EGY TÚLVÁLLALT VÉRPROFI SZÍVVERÉSE

Az az átkozott okostelefon állandóan csöngött. Mintha egy egész örökkévalóságig csöngött volna, ahol az idő már nem is létezik. Úgy érezte szinte azonnal kiadósanmgfájdul a feje, ha nem vehet be legalább két-három aszpirint egy kis üdítővel. Kissé hevesen, agresszivan masszírozni kezdte halántékát, majd fejét, és mintha visszketésnek indult volna makulátlan fejbőre is, amin most szigorú kontyot viselt.
– Igen… Köszönöm, hogy visszahívott sokat jelent… hát nézze… sajnos pillanatnyilag totálisan be vagyok táblázva, de talán az ebédszünetem szabad, ha az megfelel Önnek…? Az nagyszerű, akkor majd ott találkozunk fél tizenkettő magasságában… Én is várom már… visszhall… – Sokszor ténylegesen úgy érezte, mikor legalább is telefonon beszélt valakivel, hogy valósággal azonnal maga elé tudta képzelni már csak a puszta hangja alapján az illetőt, és aztán amikor a valódi hús-vér találkozóra sor került nem csodálkozott rajta, hogy nem is igazá tévedt olyan sokat, hiszen az adott illető pontosan úgy festett, ahogyan azt gondolataiban elképzelte. Most is próbálta megfejteni a rejtélyes telefonáló külső fizikális tulajdonságait, de talán a kínzó fejfájás miatt ez most jócskán próbára tette lelkierejét, és pattanásig feszült tűrőképességit.
– Iza, lényszíves a dél körüli megbeszélését kérlek pakold át holnapra, vagy amikor van némi szabad hely! – szólt ki sílusosan divatmániás titkárnőjének, aki majd meghalt csak azért, hogy végre egyenrangú partnernek érezhesse magát, legalább egy-két óráig.
– Máris intézkedem főnök! – katonásan pattogó hangon válaszolt, és örült neki, hogy végre testhezálló feladatot kaphat.
– Kérlek ne szólíts így! Ez annyira gáz és hivatalos! Inkább használjuk egymás kerszetneveit, oké?!
– Értem főnök! Azazhogy bocsika… Flóra!
– Ezt már szeretem! – fújta ki a nagy levegőt, majd biztos, ami biztos két aszpirit is bevett egy kis hideg vízzel, mert úgy érezte mintha szivacsos agyát valósággal egy motoros benzines láncfűrésszel fűrészelnék máris apró darabokra, és így képtelen volt aznapi feladataira koncentrálni.
Az ebédidőben arra gondolt, hogy bekap majd egy kis cézársalátát egy kis vékonyra vágott fokhagymás bagettel, és valami miatt mintha az utóbbiidőben kínosan már-már mániákusan számolta volt önmagán is a felgyülemlett kalóriákat. Tavaly karácsnykor aztán úgy tűnhetett, hogy végképp elszakadt a cérna, hiszen expasija mindenkinek elhíresztelte, hogy Flóra tetszetős, és nagyon szexi foghagymagerezd feneke az uóbbi időben inkább egy ringatozó, és előnytelen zsírpárnára hasonít, semmint igazi, kemény popsira, amint a legtöbb pasi bizony kedvére szeret fogdosni, így Flóra már a két ünnepek közti időszakot is inkább a konditeremben töltötte semmint családtagjaival, akik kellő mértékben degeszre tömhették magukat halászlével, töltött káposztával, mákos gubával, és még ezenyi finomsággal, amitől Flóra úgy gondolhatta, hogyha erősen rájuk gondol már a gondolattól is azonnal hízik legalább tíz kemény kilót. ,,Na, nem! Ezt azért semmi estre sem fogja megengedni magának!” – Határozta el.
Aztán mire beköszöntött a ködöd, zűzmarás és zimankós januári időszak Flóra meg is szabadult volt pasijától, hiszen azon túl, hogy fergeteges volt a szex szinte semmi közös nem maradt már bennük. Persze hülye expasija egyik csajos barátnőjével kezdett randizni, ami – mondani sem kell -, újból jócskán kiverte azt a bizonyos biztosítékot Flóránál, így gyilkos maximalizmusához híven teljesen szándékosan felgyülemlett munkájába temetkezett.
