgnyomta a leszállást jelző gombot ami pirosan kezdett világítani.
Néhány perc múltán elérkeztek a tökéletesen kihalt, madárlátta buszmegállóhoz, ami neméppen a legbarátságosabb, és a legszívderítőbb hely volt az egész elhagyatott, lepusztult környéken. Mintha egy nukleáris háború utolsó menedéke lett volna a rengeteg sok törmelékhalom, és szemétkupac, mely a megálló körötti környéken egyre inkább láthatóvá vált.
Kivárt még néhány keresetlen percet, aztán amikor úgy giondolta, hogy tiszta a levegő, és senki sem követi elindult közvetlenül a buszmegállótkörbekerítő kisebb, jelentéktelenebb járdasziget mentén. Úgy lépkedett, mintha ingoványos, süppedős talajon vágna át, mintha egy mocsári világban kellene lépkednie, ahonnét nem bito hogy lehetséges a visszaút.
Néhány jó haverja akiket még az általános alsó tagozatában ismert meg most kedvükre cigizett az egyik hitvány, elentéktelen agyongrafitizett útkereszteződsnél. Először arra gondolt, hogy odamegy köszönni nekik, aztán sorozatban eszébe jutottak a kisebb-nagyobb megaláztatások emlékei, melyeket nagyobbrészt a barátkozós straégiája kövtkezményei voltak, így arra gondolt, hogyha egyszerűen levegőnek nézi őket, hátha nem ismerik fel. Hiszen már egyébként is olyan hosszú idő eltelt azóta.
–Nézzétek csak fiúk!Ki van itt?! Mindjárt beszarok! A hájgúnár személyesen! – kiáltott fel meglepetésében az egyik kamasz srác.
– Tényleg! Aki folyamatosan magában beszélt, meg maga alá vizelt ha csak rájött a rettegés! Hát ilyen nincs! Ezt a mázlit! Azzal mindannyian közösen körbevették, és érdeklődve próbálták megtudni tőle, hogy vajon mit is keres errefelé, ahol bizony még jószerivel a madár se jár.
–Sziasztk srácok! Hogy vagytok? – rdeklődött, amikor már előttük állt testközelből.
– Köszi a kérdést bumburnyák! Minden rendben a hazai fronton. És veled mi a nagy büdös helyet?! Még most is hajlamos vagy a gatyádba csinálni, ha valaki csesztet?! – kérdezgették tőle.
– Hát… az attól függ… – igyekezett természetesen viselkedni,bár ez kissé nehezére esett. – Veletek amúgy mi újság?
– Ó, tudod hapsikám ez álunk változó. – vetette fel az egyik nyurga srác, aki egyik cigiről igyekezett rágyújtani a másikra csakhogy megmutassa itl is döglik a menőség legye. Úgy tűnt a legtöbb kamasz hallgat rá, tehát ő lehet a kinevezett új fővezér a brancsban.
– Hát tudjátok most már talán jobb volna indulnom… - jegyezte meg aggódva, félszegen, mint aki valóban fél attól, hogy ennek a találkozásnak még súlyos következményei lehetnek.
– Jaj, ne csináld ezt öreg! Ez kurvára gáz! Mióta nem dumáltunk már a legrégebbi jó cimbinkell, igaz srácok?! – nézett körbe a nagy mafla srác cigivel a szájában. – Te és a csajokkal mi a helyzet?! Volt már valaki, aki komolyabb kapcsolatot akart veled?! – kérdezett rá nyíltan, mire a fiú fülig elvörösödött, és a társaság többi tagjából valósággal azonnal kirobbant a nevetés, és hahotázás.
– jól van skacok! Be lehet fejzni a vinyogást! Ez azt gondolom kurvára férfias kérdés volt. Vagy nem?! – nézett azonnal körbe a többieken, akik egyetértésben némán bólogattak.
– Na, ez a beszéd! Jómagam is így gondoltam! Naszóval! Akkor most kurvára sétálni fogunk egyet, és a mi drága kedves barátunk szépen elmesél nekünk minden szaftos, mocskos kis részletet, aztán majd meglátjuk!
Azzal a kamasz társaság zokszó nélkül közrefogta a fit, és minthacsak a személyes testőrük lenne azonnal elkezdtek vele a kihalt utcábab sétálni. ,,Talán jobb is így! Így legalább nincs egyedül, és ha baja kerülne talán számíthat a segítsgükre!” fordult meg a fejében.
Miközben megtettek pár métert az egyik utcasarokról a másikig, hogy aztán elegáns hátraarccal máris újrakezdék a soron következő sárkálást, sétálgatást a fiú – szerencsére nagyon jól tudott hazudni -, a leghajmeresztőbb történeteket igyekezett kitalálni a többi suhanc kamaszfiú számára, akik nem győztek szájukat tátani, és meghökkenten csodálkozni, hogy mikre nem képes ez a kövér fiú.
