TABÚ-KIBÚVÓ

Már nem lehet további kibúvó,
sem hamis sunyító haladék:
saját életünk hamis, manipulálható tanúi vagyunk,
kik önmagukat is bármikor meghazudtoljuk
s tovább adjuk-kínáljuk,
ha egy-egy alaattomos szándék úgy kívánja meg.

Egy embernyi emlékeink
útvesztő labirintusba süppednek
abban a percben, ha őszinte,
sallangmentes megismerésre vágyunk.
Hajótörött-mivoltunk
döbbent tanuskodó nyomait hagyjuk
méltatlan dáridós Korunkra,
akár Anonymus-hírmondók tanúságtételét,
vagy tudatos feledésként a tudat-rétegek között.

Csupán a mindenütt
mérgező mételyként
jelenvaló alattomos Janusz-arcú
hitvány alakoskodás.
A Lét lezárt, rabosított börtönskatulyáiban
mindenki önmagába ütközik.
Kiesik gyakorta az egyszer-egyszer
óvatosan ittfelejtett pillanat.

A benti szív-lakatokat
tán még a halhatalan
szerelmi romantikák sem oldhatják ki.
Senki sem válhat mostanság
egységes egésszé,
mert a körön kívül rekedt,
ha nem lehetséges bizalmi protekció,
alkalmi jótállás.

A tudat, mint éteri rémálom,
szélsőséges szorongás-lakat
nem tudhat a bizonytalan
végtelennel egyneművé válni.
Tán már jobb végképp
a háttérben maradni s inkább
a tudatos láthatatlan összefüggéseknek
felelgetni Puzzle-darabként
egyre ritkább mostanság az olyas Valaki,
ki empatikus türelmével
az összetett Lelket is összerakja.

Hiába! Aki egész életén át
tudatosan a spirális körökön kívül
rekedt az szándékosan,
jopofiskodva se hajthatja
majd agymosott idióták
mosolygó táborába a fejét.
– Kiégett immár a megmagyarázhatatlan
keserűség is.

Vajon minden álszent hazug
mozdulat-gesztus,
flört-szándék csupán
a túlélhetőség illúziójába
süpped anélkül,
hogy valódin megélhető lehetne?!
Vajon ki milyen kulcsokat nyitogat
a Lélek-kapuin?!