BONTÁSRA-ÍTÉLT RÉTEGEK

Ha elég volna tudni, sejteni
a vissza-nem-fordítható emberi törvényt;
,,ki mint vetett, azonképpen arat!”
– s hogy mind egy szálig majdan
magunk is megmértünk az Időben
és valahol őrködve fogják megőrizni
az igazi-őszinte szavainkat
– amit tettünk, vagy amit
lelkes cinkosokként éppen nem
– hát elregélné-e balgán
a lelkizős Lélek azt,
ha nem volt életében megelégedve?!

S ha lég volna felmutatni az egyszerű,
kristálytiszta tehetséget;
kéziratok, emlék-idéző,
becses tárgyak meghatározó tanúságát
s tűrve tán még remélni
boldog-boldogtalan latrok
vagy vigécek pellengérező ócsárlását.
Ha elég volna Léthe-folyamok zúgó,
hideg habjaiba megmerítkezni
s elfeledni a sok, galád
csírába oltott alávaló,
ordas gonoszság egyszer majdan
mégiscsak véget ér s megsemmisül.

Alá kellene merülni a Lét
kocsonyásodásnak indult,
réteges közegébe,
ahol még emberi arcok vigasztalnák fennen
virágcsokrokkal angyalok nőies mozdulatait,
s nem lennének becsapható,
manipulatív, hamis illúziók.
Ha elég lenne tudni szívdobbanások remegő,
titkos jelbeszédeit, mely önként
segítőkészen megvallaná a másiknak:
,,Te jó ember vagy, tehát bízom benned!”
– válaszát s a kölcsönös feltételekben
se lenne több függés a másik
kiszámíthatatlan akaratától többet.

– Elegendő volna szemekbe belenézni,
tán felfedezni ott egy értünk remegő,
értékes gyémán-csillagot, s tudni:
ideje volna végre már a színvallásoknak
kérkedni vágyó hazugságok nélkül.
– tán elegendő volna bizalommal
teljes Valóságban alámerülni
a zaklatott hagymahéj-Lélek tárna-mélységeibe,
ahol – ha szerencse lenne -,
gyermeki, őszinte szájak mesélnék
el a feltétlen igazságok képleteit!