–Pedig úgy volt, ahogy mondom skacok! A csaj annyira beindult tőlem, hogy folyamatosan a nyelvét tornáztatta, meg körözött is vele,és aztán azonnal lesmárolt nem törödve, hogy mit gondolnak róla a csicsergő, álszent barátnői… – darálta vízesésszerűen a jólcsengő hazugságait, amiről persze egyedül csupán ő tudta, hogy fele sem igaz, de most semmi kedve sem volt meggondolni magát.
– Ne cseszd ki, öreg! Hogy te micsoda egy kurva nagy mázlista vagy! Hé, fiúk! A végén a kisfiúból igazi férfi válik! – igyekezett elismerő szavakat csempészni a történetébe a nyurga srác. – De most aztán ki vele? Mi a francot keresel itt, amikor te a lábad be nem tennéd egy iyn elákozott helyre? – kérdezte tóle a srác.
– Na jól van! Bevallom az igazat! Az van, hogy szükségem volt egy kis magányra és nyugira,hogy részletesen átgondolhassam a világ dolgait! De ez ugyebár aligha hihető történet?! – vallotta be az igazságot, és még ahhoz is volt elegendő mersze, hogy vissza merjen kérdezni, hogy vajon megértették-e jövetele igzib célját.
– Hát öreg harcos! Nem csalódtam benned! Te ugyanaz maradtál, mint voltál, és ezt kurvára tisztelem, igaz fiúk?! – nézett körbe minden jelenlévőn. – Aztán hogyan képzeled a továbbtanulást, meg az összes többi faszságot?! – tért váratlanul a lényegre.
– Hát jó volna egy gimi, esetleg valami menőbb középsuli. Tudjtok, ahol barátságokra és barátnői kapcsolatokra is bármikor könnyedén szert lehet tenni. – Csak most döbbent meg, hogy – meglehet -, önként merő véletlenségből lebuktatta saját magát, de a legtöbb kamasz srácot inkább az érdekelte, hogy személy szerint ő mit akar kezdeni az életével.
– Akkor szóval az őseid majd benyomnak valami elfuserlt mókamiki képzőbe, ahol lesz egy rakás új haverod, míg bennüket totálisan elfelejtesz, mert semmire se marad időd házi feladat, és leckeírás után! – állapította meg böcsen a nyurga fiú.
– Hát… én azt mondom, hogy tartsuk meg a kapcsolatainkat és majd csak összefutunk a közeljövőben. Nincs értelme feleslegesen agyalni, meg görcsölni azon, hogy mi lesz majd, ha esetleg többet már nem talizunk. – Magát is meglepte, hogy mennyire logikuis, észszeű, és ugyanakkor tökéletesen átgondolt észrevéteeket képes megosztani osztálytársaival.
– OK. Öreg! De egyet kurvára véss abba a nagy eszedbe! Szavadon fogunk, és igylejü minen épésedet! – A nyurga sráctól érkező jótanács inkább kisebb burkolt fenyegetésnek hangzott, aztán a tagok mindegyike különvált, és elengedték a kamaasz fiút, ai kicsit megszaporázta egyébként is rohanó lépteit, és sürgősen eltűnt a környékről.
Azt beszélték, hogy néhány év múltán a különös, félős kamasz fiút felvették valamelyik nivősabb belvárosi gimnáziumba, ahol később új örök barátságokat kötött,és ahol végül igazándiból szerelmes lett. S míg ő úgy érezte, hogy végre valahára sikerül megtalálnia elsősorban saját magát az életben, addig néhány régebbi barátsága sajnos nem igazán állta ki az idők vasfogú próbáját. A legtöbb volt haverja többsége még az érettségig sem igen jutott el, ehelyett ki miulyen módszerekkel állt be a sanyarú pénzkereseti sorba. Később például megtdta hogy a nyurga srácot állítólag lesittelték, mert lopott hitelkártyákkal és internetes csalásokkal igyekzett ügyeskedni néhány haverjával, és hogy azt remélte, hogy lesznek és maradnak majd olyan haverjai, akik kihúzzák őt minden balhéból, amibe továbbra is belekeveredett.
Később aztán a kamasz fiúnak is megszületett az első kislánya, és úgy érezte tartozik neki annyival, hogy mesél neki esti mesék mellett saját furcsára sikeredett, és hányatott gyerekkoráról. Néha még gyönyörű feleségével el-elsétált olyan külvárosi madárlátta helyekre ahol kamaszként megfordult, mert azt akarta, hogy élete asszonya is pontosan tudja és értse, hogy miként és ogyan lett később olyan ember, mint a jelen pillanatban. Nehéz arról beszélni, hogy valakit mi, vagy éppen milyen körülmények, emberi tényezők változtatnak meg, annyi azonban bizonyos és megfellebbezhetetlen tény marad, hogy minden ember jobban teszi, ha elsősorban saját magához és később azokhoz marad igazán őszinte, és hűséges, akiket lelkébe, és szívébe befogadott.