LÉT-TÖRLŐ

Már félek a pusztán hagyott,
csökevényesedett Léttől is!
Úgy látszik mind megérett agymosott,
mihaszna fejekben a rossz dolgok sunyító,
galád késztetése.
Gonoszkodó bogács-fullánk szavak suttogó becézgetése
csattogva szórnak fullánkos tüskét,
míg a független szabadgondolkodók
homokba dúgják fejeiket,
akár a méla struccok, vagy terhes kövek
alatt némán lapítanak.
Szárnyszegett különbéke veszett galambja
csőrrel burukkol egyre hisz nincs már mire leszálljon.

Az Élet már megint összebolydult;
vágyak-ösztönökben már kapkodóbbak,
hazugabbak, felszínesek lettek
emberi megtartható fogadalmak, törvények.
Nappal még senki sem remélhetett irgalmat a vadaktól,
kiknek már az önálló kreatívkodás is régóta bűn-szándék.
– Miért kell, hogy sokat-szenvedett
emberi lábnyomában göröngy-csapdák süllyedjenek el?!

Már mindennek csupán csak látszatja van
– de értelme vész.
Lelkekben könnyedébben váltott-gazdát cserél hírnév,
anyagiasság, fásult szenzáció.
Talán már sosem lehet tisztább látás
csak propaganda-szövegek s alamuszi,
hasztalan vesződség?

Már mostan burjánzik maró,
lúgos savanyagként önmagából
a könnyen feledhetőség!
De addig?!
Rabszolgahajcsár-főnökök,
elmés kisemberek egymást kölcsönösen szidják,
korholják, emésztik míg csak torkukat átvágják.

S nem lehetséges már más reménység
minthogy jelenvalóságban pusztul a jelenkor!
– Kripta-arcokon már inkább
bosszúszomjas korholás csírázik,
míg csöndesen ringató szent-mosolyokra
így is várni kell!
A két végtelen idő legfeljebb csupán az egyenlő Halálban
ha lehetséges megváltón egyenlő.

Közömbös ál-Janusok sisere-hadával
– ha lehetne -, se tudnának már mit kezdeni!
Hisz mostanság már minden
s mindenki arányosan megvesztegethető lett.
Naponként Pál s csillagfordulás újra és újra.
Öröknek látszó,
zsigeri árulás sompolyog míg
síkos nyálkájával mindenkit beköp!