BIZTOS NYUGTALANSÁG

A biztos nyugtalanság völgyében élünk
most, már két év óta.
Tömörített, felesleges félelemkeltés,
acsarkodó, egymást gondig szapulgató,
ócska propagaanda-hadjáratok hirdetnek
olcsón megfizethető yógymódokat,
silnyminőségű vakcina-mintákat
s a legtöbben kik még határozott
akarattal bizakodni akartak
a megtűrt túlélhetőség igéretében,
akár a legyek gyorsítva elhullanak.
– Felhők vékony résein rajzolgatnak
csupán átmeneti napfényt házfalakra,
utcarészletekre.

A Lét felszabadító szükségletére rögtön rátelepszik,
mint az ártani vágyó féreg a kísértő,
baljóslatú árnyak lomha, másnapos tehércsordája.
Ppatájuk érzékelhető lábnyomokat
hagy egy-egy emberéleten.
A biztos nyugtalanság évei
már-már megnyugtatóbbak,
mint a sokszámba ment hazug ígéret,
ogy hozzávetőlegesen
még ennyi és ennyi időt muszájból,
önfeláldozón karanténok ketrecei közé
szorítva eltölteni kell.

Már csak a békéltető,
kósza álom lebegett szépített,
idillikus vágyképekkel
s nyujthat kellő nyugodalmat
az elesetteknek,
s reményt-vesztettek táborának.

A Lét ár-apáklya még most is mozgat, fáraszt.
Nem örülhetünk szabadon
az évszakok játsznyi változásának.
Hol remegő kezekkel kapaszkodnánk
gyertya-oltogató reménybe,
hol belenyugszunk a Végességbe.

Settenkedő, lopakodó lépteivel
az éjszaka még így is váratlan meglepetéseket okozhat.
Közeltnek óvatosan mindenki évei felé
a mohón rabló évek,
hogy megfosszák s zsákban vigyék el
a szilánkosra repedezett bizakodást,
ami még velünk maradt.
Forog mindenkivel a centrifuga.
Ellen-létben ébredünk
s alszunk el mostanság akaratlanul!