Az ebédidő bizony kicsit a vártnál korábban jött el, és mire feleszmélt már jóformán rohanhatott is a megbeszélt találkozó helyszínére.
– Iza, ha keresnek akkor házon kívül vagyok! – utasította titkárnőjét.
– …És ha nagyon fontos ügyfelek érkeznének?! – kérdezte.
– Akkor mondd meg nekik, hogy sajnos várniuk kell szófogadóan, és türelmesen! Egyébként pedig mint modern, dolgozó nőnek azért nekem is jogom van egy kis magánélethez! – jelentette ki határozottan, majd kicsit még a sarkával is sikeresen toppantott, amint kilépett saját irodájából, és lement a parkolóházba, ahol autóját hagyta. Gyorsan beült a vezetőülésbe, és percek alatt már a délelőtti csúcsforgalomban találta magát, ami akkora volt, hogy egy nikkelbolhát se lehetett benne szabadszemmel megtalálni.
Az illető férfi már várt rá. Éppen kávét rendelt, és miután fogalma sem volt, hogy Flóra mit iszik ezért udvarias gesztusként nki is rendelt egyet.
– Üdvözlöm… – határozottan fogott kezet a férfival, miközben igyekezett mélyen a szemébe nézni, hogy magabiztosságot mutasson. – Köszönöm, hogy megvárt! Bocsásson meg a késés miatt, de sajnos a közlekedés enyhén szólva is kritikán aluli. – mintha máris kifogásokat, és észérveket akarna felsorakoztatni elsősorban saját védelme érdekében. Amikor ujjaik érintették egymást mintha azonnal egy füst alatt el is tűnt volna Flóra agyából a zsongó, kibírhatatlan fejfájás, amitől új erőre kapott, és jócskán meg is könnyebbült.
– Remélem nincsen komolyabb baj?! – érdeklődött megnyerő, kedves hangon a férfi.
– Köszönöm kérdését! Szerencsére nincs, csak most ténylegesen túlzottan hagytam hogy sok munkám legyen az újévre. Tudja így könnyebb az embernek kihevernie, és megbírkóznia egy szakítás tényével… - most mondta ki először,és ráadásul egy vadidegen embernek, hogy magánélete sem fenékig tefjel.
– Ó, őszintén sajnálom, ami Önnel történt… - a férfin is meglátszott, hogy nem szükséges elmagyarázni mennyire összetett, és sokszor gigászira sikeredhet – legalább is bonylultság tekintetében -, egy-egy párkapcsolat, mégis Flóra most hálát érzett, amiért a férfi őszintének tűnt ezen a téren.
– Tehát akkor kedves Károly… - tért rá azonnal a lényegre, meg sem várva, hogy a jóképű férfi akárcsak bármit is reagálhasson. – Miben állhatok a rendelkezésére?
– Először is nagyon köszönöm, hogy sűrű elfoglatsága ellenére időt tudott rám szakítani. Nagyon érdekelne, hogy Ön szerint mostanság milyen vállalkozásokba lehetne kezdeni főként irodalmi, kultúrális területeken? – kockáztatott meg egy kérdést.
– Nézze kedves Károly! Nem fogok hazudni! Sajnos az irodalmi vállalkozások többsége max két-három hónapig ha életképes, és akkor még tapintatos voltam. Egyszerűen nálunk a kultúrának nincsen akkora befogadópiaca, mint teszem azt nyugat Európában, és főként a tengerentúli régióknál.
– Ó… értem… – látszott, hogy erősen koncentrál, miközben azon töpreng, és gondolkodik, hogy vajon akkor most mi legyen az a bizonyos következő lépése?
