SANYARÚ SORSSZERŰSÉG

Lassan oszló, hófehér homály karcolja
meg a tudatos ébredést,
amit a kósza álom magával visz.
Titkon már egymásra rakódik
rétegzetten a van-volt-lesz alappillére.
A hangok illattá, szagokká,
fojtogató semmivé torzulnak álszerényen idaben.
Hétköznapok szánalmas,
csőlátású pupilláján egy mozdulat, elvetélt gesztus,
akár a légypapír mindig fennakad.

Merengve üldögél benned játékos mosoly,
kíváncsiskodni készt baráti akarat.
A Semmi megkezdett fonalán a Létezés,
akár elszáradt falevél hamar lehullik,
melyről már azt hihetted könnyedén feledhető.
Lüktető, éles érintésre minden sebesült
önmagába húzódik, visszavonulót fúj.

Szemek szirmainak sötétedése számodra
jelentéssel bír s többet elárul,
felfed, mint olcsón eregetett, hivalkodó szavak,
gesztusok komisz üzenete.
Gyermeki szorongás kaphat így
új értelmet a nyers s önelégült valóra,
amit muszáj volna még megvigasztalni
– de nem lehet, sem tartós,
biztonságot nyújtó megváltás,
sem toleráns megértés,
hát megalkuszol s megbékülsz végül vele.

Ösztöneid rátarti türelmetlensége
jogosan egyre forrong,
rettegő félelmeid háttereibe,
kulissza titkaiba már egyre kevésbé húzódhatsz.
Nyughattlan Odüsszeia-lelked örökkön máshová vágyódik.
Burkolt arcodat folyamatos Janusz-kétségek sebzik,
sebesítik szüntelen.

,,Vajon jól tetted-e,
hogy alkonyatok szent haldokló lángrózsáinál
nem vallottál színt s örök szerelmet?!”
– De ehelyett a tartós magánnyal
s örök hiánnyal léptél szövetségre.
Lelked kószuszdió-kérgeit repesztgetnék,
törnék fel szorgalmas angyalok.
Te azonban mégsem hagyhatod mert
az egy-Valaki szólít egyedül magához
törvényeket ülni feletted!