– Bocsásson meg kedves Károly, ha nyílt voltam, és egyenes, de azt gondolom, hogy az üzleti szférában, ha az ember nem beszél nyíltan, és egyértelműen, akkor másként aligha van értelme a dolgoknak! Ettől függetlenül azért szeretném, ha mesélne egy kicsit erről a kulturális, irodalmi vállalkozásról. Hátha talán még valami jó, kreatív ötlet is kisülheta dologból. – Flóra hangjából szinte azonnal eltűnni látszott a komoly szigorúság, és helyette egy végtelenül közvetlen, kedves, és empatikus hang lépett a helyére, melynek elsődleges feladata, hogy maga mellé állítsa és megnyerje az ügyfelek bizalmát.
A jóképű férfi pedig hosszadalmas mondókába kezdett arról, hogy mindig is szenvedélyesen érdekelte az olvasás, az irodalom szeretete, és mennyire gyerek volt még amikor a költészet is azonnal megérintette a lelkét:
– …Hát így történt, hogy főként a gimnázium végefelé az érttségi előtt a szüleim elvittek egy színitanodába, hogy bontogassam csak kedvemre kialakulófélben lévő érdeklődésemet, aztán később már a Bölcsész karon találtam magamat, ahol briliáns, és ragyogó professzoraim újfent jócskán fenyitották a szememet.
– Akkor gondolom lapul egy-két rejtett vagyonokat is megérő kézirat a fiókjában, ugye?! – Flóra képtelen volt eldönteni, hogy akkor most flörtöl ezzel a jóképű férfival, vagy csupán csak sóvárgó fantáziáját próbálja minduntalan kielégíteni.
,,Te jó ég! Muszáj hogy elfojtsa kitörni kész érzéseit, különben azonnal lebukik, és estleg még a jó hírnvét és szakmai karrierjét is eltúlzott kockázatnak fogja kitenni! Most azonnal vissza kell térnie a kimért, mrev, határozott, és legalább egy icipicit szigorú hivatalnoki, üzleti stílushoz,különbn azonnal lebukik!” – Igyekezett minden lélekjelenlétével figyelmeztetnie magát, de elegendő volt csupán csak egy futó, töredékpillanást vetnie erre a nagyon titokzatos és rejtélyes férfira, hogy szavak nélkül, az érzések nyelvén maradva szinte azonnal megkedvelje.
– És a kedves szülei mit szóltak az Ön pályaválasztási kísérleteihez?
– Természetesen ellentétesen viszonyultak hozzá. Édesanyám partner volt szinte mindenben, míg apám nagy általánosságban úgy volt vele, hogy sokkal jobban jártam volna, ha kitanulok valmi rendes, kétkezimunkát, hiszen az mindig is fix, és biztos pont lehet egy ember életében.
– Bár tudom, hogy semmi közöm a magánéletéhez kedves Károly, de so igazság van abban, amit az apja javasolt. – Önmagát is jócskán meglepte ez a kijelentést, holott kamaszként vadóc, és lázadó volt egyszerre aki rendre hajlamos voltmár csak azért is következetesen megszegni elsősorban a szülei által feállított sarkalatos játékszabályok többségét.
– Talán igaza volt, de véleményem szerint ez mégiscsak az én döntésem kellett, hogy legyen, még akkor is, ha később kaptam hideget-meleget egyaránt. – hirtelen megviselt, szomorkás lett a hangja, Flóra nem tudta mire vélni saját viselkedését valósággal ösztönös, védelmező reakcióként kinyújtotta az asztal fölött a kezét, és jó szorosan megszotította, hogy a férfi érezze nincs egyedül, és hogy törődnek vele.
– Igen kedves Károly ezzel is maximálisan egyetértek! Megenged nekem egy nagyon bizalmas, kicsit fájkálós kérdést?! – annyira izgalomba jött, akár egy bakfis lány a szalagavatója előtt. Még sosem érzett ilyen bizsergető melegséget, mely tökéletesen átjárta egész bensejét. Ez nagyn új, de annál jólesőbb érzés volt, amit eddig csupán csak elvétve, és legfeljebb ritkán ha tapasztalt.
– Csak egészen nyugodtan! – A férfi most bizalom gejesztően barna szemeibe nézett, mintha egyenesen lelke fétetebb, szándékosan eltitkolt, szégyelt szmélyiségét akarná felkutatni. Mintha zöldes szemeivel valóággal azonnal a másik lelkébe látott volna anélkül, hogy bármit is szükséges lenne tennie, vagy mondania. Ettől a rejtélyes érzelemtől Flóra egyszerre megijedt, de ugyanakkor rendkívül csábítónak érezte.
,,Csak le ne lepleződjön érzéseivel előtt, mert akkor vége lehet majd mindennek!” – gondolta, és megpróbálta furcsán, távolságtartón kezelni a férfi felvett szemkontaktusát.
– Van komoly párkapcsolata? Esetleg gyereke? – mintha máris zsonglőrmutatványokat akarna végrehajtani konkrét és lényegretapintó kérdéseivel.
– Attól tartok kedves hölgyem, ez egy kissé túlságosan is bizalmas információ… - mosolyodott el különleges, szívbe markoló mosollyal. Egy olyan férfi mosolya volt ez, aki nem fél kimutatni az érzéseit, mégis aki nagyon is pontosan tudja, és érzi, hogy egy-egy gesztusnak, vagy mozdulatnak mikor van a leghatásosabb módja, hogy megmutassa.
– Jaj, kedves Károly! Kérem félre ne értsen! – igyekezett sürgősen kijavítani önmagát, mielőtt túl késő lenne, vagy a férfi esetleg zokon vehetne túlzott tolakodó nyomulását. Erről azonban – legalább is a jelek szerint -, szó se volt.
– Tudja mindig is imponáltak nekem az olyan ,,ami a szívén az a száján” típusú emberek, akik kertelés nélkül kimondják ami a lelkük mélyén fekszik, vagy épp böki a csőrüket! Ezt nagyra tartom, és megbecsülöm! Ami a magánéletemet illeti mondjuk azt, hogy volt valakim, és szomorú szakítás lett a vége. Gyerek sajnos nincs! De nagyon szeretnék reménykedni benne, hogy talán még nem késtem le semmiről, és lehet. – ennél szentimentálisabban már nemis fogalmazhatott volna. – Mondja kedves hölgyem? Nem éhes, mert én majd éhen halok! Talán rendelhetnénk valamit, bár bizonyára már vissza kellene mennie dolgozni! – vetette fel.
Ami igaz, az igaz! Flórának még a nap hátralévő részében egy rakás hivatalos dokumentumot kellett volna átnéznie, aláírnia, és még lett volna legalább két-három hivatalos megbeszélése is ilyen-olyan ügyfelekkel, mégis valahogy ez a furcsa, és különleges férfi egész egyszerűen azonnal beférkőzött a legbensőbb tudatába, lelke legapróbb zugába, melyet senkinek se volt hajlandó megnyitni. Talán gészen mostanáig…
– Legyen szíves… rendelni szeretnénk… – szóltoda az egyik pincérkülsejű embernek a férfi, aki grafitceruzával és aprócska jegyzetfüzettel igyekezett lavírozni a megterített asztalok között.
– Mit szeretne enni kedves hölgyem? – fordult felé érdeklődő kíváncsisággal, és elenállhatatlan hódító sármmal a férfi.
– Ez igazán nagyon kedves kedves Károly, köszönöm! Egy cézársalátát kérnék vegyes zöldséges körettel, ha megoldható! – felelte a pincérnek, aki igyekezett ceruzával felírni a rendelést, míg a férfi – tipikus húsevő lévén -, maradt a jól bevált rántott borda, és sült burgonyás receptnél. Amkor a pincér sietősen távozott az asztaluktól, és miközben mindketten igyekeztek erőltetett türelmemmel várni rendeléseikre számos egyéb témákat beszélgettek át nagyvonalakban, akár két régi ismerős, vagy jóbarát, és maguk is alig akarták észre venni, hogy mintha máris milliónyinál is több láthatatlan érzelmi szállal kötődni kezdtek volna a másikhoz.